filmek

Ebben a hónapban több filmet néztünk, meg sorozatot is dögivel, szóval akkor itt vannak a gondolataim arról, hogy mi tetszett.

Three Thousand years of Longing (2022): Nekem bejött ez a film, de látom, hogy a népnek nem. Van bennem egy adag csodálat a közel-kelet misztikája iránt, a dzsinnek bejönnek, bár lehet, hogy az arabok sokkal jobban értik, hogy csak szimbólum az egész, mint nekünk a legkisebb királyfi. Szép is a film, a szereplők is profik, bár én azt hiszem, egy oltári kufirc mindkettőnek hiányzott a filmből, de talán Isten alapú vallási, talán film szabályozás alapú vallási okokból kimaradt. Még az is lehet, hogy ez lenne a megoldás a film alapkérdésére. Fene tudja. Na, erre nem fogok emlékezni 20 év múlva, hogy mi is a film alapkérdése, de akkor már nyugodtan újranézhetem, szerintem nem lesz haszontalan. :)

A Spy Among Friends (mini-sorozat): A kémes filmek/sorozatok bejönnek, de nem James Bond miatt, hanem csak úgy. Mostanában van ebből is elég és egyre gyűlnek és ez jó. Ez egy kimondottan szép darab, minden jelenet mestermunka, minden szempontból. Ha egyszer a technológia lehetővé teszi, hogy virtuálisan meglátogassunk bármilyen korban bármilyen helyet, én ezeket a helyszíneket sokat fogom látogatni. Egyébként egészen érdekes, hogy a főszereplők milyen súlyt kapnak a filmben és milyent a wikipédián. A fő kémnek igen csak rövid oldal jutott, bizonyára ha egyszer nyilvánosságra hozzák a ténykedését, sokkal hosszabb lesz. A fő áruló már sokkal hosszabb oldallal büszkélkedhet, de az irreleváns CIA mellékszereplő sem kell sírjon. Persze, a film nem wikipédia, a súlyok teljesen máshogy oszlanak el és nagyon érdekes képet fest.

Brazil (1985): Nagyon régen láttam utoljára, nekem minden bejön amihez köze volt valakinek a Monty Pythonból már csak elvi alapon is (talán a mostani dolgokra ez már nem igaz, de mivel már csak a régi dolgokkal gurigáznak, mostanában meg már minden a politikáról szól, nem veszítek semmit). Ez a film persze gyöngyszem mindenképpen, de az az igazság, hogy most nagyobb hatással volt rám a díszlet, igaz, mostanában jobban figyelek az épületekre mint régen, a történet és a filozófia pedig lassan valósággá válik, az élet mindig egyszerűbb mint az elmélkedés, ezért nem is volt valami nagy hatással. Lehet egyszer még kötelező tananyag lesz belőle.

From (1. szezon): Húúú, ez nagyon bejött. Jó kis Lost utánérzet, ha jól értem, a készítők is ugyanazok, szóval jó kis variáció ugyanarra a témára, persze elegendő újítással, hogy ne aludjunk el. Az szerintem csak jót tesz neki, hogy itt sokkal explicitebb a veszély, meg az éj-nappal ciklus sokkal jobban dobogtatja a film szívét. Azt is mesterien csinálják, hogy az ember mindig próbálja kitalálni az események menetét és néha minden úgy működik ahogy elvárjuk, de néha meg nem, de a csavar nem fárasztó általában, hanem érdekes. Na izé, rengeteg gondolatom volt erről a sorozatról, de most nincs kedvem leírni mindent, most a 2. szezon megy, azon ritka sorozatok egyike, amelynél nem tudom kivárni, hogy vége legyen, hanem hétről hétre meg kell kapni az adagot. Szerencsére már a 3. szezont is bejelentették, remélem lesz még elég puskapor az alkotók tarsolyában, a Lost anno nagyon átment futkossunk a dzsungelben témába az utolsó szezonokban, remélem itt inkább befejezik becsülettel időben, nem húzzák fölöslegesen.

Scanners (1981): Nekem ez kimaradt eddig. Most már persze nem üt akkorát mint anno üthetett, nem semmiért vált kultusz filmmé. Örvendenénk ha annyi gond lenne a világban, hogy egyesek a gondolat erejével fel tudják robbantani az agyunkat és bizonyos szerektől pszichokinetikus tulajdonságokra tennénk szert. Azért jól szórakoztam, de megint meg kell valljam, az irodabelsők és a számítógépes terem volt a fő attrakció számomra, meg a hajviseletek a felrobbanó fejek alatt sem utolsók.

Monty Python's Life of Brian (1979): Ebben a hónapban úgy éreztem, segítségül kell hívjam Briant, hogy mutasson utat. Sajnos Brian egy fikciós karakter akinek bár érdekes kalandokban volt része, már annyiszor végignéztem őket és annyit filóztam rajtuk, hogy most sajnos nem hoztak semmi újat. Bizonyára bennem van a hiba, gyarló ember vagyok aki nem tudja értékelni a világ legjobb filmjét, talán csoportos zarándoklatot kéne szervezni legközelebb. Még egy dolog. Eredeti angol nyelven néztem, de azt hiszem, a magyar szinkron többet tesz hozzá mint amennyit elvesz, legközelebb így kéne megpróbálni.

Last and First Men (2020): Én a betonszörnyeket nézni jöttem, abban nem volt hiba, lehet velem van a baj, de én szeretek egy órán keresztül jugoszláv betonszörnyeket nézni. De a történet nem igazán tetszett, elvégre nem derült ki, mit is akar a jövő a múlttól, meg aztán, elég butuskának tűnt az a sok milliárd éves emberiség. Aztán elolvastam a wikin, hogy a történet valójában egy 1930-ban megjelent sci-fi, ami egyébként végig meséli az emberiség történetét két milliárd éven keresztül és valójában meghódítjuk a Neptunuszt is, ott ér minket a vég, na akkor már sokkal jobban bejött, még akkor is, ha a film maga eléggé legyilkolja a történetet. Szóval nekem megérte megnézni a filmet a betonszörnyekért, de jó volna elolvasni a könyvet is, mert állítólag a transzhumanizmus egyik előfutára és hát 1930-ban előre látni a genetikai beavatkozást meg azt, hogy milliárd évben mérhető az időnk a Földön (igaz nem 2, hanem csak 1, de mit számít az? :)), azért tisztes munka volt.

Millenium Mambo (2001): Időnként kell nekem egy jó kis keleti romantikus film, ez a film régóta fent volt a listán, most került sorra. Sajnos nem azt kaptam amire számítottam, itt végig mindenki vagy szenved, vagy csak túlél, ha van is valami mély mondanivaló, az nekem nem jött le. Ami tetszett, az a fények, meg az a néhány összetűzés ami rendszerint szuperközeliben megy le valamilyen szórakozóhelyen, harsány színekkel megvilágítva. Ez érdekes volt, nem is igazán úgy működik, ahogy az összetűzéseknek kell.

Succession (első rész fele): Ennek a sorozatnak most lett vége, négy szezont ért meg, állítólag nagyon jó kis sorozat, ezért megpróbáltuk mi is a tegnap este. Az első rész felét bírtuk megnézni, de azt hiszem, ezzel véget is ért számunkra. A téma kimondottan taszít, az amerikai nagyvállalati kultúra talán a számomra legantipatikusabb dolog Amerikával kapcsolatban. A szereplők között sincs egyetlen érdekes karakter sem és bár bizonyára kiderül majd, hogy érző emberek, akik a Central Parkba járnak az élet nagy kérdésein elmélkedni és meghallgatják a meleg öreg néger tanácsát, akinek a fenekéről anno Andy Warhol tolta a kokót a Studio 57-ben, de mára már a galambok etetése a legfőbb elfoglaltsága, de ez engem nem érdekel, mert nem vagyok kíváncsi ennek a világnak a mítoszaira, mert az egész szemfényvesztés. Köszönöm, nem.

Demó.

Zene.

töröljük el a csirkék és a delfinek országai közti határokat

A tegnap dolgozgattam egy kicsit, de közben fél szemmel néztem egy ismeretterjesztő filmet is a BBC Earth-en. Arról volt szó, hogy van-e az állatoknak öntudata és egész meglepő dolgokat mondtak. Szóval van ugyebár a tükör teszt, ami arról szól, hogy az állat fel kell ismerje, hogy önmagát látja a tükörben. Ezen átmegy sok majom fajta, meg az elefántok, delfinek, de pl a kutyák meg a macskák nem. Most bebizonyították, hogy valami picike halfaj is átmegy rajta, ezt úgy igazolták, hogy festettek a hasára egy színes pöttyöt és ezt látta a tükörben, de magán persze nem láthatja, tekintve a halak testének és szemeinek sajátosságait. De a halacska mégis mind próbált dörgölőzni dolgokhoz hasi tájékon, hogy levakarja azt a színes pöttyöt, szóval rájött, hogy magát látja a tükörben és volt rajta egy idegesítő pötty. Aztán meg mondták, hogy valószínűleg a kutyák azért nem mennek át a tükör teszten, mert nekik a vizuális információ sokkal kevésbé fontos, ők a szagok világában élnek. Volt is egy csaj, aki valahogy befolyásolni tudta a kutyák szagát (a részletek kimaradtak, nem figyeltem eléggé) és rájöttek, hogy a saját szaguk megváltozott. Szóval nagyon valószínű, hogy nekik is van énképük, tehát öntudatuk.

Számomra ez azért érdekes, mert mostanában úgy gondolom, hogy az öntudat is egy skála valójában és valószínűleg sokkal elterjedtebb dolog mint gondoljuk és nem is igazán szükséges az intelligenciához.

Persze, mindenféle aggályokat fog felvetni a dolog, ha kiderül, hogy a csirkék is testvéreink az öntudatban, de legalább felkészülünk majd, ha le kell kapcsolni a gonosz szuperintelligenciát ami úgy gondolja majd, hogy a csirkék fontosabbak.

Demó.

Zene.

nem esik messze az alma a blogtól

Most megint nincs kedvem írni, úgy érzem, ha valami buta játékot játszom, még annak is több értelme van mint blogot írni. Persze, nem fogom teljesen lehúzni a rolót, a filmekről írogatom továbbra is amit megjegyzésre érdemesnek tartok. De a mestint cuccot hanyagolom, mert az mostmár elég ménsztrím lett, már fék nyúzokat is nyomnak róla. Politikáról nagyon nincs kedvem írni, de a 90-es és 20-as évek párhuzamát még szeretném egy kicsit görgetni.

Ezért ez most a téma, egy mondat erejéig. Most ugye vannak nálunk ezek a tanár tüntetések, azt hiszem, ezek voltak valamennyire a 90-es években is, bár én annyira nem emlékszem rá, nem sok emlékem van a suliról, sikerült eléggé párhuzamos maradnom vele, bár az elvárásokat sikerült teljesíteni nem túl nagy erőbefektetéssel. Mindenesetre az van bennem, hogy politikai szempontból a 90-es évek elég forrongó volt, lehet hogy ez most összejön a 2020-as években is, kezd mindenki és minden a cérnája végére érni, bár egyesek próbálnak úgy tenni, mintha nem is így lenne. De nem lesz kedvem nagyon dokumentálni ezt, jobb szeretem a régi demókat nézegetni és választani egyet ami illik a bejegyzés alá. De nem mindig van rá időm...

Mondjuk, ha jobban belegondolok, az ország sorsa a 90-es években dőlt el, amikor elment sok okos ember és demográfiai lejtőre állította a hóbelevancot. Persze, még sok év kell amíg kifutnak a folyamatok, de a nagyja már lement, 20 év múlva úgyis apokalipszis... Addig kell kezdeni valamit az idővel, hogy ne legyen elviselhetetlen.

Demó.

Zene.

dumás sanyi: a három testvér

Volt a sejt. Aztán lett a többi sejt. Aztán kezdtek összetömörülni, aztán specializálódni, míg végül olyan bonyolult lényeket alkottak, mint az ember. És minden ment fényesen, míg egyszer az ember agya elkezdte azt képzelni magáról, hogy öntudata és szabad akarata van. Céljai lettek és bankkölcsönei és minden ment jól, a sejtek tejben-vajban fürödtek. De egyes embereknek az agya olyan makacs lett, hogy úgy döntött, hogy megöli magát, mert a kislány már nem szereti. És hiába búgott a máj, hogy "Testvér, ne csináld, én még szeretnék élni!", az agy csak levetette a testét a hatodikról.

Volt az ember. Aztán lett a többi ember, akikkel kisebb csoportokat kezdett alkotni. Aztán a csoportok nőni kezdtek, az emberek specializálódtak és lettek orvosok, meg tanárok, meg bankárok, meg politikusok. Aztán a politikusok kitalálták, hogy valójában egy nemzet vagyunk és közös céljaink vannak és minden ment jól, építettek felhőkarcolókat meg bankokat meg csillagvizsgálókat. És a politikusok azt hiszik, hogy szabad akaratuk van, minden azért történik, mert ők kigondolják, hogy történniük kell. És néha a politikusok azt gondolják, hogy háborúzni kell, mert az is milyen jól megy és hiába mondják az emberek, hogy "Testvér, ne csináld, mi szeretjük az életet!", azért csak háborúzni kell és meghalni fölöslegesen.

Volt a nép. És minden ment jól, de azért voltak elesettek a nép között, akik a rövidet húzták, de mivel minden ment jól, a nép azt mondta, hogy ez így jó. De volt néhány ember, aki azt mondta, hogy ez így nem jó, azok az emberek nem tehetnek arról, hogy elesettek, foglalkozni kell velük is. És minden ment jól, az a néhány ember addig kapart, amíg foglalkozni kezdtek az elesettekkel is. Úgy tűnt, az ő akaratuk teljesül. De voltak az elesettek között is a legelesettebbek, akikre aztán tényleg rájárt a rúd. De velük már senki nem akart foglalkozni, hiába kiáltották "Testvér, ne csináld, azt mondtad minden jó lesz!", nekik be kellett fogni, hogy a többi elesettnek jó legyen.

A vicc az, hogy szabad akarat nincs, az egy illúzió, hogy a holdkóros ember ne sziszegjen ha alvajárásában szögre lép. Bizonyára ő nem verte be eléggé a szeget, amikor a légvárat építette.

Demó.

Zene.

a gliccs meg a bug búgatja a processzort

Szóval nemrég felfedeztem, hogy a filmtett még mindig nyomja és kezdtem olvasgatni egy kicsit. Aztán azt is felfedeztem, hogy mostanában már játékokról is írnak kritikákat, ami talán az első, utolsó és egyetlen erdélyi magyar próbálkozás a játékok kritikájára. Jó, hogy itt ez az iparág, ami pár évtized alatt lenyomta a filmeket, a zenét, a divatot és valószínűleg egyebeket is éves bevételben, de mintha nem is létezne az erdélyi kulturális életben. Na mindegy.

És akkor találtam egy cikket, a glitch esztétikájáról a játékokban. És nagyon összezavarodtam, mert a glitchet is értem (bár nem ezt tekintem a számítógépes művészet tetőfokának, habár a retro demoscene gyakorlatilag arra épül, hogy a csipekből olyan dolgokat hozzanak ki, amelyekre azok nem voltak tudatosan tervezve és szerintem ez óriási technikai bravúr) és a játékokhoz is értek, de ebből a cikkből egy vak hangot nem értettem. Persze, ez nem azt jelenti, hogy rossz a cikk, valószínűleg nem is én vagyok a célközönség, hanem a film szakos hallgatók akik éjjel-nappal a poiesisüket diegéziselik. Komolyan mondom, most olvasom Hruscsov beszédét egy bizonyos ember személyi kultuszáról és többet értek belőle.

Az persze nem segít, hogy a szerző összetéveszt bizonyos dolgokat, amelyek talán látványban hasonlóak, de okokban teljesen eltérnek, de ehhez kell tudni programozni és kell érteni a programok használatának (interfészének, hogy idegen, de pontosabb szóval éljünk) problematikáját. A bugok és a glitchek teljesen más természetű dolgok, még ha néha ugyanúgy is néznek ki. Eltérő ugyebár, a szándék. Persze, ez a zavar érthető, hiszen sokan mondják azt, hogy kitörlik a programot, amikor bezárják az ablakot (de attól még szeretjük őket :))).

Függöny.

Demó.

Zene.

PS. Én igazából nem kritizálni akartam, hanem reklámozni. Sokkal jobb dolog az, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkoznak kis hazánkban is, mint hogy ne foglalkozzanak. Egyébként én meg vagyok szokva azzal, hogy nem értem azt amit olvasok, vagy egyre gyakrabban nem értem, hogy miért is írnak ilyen szemen szedett hazugságokat amelyeket egy gúgel keresés megcáfol. Csak ez a téma tényleg nagyon kedves nekem és ehhez képest tényleg semmit nem értettem a cikkből, de hátha mások értenek majd belőle valamit. Gondoltam arra, hogy újra kéne olvasni és ott ahol értem a gondolati hibát, megmagyarázni, de hosszú idő lenne az a bejegyzés és annyi időm sajnos nincs. De szeretném, ha az lenne a következtetés a végén, hogy örvendek, hogy olvashatok játékokról erdélyi szerzőktől is, csak hát ha már adódott egy kis elvi konfliktus, akkor ezzel emelni lehet a tétet. :) Lehet egyszer megjön a kedvem írni arról a sok ezer bugról amit kijavítottam a játékokban amiken dolgoztam, voltak egész viccesek is, amelyekre még mindig emlékszem. :)

ha én debugger volnék, sohase brékelnék

Néha eltűnődöm azon, hogy mit változtatott rajtam az, hogy informatikussá váltam. Leginkább a belső tulajdonságok érdekelnek, a külsők elég egyértelműek.

Azt hinném, hogy informatikusként megtanultam minden jelentősebb lépés előtt mérlegelni a következményeket, mert rengetegszer megszívtam már azt, hogy letöröltem fájlokat, amelyeket nem lehetett visszahozni, ez a fájdalom jól transzferálható kéne legyen más esetekre is. De nem. Még mindig letörlöm a fájlokat, ma már csak az van, hogy ami igazán fontos, arról van biztonsági másolatom, ami kevésbé fontos, azt megtanultam elengedni, jön másik átlagosan fontos fájl.

Vagy ha valamit hallgatok/olvasok és találok egy hazugságot benne, akkor ott abba is hagyom, mert a bugokat mindig ki kell javítani akkor amikor felbukkannak, másképp teljesen instabillá válik a kártyavár. A legtöbb ember nem így gondolja, úgy gondolja, hogy vannak kis hazugságok, amelyek elnézhetőek, ha a következtetést, ami nekik tetszik, alátámasztják. Pedig a legkisebb bugokból lesznek a legnagyobb szörnyek, rengetegszer tapasztaltam ezt már. A mielőbbi irtásuk szükségességét még a legtöbb informatikus sem igazán érti.

Nehéz megértenem a világot és a világ sem ért engem és ezt el kell fogadnom. Nincs energiám és tehetségem se közelebb menni a világhoz, se jobban kinyitni az elmémen az ablakokat, hogy be lehessen látni (az ajtó kulcsát már elvesztettem kis koromban).

Sokszor írtam, hogy kevesebb lesz a bejegyzés, sokszor nem tartottam be, de néhányszor igen. Tényleg a munkára kéne koncentrálni minden szabad energiát. Persze, ha tényleg kevesebb lesz a bejegyzés, nem biztos, hogy sikerül a munkára koncentrálni, de talán valami hasznosabbra használom az időt, mint a blogírás.

Demó.

Zene. Zene. Zene.

a felhőtlen egek esete a kommunizmussal

Én imádom a felhőket fotózni. Fölösleges dolog, de a legtöbb dolog fölösleges.

Nézegettem ennek a csatornának a komcsi időből a vidióit és feltűnt, hogy általában nincsenek felhők. Azon gondolkodtam, hogy vajon kiégtek a felhők az akkori filmkészítési technika fejletlensége miatt, vagy direkt választottak felhőtlen napokat a filmezésre, mert a kommunista párt nem szerette a felhőket. Ha jó sok filmet megnézek majd bizonyára rájövök a titok nyitjára. Egyébként csak a kommunista esztétika az ami érdekes számomra, a politika és főként a belbiztonság nagyon nem az.

Ha már jótúb, akkor itt egy másik csatorna régi videókkal, ezúttal magyar hírek kerülnek terítékre.

Demó.

Zene.

lepisszeg az országom

Ma volt (még van?) III. Károly angol király koronázása.

Gondoltam írok egy bejegyzést, hogy mennyire hidegen hagy a dolog. De persze nem túl hosszút, mert akkor talán mégsem jönne át a gondolat helyesen.

Szóval úgy vagyok vele, hogy jobb lenne, ha a vezetők választását is modernizálnánk, nem középkori módszerekkel csinálnánk, ugyanúgy, ahogy nem középkori módszerrel építünk házat, termelünk élelmet, nevelünk gyereket, stb. Értem én, hogy valamikor hasznos volt az egyetemesen elfogadott uralkodó, kicsit kevesebbet háborúztak az emberek, talán, de ma már a háborúkat más okból vívjuk vagy nem vívjuk.

Egyszer még vissza fognak gondolni ránk és elborzadnak, hogy még nincs formalizált törvénykezésünk és attól reméljük a sorsunk felívelését, hogy éppen milyen pasas fejére vagy mellkasára milyen emblémát teszünk. Mondjuk én nem is igazán bízom a jövő nemzedékekben...

Egyébként ha valaki valami érdekeset akar nézni, ajánlom ezt a tom7 vidiót, amelyben szokás szerint valami igazán fura dolgot művel, matematikailag lineáris függvények számítógépes implementációjából fakadó hibákat kihasználva egy egészen bonyolult nemlineáris rendszert épít, azaz egy nes játékgépet. Én ezt sokkal érdekesebbnek találom...

Demó.

Zene.

lelépett a mester, a tanítványok meg elaludtak, jöhet aminek jönnie kell

Hinton lelépett a gúgeltől, hogy nyugodtan kritizálhassa őket. Nem semmi, hogy még a román tévében is bemondták. Persze igazából ez az egész csak egy nagyra felfújt rágógumi, gondolom lassan azon gondolkodik, hogy visszavonuljon, amit még csinálni akar (új tanuló algoritmusok kifejlesztése, ahogy én kivettem), azt könnyebb elvégeztetni néhány doktorandusszal, mint egy nagy céggel ami folyton a profitot hajszolja. Talán azt is jelenti, hogy az emberi szintű mesterséges intelligenciát megoldottnak tekinti amelynek nincs szüksége arra a bizonyos néhány konceptuális ugrásra amiről mások beszélnek és amelynek az árnyékában nyugodtan lehetne dolgozgatni. Valószínűleg a gúgelnél megoldották azokat a játék feladatokat amelyekről úgy gondolják, hogy szükségesek még. Már csak fel kell őket skálázni. Nem lepne meg egyébként, nagyon sok okos ember dolgozik a gúgelnél, megy a kutatás és a technológia fejlesztés mint a karikacsapás.

Hogy mindez mit jelent? Nem tudom, de szerintem még idén visszaveszi a gúgel a mesterséges intelligencia úttörője címet az ópenéjáj/májkrószoft duótól, lehet, még valamilyen termék is kikerekedik a dologból.

Érdekes figyelni, ahogy az egész világ lassan ráeszmél, hogy itt komoly dolog történik, egyelőre még az emberek nagyja követi a mainstream narratívákat, de ahogy egyre inkább terjed a technológia, annál inkább kialakulnak az egyre érdekesebb saját nézőpontok. Pl. itt van egy nagyon jó előadás sorozat a mesterséges intelligencia általi képgenerálás filozófiájáról. Persze csak az első részbe néztem belé. :) Remélem aztán amikor eljön az ideje, az emberek megragadják a kaszát-kapát és együtt bevesszük az adatcentereket.

Demó.

Zene.

schrödinger népe

Zárj egy népet egy ideológiai kalickába. Dobj hat oldalú kockával, hogy ki legyen az ország legerősebb embere. Ha egyest dobsz, egy demagóg politikus, ha kettest, egy fizika tanár, ha hármast, egy bankrabló, ha négyest, egy rabszolgatartó ültetvényes, ha ötöst, egy festő, ha hatost, egy vallási vezető. Várj húsz évet. Ha kinyitod a kalickát, él még valaki, vagy felfalták egymást?

Demó.

Zene.

világ proletárjai egyesüljetek a világ adatforrásaival

Érdekes párhuzamokat lehet találni a gépi tanulás és a kapitalizmus között. Mindkettő az olcsó munkaerő kiszipolyozásán emelkedik fel. De míg a kapitalizmusban eladható valamennyire a zseni vállalkozó mítosza, a gépi tanulásban nem igazán, hiszen ha van tanulság az utóbbi 10 év fejlődéséből, az az, hogy az igazi hajtóerő a sok adat (és a számítási kapacitás), a modell bonyolultsága igazából csak másodlagos tényező (és gyakran ellenkező irányba hat).

Ma a munkást ünnepeljük, nem a munkát. Mikor fogjuk a névtelen adatforrást is ünnepelni, aki elesett a személyi jogok ellen vívott harc mezején? Nagyjából kétesélyesnek látom a dolgot, vagy eljön még ez az ünnep, de akkor az év minden napjára fog esni, vagy nem jön el, de akkor már semmi mást sem fogunk ünnepelni. Legalábbis sokan.

Demó.

Zene.

AI.