kedd, szeptember 30, 2025

filmek

Megint csak egy pár sorra futja. 

Spooks (2.-3. szezon): Eldöntöttem, hogy nem fogjuk ledarálni ezt a sorozatot, havonta csak 1-2 szezont nézünk meg, ebben a hónapban másfelet, így jobban üt (mint a pálinka is, de van esély, hogy időben megállsz). Az a legjobb ebben a sorozatban, hogy azzal próbál eredeti lenni, hogy leszedi a karaktereket a kémeknek emelt piedesztálról, bemutatja, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mindenki más, csak hát vannak bizonyos speciális képességeik, de ezek messze nem olyan általánosak, mint ahogy hinnénk, könnyen ki lehet őket zökkenteni a rutinból (mint pl. amikor egy alvó embert kell megöljenek és rájuk tör a bűntudat). Az sem semmi, ahogy elbánnak a főszereplőkkel, nem tudom, hogy ez volt-e az elejétől a koncepció, vagy mindenki dobbantott jobb gázsi reményében, mindenesetre a főszreplők nem semmi módon ki is iktatódnak a harmadik szezon végére, gondolom a következő hét szezonban még néhányszor berosálnak.

Snow Falling on Cedars (1999): Nagyon bejött ez a film, amikor láttam, lehet, nem 99-ben, de egy-két éven belül. Azt hiszem, azóta nem is láttam. Vizuálisan a hangulata nagyon megmaradt, nem is csoda, egy három oszkárral rendelkező operatőr fényképezte. Az is megmaradt, hogy az egész film alatt inkább a múltban játszódó jelenetek érdekesek mint a jelenben játszódó tárgyalás, valószínűleg Ishmael már rendesen lecsiszolgatta az emlékeit és csak a legjobb dolgok maradtak meg, mint nekem a filmből. Az pl. nem maradt meg, hogy Ishmaelnek mi volt a neve és az sem, hogy elveszítette a fél karját. De a jelenetek a cédrus fákban megmaradtak. Amik valójában nem is cédrusok, ha jól értettem amit olvastam (mármint az ami Amerikában van, az nem is igazi cédrus, még ha az is a neve, mert a cédrus egy mediterrán fajta). Többször újra kéne nézzem ezt a filmet.

Inside (2023): Ha valakinek van gondjai a bezártsággal, ez a film neki különösen érdekes lehet, nekem csak szórakoztató volt, de ami engem mostanában bezártság témában érdekel, az az elme bezártsága a testbe és arra nem könnyen alkalmazható amit a film mutat. Aztán persze lehet, csak én nem találtam meg a kulcsát. De a film egész jó.

Everyone Says I Love You (1996): Woody Allen gondolta, hogy vicces köntösbe bújtat néhány kemény témát, gondolom ebben az időszakban voltak gondjai a bizalommal meg az emberek éppen ott hagyták őt és még mindig Mia járt a fejében. Fene tudja, én kedvelem a Woody Allen filmeket, meg a fickót is, szóval ezért is nem követtem igazán, hogy miben is vétett és mekkorát, amikor mostanában kiteregették a szennyesét, de nem kell nagyon elvonatkoztatni a filmben látottaktól, hogy az ismeretlen szennyesre gondoljon az ember. De nekem akkor is bejött ez a film, mert lehet csak úgy is értékelni, hogy csak egy kis gyermeteg viccelődés az egész.

Insomnia (2002): Nem könnyű feladatra vállalkozott Nolan, az álmatlanság hatásait beleszőni egy bűnügyi történetbe, ami ráadásul próbál egy kicsit modern hangot is megütni azzal, hogy a bűnös próbál manipulálni azzal, hogy ő nem is igazán bűnös, mert egyébként egy jó krapek. Olyan nagyon nem sikerül neki, legalábbis én magának az inszomniának a reprezentációját a mindenféle szögből ágyban fekvő és rágózó Al Pacinóban kevésnek gondolom (persze semmi ötletem nincs arra, hogy ezt hogy kéne jobban), de azért több lábon áll a film, így sikerül érdekesnek maradnia. A vége kicsit rágógumis, hehe.

Shadows and Fog (1991): Nekem nagyon bejött a hangulat is meg a poénok is, meg az is érdekes volt, ahogy visszafogja magát, fenn van a labda (pl. a bordélyházban amikor beszélgetnek istenről), de direkt nem csapja le. Látszik, hogy valami mást akart rendezni, csak pár poént szabad elsütni, mert azok lehet nem illenek be a filmet inspiráló alkotók munkájába. A vége lehetett volna jobb, akár valami nagy csavarral, nem muszáj kiderüljön, hogy ki a gyilkos, de azért legalább kireggeledhetett volna és megtudjuk, hogy a város a pokol tornácára épült. Lehet, csak én nem vettem a lapot.

Touch (2024): Nagyon bejött, ebben a filmben is a visszaemlékezések a jó jelenetek, bemutatják, hogy két szép fiatal akik nagyon nem tolakodóak, hogyan szeretnek egymásba. A jelenben meg azt tudjuk meg, hogy a végén egymásra találnak és mivel nem tolakodó emberek, még a közös gyermekük életébe sem tolakodnak bele. Bizonyára a szerelmük a szerelem nirvánába megy, mert legyőzi a teret, az időt és önmagát is.

I'm Still Here (2024): Ez idén oszkárt kapott és nagyon jó cucc. Egy megtörtént esetet mutat be, egy brazil mérnök és politikust eltüntet a katonai diktatúra. Az a legerősebb a filmben, hogy nem akar meggyőzni arról, hogy ez mekkora tragédia volt, nem enged nagyon közel a fickóhoz, a családja sem szenved nagyokat. Gondolom ezzel a visszafogottsággal könnyebben általánosítható a hasonló bőrben járó emberek tapasztalataira, lehet, hogy ilyen céllal is készült, hogy nekik is megnyugvást hozzon, azon szerencséseknek meg, akik nem éltek át hasonló tapasztalatot, azért elég jó kis intő jel. Az sem kérdés a végén, hogy ki is van itt még mindig és a film által már örökre itt lesz.

Zene

péntek, szeptember 26, 2025

a peloponnészoszi ingyen ebédek alternatív költségeiről


Ma fogant meg először az a gondolat a fejemben, hogy az átlagos amerikai demokrata szavazó valószínűleg ugyanannyira liberális mint amennyire keresztény az átlagos republikánus szavazó.

vasárnap, szeptember 21, 2025

a gálya amit a változás lökéshulláma vet ki az öntudat óceánjára


Nem írok, mert nincs miről írni. Rájöttem, hogy a rendszer menthetetlen, jobb dolgom is van, mint az összeomlását dokumentálnom, megteszik ezt elegen. Vicces, ahogy a jövő utat tör magának a jelenben, a legnagyobb találmányaink a legnagyobb ellenségeink a múlt embereinek a kezében. Egyébként még az is lehet, hogy az apokalipszis elmarad, csak az emberek lépnek túl a régi önmagukon.

Zene. Zene.

AI. AI.

hétfő, szeptember 15, 2025

adót fizetek tehát vagyok


Annyira nevetségesen abszurd a világunk, a tágabb és a szűkebb is, hogy nem tudok komoly dolgokon gondolkodni. De a komolytalanokat leírni lusta vagyok és mostanában az irónia sem nyerő foglalatosság, amióta az emberek elfelejtettek hátra lépni egyet. Azt hiszem, jelentősen meg fog csappanni a blogban a bejegyzések száma, hacsak nem csapok át mémblogba, egészen jó szórakozás AI-val képeket generáltatni mindenféle buta témában.

Zene

AI

szombat, szeptember 13, 2025

a porba rajzolt háromszögek új élete


Két érdekes hír a mesterséges intelligencia világából.

Komolyan nekifogtak újra a matematika formalizálásának és tételbizonyításának a most menő módszerekkel, ennek egyik eredménye az volt, hogy a világ matematikai olimpián egy formális bizonyítást beadó rendszer is aranyérmes lett (két másik mellett ami természetes nyelven írta a megoldást, amit viszont embernek kell ellenőrizni, hogy helyes-e). A legújabb eredmény, meg, hogy egy komolyabb tétel bizonyítását, amin két neves matematikus dolgozott másfél évet (gondolom azért nem gőzerővel) es amit feladtak, egy új rendszer 3 hét alatt befejezett (persze emberi segítséggel, ha jól értem, konkrétan leírták a bizonyítást neki "formálisabb" nyelven és ő azt átültette Lean-be). Ezek persze még kezdeti eredmények, de szerintem igen fontosak, ezek már tényleg mérföldkövek az emberi szintű mesterséges intelligencia felé.

Szóval azért kell ez az irány is, mert azt hiszem, az utóbbi időben nagyon elszaladt a ló a deep learning irányába, azaz az ilyen absztrakt vektor reprezentáció felé, de szerintem a szimbolikus reprezentációnak is helye van, előbb-utóbb a mesterséges intelligenciában is foglalkozni kell a fogalmak hullám-részecske dualitásával. Szóval bizonyos feladatokat a vektoriális reprezentációval lehet jól megoldani, de mostanra már kezd elég egyértelművé válni, hogy vannak feladatok amelyekre meg nem igazán megfelelő (persze lehet, hogy valaki dob valami nagyot, nagyon sokan dolgoznak rajta). Szerintem a jó kis formális módszereknek ezekben az esetekben azért még lehet szerepe.

Aztán meg ezen az úton végre nekifoghatunk egyszerűbb doméniumok formalizálásának is, mint mondjuk a "józan paraszti észnek". Meg aztán, azt hiszem, az egyik dolog ami visszafogja még mindig a világot, az a jó és mindenki számára hozzáférhető matematika feladat megoldás.

Valamikor ezek a rendszerek nélkülözhetetlenek lesznek abban, hogy bizonyítani tudjuk bizonyos modellek tulajdonságait és rájuk merjük bízni egy ország vezetését.

A másik hír, hogy Albániában a közbeszerzési minisztériumát AI fogja vezetni. Szerintem a kis országok ahol még lehet igazi változásokat békés úton is eszközölni lesznek a legkorábbi (és talán legnagyobb) haszonélvezői a digitális átállásnak, nagyon remélem, hogy beválik nekik ez a lépés.

Demó.

Zene

Bohemian Rhapsody flashmob.

József Attila versek

 

kedd, szeptember 09, 2025

amikor mindenki betámadja a lipinkát


Fárasztó mostanában a híreket olvasni, mindenki manipulálni akar és olyan bután csinálják.

Én inkább érdekes alternatív magyarázatokat akarok találni a gazdasági bajainkra, amelyek általánosabbak mint az, hogy ki mennyi pénzt pallt el.

Kiindulásként pedig akkor az, ahogy most látom a dolgot. A klasszikus elmélet szerint a gazdaságot produktív és nem produktív részre lehet osztani, ha megbillen az egyensúly, akkor van válság, az egyensúly visszaállítása (azaz a produktív rész relatív súlyának növelése) a válságból való kilábalás útja. A 2008-as válságkor ez könnyen ment, mert még az EU-s integráció elején voltunk, a külföldi beruházás a produktív részbe húzott ki a válságból, de ez a spíl véget ért nagyjából, Románia már nem igazán versenyképes produktivitás tekintetében (azért persze, mert megnőttek a fizetések). Ezért a kormány az inflációval akarja tolni a produktív oldalt (ami optimális esetben nem érzékeny az inflációra, mert az árak növekedése a fizetések növekedését is magával vonja, hisz mindenki megkapja a munkája igazi értékét), míg a nem produktív oldalon befagyasztja a béreket.

Nem tudom mennyire fog ez a stratégia működni, a nem produktív rész nagyon zúgolódik, a mi politikusaink nem hiszem, hogy meg tudnak birkózni ezzel a feladattal, hiszen soha az életükben nem oldottak meg egy komolyabb feladatot mint amit egy ebéd mellett meg lehetett beszélni. Mindenesetre ha felgyorsítva nézzük a vergődésüket, szinte már táncnak tűnik, a kérdés csak az, hogy hol a kályha?

Demó

Zene.

Trailer.

hétfő, szeptember 08, 2025

a titanic stratégia


Érdekes stratégiát választott a kormány. Beevezi az országot az összes jéghegy közé egyszerre, aztán vagy elsüllyedünk, vagy nem. Mondjuk kommunikációs szempontból bizonyára könnyebb az, hogy az elégedetlenkedők egymást szorítják ki a kommunikációs felületekről, csak hát túlterhelődik a rendszer és nem egészen biztos, hogy kibírja. Na meglátjuk, ha lesz amivel és lesz amikor.

Demó

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI

Trailer. Trailer.

Wow.

péntek, szeptember 05, 2025

az játék

Hmm, álmodtam egy lehetséges befejezést a játékhoz, először van egy konkrét ötletem, hogy mi is legyen. Meglátjuk, hogy sikerül-e megcsinálni elég rövid idő alatt.

szerda, szeptember 03, 2025

az almafáról a szerenád sem hozza le a körtéket


A modern világ legnagyobb problémája talán az, hogy annyira hatékonyan oldjuk meg már a problémákat és annyira fixálódtunk rájuk, hogy észre sem vesszük azt, hogy valójában aluldefiniáltak a problémák amiket megoldunk és így valójában nem azt kapjuk amit szeretnénk. 

A bolygó fele túlsúlyos, a másik meg éhezik. Olyan vezetőket választunk, akik nem az igazi problémáinkat oldják meg, hanem a képzelteket és ami még rosszabb, gyakran ők teszik a fejünkbe ezeket a képzelt problémákat. Boldogak szeretnénk lenni, tehát a múltba menekülünk, nem a jövőbe. Mondani szeretnénk valami és blogot írunk. Stb.

Na de egyszer ránk omlik ez a sok megoldatlan probléma. És nem mászunk ki alóla élve.

Demó

Zene. Zene.

AI. AI.

Észtország

A szél (Varga Csaba, 1985) 

kedd, szeptember 02, 2025

a herceg öleléséből csak a hercegné tud szabadulni


Van ez a cikk, az utolsó játékteremről Senjangból, egy 9 milliós kínai városból. Az emberek már nosztalgiából járnak oda főként egy bunyós játékot játszani. Bár nálunk sosem volt nagy játékterem kultúra, az az érzés, hogy a gyerekkorod játékai mindig várják, hogy befejezd őket és te egyre kevésbé tudod megmondani, hogy ez most éppen miért nem egy jó ötlet, számomra is ismerős. Ilyen szempontból, közelebb állok a pár ezer kilométerre élőkhöz mint a pár méterre élőkhöz.

Demó

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI.

Walking Shenyang

vasárnap, augusztus 31, 2025

filmek

Most is relatív hosszú a lista, mondjuk nagyon egyenetlenül oszlott meg a hónapban, szinte mindent az elején láttunk. Én meg megint nem akarok túl sok időt erre szánni, szóval nem lesz nagy filózás (talán egy filmet leszámítva, ha az ujjaim is egyetértenek). 

Final Destination Bloodlines (2025): Egész jól újragondolták a Final Destinationt, van benne retró, évtizedeken átívelő sztori, a szokásos vicces halálnemek, néhány érdekes reflexió az első filmsorozatra (még a gyanús halottasházi fickó is kap egy jó kis homázst, lévén neki ez az utolsó filmszerepe). Szerintem egészen jó darab, főként ezek között a filmek között, kicsit bemutatja, hogy azért bizonyos dolgokban sikerült rátenni a 2000-es évek elejére.

Baby Driver (2017): Nekem nagyon bejött, anno kimaradt, de most valahol láttam, hogy milyen jól ötvözi a zenét a szereplők mozgásával (nem tudom, a koreográfia mennyire illene ide, bár bizonyára nagyon fontos egy filmben, azért mégsem kell nagyon precíz legyen, főként mivel nem ez adja egy film minőségét, mint ahogy egy balettben az egy óra tánc meghatározza, hogy mi is fér bele). A történet is egész jó, mondjuk valószínűleg párszor meg kéne nézni ahhoz, hogy tényleg igazán üssön az az irónia, hogy komoly bűnözők nyomják az ipart és az egyiknek mindig azt mondják, hogy Baby. Elsőre megnézve jobban érdekelt az, hogy mi lesz Babyvel, mint az, hogy milyen vicces az egész helyzet. Ugyanakkor kevés filmmel vagyok, amelyben nem úgy érzem, hogy kicsit túl van nyomva a flower power, de ebben valahogy mindennek ott a helye. Nagyon cuccos.

Carrie (1976): Húú, a második jelenet, amikor a csajok fürdőznek full frontálban, na ilyen filmeket ma már nem csinálnak. Meg az, hogy teljesen be meri mutatni, hogy az emberek gonoszak és kicsinyesek, na ilyen sincs már. A mostani gonosz és kicsinyes emberekre azt mondjuk, hogy hülyék, pedig ez nem igaz. Teljesen jogosan kultusz film, mondjuk a mai világban nem tudom már mennyire releváns, a rossz elleni harcunkkal kiirtottuk a jót is, hiszen minden csak ízlés kérdése. Jó lenne megérteni azt, hogy miért került bele Szent Sebestyén és az ő nyilai/ollói, biztos azt a néhány keresztény embert akit ismerek jól ki tudnám akasztani egy percre vele.

Yi Yi (2000): Na jó, szóval ez a világ egyik legjobb filmje, legalábbis a wiki szerint és a legjobb ázsiai filmek listáján is gyakran befér a topba, szóval ideje volt nekem is kipipálni. Hát annyira nekem nem volt nagy fless, nem rossz film, de azért nem top kategória. És még a filmtetten sem írtak róla. Azért megpróbálom összefoglalni, mert arra gondoltam, hogy a sok keleti filmet amit nézek, valószínűleg a blog néhány olvasója sosem fogja megnézni, de hátha szép lassan sikerül bennük felkelteni az érdeklődést. Szóval ez a film egy család életét mutatja be amint élik Taipeiben a felső középosztálybeli életüket. Lehet azért olyan nagyra tartott ez a film, mert a legtöbb ázsiainak ez egy ilyen idealizált élet, amiben mindenki nyugodtan él és közben csak a saját démonaival van elfoglalva, a többi gondjuk már megoldódott. Szóval először van az apuka, aki valami számítástechnikai cégben alapító, de mostanában már eléggé rosszul gurul a szekér, ezért próbálnak irányt váltani valami japán cég bevonásával, közben meg találkozik a régi szerelmével akivel próbálja megérteni, hogy miért is hagyta őt ott. Még Japánban is találkoznak, távol az otthontól (egyébként itt végre az operatőrnek is meg van engedve, hogy egy kicsit művészkedjen, van jelent a mólót nyaldosó hullámok között, tükröződés a vonat ablakában, tükröződés a szálloda ablakában a kivilágított várossal a háttérben, stb., egyébként a film nagyon tudatosan mindent merőlegesen mutat a belsőkben és a külsőkben meg minden nagyon távoli). Aztán persze a fickó jó konfuciánusként elengedi a nőt. A felesége nem sokat szerepel, de azért elmegy a hegyekbe a buddhista kolostorba megvilágosodni és a végén rájön, hogy a kolostori élet is ugyanolyan egyhangú mint a városi élet ami elől menekült. Van még egy nagyobb lány (gondolom titkon bevallották maguknak az ázsiaiak is, hogy jobb ha a fiú nem első szülött, mert a második gyermek jobb lelki egyensúlyt tud kialakítani a felnövés közben) aki nagyjából egy barátnő meg egy fiú között ingázik emocionálisan. Van még egy kis srác, akivel senki nem foglalkozik, szóval arany élete van, felfedezi a világot a saját kedve szerint és persze mindenkinek beint a végén, hogy én öt évesen többet értek az életről, mint ti akik már felnőttetek. Van még egy nagymama is, de az ő történetét nem lövöm le, valószínűleg a kisfiú mellett ő a mondanivaló fő hordozója. Na, itt nincs hangos popzene, meg nagy szerelmek meg gengszterek, illetve van még egy testvér vagy miafranc, akinek zűrös nőügyei vannak, de szerintem ő csak azért van, hogy ne legyen már olyan gondtalan a család élete. A végén az apuka úgy dönt, hogy nem megy vissza a céghez dagasztani a sarat és ennyi. Majd egyszer talán meglátom (jótúbon), hogy miért olyan zseniális ez, valószínűleg én nem vagyok eléggé témában az ázsiai emberek elvárásaival az élettel szemben.

On the Silver Globe (1988): Erről a filmről azt olvastam, hogy ha a forgatás befejeződött volna a 70-es évek végén és akkor jelent volna meg, akkor teljesen átírta volna a sci-fi történetét és nem lett volna annyira domináns a Star Wars. Ráadásul "a" lengyel sztár rendező, Andrzej Żuławski műve, aki a Possessiont is rendezte és jó pár Sophie Marceau filmet is (amelyeket én is meg kell nézzek, eddig csak az én éjszakáimat ... láttam ami elég cuccos volt). Szóval nagy elvárásaim voltak, ehhez képest valami eszméletlen fájdalom volt nézni. Számomra teljesen érthetetlen a történet is, ami főként hosszú jelenetekben van elmondva amelyben furán kifestett arcok beszélnek az emberiségről, de kb. olyan, mintha nekem három évesen dialektikus materializmust kellett volna tanulnom. Az igaz, hogy szépek a helyszínek, de ha nem kéne ugyanazt bámulni két percen keresztül, akkor talán élvezhetőbb lenne. A hab a tortán, hogy kb. ötöde a filmnek nem forgott le, ezt a rendező úgy oldotta meg, hogy kézi kamerával filmezgetett Varsóban és közben elmeséli, hogy mi kéne történjen, mintha bárki is értené, hogy mi is az egésznek a lényege, hogy az asztronauta végre átkelt a folyón és ott gonosz madáremberek támadtak rájuk. Komolyan, ha van valaki aki ezt a filmet érti, szerintem azt be is kell utalni rögtön a pszichiátriára.

Cyborg 2 (1993): Ez viszont tiszta sor, amikor még az emberek hittek az emberiségben, volt értelme filózni a kiborgokon. Príma 90-es évekbeli ízléssel készített rágógumi film, van benne egy nagyon fiatal Angelina Jolie is, néhány B listás színésszel egyetemben, akiknek viszont én még a látványát is kedvelem (a fejvadász, meg a titkos segítség, nagyon ismerős formák, de nem tudom miben láttam őket, persze a wiki segíthetne, szerintem valamikor a 90-es években éghettek bele az agyamba). Jolie kisasszony azt mondta, hogy hányt miután megnézte a filmet, de nekem nagyon bejött, a téma és a korszak is csúcson van a mai ízlésemben. Nem tudom mit írjak ide, talán azt kéne elmagyaráznom, hogy ez a bugyuta film miért is nem az, de hát ízlések és pofonok... Egy kis ízelítő azért: yt 

One From the Heart (1982): Na, ez meg príma 80-as évekbeli cucc, technikailag már az évtized elején elérték azt, amire nagyjából az évtized képes volt (kivéve talán az animatronikus szörnyikéket, de hát ez nem az a mese). Egész Las Vegast építettek fel egy stúdióban, nagy ötlet, de talán ha egy kicsit bonyolultabb lett volna a történet, nem lett volna akkora bukás, mert tényleg nagyon jól néz ki a film és pont elég meztelenség van benne ahhoz, hogy az ember végig nézze, bár a ritmusából hamar kitalálható a történet egésze. Mondjuk nagyon biztos volt benne Coppola, hogy akkora sztár, hogy az emberek még egy ilyen történetére is beülnek az Apokaliszis Most után. Talán ha nem lenne heppi end, hanem valami nagyon nagy csavar a végén, akkor nem lett volna az embereknek az az érzése, hogy egy rágógumi filmet nézett meg, aminek persze van helye és ideje, de ezek szerint a film eredeti bemutatóján nem volt. Nekem azért bejött, mert most filmek meg hírek között kell választanom (és sajnos túl gyakran választom a híreket, de próbálok szép lassan lejönni róluk).

Babygirl (2024): Nálunk ez egyszerre került moziba a The Substance-szel, jól döntöttem, amikor azt választottam megnézésre a két öregedő filmcsillag meztelenkedik egy jót filmek között. Ezt a filmet nem igazán tudom értelmezni, hacsak nem az, hogy azt üzeni a gazdag de boldogtalan vezérigazgatóknak, hogy nem vesztegették el az életüket, még találhatnak szexuális beteljesülést egy domina mellett. Persze itt fordítva van ez elmesélve, de az csak egy fricska a feminizmusnak, hogy a női vezérigazgató ugyanúgy viselkedik mint a férfi vezérigazgató. És persze a végén még van képük a tortát is megenni. Az azért vicces, hogy szakmailag nagyra értékelt ez a film, ha ebből trend lesz, akkor joggal mutogathatunk majd ezen filmekre mint a dekadencia jeleire. Persze lehet az amerikai zeitgeistet jól leírja, én már pár szót letiltottam tuitteren, valószínűleg nem vagyok eléggé képben. A baj igazán az, hogy mondjuk a Cyborg 2 szexis jelenetét sokkal szexisebbnek találtam mint ezt az egész filmet. Most éppen azon gondolkodom, hogy akarnám-e, hogy legyen egy ilyen film Jennifer Connellyvel (aki mostanában a kedvenc színésznőm lett és korban is ide illik). Nem tudom eldönteni, teljesen tisztában vagyok vele, hogy a színésznők és az általuk megformált karakter között nincs semmilyen kapcsolat, de ugyanakkor azt is tudom, hogy csak valami jó sztorival rendelkező filmet tudnék értékelni és most egy perc alatt semmi nem jut eszembe, talán egy Titanic téma egy idősebb párral működhetne. Persze az kizárt, hogy valaha is legyen egy Dark City 2 amiben azt figyelnék meg, hogy az emberek hogyan szaporodnak. Ha valakinek B/C filmes ötletekre van szüksége, írjon a kommentben, nem kérek még kreditet se. :))))

Carrie (2013): Nagyon jó színésznő Chloe, de mivel 16 éves volt amikor ez a film megjelent, elég rendesen behatárolta a lehetőségeket. Sajnos az eredeti film sokkal jobb mint ez, de jó példája annak, hogy miként hígult fel a 70-es évek a 2010-es évekre. A vallásos vonal igazán fel lett hígítva és amikor nyomja az ipart a kiscsaj, akkor hadonászik is, mintha a kezével rombolna és nem az elméjével. Tudományos kísérletnek jó ez a film, néhány változót ki lehet mérni a korszakok között, talán több értelmük van mint a gdp-nek. Majd a pszichohistorikusoknak.

The Rage: Carrie 2 (1999): Ez viszont amolyan folytatás a Carrie után, jó kis 90-es évek végi esztétikával. A történetnek is vannak egyéb felhangjai is, ami főként azért érdekes, mert most próbálja inkább az iskola srácaira kenni a felelősséget (az elsőben egyértelműen a csajok voltak a hibásak), ez egy kicsit már a 2000-es évek feminizmusát juttatja eszembe, bár nem vagyok a téma nagy ismerője. Az biztos, hogy ez jobb film mint a rimék, még ha kicsit gyengít is az eredeti film fókuszán (ami megvan a rimékben is). És persze megtudjuk, hogy az eredeti filmben a túlélő csaj is megkapja ami jár. :)

Once Upon a Time in America (1984): Bevallom, ez a film most azért került terítékre, mert ebben a hónapban nem volt Jennifer Connellys film, pedig tudtam, hogy csak keveset szerepel benne, de hát ez amúgy is egy nagyon jó film és egy igazi mester utolsó műve. Nem vagyok nagyon témában a maffiózós körökben, hírekben, könyvekben, de én sokkal meggyőzőbbnek találom ezt a filmet olyan szempontból, hogy a figurák azért mégis csak bűnözők, akik képesek még a nagy szerelmüket is megerőszakolni és a legjobb barátjukat is átverni, ha a körülmények úgy hozzák. És a látvány is vetekedik a Keresztapával, amit azért jó lenne valamikor újra nézni azért. A 4 órás verziót néztük meg és végig teljesen lekötött, pedig azért rendesen elidőz egyes jeleneteken. Na, hát nem az én feladatom ezt felmagasztalni, de hát mindenképpen megnézendő. (yt)

Spooks (1. évad és 5 rész a másodikból): Egy spionkodós sorozat a 2000-es évek elejéről, amikor nagyban ment a terror elleni háború. Ja és az angolok készítették, és minden részben egy-egy külön történet van elmondva, szóval néha nagyon bele kell húzni. És az első évadban nincs is arab téma. És azért arra is odafigyelnek, hogy legyen kellő mennyiségű poén meg geg is, mindjárt az első részben amikor egy házba kell lehallgató készülékeket szerelni, kifut a cica, aztán inkább azt vadásszák, ráadásul az eső is elered, a cicát meg is kell szárítani. És legalább az is el van mondva, hogy mennyiféle ember akarja megölni vagy felrobbantani a többieket, vannak is abortusz ellenesek, meg ír függetlenség pártiak, meg bevándorlásellenesek. Mindenki úgy gondolja, hogy az erőszak az utolsó megoldás, nem a társadalom lassú folyamatainak új mederbe terelése. Jó cucc és a technológia olyan blőd, hogy én már élvezem, a 2. évadban a hacker téma is előkerül, aztán a gép visít mint a malac amikor éppen törik fel. Vagy itt van ez a zseniális 5. epizód a második évadból. Most spoiler jön, szóval ne olvass tovább, ha meg akarod nézni a sorozatot. Szóval ebben a részben arról van szó, hogy szimulált katasztrófa esetén gyakorolják a teendőket, de nagyon keményre sikerül a szimuláció. Nagyon jól adják el azt, hogy az emberek egyre kevésbé hiszik azt, hogy gyakorlatoznak (az elején így indul az egész, a főnök be is mondja, hogy ez most gyakorlat) és egyre inkább elhiszik azt, hogy tényleg egy óriási katasztrófa történik több millió halálos áldozattal és ők lezárás alatt vannak és nem tudnak rendesen kommunikálni a külvilággal. Azzal, akivel meg sikerül kommunikálniuk, mind be van avatva a gyakorlatba és még van két beépített ember is, akik végig áskálják a főszereplő döntéseit, hogy minél inkább az őrületbe kergessék. Nagyon érdekes, hogy attól lesz hihető egy performansz, ha a szereplő betesz kis személyes véleményeket, beszólogat, nem csak nyersen felolvassa a gyakorlat aktuális lépésének a paramétereit amiből döntést kell hozni és a jó döntés esetén tovább folytatódik a gyakorlat. Szerintem ez volt a legfeszültebb rész eddig, pedig végig az irodában voltak, nem voltak közvetlen veszélyben és ebben a részben senki meg se halt (illetve akkor ért véget a gyakorlat amikor a főszereplő le akarta lőni azokat akik nem engedelmeskedtek, persze, vak töltények voltak a fegyverben). Egy ilyen részből, ami csak tiszta szimuláció szerintem sokkal jobban lejön az, hogy ezek az emberek mindenféle gonosztevőkkel küzdenek a háttérben míg a nép nyugodtan alszik vagy éppen azon gondolkodik, hogy milyen kávét vegyen a mai nap beindításához a sarki kávézóban. Itt még a játék is vérre megy. Persze ugyanakkor a néző számára valahogy mégis egész végig világos, hogy ez azért mégis csak egy gyakorlat kell legyen, mert az nem lehet, hogy a sorozat az eddigi kémesből hirtelen posztapokaliptikusba váltson át, hiszen azt jelentené, ha tényleg bekövetkezne az a katasztrófa amit gyakorolnak. Tényleg, milyen kár, hogy még egyetlen sorozat sem merte azt meglépni, hogy ilyen éleset forduljon, mondjuk az első évad még csak valami orvosos sorozat, aztán a második évadban meg vált posztapokaliptikusba, mert éppen kitört a zombi vírus. A harmadik évadba meg valami túlvilági filózás lehetne. Végig ugyanazokkal a szereplőkkel. Talán a Lostban váltottak gyakran irányt, főként azért, mert fogalmuk sem volt, hogy merre vigyék az egészet, egy adott ponton még időutazás is volt. Aztán persze elszúrták a végét, szerintem még az is jobb lett volna, ha mindenki meghal a szigeten, mert aktiválják a füstöt. Ha tudnák tartani ezt a minőséget 10 évadon keresztül, akkor simán az egyik kedvenc sorozatommá válhatna. Na, meglátjuk.

Zene. Zene.

szerda, augusztus 27, 2025

én a pásztorok királya felcsaptam neónak


Rájöttem, hogy azokat a történeteket szeretem a legjobban, ahol a tetőpont a főszereplő szabad akaratát fejezi ki. Két példát hozok erre, a Mátrixot és a János Vitéz daljátékot.

Na jó ezt most megpróbálom jól megírni. Szóval akkor kezdjük elölről (megint).

Azt értem szabad akarat alatt, hogy képes vagy úgy dönteni, hogy teljesen független a döntés kimenetele az aktuális állapotodtól. Ez ugye azért lehetetlen, mert az aktuális állapotod teljesen leír téged, nem hiszek lélekben vagy ilyesmikben (bár ha lenne is, nem tudom mire menne állapot és szabályok nélkül, például a halhatatlanság is egy szabály, tehát még akár a lélekkel rendelkező egyén számára is lehetetlen a szabad döntés, ha jobban végig gondolom). Még csak azt sem kell felételezzük, hogy ismerned kell a saját állapotodat ahhoz, hogy szabadon dönts, a törvények uralma alól akkor sem menekülsz, ha nem ismered őket. Mégis miért tűnik úgy, hogy létezik szabad akarat? Hát mert az állapot + szabályok alkalmazása után nyert új állapot nem ismert, főként nem több lépés után, ezért gondoljuk úgy, hogy bizonyára valami jó okunk volt arra, hogy így döntöttünk. Evolúciósan valószínűleg eddig inkább megérte cselekedni mint gondolkodni.

De.

Egy virtuális világban, azaz egy történetben amelyet egy alkotó készít, saját szabályrendszert találhat ki és ezt a szabályrendszert a virtuális hős át is lépheti. Neki van szabad akarata. Nem túl gyakran él vele, mert nagy királyság élni vele, tetőpontot lehet rá felhúzni, de az alkotó átléptetheti a karakterét az általa meghatározott szabályokon. Kár, hogy teljesen virtuális a főhős. Mint az öntudatunk.

Első példa: a Mátrix. Itt ugye szépen bemutatják a szabályrendszert, a virtuális világot a szabályrendszer (program) működteti (a folytatásokban aztán a "valóságot" is ugyanaz a szabályrendszer működteti, ezért tud Agent Smith is létezni benne, a szabad döntésének eredményekét). A halál is el van magyarázva és minden jelentős fordulatban el van magyarázva, hogy a hős miért cselekszik úgy (a fehér nyulat azért követi, mert felhívják rá a figyelmét, a piros perulát azért választja, mert kíváncsi az igazságra, azért megy el megmenteni Morpheust, mert az Orákulum azt mondta, hogy az ő döntésén múlik a dolog, azok az ügynökök, akik teljesen tudatában vannak annak, hogy a Mátrix nem a valóság, mégis meghalnak, amikor elvesztik a kapcsolatot az igazi valósággal, mert "a dolgok így működnek"). Aztán jön a tetőpont, Neo meghal, de úgy dönt, hogy feltámad, teljesen függetlenül attól, hogy mik a szabályok, vagy akár attól, hogy mi volt erről a dologról a véleménye azelőtt. Azért támad fel, mert nagyon király dolog feltámadni és mert az alkotók azt mondták, hogy neki egyedül megadják ezt a lehetőséget a film szabályrendszerét áthágva. Mert az egész csak fikció és a fikció csak addig működnek a szabályok, ameddig a szerző működteti őket.

Második példa: a János Vitéz daljáték. Nem tudom kinek (a zeneszerzőnek, aki matematikus fizikus volt, volt a szövegírónak, aki nem volt matematikus) volt az ötlete feljavítani a végét a Petőfi eredeti verziójához képest, de óriásit dobott rajta. Itt is végig az van, hogy Jancsi mindig csak reagál, teljesen egyszerű szabályok szerint. Az elején elfut, mert megijed, a szerelmét felülírja a önfenntartás imperatívusza. Utána viszont mindig csak a csajához menne vissza, egészen az élet vizéig, ahol aztán eszébe jut a kis faluja is és itt dilemmába kerül, de szerencsére Iluska felülírja a szabályokat és a kis falut meg a tündérországot szuperpozícióba hozza és ezzel megoldja a tetőpontot.

Talán ezért is szeretjük annyira a történeteket, mert az öntudatunkat is azokból építjük fel és mert ott igazán szabadok lehetünk. Kár, hogy mindez csak illúzió.

Na jó, akkor most kereshetem azokat a történeteket, amelyekben a tetőpontra kerül a szabad akarat megélése. Egyszer majd írok én is egyet egy olyan világról, amelyben nem lehet a poharakat felemelni, úgy kell inni, hogy az ember megfordítja a gravitációt és a tetőponton a főhős majd egyszer csak simán felemeli a poharat az asztalról és iszik egy jó kis borvizet.

Ja igen, az kimaradt, hogy mi viszont nem egy virtuális világban élünk (mármint lehet, hogy igen, de egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy kéne az igazi valósághoz hozzáférni ebben az esetben), ezért nincs szabad akaratunk. 

Zene.

AI. AI. AI. AI.

Cucc.

Hehe

hétfő, augusztus 25, 2025

az idő szocialista urai


Mi lenne, ha olyan gazdasági rendszert csinálnánk, amelyben mindenki egyenlő esélyekkel rendelkezik, függetlenül attól, hogy mikor szállt be a rendszerbe? 

Demó.

Zene. Zene.

AI

nem, nem, potya


Gondoltam, kéne írni még egy potya bejegyzést, ebben a hónapban úgyis főként ilyenekre futotta.

Aztán olvastam ezt a cikket az orosz hegymászónőről és az olaszról, aki segítségére ment. Azt hiszem, ez jól illik annak példázatául, ahogy most elképzelem a szabad akaratot.

Szóval azt, hogy nincs szabad akarat, a következő két állításra alapozom: 1. a világ determinisztikus. 2. a világ kiszámíthatatlan (azaz hiába determinisztikus, annyira bonyolult, hogy nincs jobb módszer kiszámolni a dolgok menetét, mint lépésenként végig követni őket).

Tehát az, hogy valakiből extrém hegyek mászója lesz, nem szabad akarat kérdése. Mondhatnánk, hogy ha mondjuk valaki egy hegyek közt húzódó városkában születik és képes kimenni ezerszer a közeli dombokra, akkor extrém hegyek mászója lesz és lehet, hogy ez a szabály még igaz is, de szerintem az sem szabad akarat kérdése, hogy ezerszer kimegy-e valaki a közeli dombra. Ugyanis egyszer mindenki kimegy, kétszer már egy kicsit kevesebben, a végére egy ember marad, akinek nem áll be a szaturáció és képes kimenni ezerszer. De ez nem az ő döntése, hanem az "állapotvektorában" van egy bit, ami neki megvan és a többi embernek nincs.

És megy minden jól, az ember mássza a hegyeket, de az extrém hegyeknek vannak olyan napjai, amikor bárki megy is fel, nem jön le róla, ezt tudják a hegymászók is, ezért ezeket a napokat elkerülik, de úgy gondolják, hogy olyan napok is vannak, amelyeken ha pont ők felmennek, akkor le is tudnak jönni. Na és itt jön be a második állítás, ezeknek a napoknak az azonosítása sajnos lehetetlen, mert a rendszer alapvetően kaotikus. És akkor már nem jönnek vissza, teljesen független attól, hogy eddig hogyan "döntöttek" a hegyekről lejövetelről. Mert eddig sem ők döntöttek, hanem a rendszer állapotvektorában volt több bit is, amely megengedte nekik, hogy lejöjjenek, de ők nem tudják pontosan azonosítani, hogy a mostani helyzetben melyik bitek vannak meg és melyek hiányoznak.

Ettől függetlenül, az ember úgy alakult ki eleddig, hogy azokon a biteken is dolgozzon, amelyek a biztonságát garantálják, de azokon is, amelyek veszélybe sodorják, mert néha nagyon megéri a veszély a társadalomnak. Érdemes a ritka dolgokkal foglalkozni, mert ott még sokat lehet lendíteni a költségfüggvény jobb régióba billentésén. Ennek következménye az is, hogy egyes dolgokról akkor számolnak be, ha tragédia történik (mint pl. a hegymászás), pedig sokan megmásszák a csúcsokat (bár erről a bizonyos csúcsról nincsenek is statisztikák). Más dolgokról viszont csak a sikerekről beszélnek (mint pl. az indie játékok), pedig sokan félkészen hagyják abba a játékukat néhány év gürcölés után. Elég nehéz a sajtóból megtudni, hogy mi is a várható érték.

Persze, azért, mert az embernek nincs szabad akarata, még jár a dicsőség, ha megmássza a magas hegyeket, ha lejön róla, ha nem, ha orosz, ha nem. 

Zene

Demó

vasárnap, augusztus 24, 2025

töröljük ki a hibás információt az élet fájából


Ha azt hisszük, hogy az utódaink genetikailag relevánsak maradnak, nagyon tévedünk. Mindent, ami információ, a számítógép jobban csinál majd nálunk. Egyszer.

péntek, augusztus 22, 2025

ezt még el kell mondanom, magadban nem hagyhatom


Ez lehet, hogy érdekes beszélgetés Barabási Albert László és Kelemen Hunor között, még nem néztem meg. Van összefoglaló is.

péntek, augusztus 15, 2025

izé


Néha történnek olyan dolgok is, amelyekről nem írok, mert az az énem ami érzékeli őket nem beszélget a picsogó énemmel, amire a blogoló énem telepedett rá. Jó lenne, ha ez az énem is ki tudná fejezni magát, bár lehet, hogy amit ő érez, arra nincs szó.

hétfő, augusztus 11, 2025

hány jével írják, hogy apokalipszis?


Na, pár napja kijött az ópenéjáj legújabb modellje, a dzsípítí öt és elég gyengécskén muzsikál. Azt ígérték, hogy doktorandusz szintű diszkussziókat lehet vele folytatni, de ez valószínűleg csak vallási doktoranduszokra vonatkozik, még a betűk számlálása is elég nehezen megy neki hosszabb szavakban.

Persze ez nem jelent semmit, pár napja még arról volt szó, hogy már milyen jól tudják a matematika feladatokat oldani egyes modellek, már csak azt kell megoldani, hogy a való világról gyűjtött adatokat is jól rendszerezett formába hozva tanulják, mint ahogy a matematikát. Ja, hogy nincs ilyen leírás, de hát végre itt vannak a mesterséges intelligenciák amelyek fáradhatatlanul végzik a munkájukat, tessék szépen először a rendszerező intelligenciát elkészíteni. Először az egy lépés hosszú bizonyításokat kell megtanulni, utána a két lépés hosszúakat, ... száz lépés fölé már nem lesz értelme menni, mert azt már úgysem érti senki.

Legalább egy időre az ópenéjájos fickók abbahagyják a terminátorral való ijesztegetést.

Demó.

Rodrigo. Enescu. Zene.

AI

péntek, augusztus 08, 2025

amikor a halálos beteg egy rövid időre magához tér és rögtön sörözni meg miccsezni kezd



Valaki elmagyarázza nekem, hogy miért szárnyal a román tőzsde? Elvileg a tőzsdére csak hosszú távon érdemes befektetni, mégis mi a franc van Románia jövőjében ami ezt az optimizmust táplálja? Én még mindig kitartok azon nézetem mellett, hogy Romániában sosem lesz már 2% fölötti gazdasági növekedés.

(jó, vannak elméleteim, de lusta vagyok leírni (na jó, rövid távon nyertes cégek felülreprezentáltak a tőzsdén, de erre az a válasz, hogy senki nem tudja időzíteni az exitet), de az alapvető problémámra nem adnak választ.)

Demó.

Zene. Zene.

csütörtök, augusztus 07, 2025

hülye vagyok, ezt belátom, és ez itten az ellenségem ellensége


Ha a nagy médiazajban az ember nem tudja, mire érdemes figyelni, van egy tippem. Amit éppen meg akarnak szüntetni, abban lehet, hogy van valami fontos, másképp nem lenne ellenség.

Demó

Zene. Zene.