szerda, május 14, 2025

amikor dávid dobókockával lőtte ki góliát szemét


Nem semmi, hogy ide jutottunk, hogy nem tudunk választani a jó és a rossz között. Milyen meséket hallgatott az emberek nagy része?

Nicușor egy olyan ember, aki egy van egy generációban, egyszerre matematikus és hajlandó a politikára áldozni az értékes idejét. Mindkét eseménynek igen kicsi a valószínűsége, együttesen meg igen igen kicsi, lévén függetlenek. Csak ezért az egy dologért is érdemes lenne megválasztani, ritka lehetőség.

A hatalom korrumpál. Egy ilyen állítást is nehéz igazolni/elvetni, de probabilisztikusan lehet már vele valamit kezdeni, jó kis mintavétel lenne erre ő is, elnöki pozícióban a leginkább.

És amúgy is, egy normális ember. Ez az egyetlen reményem, hogy a román többség inkább a normalitást szereti, nem a huliganizmust és rájön, hogy gyakorlatilag ez most a tét.

Érdekes, de az utóbbi időben azért annyira nem aggódtam emiatt a választás miatt, mintha az alteregóm eldöntötte volna már, hogy nem lesz gond. A múltkor nagyon visított, hogy menekülj. Valahogy próbálom összeegyeztetni ezt az egészet azzal, hogy nem hiszek a szabad akaratban, a kocka már el van vetve, csak a Föld még kell forduljon négyet a tengelye körül, hogy mi is megtapasztalhassuk a dobás eredményét.

Zene.

AI.

Ehh. Ehh.

Nincsenek megjegyzések: