az társadalmi polcok mászásának elviselhetetlen könnyűsége

Szóval a tegnapi gondolatmenetet nem csak arra lehet alkalmazni, hogy hátha megment minket a mesterséges intelligencia az éghajlatváltozástól, de önmagunktól is. Mert most úgy tűnik nekem, hogy az emberiségre maga az emberiség (egy kis része) a legnagyobb veszély. Persze, ha nem lenne mesterséges intelligencia, akkor mindig szükség lenne emberekre, hogy kiszolgálják azokat akik magasabb polcra születtek vagy másztak. De a mesterséges intelligencia megszünteti ezt a szükséget, akik a mesterséges intelligenciát irányítják, bármit megkaphatnak, mert definíció szerint a szuperintelligencia képes bármire (az, hogy lehetséges-e a szuperintelligencia egy másik bejegyzés tárgya lesz, de talán már megírtam ezt a bejegyzést, most nem emlékszem :)).

Butaság azt gondolni, hogy az ember tartósabb szubsztrátuma a cselekvő énnek, mint egy robot, a robot még ha sérülékenyebb is (bár a terminátornak lenne ehhez hozzáfűznivalója), sokkal egyszerűbben sorozat-gyártható, nem alszik, nem felejt, nem éhes és nem akar saját gyerekeket csinálni. És a Föld sok különböző pontján lehet robotgyárat létrehozni amelyek lerobbanási karakterisztikái kellőképpen dekorreláltak, hogy gyakorlatilag a Föld végezetéig gyárthassanak elég robotot amelyek kiszolgálják azok igényeit akik a magas polcon vannak.

Szóval a kérdés csak az, hogy a szuperintelligencia az apokalipszis előtt jön-e el (mert akkor remélhetőleg már nem is lesz apokalipszis) és ha eljött, akkor meg tudja-e győzni a magas polcon levőket, hogy azok az emberek is értékesek, akik az alacsonyabb polcokon élnek. Én most kezdtem ebben is reménykedni, az biztos, hogy mi emberek nem tudjuk meggyőzni a magas polcokon élőket, de talán majd a szuperintelligencia. Az viszont tuti, hogy senkinek nincs fogalma arról, hogy a szuperintelligencia hogyan fog gondolkodni ezen és egyéb kérdésekről, mert ugyebár szuper és az, ami az embernek természetes, az neki nem, szóval eléggé fifti-fifti a dolog. De ugyanakkor úgy is gondolom, hogy nélküle előbb-utóbb kiírtjuk önmagunkat, mert rombolni sokkal könnyebb mint építeni és mostanában nagyon hatékonyan tudunk már rombolni is. Sőt, olyan folyamatokat is beindíthatunk, amelyekről nem egyértelmű az elején, hogy romboló hatásúak, később meg már nem tudjuk leállítani őket. Mint pl. a kapitalizmus, egy ideig jó vicc volt, hogy a közösségnek az a jó, ami az egyénnek jó, de ma már csak az agyunk nagy részének kikapcsolásával lehet az ilyen meséknek hinni.

Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. 

Robotos. 

midőn az írva található a titkos záradék harmadik bekezdésében

Az előző bejegyzésben elrontottam a címben a világvégi szót, világ véginek írtam. Tudom, hogy egyesek nagyon haknisak a helyesírásra, de én úgy vagyok vele, hogy inkább írok helytelenül, mint nem írok helyesen (egyébként vicces, milyen mélyen párhuzamos ez a mesterséges intelligenciával támogatott "alkotás" problematikájával és hát ott is elég egyértelmű az álláspontom, remélem). Mert nem csak a helyesírás hordoz jelentést, de a mondatok szemantikája is, a felröppenő gondolatok néha madárrajként szárnyalnak, néha meg ágyúgolyóként állnak bele a földbe. Meg aztán, mint mondtam, nem csak a szöveggel próbálok közölni valamit, de a generált képpel, sőt még a linkelt zene választásával is. Pl. ezért sem készítek képet és linkelek egyebet mint a hivatalos zenét a filmekhez és könyvekhez, mert ott nem akarok semmi extra asszociációt. A többi bejegyzésnél viszont szabad a gazda, ha valamivel sikerül kicsit javítanom a gondolatátvitelen, mint a puszta szöveggel (aminek az írása nagyon nem megy nekem, főként azok között az időkorlátok között amelyeket megszabok), akkor azt használni fogom. Tudom, hogy amúgy is nehéz belepréselni azt a rengeteg kontextust amitől értelmet nyer egy szöveg és a kultúra (szerencsére) annyira fragmentálódott, hogy ezek a kísérletek valószínűleg fölöslegesek, de én most nem így gondolom.

Zene. 

a hullámok tánca a világ végi buliban

Idén egy meglepő dolog történt. Kezdek egy kis reménysugarat látni arra, hogy talán túlélheti az emberiség az éghajlatváltozást. Pedig az éghajlatváltozás sem hagyja magát, sokkal gyorsabban növekszik az átlaghőmérséklet mint ahogy az eddigi modelljeink mutatták, a 1.5 fokot öt éves átlagra számolva valószínűleg a következő El Nino jelenség éveiben már átlépjük (azaz 2027-2028-ban, idén és jövőre La Nina van), nem 2035-ben, ahogy a Párizsi egyezményben meséltek róla. A permafrosztba fagyott metánról meg ne is beszéljünk, nagyon durva az a történet.

Viszont, valahogy nekem is kezd beütni az, hogy itt tényleg pár éven belül emberi szintű mesterséges intelligencia lesz és azzal talán meg tudjuk oldani ezt a problémát. Egy dolog az, hogy én tudom, hogy 2029-re összejön ez a dolog, mert anno olvastam Kurzweil könyvét és nem találtam fogást az eszmefuttatásán és teljesen más dolog tényleg követni ahogy egyre-másra dőlnek le az emberi intelligencia légvárai. És mindez úgy, hogy a modell tényleg valami eszméletlen buta és tényleg csak egy óriási hash tábla némi simasági tulajdonságokkal a feszítőfa pontjai között. Én úgy képzelem el az emberi tudást, mint egy óriási fát (hasonlóan az élet fájához), csak az vele a gond, hogy a fát könnyű egyszerű sorba rendezni és leírni azt könyvekben, de a sorból visszaállítani a fát már sokkal nehezebb. Szerintem ez nem csak a számítógépek munkáját nehezíti meg, hanem az ember munkáját is, ezért valószínűleg ez a fa elég sok olyan szabályosságot mutat, amelyek számunkra ma még ismeretlenek. Na de végre nekifogtunk digitalizálni és formalizálni ezt a fát, nem lepődnék meg, ha bizonyos most nehéznek tűnő feladatok könnyűvé válnának ezekkel a módszerekkel. Aztán persze lehet, hogy ez naiv optimizmus, nekem abból azt hiszem nem sok van, bár naivitásból bizonyára rengeteg, optimista azért ritkán vagyok olyan dolgokkal kapcsolatban amihez nem értek. De abban is van valami, hogy az emberiségben az értelem eloszlása valószínűleg gausszos és annyira megsokasodtak a kutatási területek, hogy a népesség növekedés nem tudta tartani vele a ritmust és most bizony már nem a fa mélyítésén dolgozunk, hanem csak kis ágakat ragasztgatunk rá és nyesegetünk róla.

Szóval lehet, hogy az éghajlatváltozástól megment a mesterséges intelligencia, a kérdés legközelebb az lesz, hogy az emberi hülyeségtől megment-e?

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

Cucc. 

Hehe. 

drakula meséje a terminátornak aki nem akar elaludni

Mindig is szerettem volna egy hosszú bejegyzést írni arról, hogy hogy látom a világot (leginkább a jövő érdekel belőle), de sosem volt kedvem belevágni, mert túl hosszú lenne és tuti teljesen szétesne. De mivel most novemberben minden nap akarok írni valami kis bejegyzést, mi lenne, ha egy-egy gondolatot leírnék abból a monsztre bejegyzésből? Szóval ez lesz a fő téma ebben a hónapban.

Először is előre kell vetítenem, hogy én nem is hiszek abban, hogy meg tudnám érteni a világot, inkább csak rendet akarok tenni a gondolataimban és figyelni a változásokat. Amúgy is, megérteni a világot valami olyan dolog lehet, mint tudni azt, hogy az antianyag a leghatékonyabb üzemanyag, de ettől még nem lesz valaki képes egy szekeret elvezetni.

Egyszerűen csak az van, hogy a világot mesékre építik fel az emberek, csak az idők során a mesék módosulnak, meg hiába ismer valaki egy jó mesét, ha meghal himlőben kicsi korában. Az emberek a sikerüket általában a meséknek tulajdonítják amelyeket a szüleik mondtak nekik, de azért ennél összetettebb a dolog. Néha csak azért kellenek a mesék, hogy ne kelljen bevallani hogy rablással és gyilkolással jött össze a pénz a palotára. Én egyébként szeretem a jó meséket, de a mostaniak amiket hallok nagyon rosszak, nem is igazán a tartalmuk, hanem a konzisztenciájuk és az üzenetük meg a valóság közti tátongó hasadék miatt csak igazán kis gyerekek tudnak bennük hinni már. De most rájöttem, hogy azért ha az ember figyelmes, keresi az igazi ok-okozati összefüggéseket és nem arra figyel, hogy ki mondja, hanem, hogy mit, akkor azért meg lehet találni az ősmesék csíráit még a mostani zavaros világban is. Azt nem mondtam, hogy sokat megtaláltam eddig, de azért próbálkozom.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI (két hangsáv van, a japánt kell választani). AI. AI. AI.

Wow. 

Hehe. 

az játék előrehaladottáról

Most nincs vidió, ez most csak egy kis morgolódás magamnak, de hát ez most egy ilyen hónap, amikor kicsit felrúgom a szabályokat és olyan dolgokról is írok, amiket mostanában kerültem. Szóval ez most csak programozóknak szól, meg nekem, bár nem hiszem, hol valaha is el fogom felejteni a tanulságot.

Szóval dolgozom a játékon, egyre többet, de még mindig nem fejeztem be. Még mindig a pályageneráláson dolgozom. Most már rájöttem, hogy hiba volt az ahogy megcsináltam a rendszert. Nem az a nehéz, hogy az egyes elemeket hogyan kötöm egymás után, hanem az, hogy hogyan választom ki azt, hogy melyik elemek kötődnek össze egymással. Vagy más szóval, nem elég expresszív ez a környezetfüggetlen nyelv. Talán azért is, mert bár a nyelv környezetfüggetlen, azért implicit módon van környezet, az előző szabályok által félig felépített világ igenis befolyásolja azt, hogy milyen szabályok alkalmazhatók. Persze ezt környezetfüggően leírni elég nehéz lett volna, nem is tudom most elképzelni.

Ki kéne dobni a végrehajtó kódot és visszatérni a C++-hoz hogy szabályokat írogassak amelyek felépítik a világot, de mivel nem tudom mennyi idő alatt tudnám átalakítani vagy újraírni a most létező lehetőségeket (azért a back tracking nagyon hasznos) ezért nem merek belevágni. Inkább toldozom-foltozom a mostani rendszert, már ott tartok, hogy a szabályoknak van egy második rendszer is az írásukra és persze megint lua függvényeket írogatok ezen rendszer felé, hogy valamennyire paraméterezhetőek legyenek ezek a szabályok. Valahogy annyira megszokta az agyam a programozási nyelvekben megszokott módszereket, mint pl. a paraméterek átadása, vagy egy verem amibe pakolgatni lehet dolgokat, vagy hogy bármelyik függvényt meg lehet hívni bármelyik másból, hogy már nem is tudok algoritmikus feladatokról gondolkodni nélkülük. Amikor meg akarok oldani valamit, érzem, hogy az agyam mind azon filózik, hogy hogyan tudná bevezetni ezeket a dolgokat, de sajnos lehetetlen abban a rendszerben amit csináltam. Most meg kell elégednem azzal, hogy annyit tud a rendszer, hogy kis lua függvényeket lehet berakosgatni a szabályokba, de semmi szemantika nincs az egészben, az egész csak sztringmásolás. Úgyhogy persze a legbutább hibák vannak az egészben, amit nehéz debuggolni. Nem lett volna szabad lemondani a rendes szkript nyelvről valami őrült specifikációs nyelvért, ami sose ment úgy ahogy szeretettem volna, talán egyszer-kétszer találtam valami szép megoldást benne, amit nem direkt tettem be egy feladat megoldására. Tisza hűlye vagyok.

Meg aztán, ambícióban nem volt hiány amikor kitaláltam ezt a projektet, mindent magamnak csinálni (szinte), újra feltalálni a láthatóságot hozzá, párhuzamosan generálni a pályákat a játékkal, pályákat generálni, stb... Egy dolog is elég lett volna ebből, ha meg kell oldani egy új játékban.

Na majd hétfőn remélem rájövök megint, hogy hogy oldjam meg az aktuális problémát és futom a köröket tovább, hűvös halomba. Lassan elfogy a pénzem amit a játékra szántam, a vésztartalékhoz nem nyúlunk és vissza kell mennem dolgozni. De hova, az is egyre problémásabb? 

a novemberi éghajlatváltozás a blogon

November lett. Novemberben van a születésnapom és a blog születésnapja is, idén lesz 20 éves, én meg 45. Gondolkodtam, hogy talán meg kéne ünnepelni, azzal, hogy minden nap írok bele. Mondjuk az nem igazán szokott sikerülni, hogy igazán minden nap íródjon bejegyzés, de mondjuk össze tudok dobni 30 bejegyzést talán (egyszer-kétszer még időzítettem is régebben, de igazából kit csapok be ezzel és amúgy is, az jó, amikor úgy telik el egy nap, hogy nem ülök a számítógép elé). Főként most lehet csak ilyen mesterséges intelligenciával készült képekkel is megtölteni (a szövegnek tényleg semmi értelmét nem látom, nem hajtok a megtekintésekre, amúgy is, gondolom amikor növekszik a megtekintések száma, akkor csak valamilyen internetes bot szánkázik a blogon).

Egyébként nem az a baj a blogírással, hogy túl igényes lennék vele. Kicsit olyan ez, mint a táncolás amikor senki nem látja. Én tudom, hogy szinte senki nem látja a blogomat és aki látja, az sem szól be, mert gondolom jobb az neki úgy, vagy esetleg akár egyet is ért bizonyos dolgokkal. Jó lenne, ha olyan lazán tudnám venni a táncot mint a blogírást. De ez a vonat valószínűleg jó időre elhagyta az állomást. Inkább azért nem írok, mert rossz kedvem van egy nap, mert túl sokat foglalkoztam a jövővel, vagy a játékommal, egyik sem áll jól és hyába olvasok valami optimista hírt, nem tud felvidítani. De ebben a hónapban megpróbálom komolyan venni, hogy minden napra oda kell figyelni, hogy ne legyen annyira borús, hogy blogot se írjak. Amúgy van néhány dolog amit le akarok írni, talán most akkor veszem a fáradtságot és leírom őket.

Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy idén kerül a legtöbb bejegyzés a blogba, mondjuk a májusi elnökválasztás rendesen megnyitotta a csapot, remélem azért hasonló komolyságú dolgot nem kell feldolgoznom ebben a hónapban. Leginkább filmekről, zenékről és játékokról lenne jó írni. Na meglátjuk, hogy jön össze.

Link, az lesz dögivel, mindenféle butaságra. :)

Demó. 

Zene. La Muralla Roja. Zene.

Drónos. 

AI. AI. AI.

Japán.

DOTT. 

Hoppá. 

Chungking Express (1994)

Végre hozzánk is elérkezett (talán már pár éve) az a divat, hogy kultfilmeket is játszanak a mozik, hetente legalább egyszer. Most a művész moziban került sorra ez a film, ami az egyik kedvenc szerelmes filmem. Nem is emlékszem, hogy mikor láttam először ezt a filmet, szerintem valamikor a 2000-es évek elején valamilyen filmtett filmklubban még a tranzit házban. Akkoriban nagyon bele voltam zúgva a keletbe, koreait is tanultam az egyetemen (persze az infó mellett), a zen buddhizmus kínai mestereinek tanításait olvastam (igaz románul, ez egy extra akadály az 1200 év és az idegen kultúra mellé), végre sikerült animéket is beszerezni (főként E-től, még a bentlakási hálózaton is csak a GITS volt az egyetlen) és megnézni őket. Azt hiszem, akkoriban volt a kelet őrültségem csúcspontja, nem csoda, hogy nagyon bejött ez a film, meg két másik is, ami szerepel azon a toplistán, meg persze egy csomó más keleti film, amikhez akkoriban kezdtem hozzájutni (és amelyekből néhány még mindig a megnézendő listán van, pedig az idő vasfoga már tuti megette a cédéket amire fel voltak írva, még egy szegedi hallgatói ösztöndíj alatt is kunyeráltam filmeket Sekigaharatól).

Aztán valahogy a keletőrültségről lejöttem, meg a filmekről is valamennyire, de a filmek most megint nagyon kezdenek érdekelni, amióta leírok néhány gondolatot is a filmekről, úgy érzem, kezd megváltozni a hozzáállásom a filmekhez, de erről most nem fogok értekezni.

Oda akartam eljutni, hogy valahogy a keleti filmek, meg a keleti érdeklődés összekapcsolódott úgy is, hogy mindkettőt úgy éreztem, hogy segít megoldani egy kirakóst, ami a keleti emberek gondolkodása. Akkoriban nekem úgy tűnt, hogy nagyon más szabályok szerint élik az életüket mint mi és úgy tűnt, mintha ők jobban csinálnák. Ez a véleményem is változott, de ez sem a témája ennek a bejegyzésnek. De az mindenképpen fontos, hogy a keleti filmek részét képezték annak a rendszernek amit meg akartam érteni, szóval mindig is úgy tekintettem rájuk mint valamilyen kirakós puzzle amiben minden pillanatnak meg van a helye és ha összerakom a puzzlet akkor lehet egy olyan kép is előtárul amit a filmben amúgy nem lát meg az ember. Ez a dolog csak erősödött azóta, amióta a wikipédiát is kezdtem bújni a filmekről infókat olvasni és amióta rátaláltam arra, hogy a jótúbon is van rengeteg ember aki elemzi a filmeket, azóta méginkább rácuppantam a puzzle kirakásra, de leginkább csak keleti filmek esetén érdekel igazán, a nyugatiaknál úgy érzem, jogom van saját vélemény kialakítására, de a keletieknél mindig gyanús, hogy talán csak én nem ismerek valamilyen szokást vagy történelmi eseményt, ami megmagyaráz bizonyos érthetetlen attitűdöket, esetleg cselekedeteket.

Ezt a filmet olyan sokszor láttam már, hogy természetesen nem lep meg semmi benne, de attól még átérzem az érzelmi hullámvasutat amin átmennek a szereplők és szerintem ha mérni tudnám az érdeklődésemet, az is minden megtekintésnél más és más ábrát mutatna. Most pl. úgy ültem be a moziba, hogy mivel eladtak minden helyet, ezért megpróbálom az első sorból nézni, amiről én mindig úgy gondoltam, hogy nagyon rossz ötlet (a legutolsó hasonló élményem az a republikában volt amikor a második sorból néztem a The Beach-et, az nem volt a legideálisabb). De csalatkoznom kellett, a művész moziban elég kicsi a vászon, a teremnek nincs lejtése, az első sor elég messze van a vászontól, szóval talán a legideálisabb helyről néztem. Az is meglepett, hogy az emberek arról beszélgettek, hogy még nem látták ezt a filmet. Arról gondolkodtam, hogy szeretném-e én is "elfelejteni" a filmet és új szemekkel nézni és hát nagyon nem. Nem emlékszem, hogy milyen volt először látni, de szerintem ez a film mint a jó bor, megért bennem, egyre jobban tetszik, pedig már ismerem az ízét, de mégis szeretem és mindig felfedezek benne valami újat. Egyébként nem hinném, hogy nagyon sokszor láttam volna, szerintem olyan 10 körül van az ahányszor láttam, de lehet, hogy csak 5 és a többi fílinget úgy szedtem fel, hogy valami iszonyatosan nagyot megy ez a film (és még nagyobbat a Fallen Angels) bizonyos netes szubkultúrákban, mint pl. a vaporwave.

Mivel már lassan két hete láttam a filmet, most nincs is igazán sok mit írnom róla, csak két gondolat maradt meg azóta is. Az egyik, hogy az elején van az a szójáték, hogy a fickó nőjét May-nek hívják és ő eldönti, hogy ha május 1-ig nem találkoznak, akkor véglegessé válik az április 1-i szakításuk. Tudom, hogy a keletiek igencsak rá vannak cuppanva a szavak kiejtésének erejére (most már azt is tudom, hogy ez az ősvallásból származik, amikor még hittek a szavak erejében, hogy távol tartsa a gonosz szellemeket), de nekem ez leginkább egy olyan jelzésnek tűnik, hogy ebben a filmben az asszociációk inkább csak játékosak, nem kell mindenben az élet értelmét keresni, volt May, nincs May, van May (a hónap).

A másik meg, hogy a két történet váltásakor egyértelművé teszi, hogy a két történet egymást követi időben (ugyanis összefut Takeshi Faye-el, aki akkor kezd a gyorskajáldában), de ugyanakkor az első részben néha megjelenik Faye, pl. amikor veszi a nagy Garfieldet. Szóval ez azt mutatja, hogy az idő igazából összegubancolódott a film alatt, azaz megint azt jelzi, hogy nem kell túl komolyan venni a dolgokat. :)

Végül meg, mint utólag kiderült, ezt a filmet akkor ütötte össze, amikor az Ashes of Time-ot vágta és pihenni akart, szóval kicsit ebből is jogosnak érzem, hogy talán itt mégis arról van szó, hogy nincs rendszer, csak ötletek vannak és abból összeállt magától valami jó kis film, talán éppen azért ilyen jól, mert elengedte a mögöttes tartalmat. (talán ezért is olyan kibogozhatatlan nekem a Days of Being Wild, mert ott meg minden a mögöttes tartalomról szól, de legalább a melankólia bemutatását jól kimunkálta ott).

Na de amikor legközelebb megnézem, szerintem megint fogom keresni a kis utalásokat, mert pihentető játék ez is, amikor nem a világ bajain kell gondolkodni, hanem azon, hogy Faye-nek tényleg kellett egy év gondolkodási idő, miután széttúrta Tony életét, vagy ez is csak egy kisded játék volt?

Legalább ide van bőven jótúb vidió amit linkelni lehet. Pl. ez. Vagy ez.

filmek

Megint a végére került az írás, bele kell húzni. Mostanában azon gondolkodom, hogy érdemes-e még az utóbbi évtizedben készült filmeket néznem, én le tudnék mondani róluk, de E-t untatja a régi filmek ritmusa, az ami nekem meg leginkább bejön. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt... 

Upload (mind a 4 szezon): Ez a sorozat a tudat feltöltéséről szól, azaz amikor egy ember személyisége egy számítógépben él tovább, mert ő már meghalt. Régóta ismerős számomra ez a gondolat, de valahogy sosem arra gondoltam ilyenkor, hogy a tudat a való világgal továbbra is tartaná a kapcsolatot, inkább a virtuális világban élné a kiterjesztett lehetőségekkel teli létezését. Szóval ilyen szempontból meglepetés volt, mert itt az van, hogy egy fickó autóbalesetet szenved és feltöltik, mert a nője gazdag és a családjának van már feltöltési kvótája, szóval előre fizették az emlékek lementését és aztán magát a szkennelést is. Utána meg amolyan "hosszú távú kapcsolatban" vannak, telefonon beszélgethetnek, sőt, a nő bele tud bújni egy ilyen hacukába amivel az egész testére kaphat érzéseket, a fickónak meg persze minden valóságosnak tűnik. Közben meg van egy hiperkapitalista világ odakinn és persze a virtuális világ is olyan mint a mostaniak, minden extráért fizetni kell, de azért vannak bugok amiket fel lehet fedezni és ki lehet használni. Nekem nagyon nem mondott sokat sem a feltöltésben rejlő lehetőségekről, sem a kapitalizmus jövőéről, de azért jó volt nézni ezt a sorozatot, mert legalább olyan ismerősek voltak a problémák és persze van egy csomó geg, amit olyanoknak szánnak, akik már megismerkedtek ezekkel a gondolatokkal, sőt, akár mondhatnám, a játékprogramozóknak (egyet lelövök, szóval egy élő csaj aki csak virtuális szemüvegen keresztül csatlakozik be a virtuális világba (ez a leggyakoribb mód) belöki a fickót a vízbe, mire ő is belehúzza őt, szóval ketten úsznak ott a virtuális vízben, mire a csaj megjegyzi, hogy de ugye tudod, hogy én nem vagyok vizes, de (azon túl hogy a fickó is csak virtuálisan vizes, hisz nincs már fizikai teste) a valóságban ilyenkor az történik, hogy a csaj úszó mozdulatokat tesz az irodában ahonnan bejelentkezett, azaz szárazon úszik, ami egy gyakori bug a számítógépes játékokban ahol gallyra megy az animáció állapotgépe és nem detektálja, hogy szárazföldön kolbászol már a karakter (valahogy így)) (na jó, lelövök még egy poént, legalábbis amit én viccesnek találtam, a virtuális világban magának az olvasás aktusának sok értelme nincs, sokkal gyorsabban lehet integrálni direkt az információt a személyiség reprezentációjába). Szóval nekem nagyon bejött, alapvetően kellemes ismerkedés ezekkel a gondolatokkal és persze van benne jó sok kapitalizmus kritika is (ami azért duplán vicces (és egyben gyanús is), mert az Amazon pénzelte a sorozatot) és bár számomra nincs benne sok új gondolat, azért mégis érdekes látni azt, ahogy mások elképzelik ezt a potenciális jövőt.

Outlander: Blood of my Blood (1. szezon): Ezt a sorozatot csak úgy random módra kezdtük el nézni, azt hittem, hogy valami jó kis kosztümös történelmi sorozat lesz, hát mondjuk az is, csak éppen egy időutazás is van benne. Közben kiderült, hogy valójában egy Outlander című sorozat spinoffja, ami mostanában ér véget és 8 évadot ért meg és abban is van időutazás és ez a két főhős szüleinek a történetét meséli el. Leginkább azért egy szerelmes történet Skóciában, szóval ha valakit érdekel ez a két dolog, akkor érdemes lehet nézni. Nekem egy kicsit bő lére eresztettnek tűnt és gyakran azon gondolkodtam, hogy mennyire valósak az attitűdök, de hát bizonyára akkor sem illett mindenki beskatulyázni. Szóval nem egy nagyon nagy durranás, de azért nyugis cucc és elmegy kategória, de ennyi háttér információval már a kérdés inkább az, hogy miként keverednek ki a bajokból az emberek, nem az, hogy kikeverednek-e?

The Ministry of Ungentlemanly Warfare (2024): Ez egy Guy Ritchie film, de már eléggé modorossá vált, arról is szól az egész, hogy modorosan elmond egy valós szabotázs történetet a Második Világháborúból, arról a fickóról, aki részben James Bond inspirációjául szolgált. Sajnos a wikit böngészve kiderül, hogy azért messze nem volt ekkora a bumm-bumm és a fickó még ugyanabban az évben meg is halt, szóval igazából nem egészen csoda, hogy az utóbbi 80 évben más nem vitte vászonra a történetét. Nekem azért bejött a film, a háborús filmeket alapvetően szeretem, de lehet, hogy ehhez a zsánerhez túl szuperhősös, a szuperhősös zsánerhez meg túl világháborús, ezért bukott.

Heir to an Execution: A Granddaughter's Story (2004): Ez egy dokfilm, ismerős volt a történet, hogy egy zsidó házaspárt kivégeztek, mert atomtitkokat juttattak a Szovjetuniónak, de a részleteket már nem tudtam. Ez az ő történetük, az unokájuk által elmesélve, a végére kiderül, hogy valószínűleg tényleg juttattak bizonyos információkat, de az igazából sokra nem volt jó, Fuchs sokkal jobban csinálta és ő megúszta pár év börtönnel, mert Angliában kapták el. De ez a házaspár úgy tűnik fel, mint akik igazán hittek a szocialista ideálban és akik annyira szerették egymást, hogy hajlandóak voltak meghalni egymás ideáljaiért és bár az atomjaik már szétválaszthatatlanul összekeveredtek az összes többi holt ember atomjaival, a hitük még mindig él.

Cube (1997): Nekem ez annó kimaradt, gondolom 97-ben nagyon ütött ez az absztrakt világban a játék a halállal, mára már nincs nagyon sok látnivaló itt, de azért egyszer megéri megnézni. Az kimondottan tetszik, hogy itt még nincs olyan társadalmi ítélkezés mint a Saw-ban, nem modell állampolgárok a résztvevők, de nem is azért kerültek be a játékba, mert valaki ítélkezne felettük, bár bizonyára azért nem teljesen véletlenül kerültek oda, de ez nincs igazán kifejtve. Most, hogy így belegondolok, a Saw kapja be amiért felült erre az igazságosztó vonatra.

Gandahar (1987): Imádom a francia animációkat, ahogy a kis pénzből egyedi stílust tudnak csinálni, ez jó kis sci-fi is, első látszatra nem is túl bonyolult a történet, második látszatra meg csak egy kis időparadoxont kell feloldani. Az alapötletek mára kánonná váltak, nem is biztos, hogy eredetiek. Nekem mindenesetre nagyon bejött az egész világ és a látvány, ennél több nem is kell egy animációban. Azt hiszem, nem is láttam Laloux mester másik két animációját, bár lehet, hogy a 90-es években voltak a román tévében, még amikor a szerzői jogok tisztelete a kommunista éthoszt követte, mindenesetre meg kéne nézni őket. Aki szereti a sci-fit és az animációt, annak kötelező darab.

Conan the Barbarian (1982): Erre sem emlékszem, de lehet, hogy láttam. Sokat nem filóztam róla, az biztos, de jó kis film, jó kis menekülés a jelen sivatagából egy fantázia sivatagba, ami mégis érdekesebb (leszámítva a mesterséges intelligenciát). Vicces, hogy mennyire időszerű a vallási vezető problematikája, csak ma már senki nem fog kardot és szabdalja szét a fals istenek híveit. :)

Challengers (2024): Nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz ez a film, a vágás sokat segített abban, hogy a főszál ne üljön le egy megszokott sablonba, hanem legyen egy kis feszültség abban, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, ahogy. Azt azért nem hittem volna, hogy korhatáros film lesz ebből, nem azt a kort éljük, amikor ez már beleférne, de nem is hiányzik annyira belőle a korhatáros jelenet, elég perverzió az, ahogy az emberek szenvednek a sorsukban, ha jó, ha rossz az. Azért ha lenne egy hasonló film a 80-as években, megnézném, a mesterséges intelligencia adott is néhány ötletet, majd ha sorra kerülnek, jelentkezem. :) (egyébként a Personal Best (1982) című film jött ki a topra, nem is hallottam róla és nem is úgy tűnik, mint amit könnyű felhajtani (ha az embernek nincs tuittere, nyahahaha)).

The Walking Dead: Daryl Dixon (3. szezon): Carol és Daryl még mindig írtja a zombikat, úgy volt, hogy ebben az évadban Angliába vándorolnak, de csak egy résznyi Anglia fért bele, mert hát bezárkózni a halállal sosem egy jó ötlet. Szóval Spanyolországban kötnek ki és hát ott éppen a monarchia megerősítésén dolgoznak egyesek, de a szabadság szerető amerikaiaknak ez (meg egy pár más dolog is) nem fér bele. Egyébként nem rossz a történet, csak egy kicsit sablonos, de az mindenképpen értékelendő, hogy legalább annyira szereplő a spanyol táj és az emberek mint Carol és Daryl és ez elég frissességet hoz, hogy megérje nézni. Azért lassan kifut a dolog, a következő lesz az utolsó évad, remélem lesz valami nagy csavar a végén, mert már kezd kifáradni a zombi világ.

Collide (2016): Hát ez elég gyengécske volt, gondolom Anthony Hopkins és Ben Kingsley vitte el a költségek nagy részét, magára a filmre nagyon nem maradt sok. Az volt az igazán meglepő, hogy már mennyire belém égett az, hogy az amerikai filmekben ugye mindig visszalőnek, itt talán ez az egyetlen stika, hogy a főhősnek nincs fegyvere, szóval ő nem lő vissza (igaz, őt sem érik a golyók, mint a többi igazi főhőst), ez egyébként ebben a filmben nem egy érdekes variáció, hanem egy fájdalmas mulasztás. Van benne sok szép autó, amelyek nagy része azért nem tör össze, bizti nem fért már bele a költségvetésbe. Nem ajánlom, még lazításnak sem, valami mást kellett volna megnézni, mert ez nem éri meg a másfél órát.

The Mask (1994): Ez viszont baromi jó kis lazító film, kellett nekem most az életembe egy kis bohózat. Így a végére elfáradtam a gondolatok szavakká formálásában, de az azért mély gondolat, hogy a tökéletes maszk mégsem annyira tökéletes, mert ki akarna egy műanyag izét csókolgatni. Bizonyára bele lehet fáradni ebbe a filmbe is, de nekem többször meg kéne nézni, hogy elérjek oda.

Zene. Zene.

a lelki békéhez a nagy nemzeti parkolóház mögött vezet az út

A napokban avatták fel az új ortodox katedrálist Bukarestben, ami egyébként állítólag a legnagyobb ortodox katedrális a világban. Eléggé középkori tempó, de hát ha itt tartunk, akkor itt tartunk, kár a szekeret ütni ha nem húz a ló. Egyébként remélem, valami jó is kisül a dologból, ha kinéznek a honatyák a parlament ablakán és meglátják a katedrálist, hátha nem lopnak és hazudnak olyan sokat. Mostanában nagy haszna lenne ennek. Kezdhetnék mondjuk azzal, hogy nem parttalan vitákat folytatnak, hogy mit jelent az igazságosság a minimálbér növelésével kapcsolatban, hanem készítenének egy tanulmányt a hatásáról és az alapján döntenének, hogy emelik vagy sem. Aztán vitázni lehet a modellről, de legyenek végre a döntések számokkal alátámasztva, amelyekre később is lehet hivatkozni.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. 

Tron: Ares (2025)

No, ez már egy ilyen poszt-igazság film. Jól bemutatja a mai világot, a nagy cég igazgatója tart egy bemutatót amelyben meggyőzi a jelenlevőket, hogy milyen vagány minden, de mikor azok elmentek, széthullik minden, tehát egy nagy blöff az egész addig amíg meg nem találják a titkos kódot. Aztán az egész film a titkos kód kereséséről szól, de igazából csak a látvány számít, mert ahogy végig gondoljuk a dolgokat, az egész szétesik. De akinek tetszenek az autós üldözések és a bunyók az megtalálja a számítását. Én sem hittem, hogy mondanak valami okosat, úgyhogy nem fogom azt mondani, hogy csalódtam, ilyen már ez a jelen, ha érdekes gondolatokra vágyik az ember, nézzen régi filmet, ami most megy, az csak nyúlós rágógumi.

Az azért érdekes, hogy szerintem az előző film, a Legacy jobban is nézett ki (a csajok fehér latexben nagyon dögösek voltak) és jobban is szólt (valahogy jobban illik a Daft Punk ehhez a világhoz mint a NIN). Sajnos abból sem emlékszem már semmire a sztoriból.

Minden a reprezentáció és az én reprezentációimba a számítógép működéséről nem férnek bele ezek a bunyós programok.

Zene. 

formálisan csavarodjunk bééééé

Van itt egy jó kis podcast magyarul a mesterséges intelligenciáról. Szegedi Krisztián a meghívott, aki formális bizonyításokra akarja használni a most népszerű módszereket, ha sikerül neki, akkor azzal tényleg nagyot dobhat a területen, mert végre világos lesz, mire képes a rendszer és mire nem (egyelőre).

Az is nagyon érdekes, hogy ő sem meri már kimondani egyértelműen, hogy minden szép és jó lesz, de azért reménykedni lehet. Megállni sajnos nem, ezt is el kéne magyarázni.

Ma hallottam, hogy Hinton azt mondta, hogy lát némi reményt arra, hogy a szuperintelligencia ne nyírjon ki minket, ha valahogy elérjük, hogy anyai szeretetet érezzen irántunk. Hogy ezt mennyire gondolja megvalósíthatónak, azt nem tudom, de ha formálisan definiálja az anyai szeretetet, akkor majd használhatják Krisztián módszerét arra, hogy olyan mesterséges intelligenciát definiáljanak ami kielégíti azt. 

linkelős

Hogy ez mekkora fless. Meg ez is.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Schoenberg. Zene.

AI. AI. AI.

 

erős várunk nékünk a fészbuk

Ha ma már dohogtam egy kicsit, akkor még dohogok egy kicsit.

Szóval nehéz volt nekem felfogni, hogy miért olyan szar híreket nézni a tévében, vagy olvasni onlájn mostanában. Nem tudtam megérteni, hogy miért van annyi hülyeség, egyszerűen ellenőrizhető gyakran, hogy amit mondanak az hazugság, vagy legalábbis csúsztatás. Aztán rájöttem, hogy valójában az a baj, hogy a hírek az átlagos fészbukozó közösségre vannak kalibrálva, hogy belőlük maximális érzelmet és kattintást/kommentet hozzon ki. Szóval másoknak is ajánlom, ha úgy érzik, valami nagyon nincs rendben a hírekkel, akkor tudhatják, hogy a hyba nem az ő gépükben van.

(Tisztelet a kivételnek. És hagyják már abba a szabály erősítését, mert már nagyon unalmas.) 

Zene. 

ha eljön a Xizatz Haderach

Utálom a mostani híreket olvasni. Mégis miről olvassak? A magyarországi zseni nem érti, hogy az egész rendszere rossz irányba megy, minden amit csinál csak rontja az eredményét a jövő évi választáson. Az amerikai zseni nem érti, hogy azzal, hogy szétveri az ország neki nem tetsző részét és elidegeníti a szövetségeseit, saját magát gyengíti, szerintem teljesen racionális lesz Kína részéről, hogy amikor eljönnek a következő elnökválasztások és a legmegosztottabb és legkimerültebb lesz az ország, akkor végre odacsapjon (mondjuk azért jó kérdés, hogy hova? :))) (és sajnos még abban sem bízhatunk, hogy a kínai gazdaság és haderő olyan papírtigris lesz, mint egyesek akik hasonló módon kalkuláltak az utóbbi időben). A román triumvirátus meg (mert valljuk meg, az udéméré csak a budipucolási munkákra van befogva) azt nem érti, hogy szöszmötöléssel igazi problémát nem lehet megoldani és most igencsak igazi problémába eveztek minket. Annyit érnek el, hogy tovább szaladunk a levegőben és nagyobbat zuhanunk majd amikor tényleg elfogy a svung. Azt remélik, hogy a svung még kitart három évet, de én nem hiszem ezt.

Szóval ilyenkor minden más elkezd érdekelni. Például most a kommunizmus Romániában. Pl. van ez a príma cikk Csaucseckuról. Két dolog amit a legérdekesebbnek találtam benne: az első, hogy ő is kemény nacionalista vonalat képviselt, amivel sikerült megerősítenie a hatalmát az elején, a másik meg, hogy 1971-ben 1 milliárd dollár volt az államadósság, 1975-ben 5 milliárd, míg 1981-ben 11 milliárd dollár volt. Sajnos a cikk szerzője nem tartotta fontosnak odaírni, hogy ez mennyi is volt a gdp-hez viszonyítva, de szerencsére van egy honlap, ahol vannak gdp adatok 1970-ig visszamenőleg (mondjuk kicsit gyanusak, mert mondjuk 1980-ra 36.2 milliárd dollár nominális gdpt tüntet fel, a wikipédia pedig 46.1-et). Mindenesetre az első honlap adatai szerint a gdp (milliárd dollárban) és a tartozás zárójelben: 1971: 15 (6%), 1975: 22.8 (22%), 1981: 44 (25%). Románia 2024-es adóssága még nincs teljesen kiszámolva, de olyan 54% körül lesz. Nem semmi, hogy a komcsik a 70-es években mind 10% körüli gazdasági növekedést hoztak össze az adósság megnégyszerezésével, igaz, a 80-as évekre meg szinte növekedés nem jutott, de hát meg kellett építeni a világ második legnagyobb épületét és vissza kellett fizetni minden adósságot. Azt hiszem, a jelen megértéséhez elég lenne megérteni a komcsi rendszert, lassan már abban sem lehetünk biztosak, hogy akkor hazudtak többet.

Zene. Zene.

a gondolatbombák célba juttatásának triádjáról

Mivel a blog szerkesztése kicsit átalakult az utóbbi időben, gondoltam leírom mi a spíl.

Szóval én akarok is meg nem is gondolatokat közölni itt. A jövőbeli magammal és a jelenbeli másokkal is. Most éppen ennek a módja háromféleképpen történik. 

Először mindig a szöveget írom meg. Sajnos általában a félkész gondolataimat érzem elég érdekesnek, mire elkészülnek, meg is unom őket, ezért elég széteső a szöveg, ha több lábon is kell álljon, egy pár mindig lemarad. De ez engem nem nagyon zavar, mert ha az alapgondolat átjön, a részleteket gondolom később is újragenerálhatom, lehet javított változatban, amikor úgy érzem, hogy a leglényegesebb gondolat átment, utána már csak szenvedés írni és nem is bírom túl sokáig. A témákat nincs mit részletezni, van amit elkerülök, a mesterséges intelligenciáról még nem találtam meg az érthetőség és a terjedelem közti egyensúlyt, a politikából és a gazdaságból szeretnék kiszállni és többet írni játékokról és könyvekről, de ehhez játszani meg olvasni kéne többet, de sajnos a tuitter még mindig rabjául tart.

Másodjára készül a kép, ez most friss jövevény, de elég szórakoztató, néha anélkül is szórakozom vele, hogy felkerülne a blogba, de ezzel sem eleget. Elég vicces mód belelátni a gépek agyába. Általában azért nem feszegetem sokat az intelligencia ládát, ha nagyjából az van a képen amit kértem, azzal megelégszem, persze a kérés az a szöveg valamilyen projekciója arra, amit elképzelek, hogy a gép még meg tud csinálni. Mindenesetre ez direkt jó poén, hogy valami olyan képet készítek, ami alátámasztja, vagy (ritkán) szembemegy azzal amiről írok. Mostanában főként geminit használok, de ha dob a grok valami nagyot, váltanék vissza.

Harmadjára keresek mostanában valami zenét is, néha találok valami relevánsat, néha a zene átvezető lenne egy másik bejegyzéshez, ami aztán nem készül el, de leggyakrabban miközben szinte egész nap megy a jótúb, ha valami megtetszik és meg akarom őrizni kontextusnak, akkor egy üres bejegyzésbe elkezdem gyűjtögetni a linkeket. Néha sok felgyűl, mert találok relevánsabb zenei társítást az aktuális bejegyzéshez, pl. most is. Mindenesetre az biztos, hogy évek múlva jó megtalálni néhány jó hallgatnivalót és néha még az akkori elmeállapotom felidézésében is segít. Sajnos a demókkal kezdtem hadilábon állni, a 201x-es években keveset láttam és bár most bejönnek amiket nézek, mindig ott van a gondolat, hogy biztos lehetne valami relevánsabbat is találni, ha tudnám hol keressem. Na de nemsokára véget ér a játék és bármilyen korból tehetek demót és visszatérnek megint a 90-es évek, meg a mostani csodák.

Utoljára, amikor már teljes a zűrzavar a fejemben, készül a cím, de ekkorra már nagyon nincs szerkesztői energiám, az első zavarodott gondolat lejegyzésre kerül. A szép kerek gondolatok nem valók címnek, azok unalmasak. Nagy ritkán a cím van meg először és ahhoz írom meg a bejegyzést, de ezt nem jelöltem meg semmilyen módon, kíváncsi lennék, hogy valahogy ezt az információt vissza lehetne-e állítani a jövőben?

Ezen kívül még egyéb (főként jótúbos) linkek is bekerülnek, hátha valaki (esetleg én a jövőben) érdekesnek találja őket.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

Tim Minchin az életről.

Storm. 

Hehe.

Oh shhhh.

Drónos. 

Equilibrium (2002) a hivatalos jótúb filmcsatornán, lehet csak beállítási probléma, lehet nálunk is kezdik elérhetővé tenni a filmeket. 

The World of Yesterday (1942)

Ezt a könyvet valaki ajánlotta a tuitteren, megtetszett a témája, úgyhogy elolvastam, nemrég fejeztem be, de csak most írok róla néhány sort.

Szóval ez nem önéletrajz, inkább bemutatja valamennyire a világot amiben élt az író, de persze jó kérdés, hogy mekkora szeletébe látott bele a felső 50000-hez tartozó bécsi zsidóként. Pl. leírja, hogy valamilyen híres munkás lázadásról jobban lehetett értesülni a londoni lapokból mint a bécsiekből. Nekem mindenesetre érdekes volt, mert az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjai is rendesen benne vannak és ez egy sokak által idealizált világ, érdekes volt olvasni, hogy a romantika korában idealizált párválasztási rítus valójában hogyan vált lehetségessé az intézményesült prostitúció által (el is gondolkodtam rajta, hogy mindenki aki port szór a szemekbe az igazság megmutatása helyett, valamilyen szinten prostituálja magát).

A legérdekesebb mégis az, ahogy leírja az Első Világháború előtti hangulatot, leginkább ezen gondolkodtam el, hogy mennyire hasonlóak a mostani viszonyok. Nekem úgy tűnik, semennyire, akkoriban egy hamis álomvilágban élt a társadalom krémje, ez ma már bizonyára nem igaz politikai szempontból. Ma annyira felerősödött már a harc a különböző táborok között, hogy talán már nincs olyan esemény, ami háborúba lökné a társadalmat. Ma már inkább az lenne, hogy legyintenénk és várnánk, hogy következő héten meg olyanabb dolog történjen. Romániában egyre-másra történnek a tragédiák, de mindenki csak látszat háborodik fel, igazi lépéseket senki nem tesz, nem mennek tűnteni az emberek, mert tudják, hogy értelmetlen, a rendszert nem lehet elzavarni, csak annyit lehet tenni, hogy megvárjuk amíg összeomlik és remélhetőleg egy másikat építünk helyette. Azt hiszem, ez valamennyire az egész nyugati világra igaz, valamennyire még figyelgetem, hogy mi megy Amerikában. Elég rendesen ráfordultak a fasizmus felé vezető útra, de azért azt is észre kell venni, hogy az erőszakszervezet, az ICE maszkos alakokból áll. Azért viselnek az emberek maszkot, mert félnek a következményektől, lehet, hogy lesz még választás és nem az ő oldaluk fog nyerni. Félnek attól is, hogy lehet, amikor eltörik a cső a fürdőjükben, senki nem fog kijönni megszerelni, ha tudják, hogy ICE alkalmazottak, vagy ha kiviszik az asszonyt egy étterembe, az emberek a környezetükből odébb állnának. A barnaingesek nem viseltek maszkot, amikor ezt vagy azt szét kellett verni (ráadásul a szociáldemokratáknak is volt erőszakszervezete, csak azt bután feloszlatták, ez új volt). Lehet, hogy ez a nagy megosztottság a nyugati világban annak a záloga, hogy még egyszer ne menjünk bele egy buta háborúba. Én utálom ezt a sok frecsegést ami a médiában zajlik, de a háborút sokkal jobban utálnám, ráadásul jogom van kimaradni belőle.

Ez a gondolat egyébként eléggé megkönnyebbülést hozott, már ezért megérte elolvasni a könyvet. Viszont most meg Kína kezdett el mocorogni és ott meg nincs megosztottság meg ellenzék, most kezdhetek azért aggódni, hogy ők rángatják bele a világot egy jó nagy háborúba. És az az igazság, hogy sokkal jobb fegyverük van, mint az atombomba, odavittük a gazdaságunk nagy részét egy kis rövid távú profit érdekében. Na akkor most ezzel a problémával kell valamit kezdjek...

Az azért mekkora királyság volt, hogy 1914 előtt nem volt sehol határellenőrzés, mindenki oda ment ahova akart. Mikor ismétli meg a történelem magát? Több úton is el lehet oda jutni, hogy már ne legyenek országok, vajon mi melyik választjuk?

Na, még sokat kéne írni, mondjuk azt, hogy ő 1881-ben született, én meg 1980-ban, de szerencsére én még nem értem meg egy világháborút sem, lehet amikor megérem az elsőt, majd én is öngyilkos leszek. Most lusta vagyok többet írni, de jó ez a könyv, érdemes elolvasni, ha valakit érdekel az előző 100 év.

filmtettfeszt 2025

Volt filmtettfeszt,most úgy jött ki a lépés, hogy 4 filmet is megnéztem, főként, mert az egyik nagyon jónak ígérkezett és volt három régi film is, amelyek érdekesnek tűntek. Az az igazság, hogy a Futni mentem, meg a mostani filmek egyáltalán nem tűnnek megnézésre érdemesnek, de talán ha majd 30 év múlva is érdemesnek találják a szervezők megnézésre, akkor majd pótolom őket.

Ami vagány, hogy most volt a filmtett első megjelenésének 25. évfordulója is és forgattak két érdekes rövidfilmet, egy Annie Hall inspiráltat és egy hosszabb beszélgetőset.

Gondoltam, hogy leírom a gondolataimat a filmekről, mert elég sok lett belőlük, talán nekem is sikerül egy kicsit rendet tenni közöttük. A tuti, hogy érdekes élmény volt mindegyik. Szóval itt jönnek időrendi sorrendben.

Zuhanás közben (1987): Az az igazság, hogy én az Összeomlás (1993) című filmre asszociáltam, bár a trailer nem igazán adott erre okot, de az év (1987) igen, szóval nagyon vártam benne az összeomló szocializmusra valami utalást. Hát ilyen szempontból nem jártam szerencsével, de ha valamennyire reprezentatívnak vehető az a Budapest és azok az emberek, akiket bemutat, akkor egyébként egy eléggé összeomló társadalmat láthatunk, már azon kívül is, hogy a film végén rendesen bekeményítenek és kezdenek hullani az emberek mint a legyek. Szóval mindenki boldogtalan, mindenkinek pénzügyi gondjai vannak, mindenki valami "egyedi" módon próbálja meg megoldani ezt a problémát és a végén csúnyán elbukik. Az nagyon cuccos volt, hogy Pogány Judit is megjelent a film végén és mesélt kicsit a forgatásról és arról, hogy valójában egy megtörtént esetet dolgoz fel a film, egy taxis megpróbált kimenteni egy párt akik a Dunába hajtottak öngyilkossági szándékkal, de végül ő halt meg és a pár megmenekült. Hát ez a történet még befért a film végére, de igazából az egész film arról szól, hogy hogyan kapar a kisember a pénzért amitől a megváltását reméli, ez a reménytelenség elég jól átjön, szóval azt hiszem, nagyon jól működik úgy rendszerkritikaként, hogy akkor mindenkinek természetesnek tűnt a bemutatott világ, de most nagyon idegen. Persze lehet, a mi világunk is pont ilyen, csak mi most nem merünk szembenézni vele, vagy csak én nem nézem a szembenézős filmeket, inkább sci-fi-be menekülök. Egyébként a színészi játék is elég jó és Pogány Judit hangja mindent megér, szerintem amikor beköltözünk a virtuális létbe, én minden hivatalos bejelentést az ő hangján fogok majd kérni. Egyébként az indavidión fent van (linket nem adok, mindenki használja csak rendeltetésének megfelelően a gúgelt).

Silent Friend (2025): Ez egy angol, mandarin, és német nyelvű film (ha jól emlékszem és nem keverem megint össze a mandarint a kantonival) és magyar a rendezője, Enyedi Ildikó, ezért kerülhetett be a fesztivál programjába. Egyébként már régebb hallottam róla, mivel azzal reklámozták, hogy Tony Leung és Léa Seydoux játszik benne, szóval mindenképpen meg akartam nézni, ha nem a fesztiválon, akkor a moziban amikor elhozzák. Sajnos nagyot csalódtam benne. Az, hogy Tony és Léa játszik benne, nekem valamilyen romantikus-melankolikus filmet jelentett, főként Tony ilyen szerepeit imádom (persze, azért egy európai In The Mood For Love-ban nem is mertem reménykedni). De ha valami más lett volna, ami érdekes és elgondolkodtató, akkor nem fájt volna ennyire ez a film, de sajnos egy olyan filmet kaptam, amiben egyrészt csak a harmadában szerepel a két főszereplő, másrészt meg nincs igazán jól meghatározható mondanivaló, már azon kívül, hogy a fák is élőlények ezért valószínűleg ők is érzékelik és feldolgozzák valahogy a környezetük eseményeit, amit tudományos módszerekkel tanulmányozhatunk. Nekem az egyik kedvenc színészem Tony Leung, nekem már az is bőven elég, ha csak ül egy égő cigarettával a kezében és a távolba mered (teljesen át tudom élni, hogy most azon gondolkodik, hogy mikor fog lebukni a Triádban, vagy azon, hogy milyen jó lenne megérinteni a csaj kezét), de ebben a filmben nincs cigaretta, távolba meredés az van, de itt azon gondolkodik, hogy milyen nehéz is megszelídíteni a bias-variance tradeoffot. Ez sajnos nekem nem jött most be. Nagyon nem. Léa nagyjából néhány skype beszélgetésig fért bele a filmbe. Azontúl volt egy ginkgo fa, aminek néha nézzük a gyökereit is, a lombja mellett. A film másik két része kicsit jobb, van egy sztori egy srácról meg egy csajról, akik nem igazán találják meg egymáshoz az utat, de legalább közel laknak ahhoz a bizonyos ginkgo fához és van még egy feminista történet egy csajról akit először vettek fel nőként az egyetemre ahova bezárva tölti Tony a napokat és egyszer lefényképezték a fa alatt. Én elismerem, hogy fontos a feminizmus, de én nem találtam semmi érdekeset ebben a történeti szálban sem, igaz, nekem szerencsém van, van egy nagyon okos húgom, szóval soha egyetlen percig sem gondoltam azt, hogy a nők ne lehetnének ugyanolyan okosak mint a férfiak (sőt!). Talán az időben középső történet még a leginkább értékelhető, ahogy keresi az utat a két fiatal egymáshoz. Vicces, de egyetlen ilyen film jut most eszembe, ami óriási elvárásokat támasztott és aztán teljesen kiakasztott, az pedig az Interstellar volt. Abban azt reklámozták, hogy tudományosan megalapozott minden, komoly fizikus volt a tanácsadó (aki egyébként Nobel díjat is kapott később a gravitációs hullámok detektálásában végzett munkájáért). Igen, tényleg szép volt a fekete lyuk ábrázolása, de aztán jött az ugrálás a fénysebességgel száguldozó bolygókra, meg az extra dimenziók, meg az időutazás, na ez nekem nagyon betette az ajtót. Nem azért, mert ezekkel a dolgokkal bajom lenne, mint sci-fi filmekben a cselekmény görgetésére alkalmazott megoldásokkal, hanem azért, mert azt mondták amikor beültem a filmbe, hogy itt 100% tudomány lesz, ami nekem azt jelenti, hogy a film 100%-ában lesz 100% tudomány, nem csak az 5%-ában. Egyébként most láttam egy vidiót, hogy az Interstellar valójában Jézus története adaptálva a közeljövőre, ezek szerint az űr-Jézus nem a halat meg a bort sokszorozza, hanem a sebességet, természetfeletti módon. Lehet, hogy egyszer a Silent Friendről is kideríti valaki okos, hogy miről is kéne szóljon ami nagyon mély és nagyon okos, de szerintem nekem akkor sem fog már megtetszeni, ahogy az Interstellar sem jött még be (bár az Inception ma már inkább bejön mint nem). Ha valaki filmet akar nézni amiben fontos szerepe van egy ginkgo fának, akkor nézze meg a 95-ös The Ginkgo Bed című koreai filmet. Az jó cucc (bár vagy 20 éve láttam) és többet tanulhatunk belőle a ginkgo fákról mint ebből a filmből.

Meteo (1990): Ezt azzal reklámozták, hogy az első magyar sci-fi és, hogy megjósolta az éghajlatváltozást és a kommunizmus bukását, na én ebből semmit nem vettem komolyan, de a trailer elég Blade Runneres volt, szóval nagyon érdekelt. Sajnos a nyitó jelent egy álom ahogy megy egy vonat a holdon, szóval nem is kellett több, elkezdtem számolni a Blade Runnerrel a párhuzamokat már az elején, azt csak utólag hallottam, hogy sokan úgy is hivatkoznak a filmre, hogy a magyar Blade Runner. Hát rengeteg párhuzam van, néhányat felsorolok: Ecker (Deckard), pesti vásárcsarnok (JF Sebastian art deco lakótömbje), az, hogy nem esznek a karakterek, engem arra emlékeztetett, hogy a replikánsok is ilyen szuperlények, meg voltam győződve, hogy Ecker replikáns (egészen a csajjal a fürdőkádas jelenetig), még egy bagoly is feltűnik random módon ebben a filmben is, a föld egy pokoli hely amelyet az éghajlatváltozás pusztít. Itt is volt a film után beszélgetés, méghozzá a rendezővel, én rá is kérdeztem, hogy milyen sok a hasonlóság, erre visszakérdezett, hogy nekem mit jelentett a film, de el is mondta, hogy ő mit szeretett volna kifejezni (a kivándorlást). Szóval itt is pénz után futnak a karakterek (gondolom ez ilyen örök téma volt a 80-as évek végén, 90-es évek elején Magyarországon, ha jól meggondolom a Sose halunk meg is erről szól), de nekik az arra kell, hogy kivándoroljanak, aztán persze csak egyiknek sikerül. Milyen vicces, hogy akkoriban úgy képzelték, hogy a kivándorláshoz sok pénz kell, amikor meg lehetett kivándorolni, mind a szegények vándoroltak ki (legalábbis Romániából, na jó, meg egy olyan értelmiségi réteg akik lassabban, de itthon is révbe érhettek volna). Szóval akkor végre írjak a filmről is magáról. Sajnos a történet eléggé sántít és széteső, a fordulatok elég véletlenszerűek és így igazán ív sincs a filmben (az, hogy az elején és a végén is van lufi, inkább csak keret, nem ív, legalábbis szerintem). De maga a világ az iszonyat jól meg van csinálva, a zene nagyon pörgős és ha az ember végre lemond a Blade Runnerhez való hasonlítgatásról, inkább csak a helyszíneket és az arcokat szívja be, akkor nagyon jó kis film. Jó lenne, ha megnézhetném még egyszer, sajnos ezt én nem találtam meg semmilyen vidiómegosztón. Nekem az is igazán bejött, amikor Ecker "programozik", hosszú perceken keresztül van ez előadva, de valahogy úgy, hogy az olyan emberek is élvezhessék, akiknek fogalma sincs arról, hogy ez pontosan mit is jelent. Szóval van benne sok régi monitor meg billentyűzet meg szöveges módú interfész zöld színben, nekem ez tömör gyönyör, szerintem meg is lepte a rendezőt amikor ezt emeltem ki. :))) Szóval nekem bejött, de meg tudom érteni, ha valakinek meg nem jön be. (zene)

A részleg (1995): Na, ez valami eszméletlenül nagyot ütött. Bodor Ádám egy novelláján alapul, el is lehet olvasni, mert fent van a digitális akadémián, el is olvastam, szóval a kettőről egyszerre fogok írni. A film egyébként nagyon hűen követi a novellát, a párbeszédek minden onnan származnak, csak egy-két dolgot tesz hozzá és egy-két dolgot nem csinál meg, amit nagyon nehéz lett volna (pl. a lovak térdig sárban járását, meg a végén a színes tavat meg eget). Vagy két hete láttam a filmet, de szinte minden nap gondoltam rá, szerintem nem is fog sikerülni felét se leírni annak, hogy mit jelent nekem ez a film és novella. Maga az író volt a meghívott a film után, kicsit nehezen értettem amit mondott, már az én hallásom sem a régi. Szóval az egész arról szól, hogy Weisz Gizella (akinek peche szokott lenni, az író azt mondta, ezért kapta a nevét) valamit jól csinált, ezért áthelyezik egy részleget vezetni, de még nem tudja, hogy a részleg a világ végén van és inkább száműzetés ez, de mi mind tudjuk, hogy egy gömbön csak paraméterezés kérdése a középpont és így a végek is. Szóval Weisz kisasszony utazik és megérkezik, a novella egyébként egészen rövid és az események a háznál ahova megérkezik szinte a felét teszik ki, a filmben csak a negyedét, szóval kicsit más-más a ritmusuk. A novellában viszont meg lehet állni, el lehet gondolkodni, a filmben nem (legalábbis ha moziban vagy tévében nézzük mert egyébként az indán ez is fent van). A kontextus egyébként itt is nagyon számított számomra, tudtam, hogy 95-ös film, szóval végig vártam azt, hogy jó vége legyen, hiszen a forradalom után a dolgok jóra fordultak, ennek nincs alternatív értelmezése. Viszont utólag megtudtam, hogy a novella 82-ben jelent meg, amikor még rendesen befelé tartott Románia a szarba, talán ha később születik, még az az apró reménysugár sem lesz a végére. Egyébként az író nem volt elégedett a filmmel, ő sokkal általánosabbnak szánta a történetet, a filmben az, hogy a szereplők törik a magyart eléggé behozzák a magyar-román viszony megszokott szabályszerűségeit, meg az, hogy talán fel lehet fedezni az elején Kolozsvárt és a gyár Balánbánya öntődéje rézbányája (egy pillanatra feltűnik a felirat), ami nekem megnyugtató részlet, de neki meg elvesz a történet egyetemességéből. A másik nagy különbség, hogy a novella nagyon minimalistán van megírva, néhány más történetet elolvasva azt gondolom, ez az író stílusa és egyrészt ettől lesz realista a mű, másrészt ezzel enged teret az olvasónak, hogy igazán belemeneküljön az álomvilágba és úgy rendezze a világ dinamikáját, ahogy neki kedve van. Szerintem ez igazán komoly önmegtartóztatás az író részéről, de ennek köszönhetően felmerül bennünk, hogy amikor Gizi találkozik Dr. Potrával az út egy részén, akkor azt is megkérdőjelezzük, hogy lehet az út oka az, hogy Dr. Potra száműzetése ért véget és Gizi csak azért kerül a helyére, hogy ne hűljön ki az ágya. Vagy mégis Gizi a főkolompos és ez jelenti a Dr. Potra szabadulását? Mindenki azt tesz bele, amit akar, szerintem ez 82-ben komoly menekülési útvonal lehetett annak, aki képes volt rá. Ugyanígy, a végén, a száműzetés a hegyen is értelmezhető végre egy helynek, ahol nem mondják meg, hogy mit kell csinálni, nem kutatnak a csomagodban, és túl sokan nincsenek is ott, szóval bizonyos embertípusnak ez tényleg szabadulás a városból (rendszerből), ahol él. Nekem az, hogy Gizi végig mosolyog, szintén ezt sugallta (bár az író szerint nem ez volt a szándéka, erre külön kitért, a novellában tényleg semmi nem utal erre, de ezt az olvasónak és a rendezőnek is joga volt odatenni, ha már az író ennyire nyitva hagyta a kaput). Az is nagyon vicces, ahogy végig emlékeztetik Gizivel, hogy tudják, hogy elvált, mert a rendszer mindent tud, de akkor a narancslikőr és a köményes közti választás lehetősége miről is szól? Gondolom ez ilyen tipikus ambivalencia az elnyomó rendszerekben, a legfurább módokon kell fenntartani a választás lehetőségének a látszatát. Azt hiszem, ennek az ambivalenciának a fenntartása a legnagyobb erénye a novellának és a filmnek is, egyébként engem is igazán inspirál a játékom történetével kapcsolatban (de erről majd máskor).

Na elég hosszú lett ez a bejegyzés, remélem még párszor meg fogom nézni ezeket a filmeket és majd írok még róluk, mert tényleg nagyon jók (kivéve a Silent Friendet, helyette inkább nézek valami igazi hongkongi Tony Leungos filmet). 

minden szentnek jár egy digitális mennyország

Valamikor írtam ezt, most itt hozzá az illusztráció.

Még néhány vicces generált kép szentekkel: 

Húzós, hogy mennyit fejlődtek ezek a rendszerek az utóbbi három évben és én még csak csirke felhasználó vagyok. 

világ szénatomjai egyesüljetek

Amikor az olaj ára túl alacsony, az OPEC országok csökkentik a termelést, hogy az olaj ára feljebb menjen. Amikor az emberéletek ára túl alacsony, akkor az emberek csökkentik a reprodukciót, hogy az élet ára feljebb menjen. Az időskála nagyon különböző a két folyamat között, de a dinamika ugyanaz.

Zene. 

a prófécia a fogaskerékről beteljesedett

No hát, Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel díjat. Legalább az apokalipszis megint divatba jön, a kultúrában is, nem csak a világ dinamikájában. Már csak az erők irányítását kéne valahogy megszelídíteni.

Azt még nem tudom, mikor leszek olyan idegállapotban, hogy megnézzem a Sátántangót, de most már nem lehet sokat halogatni.

Zene. 

aki utolsónak érkezik, kapcsolja majd fel a villanyt

Az ENSZ kijelentette, hogy nem szabad mesterséges intelligenciára alapuló fegyverrendszereket fejleszteni. Gondolom tehát mindenki teljes gőzre kapcsolt hogy ilyeneket fejlesszen (akinek nem egyértelmű az implikáció, az gondoljon csak a klímaegyezményekre). Fejveszett nagy buli készülődik itt, gyerekek.

Demó.

Zene. 

álmodnak-e a keresztapák robot lovakról?

Miért írok filmekről ebben a blogban?

Annál azért egy kicsit bonyolultabb választ akarok adni, mint hogy az én blogom, megtehetem.

Mostanában nagyon rácuppantam a filmekre, nagyon sokat gondolok arra, hogy milyen filmet lenne jó legközelebb megnézni, régebben nem igazán filóztam ezen, ami utamba került, azt néztem meg, mostanában már válogatnom kell. Kicsit úgy érzem, ha már valaki olyan sokat dolgozott egy filmen, akkor én is tehetek egy kis erőfeszítést és leírom, hogy nekem mit jelentett, persze általában összecsapom a dolgot, de még mindig több mint amit a legtöbb néző tesz.

Ugyanakkor, néha beszélgetek emberekkel filmekről, amiket az utóbbi időben néztem, ha írok valamiről, akkor könnyebb észben tartani, szóval jobb minőségű ajánlást tudok tenni, hogy mi tetszett.

Tudom, hogy az emberek legtöbbje utálja a változást, de a változás sok formáját én direkt szeretem, például azt is, hogy hogyan változik a véleményem a filmekről általánosságban és egy-egy példányról úgy önmagában is. Mondjuk most nem nagyon ugrik be egyetlen film sem, aminek nagyon változott volna a megítélése, de még az elején vagyok a kísérletnek. Amúgy meg inkább zsánerek kezdenek inkább megtetszeni, pl. a zombis filmek egyre inkább bejönnek, ezt sem árt dokumentálni.

És a végére még egy fura ok. A filmek ilyen konstans kulturális termékek, használni lehet őket arra, hogy tanulmányozzuk az agyakra gyakorolt hatásukat. Tekintsünk úgy egy agyat, ami egy bemenetre gyárt egy kimenetet, azaz K=X*B. Az agy, az X ismeretlen (csak úgy mint a * művelet is). Viszont, ha nagyon sok ilyen példát generálunk, akkor az én agyam rekonstruálható lesz azon jövőbeli agyakból, amelyek szintén gyártanak ilyen kimeneteket. Persze, van itt sok feltétel, aminek teljesülnie kell, az egyik mondjuk az lenne, hogy végtelen sok ember nézze meg ezeket a filmeket, vagy legalábbis nagyon nagyon sok, vagy mondjuk az, hogy az agyak nagyjából ugyanúgy működjenek, a lényegi különbségek egy kis dimenziós térben létezzenek, a filmek eléggé lefedjék az élet fontos érzéseit, legyenek eléggé különbözőek egymástól, stb. de ezek kevésbé érdeklik a kedves olvasót (vagy ha érdeklik, akkor ajánlok valami rendes információ elméleti könyvet fellapozni, nem az én blogomra hagyatkozni). Persze az az igazság, hogy olyan sokat azért nem dolgozom ezeken a kritikákon, hogy igazán hasznosak legyenek és persze a testmozgás és a csoki fogyasztás drasztikus csökkentése sokkal többet segítene az agyam megőrzésében, de legalább egy becsületes bekezdés ebből is született. Az már házi feladat, hogy a film stábjának agyát, hogy lehetne rekonstruálni a sok kritikából amit az emberek gyártanak (és remélhetőleg még sokáig gyártani fognak).

Egyébként tudom, hogy vannak direkt ilyen filmkritika közösségek, mint a letterboxd, de oda meg nem akarnék írni, mert tuti egy idő után versennyé válik a dolog és én nem szeretek versenyezni, nem is hiszem, hogy az ízlésben van értelme. Szóval maradok a blogon és azt hiszem, ha teljesen elmegy a kedvem a butaságok írogatásától, azért a filmes összegzéseket még írom amíg tudom.

Zene. 

THE TIGER.

nem bírunk ugrani

Pár napja az ópenéjáj bejelentette, hogy egy új cociális hálót indítanak, amelyben a bejegyzések mesterséges intelligenciával generált vidiók lesznek, amelyek persze be tudják építeni a szerző által választott fényképeket (azt mondjuk nem tudom, hogy azt hogy oldják meg, hogy ne csak a saját magunkról készült képeket használjuk fel). Legalábbis én ezt értettem a bejelentő vidióból (bloopers).

Először eléggé nevettem ezen a dolgon, valahogy nem egy újabb cociális háló lenne az én első ötletem amire a szuperintelligenciát felhasználnám, ha rendelkezésre állna, soroltam is magamban szépen az ellenérveket, amelyeket itt most nem fogok felsorolni. Végül úgy döntöttem, hogy nem ér ez az egész annyit, hogy írjak róla.

Ma reggel viszont arra gondoltam, hogy mi van, ha tényleg 5 dimenziós sakkot játszik az ópenéjáj és ők tudják, hogy a mai világban tényleg a legnagyobb fegyver amit ellenkezés nélkül be lehet vetni egy cociális háló. Sajnos az utóbbi hónapok, évek alátámasztják ezt az állítást is.

Most azzal kéne befejezzem, hogy na majd meglátjuk, de az az igazság, hogy egyre kevésbé bírom követni a híreket. De legalább abban biztos vagyok, hogy ha kihalunk, megérdemeljük azt. 

Demó. 

Zene. 

milyen víz? mondta a lélekbúvár

A régmúlt művészei azért vetették el a kontextust amiben alkottak, mert szar volt és nem gondolták, hogy abból a kontextusból valami szép következhet. A mai korok művészete szinte csak a kontextusról szól. Még.

Demó. 

Zene. Zene.

AI. 

Jane. 

filmek

Megint csak egy pár sorra futja. 

Spooks (2.-3. szezon): Eldöntöttem, hogy nem fogjuk ledarálni ezt a sorozatot, havonta csak 1-2 szezont nézünk meg, ebben a hónapban másfelet, így jobban üt (mint a pálinka is, de van esély, hogy időben megállsz). Az a legjobb ebben a sorozatban, hogy azzal próbál eredeti lenni, hogy leszedi a karaktereket a kémeknek emelt piedesztálról, bemutatja, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mindenki más, csak hát vannak bizonyos speciális képességeik, de ezek messze nem olyan általánosak, mint ahogy hinnénk, könnyen ki lehet őket zökkenteni a rutinból (mint pl. amikor egy alvó embert kell megöljenek és rájuk tör a bűntudat). Az sem semmi, ahogy elbánnak a főszereplőkkel, nem tudom, hogy ez volt-e az elejétől a koncepció, vagy mindenki dobbantott jobb gázsi reményében, mindenesetre a főszreplők nem semmi módon ki is iktatódnak a harmadik szezon végére, gondolom a következő hét szezonban még néhányszor berosálnak.

Snow Falling on Cedars (1999): Nagyon bejött ez a film, amikor láttam, lehet, nem 99-ben, de egy-két éven belül. Azt hiszem, azóta nem is láttam. Vizuálisan a hangulata nagyon megmaradt, nem is csoda, egy három oszkárral rendelkező operatőr fényképezte. Az is megmaradt, hogy az egész film alatt inkább a múltban játszódó jelenetek érdekesek mint a jelenben játszódó tárgyalás, valószínűleg Ishmael már rendesen lecsiszolgatta az emlékeit és csak a legjobb dolgok maradtak meg, mint nekem a filmből. Az pl. nem maradt meg, hogy Ishmaelnek mi volt a neve és az sem, hogy elveszítette a fél karját. De a jelenetek a cédrus fákban megmaradtak. Amik valójában nem is cédrusok, ha jól értettem amit olvastam (mármint az ami Amerikában van, az nem is igazi cédrus, még ha az is a neve, mert a cédrus egy mediterrán fajta). Többször újra kéne nézzem ezt a filmet.

Inside (2023): Ha valakinek van gondjai a bezártsággal, ez a film neki különösen érdekes lehet, nekem csak szórakoztató volt, de ami engem mostanában bezártság témában érdekel, az az elme bezártsága a testbe és arra nem könnyen alkalmazható amit a film mutat. Aztán persze lehet, csak én nem találtam meg a kulcsát. De a film egész jó.

Everyone Says I Love You (1996): Woody Allen gondolta, hogy vicces köntösbe bújtat néhány kemény témát, gondolom ebben az időszakban voltak gondjai a bizalommal meg az emberek éppen ott hagyták őt és még mindig Mia járt a fejében. Fene tudja, én kedvelem a Woody Allen filmeket, meg a fickót is, szóval ezért is nem követtem igazán, hogy miben is vétett és mekkorát, amikor mostanában kiteregették a szennyesét, de nem kell nagyon elvonatkoztatni a filmben látottaktól, hogy az ismeretlen szennyesre gondoljon az ember. De nekem akkor is bejött ez a film, mert lehet csak úgy is értékelni, hogy csak egy kis gyermeteg viccelődés az egész.

Insomnia (2002): Nem könnyű feladatra vállalkozott Nolan, az álmatlanság hatásait beleszőni egy bűnügyi történetbe, ami ráadásul próbál egy kicsit modern hangot is megütni azzal, hogy a bűnös próbál manipulálni azzal, hogy ő nem is igazán bűnös, mert egyébként egy jó krapek. Olyan nagyon nem sikerül neki, legalábbis én magának az inszomniának a reprezentációját a mindenféle szögből ágyban fekvő és rágózó Al Pacinóban kevésnek gondolom (persze semmi ötletem nincs arra, hogy ezt hogy kéne jobban), de azért több lábon áll a film, így sikerül érdekesnek maradnia. A vége kicsit rágógumis, hehe.

Shadows and Fog (1991): Nekem nagyon bejött a hangulat is meg a poénok is, meg az is érdekes volt, ahogy visszafogja magát, fenn van a labda (pl. a bordélyházban amikor beszélgetnek istenről), de direkt nem csapja le. Látszik, hogy valami mást akart rendezni, csak pár poént szabad elsütni, mert azok lehet nem illenek be a filmet inspiráló alkotók munkájába. A vége lehetett volna jobb, akár valami nagy csavarral, nem muszáj kiderüljön, hogy ki a gyilkos, de azért legalább kireggeledhetett volna és megtudjuk, hogy a város a pokol tornácára épült. Lehet, csak én nem vettem a lapot.

Touch (2024): Nagyon bejött, ebben a filmben is a visszaemlékezések a jó jelenetek, bemutatják, hogy két szép fiatal akik nagyon nem tolakodóak, hogyan szeretnek egymásba. A jelenben meg azt tudjuk meg, hogy a végén egymásra találnak és mivel nem tolakodó emberek, még a közös gyermekük életébe sem tolakodnak bele. Bizonyára a szerelmük a szerelem nirvánába megy, mert legyőzi a teret, az időt és önmagát is.

I'm Still Here (2024): Ez idén oszkárt kapott és nagyon jó cucc. Egy megtörtént esetet mutat be, egy brazil mérnök és politikust eltüntet a katonai diktatúra. Az a legerősebb a filmben, hogy nem akar meggyőzni arról, hogy ez mekkora tragédia volt, nem enged nagyon közel a fickóhoz, a családja sem szenved nagyokat. Gondolom ezzel a visszafogottsággal könnyebben általánosítható a hasonló bőrben járó emberek tapasztalataira, lehet, hogy ilyen céllal is készült, hogy nekik is megnyugvást hozzon, azon szerencséseknek meg, akik nem éltek át hasonló tapasztalatot, azért elég jó kis intő jel. Az sem kérdés a végén, hogy ki is van itt még mindig és a film által már örökre itt lesz.

Zene. 

a peloponnészoszi ingyen ebédek alternatív költségeiről

Ma fogant meg először az a gondolat a fejemben, hogy az átlagos amerikai demokrata szavazó valószínűleg ugyanannyira liberális mint amennyire keresztény az átlagos republikánus szavazó.

a gálya amit a változás lökéshulláma vet ki az öntudat óceánjára

Nem írok, mert nincs miről írni. Rájöttem, hogy a rendszer menthetetlen, jobb dolgom is van, mint az összeomlását dokumentálnom, megteszik ezt elegen. Vicces, ahogy a jövő utat tör magának a jelenben, a legnagyobb találmányaink a legnagyobb ellenségeink a múlt embereinek a kezében. Egyébként még az is lehet, hogy az apokalipszis elmarad, csak az emberek lépnek túl a régi önmagukon.

Zene. Zene.

AI. AI.

adót fizetek tehát vagyok

Annyira nevetségesen abszurd a világunk, a tágabb és a szűkebb is, hogy nem tudok komoly dolgokon gondolkodni. De a komolytalanokat leírni lusta vagyok és mostanában az irónia sem nyerő foglalatosság, amióta az emberek elfelejtettek hátra lépni egyet. Azt hiszem, jelentősen meg fog csappanni a blogban a bejegyzések száma, hacsak nem csapok át mémblogba, egészen jó szórakozás AI-val képeket generáltatni mindenféle buta témában.

Zene. 

AI. 

a porba rajzolt háromszögek új élete

Két érdekes hír a mesterséges intelligencia világából.

Komolyan nekifogtak újra a matematika formalizálásának és tételbizonyításának a most menő módszerekkel, ennek egyik eredménye az volt, hogy a világ matematikai olimpián egy formális bizonyítást beadó rendszer is aranyérmes lett (két másik mellett ami természetes nyelven írta a megoldást, amit viszont embernek kell ellenőrizni, hogy helyes-e). A legújabb eredmény, meg, hogy egy komolyabb tétel bizonyítását, amin két neves matematikus dolgozott másfél évet (gondolom azért nem gőzerővel) es amit feladtak, egy új rendszer 3 hét alatt befejezett (persze emberi segítséggel, ha jól értem, konkrétan leírták a bizonyítást neki "formálisabb" nyelven és ő azt átültette Lean-be). Ezek persze még kezdeti eredmények, de szerintem igen fontosak, ezek már tényleg mérföldkövek az emberi szintű mesterséges intelligencia felé.

Szóval azért kell ez az irány is, mert azt hiszem, az utóbbi időben nagyon elszaladt a ló a deep learning irányába, azaz az ilyen absztrakt vektor reprezentáció felé, de szerintem a szimbolikus reprezentációnak is helye van, előbb-utóbb a mesterséges intelligenciában is foglalkozni kell a fogalmak hullám-részecske dualitásával. Szóval bizonyos feladatokat a vektoriális reprezentációval lehet jól megoldani, de mostanra már kezd elég egyértelművé válni, hogy vannak feladatok amelyekre meg nem igazán megfelelő (persze lehet, hogy valaki dob valami nagyot, nagyon sokan dolgoznak rajta). Szerintem a jó kis formális módszereknek ezekben az esetekben azért még lehet szerepe.

Aztán meg ezen az úton végre nekifoghatunk egyszerűbb doméniumok formalizálásának is, mint mondjuk a "józan paraszti észnek". Meg aztán, azt hiszem, az egyik dolog ami visszafogja még mindig a világot, az a jó és mindenki számára hozzáférhető matematika feladat megoldás.

Valamikor ezek a rendszerek nélkülözhetetlenek lesznek abban, hogy bizonyítani tudjuk bizonyos modellek tulajdonságait és rájuk merjük bízni egy ország vezetését.

A másik hír, hogy Albániában a közbeszerzési minisztériumát AI fogja vezetni. Szerintem a kis országok ahol még lehet igazi változásokat békés úton is eszközölni lesznek a legkorábbi (és talán legnagyobb) haszonélvezői a digitális átállásnak, nagyon remélem, hogy beválik nekik ez a lépés.

Demó.

Zene. 

Bohemian Rhapsody flashmob.

József Attila versek.