Rájöttem, hogy azokat a történeteket szeretem a legjobban, ahol a tetőpont a főszereplő szabad akaratát fejezi ki. Két példát hozok erre, a Mátrixot és a János Vitéz daljátékot.
Na jó ezt most megpróbálom jól megírni. Szóval akkor kezdjük elölről (megint).
Azt értem szabad akarat alatt, hogy képes vagy úgy dönteni, hogy teljesen független a döntés kimenetele az aktuális állapotodtól. Ez ugye azért lehetetlen, mert az aktuális állapotod teljesen leír téged, nem hiszek lélekben vagy ilyesmikben (bár ha lenne is, nem tudom mire menne állapot és szabályok nélkül, például a halhatatlanság is egy szabály, tehát még akár a lélekkel rendelkező egyén számára is lehetetlen a szabad döntés, ha jobban végig gondolom). Még csak azt sem kell felételezzük, hogy ismerned kell a saját állapotodat ahhoz, hogy szabadon dönts, a törvények uralma alól akkor sem menekülsz, ha nem ismered őket. Mégis miért tűnik úgy, hogy létezik szabad akarat? Hát mert az állapot + szabályok alkalmazása után nyert új állapot nem ismert, főként nem több lépés után, ezért gondoljuk úgy, hogy bizonyára valami jó okunk volt arra, hogy így döntöttünk. Evolúciósan valószínűleg eddig inkább megérte cselekedni mint gondolkodni.
De.
Egy virtuális világban, azaz egy történetben amelyet egy alkotó készít, saját szabályrendszert találhat ki és ezt a szabályrendszert a virtuális hős át is lépheti. Neki van szabad akarata. Nem túl gyakran él vele, mert nagy királyság élni vele, tetőpontot lehet rá felhúzni, de az alkotó átléptetheti a karakterét az általa meghatározott szabályokon. Kár, hogy teljesen virtuális a főhős. Mint az öntudatunk.
Első példa: a Mátrix. Itt ugye szépen bemutatják a szabályrendszert, a virtuális világot a szabályrendszer (program) működteti (a folytatásokban aztán a "valóságot" is ugyanaz a szabályrendszer működteti, ezért tud Agent Smith is létezni benne, a szabad döntésének eredményekét). A halál is el van magyarázva és minden jelentős fordulatban el van magyarázva, hogy a hős miért cselekszik úgy (a fehér nyulat azért követi, mert felhívják rá a figyelmét, a piros perulát azért választja, mert kíváncsi az igazságra, azért megy el megmenteni Morpheust, mert az Orákulum azt mondta, hogy az ő döntésén múlik a dolog, azok az ügynökök, akik teljesen tudatában vannak annak, hogy a Mátrix nem a valóság, mégis meghalnak, amikor elvesztik a kapcsolatot az igazi valósággal, mert "a dolgok így működnek"). Aztán jön a tetőpont, Neo meghal, de úgy dönt, hogy feltámad, teljesen függetlenül attól, hogy mik a szabályok, vagy akár attól, hogy mi volt erről a dologról a véleménye azelőtt. Azért támad fel, mert nagyon király dolog feltámadni és mert az alkotók azt mondták, hogy neki egyedül megadják ezt a lehetőséget a film szabályrendszerét áthágva. Mert az egész csak fikció és a fikció csak addig működnek a szabályok, ameddig a szerző működteti őket.
Második példa: a János Vitéz daljáték. Nem tudom kinek (a zeneszerzőnek, aki matematikus fizikus volt, volt a szövegírónak, aki nem volt matematikus) volt az ötlete feljavítani a végét a Petőfi eredeti verziójához képest, de óriásit dobott rajta. Itt is végig az van, hogy Jancsi mindig csak reagál, teljesen egyszerű szabályok szerint. Az elején elfut, mert megijed, a szerelmét felülírja a önfenntartás imperatívusza. Utána viszont mindig csak a csajához menne vissza, egészen az élet vizéig, ahol aztán eszébe jut a kis faluja is és itt dilemmába kerül, de szerencsére Iluska felülírja a szabályokat és a kis falut meg a tündérországot szuperpozícióba hozza és ezzel megoldja a tetőpontot.
Talán ezért is szeretjük annyira a történeteket, mert az öntudatunkat is azokból építjük fel és mert ott igazán szabadok lehetünk. Kár, hogy mindez csak illúzió.
Na jó, akkor most kereshetem azokat a történeteket, amelyekben a tetőpontra kerül a szabad akarat megélése. Egyszer majd írok én is egyet egy olyan világról, amelyben nem lehet a poharakat felemelni, úgy kell inni, hogy az ember megfordítja a gravitációt és a tetőponton a főhős majd egyszer csak simán felemeli a poharat az asztalról és iszik egy jó kis borvizet.
Ja igen, az kimaradt, hogy mi viszont nem egy virtuális világban élünk (mármint lehet, hogy igen, de egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy kéne az igazi valósághoz hozzáférni ebben az esetben), ezért nincs szabad akaratunk.
Zene.
Cucc.
Hehe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése