a porba rajzolt háromszögek új élete

Két érdekes hír a mesterséges intelligencia világából.

Komolyan nekifogtak újra a matematika formalizálásának és tételbizonyításának a most menő módszerekkel, ennek egyik eredménye az volt, hogy a világ matematikai olimpián egy formális bizonyítást beadó rendszer is aranyérmes lett (két másik mellett ami természetes nyelven írta a megoldást, amit viszont embernek kell ellenőrizni, hogy helyes-e). A legújabb eredmény, meg, hogy egy komolyabb tétel bizonyítását, amin két neves matematikus dolgozott másfél évet (gondolom azért nem gőzerővel) es amit feladtak, egy új rendszer 3 hét alatt befejezett (persze emberi segítséggel, ha jól értem, konkrétan leírták a bizonyítást neki "formálisabb" nyelven és ő azt átültette Lean-be). Ezek persze még kezdeti eredmények, de szerintem igen fontosak, ezek már tényleg mérföldkövek az emberi szintű mesterséges intelligencia felé.

Szóval azért kell ez az irány is, mert azt hiszem, az utóbbi időben nagyon elszaladt a ló a deep learning irányába, azaz az ilyen absztrakt vektor reprezentáció felé, de szerintem a szimbolikus reprezentációnak is helye van, előbb-utóbb a mesterséges intelligenciában is foglalkozni kell a fogalmak hullám-részecske dualitásával. Szóval bizonyos feladatokat a vektoriális reprezentációval lehet jól megoldani, de mostanra már kezd elég egyértelművé válni, hogy vannak feladatok amelyekre meg nem igazán megfelelő (persze lehet, hogy valaki dob valami nagyot, nagyon sokan dolgoznak rajta). Szerintem a jó kis formális módszereknek ezekben az esetekben azért még lehet szerepe.

Aztán meg ezen az úton végre nekifoghatunk egyszerűbb doméniumok formalizálásának is, mint mondjuk a "józan paraszti észnek". Meg aztán, azt hiszem, az egyik dolog ami visszafogja még mindig a világot, az a jó és mindenki számára hozzáférhető matematika feladat megoldás.

Valamikor ezek a rendszerek nélkülözhetetlenek lesznek abban, hogy bizonyítani tudjuk bizonyos modellek tulajdonságait és rájuk merjük bízni egy ország vezetését.

A másik hír, hogy Albániában a közbeszerzési minisztériumát AI fogja vezetni. Szerintem a kis országok ahol még lehet igazi változásokat békés úton is eszközölni lesznek a legkorábbi (és talán legnagyobb) haszonélvezői a digitális átállásnak, nagyon remélem, hogy beválik nekik ez a lépés.

Demó.

Zene. 

Bohemian Rhapsody flashmob.

József Attila versek. 

 

amikor mindenki betámadja a lipinkát

Fárasztó mostanában a híreket olvasni, mindenki manipulálni akar és olyan bután csinálják.

Én inkább érdekes alternatív magyarázatokat akarok találni a gazdasági bajainkra, amelyek általánosabbak mint az, hogy ki mennyi pénzt pallt el.

Kiindulásként pedig akkor az, ahogy most látom a dolgot. A klasszikus elmélet szerint a gazdaságot produktív és nem produktív részre lehet osztani, ha megbillen az egyensúly, akkor van válság, az egyensúly visszaállítása (azaz a produktív rész relatív súlyának növelése) a válságból való kilábalás útja. A 2008-as válságkor ez könnyen ment, mert még az EU-s integráció elején voltunk, a külföldi beruházás a produktív részbe húzott ki a válságból, de ez a spíl véget ért nagyjából, Románia már nem igazán versenyképes produktivitás tekintetében (azért persze, mert megnőttek a fizetések). Ezért a kormány az inflációval akarja tolni a produktív oldalt (ami optimális esetben nem érzékeny az inflációra, mert az árak növekedése a fizetések növekedését is magával vonja, hisz mindenki megkapja a munkája igazi értékét), míg a nem produktív oldalon befagyasztja a béreket.

Nem tudom mennyire fog ez a stratégia működni, a nem produktív rész nagyon zúgolódik, a mi politikusaink nem hiszem, hogy meg tudnak birkózni ezzel a feladattal, hiszen soha az életükben nem oldottak meg egy komolyabb feladatot mint amit egy ebéd mellett meg lehetett beszélni. Mindenesetre ha felgyorsítva nézzük a vergődésüket, szinte már táncnak tűnik, a kérdés csak az, hogy hol a kályha?

Demó. 

Zene.

Trailer.

a titanic stratégia

Érdekes stratégiát választott a kormány. Beevezi az országot az összes jéghegy közé egyszerre, aztán vagy elsüllyedünk, vagy nem. Mondjuk kommunikációs szempontból bizonyára könnyebb az, hogy az elégedetlenkedők egymást szorítják ki a kommunikációs felületekről, csak hát túlterhelődik a rendszer és nem egészen biztos, hogy kibírja. Na meglátjuk, ha lesz amivel és lesz amikor.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. 

Trailer. Trailer.

Wow.

az játék

Hmm, álmodtam egy lehetséges befejezést a játékhoz, először van egy konkrét ötletem, hogy mi is legyen. Meglátjuk, hogy sikerül-e megcsinálni elég rövid idő alatt.

az almafáról a szerenád sem hozza le a körtéket

A modern világ legnagyobb problémája talán az, hogy annyira hatékonyan oldjuk meg már a problémákat és annyira fixálódtunk rájuk, hogy észre sem vesszük azt, hogy valójában aluldefiniáltak a problémák amiket megoldunk és így valójában nem azt kapjuk amit szeretnénk. 

A bolygó fele túlsúlyos, a másik meg éhezik. Olyan vezetőket választunk, akik nem az igazi problémáinkat oldják meg, hanem a képzelteket és ami még rosszabb, gyakran ők teszik a fejünkbe ezeket a képzelt problémákat. Boldogak szeretnénk lenni, tehát a múltba menekülünk, nem a jövőbe. Mondani szeretnénk valami és blogot írunk. Stb.

Na de egyszer ránk omlik ez a sok megoldatlan probléma. És nem mászunk ki alóla élve.

Demó. 

Zene. Zene.

AI. AI.

Észtország. 

A szél (Varga Csaba, 1985) 

a herceg öleléséből csak a hercegné tud szabadulni

Van ez a cikk, az utolsó játékteremről Senjangból, egy 9 milliós kínai városból. Az emberek már nosztalgiából járnak oda főként egy bunyós játékot játszani. Bár nálunk sosem volt nagy játékterem kultúra, az az érzés, hogy a gyerekkorod játékai mindig várják, hogy befejezd őket és te egyre kevésbé tudod megmondani, hogy ez most éppen miért nem egy jó ötlet, számomra is ismerős. Ilyen szempontból, közelebb állok a pár ezer kilométerre élőkhöz mint a pár méterre élőkhöz.

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI.

Walking Shenyang. 

filmek

Most is relatív hosszú a lista, mondjuk nagyon egyenetlenül oszlott meg a hónapban, szinte mindent az elején láttunk. Én meg megint nem akarok túl sok időt erre szánni, szóval nem lesz nagy filózás (talán egy filmet leszámítva, ha az ujjaim is egyetértenek). 

Final Destination Bloodlines (2025): Egész jól újragondolták a Final Destinationt, van benne retró, évtizedeken átívelő sztori, a szokásos vicces halálnemek, néhány érdekes reflexió az első filmsorozatra (még a gyanús halottasházi fickó is kap egy jó kis homázst, lévén neki ez az utolsó filmszerepe). Szerintem egészen jó darab, főként ezek között a filmek között, kicsit bemutatja, hogy azért bizonyos dolgokban sikerült rátenni a 2000-es évek elejére.

Baby Driver (2017): Nekem nagyon bejött, anno kimaradt, de most valahol láttam, hogy milyen jól ötvözi a zenét a szereplők mozgásával (nem tudom, a koreográfia mennyire illene ide, bár bizonyára nagyon fontos egy filmben, azért mégsem kell nagyon precíz legyen, főként mivel nem ez adja egy film minőségét, mint ahogy egy balettben az egy óra tánc meghatározza, hogy mi is fér bele). A történet is egész jó, mondjuk valószínűleg párszor meg kéne nézni ahhoz, hogy tényleg igazán üssön az az irónia, hogy komoly bűnözők nyomják az ipart és az egyiknek mindig azt mondják, hogy Baby. Elsőre megnézve jobban érdekelt az, hogy mi lesz Babyvel, mint az, hogy milyen vicces az egész helyzet. Ugyanakkor kevés filmmel vagyok, amelyben nem úgy érzem, hogy kicsit túl van nyomva a flower power, de ebben valahogy mindennek ott a helye. Nagyon cuccos.

Carrie (1976): Húú, a második jelenet, amikor a csajok fürdőznek full frontálban, na ilyen filmeket ma már nem csinálnak. Meg az, hogy teljesen be meri mutatni, hogy az emberek gonoszak és kicsinyesek, na ilyen sincs már. A mostani gonosz és kicsinyes emberekre azt mondjuk, hogy hülyék, pedig ez nem igaz. Teljesen jogosan kultusz film, mondjuk a mai világban nem tudom már mennyire releváns, a rossz elleni harcunkkal kiirtottuk a jót is, hiszen minden csak ízlés kérdése. Jó lenne megérteni azt, hogy miért került bele Szent Sebestyén és az ő nyilai/ollói, biztos azt a néhány keresztény embert akit ismerek jól ki tudnám akasztani egy percre vele.

Yi Yi (2000): Na jó, szóval ez a világ egyik legjobb filmje, legalábbis a wiki szerint és a legjobb ázsiai filmek listáján is gyakran befér a topba, szóval ideje volt nekem is kipipálni. Hát annyira nekem nem volt nagy fless, nem rossz film, de azért nem top kategória. És még a filmtetten sem írtak róla. Azért megpróbálom összefoglalni, mert arra gondoltam, hogy a sok keleti filmet amit nézek, valószínűleg a blog néhány olvasója sosem fogja megnézni, de hátha szép lassan sikerül bennük felkelteni az érdeklődést. Szóval ez a film egy család életét mutatja be amint élik Taipeiben a felső középosztálybeli életüket. Lehet azért olyan nagyra tartott ez a film, mert a legtöbb ázsiainak ez egy ilyen idealizált élet, amiben mindenki nyugodtan él és közben csak a saját démonaival van elfoglalva, a többi gondjuk már megoldódott. Szóval először van az apuka, aki valami számítástechnikai cégben alapító, de mostanában már eléggé rosszul gurul a szekér, ezért próbálnak irányt váltani valami japán cég bevonásával, közben meg találkozik a régi szerelmével akivel próbálja megérteni, hogy miért is hagyta őt ott. Még Japánban is találkoznak, távol az otthontól (egyébként itt végre az operatőrnek is meg van engedve, hogy egy kicsit művészkedjen, van jelent a mólót nyaldosó hullámok között, tükröződés a vonat ablakában, tükröződés a szálloda ablakában a kivilágított várossal a háttérben, stb., egyébként a film nagyon tudatosan mindent merőlegesen mutat a belsőkben és a külsőkben meg minden nagyon távoli). Aztán persze a fickó jó konfuciánusként elengedi a nőt. A felesége nem sokat szerepel, de azért elmegy a hegyekbe a buddhista kolostorba megvilágosodni és a végén rájön, hogy a kolostori élet is ugyanolyan egyhangú mint a városi élet ami elől menekült. Van még egy nagyobb lány (gondolom titkon bevallották maguknak az ázsiaiak is, hogy jobb ha a fiú nem első szülött, mert a második gyermek jobb lelki egyensúlyt tud kialakítani a felnövés közben) aki nagyjából egy barátnő meg egy fiú között ingázik emocionálisan. Van még egy kis srác, akivel senki nem foglalkozik, szóval arany élete van, felfedezi a világot a saját kedve szerint és persze mindenkinek beint a végén, hogy én öt évesen többet értek az életről, mint ti akik már felnőttetek. Van még egy nagymama is, de az ő történetét nem lövöm le, valószínűleg a kisfiú mellett ő a mondanivaló fő hordozója. Na, itt nincs hangos popzene, meg nagy szerelmek meg gengszterek, illetve van még egy testvér vagy miafranc, akinek zűrös nőügyei vannak, de szerintem ő csak azért van, hogy ne legyen már olyan gondtalan a család élete. A végén az apuka úgy dönt, hogy nem megy vissza a céghez dagasztani a sarat és ennyi. Majd egyszer talán meglátom (jótúbon), hogy miért olyan zseniális ez, valószínűleg én nem vagyok eléggé témában az ázsiai emberek elvárásaival az élettel szemben.

On the Silver Globe (1988): Erről a filmről azt olvastam, hogy ha a forgatás befejeződött volna a 70-es évek végén és akkor jelent volna meg, akkor teljesen átírta volna a sci-fi történetét és nem lett volna annyira domináns a Star Wars. Ráadásul "a" lengyel sztár rendező, Andrzej Żuławski műve, aki a Possessiont is rendezte és jó pár Sophie Marceau filmet is (amelyeket én is meg kell nézzek, eddig csak az én éjszakáimat ... láttam ami elég cuccos volt). Szóval nagy elvárásaim voltak, ehhez képest valami eszméletlen fájdalom volt nézni. Számomra teljesen érthetetlen a történet is, ami főként hosszú jelenetekben van elmondva amelyben furán kifestett arcok beszélnek az emberiségről, de kb. olyan, mintha nekem három évesen dialektikus materializmust kellett volna tanulnom. Az igaz, hogy szépek a helyszínek, de ha nem kéne ugyanazt bámulni két percen keresztül, akkor talán élvezhetőbb lenne. A hab a tortán, hogy kb. ötöde a filmnek nem forgott le, ezt a rendező úgy oldotta meg, hogy kézi kamerával filmezgetett Varsóban és közben elmeséli, hogy mi kéne történjen, mintha bárki is értené, hogy mi is az egésznek a lényege, hogy az asztronauta végre átkelt a folyón és ott gonosz madáremberek támadtak rájuk. Komolyan, ha van valaki aki ezt a filmet érti, szerintem azt be is kell utalni rögtön a pszichiátriára.

Cyborg 2 (1993): Ez viszont tiszta sor, amikor még az emberek hittek az emberiségben, volt értelme filózni a kiborgokon. Príma 90-es évekbeli ízléssel készített rágógumi film, van benne egy nagyon fiatal Angelina Jolie is, néhány B listás színésszel egyetemben, akiknek viszont én még a látványát is kedvelem (a fejvadász, meg a titkos segítség, nagyon ismerős formák, de nem tudom miben láttam őket, persze a wiki segíthetne, szerintem valamikor a 90-es években éghettek bele az agyamba). Jolie kisasszony azt mondta, hogy hányt miután megnézte a filmet, de nekem nagyon bejött, a téma és a korszak is csúcson van a mai ízlésemben. Nem tudom mit írjak ide, talán azt kéne elmagyaráznom, hogy ez a bugyuta film miért is nem az, de hát ízlések és pofonok... Egy kis ízelítő azért: yt 

One From the Heart (1982): Na, ez meg príma 80-as évekbeli cucc, technikailag már az évtized elején elérték azt, amire nagyjából az évtized képes volt (kivéve talán az animatronikus szörnyikéket, de hát ez nem az a mese). Egész Las Vegast építettek fel egy stúdióban, nagy ötlet, de talán ha egy kicsit bonyolultabb lett volna a történet, nem lett volna akkora bukás, mert tényleg nagyon jól néz ki a film és pont elég meztelenség van benne ahhoz, hogy az ember végig nézze, bár a ritmusából hamar kitalálható a történet egésze. Mondjuk nagyon biztos volt benne Coppola, hogy akkora sztár, hogy az emberek még egy ilyen történetére is beülnek az Apokaliszis Most után. Talán ha nem lenne heppi end, hanem valami nagyon nagy csavar a végén, akkor nem lett volna az embereknek az az érzése, hogy egy rágógumi filmet nézett meg, aminek persze van helye és ideje, de ezek szerint a film eredeti bemutatóján nem volt. Nekem azért bejött, mert most filmek meg hírek között kell választanom (és sajnos túl gyakran választom a híreket, de próbálok szép lassan lejönni róluk).

Babygirl (2024): Nálunk ez egyszerre került moziba a The Substance-szel, jól döntöttem, amikor azt választottam megnézésre a két öregedő filmcsillag meztelenkedik egy jót filmek között. Ezt a filmet nem igazán tudom értelmezni, hacsak nem az, hogy azt üzeni a gazdag de boldogtalan vezérigazgatóknak, hogy nem vesztegették el az életüket, még találhatnak szexuális beteljesülést egy domina mellett. Persze itt fordítva van ez elmesélve, de az csak egy fricska a feminizmusnak, hogy a női vezérigazgató ugyanúgy viselkedik mint a férfi vezérigazgató. És persze a végén még van képük a tortát is megenni. Az azért vicces, hogy szakmailag nagyra értékelt ez a film, ha ebből trend lesz, akkor joggal mutogathatunk majd ezen filmekre mint a dekadencia jeleire. Persze lehet az amerikai zeitgeistet jól leírja, én már pár szót letiltottam tuitteren, valószínűleg nem vagyok eléggé képben. A baj igazán az, hogy mondjuk a Cyborg 2 szexis jelenetét sokkal szexisebbnek találtam mint ezt az egész filmet. Most éppen azon gondolkodom, hogy akarnám-e, hogy legyen egy ilyen film Jennifer Connellyvel (aki mostanában a kedvenc színésznőm lett és korban is ide illik). Nem tudom eldönteni, teljesen tisztában vagyok vele, hogy a színésznők és az általuk megformált karakter között nincs semmilyen kapcsolat, de ugyanakkor azt is tudom, hogy csak valami jó sztorival rendelkező filmet tudnék értékelni és most egy perc alatt semmi nem jut eszembe, talán egy Titanic téma egy idősebb párral működhetne. Persze az kizárt, hogy valaha is legyen egy Dark City 2 amiben azt figyelnék meg, hogy az emberek hogyan szaporodnak. Ha valakinek B/C filmes ötletekre van szüksége, írjon a kommentben, nem kérek még kreditet se. :))))

Carrie (2013): Nagyon jó színésznő Chloe, de mivel 16 éves volt amikor ez a film megjelent, elég rendesen behatárolta a lehetőségeket. Sajnos az eredeti film sokkal jobb mint ez, de jó példája annak, hogy miként hígult fel a 70-es évek a 2010-es évekre. A vallásos vonal igazán fel lett hígítva és amikor nyomja az ipart a kiscsaj, akkor hadonászik is, mintha a kezével rombolna és nem az elméjével. Tudományos kísérletnek jó ez a film, néhány változót ki lehet mérni a korszakok között, talán több értelmük van mint a gdp-nek. Majd a pszichohistorikusoknak.

The Rage: Carrie 2 (1999): Ez viszont amolyan folytatás a Carrie után, jó kis 90-es évek végi esztétikával. A történetnek is vannak egyéb felhangjai is, ami főként azért érdekes, mert most próbálja inkább az iskola srácaira kenni a felelősséget (az elsőben egyértelműen a csajok voltak a hibásak), ez egy kicsit már a 2000-es évek feminizmusát juttatja eszembe, bár nem vagyok a téma nagy ismerője. Az biztos, hogy ez jobb film mint a rimék, még ha kicsit gyengít is az eredeti film fókuszán (ami megvan a rimékben is). És persze megtudjuk, hogy az eredeti filmben a túlélő csaj is megkapja ami jár. :)

Once Upon a Time in America (1984): Bevallom, ez a film most azért került terítékre, mert ebben a hónapban nem volt Jennifer Connellys film, pedig tudtam, hogy csak keveset szerepel benne, de hát ez amúgy is egy nagyon jó film és egy igazi mester utolsó műve. Nem vagyok nagyon témában a maffiózós körökben, hírekben, könyvekben, de én sokkal meggyőzőbbnek találom ezt a filmet olyan szempontból, hogy a figurák azért mégis csak bűnözők, akik képesek még a nagy szerelmüket is megerőszakolni és a legjobb barátjukat is átverni, ha a körülmények úgy hozzák. És a látvány is vetekedik a Keresztapával, amit azért jó lenne valamikor újra nézni azért. A 4 órás verziót néztük meg és végig teljesen lekötött, pedig azért rendesen elidőz egyes jeleneteken. Na, hát nem az én feladatom ezt felmagasztalni, de hát mindenképpen megnézendő. (yt)

Spooks (1. évad és 5 rész a másodikból): Egy spionkodós sorozat a 2000-es évek elejéről, amikor nagyban ment a terror elleni háború. Ja és az angolok készítették, és minden részben egy-egy külön történet van elmondva, szóval néha nagyon bele kell húzni. És az első évadban nincs is arab téma. És azért arra is odafigyelnek, hogy legyen kellő mennyiségű poén meg geg is, mindjárt az első részben amikor egy házba kell lehallgató készülékeket szerelni, kifut a cica, aztán inkább azt vadásszák, ráadásul az eső is elered, a cicát meg is kell szárítani. És legalább az is el van mondva, hogy mennyiféle ember akarja megölni vagy felrobbantani a többieket, vannak is abortusz ellenesek, meg ír függetlenség pártiak, meg bevándorlásellenesek. Mindenki úgy gondolja, hogy az erőszak az utolsó megoldás, nem a társadalom lassú folyamatainak új mederbe terelése. Jó cucc és a technológia olyan blőd, hogy én már élvezem, a 2. évadban a hacker téma is előkerül, aztán a gép visít mint a malac amikor éppen törik fel. Vagy itt van ez a zseniális 5. epizód a második évadból. Most spoiler jön, szóval ne olvass tovább, ha meg akarod nézni a sorozatot. Szóval ebben a részben arról van szó, hogy szimulált katasztrófa esetén gyakorolják a teendőket, de nagyon keményre sikerül a szimuláció. Nagyon jól adják el azt, hogy az emberek egyre kevésbé hiszik azt, hogy gyakorlatoznak (az elején így indul az egész, a főnök be is mondja, hogy ez most gyakorlat) és egyre inkább elhiszik azt, hogy tényleg egy óriási katasztrófa történik több millió halálos áldozattal és ők lezárás alatt vannak és nem tudnak rendesen kommunikálni a külvilággal. Azzal, akivel meg sikerül kommunikálniuk, mind be van avatva a gyakorlatba és még van két beépített ember is, akik végig áskálják a főszereplő döntéseit, hogy minél inkább az őrületbe kergessék. Nagyon érdekes, hogy attól lesz hihető egy performansz, ha a szereplő betesz kis személyes véleményeket, beszólogat, nem csak nyersen felolvassa a gyakorlat aktuális lépésének a paramétereit amiből döntést kell hozni és a jó döntés esetén tovább folytatódik a gyakorlat. Szerintem ez volt a legfeszültebb rész eddig, pedig végig az irodában voltak, nem voltak közvetlen veszélyben és ebben a részben senki meg se halt (illetve akkor ért véget a gyakorlat amikor a főszereplő le akarta lőni azokat akik nem engedelmeskedtek, persze, vak töltények voltak a fegyverben). Egy ilyen részből, ami csak tiszta szimuláció szerintem sokkal jobban lejön az, hogy ezek az emberek mindenféle gonosztevőkkel küzdenek a háttérben míg a nép nyugodtan alszik vagy éppen azon gondolkodik, hogy milyen kávét vegyen a mai nap beindításához a sarki kávézóban. Itt még a játék is vérre megy. Persze ugyanakkor a néző számára valahogy mégis egész végig világos, hogy ez azért mégis csak egy gyakorlat kell legyen, mert az nem lehet, hogy a sorozat az eddigi kémesből hirtelen posztapokaliptikusba váltson át, hiszen azt jelentené, ha tényleg bekövetkezne az a katasztrófa amit gyakorolnak. Tényleg, milyen kár, hogy még egyetlen sorozat sem merte azt meglépni, hogy ilyen éleset forduljon, mondjuk az első évad még csak valami orvosos sorozat, aztán a második évadban meg vált posztapokaliptikusba, mert éppen kitört a zombi vírus. A harmadik évadba meg valami túlvilági filózás lehetne. Végig ugyanazokkal a szereplőkkel. Talán a Lostban váltottak gyakran irányt, főként azért, mert fogalmuk sem volt, hogy merre vigyék az egészet, egy adott ponton még időutazás is volt. Aztán persze elszúrták a végét, szerintem még az is jobb lett volna, ha mindenki meghal a szigeten, mert aktiválják a füstöt. Ha tudnák tartani ezt a minőséget 10 évadon keresztül, akkor simán az egyik kedvenc sorozatommá válhatna. Na, meglátjuk.

Zene. Zene.

én a pásztorok királya felcsaptam neónak

Rájöttem, hogy azokat a történeteket szeretem a legjobban, ahol a tetőpont a főszereplő szabad akaratát fejezi ki. Két példát hozok erre, a Mátrixot és a János Vitéz daljátékot.

Na jó ezt most megpróbálom jól megírni. Szóval akkor kezdjük elölről (megint).

Azt értem szabad akarat alatt, hogy képes vagy úgy dönteni, hogy teljesen független a döntés kimenetele az aktuális állapotodtól. Ez ugye azért lehetetlen, mert az aktuális állapotod teljesen leír téged, nem hiszek lélekben vagy ilyesmikben (bár ha lenne is, nem tudom mire menne állapot és szabályok nélkül, például a halhatatlanság is egy szabály, tehát még akár a lélekkel rendelkező egyén számára is lehetetlen a szabad döntés, ha jobban végig gondolom). Még csak azt sem kell felételezzük, hogy ismerned kell a saját állapotodat ahhoz, hogy szabadon dönts, a törvények uralma alól akkor sem menekülsz, ha nem ismered őket. Mégis miért tűnik úgy, hogy létezik szabad akarat? Hát mert az állapot + szabályok alkalmazása után nyert új állapot nem ismert, főként nem több lépés után, ezért gondoljuk úgy, hogy bizonyára valami jó okunk volt arra, hogy így döntöttünk. Evolúciósan valószínűleg eddig inkább megérte cselekedni mint gondolkodni.

De.

Egy virtuális világban, azaz egy történetben amelyet egy alkotó készít, saját szabályrendszert találhat ki és ezt a szabályrendszert a virtuális hős át is lépheti. Neki van szabad akarata. Nem túl gyakran él vele, mert nagy királyság élni vele, tetőpontot lehet rá felhúzni, de az alkotó átléptetheti a karakterét az általa meghatározott szabályokon. Kár, hogy teljesen virtuális a főhős. Mint az öntudatunk.

Első példa: a Mátrix. Itt ugye szépen bemutatják a szabályrendszert, a virtuális világot a szabályrendszer (program) működteti (a folytatásokban aztán a "valóságot" is ugyanaz a szabályrendszer működteti, ezért tud Agent Smith is létezni benne, a szabad döntésének eredményekét). A halál is el van magyarázva és minden jelentős fordulatban el van magyarázva, hogy a hős miért cselekszik úgy (a fehér nyulat azért követi, mert felhívják rá a figyelmét, a piros perulát azért választja, mert kíváncsi az igazságra, azért megy el megmenteni Morpheust, mert az Orákulum azt mondta, hogy az ő döntésén múlik a dolog, azok az ügynökök, akik teljesen tudatában vannak annak, hogy a Mátrix nem a valóság, mégis meghalnak, amikor elvesztik a kapcsolatot az igazi valósággal, mert "a dolgok így működnek"). Aztán jön a tetőpont, Neo meghal, de úgy dönt, hogy feltámad, teljesen függetlenül attól, hogy mik a szabályok, vagy akár attól, hogy mi volt erről a dologról a véleménye azelőtt. Azért támad fel, mert nagyon király dolog feltámadni és mert az alkotók azt mondták, hogy neki egyedül megadják ezt a lehetőséget a film szabályrendszerét áthágva. Mert az egész csak fikció és a fikció csak addig működnek a szabályok, ameddig a szerző működteti őket.

Második példa: a János Vitéz daljáték. Nem tudom kinek (a zeneszerzőnek, aki matematikus fizikus volt, volt a szövegírónak, aki nem volt matematikus) volt az ötlete feljavítani a végét a Petőfi eredeti verziójához képest, de óriásit dobott rajta. Itt is végig az van, hogy Jancsi mindig csak reagál, teljesen egyszerű szabályok szerint. Az elején elfut, mert megijed, a szerelmét felülírja a önfenntartás imperatívusza. Utána viszont mindig csak a csajához menne vissza, egészen az élet vizéig, ahol aztán eszébe jut a kis faluja is és itt dilemmába kerül, de szerencsére Iluska felülírja a szabályokat és a kis falut meg a tündérországot szuperpozícióba hozza és ezzel megoldja a tetőpontot.

Talán ezért is szeretjük annyira a történeteket, mert az öntudatunkat is azokból építjük fel és mert ott igazán szabadok lehetünk. Kár, hogy mindez csak illúzió.

Na jó, akkor most kereshetem azokat a történeteket, amelyekben a tetőpontra kerül a szabad akarat megélése. Egyszer majd írok én is egyet egy olyan világról, amelyben nem lehet a poharakat felemelni, úgy kell inni, hogy az ember megfordítja a gravitációt és a tetőponton a főhős majd egyszer csak simán felemeli a poharat az asztalról és iszik egy jó kis borvizet.

Ja igen, az kimaradt, hogy mi viszont nem egy virtuális világban élünk (mármint lehet, hogy igen, de egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy kéne az igazi valósághoz hozzáférni ebben az esetben), ezért nincs szabad akaratunk. 

Zene.

AI. AI. AI. AI.

Cucc.

Hehe. 

az idő szocialista urai

Mi lenne, ha olyan gazdasági rendszert csinálnánk, amelyben mindenki egyenlő esélyekkel rendelkezik, függetlenül attól, hogy mikor szállt be a rendszerbe? 

Demó.

Zene. Zene.

AI. 

nem, nem, potya

Gondoltam, kéne írni még egy potya bejegyzést, ebben a hónapban úgyis főként ilyenekre futotta.

Aztán olvastam ezt a cikket az orosz hegymászónőről és az olaszról, aki segítségére ment. Azt hiszem, ez jól illik annak példázatául, ahogy most elképzelem a szabad akaratot.

Szóval azt, hogy nincs szabad akarat, a következő két állításra alapozom: 1. a világ determinisztikus. 2. a világ kiszámíthatatlan (azaz hiába determinisztikus, annyira bonyolult, hogy nincs jobb módszer kiszámolni a dolgok menetét, mint lépésenként végig követni őket).

Tehát az, hogy valakiből extrém hegyek mászója lesz, nem szabad akarat kérdése. Mondhatnánk, hogy ha mondjuk valaki egy hegyek közt húzódó városkában születik és képes kimenni ezerszer a közeli dombokra, akkor extrém hegyek mászója lesz és lehet, hogy ez a szabály még igaz is, de szerintem az sem szabad akarat kérdése, hogy ezerszer kimegy-e valaki a közeli dombra. Ugyanis egyszer mindenki kimegy, kétszer már egy kicsit kevesebben, a végére egy ember marad, akinek nem áll be a szaturáció és képes kimenni ezerszer. De ez nem az ő döntése, hanem az "állapotvektorában" van egy bit, ami neki megvan és a többi embernek nincs.

És megy minden jól, az ember mássza a hegyeket, de az extrém hegyeknek vannak olyan napjai, amikor bárki megy is fel, nem jön le róla, ezt tudják a hegymászók is, ezért ezeket a napokat elkerülik, de úgy gondolják, hogy olyan napok is vannak, amelyeken ha pont ők felmennek, akkor le is tudnak jönni. Na és itt jön be a második állítás, ezeknek a napoknak az azonosítása sajnos lehetetlen, mert a rendszer alapvetően kaotikus. És akkor már nem jönnek vissza, teljesen független attól, hogy eddig hogyan "döntöttek" a hegyekről lejövetelről. Mert eddig sem ők döntöttek, hanem a rendszer állapotvektorában volt több bit is, amely megengedte nekik, hogy lejöjjenek, de ők nem tudják pontosan azonosítani, hogy a mostani helyzetben melyik bitek vannak meg és melyek hiányoznak.

Ettől függetlenül, az ember úgy alakult ki eleddig, hogy azokon a biteken is dolgozzon, amelyek a biztonságát garantálják, de azokon is, amelyek veszélybe sodorják, mert néha nagyon megéri a veszély a társadalomnak. Érdemes a ritka dolgokkal foglalkozni, mert ott még sokat lehet lendíteni a költségfüggvény jobb régióba billentésén. Ennek következménye az is, hogy egyes dolgokról akkor számolnak be, ha tragédia történik (mint pl. a hegymászás), pedig sokan megmásszák a csúcsokat (bár erről a bizonyos csúcsról nincsenek is statisztikák). Más dolgokról viszont csak a sikerekről beszélnek (mint pl. az indie játékok), pedig sokan félkészen hagyják abba a játékukat néhány év gürcölés után. Elég nehéz a sajtóból megtudni, hogy mi is a várható érték.

Persze, azért, mert az embernek nincs szabad akarata, még jár a dicsőség, ha megmássza a magas hegyeket, ha lejön róla, ha nem, ha orosz, ha nem. 

Zene. 

Demó. 

töröljük ki a hibás információt az élet fájából

Ha azt hisszük, hogy az utódaink genetikailag relevánsak maradnak, nagyon tévedünk. Mindent, ami információ, a számítógép jobban csinál majd nálunk. Egyszer.

ezt még el kell mondanom, magadban nem hagyhatom

Ez lehet, hogy érdekes beszélgetés Barabási Albert László és Kelemen Hunor között, még nem néztem meg. Van összefoglaló is.

izé

Néha történnek olyan dolgok is, amelyekről nem írok, mert az az énem ami érzékeli őket nem beszélget a picsogó énemmel, amire a blogoló énem telepedett rá. Jó lenne, ha ez az énem is ki tudná fejezni magát, bár lehet, hogy amit ő érez, arra nincs szó.

hány jével írják, hogy apokalipszis?

Na, pár napja kijött az ópenéjáj legújabb modellje, a dzsípítí öt és elég gyengécskén muzsikál. Azt ígérték, hogy doktorandusz szintű diszkussziókat lehet vele folytatni, de ez valószínűleg csak vallási doktoranduszokra vonatkozik, még a betűk számlálása is elég nehezen megy neki hosszabb szavakban.

Persze ez nem jelent semmit, pár napja még arról volt szó, hogy már milyen jól tudják a matematika feladatokat oldani egyes modellek, már csak azt kell megoldani, hogy a való világról gyűjtött adatokat is jól rendszerezett formába hozva tanulják, mint ahogy a matematikát. Ja, hogy nincs ilyen leírás, de hát végre itt vannak a mesterséges intelligenciák amelyek fáradhatatlanul végzik a munkájukat, tessék szépen először a rendszerező intelligenciát elkészíteni. Először az egy lépés hosszú bizonyításokat kell megtanulni, utána a két lépés hosszúakat, ... száz lépés fölé már nem lesz értelme menni, mert azt már úgysem érti senki.

Legalább egy időre az ópenéjájos fickók abbahagyják a terminátorral való ijesztegetést.

Demó.

Rodrigo. Enescu. Zene.

AI. 

amikor a halálos beteg egy rövid időre magához tér és rögtön sörözni meg miccsezni kezd

Valaki elmagyarázza nekem, hogy miért szárnyal a román tőzsde? Elvileg a tőzsdére csak hosszú távon érdemes befektetni, mégis mi a franc van Románia jövőjében ami ezt az optimizmust táplálja? Én még mindig kitartok azon nézetem mellett, hogy Romániában sosem lesz már 2% fölötti gazdasági növekedés.

(jó, vannak elméleteim, de lusta vagyok leírni (na jó, rövid távon nyertes cégek felülreprezentáltak a tőzsdén, de erre az a válasz, hogy senki nem tudja időzíteni az exitet), de az alapvető problémámra nem adnak választ.)

Demó.

Zene. Zene.

hülye vagyok, ezt belátom, és ez itten az ellenségem ellensége

Ha a nagy médiazajban az ember nem tudja, mire érdemes figyelni, van egy tippem. Amit éppen meg akarnak szüntetni, abban lehet, hogy van valami fontos, másképp nem lenne ellenség.

Demó. 

Zene. Zene.

ion

Meghalt Iliescu.

Mind azon gondolkodom, hogy mit írjak, ezért inkább írok, hogy ne kelljen többet gondolkodnom rajta.

Most úgy látom a történelmet, hogy alapvetően a technológia fejlődése az ami meghatározza a világ fejlődését. A hitek is egy technológia, meg a törvények is egy, a zene is egy, meg a számítógép is egy. A technológia fejlődését nagyon kevés ember befolyásolja jelentős mértékben, a többiek csak egy százalék elenyésző frakcióját teszik hozzá, gyakran mínuszba, de gyakran pluszba is.

Az, hogy most népekről és országokról beszélünk, nem volt mindig így és szerintem nem is lesz mindig így. Ez mindenesetre egy olyan technológia amihez én nem nagyon értek, könnyen mondom azt, hogy lehetne a politikát jobban is csinálni, de semmi rálátásom nincs az igazi mozgató rugókra és a súlyok rendszerére ami stabilan tartja a rendszert. Szerencsére kezdek egyre inkább tudatában lenni, hogy van itt egy rendszer, de annak is, hogy ez a rendszer nem igazán akar reflektorfénybe kerülni, mert jobban működik, ha a mostani kontrollt üzemelteti, ez a narratíva kontrollja. Ez sem volt mindig a fő kontroll rendszer és nem is lesz mindig az, túlontúl messzire megy már a valóságtól, lehet, azok, akik jelentős százalékban tudták mozgatni már halottak és megint csak a töredékszázalékosok marakodnak.

A lényeg az, hogy nem tudom megítélni, hogy a 89-es román társadalmat rá lehetett volna-e állítani egy szabadabb pályára az anarchia elkerülésével. Ha hinnék ebben, akkor Iliescu egy monszter lenne aki meggátolta a fejlődést, de akkor mit gondolnék arról, amikor végül csak elengedte a gyeplőt és nyugati irányba állította az országot? Nem igazán hiszem, hogy nem csak egy kis fogaskerék volt a rendszerben, még akkor is, ha igen jelentősnek tűnő pozíciót osztottak rá. Azt hiszem, Románia történelmét amúgy sem lehet megérteni a külföldi hatások nélkül, hogy éppen milyen erőtérben milyen szerepet osztottak neki. Ha azt gondolom, hogy gyakran a pozícióba hozás az egyik határos ország sakkban tartását célozta, nem nagyon lépek ki a nekem leosztott szerepből. Minden politikusnak mindig az volt a hibája/szerepe, hogy a háttérben játszódó játszmákat eladja, mint természetes, alulról jövő folyamatok.

Szóval még mindig nem tudom mit írjak. Könnyű lenne kígyót-békát ráhordani, de azzal csak magamat menteném fel a megértés kényszere alól. Igazából erről szól a mostani rendszer, rágódás a gumicsontokon. Az tuti, hogy az, hogy nem vonták felelősségre, még ha csak szimbolikusan is, még nagyon hosszú árnyékot fog vetni a román politikára, de hát amúgy is árnyékok játéka az egész. Az is biztos, hogy most visszagondolva a 90-es évekre, tényleg valami csodálatos időnek tűnik az egész. Lehet akkor a rendszer is kicsit engedett a szorításból, vagy inkább csak átalakult a hidegháborús logikából a neoliberális logikába és nem volt egyértelmű, hogy melyik a legrövidebb út. Na de egyszer ez is elmúlik, csak az nem biztos, hogy jobb lesz utána.

az átlaghoz való örök visszatérés mítosza

Nincs kedvem írni, lehet túl meleg van hozzá, de az is lehet, hogy beállt a szaturáció az aktuális témáimat illetően. Persze lehet, hogy holnap fogok írni, mert történik valami érdekes, vagy megírom végre azt az 1-2 bejegyzést amit egy ideje tervezek megírni, de tuti középen elfogy majd a szufla, ezért még neki sem kezdtem.

Mindenesetre most relatív nyugi van a mestintben, a gazdaság és politika meg bepótolja azokat a szólamokat amelyek kimaradtak az utóbbi tíz évben, azaz a közszféra hatékonyságáról szól most minden. Unalmas, de muszáj erre is sort keríteni. Érdekes, hogy így jön ki a becsületes átlag, ami nem volt téma tíz évig, most az egyeduralkodó témává válik vagy egy évig, amíg az inga eléri a kilengés tetőpontját. Érdekes, hogy Románia gazdaságának jól körülhatárolt problémáival küzd a bolygó is, ami az éghajlatváltozást jelenti (túlfogyasztás egy kis kaszt felülreprezentációja által), de a bolygó esetén senki nem nyújtja be a számlát. Most még úgy tűnik, Romániában sem egyértelmű, hogy sikerül-e kimászni a slamasztikából, de én valahogy optimista vagyok (meg persze van menekülési útvonalam). Persze, fájni fog, meg kell húzni a nadrágszíjat és reméljük oda is eljutunk valamikor, hogy aki a bajt okozta, az igazán megfizessen érte (az azért vicces lenne, hogy akik eltették a sok pénzt, köszönik szépen visszavonulnak és majd mindenki fizeti a cechet).

Érdekes ahogy a visszatérés az átlaghoz működik az ilyen rendszerekben. Nem lehetne az aranyközépúton haladni és nem ilyen kilengéseken keresztül vezetni a gazdaságot? Valószínűleg a megoldás az, hogy az arany középút sem létezik, csak úgy mint az átlagember sem létezik, egy elméleti konstrukció, de sajnos megvalósíthatatlan. Mert ilyen az élet, a lét és nemlét átlaga micsoda?

A vicces az, hogy most valahogy optimista vagyok az éghajlatváltozással kapcsolatban is. Amikor az emberiség felfogja, hogy nagy a baj és mindenféle balfaszságok gyártása helyett igazán a problémára koncentrál, akkor talán meg fogjuk tudni oldani azt. Addig is, egy kis gazdasági válság csak segít abban, hogy kevesebb szarságot termeljünk. Minden szarság ami nem fog segíteni megoldani az éghajlatváltozás problémáját.

Nem tudom mennyire lesz jó modell Románia küzdelme a gazdaság kibillent egyensúlyával a bolygóra nézve, néha arra gondolok, hogy jobban oda kéne figyelnem és dokumentálnom az egymásnak feszülő erőket, de olyan baromi unalmas az egész és azért a tradicionális média jól dokumentálja a felszíni változásokat, szóval ez mégsem lesz téma. Lehet kicsit vakációra megy a blog, amúgy is van fontosabb dolgom, mint itt írogatni. Ez is csak azért született meg végül, mert számomra is meglepő, hogy most éppen optimista vagyok az éghajlatváltozással kapcsolatban. Pedig éppen megléptük a másfél fokot, azt, amit csak 2035-ben kellett volna. De a probléma mindig is ott volt, hogy az emberek nem veszik komolyan a dolgokat. Lehet visszatérünk a középkori átlaghoz, populáció vagy problémakezelés tekintetében. Meglátjuk.

Demó.

Zene. Zene. Zene.

filmek

Megint itt a lista a filmekkel és megint össze kell borzoljam az agytekervényeimet, hogy valami eszembe jusson arról, hogy mire is gondoltam miközben néztem őket, esetleg utána. Sajnos nem biztos, hogy a filmen múlik az, hogy nem sok mindenre emlékszem belőle. Mindig eldöntöm, hogy majd a film címének lejegyzése után írok is pár sort, de sosem lesz belőle semmi. Ez vagyon.

Hard Boiled (1992): Nagyon sokat lőttek. Nagyon nagyon sokat. Van akinek ez bejön, nekem már annyira nem. Az is a gond ezzel a filmmel, hogy sokan sok mindent "inspirálódtak" belőle és persze jobban csinálták meg utólag, mert jobb technikai feltételekkel dolgoztak, így már annyira semmi nem lep meg, meg persze a lassításban repkedő és lövöldöző krapekok már elég uncsi nekem. Na de egyszer azért megéri megnézni. Az tuti, hogy nekem a nem lövöldözős részek jöttek be igazán belőle, pedig az csak tölteléknek van szánva. Az a danolászós jelszó viszont egészen jó poén.

28 Days Later (2002): A 28 évvel későbbhöz néztem meg és még mindig ütős, de jó lenne a jótúbon megnézni egy jó kis összehasonlítást az előző zombis filmekkel. Én csak az utóbbi időben kezdek rákattanni a témára. Lehet, egy kicsit túlontúl hagyom, hogy meghatározza az apokalipszisről alkotott nézeteimet (a klasszikus zombik fizikai képtelenségek, de egy ilyen dühöngő vírus még befigyelhet, amiben azért az alapvető életfunkciókat az emberek fenn kell tartsák). Igazából a rend és fegyelem összeomlása és az ahhoz lehetséges adaptációs stratégiák amik engem ezekben a filmekben leginkább érdekelnek, ebben a részben még igencsak mikró közösségeknél tartunk az összeomlás után. Ebben a világban kovácsolódnak a hősök, megnéznék egy Superman + The Walking Dead crossovert az tuti. Na izé, haladjunk.

Sinners (2025): Jó kis vámpíros film, most éppen egy amerikai kisvárosban sok néger jómunkásember között. Kezd egyre explicitebbé válni előttem, hogy a vámpírtörténetek modern adaptációi valójában a kapitalizmus kritikái. Itt még van egy kis faji keveredés és nem keveredés is, bizonyára sok utalás nem is jön át nekem, de ami átjött az hát... az. 

The Matrix (1999): Nagy kedvencem ez, most inkább csak lazításból akartam megnézni. A szabad akarat kérdését már nagyon régen felfedeztem ebben a filmben, de most, hogy mélyebben kezdett érdekelni ez a kérdés el tudtam tölteni az egész filmet azzal, hogy a kapcsolatot keressem a kettő között. Mondjuk a szabad akarat egy nagyon egyszerű dolog, ugyanis nem létezik, csak úgy mint a télapó, bármit mondunk róla, nem igaz (az üres halmaz sem túl érdekes, de legalábbis létezik a halmazelmélet axiómái között). Na de ha létezne, akkor az egy nagyon fura dolog lenne, mint egy ember akit megölnek, de aztán mégis lélegzik. Na hát most erről szólt nekem a Mátrix. Meg arról, hogy az orákulum csak úgy tudhatja modellezni az emberek jövőjét, ha azok bent maradnak a kis dobozban amelybe bezárják magukat. Ha egy ágens akarná bezárni őket, akkor az szökési útvonal lenne, ha ráakaszkodnának az ágensre, ezért elég kell legyen az ágens látványa a távolban is. Nagy ötlet, hogy a veszély felé szaladni is lehet, nem csak el tőle, csak éppen késznek kell lenni meghalni.

Happy Together (1997): Ezt és a következő három filmet egymás után néztem egy szombaton. Most ez a film került sorra Wong mestertől. Elég erősen nyit, két pasas szeretkezik egy ágyon, szerencsére a szokásos filozofizálós narráció követi úgy, hogy szinte semmi nem történik, csak emberek csinálnak emberi dolgokat és közben emberi problémákat próbálnak megoldani vagy legalább megbeszélni. Én csak mostanában tudtam meg, hogy Leslie Cheung tényleg a saját neme iránt vonzódott és bár igazán sikeres énekes és filmsztár is volt, aki ráadásul már coming-outolt is, végül mégis úgy gondolta, hogy a nemlét jobb mint a lét és lelépett egy magas épületről. Nem tudom, mennyire befolyásolta ez az információ azt, ahogy néztem ezt a filmet, de szerintem egyértelműen látszik, hogy ő igazán át tudja élni a szerepet, míg Tony inkább csak próbálja eljátszani a szerepet és néha amikor igazán mérges és sértett kéne legyen, inkább csak mosolyog. Azt nem mondanám, hogy értem miről szól ez a film, egyik alapérzésben sincs nagy tapasztalatom (idegenben élni hosszasan, tiltott szerelmet érezni és anyagi gondokkal küzdeni, de mégis kitartani, mert pont ez az a miliő, amelyben magad lehetsz). Azért jó cucc, nem hinném, hogy Wong mester készített volna rossz filmet, inkább csak én nem értem őket, esetleg, de lesz még alkalmam felfedezni. (yt)

Highlanger (1986): Azzal nyit, hogy két fickó kardozik egy parkolóban teli autókkal a jelenben. Miért kardozik két fickó a 80-as években? Hát mert erre lettek teremtve, hogy ki által, az nem fontos, de nincs más választásuk. És amúgy is, ki akar örökké élni, ha a szerelemnek meg kell halnia? Amennyire buta ez a film, annyira tetszik, már nagyon régen láttam utoljára, de most nagyon bejött. Azt hiszem, az is egy eléggé kevéssé értett és becsült gondolat, hogy az ember természetének építőkövei sokkal stabilabbak, mint ahogy azt gondoljuk, csak a festés a házon változik, az alapokat meg százezer éve fektették le, az a sorsunk, hogy ismeretlen falak között éljük le az életünket, mert félünk a kinti fénytől. (yt)

Waking the Dead (2000): Ez megint egy jó kis film Jennifer Connellyvel. Nekem mostanában minden film bejött vele, szóval ez is, de egyébként nem rossz film amúgy sem. Arról szól, hogy egy fickónak van egy barátnője (JC) aki meghal egy autórobbanásban és jó pár évre rá a fickó szenátor szeretne lenni és egy nagyon stresszes választási párbajt vív, miközben elkezdi látni a régi nőjét mindenfelé és kezd egyre jobban becsavarodni. A jó cucc, hogy hihetően fenntartja a film a lehetőséget, hogy nem csak a fickó képzeleg, hanem tényleg a csaj halála csak megrendezett volt (mert egyébként aktivistaként dolgozott csilei menekültek támogatásán). Az is igazán jó, hogy 2000-ben készült, még valahogy hihetően lehetett elmondani a kettősséget amit az USA képviselt, egyrészt durva külpolitikai beavatkozásokat, másrészt menedéket nyújtott sok üldözött embernek (ugyanis a film cselekménye a 80-as években játszódik és a két főszereplő kapcsolata a 70-es években történt ami jó sok flashbackban van elmesélve). És persze JC is nagyon jól játssza a szent és szerelmes kettős szerepét, sajnos a végére valami kis csavar még jól jött volna, de azért jó iparos munka. Ugyanakkor meg tényleg nagyon szerencsés az, ahogy a hippi korszakban bemutat egy fajta háborúellenességből a 2000-es évek tébolyának kezdete előtt. Kár, hogy az ember sohasem tanul a hibáiból. (yt)

Zardoz (1974): Na, itt már nagyon fáradt voltam, de mindenképpen meg akartam nézni egyszer Sean Conneryt ahogy egy vörös bugyogóban mászkál valamilyen világban ami nagyon hasonlít az angol vidékre. Persze, a többi szereplő sincs sokkal jobban öltözve, szóval meg tudom érteni, hogy miért ment bele ebbe a szerepbe az elegancia etalon ügynöke. Sajnos hosszú másodpercek kimaradtak, meg aztán nagyon sokat dumálnak is, szóval annyira nem volt jó film sajnos, de bizonyára akit érdekelnek a dekadens társadalmak jövőbe projektált enyészetei, az jól szórakozhat. Nekem leginkább maga a film léte a legérdekesebb, hogy ezt így még komolyan lehetett venni valamikor, nem tűnt baromságnak az egész. Ma már nem lehetne elmondani ezt az üzenetet ilyen nyersen, valami nagyon okos mázba kéne forgatni, ami alatt valószínűleg csak nagyon kevesen fedeznék fel az igazi lényeget. Itt kimondják fehéren feketén, hogy az elitek az utópiát is az emberek elnyomásával kezdik, aztán meg csodálkoznak amikor minden megfeneklik, mert az örök élet örök öregséget jelent nekik. Akkor már inkább kardoztak volna. :)) (yt)

The Northman (2022): Hát nem úgy ültem le ez elé a film elé, hogy Amleth története a Hamlet inspirációja és, hogy egy nem szabványos bosszú történet lesz, inkább csak valami laza kis filmre vágytam. Érdekes, hogy ez a Robert Eggers mennyire komolyan veszi a régi emberek gondolatvilágának bemutatását, itt is egyfolytában az istenekkel foglalkoznak a szereplők, amikor éppen nem egymással (meg a VVitchben is). Az persze lehet, hogy az egész csak félreértés, a jövő történészeinek nem lesz könnyű dolga leválasztani a hitünket a pénzcsinálási kényszerünkről, az tuti. Szerencsére ebben a történetben ez még nem volt szempont. :)

Final Destination 1-5: Most került mozikba ennek a filmsorozatnak a ribútja, elég sikeres is lett, szóval valószínűleg megint jön egy pár film. Erre az HBO úgy gondolta, hogy az emberek újranézhetnék az eredeti filmeket és feltették mind az ötöt, amelyeket mi meg is néztünk szépen sorban. Nem fogok mindegyikről külön írni, mert mindegyik nagyjából ugyanazt a történetet mondja el, csak más környezetben és más szereplőkkel. Nekem annó azt hiszem kimaradt, bár azért ismertem a premisszát, mert a 2000-es évek elején nagy fless volt. Szóval ötször mondják el azt, hogy valaki megérzi, hogy jön valami szerencsétlenség amelyben mind (általában barátok, de a végén már munkatársakra cserélik a köteléket az emberek között) meghalnak és megmenekül a társaság egy része, de aztán eljön a kaszás mindenkiért. Néha a végén már csak implikálva van, hogy az utolsó ember is meghal, a 1. részben egy csaj túl is éli a dolgokat, de a 2. részben ő is meghal. Ha valakinek kedve van, elfilózgathat azon, hogy milyen titkos szabály alapján kell meghalni, meg, hogy amikor a kaszás emeli a tétet és egy csomó embert megöl ahhoz, hogy egyet biztosan megöljön, akkor mi is van ezzel a szabállyal? Esetleg azon is el lehet filózni, hogy miért nem hal meg senki simán álmában agyvérzésben, miért kell a legdurvább módokon meghalni, vagy, hogy miért is olyan veszélyesek az elektromos vezetékek, de szerintem fölösleges ezeken gondolkodni, legalábbis ebből a filmből kiindulva, mert ez nem az a történet. Az öt film tetőpontja mindenképpen az (a 3. részben), amikor a két félmeztelen csaj odakozmál a szoliban. Lehet, hogy a készítők tudatában voltak annak, hogy az a pont, amikor a srác megváltoztatja a történelmet, lehetne a szabad akarat "szabad" eleme, de teljesen figyelmen kívül hagyják ezt a gondolatot, ezért én sem fogok vele foglalkozni ennek a filmnek a kapcsán.

Virus (1999): Ez a film nagyot ment volna, ha nem pont a Mátrix évében jön ki, mert nagyon menő ember+robot kimérák vannak benne és egy kellően bugyuta történet is. Sajnos nem volt szerencséje és talán valami hiányzik is belőle, nem tudom objektíven értékelni, mert nekem bejön ez a téma túlontúl.

The Hungarian Dressmaker (2024): Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg 4:3-as aspektusa van az eredeti filmnek (nem értem miért lenne) és az HBO is agyontömörítve játszotta le 1080p-ben, ami engem általában nem szokott zavarni annyira, de itt nagyon zavaró volt, főként azokban a jelenetekben, ahol a fókuszt húzogatták előre-hátra. Egyébként elég szép film volt, technikailag tényleg nagyon jó, egy kicsit a történet nem haladt sehova, de lehet, csak én nem akartam beleélni magam az alapkérdésbe, hogy meghal-e az egyik főszereplő a végére, főként úgy, ahogy tudjuk, hogy annyi más társa meghalt. Végül ez a kérdés valamennyire nyitva is marad. Amit kapunk helyette, az egy kedves történet arról, hogy a lassú apokalipszisben is el lehet vegetálni, néha nap még jó dolgok is történnek, főként ha az ember jó alacsonyra teszi a lécet.

Most nem fogok filmzenéket tenni linkbe a végére, inkább csak egy link egy új csatornára, amit most találtam, miközben ezt írtam és a szokásos jó filmek alá vág jó zenéket, amelyek valamennyire találnak hangulatban. Sokan csinálják ezt a jótúbon, nekem sok ilyen alkotó bejön.

a gép javítja a gépet ami javítja a gépet ami...

Elég rémisztő, hogy az ember képes érzékelni azt, hogy az agya lassan egyre rosszabbul működik. Nem az a baj, hogy elfelejtek apró dolgokat, hogy hova tettem, hanem az, hogy olyan dolgokat olvasok, amelyek érdekelnek és amikor elő akarom venni az információt, már csak a fele van meg és persze azt is tudom, hogy hol van a lyuk, csak azt nem, hogy mi kell oda. Valamilyen szinten mindig is tudatában voltam ennek a jelenségnek, legalábbis nem tudom megmondani, hogy mikortól kezdett ez foglalkoztatni, tehát hajlamos vagyok azt gondolni, hogy örökké. Az is könnyű (és valószínűleg hibás) következtetés, hogy azért választottam olyan munkát, amihez kevés szabályt kell megjegyezni, de sok heurisztikát (részleges kontextuális megfelelést) kell használni (az agy az eredeti vibe coder) ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk végezni a munkánkat. Remélem, ez a kevés mindig megmarad nekem.

Demó. 

Zene. Zene.

AI. 

Trailer. 

avatar 3 trailer

Nocsak, kijött az Avatar 3 trailere. Engem nagyon zavar, hogy a zene sáv mellé csak egyetlen hang effektus/beszéd sávot kevertek be, olyan műanyag érzete van az egésznek. Úgy tűnik, ez a történetben egy mélypontot fog képviselni, sok jóval nem kecsegtet az, hogy feltűnik végre egy gonosz navi nép is, akik majd jól odapörkölnek Zséknek és társainak. Egyébként meg ahogy most képzelem el az emberek és az élőhelyük koevolúcióját, valami nagy kipusztulás nélkül nem jöhet össze a nagy flower power sem, amit a navik képviseltek az első részben. Majd most megtudjuk, hogy kik okozták azt a nagy kipusztulást. Még az emberiségre is vár egy és sanszos, hogy nemsokára eljön.

tom

Meghalt Tom Lehrer. Nem is tudtam, hogy még él. 97 éves volt. Emlékszem, a 214-esben (bár nem vagyok biztos a terem számában, a helyében igen) mutatta meg L. ezt a produkciót. Jó volt arra gondolni, hogy van más út is, mint az egyenes A-ból B-be.

ha belenézel a táblázatba és a táblázat visszanéz beléd

Lassan Románia is megtanulja, hogy csak a számok nem hazudnak (ha kellő mennyiségű metaadattal vannak ellátva). Nem mintha a világ ezt már tudná, de ott még nem olyan nagy a baj. 

Demó. 

Zene.

amikor jónás bevásárolta magát a cethalba

Volt pár napja egy hír egy közvélemény-kutatásról, ami nagyjából azt hozta ki, hogy a romániai lakosok kétharmada szerint jobb volt az élet az átkosban, azaz Csaucsecku rendszerében. Ez persze teljes nonszensz, szóval eléggé elgondolkodtatott. Azt hiszem, a dolog hasonlít egy kicsit az én blogírási képességeimre, akarok valami érdekeset írni valami témában, aztán kijön valami nagy baromság. Szerintem ha azt kérdezték volna, hogy az 1310-es Dacia vagy a legújabb Teszla a jobb autó, akkor a Dacia nyert volna, vagy mondjuk a legolcsóbb román sör is megverné a legjobb francia pezsgőt. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek utálják a mostani rendszert és ennek próbálnak hangot adni bármilyen felmérésben amiben azt érzékelik, hogy a rendszerről van szó.

És joguk is van utálni a rendszert, mert a régi rendszer legalább félt az állampolgártól, ki is nyírt belőlük sokat. A mostani rendszer a szemedbe mondja, hogy szar a rendszer, mindenféle problémával foglalkoznak a tévében, csak éppen azt nem mondják, hogy meg is akarják oldani a problémákat. Vagy amikor azt mondják, hogy meg akarják oldani, akkor amúgy is tudod, hogy nem igazán, vagy nem úgy, hogy neked legyen jó. A mostani rendszer nem zár be az ország határai közé, azt mondja, menj nyugodtan el, de úgyis tudod, hogy eperszedő lesz belőled és külföldön is semmibe néznek majd. Régebben legalább tudni lehetett, hogy a tévében csak hazudnak, a rendszer nem olyan jó, ahogy azt állítják. Most nem mindig hazudnak, bemutatják a problémákat, de mindenki tudja, hogy nem fognak megoldódni, jövőre is találnak horror öregotthont, leégett kórházi osztályt, budit az iskolaudvaron, illegális szemétlerakót a falu végében, stb. Mert mindenki leszarja, ha nem tetszik, el lehet menni.

Persze azt is tudják, hogy a lakosság 95%-a a saját lakásában lakik, ha külföldre megy újra kell kezdjen mindent, szóval inkább tűr, reszeli a körmét és hülyeségeket beszél.

Érdekes, hogy a remény milyen kemény drog és mennyire nehéz helyettesíteni.

Demó.

Zene. 

a produktivitás kerékbe törése

Amióta olvastam az ős várost, gyakran eszembe jut, hogy a mondatainkat és cselekedeteinket valaki egyszer talán értelmezni fogja azzal a céllal, hogy megértse, mi is járt a fejünkben. Nem mindenki számára egyértelmű az az elv, hogy az emberek mást fejeznek ki mint amire gondolnak, de minél többször alkalmazzuk, annál többször bizonyul hasznosnak (ördögi kör ez, nem-e?).

Szóval arra akarok kilyukadni, hogy amikor azt halljuk egy román vállalkozótól, hogy azt mondja, hogy a román vállalkozók a jég hátán is megélnek, akkor azt kell érteni alatta, hogy hajlandóak csalni, vesztegetni, jogot és törvényt szegni, a munkavállalókat a földbe taposni, a partnereket becsapni, stb. azért, hogy a cégük fennmaradjon. Nem az van, hogy odaállnak az eke szarvához, vagy feltalálnak valami csodálatos módszert amitől megduplázódik a termelékenység. Igazából vagy a munkamennyiséget duplázzák (persze nem hivatalosan), vagy a bért felezik. Ennyi.

Abban sem vagyok biztos, hogy ezt a gondolatot nem írtam már le a blogban, de időnként nagyon ki akar jönni, most is.

Demó.

Zene. Zene.

ha már a kocsmatúra útvonalát is a terminátor optimalizálja majd

Szóval az ópenéjáj úgy tűnik, megpróbálta ellopni a startot a matematikai olimpián elért eredményük közlésével, közben kiderült, hogy a dípmájnd is ugyanolyan jól szerepelt (ugyanazokat a feladatokat oldották meg tökéletesen, de az ő eredményüket a szervezők certifikálták és állítólag a szervezők azt is kérték, hogy csak az olimpia vége után hét napra közöljék az eredményeket). Közben meg egy kínai csapat, a bájtdensz is ezüstöt ért el, de ők a lean nyelvben formalizált megoldást generáltak (az még nem világos, hogy a feladatok eredeti kiírását a rendszer fordította át lean formalizmusba, vagy azt emberekre bízták (ez utóbbira tippelnék, mert tudományosan maga a formális bizonyítás az érdekesebb, de persze az életben a természetes nyelvből automatikus formalizálás sem piskóta feladat)).

Szóval nagyon úgy tűnik, hogy ez a nemzetközi matematikai olimpia szintű feladatmegoldás lassan be lesz húzva, ami szerintem egy óriási lépés. A dípmájnd ígérte is, hogy nemsokára valamilyen formában elérhető lesz a rendszerük, gondolom fizetni kell majd érte, reméljük nem túl sokat. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy gyakran ütközöm matematikai problémákba munkám során (az informatikaiakkal jobban tudok küzdeni) és hát elég gyengécskén oldom meg őket, szerintem amikor a láthatóságon dolgoztam, nagyon jó lett volna, ha nem én kellett volna kódolás után megtaláljam azokat az ellenpéldákat amelyek invalidálták a megoldásomat, hanem mondjuk egy mesterséges intelligencia megmondta volna nekem, hogy ez bizony nem jó ötlet. De egyébként az élet is tele van matekfeladatokkal, csak az emberek próbálják nem észrevenni őket, hogy ne frusztrálja őket, hogy nem tudják megoldani. Erre én be fogok fizetni, ha havi 10 dollárból megúszom (nem is tudom hogy van a dzsemináj árazása, remélem van ilyen réteg). Ha még azt is megkapnánk, hogy formalizálja a rendszer a megoldást leanben és azt valahogy hozzá lehet fordítani a C++ programhoz, akkor aztán már tényleg itt lesz a kánaán. A tudományok fejlődésének komoly mérföldköve lesz ez (persze arra még várni kell, míg az a generáció, amely számítógéppel kezdi a matematikai modellezést átveszi a stafétát).

Demó.

Zene. 

AI. 

ozzy

Gondolkodtam, hogy írjak-e, hogy meghalt Ozzy, hiszen tisztán nem igazán hallgatom a zenéjét, de persze meg vannak azok a helyzetek és filmes kontextusok amikor meg nagyon bejön (de sajnos ahogy én utálom a világot és ahogy ő fejezte ki az utálatát, nem nagyon fedte egymást eddig, de ez persze változhat még, leginkább részemről már). Talán ott érzem a legjelentősebbnek az elvesztését, hogy egy zenész (és ember) típus lassú kihalásának lehetünk vele tanúi. A diverzitás igazi érték.

Zene. 

az játék előrehaladottáról

Újabb vidiót készítettem.

Nem, még mindig nem fejeztem be a játékot. De most már tényleg azon dolgoztam, hogy úgy nézzen ki mint egy játék. Legyenek benne menük, meg háttér a menük mögött (most csak egy példa shadert tettem oda, ami nagyon jól néz ki, de ez nem szabad felhasználású, szóval kell majd írnom egy sajátot). Meg persze végre sorra került a mentés és töltés is. Ehhez először lecseréltem az ECS-t flecs-re és a fájlkezelést rábíztam a sqlite-ra. Ezek elég jó technológiák, azt hiszem, hasznos lesz, hogy integráltam őket, elég jól megoldják azt amire kitalálták őket.

A gond inkább az, hogy egy kicsit túl ambiciózusra vettem az elején a dolgokat, most meg kiderült, hogy jól hangzik az, hogy a háttérben számítjuk ki a pályát meg a fényezést, de ha ez párhuzamosan kell menjen a mentés/töltéssel is, akkor jó sok galibát okozhat az, hogy valamelyik számítás nem ér véget amíg az ember menteni vagy tölteni akar egy másik pályát. Jó sok "if" kellett és még mindig nincs elég, valami a fények kiszámításánál elbarmolódik, ha betöltünk egy pályát úgy, hogy már kolbászoltunk előtte egy kicsit. Végül odáig mentem, hogy kellett írjak egy eseményrendszert ami vezérli a játék főbb mozzanatait, hogy tesztelni tudjam, hogy minden helyesen működik együtt. Ez persze később még jól fog jönni, bár nem hinném, hogy nagyon mélyen fogom tesztelni a játékot, azt azért kipróbálom majd, hogy végig lehet-e zongorázni a pályákon egymás után egy kis csalással.

Szóval van még pár bug, de azt gondolom, hogy most már tényleg meg van a 90%-a annak, ami a szokásos töltelék egy játékhoz, nem igazán a játékmenetről szól. Remélem ezt aztán sok módosítás nélkül fel tudom majd használni még pár játéknál, másképp nem nagyon volt kedvem menürendszert írni.

Szóval akkor még van 10% bug és persze a teljes játék hátra, mert a végső pályákból még semmi nincs. Az a baj, hogy megint az volt, hogy akartam kicsit viccesebb pályákat generálni, de egyből beindult az agyam, hogy milyen új rendszert kéne írni hozzá, hogy működjön (most éppen egy újraírási (term rewriting) rendszerként képzelem el, hogy nagyon expresszíven tudnám a kis szabályaimat kifejezni. Komolyan vissza kell fognom magam, már annyi mindent tud a rendszer, azokkal kéne lehessen valami jót kihozni. Persze ideje lenne a pályaszerkesztőbe is betenni a fényeket, mert most sajnos nem tudják és elég nehézkes úgy szerkeszteni a pályát, hogy minden fényezési beállításhoz újra kell indítani a játékot (jó, persze tudom, a hőskorban is így csinálták ezt).

Na jó, nem szaporítom a szót, ma már csak egy ivászat maradt a programban, majd legközelebb többet filózom. Reméljük idén sikerül befejezni mindent... 

először a számítógép ment az iskolába, aztán az iskola ment a számítógépbe

Az ópenéjáj bejelentette, hogy a nemzetközi matematika olimpián aranyéremre teljesített egy kísérleti rendszerük, amit nem is kimondottan matematikai feladatmegoldásra tanítottak, hanem inkább általános feladatmegoldásra. Ha nincs semmi turpisság a dologban, akkor ez már tényleg nagyon komolyan hangzik, ez már tényleg egy olyan módszer kell legyen, ami az ember számára megtanulható feladatot szintén képes megtanulni. Szerencsére a matematikai zsenialitás és a világ leigázási képesség nem nagyon korrelál, legalábbis emberek esetében, szóval nem kell még félni a terminátortól, de attól, hogy ez a gép néhány év múlva bármelyikünk munkáját képes lesz elvégezni, attól igen. Elsőre persze az a kérdés, hogy a többi tantárgy olimpiájára is benevezik-e a rendszert és ott milyen eredményt ér el, utána meg az, hogy mikor jön a többi cég hasonló eredménnyel, aztán meg a nyitott rendszereknek sem kéne lemaradni. Erre azért van némi remény, mert ahogy a többi szellemi sportban (mint sakk, go), az emberek teljesítménye nagyon sokat javul, ha egy gép segítségével készülhetnek a versenyekre és gondolom a kínaiak nem igazán fogják feladni a tantárgy olimpiákon a dominanciájukat és a legtöbb nyitott modellt is ők gyártják mostanában, szóval nem lepne meg, ha egy éven belül lenne nyitott rendszer is ilyen képességekkel.

Na jó, szóval a 2029-es fogadásomban megduplázódott a bizonyosságom 99%-ról 99%-ra (egy atomháború még befigyel :))).

Demó. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. 

Elio (2025)

Azt olvastam a tuitteren, hogy elég rossz lett az új Pixar animáció, de mivel tetszett anno az előzetes, gondoltam úgyis megnézem. Kár lett volna kihagyni, nincs semmi gond ezzel az animációval, talán egy kicsit túl visszafogott is. Mindenesetre még a régi világ terméke, amelyben a tolerancia győz a harcias hév ellen, egy kis barna srác és egy kis szőrmók segítségével, szóval talán ez a baja egyeseknek (ja igen, meg a kommuniverzum, nagyon komcsi felhang :)).

Nekem mindenesetre tetszett a történet, még ha kicsit egyszerűcske is, azért van itt mindenkinek benne elég matéria, a Pixar művekhez híven. Gyerekek ugye azt értik meg, hogy a szüleiknek nagyon fontosak, de leginkább csak különleges körülmények között. Felnőttek ugyanezt, csak a másik oldalról. Meg azt, hogy mindenki kényszerpályán mozog, de a legenergikusabb lények néha nagy galibát tudnak okozni, ha bevetik az érzelmi rakétákat. Aztán meg lehet sasolni az egyéb filmekre a referenciákat is, sajnos én nem tudom, hogy a piros fényben a szétolvadó srác milyen filmből jött, de valami jó kis horror lehet, mert van még ugye Alien referencia, meg 2001 Űrodisszea is. Meg persze valószínűleg van valamilyen mély Pixar metanarratíva is, ugyanis a főgonosz szinte tök ugyanúgy néz ki mint a Monsters, Inc. főgonosza és az ivadéka meg nagyon Boo-s abban a lila öltözetben. Tuti van egy csomó párhuzam amit egyszer majd valaki leszalámiz és én majd jól megnézem a jótúbon.

Szóval én ajánlom, a Pixar rajongóknak mindenképpen. Sajnos egy kicsit az az érzésem, hogy visszafogták magukat a srácok/csajok, valószínűleg ez az új realitás, nem mernek már igazán bonyolult dolgokkal kísérletezni.

Azért a Carl Sagan idézet igazán jól esett, de azt nem értem, miért nem lehetett két különbözőt betenni, miért kellett ugyanaz az elején és a végén is. 

Zene.

ne pókerezz a terminátorral mert sokkal jobban blöfföl nálad

Csak egy valamit akarok mondani. Nem szabad elhinni semmit amit "a mesterséges intelligencia mond (vagy csinál)". Ezek a dolgok mind be vannak programozva (bár most már lehet impliciten is programozni dolgokat, nem kell expliciten beírogatni a sorokat), amiről azt hisszük, hogy valamilyen módon a mesterséges intelligencia találta ki vagy átlagolta ki az emberi tudásból. Az a baj, hogy mostanában az a módi, hogy mindenki úgy akar eladni valamit, hogy ellenségképet alkot (na jó, a legtöbb terméket nem lehet így eladni, de vezetőket igen). A legviccesebb a mesterséges intelligenciában, hogy pont azok állítják be ellenségként azt, akik dolgoznak rajta, de ez mintha senkit sem érdekelne. És persze úgy tesznek, mintha a mesterséges intelligencia fel tudná találni a lépfene képletét anélkül, hogy beadnák azt neki. Azok, az entellektüellek, akik apokalipszist jósolnak a mesterséges intelligencia miatt, valójában azért teszik ezt, mert tudják, hogy számukra tényleg felér az apokalipszissel az, amikor a nép ráteszi a kezét az intellektuálisan hangzó bullshit termelés eszközeire. Nem véletlen, hogy csak bullshit gyártásra jó még a mesterséges intelligencia, pár lépés racionális következtetés után egyből kisiklik a lokomotív.

A legnagyobb pszichológiai hadviselési művelet részesei vagyunk, ezt nem szabad soha se elfelejteni. Ráadásul fogalmunk sincs róla, hogy a szövetségeseink valójában az ellenségeink. 

Demó. 

Zene.

AI.

a sárkányok teljes információs választási viadala az örök sötétben

Csak két kis mestint hír.

Az egyik, hogy a jótúb demonetizálni fogja a mesterséges intelligenciával készült jótúb vidiókat, nem tudom ezt miért lépik meg, de nem hinném, hogy csökken a jótúbon látható mesterséges intelligenciával gyártott vidiók száma. Max. valahogy megpróbálnak átterelni más platformokra is a szerzők, vagy több lesz a bújtatott reklám, aminek a bevételei nem a jótúbtól származnak, hanem valaki fizet értük. Azt sem hinném, hogy a nem mesterséges intelligencia alkotók olyan sokkal többet fognak ettől keresni, az AI még mindig gondolom elenyésző százaléka a napi jótúb termésnek. Az sem hinném, hogy ebből esélye lenne egy ellenplatformnak kinőnie, bár ki tudja, ha a mesterséges intelligenciával meg tudják oldani a kódolási és rendszergazdai feladatokat is, akkor talán van esély versenyezni egy bizonyos szintig a gúgellel.

A másik meg az, hogy Ilon megint rendesen belecsapott a lecsóba. Egyrészt pártot alapított, mert nem szereti, hogy még mindig nagy a költségvetési hiány (a republikánusok Reagan óta inkább csak szóban faragják) és gondolom a királycsinálási funkcióját papíron is szeretné megerősíttetni. Azért elég nagy fába vágta a fejszéjét, Amerikában nagyon trónok harca jellege van a politikának, a két tábor között óriási a szakadék, szerintem csak egyik oldalról tudna szavazókat elhalászni, amit az az oldal elég rossz néven fog venni, mert már így is óriási erőfeszítés fenntartani az egyensúlyt, ezért lehetne királycsináló, de nem hinném, hogy meg lenne benne a kellő finessz. Na de ami még érdekesebb, hogy kiadott egy új mesterséges intelligenciát, a grok4-et és persze nagyon jó meg nagyon okos (amit szerintem mindenki a saját felhasználási területe alapján kell eldöntsön, mert szerintem a nyilvános teszteket meghekkelik a nagy játékosok, bizonyára ha nem is tanítanak a teszt adatokon, legalább privát tanítási adatokat gyártanak a megfelelő mennyiségben, hogy mindig egyre jobb és jobb eredményt érjenek el, de erről persze nem beszélnek, mert már nem is írnak cikkeket, teljesen titkos a tanításról minden információ). Viszont ha felteszel neki egy vélemény kérdést, akkor azt csinálja, hogy az Elon éppen aktuális véleményére keres rá és azt mondja. Ez azért elég durva, nem hittem volna, hogy meglépi ezt, mindenesetre jó sok kérdést felvet a befolyásolásról és a politika és mesterséges intelligencia egybefonódásáról. Lesz itt még hadd-el-hadd.

Demó. 

Zene.

AI. 

28 years later (2025)

Mostanában eléggé rácuppantam erre a zombis témára, bár azt hiszem, leginkább a poszt-apokaliptikus témája miatt. Meg persze a klasszikus zombik csak annyira valósak mint Isten, semmi nem képes energiabevitel nélkül munkát végezni hosszú távon, legalábbis az ismert világegyetemben, szóval a zombiktól nem kell félni, a villámárvizektől, tornádóktól, sáskajárástól, szárazságtól viszont annál inkább, de ezekről ritkán készül film.

Szóval a zombis témát állítólag a film elődje (a 28 nappal később) megújította, amit én anno megnéztem (Danny Boyle nagy kedvenc, de még mindig a Trainspotting és a The Beach a kedvencem tőle), de annyira akkor nem értettem, hogy miben is új, mivel szinte egyáltalán ismeretlen volt számomra a zsáner. Most már értem, hogy az, hogy a zombik futva támadnak, meg az, hogy az ember még az apokalipszisben is a csúcsragadozó marad tényleg új gondolatok, de nekem, aki az apokalipszis oldaláról közelítem meg a dolgot, ez nem újdonság. No, ebben a filmben még tovább van gondolva a dolog, most már a zombiknak is enni kell, szaporodnak és elkezdtek differenciálódni is, bár ez már nem teljesen új dolog (a The Walking Dead is próbálkozott ilyesmikkel a vége felé). A zombis háttér előtt meg egy családi dráma játszódik le egy feleséggel aki beteg, egy férjjel, akinek ezt egyre nehezebb kezelnie és egy kisfiúval aki próbál evezni köztük és a zombivadászatba is lassan bele kell kóstolnia. Nem túl eredeti történet, de ebben a környezetben azért elég jól működik, valószínűleg normális körülmények között elég nehéz lenne fenntartani az érdeklődésem valami filozofizáló katyvasz nélkül, de itt minden sarkon leselkedik a halál, feldobja a történetet, bár azért azt nem nehéz kitalálni, hogy a főszereplőket nem fogják felfalni a zombik, mert a félénél újrakezdeni a filmet azért mégis elég vicces lenne.

Szóval elég tűrhető film, de ez talán keveset innovál a zombis témában, ezeket az ötleteket nagyjából mindenki megcsinálta már (kivéve a koponyatemplomot, de az régebbi ötlet, hogy az ellenséged az isteneddé válik és így internalizálod). Az mondjuk tuti, hogy eladta nekem a következő filmet. Most éppen beajánlott a jótúb egy vidiót a film végéről és hát érdekes. Mindenképpen érdekes lesz a metanarratíva. Persze, a Brexites felhangot nehéz nem észrevenni, de azért vicces, ha itt elmagyarázzák, hogy ez a film az emberiség jövőjéről szól amiben kénytelenek leszünk visszatérni a kis közösségekhez és feladni az ipari társadalmat.

Azért jó lenne, ha végre valaki azzal is kísérletezne, hogy a zombi vírus hasonlóan a veszettséghez heteken keresztül lappang, ott aztán lehetne drámázni a kis közösségekben. Esetleg olyan is jöhetne, hogy valaki megpróbálja az emberekbe átültetni a zombik genetikájának a nyerő részeit (pl. nem betegednek meg, gyorsabbak/erősebbek mint az ember, stb.). No meglátjuk.

Zene.

egy patkószög miatt az ország lelki egyensúlya elveszett

Nincs nagy kedvem blogolni, de ennek most pillanatnyilag az is oka, hogy jó dolgok történtek mostanában, amelyekről viszont nem írok, mert személyesek (az igazán jó dolgok mindig személyesek?). A külvilág viszont szép lassan a vesztébe rohan, de nagyon nem érzem magaménak, hogy minden kis botladozást dokumentáljak. De valamiről mégis kell írni, szerencsére a fejemben mindenféle gondolatok fogannak és halnak el, néha ha valamit érdekesnek találok és relevánsnak is a jelenre, akkor születhet belőle bejegyzés. Én még abban a fázisban vagyok, amikor nem riaszt el a fehér mező a képernyőn amit tele kell pötyögni, inkább arra kell koncentrálnom, hogy minél kevesebb karakter kerüljön oda, de valami gondolat is legyen a karakterek mögött. Hát igen, vannak annak előnyei, ha az ember csak hobbiból nyomogatja a gombokat, bezzeg amikor munkából kell nyomogatnom a gombokat, akkor jobban meggondolom a dolgokat és mégis mindenféle buta csapdába béfutok (lásd a játékom).

Szóval a mai gondolat az, hogy a vallások egy kicsit elrontották a dolgot, amikor felosztották a dolgokat bűnös és nem bűnös dolgokra. Mivel a vallás alapvetően antiimperialista (illetve a túlvilági impérium elsőbbségét hirdeti), ezért hyba volt az irigységet bűnnek titulálni, hiszen az a közösségi evolúciós kényszerként jött létre azért, hogy a földi impériumokat bedöntse. Mostanában a szemünk előtt dolgozik.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Csajkovszkij. Zene.

AI.