csütörtök, február 29, 2024

egy neurománc koktélt kérnék, JÉG nélkül

Nem semmi, az epöl bejelentette, hogy sorozatot készítenek a Neurománcból. 

Először nagyon megörvendtem a hírnek, mert a Neurománc jó kis történet, innen kaptuk a kibertér szót, ami az internet elképzelt jövője lett volna, ha a művészek győztek volna és nem az üzletemberek. Szóval ebben a virtuális világban a különböző szervezetek a méretükkel arányos épületekben lakoztak volna, amelyek fényutakkal vannak összekötve és a adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés jegelés segítségével történik. Elég pszichedelikus dolognak hangzott annó. Ja és a világ gyakorlatilag az óriáscégek béklyójában sínylődik és kiborgok járnak az emberek között, amelyek érzékszervei és végtagjai fölött át lehet venni az irányítást. Jó kis disztópia, 10 órányi matériát összehozni az egyébként elég vékonyka könyvből azt jelenti, hogy rendesen átrágják a világot.

Na és ennél a gondolatnál lett rossz kedvem, mert nagyon nem az a PC világ ez amelyről az epöl mesél nekünk és bizonyára csak azért kell nekik, hogy az emberek a kibertérbe az epöl új véerr sisakjához nagyon hasonlító sisakkal csatlakozzanak be, szóval csak reklám lesz az egész, a disztópia meg fel lesz vizezve a felismerhetetlenségig.

Vagy talán mégsem? Érdekes, de az epöl nagyon nyomatja a sci-fi-t a tévé szolgáltatásán, amit én nem nézek, de sokak dicsérik ezeket a sorozatokat. Még az Alapítványról is van sorozat, ami gondolom beleillik az epöl PC világképébe (ezért sem vonz annyira, meg azért sem, mert gyerekként nagy ötletnek tűnt, hogy a történelem kiszámítható, de mostanában nem igazán hiszek már ebben, inkább Dűne rajongó lettem).

Az biztos, hogy ettől már nem fogom magam távol tartani, lehet, a következő epöl termék vételét a sorozat végére időzítem majd.

Szóval valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy az epöl nem fogja felhígítani ezt a matériát, amit én nagyon fogok sajnálni, de azért csak megnézem. De milyen jó is lenne ha már lenne valami igazán jó disztópia, de zombik nélkül.

Egyébként ha már véerr, én érdekesnek tartom az epöl próbálkozását, jó lenne, ha sikeresek lennének vele. Azt nem hinném, hogy az árát lefelé fogják vinni, inkább a masina lehetőségeit fogják addig kiterjeszteni, hogy egyre több embernek megérje az a 3500 dollár. Ami egyébként nem egy elképzelhetetlen dolog, ha mondjuk az ember délutánonként sétálhatna vele egy kicsit Párizsban, az már jól hangzana. És még azt is kinézem az epölből, hogy belerakják azt a 10 milliárdot, ami ahhoz kéne, hogy az 1900-as világkiállítást is megnézhessük Párizsban és utána sétálhassunk egy kicsit a központban. Ez már tuti megérné azt a 3500 dodót. Majd meglátjuk tíz év múlva, hol is tartunk.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene.

Nincsenek megjegyzések: