Miért írok filmekről ebben a blogban?
Annál azért egy kicsit bonyolultabb választ akarok adni, mint hogy az én blogom, megtehetem.
Mostanában nagyon rácuppantam a filmekre, nagyon sokat gondolok arra, hogy milyen filmet lenne jó legközelebb megnézni, régebben nem igazán filóztam ezen, ami utamba került, azt néztem meg, mostanában már válogatnom kell. Kicsit úgy érzem, ha már valaki olyan sokat dolgozott egy filmen, akkor én is tehetek egy kis erőfeszítést és leírom, hogy nekem mit jelentett, persze általában összecsapom a dolgot, de még mindig több mint amit a legtöbb néző tesz.
Ugyanakkor, néha beszélgetek emberekkel filmekről, amiket az utóbbi időben néztem, ha írok valamiről, akkor könnyebb észben tartani, szóval jobb minőségű ajánlást tudok tenni, hogy mi tetszett.
Tudom, hogy az emberek legtöbbje utálja a változást, de a változás sok formáját én direkt szeretem, például azt is, hogy hogyan változik a véleményem a filmekről általánosságban és egy-egy példányról úgy önmagában is. Mondjuk most nem nagyon ugrik be egyetlen film sem, aminek nagyon változott volna a megítélése, de még az elején vagyok a kísérletnek. Amúgy meg inkább zsánerek kezdenek inkább megtetszeni, pl. a zombis filmek egyre inkább bejönnek, ezt sem árt dokumentálni.
És a végére még egy fura ok. A filmek ilyen konstans kulturális termékek, használni lehet őket arra, hogy tanulmányozzuk az agyakra gyakorolt hatásukat. Tekintsünk úgy egy agyat, ami egy bemenetre gyárt egy kimenetet, azaz K=X*B. Az agy, az X ismeretlen (csak úgy mint a * művelet is). Viszont, ha nagyon sok ilyen példát generálunk, akkor az én agyam rekonstruálható lesz azon jövőbeli agyakból, amelyek szintén gyártanak ilyen kimeneteket. Persze, van itt sok feltétel, aminek teljesülnie kell, az egyik mondjuk az lenne, hogy végtelen sok ember nézze meg ezeket a filmeket, vagy legalábbis nagyon nagyon sok, vagy mondjuk az, hogy az agyak nagyjából ugyanúgy működjenek, a lényegi különbségek egy kis dimenziós térben létezzenek, a filmek eléggé lefedjék az élet fontos érzéseit, legyenek eléggé különbözőek egymástól, stb. de ezek kevésbé érdeklik a kedves olvasót (vagy ha érdeklik, akkor ajánlok valami rendes információ elméleti könyvet fellapozni, nem az én blogomra hagyatkozni). Persze az az igazság, hogy olyan sokat azért nem dolgozom ezeken a kritikákon, hogy igazán hasznosak legyenek és persze a testmozgás és a csoki fogyasztás drasztikus csökkentése sokkal többet segítene az agyam megőrzésében, de legalább egy becsületes bekezdés ebből is született. Az már házi feladat, hogy a film stábjának agyát, hogy lehetne rekonstruálni a sok kritikából amit az emberek gyártanak (és remélhetőleg még sokáig gyártani fognak).
Egyébként tudom, hogy vannak direkt ilyen filmkritika közösségek, mint a letterboxd, de oda meg nem akarnék írni, mert tuti egy idő után versennyé válik a dolog és én nem szeretek versenyezni, nem is hiszem, hogy az ízlésben van értelme. Szóval maradok a blogon és azt hiszem, ha teljesen elmegy a kedvem a butaságok írogatásától, azért a filmes összegzéseket még írom amíg tudom.
Zene.
THE TIGER.