szombat, május 18, 2024

a múltat le kell porolni, mert már erőst rászállt

Balázs Áron a mesterséges intelligenciáról beszél a gyergyói tévében.

Hátha a gyergyói autonómiatörekvés az autonóm modellekre is kiterjed egyszer. Elvégre ki tanítja majd meg székelyül őket?

Na, eleget írok én itt a mesterséges intelligenciáról, most nem ez érdekel.

Inkább az, hogy gyűjtögetem a párhuzamokat a 90-es és 2020-as évek között és hát itt is valami ilyesmi van. Időben rámozdult Gyergyó az internetre a 90-es években is és hát a mesterséges intelligencia használatáról sincsenek lekésve még akik most kezdik akár. De aztán valahogy mégis elmarad a csoda, Románia első nemzetközi irc találkozóját Gyergyóban tartották (ha igaz a városi legenda), az első kocsmát amit egy csatornát parkoló botról neveztek el is itt nyitották. De aztán a folytatás elmaradt, se internet nagyhatalom nem lettünk, sem szociális média cézárok. Lehet, hogy egy ilyen kis városban nem is lehet (elvégre Kolozsvár sem lett egyik se). Lehet, hogy a srácok inkább kocsmázni jártak, mint éjszakákba nyúló programozási maratonokat tartsanak. Én nem igazán láttam bele a dolgokba, csak egy kissrác voltam aki szeretett játszani és arról álmodott, hogy egyszer játékokat készítsen. És most is pont ugyanez vagyok. Csak most már tudom, hogy mindent elfelejtek, ezért néha leírok dolgokat, amelyeket talán nem kéne leírni.

Meg az is van, hogy hiányzik belőlem az ambíció. Nem kell nekem jacht, elég ez a számítógép előttem és a régi szép időkről hallgatni beszélgetéseket. Az ilyenek nagyon bejönnek. Kíváncsi lennék, miket lehetne összeturkálni Gyergyóban. Mondjuk C64-en nem sokat, bár emlékszem, a Mecatex azon készítette a képújságját, érdekes lenne ha még feltúrható lenne. De azért a PC-s korszakban már készült néhány műremek (pl a lemezújságjaink), de bizonyára sok kisebb szoftver is a helyi igényeknek.

Szép lassan nálunk is divatba jönnek a podcastok, reméljük egyszer valaki csinál ilyen témában egyet. Most látom, hogy van még gyergyói digitális archívum is. Mondjuk csak képeknek, a szoftvereket még nem becsülik. :)

Demó.

Zene. Zene. Zene.

Drónos.

Nincsenek megjegyzések: