hétfő, április 24, 2006

Viktória

A tegnap este megnéztük a Viktóriát a színházban, ami egy operett. Kínában nyit és Dorozsmán zár és közben emlegetik a Stefánia útat. Azóta sokan emlegetik a Stefánia útat, sláger lett belőle. Jó volt, de nem egy Miska. Lassan jó volna megtanulni, hogy keleten a fehér szín a gyász jele, az emberek pirosban házasodnak. Na mindegy, így legalább nem értettük félre amit az a bajszos pasas hókuszpókuszolt. Egyébként meg azért is tetszett, mert már jó rég nem voltam színházban, főleg nem Eszterrel. És szép is volt az idő vasárnap és még ma is szép, reméljük mostmár tényleg eljött a meleg, páhoghatunk kedvünkre.

Utána volt ugye a választás, hát én azt nem nevezném viktóriának, de mindegy. Kicsit megrémültem, hogy olyan könnyen politizálni kezdtem a múltkor a blogomban, hülyeségekkel nem szeretném tölteni. :))) Csak annyit erről, hogy Bubis blogjában olvastam egy idézetet, ami szerintem nagyon illik ide: "Democracy is a device that ensures we shall be governed no better than we deserve." (George Bernard Shaw)

A múltkor mondták a tévében, hogy a nyugati birodalomban az a baj a gazdasággal, hogy az emberek csak költeni szeretnének, dolgozni nem annyira, nem spórolnak, mert kiéheztek a régi rendszerben a fogyasztásra. Ismerős helyzet. Mostanában én is inkább csak fogyasztani szeretnék, igaz, könyveket, filmeket, játékokat, amolyan gondolati termékeket, termelni viszont nincs nagy kedvem. Ez nem jó, tudom, de most valahogy képtelen vagyok aktív munkára bírni az agyacskámat, csak passzívan bámulok ki a fejemből és néha még ez is nagyon fáraszt. Azért vannak jelek, hogy lassan véget ér ez a periódus. Addig is, ömlesztve néhány dolog amit olvastam, de inkább láttam az utóbbi időben.

Kezdjük könyvvel, abból úgyis csak egy van. Kundera, Az élet máshol van. Amikor jöttem haza Szegedről, akkor olvastam el az első kétszáz oldalt és két hét múlva rá, otthon az utolsó százat. Az elejét úntam, nem rossz, csak nagyon didaktikus. Néha megnéztem az író bácsi ősz kobakját a hátsó borítón és nem értettem, miért ír egy gyerekről, aki rááadásul még hülye is és nem tud róla? A vége jó lett, a rejtélyes alak tökéletesen lép be a történetbe és jól ellensúlyozza a neurotikus gyereket meg az anyját. Mondjuk a gyerek történetének lezárása nem egy nagy dobás, az alakja is sántít, a nagy pszichoanalízis ellenére is, de azért tűrhető regény. Ja, és 70-ben írta, ezért ez a téma, gondolom, ez a harmadik Kundera amit olvastam és mindegyik a szocializmushoz és a cseh forradalomhoz kötődött valahogy. Kezdem únni. De azért jó ez a Kundera, Az élet elviselhetetlen könnyűsége nagyon bejött.

Ja, valamelyik este Szegeden olvastam vagy 60 oldalt a Káosz Szívéből, ugyebár valamikor tetszett a fantasy, de most enyhén szörnyűlködve olvastam a fantasy naturalizmust. Nem tudom mi tetszhetett ebben akkoriban annyira. De azért, ha több időm lett volna, tuti befejeztem volna. :)))

FF: Advent Children. Nézhető szerintem. Jó, hogy érthetetlen mumbo-jumbo a történeti szál, a játék még nagyobb hülyeség volt, mégis egyedülálló műremek a játékok történetében. Vizuálisan pedig elég kellemes. Csak annyit akartam róla írni, hogy lehet, hogy a végén, amikor Cloud látja a két szellem alakot, akkor az a pasi a régi Sepiroth, aki vele utazott az utolsó küldetésükön? Mintha a filmben lenne egy inzert az útból és ott fekete haja van, a játékban határozottan emlékszem, hogy ott már fehér haja volt. Vagy nem is? Azért jó cucc és amikor megszólal a telefon a templomban, az tényleg óriási poén.

Appleseed: a 2004-es cgi változatot néztem, az Oshii rendezte régi változatot nem láttam, az meg természetes, hogy a mangát nem olvastam. Érthetetlen, japán hülyeség, de az első full cell shade cgi amit láttam, csak rajongóknak. Azért jobb lenne, ha jobban hasonlítana a klasszikus animehez a kép, de a mozgás ilyen finom maradna.

Mind Game: akinek az anime Miyazakit jelenti, annak nagyon ajánlom. Fergeteges hülyeség. Mély értelmezésbe nem mennék bele, Jób sztori, csak éppen nem Isten zavarja a cethal gyomrába a palit némi női társasággal egyetmben, hanem a yakuzák. Isten bálba készül, ezért nem szól nagyon bele a történetbe, sőt, ha rajta múlna, nem is lenne történet. Ez milyen stílus is, naturalista chibi? Nem csak rajongóknak, de gyomor kell hozzá, vagy rengeteg türelem. Nekem nagyon bejött.

Még egy utolsó rajzfilm, a változatosság kedvéért koreai, Wonderful Days. Régebben már láttam, de Szegeden megint megnéztem, éjjeli vetítésen, a Grand Caféban, tehát mégiscsak vásznon, ahova való. Tényleg nagyon jó vizuálisan, de a történet tényleg sántít és nem azért, mert egy kiszámítható scifi, hanem azért, mert amerikai scifi. Engem a motorok sem hatnak meg igazán. De ujjongtam, amikor rájöttem, hogy egy-egy szó mit jelent, egyszer egy egész mondatot le tudtam fordítani és persze közel sem az volt, amit fordítottak, de azért a jelentésük megegyezett némileg. Nekem nyelvi szempontból volt most élmény.

My Sassy Girl. Koreai láv sztori. Itteni szemmel teljes hülyeség, valószínűtlen, abszurd, neurotikus. Ott lehet, hogy van értelme és mély érzések tárulnak fel benne és szembenéznek a nézők a fiatalkoruk szorongásaival, vagy a leendő fiatalkoruk leendő szorongásaival, vagy fene tudja mivel. Nem tetszett annyira, a keleti fiú-lány kapcsolat számomra tökéletes misztérium, de remélem, ez azért túlzás. A rendezés viszont tetszett.

Untold Scandal. Koreai Cruel Intentions, bevallottan, egyik jelentben megismétli a csúnya néni az avatatlan lánynak, hogy senki sem beszél róla, de mindenki csinálja, csak úgy, mint az amerikai elődben. Az a legnagyobb baja, hogy egy pillanatig sem tud feszültséget teremteni, mindvégig tudtam pontosan, hogy kivel mi fog történni és ez baj, mert késő volt és én álmosan néztem. Persze képileg nagyon szép és amúgy is érdekes a koreai kosztümös világ, engem így érdekelt igazán, az a pár cici már igazán nem oszt, nem szoroz. És persze, hogy a jó néni, bár keresztény bulira jár éjjelente, jó konfuciánus szokás szerint öngyilkos lesz a végén, a bácsi pedig akármilyen nagy harcos is, nem hallja meg amikor a gyilkosa fut tíz métert a hátához egy kivont tőrrel, valószínűleg ilyen módszerrel amúgy sem ismerték volna el neki a családja becsületének a visszaszerzését. Közepes, de nekem ugye tetszett. :)))

The Rocky Horror Picture Show. Aki szereti a filmeket, annak kötelező. Valószínűleg teljesen egyedi darab a filmtörténetben, nincs igazán amit róla mondjak, abszurd scifi musical, vámpírokkal, akiket inkább a szerelem érdekel, meg a szórakozás.

Ja, még egy keleti. Seven Swords. Első nagy csalódásom a keleti moziban. Teljesen érthetetlen kardozós, a történetet valószínűleg ki sem találták, csak kergették a színészeket a kamera előtt és amerre kanyarodtak, arra kanyarodott a történet, amolyan 7 szamuráj sztori, mainland China módra. Van benne koreai szépség meg vízmérgezés és sok sok beteljesületlen szerelem. És kardozás rengeteg, az még okés, a többi egy cseppet sem.

The Grudge. Azt hiszem, a japiknak elege van az amerikaiakból és el akarják ijeszteni őket. Tökéletesen működik ez a film erre. Semmi érzelgős bevezetés, apró utalások, egyből bele a közepébe, durr. Nagyon jó.

Capote. Jó film, de nem csoda, hogy nem ez kapta a legjobb rendezést. Nagyon jó a főszereplő, de a végén már nagyon nem tudott vele mit kezdeni a rendező bácsi. Az, ha valaki fekszik az ágyon és csak pitlog ki a szemüvege mögül, nem jelenti azt, hogy buzi és nagyon sajnálja a börtönben űlő haverját, aki legyilkolt egy négy tagú családot. Kicsit több reflekció is lehetett volna a művész világra, nekem nagyon tetszettek a piálós, dumálós megmozdulásai az írónak. Spanyolországgal is többet kellett volna kezdeni. De azért a történet simán elviszi a filmet, az tuti.

Proof. Mese a matematika világából, avagy Gwyneth Paltrow Csodaországban. Nagyon átlagos kis film ez, de azt, akit valamennyire érdekel a matematikai alkotás, talán jobban érdekelheti, mint a Dude Where's My Car, bár nem állítom, hogy többet fog megtudni a témáról.

Ennyi, azt hiszem.

3 megjegyzés:

rzr írta...

Nem tudom hogy mi tetszett jobban az ff7bol, vagy az egesz cyberpunk/disztopikus hangulat (a tarsadalmi osztaly lebomlasi fokai, stb), effektiv a karakterek, vajon?
Nem is tudom mikor pontosan tudtuk meg, hogy Cloud szkizofren..
Aeris..

mzsolt írta...

Cloud nem skizofrén, csak a szerelmi háromszög miatt egy kicsit furcsán viselkedik. :))

rzr írta...

riiight :D