szerda, május 03, 2023

lelépett a mester, a tanítványok meg elaludtak, jöhet aminek jönnie kell

Hinton lelépett a gúgeltől, hogy nyugodtan kritizálhassa őket. Nem semmi, hogy még a román tévében is bemondták. Persze igazából ez az egész csak egy nagyra felfújt rágógumi, gondolom lassan azon gondolkodik, hogy visszavonuljon, amit még csinálni akar (új tanuló algoritmusok kifejlesztése, ahogy én kivettem), azt könnyebb elvégeztetni néhány doktorandusszal, mint egy nagy céggel ami folyton a profitot hajszolja. Talán azt is jelenti, hogy az emberi szintű mesterséges intelligenciát megoldottnak tekinti amelynek nincs szüksége arra a bizonyos néhány konceptuális ugrásra amiről mások beszélnek és amelynek az árnyékában nyugodtan lehetne dolgozgatni. Valószínűleg a gúgelnél megoldották azokat a játék feladatokat amelyekről úgy gondolják, hogy szükségesek még. Már csak fel kell őket skálázni. Nem lepne meg egyébként, nagyon sok okos ember dolgozik a gúgelnél, megy a kutatás és a technológia fejlesztés mint a karikacsapás.

Hogy mindez mit jelent? Nem tudom, de szerintem még idén visszaveszi a gúgel a mesterséges intelligencia úttörője címet az ópenéjáj/májkrószoft duótól, lehet, még valamilyen termék is kikerekedik a dologból.

Érdekes figyelni, ahogy az egész világ lassan ráeszmél, hogy itt komoly dolog történik, egyelőre még az emberek nagyja követi a mainstream narratívákat, de ahogy egyre inkább terjed a technológia, annál inkább kialakulnak az egyre érdekesebb saját nézőpontok. Pl. itt van egy nagyon jó előadás sorozat a mesterséges intelligencia általi képgenerálás filozófiájáról. Persze csak az első részbe néztem belé. :) Remélem aztán amikor eljön az ideje, az emberek megragadják a kaszát-kapát és együtt bevesszük az adatcentereket.

Demó.

Zene.

Nincsenek megjegyzések: