péntek, december 31, 2021

filmek

Ebben a hónapban sem sikerült valami sok filmet megnézni, na de hát ez van. Megint utólag írom a véleményt, ami lehet jó, lehet nem, de hát ez van.

God of the Piano (2019): Nekem bejött, bár egy kicsit durva történet és nem a jó értelemben durva. Az jó durva, ha emberek kaszabolnak le embereket, látványosan, az nem jó durva, ha emberek nem fogadnak el embereket, csak azért, mert kicsit mások. Okés, nem kellett soha elfogadnom, hogy süket a gyerekem, nem tudhatom milyen érzés és soha sem voltam annyira perfekcionista, hogy ha valami nem jön össze, úgy érezzem, hogy értelmetlen az életem. Ezt a sztorit elég jól elmondta, még arra emlékszem, hogy néha igencsak elnyújtott jeleneteket, amelyeknek én nem éreztem annyira a súlyát, de lehet, csak nem sikerült a filmre vájbolni teljesen.

Doctor Sleep (2019): Gyengécske volt, mondjuk a Shiningban sem a történet volt az erős, hanem a rendezés. Valahogy úgy érzem, mindig új fajta gonoszt kitalálni elég nehéz, azért sokan mégis megpróbálják és hát általában nem működik. Pedig itt azért elég időt szántak arra, hogy elmagyarázzák, miért is olyan gonosz ez az új fajta gonosz, talán az hiányzik, hogy kik is ők valójában. Mondjuk ahány gonosz van, egy egész sorozat kellett volna mind bevezetni őket, de akkor meg nem lehet nagyját kinyírni egyetlen jelenetben. Szóval ez tuti sokkal jobban működött volna sorozatban, így elég kapkodós lett és semmit sem értek igazán, így semmi sem olyan ijesztő, amilyennek kellene lennie. Nekem bejön a píszí, hogy a kis fekete lány a fő gonoszírtó, de sajnos nincs igazán ő sem elmagyarázva, ezért csak píszí az egész, így meg könnyen kritizálható. Na jó, szóval ha valaki nagy Shining fan, akkor megnézheti, ha nem, akkor simán kihagyható, elég hosszú és nincs benne egy fikarc eredetiség vagy értelem.

The Nest (2020): Kábé a film feléig mind vártuk, hogy mi fog történni, ami beindítja a cselekményt, aztán rájöttünk, hogy ez maga a film, emberek akik nem tudják mit miért csinálnak, csak sodródnak az árral és néha úgy érzik, hogy minden okés, néha meg dől össze a világ, mert az ár erősebb igazából és most éppen a lenyomós szakaszba ért. Lehet, hogy másoknak ez jobban rezonál, nekem nem jött be, pedig alapvetően elég jól játszott a két főszereplő.

Mortal Kombat (2021): Hát ezt komolyabbra vették mint kellett volna, nekem az első MK film bejött anno, ez csak egy buta karatélyozás, még csak nem is igazán látványos és hát ha a történetet bárki komolyan veszi, akkor csak magát nevetteti ki. Kár érte, én szeretem a butácska bunyós filmeket némi túlvilági maszlaggal megfejelve, ha kellően szexi és vicces, ez sajnos egyik sem.

Benedetta (2021): Verhoeven mester nálam mindig benne lesz a topban a Total Recall miatt. Na, ez a film nem olyan. :) Nem volt rossz, de annyira nem érdekelnek a középkori vallásos témák, főként nem azok, amelyeknek a központi kérdése, hogy mit jelent Jézust megtapasztalni egy középkori apácaként. Azt azért értékeltem, hogy fenn tudta tartani a film végig az ambiguitást, hogy a csaj csak megjátssza az egészet, vagy tényleg megtapasztalja Jézust és a szerelmi szál ugye elgondolkodtat mindenkit, aki komolyan tudja venni a kereszténységet, hogy lehet-e valaki egyszerre szent és bűnös is és egyáltalán mi a bűn. Én inkább csak úgy néztem, hogy egy jó kis középkori keresztény szado-mazo film, ilyen szempontból persze gyengécske, de azért nézhető.

The Good Liar (2019): Hát nem Sir Ian legjobb filmje, de azért tűrhető. Kicsit azért szenved attól, hogy hétköznapi emberekkel kell bemutatni egy nem egészen hétköznapi történetet, viszont nagyon kell vigyázni, hogy ne lője le a poént. Azért van egy-két szép mozzanat a filmben, de kevés, az ember ha filmet néz, nem akar az idő 95%-ban banális dolgokat nézni, még akkor sem, ha kedveli a színészeket és kifejező pofákat vágnak a reggeli kávéhoz. Ugyanakkor meg a csavar a filmben túl nagy és mivel nincs rá idő szánva, hogy kiteljesedjen, ezért nem is hatásos és hát az sem egy dramaturgiai bravúr, hogy a fő gonoszra megy el a film nagy része  a főhős helyett. Kihagyható, legalábbis nekem nem mondott semmi újat.

Nincsenek megjegyzések: