Fogorvos

Ma voltam fogorvosnál. Fogorvosnál óriási történetek születnek, zaftosak, ijesztőek, velőbe hatóak. Szerencsére az én történetem nem ilyen. Lett egy harmad fogból egy egész, reméljük, többet fog tartani, mint amilyent én építettem tíz évig. Nem ragaszkodom mindig az organikához.

A tegnapelőtt meg óriási volt a Kövekkel a zsebében. Ilyenkor néha elgondolkodom, hogy egyesek mikre is képesek csak úgy, csípőből. Mondjuk az én csípőm és hátam is fejlődik, lassan sarlóvá görbülök. Ilyen ez.

Ma

Pizzázni voltam, egy vendégtanárral, a Cipariu téren. Bejött a volt koreai tanárom, meg a felesége és a pici lánya is. Pár mondatot beszélgettünk: - Te egyre k... szélesebb vagy. - Igen, kezdek hízni. - Megnősültél? - Nem, a barátnőm egész nap dolgozik amúgy is, csak hát sokat ülök a gép előtt és sok édességet eszem. (Pedig nem is eszem sok édességet.) - Ő a feleségem, ő pedig a lányom, ő meg az én barátom. - Hello. - Ő is doktorál. - Mivel foglalkozol? - Történelemmel.

A 25-ös áll a megállóban, várja, hogy váltson a szemafor. Berepül egy akkora darázs mint a hüvelykujjam utolsó íze. A páratlan széken egy zöld alapszínű, pajzsos, hülye mintájú blúzban egy nagy orrú nő borzadva nézi, amint mellette tipródik a darázs az üvegen. Átteszi a kabátját a másik hóna alá, előveszi a táskájából a villanyszámláját és odanyomja vele a darazsat az ablaküveghez, majd ledobja és meg is tapossa.

És ma még színházba is fogok menni, Kövekkel a zsebébent nézni.

Meleg van, végre. De a lyukban egyre hidegebb, az nem tetszik. Ma megint működik a kávéautomata a főépületben. Álmos vagyok.

Viktória

A tegnap este megnéztük a Viktóriát a színházban, ami egy operett. Kínában nyit és Dorozsmán zár és közben emlegetik a Stefánia útat. Azóta sokan emlegetik a Stefánia útat, sláger lett belőle. Jó volt, de nem egy Miska. Lassan jó volna megtanulni, hogy keleten a fehér szín a gyász jele, az emberek pirosban házasodnak. Na mindegy, így legalább nem értettük félre amit az a bajszos pasas hókuszpókuszolt. Egyébként meg azért is tetszett, mert már jó rég nem voltam színházban, főleg nem Eszterrel. És szép is volt az idő vasárnap és még ma is szép, reméljük mostmár tényleg eljött a meleg, páhoghatunk kedvünkre.

Utána volt ugye a választás, hát én azt nem nevezném viktóriának, de mindegy. Kicsit megrémültem, hogy olyan könnyen politizálni kezdtem a múltkor a blogomban, hülyeségekkel nem szeretném tölteni. :))) Csak annyit erről, hogy Bubis blogjában olvastam egy idézetet, ami szerintem nagyon illik ide: "Democracy is a device that ensures we shall be governed no better than we deserve." (George Bernard Shaw)

A múltkor mondták a tévében, hogy a nyugati birodalomban az a baj a gazdasággal, hogy az emberek csak költeni szeretnének, dolgozni nem annyira, nem spórolnak, mert kiéheztek a régi rendszerben a fogyasztásra. Ismerős helyzet. Mostanában én is inkább csak fogyasztani szeretnék, igaz, könyveket, filmeket, játékokat, amolyan gondolati termékeket, termelni viszont nincs nagy kedvem. Ez nem jó, tudom, de most valahogy képtelen vagyok aktív munkára bírni az agyacskámat, csak passzívan bámulok ki a fejemből és néha még ez is nagyon fáraszt. Azért vannak jelek, hogy lassan véget ér ez a periódus. Addig is, ömlesztve néhány dolog amit olvastam, de inkább láttam az utóbbi időben.

Kezdjük könyvvel, abból úgyis csak egy van. Kundera, Az élet máshol van. Amikor jöttem haza Szegedről, akkor olvastam el az első kétszáz oldalt és két hét múlva rá, otthon az utolsó százat. Az elejét úntam, nem rossz, csak nagyon didaktikus. Néha megnéztem az író bácsi ősz kobakját a hátsó borítón és nem értettem, miért ír egy gyerekről, aki rááadásul még hülye is és nem tud róla? A vége jó lett, a rejtélyes alak tökéletesen lép be a történetbe és jól ellensúlyozza a neurotikus gyereket meg az anyját. Mondjuk a gyerek történetének lezárása nem egy nagy dobás, az alakja is sántít, a nagy pszichoanalízis ellenére is, de azért tűrhető regény. Ja, és 70-ben írta, ezért ez a téma, gondolom, ez a harmadik Kundera amit olvastam és mindegyik a szocializmushoz és a cseh forradalomhoz kötődött valahogy. Kezdem únni. De azért jó ez a Kundera, Az élet elviselhetetlen könnyűsége nagyon bejött.

Ja, valamelyik este Szegeden olvastam vagy 60 oldalt a Káosz Szívéből, ugyebár valamikor tetszett a fantasy, de most enyhén szörnyűlködve olvastam a fantasy naturalizmust. Nem tudom mi tetszhetett ebben akkoriban annyira. De azért, ha több időm lett volna, tuti befejeztem volna. :)))

FF: Advent Children. Nézhető szerintem. Jó, hogy érthetetlen mumbo-jumbo a történeti szál, a játék még nagyobb hülyeség volt, mégis egyedülálló műremek a játékok történetében. Vizuálisan pedig elég kellemes. Csak annyit akartam róla írni, hogy lehet, hogy a végén, amikor Cloud látja a két szellem alakot, akkor az a pasi a régi Sepiroth, aki vele utazott az utolsó küldetésükön? Mintha a filmben lenne egy inzert az útból és ott fekete haja van, a játékban határozottan emlékszem, hogy ott már fehér haja volt. Vagy nem is? Azért jó cucc és amikor megszólal a telefon a templomban, az tényleg óriási poén.

Appleseed: a 2004-es cgi változatot néztem, az Oshii rendezte régi változatot nem láttam, az meg természetes, hogy a mangát nem olvastam. Érthetetlen, japán hülyeség, de az első full cell shade cgi amit láttam, csak rajongóknak. Azért jobb lenne, ha jobban hasonlítana a klasszikus animehez a kép, de a mozgás ilyen finom maradna.

Mind Game: akinek az anime Miyazakit jelenti, annak nagyon ajánlom. Fergeteges hülyeség. Mély értelmezésbe nem mennék bele, Jób sztori, csak éppen nem Isten zavarja a cethal gyomrába a palit némi női társasággal egyetmben, hanem a yakuzák. Isten bálba készül, ezért nem szól nagyon bele a történetbe, sőt, ha rajta múlna, nem is lenne történet. Ez milyen stílus is, naturalista chibi? Nem csak rajongóknak, de gyomor kell hozzá, vagy rengeteg türelem. Nekem nagyon bejött.

Még egy utolsó rajzfilm, a változatosság kedvéért koreai, Wonderful Days. Régebben már láttam, de Szegeden megint megnéztem, éjjeli vetítésen, a Grand Caféban, tehát mégiscsak vásznon, ahova való. Tényleg nagyon jó vizuálisan, de a történet tényleg sántít és nem azért, mert egy kiszámítható scifi, hanem azért, mert amerikai scifi. Engem a motorok sem hatnak meg igazán. De ujjongtam, amikor rájöttem, hogy egy-egy szó mit jelent, egyszer egy egész mondatot le tudtam fordítani és persze közel sem az volt, amit fordítottak, de azért a jelentésük megegyezett némileg. Nekem nyelvi szempontból volt most élmény.

My Sassy Girl. Koreai láv sztori. Itteni szemmel teljes hülyeség, valószínűtlen, abszurd, neurotikus. Ott lehet, hogy van értelme és mély érzések tárulnak fel benne és szembenéznek a nézők a fiatalkoruk szorongásaival, vagy a leendő fiatalkoruk leendő szorongásaival, vagy fene tudja mivel. Nem tetszett annyira, a keleti fiú-lány kapcsolat számomra tökéletes misztérium, de remélem, ez azért túlzás. A rendezés viszont tetszett.

Untold Scandal. Koreai Cruel Intentions, bevallottan, egyik jelentben megismétli a csúnya néni az avatatlan lánynak, hogy senki sem beszél róla, de mindenki csinálja, csak úgy, mint az amerikai elődben. Az a legnagyobb baja, hogy egy pillanatig sem tud feszültséget teremteni, mindvégig tudtam pontosan, hogy kivel mi fog történni és ez baj, mert késő volt és én álmosan néztem. Persze képileg nagyon szép és amúgy is érdekes a koreai kosztümös világ, engem így érdekelt igazán, az a pár cici már igazán nem oszt, nem szoroz. És persze, hogy a jó néni, bár keresztény bulira jár éjjelente, jó konfuciánus szokás szerint öngyilkos lesz a végén, a bácsi pedig akármilyen nagy harcos is, nem hallja meg amikor a gyilkosa fut tíz métert a hátához egy kivont tőrrel, valószínűleg ilyen módszerrel amúgy sem ismerték volna el neki a családja becsületének a visszaszerzését. Közepes, de nekem ugye tetszett. :)))

The Rocky Horror Picture Show. Aki szereti a filmeket, annak kötelező. Valószínűleg teljesen egyedi darab a filmtörténetben, nincs igazán amit róla mondjak, abszurd scifi musical, vámpírokkal, akiket inkább a szerelem érdekel, meg a szórakozás.

Ja, még egy keleti. Seven Swords. Első nagy csalódásom a keleti moziban. Teljesen érthetetlen kardozós, a történetet valószínűleg ki sem találták, csak kergették a színészeket a kamera előtt és amerre kanyarodtak, arra kanyarodott a történet, amolyan 7 szamuráj sztori, mainland China módra. Van benne koreai szépség meg vízmérgezés és sok sok beteljesületlen szerelem. És kardozás rengeteg, az még okés, a többi egy cseppet sem.

The Grudge. Azt hiszem, a japiknak elege van az amerikaiakból és el akarják ijeszteni őket. Tökéletesen működik ez a film erre. Semmi érzelgős bevezetés, apró utalások, egyből bele a közepébe, durr. Nagyon jó.

Capote. Jó film, de nem csoda, hogy nem ez kapta a legjobb rendezést. Nagyon jó a főszereplő, de a végén már nagyon nem tudott vele mit kezdeni a rendező bácsi. Az, ha valaki fekszik az ágyon és csak pitlog ki a szemüvege mögül, nem jelenti azt, hogy buzi és nagyon sajnálja a börtönben űlő haverját, aki legyilkolt egy négy tagú családot. Kicsit több reflekció is lehetett volna a művész világra, nekem nagyon tetszettek a piálós, dumálós megmozdulásai az írónak. Spanyolországgal is többet kellett volna kezdeni. De azért a történet simán elviszi a filmet, az tuti.

Proof. Mese a matematika világából, avagy Gwyneth Paltrow Csodaországban. Nagyon átlagos kis film ez, de azt, akit valamennyire érdekel a matematikai alkotás, talán jobban érdekelheti, mint a Dude Where's My Car, bár nem állítom, hogy többet fog megtudni a témáról.

Ennyi, azt hiszem.

utólag a locsolásról

Tudom, volt feltámadás is, de az nem az én dolgom, nem is fogok róla írni, pedig gondolkodtam rajta, hogy azért mégsem semmi dolog már 2000 éve feltámadni. Annyit csak, hogy azért mégiscsak utánozhatatlan ez a mutatvány és ez nem semmi.

Idén először mentem együtt a haverokkal locsolni. Mostanában már annyira nincs kedvem az egészhez, hogy muszáj volt egy kicsit feldobni a dolgot, eddig elfogadtam kötelességnek, de mostmár meguntam. Verset sem mondtam, elég volt, egész életemben ugyanazt a verset mondtam, kellett anyunak anno egy hosszú hatsorosat kiválasztani az Ablak Zsiráfból. Azért apuval voltam pár fontos helyen, de a délután már a haverokkal együtt járkáltunk, többnyire nekem a múlt habos ködébe vesző arcú lányokhoz. Ez jó volt, mert legalább hallgathattam kedvemre. Érdekes dolgokat lehet ilyenkor hallani, főként a vége felé, amikor már az alkohol kezdi megtenni a hatását. Én, antibiotikumot szedő lévén, amikor eljutott a kérésem a nedüt öntő fülébe, mindig csak fél pohárral ittam, azt is borból, szóval sikerült mindvégig megőriznem a betegségem kellemes érzését a fejemben, józansággal keverve.

Jó lenne kitérni mindenre amiről beszélgettünk, imádom az időkapszulákat, ezért is írok blogot, egyrészt, talán. Ez nem igazán megvalósítható, de nagyobb vonalakban: választások, választások, választások, hoki és egyéb sportok, valamint elméleti tárgyak oktatása gyermekkorban, avagy mennyit ér egy (halom) pofon az olimpián, korrupció és befolyásos pozíciók lehetőleg a jó oldalán való elhelyezkedése, bankok, de leginkább a transzilvánia, házasság, eljegyzés, gyerek és ezek kombinációi. A sorrend nem felel meg a valóságnak, vagy a valóság nem felel meg a sorrendnek, de úgyis mindegy. Hallottam továbbá egy érdekes osztályozást a gyergyói emberekre vonatkozóan, mivel a szerzőtől nem kértem jogot leírni, ezért elhallgatom a nevét, hátha nem dobja ki a Google amikor rákeres a nevére, vagy egyéb úton megtalálja a blogom. Egyébként tetszik, ezért írom. Szóval Gyergyó vezet francia légiósokban, iraki vendégmunkásokban és mennyei selejtben. Aki nem ezek közül való, az vagy fát lop, vagy szabad idejében motorozik.

Jó volt látni, hogy a havereimet nem igazán a mindennapi robot köti le, szerencsére elég jól keresnek és mindenféle terveket szőnek és van aki már az építésbe is belefogott.

Egyébként meg ugye jó volt otthon lenni, semmit nem csinálni, sörözni haverokkal, templomba menni koncertre, a szülőkkel, vadászni az ircn mindenféle után, amit úgysem fogok soha elolvasni, nagyokat enni, délután aludni, egyetlen netes üdvözletet sem küldeni, eljövés napján éjjel három órat forgolódni alvás helyett, a tesómmal a vonatban beszélgetni, a tesómmal otthon beszélgetni, a szülőkkel otthon beszélgetni (végre az utóbbi időben legalább azzal nem nyaggatnak, hogy mi lesz belőlem).

Azt hiszem, már legalább ötvenszer meghallgattam a kínai Dreamset, Faye Wongtól, ideje mást tenni. Egyébként meg kifejezetten tetszik ez a Mary J Blidge-s One, bár azt hiszem, az egyéb számai nem igazán érdekelnek ennek a nőszemélynek, de azért próbálkozhat Queennel is. :))

Na igen

Itt vagyok, Kolozsváron és Faye Wong, Dreams-et akarok letölteni már két órája és sehol nem találom. Állítólag a kitartás erény. Hiszi a piszi.

Még itthon

Még itthon vagyok, csütörtök hajnalban megyek vissza Kolozsvárra, de nincs kedvem blogolni, pedighát, volt locsolás, ami jó volt, meg érdekes is, meg tanulságos is és remélem a hervadozásnak tényleg egy évre gátat szabtunk. Na, majd máskor.

Doktor bácsi

Itthon vagyok, itthon jobb doktor bácsihoz menni. Azt mondta a doktor bácsi, hogy nincs tüdőgyuszim, ez jó. Viszont a hátgerincemben van egy szép S betű, ha nem kezdek el sportolni, 5 év múlva örök hátfájásra leszek ítélve. Nem is tudom, hogy örvendjek ennek az információnak, vagy sírjak. Az úszás nagyon jót tesz, állítólag. Remélem, nemsokára én is állíthatom. Vettem köpető orvosságot. Hja, akinek nem megy magától, az fizessen érte.

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok.

Meghűltem

de nagyon. Ki sem mozdulok, csak minden második nap, ma első van. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy még állok azért a lábamon és nem megyek tanítani. Pedig nagyon fáj a torkom és a mellkasom. Nem szeretem, fujjj. A tegnap este befejeztem a Link's Awakening-et, lassan ideje volt. Ugye az oszlopokat kellett ledönteni a golyóval, ez volt a 7. barlang nyitja. A 8.-at már leírás alapján vittem végig, a főszörny nagyon poénos volt. Meg kéne gyógyulni, mihamarabb. Fáraszt az ülés is. De legalább meg tudok enni egy citromot, mert nem érzem az ízét.

Linkek, egyebek

Tegnap kijött rajtam a hűlés és mára már nem hagy élni. De azért kellmesen szédelgek a lakásban, még koreain is voltam, meg papírkáért, hogy valljam be, hogy mit csináltam Szegeden. És halkonzervet ebédeltem, meg paracetamolt, meg kávét, meg baracklevet, meg strepsilst és kell még mosogatni meg ágyat is vetni.

Én hiszek a mesékben, az ideákban, a tegnapi eredmény nem a vég, hanem a kezdet. Reméljük, egy szép új világé. Azt mondják, két rossz közül kár választani. Szerintem csak két rossz közül érdemes választani, amikor az ember a jót választja, akkor a későbbi meglepetések meglepik, rossznál viszont fel lehet készülni. Talán, de mindenesetre ilyenkor az ember illik az elveinek megfelelően válasszon, de lehetőleg emlékezzen a távolabbi múltra és ne azt. :))

Kicsit kibővítettem a linkeket. Szerettem volna egy érdekeset, vagy mélyet, vagy valamilyen enyém fajtát írni a barátságról, meg az onlájn kapcsolattartásról és kapcsolat építésről, de lusta vagyok hozzá. Mindenesetre érdekes volt a találka Julcsával, pontosabban nem is tudom mi volt érdekes. Kicsi a világ, de ez egy ilyen világ. Egészen másfajta találkozás ez a link Seer Lacira, de hát kicsi a világ, szűkítsük jobban. J. Fei-t nem ismerem, de merész a blogja és számomra érdekes olvasmány. Lett még link a kedvenc (és egyetlen) webcomicomra. Huh, ez már szinte úgy hangzik, mint a Necronomicon, na most aztán lesz egy csomó mellétrafált betöltése a blogomnak, hehe.

Álmos vagyok.

Dolgok, amiket nem fogok csinálni

Persze, ezek a dolgok (meg azok is, sőt amazok is) végtelen számban léteznek, de most kiemelnék egy párat, amit nem csinálok, vagy csináltam, vagy csinálni fogok, pedig lett (van, lesz) volna rá lehetőség. A sorrendet valamilyen rejtett változó generálta.

Nem fogok ma szavazni, mert ugye anno azt szavazták a magyarok, hogy én nem vagyok magyar, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt más magyarok elképzelik, hogy mitől lesz magyar a magyar. De ha szavazhatnék, tuti odamennék a konzulátusra és böknék egy nagy büdös pecsétet a Fideszre. Amikor Szegeden voltam, gondoltam, hogy írok arról, hogy mennyire eltér a két kampány egymástól, mondhatni ortogonálisak (itt ugye eltér erősen a matematika az irodalomtól, mert irodalmian azt hiszem, azt kéne mondani, hogy párhuzamosak, ami azt jelenti, hogy nincs közös pontjuk, tehát teljesen eltérőek, viszont matekből ugye tudjuk, hogy két párhuzamos vektorban minden pontot meg lehet egymásnak feleltetni egy egyszerű eltolással, viszont az ortogonális vektoroknak bár van egy közös metszőpontjuk, lineárisan mégis függetlenek, szóval nem feleltethetőek meg egymásnak a pontok (legalábbis olyan egyszerűen, mint párhuzamos esetben, bár nem sokkal bonyolultabban ugye). Na most én sem irodalmár, sem matematikus nem vagyok, én csak egy agyatlan pötyögő vagyok, de itt mégis a matematikai terminust választottam, mert csak). Aztán nem írtam, mert nem volt kedvem, meg hát tényleg teljesen világos, narancssárgában az áll, hogy munka, család, otthon, pirosban meg az, hogy tudom, látom, akarom (bár ebben a sorrendben nem vagyok biztos, nem is igazán vélek felfedezni valamilyen komolyabb rendezési elvet). Főnevek, igék első személy, egyes szám, mostanában ilyeneket is észreveszek. Igazuk van, tenni kell, csak nem rájuk, vagy nem úgy. Mindegy nekem végül is, Magyarország csuda jó hely és csuda okos meg értelmes emberek laknak ott. Csak az a baj, hogy nagy része lapos. Most nem tudom, miért kanyarodnak ide a szavaim, végül is, engem nagy kár nem ért az utóbbi négy évben sem, a következőben sem fog, azt hiszem. De nem törlöm ki, mert ez egy ilyen nem bejegyzés.

Nem fogok játszani sem a közeljövőben, a tegnap este kicsit próbálkoztam a dologgal, de nem ment, egyértelműen a videókártya a bűnös, a winamp szól tovább, a DC++ tölt, csak éppen a kép áll. Kéne rá venni új (jó) hűtőt, de nincs kedvem bütykölni, maradok a dosboxnál meg Cannon Foddernél, nem próbálkozom a mai csilivili cuccokkal. Press Play on Tape CF videó kötelező. Meg aztán, dolgozni kell, nem játszani, ezt ezentúl minden bejegyzésben meg kéne ismételjem, de bátran kijelenthetem, hogy nem fogom. Hehe.

Nem mentem blogger konferenciára sem a tegnap, meg Rodosz záró bulira sem, nem kell nekem az ész, vagy legalábbis amit ott osztottak, de leginkább csak lusta voltam és Eszter amúgy is aludt, mert nagyon kifáradt a délelőtti óratartásban. Megegyeztünk, hogy a tanítás messze nem olyan könnyű, mint ahogy az kívülről látszik, mondjuk a gödörásásnál azért pár fokkal jobb. (Note to self: a magyar az összetett szavakat kicsit úgy kezeli, mint a japán?)

Nem fogok filmtett táborba sem menni, gondolkodtam rajta, az a baj, hogy én nem akarok komolyan filmezéssel foglalkozni, ezért nem tekintem ezt kezdetnek, hanem végnek, ahhoz pedig ki nem állhatom, amit képes vagyok kihozni, szóval inkább nem csinálom. A múltkori filmemnek is utálom a képminőségét, hát még azt, hogy teljesen érthetetlen, de leginkább azt, hogy kaptam vagy 6-7 órát 3 nap folyamán, napi 2 órás átlaggal és hát egy felet csak azt vártuk, hogy a tehén álljon odébb. Túl nagy küzdelem ez az én gyenge szívemnek, nekem nyugi kell, nem pörgés, alkotás közben. Meg aztán, a mostani filmötletem annyira minimális, hogy ha egyszer lesz kamerám, megcsinálom simán én is és aztán széteffektezem annyira, hogy ne lássam azt az idegesítő minidv képet.

Más fontosabb nem most nem jut eszembe. :)))

Ja és bár mostanában elméleti szinten sokat foglalkozom azzal, hogy hogyan kéne leszokni a blogolásról, kijelenthetem azt is, hogy nem fogok leszokni róla még egy ideig.

dosbox, demoscene

Jeee, kint van az új dosbox. A Second Reality simán lefut rajta, pár videomód váltás mákos, de egyébként tök szuper. Dejóóóó. Még az Explora2/Eden is nagyon jól fut, bár a blob partnál lefagy, de lehet, hogy az én procim kevés neki. Mondjuk a Crystal Dream 1 egyből lefagy, a 2 meg akadozik elég rendesen. De akkor is, dejóóóó. Fogok nézegetni megint régi demókat. Meg kéne nézni igazi C64-en a Dutch Breeze-t. Sajna elestem én már ettől, bár lehet, hogy egyszer még valahogy beszerzek egy C64-est.

Mostanában, hogy az extra munkának vége, kedvem lenne megint valami szórakoztató kis dolgot kódolni, valami demósat, vagy ilyent, de lelkiismeret furdalásom van, hogy nem foglalkozom eleget a komoly, fontos dolgokkal. Egyébként tényleg nem foglalkozom eleget, képtelen vagyok koncentrálni rá, nem tudom miért. Viszont naponta ötvenszer csekkolom a haverok blogját. Na jó, ez túlzás, de valahogy mindig elmegy az idő és nem komoly, fontos dolgokra. Akkor már kódolhatnék demót is, annyi erővel. Na jó, most jó kedvem van, volt, lesz. Éljen a demóóóóóóó.

Kocsma, irodalom

Tegnap volt Rodosz konferencia, utána állófogadás, ahonnan jó hamar eltűztünk és kb. az 5. próbálkozásra találtunk egy asztalt a Krajczárban. Volt köztünk pár irodalmár és mi csak ültünk és hallgattunk. Én személy szerint csodálkoztam is, hogy tudnak ennyit és ilyenről. Picit irigyeltem is őket, azt hiszem az irodalmár olyan szakma, amihez kell az egészséges kocsmázó életmód. A könyvek értékelik az alkoholt, ha a hatása alatt írják vagy olvassák őket. Az én számítógépem bezzeg nem. Amikor iszom, mindig sokkal merészebben blogolok a fejemben, csak aztán ugye sosincs erőm leírni a dolgokat és másnap ha emlékszem is valamire, inkább nem égetem magam vele. Jó dolog lehet irodalommal foglalkozni, ugyanakkor nekem egy picit önző szakmának is tűnik, de ebbe most nem megyek bele.

Pulguksza, Szakkurám

Ma erről volt szó koreai kultúra órán. Ma reggel, akaratlanul is gondolkodtam a buddhizmusról, talán kicsit melegíteni a kellő agysejteket, hogy ha majd kell valami okosat és szépet mondani, akkor legyen mit. Szerencsére nem kellett, de a kellő agysejtek mostanáig nem hűltek ki és más agysejtek is bemelegedtek, ezért leírom ide. Szóval a buddhizmusban, ugye el kell dobni mindent, ez a nagy elv, lemondás. És amikor az ember már mindenről lemondott, akkor megmarad ő, mert önmagáról semmiképpen nem tud lemondani. Ennyi.

Volt egy apró incidensem (nekem is) ma a buszon. Órák után mentem haza, a busz elején szálltam fel, de ott tele volt, ezért hátra akartam menni, mert ott volt hely és ott akartam a jegyemet is kilyukasztani, de rámszólt hátulról a távolból az ellenőr, hogy miért nem lyukasztottam ki a jegyem eddig, pedig tényleg csak 5 másodperc telt el, amíg elmentem a busz egyik végéből a másikba. Én csak azért is kilyukasztottam, megnézte, elkezdett hadarni, meg, hogy adjam neki oda a személyazonosságimat, de folytatta a jegyellenőrzést és a másik oldalon űlő pár jegyével sem volt valami rendben, szóval ott azt intézte, de ott sem volt igaza, én közben kicsit lenyugodtam, de szerencsére nem kellett elővegyem a román tudásomat, mert leszálltak a következő megállónál egy harmadik személlyel, akinél nem volt kétes a jogsértés. Utána még jó párszor iterálgattam a gondolatot és azt hiszem, nincs is joga elkérni a személyimet, az csak policnak szabad, meg amúgy is, ez mélypszichológiai terror, ha odaadom a személyimet, teljesen kiszolgáltatottnak érezném magam, szóval megjegyzendő, hogy semmiképp sem adom oda, inkább elkérem az övét, hogy tudjam, ki ellen tegyek panaszt. Kár, hogy nem megy nekem nagyon a blöff, sőt, semennyire.

Szóval ma ellenőrökön gondolkodtam többet és nem Buddhán, ami valahol helyes is, mert Buddhával nem találkozhatom Kolozsváron, míg ellenőr az van elég. Meg amúgy is, infós dolgokon kéne gondolkodni, ha már gondolkodásra adja az ember a fejét, de jobb, ha nem adja.

Egyébként meg most valami nagyon elszomorított, de azért hajrá Tünce és jó volna egyszer az életben napfelkeltekor látni a Szakkurámot.

Norma

Normalizáltál ma már?

Csak normalizálj.

A Holdon is normalizálnak.

Egy normalizálás és más semmi.

Én ma már normalizáltam, hát te?

(eddig 8%)

Az idő áll

általában. Kedden viszont biztosan ment addig, amíg ebédeltem lent a közgáz ebédlőjében, nevetséges áron. Szerda este is ment, pinpongoztunk, bár kellett egy háromnegyed órát várni egy asztalra, azalatt meg állt. Ha nem tudnám, hogy amíg az idő áll, a halállal nézek farkasszemet, egészségesnek érezném magam, boldognak és kövérnek. így csak simán kövérnek, de legalább a körömágyaim egészségesebbek mint valaha.

Szegeden szinte alig moccant az idő, de 3733 fájl lett az eredménye, ami azért nem kevés. Ó milyen csinos.

Ez most akkor pozitív poszt vagy negatív?

Sajnos én annyit álmodom ébren, hogy éjjelre már nem jut, pontosabban, nem tudok különbséget tenni azt hiszem. Amikor emlékszem az álmomra, akkor mindig valaki meghal a szeretteim közül, szerencsére nagyon ritkán álmodom ilyent. Néha én halok meg, az is elég furcsa dolog. A pesszimisták vagy az optimisták vonzódnak jobban a halálhoz? A ultimate optimista a halál után is jóra, újra számít, neki is kell vonzódnia hozzá. Mióta visszajöttem, nem főztem magamnak kávét itthon, nem csak azért, mert siettem, el is felejtkeztem róla, hogy ez nekem frissebben szokásom. Úgy látszik, még mindig csak szokás ez nálam. Szóljanak a harsonák, dübörögjenek a dobok. És az idő is moccanhatna már, csak egy percre bár.

Esik

Amikor Szegedre érkeztem, szép idő volt, másnap akkorát havazott, amilyent még nem láttam ezen a télen (de legalábbis nem vártam rá). Tegnapelőtt megérkeztem Kolozsvárra és ma csúnyán esik. Ez nem fair, nekem napos idő kell és zöld erdők, meg mezők, a távolban. Csúnya eső, menj haza. Fujjj.

Szegeden nem ettem sült fagyit, valahogy nem jött össze a kipróbálása. Nem mentem el a múzeumba sem, pedig Móra Ferenc volt az igazgatója, igaz voltam három éve és amúgy is fárasztanak a múzeumok, az én ritmusomban lehetetlenség megnézni őket, benyomásokra meg nincs szükségem, van belőlük elég a koponyámban. Nem voltam Új Szegeden sem még, állítólag van ott valami jó kis park, de az idő nem volt olyan, meg aztán egyedül a füvön sem jó ülni. (Hmm, ezt most nem tudtam biztosan, hogy hosszú vagy rövid ü, úgyhogy beírtam a gugliba és fölényesen nyert a rövid) És nincs tovább kedvem sem íííííírni.

Kolozsvár

Visszajöttem, itt vagyok, nagyjából ugyanolyan épen és egészségesen, mint mikor elmentem. Szép volt, jó volt, de azért itthon is szép és jó. És itt(hon) van Eszter is, ott meg nem volt, vagy legalábbis nem ugyanaz. Most nincs kedvem hosszabban írni a dologról, lehet, sose lesz és akkor huss, eltűnik ami el szokott és marad ami maradni szokott. Én maradtam, azt hiszem, a régi. Vettem egy vicces színű pixet, hogy feladhassam az ideiglenes diákigazolványomat, mert a Tikben lekéstem 20 perccel a zárást és nem akarták kinyitni a diákok információs irodáját. Meglepően simán ment minden adminisztrációs dolog, ezt az egyet leszámítva. Nem baj, majd nézhetik a zöldes kékes színnel címzett borítékot. Szép város Szeged, érdekesen alakult a központja, hangulatos ott sétálni, a Tisza is érdekes ott, legalábbis számomra, legalábbis még, meg az emberek is, akikkel volt szerencsém megismerkedni. Majd még írok.