Amikor kisiskolás voltam, úgy képzeltem, ha a tanító bácsi kérdez valamit, akkor nem kell nyújtsam a kezem, mert ha felszólít és tudom a választ, akkor meglepem ezzel. Aztán a szüleim elmagyarázták, hogy csak nyújtsam a kezem, mutassam meg, hogy tudom a választ. Gondolom nyújtottam a kezem utána többet, de az is lehet, hogy nem, nem emlékszem.
Mostanában senki sem kérdez semmit, de én nyújtom itt a kezem a blogon, sőt, a nem létező kérdésekre is válaszolgatok, a saját ritmusomban. De mostanában megint egyre inkább az az érzésem, hogy hallgatnom kéne. Nem azért, hogy meglepjek valakit, inkább azért, mert olyan sokan olyan sokat mondanak és nagyja hazugság, vagy ferdítés, vagy elhallgatást elfedő szócséplés. Kicsit úgy érzem, hogy a hangom asszociálódik azzal ami a nagyvilágban megy, hogy minden téma amit választok, azt is jelenti, hogy tudatosan nem választok más, égetőbb témát. Ez valamennyire így is van egyébként, de jogosan gondolom, hogy sok témáról jobb ha hallgatok, mert nem tudok semmit hozzátenni amit érdemes lenne leírni, meg elolvasni.
Persze, jó lenne a megkezdett projekteket folytatni a blogon, mint mondjuk a nézett filmek felsorolása, vagy a mesterséges intelligencia menetelésének dokumentálása, meg egyebek... De ezek csak ujjgyakorlatok. Most nincs kedvem többre.
A jótúbon mindig van ajánlani való, itt pl. egy marsi kráter látható nyóckában.
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése