Furmányos dolog ez a szabad akarat, az egész egy átverés, de annyira jól kellett megcsinálni, hogy senki ne vegye észre a turpisságot. Na de mostanában már egyre többen észreveszik és így lehet gondolkodni a furmányosságán is.
Szóval aki fogékony az univerzum ezen üzenetére, az azt hallja, hogy én vagyok minden, rajtam kívül semmi nincs, én pedig egy determinisztikus, de előrejelezhetetlen rendszer vagyok. Csinálj ezzel az információval amit akarsz, higgy amiben akarsz, hisz te is én vagyok, a végtelen variációjába ahogy az atomokat szervezem, beleférsz úgy ahogy vagy. De ne feledd, az atomjaidat csak kölcsön kapod, régebben más élőlényekbe szerveződtek és eljön az a pont amikor tovább kell add őket, hogy más élőlények és élettelen dolgok is létrejöjjenek egy időre belőlük. Hogy mi lesz az iterációk végén? Egyesek azt hallják, hogy a nagy csend, az energia átalakul egy statikus anyagba, amit most még nem tudunk felfogni. Mások azt hallják, hogy megint nagy bumm következik és kezdődik az egész elölről. Téged annyira nem érdekel ez a téma, inkább csak a jótúbon hallgatod a zenét ahelyett, hogy a papír és ceruza zsizsegéséből a jövő zenéjét próbáld kifürkészni, de ez is teljesen rendben van, hisz ez is én vagyok. Igazából minden teljesen rendben van, ha azt akarod hinni, hogy én ítélkezem feletted, hát hidd azt, ez is csak pillanatnyi hóbort az emberiség tagjai között, volt már sok más és lesz még sok más. A lényeg az, hogy izegj-mozogj, mert itt van ez a rengeteg energia az univerzumban és el nem tűnik, csak egyre-másra átalakul.
Demó.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése