hétfő, december 01, 2025

megint... véget ért ami elkezdődött és...


Na, sikerült novemberben minden napra legalább egy bejegyzést bejegyezni. Nem minden témára került sor amit akartam, de szép lassan ledolgozom a bakancslistát, legalább ebben, ha már másban teljesen reménytelen is a dolog. De az biztos, hogy most egy kicsit pihentetnem kell a blogolhatnékot, mert belefáradtam a sok hegesztésbe. Az is biztos, hogy dzseminájjal illusztrációkat generálni egészen jó móka, szóval lehet meggyőzöm magam, hogy elég az is, ha csak néhány kép kerül egy bejegyzésbe, más semmi. Meglátjuk.

Egyébként a mostani kép az egyik barátom által inspirált, aki szerint a lovason lovagló lót amikor meg tudja csinálni a mesterséges intelligencia képgenerátor akkor már igazán jól fog működni az általánosítás, mert erre nincs példa a tanítási halmazban. Szerintem eddig sem igazán a vizuális képességekkel volt a gond, hanem a nyelvi modell nem tudott különbséget tenni a lovas ül a lovon és a ló ül a lovason fogalmak között (mert erre se nagyon van példa a tanítási halmazban). Na de már ott tartunk, hogy a gondolkodós dzsemináj meg tudja csinálni a képet, első próbálkozásra (igaz, a gondolkodóssal jelenleg én csak két képet tudok generálni naponta).

Egyébként mindenkinek kellemes nemzeti ünnepet kívánok, akinek ünnepelni van kedve.

Zene.

Demó

AI. AI. AI.

Nincsenek megjegyzések: