szombat, november 29, 2025

ken küldött, hogy megtaláljam az elveszett frigyládát a tavalyi hóban


Próbáltam összerakni a fejemben, hogy miért is akarok én játékot írni, de nem nagyon sikerül, szóval akkor ideje az első verziót megírni, aztán majd valamikor írok egy másodikat, aztán egy harmadikat...  

Induljunk ki abból, hogy valamit jó lenne alkotni. Ezt a premisszát majd máskor tárgyalom és most csak háromféle alkotási területet fogok tárgyalni, a könyveket, a filmet és a játékokat.

A könyv azért vagány dolog, mert nagyon tömören és nagyon absztraktan fejezheti ki magát az ember és persze végtelen lehetőségekkel rendelkezik. Az egyetlen gond ezzel a médiummal, hogy olyan régóta létezik, hogy nagyon magasra került a léc és mostanában én úgy érzem, a forma kezdett elsőbbséget élvezni a tartalommal szemben, legalábbis egy szintig. Mondjuk valahogy mindig kell szűrni és ez egy megszokott stratégia, előbb meg kell ugrani a forma követelményeit, hogy a tartalomról beszélgetni érdemes legyen. Szóval én könyvet sosem fogok írni, de blogot igen, mert ebben a formában élvezhetem az előnyeit a nyelv generatív erejének anélkül, hogy komolyan kéne vegyek bármit is. Ezért is választottam azt hiszem ezt a módot hogy terápiázzam magam.

A film azért jó, mert a világot leginkább vizuális és auditív szinten érzékeljük, sajnos az absztrakciós szint elég alacsony, de azért lehet feszegetni azokat a kapukat. Ez is azért már elég hosszú történelemmel rendelkezik, kialakult a filmes nyelv, ami részben megkötés, részben segítség. Itt viszont baromi nehéz megugrani az alapszintet is, bár most ugye az internetes videómegosztással kicsit átalakultak az elvárások, azért stáb nélkül elég nehéz volt alkotni bármit is ami nem szánalmas. Most a mesterséges intelligencia valószínűleg ráborítja az asztalt az iparra és szerintem az egy jó dolog lesz, lehet, hogy ha nagyon könnyű lesz a dolog és nagyon expresszívek az eszközök, még én is szórakozom majd vele, de komolyan persze sosem lehet majd venni, mert még ez sem az én igazi világom.

A játékokban az a jó, hogy míg a könyvek és filmek statikusak, addig a játékok dinamikusak, legalábbis egy szintig, legalábbis egyelőre. Ebben az esetben a dinamikus azt jelenti, hogy a játékokban lehet közvetíteni gondolatokat a játékos által választott sorrendben is, nem csak a szerző által választott sorrendben. Ez a nemlinearitás szerintem olyan lehetőséget ad a szerző kezébe, amivel a könyvek és filmek szerzői nem rendelkeznek. Amivel ők próbálkozhatnak, az az, hogy rétegzik a történetet és többszöri olvasás/megnézés után válnak nyilvánvalóvá a rétegek, de ez egyrészt nehézkessé is teszi az első befogadást, másrészt, nem biztos, hogy az olvasó/néző ad még egy esélyt a műnek. A játékoknak még az is előnye, hogy változtatni lehet őket az életciklusuk alatt, ha a szerző úgy gondolja, hogy nem a legjobb döntéseket hozta a készítés alatt, akkor apróbb vagy nagyobb változásokat hozhat be. Ez a játékoknál mostanában nagyon divatba jött, sajnos egy kicsit túl is van tolva, néha arra használják, hogy a hibákat csak akkor javítsák ki, ha a játék bizonyítja, hogy megéri őket kijavítani (vagyis elegendő eladást produkál). Ez az utólag kijavíthatóság eléggé megváltoztatja az ember gondolkodását, én is eléggé utálnám, ha olyan valamit kéne csinálni, aminek elsőre tökéletesnek kellene lennie. Hmm, erről még lehetne írni sokat, de most berekesztem, mert van még egy nagyon fontos dolog. Mostanában megint kezdett érdekelni az öntudat és a szabad akarat kérdése és ez egészen érdekesen összefügg a játékokkal. Azt hiszem, az a mechanizmus, ami kialakítja ezeket a jelenségeket egyelőre a legjobban a játékokkal figyelhető meg. Ha azt vesszük, a játékoknak van a leghosszabb történelme, hiszen sok emlősállat ivadéka játék során ismeri meg a világot és egymást. Szóval a játszás iránti igény nagyon mélyen belénk lehet kódolva, ugyanúgy ahogy az is, hogy a világot és magunkat is fel kell fedeznünk. Ezért egészen érdekes az, hogy az ember mennyire bele tudja élni magát a játék világába amivel játszik és nem igazán szükséges az, hogy az a világ hasonlítson a valósághoz, egészen absztrakt világokba is nagyon bele lehet élni magunkat, egyesek még a szöveges játékok világairól is pontos térképeket tudtak készíteni a fejükben. Szerintem ez nagyon érdekes és a nemlinearitással együtt olyan lehetőségeket ad az alkotó kezébe, amilyennel semmilyen más médium nem rendelkezik. Persze, a lehetőségeket ki is kell tudni használni, de az általam választott fegyvernem, a programozás, amúgy is egy jó (bár nem az egyetlen) belépő a játékok világába, szóval mostanra eldőlt, hogy én játékokkal akarok foglalkozni, ha már valamivel akarok foglalkozni. Azt hiszem, külön bejegyzést kéne szentelni az öntudatnak és a játékoknak, mert most már elfogyott a türelmem.

Zene. ZeneZene

AI. AI. AI. AI.

Nincsenek megjegyzések: