filmek

Most is relatív hosszú a lista, mondjuk nagyon egyenetlenül oszlott meg a hónapban, szinte mindent az elején láttunk. Én meg megint nem akarok túl sok időt erre szánni, szóval nem lesz nagy filózás (talán egy filmet leszámítva, ha az ujjaim is egyetértenek). 

Final Destination Bloodlines (2025): Egész jól újragondolták a Final Destinationt, van benne retró, évtizedeken átívelő sztori, a szokásos vicces halálnemek, néhány érdekes reflexió az első filmsorozatra (még a gyanús halottasházi fickó is kap egy jó kis homázst, lévén neki ez az utolsó filmszerepe). Szerintem egészen jó darab, főként ezek között a filmek között, kicsit bemutatja, hogy azért bizonyos dolgokban sikerült rátenni a 2000-es évek elejére.

Baby Driver (2017): Nekem nagyon bejött, anno kimaradt, de most valahol láttam, hogy milyen jól ötvözi a zenét a szereplők mozgásával (nem tudom, a koreográfia mennyire illene ide, bár bizonyára nagyon fontos egy filmben, azért mégsem kell nagyon precíz legyen, főként mivel nem ez adja egy film minőségét, mint ahogy egy balettben az egy óra tánc meghatározza, hogy mi is fér bele). A történet is egész jó, mondjuk valószínűleg párszor meg kéne nézni ahhoz, hogy tényleg igazán üssön az az irónia, hogy komoly bűnözők nyomják az ipart és az egyiknek mindig azt mondják, hogy Baby. Elsőre megnézve jobban érdekelt az, hogy mi lesz Babyvel, mint az, hogy milyen vicces az egész helyzet. Ugyanakkor kevés filmmel vagyok, amelyben nem úgy érzem, hogy kicsit túl van nyomva a flower power, de ebben valahogy mindennek ott a helye. Nagyon cuccos.

Carrie (1976): Húú, a második jelenet, amikor a csajok fürdőznek full frontálban, na ilyen filmeket ma már nem csinálnak. Meg az, hogy teljesen be meri mutatni, hogy az emberek gonoszak és kicsinyesek, na ilyen sincs már. A mostani gonosz és kicsinyes emberekre azt mondjuk, hogy hülyék, pedig ez nem igaz. Teljesen jogosan kultusz film, mondjuk a mai világban nem tudom már mennyire releváns, a rossz elleni harcunkkal kiirtottuk a jót is, hiszen minden csak ízlés kérdése. Jó lenne megérteni azt, hogy miért került bele Szent Sebestyén és az ő nyilai/ollói, biztos azt a néhány keresztény embert akit ismerek jól ki tudnám akasztani egy percre vele.

Yi Yi (2000): Na jó, szóval ez a világ egyik legjobb filmje, legalábbis a wiki szerint és a legjobb ázsiai filmek listáján is gyakran befér a topba, szóval ideje volt nekem is kipipálni. Hát annyira nekem nem volt nagy fless, nem rossz film, de azért nem top kategória. És még a filmtetten sem írtak róla. Azért megpróbálom összefoglalni, mert arra gondoltam, hogy a sok keleti filmet amit nézek, valószínűleg a blog néhány olvasója sosem fogja megnézni, de hátha szép lassan sikerül bennük felkelteni az érdeklődést. Szóval ez a film egy család életét mutatja be amint élik Taipeiben a felső középosztálybeli életüket. Lehet azért olyan nagyra tartott ez a film, mert a legtöbb ázsiainak ez egy ilyen idealizált élet, amiben mindenki nyugodtan él és közben csak a saját démonaival van elfoglalva, a többi gondjuk már megoldódott. Szóval először van az apuka, aki valami számítástechnikai cégben alapító, de mostanában már eléggé rosszul gurul a szekér, ezért próbálnak irányt váltani valami japán cég bevonásával, közben meg találkozik a régi szerelmével akivel próbálja megérteni, hogy miért is hagyta őt ott. Még Japánban is találkoznak, távol az otthontól (egyébként itt végre az operatőrnek is meg van engedve, hogy egy kicsit művészkedjen, van jelent a mólót nyaldosó hullámok között, tükröződés a vonat ablakában, tükröződés a szálloda ablakában a kivilágított várossal a háttérben, stb., egyébként a film nagyon tudatosan mindent merőlegesen mutat a belsőkben és a külsőkben meg minden nagyon távoli). Aztán persze a fickó jó konfuciánusként elengedi a nőt. A felesége nem sokat szerepel, de azért elmegy a hegyekbe a buddhista kolostorba megvilágosodni és a végén rájön, hogy a kolostori élet is ugyanolyan egyhangú mint a városi élet ami elől menekült. Van még egy nagyobb lány (gondolom titkon bevallották maguknak az ázsiaiak is, hogy jobb ha a fiú nem első szülött, mert a második gyermek jobb lelki egyensúlyt tud kialakítani a felnövés közben) aki nagyjából egy barátnő meg egy fiú között ingázik emocionálisan. Van még egy kis srác, akivel senki nem foglalkozik, szóval arany élete van, felfedezi a világot a saját kedve szerint és persze mindenkinek beint a végén, hogy én öt évesen többet értek az életről, mint ti akik már felnőttetek. Van még egy nagymama is, de az ő történetét nem lövöm le, valószínűleg a kisfiú mellett ő a mondanivaló fő hordozója. Na, itt nincs hangos popzene, meg nagy szerelmek meg gengszterek, illetve van még egy testvér vagy miafranc, akinek zűrös nőügyei vannak, de szerintem ő csak azért van, hogy ne legyen már olyan gondtalan a család élete. A végén az apuka úgy dönt, hogy nem megy vissza a céghez dagasztani a sarat és ennyi. Majd egyszer talán meglátom (jótúbon), hogy miért olyan zseniális ez, valószínűleg én nem vagyok eléggé témában az ázsiai emberek elvárásaival az élettel szemben.

On the Silver Globe (1988): Erről a filmről azt olvastam, hogy ha a forgatás befejeződött volna a 70-es évek végén és akkor jelent volna meg, akkor teljesen átírta volna a sci-fi történetét és nem lett volna annyira domináns a Star Wars. Ráadásul "a" lengyel sztár rendező, Andrzej Żuławski műve, aki a Possessiont is rendezte és jó pár Sophie Marceau filmet is (amelyeket én is meg kell nézzek, eddig csak az én éjszakáimat ... láttam ami elég cuccos volt). Szóval nagy elvárásaim voltak, ehhez képest valami eszméletlen fájdalom volt nézni. Számomra teljesen érthetetlen a történet is, ami főként hosszú jelenetekben van elmondva amelyben furán kifestett arcok beszélnek az emberiségről, de kb. olyan, mintha nekem három évesen dialektikus materializmust kellett volna tanulnom. Az igaz, hogy szépek a helyszínek, de ha nem kéne ugyanazt bámulni két percen keresztül, akkor talán élvezhetőbb lenne. A hab a tortán, hogy kb. ötöde a filmnek nem forgott le, ezt a rendező úgy oldotta meg, hogy kézi kamerával filmezgetett Varsóban és közben elmeséli, hogy mi kéne történjen, mintha bárki is értené, hogy mi is az egésznek a lényege, hogy az asztronauta végre átkelt a folyón és ott gonosz madáremberek támadtak rájuk. Komolyan, ha van valaki aki ezt a filmet érti, szerintem azt be is kell utalni rögtön a pszichiátriára.

Cyborg 2 (1993): Ez viszont tiszta sor, amikor még az emberek hittek az emberiségben, volt értelme filózni a kiborgokon. Príma 90-es évekbeli ízléssel készített rágógumi film, van benne egy nagyon fiatal Angelina Jolie is, néhány B listás színésszel egyetemben, akiknek viszont én még a látványát is kedvelem (a fejvadász, meg a titkos segítség, nagyon ismerős formák, de nem tudom miben láttam őket, persze a wiki segíthetne, szerintem valamikor a 90-es években éghettek bele az agyamba). Jolie kisasszony azt mondta, hogy hányt miután megnézte a filmet, de nekem nagyon bejött, a téma és a korszak is csúcson van a mai ízlésemben. Nem tudom mit írjak ide, talán azt kéne elmagyaráznom, hogy ez a bugyuta film miért is nem az, de hát ízlések és pofonok... Egy kis ízelítő azért: yt 

One From the Heart (1982): Na, ez meg príma 80-as évekbeli cucc, technikailag már az évtized elején elérték azt, amire nagyjából az évtized képes volt (kivéve talán az animatronikus szörnyikéket, de hát ez nem az a mese). Egész Las Vegast építettek fel egy stúdióban, nagy ötlet, de talán ha egy kicsit bonyolultabb lett volna a történet, nem lett volna akkora bukás, mert tényleg nagyon jól néz ki a film és pont elég meztelenség van benne ahhoz, hogy az ember végig nézze, bár a ritmusából hamar kitalálható a történet egésze. Mondjuk nagyon biztos volt benne Coppola, hogy akkora sztár, hogy az emberek még egy ilyen történetére is beülnek az Apokaliszis Most után. Talán ha nem lenne heppi end, hanem valami nagyon nagy csavar a végén, akkor nem lett volna az embereknek az az érzése, hogy egy rágógumi filmet nézett meg, aminek persze van helye és ideje, de ezek szerint a film eredeti bemutatóján nem volt. Nekem azért bejött, mert most filmek meg hírek között kell választanom (és sajnos túl gyakran választom a híreket, de próbálok szép lassan lejönni róluk).

Babygirl (2024): Nálunk ez egyszerre került moziba a The Substance-szel, jól döntöttem, amikor azt választottam megnézésre a két öregedő filmcsillag meztelenkedik egy jót filmek között. Ezt a filmet nem igazán tudom értelmezni, hacsak nem az, hogy azt üzeni a gazdag de boldogtalan vezérigazgatóknak, hogy nem vesztegették el az életüket, még találhatnak szexuális beteljesülést egy domina mellett. Persze itt fordítva van ez elmesélve, de az csak egy fricska a feminizmusnak, hogy a női vezérigazgató ugyanúgy viselkedik mint a férfi vezérigazgató. És persze a végén még van képük a tortát is megenni. Az azért vicces, hogy szakmailag nagyra értékelt ez a film, ha ebből trend lesz, akkor joggal mutogathatunk majd ezen filmekre mint a dekadencia jeleire. Persze lehet az amerikai zeitgeistet jól leírja, én már pár szót letiltottam tuitteren, valószínűleg nem vagyok eléggé képben. A baj igazán az, hogy mondjuk a Cyborg 2 szexis jelenetét sokkal szexisebbnek találtam mint ezt az egész filmet. Most éppen azon gondolkodom, hogy akarnám-e, hogy legyen egy ilyen film Jennifer Connellyvel (aki mostanában a kedvenc színésznőm lett és korban is ide illik). Nem tudom eldönteni, teljesen tisztában vagyok vele, hogy a színésznők és az általuk megformált karakter között nincs semmilyen kapcsolat, de ugyanakkor azt is tudom, hogy csak valami jó sztorival rendelkező filmet tudnék értékelni és most egy perc alatt semmi nem jut eszembe, talán egy Titanic téma egy idősebb párral működhetne. Persze az kizárt, hogy valaha is legyen egy Dark City 2 amiben azt figyelnék meg, hogy az emberek hogyan szaporodnak. Ha valakinek B/C filmes ötletekre van szüksége, írjon a kommentben, nem kérek még kreditet se. :))))

Carrie (2013): Nagyon jó színésznő Chloe, de mivel 16 éves volt amikor ez a film megjelent, elég rendesen behatárolta a lehetőségeket. Sajnos az eredeti film sokkal jobb mint ez, de jó példája annak, hogy miként hígult fel a 70-es évek a 2010-es évekre. A vallásos vonal igazán fel lett hígítva és amikor nyomja az ipart a kiscsaj, akkor hadonászik is, mintha a kezével rombolna és nem az elméjével. Tudományos kísérletnek jó ez a film, néhány változót ki lehet mérni a korszakok között, talán több értelmük van mint a gdp-nek. Majd a pszichohistorikusoknak.

The Rage: Carrie 2 (1999): Ez viszont amolyan folytatás a Carrie után, jó kis 90-es évek végi esztétikával. A történetnek is vannak egyéb felhangjai is, ami főként azért érdekes, mert most próbálja inkább az iskola srácaira kenni a felelősséget (az elsőben egyértelműen a csajok voltak a hibásak), ez egy kicsit már a 2000-es évek feminizmusát juttatja eszembe, bár nem vagyok a téma nagy ismerője. Az biztos, hogy ez jobb film mint a rimék, még ha kicsit gyengít is az eredeti film fókuszán (ami megvan a rimékben is). És persze megtudjuk, hogy az eredeti filmben a túlélő csaj is megkapja ami jár. :)

Once Upon a Time in America (1984): Bevallom, ez a film most azért került terítékre, mert ebben a hónapban nem volt Jennifer Connellys film, pedig tudtam, hogy csak keveset szerepel benne, de hát ez amúgy is egy nagyon jó film és egy igazi mester utolsó műve. Nem vagyok nagyon témában a maffiózós körökben, hírekben, könyvekben, de én sokkal meggyőzőbbnek találom ezt a filmet olyan szempontból, hogy a figurák azért mégis csak bűnözők, akik képesek még a nagy szerelmüket is megerőszakolni és a legjobb barátjukat is átverni, ha a körülmények úgy hozzák. És a látvány is vetekedik a Keresztapával, amit azért jó lenne valamikor újra nézni azért. A 4 órás verziót néztük meg és végig teljesen lekötött, pedig azért rendesen elidőz egyes jeleneteken. Na, hát nem az én feladatom ezt felmagasztalni, de hát mindenképpen megnézendő. (yt)

Spooks (1. évad és 5 rész a másodikból): Egy spionkodós sorozat a 2000-es évek elejéről, amikor nagyban ment a terror elleni háború. Ja és az angolok készítették, és minden részben egy-egy külön történet van elmondva, szóval néha nagyon bele kell húzni. És az első évadban nincs is arab téma. És azért arra is odafigyelnek, hogy legyen kellő mennyiségű poén meg geg is, mindjárt az első részben amikor egy házba kell lehallgató készülékeket szerelni, kifut a cica, aztán inkább azt vadásszák, ráadásul az eső is elered, a cicát meg is kell szárítani. És legalább az is el van mondva, hogy mennyiféle ember akarja megölni vagy felrobbantani a többieket, vannak is abortusz ellenesek, meg ír függetlenség pártiak, meg bevándorlásellenesek. Mindenki úgy gondolja, hogy az erőszak az utolsó megoldás, nem a társadalom lassú folyamatainak új mederbe terelése. Jó cucc és a technológia olyan blőd, hogy én már élvezem, a 2. évadban a hacker téma is előkerül, aztán a gép visít mint a malac amikor éppen törik fel. Vagy itt van ez a zseniális 5. epizód a második évadból. Most spoiler jön, szóval ne olvass tovább, ha meg akarod nézni a sorozatot. Szóval ebben a részben arról van szó, hogy szimulált katasztrófa esetén gyakorolják a teendőket, de nagyon keményre sikerül a szimuláció. Nagyon jól adják el azt, hogy az emberek egyre kevésbé hiszik azt, hogy gyakorlatoznak (az elején így indul az egész, a főnök be is mondja, hogy ez most gyakorlat) és egyre inkább elhiszik azt, hogy tényleg egy óriási katasztrófa történik több millió halálos áldozattal és ők lezárás alatt vannak és nem tudnak rendesen kommunikálni a külvilággal. Azzal, akivel meg sikerül kommunikálniuk, mind be van avatva a gyakorlatba és még van két beépített ember is, akik végig áskálják a főszereplő döntéseit, hogy minél inkább az őrületbe kergessék. Nagyon érdekes, hogy attól lesz hihető egy performansz, ha a szereplő betesz kis személyes véleményeket, beszólogat, nem csak nyersen felolvassa a gyakorlat aktuális lépésének a paramétereit amiből döntést kell hozni és a jó döntés esetén tovább folytatódik a gyakorlat. Szerintem ez volt a legfeszültebb rész eddig, pedig végig az irodában voltak, nem voltak közvetlen veszélyben és ebben a részben senki meg se halt (illetve akkor ért véget a gyakorlat amikor a főszereplő le akarta lőni azokat akik nem engedelmeskedtek, persze, vak töltények voltak a fegyverben). Egy ilyen részből, ami csak tiszta szimuláció szerintem sokkal jobban lejön az, hogy ezek az emberek mindenféle gonosztevőkkel küzdenek a háttérben míg a nép nyugodtan alszik vagy éppen azon gondolkodik, hogy milyen kávét vegyen a mai nap beindításához a sarki kávézóban. Itt még a játék is vérre megy. Persze ugyanakkor a néző számára valahogy mégis egész végig világos, hogy ez azért mégis csak egy gyakorlat kell legyen, mert az nem lehet, hogy a sorozat az eddigi kémesből hirtelen posztapokaliptikusba váltson át, hiszen azt jelentené, ha tényleg bekövetkezne az a katasztrófa amit gyakorolnak. Tényleg, milyen kár, hogy még egyetlen sorozat sem merte azt meglépni, hogy ilyen éleset forduljon, mondjuk az első évad még csak valami orvosos sorozat, aztán a második évadban meg vált posztapokaliptikusba, mert éppen kitört a zombi vírus. A harmadik évadba meg valami túlvilági filózás lehetne. Végig ugyanazokkal a szereplőkkel. Talán a Lostban váltottak gyakran irányt, főként azért, mert fogalmuk sem volt, hogy merre vigyék az egészet, egy adott ponton még időutazás is volt. Aztán persze elszúrták a végét, szerintem még az is jobb lett volna, ha mindenki meghal a szigeten, mert aktiválják a füstöt. Ha tudnák tartani ezt a minőséget 10 évadon keresztül, akkor simán az egyik kedvenc sorozatommá válhatna. Na, meglátjuk.

Zene. Zene.