Nincs nagyon miről írnom, illetve bizonyos témát elkerülök, meg más témákat is. Jó dolgok bizonyára történnek, de én vagy nem tudok róluk, vagy nem ütik meg a szintet, vagy nem értem őket, vagy hosszabb távon fejtik majd ki a hatásukat.
Még mindig gondolkodom a könyvön amiről legutóbb írtam. Ha akarom, mindenhol megtalálom a témáját, mint hívő ember Istent.
Azon filózom, hogy milyen lehetett az az élet, amelyben minden reggel az ember felélesztette a tüzet ami az ősei lelkét táplálta, minden étkezéskor rájuk gondolt, ha kilépett a házból, az ő segítségüket kérte, hogy a baj elkerülje a napi teendők alatt.
Annyi mindent súghatott a természet a fülébe, miért pont ezt az életet súgta a fülébe. Valószínűleg persze azok, akiknek mást súgott a természet a fülébe, egyszerűen kihaltak egy idő után, pedig lehet, nekik az igazságot súgta a fülébe, de ők nem értették.
A legmisztikusabb dolog amit el tudok képzelni az az, hogy az ember már halott, csak nem tud róla. Mindig is leginkább az érdekelt, hogy hogyan lehet meghatározni az igazi állapotát az embernek, hátha már halott, nem kéne elpazarolni az időt ami még hátra van neki.
Aztán megtanultam, hogy nem csak az embereknek van élete, de a gondolatoknak is. Csak az emberrel ellentétben, a gondolatok fel tudnak támadni. Néha igazából csak tetszhalottak, mint az örök mécsesben tovább élő prytaneum.
Van valami vonzó a tűzben, amit az ősök belénk égettek, de nem tudták mekkora tudunk egyszer még rakni. Hét évig fog szállingózni a hamu.
Demó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése