Ebben a hónapban sem lett valami nagy a termés, az első két film Netflixes, nem HBO. Nincs is nagy kedvem hosszan írni, szóval ez most rövidke lesz.
The Gray Man (2022): Ez egy teljesen fölösleges film volt, sok-sok színnel és butasággal, ráadásul egyből a Dzsémsz Bond frencsájz babérjaira tör, ami szintén tök fölösleges.
Bird Box (2018): Nem volt annyira jó, mint amekkora volt a hájp körülötte anno. Én csak most pótoltam, de nem igazán adott semmit a témához. Legközelebb milyen érzékszervet fognak az idegenek lestoppolni? Ha az ízlelést és mindenki aki csokit ízlel, meghal, akkor én benne leszek az első száz áldozatban.
Guernica (2016): Ez jó történet, most elég időszerű is, elég szépen is van megcsinálva, szóval ajánlom a filmet, de mikor lesz végre egy film amiben az újságíró főszereplőt nem (részben) Hemingway-ről mintázzák? Nem lehet, hogy ez az egyetlen eladható újságíró toposz.
The Marksman (2021): Na, ezt a filmet azért néztük meg, mert a magos bácsi játszik benne, eléggé fekszik is neki a karakter, de elég lapos maga a film.
Plan A (2021): Na ez megint egy történelmi film, arról szól, hogy a zsidók komolyan meg akartak fizetni a németeknek a holokausztért és ezért elhatározták, hogy megmérgezik pár nagyobb német város vízellátását. Aztán persze észhez térnek, meg besegít a titkosszolgálat is az észhez térésben, egyébként érdekes, hogy a főkonstruktőr pár hónap börtönnel megúszta a valóságban és utána jelentős költő lett belőle. Ez mostanában nagyon nem így történne. Érdekes ez a dinamika, minél jobban védünk valamit, annál jobban tönkretesszük néha.
Westworld (4. szezon): Ez a szezon sokkal jobban tetszett mint a harmadik, amire már alig emlékszem, csak annyi maradt meg, hogy a szigeten kívüli világot egy szuperszámítógép irányítja, de elég kesztyűs kézzel ahhoz képest ami a negyedik szezonban következik. Aztán valahogy a kis Dávid robotok legyőzik a Góliát robotot, mert nem is tudom miért, jobbak az aktuátoraik? Na, a 4. szezon sokkal érthetőbb és érdekesebb volt számomra, gyakorlatilag egy Mátrix verzió, amelyben a robotok uralmuk alá hajtják az embereket de olyan mértékben, hogy teljes kontroll alatt tartják az agyukat is akár, kezdve az érzékeléstől (van egy baromi nagy torony amit senki nem lát), egészen a limbikus rendszerig, konkrétan le tudják stoppolni az embereket egy pózban és ki tudják kapcsolni az érzékelésüket. Persze vannak páran akiknél ez nem működik, ők az ellenállás, meg persze a kedvenc robotjaink is csatlakoznak hozzájuk. Az egyik dolog ami nem tetszik nekem ebben a sorozatban az az, hogy egyáltalán nincs komoly szándék a kérdésfeltevés mögött, amire építik a történetet, nem hogy plauzibilisen nem akarják megoldani őket, de általában a megoldás valami robbanás meg gyilkolás körül forog, ami lehet, hogy elég vadnyugatos, de nekem elég lelombozó. A másik meg az, hogy nagyon látszik, hogy egy politbüró áll a döntések mögött és mindig minden tagjának igaza kell legyen, szóval minden részben kell legyen egy kis vadnyugat sárga homokkal és lehurbolt közlekedési eszközökkel, egy kis valami gond van a valósággal szál (a teljes Christina/Dolores szál ebben az évadban), egy kis elidegenedő társadalom szál. Most a meztelen nőért felelő tag vagy elaludt, vagy kirúgták, mindenesetre az egyetlen jelenetben, amikor Doloresnek illett volna meztelennek lennie (mármint ki fürdik a saját kádjában nem meztelenül) direkt felöltöztették. Igen, szerintem is kicsit túltolták a meztelenkedést az első két szezonban, de erre így semmi szükség nem volt, főként mivel ezer más módon meg tudták volna oldani azt, hogy rájön a halhatatlanságára, de na. Egyébként nekem bejött ez az évad, mert nagyjából tudtam követni, a csavarok nem voltak nagyon elrugaszkodottak, a kikacsintás az Edge of Tomorrow-ra elég poénos volt (amikor Caleb próbál elszökni). Ha lesz következő évad, megnézem majd, de sajnos nem kerül fel a húsz év múlva újranézendő listára, talán az első évad, esetleg a második.
Egyébként kezdtük nézni a House of Dragon-t is, nem várunk 10 évet a pótlással, így próbálunk mi is hozzájárulni ahhoz, hogy ne legyen újabb világjárvány, ugyanis mi világjárvány alatt pótoltuk a GoT-t. :)))