Azt hiszem, egy időre hanyagolni fogok bizonyos témákat a blogon, mert nagyon nem tudom átadni a kontextust és anélkül lehet, hogy nagyon pesszimistának tűnhetnek, arra pedig senkinek nincs szüksége. És igaz ami igaz, talán nem azon kéne aggódni, hogy hogy fog egy fasizmusba forduló világ megküzdeni az éghajlatváltozás kihívásaival 20 év múlva, amikor a súlyom meg a pulzusom sokkal konkrétabb figyelmet igényelnének, ha igazán akarnék még élni 20 év múlva.
Persze bejegyzések lesznek, a filmek, mesterséges intelligenciák és ingatlanpiaci nyaktörők mind megmaradnak mint örök témák amelyekhez mindig lehet nyúlni.
Mostanában sokat gondolkodtam valamiért a gyermekeken is, de azt hiszem, azt is jobb ha elkerülöm, ha csak olyanra futja, mint hogy ha az ember népszerű gyereket akar, akkor írjon inkább játékot cicákkal.
Zene.
Vicces, milyen hirtelen váltott Maszk demokratából republikánusra. Persze, szerintem senki sem hitte el neki a meséjét, úgy ahogy ő sem akarja elhinni a mások meséjét és ott tartunk, hogy a világ leggazdagabb embere a fütyijével kérkedik a tuitteren (na jó, ez túlzás, lehet már nem is ő a leggazdagabb, amennyit mostanában esett a tőzsde, ki tudja már számontartani ezeket :).
Most hazamegyek egy pár napra, visszaveszek a tuitterből és utána meg vakációzni megyünk és akkor meg pláne visszaveszek. Lehet mire visszajövök, már cancellelték is a fickót. Nem fogom megsiratni, Woody Allent vagy Kevin Spaceyt becserélném rája.
Vicces, hogy ha az emberek körül elfogy a levegő, egyből konzervatívak lesznek, mert ott nem kell értelmes dolgokat mondani, lehet csak az autoritásra hivatkozni és megszűnnek a problémák. Legalábbis konzervatív körökben. A problémák sajnos nem szűnnek meg. Nem sajnos, a problémák megoldása teszi a világot jobbá, néha kicsit túllövünk a célon, de azt hiszem, utólag kiderül, hogy nem is, a probléma sokkal nagyobb volt mint azt eredetileg képzeltük, az autógumi tele volt szögekkel, amelyeket a vak órásmester tett bele, hátha jók lesznek málnacukrot sütni a keresztünk máglyáján.
Sajnos most a zene rovat szomorú lesz, meghalt Vangelis, szerencsére a zenéje örökre itt marad nekünk és jó sok fent is van a jótúbon, lehet hallgatni.
Zene.
...a hargitai fenyves erdő aljábaaaaaa
Mindenki sír a zalgoritmus miatt. A tuitter algoritmusa, ami nem engedi, hogy a zemberek normálisak legyenek, mindenkit megvadít.
Hát én nem. A zelején én is aggódtam, hogy a zalgoritmus miatt nem fogom látni a barátaim bejegyzéseit, de aztán (egy-két évre rá) rájöttem, hogy van egy nagyon jó megoldás amit a tuitter kínál. Lehet titkos kis listákat gyártani a felhasználókból, még csak nem is kell követni valakit ahhoz, hogy feltegyük egy listára, úgyhogy készítettem vagy 20 listát a témák szerint amelyek érdekelnek és oda bepakolásztam a követett embereket és néhány nem követettet is és a legfontosabb listákat még ki is lehet pinnelni a kezdőlapra, úgyhogy semmiről nem maradok le amiről nem akarok lemaradni.
És a zalgoritmus gyakran dob fel olyan dolgokat, amik egyébként érdekelnek, csak nincs meg a zexplicit út hozzájuk, de szerencsére megvan a zimplicit út a fogalomtérben. És a zalgoritmus jobban érti a fogalomteret mint bárki, mert nagy a zagya és gyors a figyelme.
Amúgy meg fogalmam sincs, mit is gondolnak egyesek, hogy a zalgoritmusból le lehetne szűrni, ha publikussá tennék. Nem hinném, hogy lenne benne olyan kifejezés, hogy if (democrat(user) && republican(tweet)) hide(tweet). E znem így működik. Látszik, hogy a muszka nem írt egy sor kódot sem a zutóbbi húsz évben. Szerintem a tuitter nagyot dobott volna azzal, ha publikálja a zalgoritmust, ugyanis a zadatok és a megfelelő szőrvizek nélkül semmit nem jelent, valószínűleg valami ügyes kis mátrix dekompozíció a zegész néhány hekkel, hogy gyorsabban konvergáljon, amik mondjuk egy tuitter méretű cégnek hasznosak lehetnek, de a zalatt nem igazán és a felett meg van pénz, hogy megírják a sajátjukat a saját hekkjeikkel.
Szóval hajrá zalgoritmus.
Zene.
Nem semmi, az utóbbi napokban, hetekben, hónapokban olyan sok érdekes mesterséges intelligencia eredményt közöltek, hogy egyesek már azon kezdenek spekulálni, hogy lehet, tényleg már nincs olyan nagyon távol az általános mesterséges intelligencia (az ÁGI). Persze, ilyenkor gyorsan jönnek az öregek, akik láttak már karón varjút (bár azt azért halkan megjegyzik, hogy ekkorát még soha) és gyorsan lehűtik a népet, hogy még mennyi megoldatlan feladat van. Még Yann is így tett.
Egy másik trend viszont az, hogy a szegény kutatók kezdenek azon sírni, hogy akinek nincs a sufniban egy szuperszámítógépe, az már nem tud labdába rúgni azokkal szemben akiknek meg van és általában nagy cégeknél dolgoznak. Persze más kutatók meg úgy kerülik meg ezt a problémát, hogy mondjuk reprezentációs vagy taníthatósági feladatokon dolgoznak, ahol inkább az elméleti szépség a fontos mint a jó eredmények (bár az sem árt).
Ez a két dolog szerintem pont jó kis mixtúrát fog alkotni, az ipar a skálázáson dolgozik, az akadémia meg az elméleten. Mindegyik amiben jó, ez csak anomália, hogy az akadémia még dolgozhatott skálázási feladatokon, mivel még nagyon friss a terület, gondolom építészetben senki nem foglalkozik azzal az egyetemeken, hogy olyan betont gyártson ami megbír egy 300 emeletes épületet, mindenki inkább a formáját optimalizálja. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyre több tudományterület fedezi fel magának a mesterséges intelligenciát és baromi érdekes dolgokat csinálnak vele, ami csak még általánosabb elméleteket fog eredményezni. Szerintem nemsokára nem lesz olyan tudományterület ahol nem használnak mesterséges intelligenciát.
Állítólag már a predikciós piac is 2028-ra lövi az ÁGI-t, az azért elég érdekes. Persze, lehet tévednek, mindenki téved, főként azok, akik a jövőt próbálják megjósolni. Az azért szinte biztos, hogy akiknek pénzt kell fektetniük a kutatásba, azok egyre többet és többet fognak befektetni, mert olyan óriási a jutalma annak, aki először összehozza.
Zene.
Amikor kisiskolás voltam, úgy képzeltem, ha a tanító bácsi kérdez valamit, akkor nem kell nyújtsam a kezem, mert ha felszólít és tudom a választ, akkor meglepem ezzel. Aztán a szüleim elmagyarázták, hogy csak nyújtsam a kezem, mutassam meg, hogy tudom a választ. Gondolom nyújtottam a kezem utána többet, de az is lehet, hogy nem, nem emlékszem.
Mostanában senki sem kérdez semmit, de én nyújtom itt a kezem a blogon, sőt, a nem létező kérdésekre is válaszolgatok, a saját ritmusomban. De mostanában megint egyre inkább az az érzésem, hogy hallgatnom kéne. Nem azért, hogy meglepjek valakit, inkább azért, mert olyan sokan olyan sokat mondanak és nagyja hazugság, vagy ferdítés, vagy elhallgatást elfedő szócséplés. Kicsit úgy érzem, hogy a hangom asszociálódik azzal ami a nagyvilágban megy, hogy minden téma amit választok, azt is jelenti, hogy tudatosan nem választok más, égetőbb témát. Ez valamennyire így is van egyébként, de jogosan gondolom, hogy sok témáról jobb ha hallgatok, mert nem tudok semmit hozzátenni amit érdemes lenne leírni, meg elolvasni.
Persze, jó lenne a megkezdett projekteket folytatni a blogon, mint mondjuk a nézett filmek felsorolása, vagy a mesterséges intelligencia menetelésének dokumentálása, meg egyebek... De ezek csak ujjgyakorlatok. Most nincs kedvem többre.
A jótúbon mindig van ajánlani való, itt pl. egy marsi kráter látható nyóckában.
Zene.
Akartam valami okosat írni arról, hogy milyen disztópiában élünk, aztán a napokban meghalt valaki akit távolról ismertem és az egyetlen hibája az volt, hogy a rossz időben vezetett a rossz úton. És mindjárt nem absztrakt ez a disztópia, amiről érdekes gondolatokat lehet tekergetni a fejünkben, hanem egy fájdalom amitől nem tudok menekülni...
Én nem értek a zenéhez, nincs hallásom és nem is tanultam róla, bár állítólag nagyon matematikus dolog, ezért, ha egyszer veszem a fáradtságot és elolvasok egy könyvet, akkor lehet, hogy sok minden kitisztul a fejemben. Aztán meg még jobban összekuszálódik, így szokott ez lenni.
Ugyanakkor szeretek zenét hallgatni, de ez mostanában azt hiszem, nagyjából mindenkire igaz. Nézni is szeretem a zenét, a román zenét, főként a mostanit pl. leginkább csak nézni szeretem.
A klasszikus zenét is szeretem, ez már nem mindenkire igaz, de szerintem a legjobb mégis csak a klasszikus zene, a legtöbb változatosság, energia, ritmus, stb abban van. Nem minden nap hallgatok klasszikus zenét, de azért elég gyakran, szerintem minden héten pár órát igen. Mivel sok időt töltök a gép előtt, nem egy nagy megvalósítás ez, benyomni valamit a háttérbe.
Az operát is szeretem, élőben is, amikor diák voltam, nagyon sokat jártam, mert ott volt az egyetem az opera mellett és baromi olcsó volt a jegy (ha jól emlékszem, 12500 lej volt és 100 lej a vörös kereszt adaléka, azaz mostani lejben 1.26, ehhez képest, mondjuk vasárnap már 70 lejes jegyet vettünk, de a legolcsóbb is 40 lej olt. Persze, mondjuk a Scalaban meg 350 euró a legolcsóbb jegy, legalábbis amikor legutóbb néztem, ennyi volt, ez az arány azért befigyel amikor ezekről gondolkodom.) Akkoriban nagyon sokszor megnéztem mindent, de ötletem sincs, hogy mondjuk a Traviatát tízszer vagy negyvenszer láttam a négy év alatt. Viszont akkoriban valahogy nem volt az, hogy úgy jöjjek ki az operából, hogy ezt jobb lett volna a jótúbon megnézni, olyan gyenge volt. Lehet azért, mert akkor még jótúb sem volt. :) Vagy csak én értékeltem kevesebbre az időt amit az operában töltöttem. A lényeg az, hogy az évek során nagyon megcsappant az operába járás, szerintem volt olyan év, amikor egyszer sem voltunk. Mostanában egy kicsit próbálunk megint menni, de az már sikernek számít, ha legalább az egyik főszereplő jól énekel, általában egyébként a nők szoktak ezek lenni. Aztán néha még szerencsénk is van, pl. jó múltkorjában voltunk egy Bohémléleten a magyar operában és Kele Brigitta olyan Mimi-t alakított, amilyent se előtte, se utána nem láttunk. Persze némi gúgel felfedte, hogy a Metropolitanban is énekel, szóval...
Szóval szeretem az operát, egy toplistának nincs értelme, ez a bejegyzés inkább a miértről szól, mint a miről. Szóval nincs sorrend és szomorú lennék, ha az összes többi opera ami nincs ezen a listán mágikusan kitörlődne és ezután csak ezeket lehetne hallgatni, de nem is akarok végtelen bejegyzést az összes operával amit láttam.
Ja, egyébként operában csak Kolozsváron voltam, természetesen mindkettőben, a magyar egyébként sokkal konstansabb minőséget hoz, legalábbis megítélésem szerint, meg egyszer Szegeden, de már nem is emlékszem mit láttam ott.
Akkor a lista, amihez most tudok valami jó okot írni, hogy miért szeretem.
1. Traviata. Ez mindig is a lista része lesz, ugyanis egy Traviatán találkoztam Eszterrel. De egyébként a történet is elég modern és tetszik és a szabadságról szól, meg arról, hogy néha a halál könnyebb mint az élet, csak de csak ha az ember felemelt fejjel élt és nem hódolt be a butaságnak.
2. Rigoletto. Ez azért van a listán, mert valaki másnak a listáján van, aki nekem nagyon fontos. És egyébként nekem is nagyon tetszik, a 3. felvonásban a kvartett óriási, főként, ha mindenki jól csinálja (sajnos nekem ritkán volt ehhez szerencsém, de van jótúb). És persze megint a történet az én szájam szerinti, szerintem az élet lehet nagyobb szenvedés mint a halál, ez az igazi tragédia, nem az, amikor két szerelmest befalaznak a piramisba.
3. Tosca. Itt is van egy erős női karakter és rengeteg jó véres halál és hát a csillagos ég, meg a Tosca siráma. És gonosz árulás, amit a becsületes ember nem tud leküzdeni, mert a világon a vezetők mindig árulással kerülnek pozícióba és mindig elárulják azokat akiket vezetniük kellene.
4. Turandot. Ennek kifejezetten nem tetszik a története, egy hímsoviniszta sztori, de a Nessun Dorma az az ária, amire csak ha gondolok is libabűrös lesz a hátam, ezért nem maradhat ki.
5. Carmen. Na legyen egy nem Verdi/Puccini is. Talán ennek a legemberibb és legprimitívebb a története, mégis talán a legütősebb és legtragikusabb, szerintem. Az, hogy minden jól indul az elején, de aztán az örök szerelem kihűl és csak a sérelmek maradnak, talán egyetlen más operában sincs ez így elmondva (legalábbis amelyeket láttam), pedig gondolom ez az átlagos emberi tapasztalat. Ez elől menekülünk a művészetbe, sportba, játékba, egyebekbe, meg mostanában egyre inkább a más karjába. Ja, és ebben láttam a legkreatívabb módokat ahogy Don José megöli Carment, még olyan is volt, hogy egy fából készült bikával (amellyel gondolom gyakorlatoztak a torreádorok anno) nyársalta fel, eléggé meglepett amikor először láttam. :)
Zene.
Nagyon nem követem a kriptót, mert szerintem az egész tiszta spekuláció, szóval előbb-utóbb be fog zuhanni és elfelejthetjük, jön a következő technológiai átverés.
A tegnap viszont valami nagyon történt, zuhant egy nagyot a bitkojin, vagy lehet tegnapelőtt volt, mindegy, én ma reggel olvastam, hogy valószínűleg mi történt. Valaki kölcsönzött százezer bitkojint és még valami más kriptót, aminek elvileg az árfolyama a dollárhoz kötött, elvileg persze és megjátszotta a két kirptót egymás ellen és sortolta is a bitkojint, szóval az általa okozott zuhanásból profitált. Még volt valami a bitkojinnal is, amit nem értek, hogy miért volt kevés likviditás a piacon és ezért sok-sok bitkojinnal avatkozott be aki a másik kriptó dollár paritását kellett szavatolja.
A lényeg az, hogy valószínűleg egy pénzügyi guru csinálta az egészet és valószínűleg a rendes piacokon illegális is lenne az amit csinált, de a kriptó világában mindent szabad, amiről a számítógép azt mondja, hogy szabad.
A vicces az, hogy valószínűleg ennek az átverésnek is azok a tömegek isszák meg a levét, akik elhitték a maszlagot az inflációról meg a gonosz központi bankokról amelyektől csak a kriptó mentheti meg őket, meg, hogy az mindig csak növekedik, stb, stb. Valószínűleg elég jól járnak a programozók, akik az egészet összehozzák, de a legjobban a pénzügyi szakemberek járnak, akik értenek is a pénz és tőkepiacokhoz, a programozókkal ellentétben, akik ebben a történetben a hasznos idióta szerepét játsszák. A pénzügyesek még annak is örülhetnek, hogy amikor összeomlik az egész, nem ők viszik el a balhét, hanem a programozók.
Egyébként én már 10% esélyt adok annak, hogy az idei év végére elveszti a kriptó az értékének a 90%-át, ami jelentheti a végét, vagy nem, mindenesetre soha többet nem lesz olyan releváns mint az utóbbi pár évben volt.
Okés, valószínűleg egy gazdasági válság is befigyel majd, lehet, hogy nagyobb lesz mint az eddigiek, de már kezd egy kicsit nevetségessé válni ez az egész mizéria.
Zene.
Nem semmi, a ruszkik is elkezdték felpakolni a régi filmjeiket a jótúbra, a Mosfilm csatornára. Fent van a Come and See is, ami állítólag a legjobb orosz háborús film, már egy ideje tervezem megnézni, de mostanában nincs nagy szükségem extra depresszióra. Egyébként a (dél) koreaiak is pakolgatják fel a régi filmjeiket és ezek között is van pár amit láttam. A Sopyonje elég meredek film, de ha valakinek bejön a lepusztult tájakon szenvedés a művészet tökéletesítésére téma, akkor melegen ajánlom.
Remélem a többi ország is követi a trendet, nemsokára úgyis jön a véerr metavilág és akkor ez a két dés lineáris izé amit filmnek nevezünk már csak keveseket fog érdekelni, nagy gazdasági bravúr nem lesz visszatartani őket, szóval mehetnek a megosztóba.
Zene.
Ma sem dobtak le a ruszkik atombombát, mustárgázzal sem árasztottak el falvat és jelentős haladás sincs a Donbasz bekerítésében. Kolozsváron szép napos az idő és az eső sem akar bezavarni. Minden fasza.
Illetve, az lenne, ha a román válogatott nem énekelne székely himnuszt a magyar válogatottal vívott hokimeccs végén. Ki hallott ilyent? Gondolom, azért nem fognak többet rugózni ezen a dolgon mint a ruszkik háborúján. Nesze kutya csont. Azt felejtik el, hogy tizenöt éve is énekelte a román válogatott a székely himnuszt és valószínűleg, tizenöt év múlva is fogja. Ez már csak ilyen. Ha Románia bármilyen problémát rendesen meg tudna oldani, ezt már megoldotta volna, de nem tud. Ezért nincsenek autópályáink és ezért énekli még a székely himnuszt a hokiválogatott.
Egyéb jó dolgok, hogy bejelentették a Westworld folytatását és az új Avatarból is jött előzetes.
Zenének meg tegyük be az új Lady Gagat, ami az új Top Gun betétdala, kicsit gyengécske, de tuti megnézem a moziban a filmet, Gaga témában meg maradok a zélen.
Ma van a győzelem napja és Putyin nem jelentette be az általános mozgósítást és a háború megkezdését Ukrajna ellen. És az idő ellene dolgozik.
Fura, hogy alakulnak át az ünnepek. :) Remélem, még sok-sok olyan napunk lesz, amikor abszolút semmi nem történik, a hírek arról szólnak, hogy valami politikus felavatott megint 10 kilométer autópályát a semmiből a semmibe és valahol a pálinkafesztiválozók randalíroztak a lángosfesztiválon.
Zene.
Tegnap este voltunk a román operában, megnéztük a La Fanciulla del West című Puccini operát, amit ha jól értem, a kolozsvári román opera eddig nem játszott.
Az az igazság, hogy nekem nem tetszett. Ez volt az első olyan opera, amelynek elolvastam a wikipédia oldalát mielőtt elmentem volna és már ott is elég zavarosnak tűnt a történet és persze az is intő jel volt, hogy nem hal meg senki. A másik baj meg az, hogy most egy kicsit rossz a hallásom, valahogy a fültisztítás elmélete és gyakorlata nekem most nem nagyon találkozik jól. Szerencsére fülhallgatóban tudom jól bömböltetni a jótúbot, szóval csak apró kellemetlenség. Viszont így elég nehéz volt megítélni, hogy azért hallom halknak az éneket, mert nem bírja szuflával a szoprán, vagy csak a pár decibeles deficitemnek köszönhető. Ezért nem is fogom nagyon kritizálni az éneket most. Nem mintha máskor nagyon hozzáértően tudnám tenni, de azt el tudom dönteni, hogy mi tetszik és mi nem. És azt is tudom, hogy a stúdió meg a színpad között mekkora a különbség, de ettől még van aki meg tudja énekelni színpadon is amit meg kell.
Szóval az van, hogy én nem vagyok eléggé zeneértő ahhoz, hogy a zene újszerű megoldásait értékelni tudjam, pláne nem egy 1910-es miliőben. Szóval a szakma nagyra tartja a zenét, de én egyszerű ember vagyok és hiányzik nekem a Tosca csodálatos csillagos ég áriája, pedig szinte ugyanaz a jelenet meg van itt is, a fickó készül a halálra és üzen a nőjének. Kicsit úgy tűnt nekem az egész történet, mintha egy fordított Tosca lenne, itt mindenki becsületes, betartja a szavát és még a bandavezér is egy igazi lovag és a végén ellovagol a nőjével a naplementébe. Na, hát ez az egész történet ma már nagyon sántít nekem, az amerikaiakról messze nem a becsület és megértés jut eszembe, pont fordítva, az értelmetlen halál mindenhol kivéve az 1%-ot, ők baromi jól megtanulták elkerülni, lassan a milliomosok férfiak és nők 60 felett új életet kezdenek mint morális világítótornyok ebben a sötét XXI. században.
Persze az is lehet, hogy csak nem érett meg bennem a téma, ha van jó jótúb verzió belőle, akkor adok még majd esélyt neki. Érdekes adalék a végére, hogy mostanában az opera már felteszi az előadás végi tapsot, szóval itt megtekinthető a tegnapi produkció. Ha az én tapsomat nem halljátok ki, az nem véletlen. :)
És mivel sosem lehet egyetlen wikipédia oldalt elolvasni, mindig kell egy kicsit kalandozni, ezért kicsit beleolvastam a Pucciniről szólóba és hát szerintem a mai világban keményen cancelleltük volna a fickót, talán már akkor, amikor viszonyt kezdett egy másik szoknyapecér feleségével, de akkor tuti, amikor a felesége igazságtalanul meggyanúsította a cselédjét amire az öngyilkos lett. Elég durva sztorik. Szerencsére az akkori társadalom nem cancellelte Puccinit. Lehet, akkor nem lenne Tosca meg Turandot, meg a Nyugat lánya sem. Lenne más. Nehéz ügy, most nem megyek bele a cancel kultúrába.
Zene.
Ameszban úgy gondolják egyesek, hogy megint illegálissá kéne tenni az abortuszt. Az én tuitterem is megtelt ezzel a témával, pedig nem igazán feminista ikonokat követek. Csak gyorsan leírom a gondolataimat, hogy ellenőrizni lehessen, mennyire hibásan látom a jelent (vagy esetleg helyesen :)).
Szerintem liberális demokráciában nem lehet ilyen szintű jogokat megfosztani a népességtől. Még Oroszországban sem próbálkozik ilyennel a nadselű vezető, pedig ők a vezető ország ebben, a demográfiai csapdáról ne is beszéljünk. Ha mégis eltörlik a Roe-t, akkor gondolom kevés állam fogja törvénybe foglalni a tiltást, amely pedig törvénybe foglalja, azt már nem nagyon lehet demokratikusnak nevezni.
Egyébként meg már messze nem olyan szelek fújnak, amikor ilyen buta törvényeknek helye lenne, az első esetben amikor egy morálisan ártatlan áldozata lesz ennek a törvénynek, az emberek jogosan verik szét az állam fővárosának belvárosát. Az most úgyis nagy divat lett Amerikában, a gond csak az, hogy egyesek nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy velük van a probléma.
Én mindenesetre lehet egy időre leszállok a tuitterről, mert már amúgy is nagyon ideje lenne.
Ja, és ez egy jó alkalom arra, hogy az emberek elgondolkozzanak azon, hogy okés-e az, hogy néhány vén ember eldöntse azt, hogy mit szabad és mit nem... Jöhetne már az az algoritmikus kormányzás lassan.
Zene.
Van egy videó, amiben a srác a romániai programozói fizetéseket elemzi és kijön, hogy ha jól forgatja magát egy kezdő, akkor kereshet többet mint egy 10 év tapasztalattal rendelkező. Bizonyára ezt lehet a pohár félig üres vagy félig tele módon látni, de én úgy látom, hogy a pohárból mindenki iszik, aki nem dolgozik azon, hogy tele legyen. Az is konklúzió a videóból, hogy sokkal érdemesebb frílenszbe nyomni, mert úgy kihagyhatja az ember a sok romániai köztes embert, de nem hiszem, hogy ez egy jól skálázható megoldás lenne, szóval nem hinném, hogy olyan sok frílensz meló létezne.
Az is a baj, hogy egyáltalán nem látom azt, ahogy ebből a csapdából ki lehetne szabadulni, de erre most nem térek ki részletesen.
Egy hatékony és skálázható szabadulási módot látok, ha az egész kapitalizmust beszüntetjük, nem lesz többet pénz és nem lesznek kihasználók és kihasználtak. Lehet, hogy ez a rendszer kevésbé stabil lesz mint ami most van, de lehet, hogy nem. Talán sosem fogjuk megtudni.
Zene.
