filmek

Ebben a hónapban is sikerült átlag feletti számú filmet megnézni, de csak nem bírtuk ki, hogy egy kis Partizánt is nézzünk, pedig fölösleges volt. Na de bele kell húzni a pár soros véleményekbe, mert másképp hosszú lesz. Egyébként most sok olyan filmet néztünk meg, amit én régóta meg akartam nézni, valahogy most úgy jött ki a lépés, hogy sorra is kerültek.

Firefly (2002): Régóta meg akartam nézni, nem gondoltam, hogy ennyire tisztán keveri a westernt a sci-fi-vel. Igazából nem is nagyon sci-fi, egyetlen rész van amiben van bármi jelentősége annak, hogy űrhajóval közlekednek a bolygók között. Illetve mégis sci-fi, mert az amerikai-kínai kevert társadalom az csak a sci-fi-ben létezik. Bár lehet a kínaiak csak "az összes többi nép" absztrakciójául szolgálnak. Egyébként meg elég butácska történetek, a karakterek egész jók, az is működik, hogy a jövő ugyanaz mint a jelen, csak űrhajókkal, ilyen szempontból jó megszorítást választottak. Ami viszont gyenge, hogy igen csak lassan halad a nagy ívvel, ami gondolom az orvos húgának a mentális képességei lettek volna, de oly kevés derül ki belőle az egész évad alatt, hogy nem segített be amikor a következő évadról kellett dönteni és így csak egy fura western az egész, amiből már van elég. Egyébként nem lepődnek meg, ha ribútolnák ezekben a folytatás folytatásának folytatásáról szóló időkben, állítólag komoly tábora van most is, de annyira azért nem érdekelt, hogy utána nézzek. Szerintem én jegelném a folytatás megnézését, hacsak nem ajánlanák olyanok, akiknek adok a szavára.

Infernal Affairs (2002): Anno láttam ezt, akkor nagyon bonyolultnak tűnt, most egyáltalán nem tűnt bonyolultnak, lehet közben annyit fejlődött a tudatalattim a keleti arcok megkülönböztetésében, hogy már nem gond neki ezeket az arcokat a jó és rossz morális kategóriájához sorolni. Most is nagyon bejött, ez a 2000-es évek eleje esztétikája nagyon bejövős nekem. Most gondolkodom, hogy miért is, nem tudom, talán a legnagyobb ugrás amit a konzolok világában tapasztaltunk, az a ps1-ps2 váltás volt, de ez valahogy még mindig csak mennyiségi ugrás volt, de óriási. Itt az emberek még csak időnként veszik elő a telefonjukat, már megvan az instant információ csere lehetősége, de még mindig csak egy kvantumnyi információ cserélődik, az ember a telefonálás után nem azzal folytatja, hogy megnyitja a térkép alkalmazást vagy keres valamit a neten, hanem elteszi a telefonját és megy a dolgára. Ez hiányzik nekem a jelenből, ezt vették el tőlünk az okos telefonok, meg persze a buta telefonok elképesztő sokféleségét. Ez az idő jelenik meg ebben a filmben, vastagon. Persze van egy morális történet a jóról és a rosszról és, hogy mitől leszünk egyik vagy másik, de ez elég szakállas történet már, bár itt elég jól van előadva, végig fennmarad valamennyire az esély, hogy az utak morálisan keresztezik egymást, nem csak fizikailag. Szerintem a vége nagyon jó lett, én gondolatban itt lezárom a történetet, bár megnéztük a két folytatást is.

Infernal Affairs II (2003): Az első folytatás is egész jó, de míg az első részben kellett játszani azzal, hogy most ki kivel van, az előzményben ennek tisztának kell lennie, ezért ez elég standard történet, még ha van is benne csavar, de eléggé kiszámítható csavar. Nekem ez is bejött, de talán a legkevésbé érdekes film a trilógiából, de legalább jó sok vér folyik benne, a jó hongkongi filmes tradíciókhoz híven, bár azért ez már egy eléggé tisztára mosdatott tradíció, ps2-t tolnak az emberek amikor gyilkolják egymást.

First Snow of Summer (2023): Ez egy német Amélie, nagyon hasonló a témája, a vizuális szerkesztése, a történet vezetése. A vége más, nem is igazán értem mi szükség volt erre, talán a rendező úr azt gondolta, hogy másképp az emberek azt mondanák, hogy csak másolt mindent. Egy francot, minden hónapban kéne egy ilyen film, másolhatnák ezerrel ezt a témát: az élet mindenkinek máshogy szép!

Run Hide Fight (2020): Ezt a tévében néztük, elalvásra kellett volna inspiráljon, de végig néztük, mert hát egy kis modern Die Hard egy kiscsajjal mindig jó téma. Egyébként nagyon középszerű, de relatív kis pénzből is készült és nem is nagyon lehetett oldani a feszültséget pár poénnal, mert az nem illett volna a komoly alaphelyzetbe, szóval nagyon nehéz téma, nem tudok ki tudott volna többet kihozni belőle. Persze nem is nagyon foglalkoznak vele, ami érthető is, meg nem is. Ja igen, ha húsz év múlva olvasom ezt és nem akarok klikkelni a linkre, hát egy iskolai lövöldözésről szól, amelyet megold egy kiscsaj.

Elle (2016): Ezt azért néztük meg, mert Verhoeven és a Total Recall óta nekem ő kötelező rendező. (Vicces, hogy pont mostanában volt egy nagy vita a Starship Troopersről a tuitteren és a régi jó tuittert kaptam én ebben a témában, bár leginkább a vélemények amiket én olvastam mind a nácik bírálatát támasztotta alá.) Elég durva a történet, de nagyon reprezentatív is a mostani időkre, talán ez az egyik legerősebb film ilyen szempontból amit mostanában láttam. Az is vicces, milyen furán mutatja be a játékok készítését, persze, értem én, hogy nagyon távol esik a fő témától, de azért egy kicsit kavarhatták volna még ott a dinamikát. Na mindegy, szóval érdemes megnézni, még akkor is, ha az a szinopszisa, hogy egy nőt megerőszakolnak és ahelyett, hogy a rendőrségre menjen, inkább megpróbálja megoldani ő a rejtélyt. Lehet, sok ilyen műsort nézett a tévében.

Sisu (2022): Jó kis modern Rambó film ez, a második világháború vége felé egy finn fasza gyerek kinyír egy náci osztagot. Hó szerencsére nem sok van, nehogy összetévesszük a nácikat az oroszokkal.

Infernal Affairs III (2003): A harmadik rész ebben a bizonyos hong kongi trilógiában. Ez megint csavaros, azért is, mert az emberek Tony-t meg Andy-t akartak látni, de az ő történetüket már ismerjük, ezért van egy új rendőr, akiről megint nem tudjuk, hogy jó fiú vagy rossz, meg egy új bűnöző, akiről nem is feltételezzük, hogy akár jó fiú is lehetne. És persze az univerzum egyensúlyát is fenn kell tartani. És az ember talán mégis jóra vágyik, még ha rosszból is jön. Mert rossznak lenni fárasztó. De jónak lenni is, főként rosszak között. És végre a pszichológus nő is kap több szerepet, ha már ő Ázsia dívája. Itt megint úgy éreztem, hogy nem értem ki kivel van, talán ha 20 év múlva újra nézem, már világos lesz, bár utólag minden a helyére kerül, elvileg, de a pokol és a mennyország nem hiába áll 9-9 szintből a buddhizmusban, szerintem csak felületesen értem az egészet. Egyébként meg emelem kalapom a készítők előtt, akik 2 év alatt összehozták a három filmet, a Mátrix trilógia sokkal többet vajúdott és lehet a gondolati mélysége nem is nagyobb mint ennek a trilógiának és vizuálisan sem olyan egyértelmű, hogy melyik a jobb. Illetve, néha az egyik, néha a másik, most talán inkább ez, de lehet csak azért, mert a Mátrixot talán túl sokszor megnéztem.

August: Osage County (2013): Ebben a filmben az a durva, hogy első vonalbeli színészek játszanak el egy stupid amerikai történetet. Akkora az űr a színészek és a történet kalibere között, hogy egy kisebb planéta simán befér, talán a Mars, vagy a Merkúr. Ezzel most nincs is amit kezdjek, az, hogy nem értem, hogy erre mi szükség volt, az világos, mint a vak ablak.

Muriel (1963): Na jó, ebből a filmből sem értettem semmit. Valami olyasmi a témája, hogy egy volt szeretője meglátogat egy nőt, aki a mostohafiával él, aki nemrég tért vissza az algériai háborúból. Kb. mindenki teljesen kiszámíthatatlanul cselekszik, beszél, helyekre megy és jön. Ja és a filmnyelv is kb olyan, hogy miközben este sétálnak a lakásuk felé, nappali inzertek vannak mindenféle helyekről a városból, vagy mondjuk a fiatalabb pasasnak kell egy ébresztő óra, erre jön egy gyors snitt amiben átadnak neki egy piros ébresztő órát, de sosem jelenik meg többet ez az óra, felkelni sem kel fel senki igazán. Egy pasas a parton párt keres a kecskéjének. Én azon gondolkodtam, hogy ezek a színészek mind túlélték a második világháborút, vajon többet értettek belőle, mint ebből a filmből, vagy nem? Sajnos én ezt sosem fogom hosszú magyarázat nélkül még félig sem megérteni, de hát ez nem is baj, megyünk előre, nincs megállás. Ja és Muriel, a címadó lány meg sem jelenik a filmben, ha hihetünk a fickónak aki elmeséli a történetét, akkor szomorú története volt, de egyébként lehet csak egy csaj volt akit bámult a parton miközben sétáltatta a kutyáját. Persze, lehet így kell hozzáállni a háborúhoz.

Belladonna of Sadness (1973): Ez egy japán erotikus animáció, ami a középkorban játszódik, egy Belladonna nevű leányzó a szokásos középkori életét éli, előbb a nemesség, aztán a férje, aztán az ördög erőszakolja meg, aztán jön a pestis, de ő megvédi a parasztokat, amiért aztán keresztre feszítik és még be is gyújtanak alá. Szerintem a japánok élvezik, hogy legalább annyira félreérthetik a mi kultúránkat, mint amennyire mi az övéket. Lehet, ez valójában gyakoribb mint a megértés, csak nem értjük. Ami még különlegessé teszi, az az, hogy vizuálisan is az európai stílust utánozza, ráadásul nagyon nem volt rá pénz, hosszú részek nincsenek animálva, de az annál érdekesebbé teszi azt ami animálva volt (mondjuk egy hosszú pszichedelikus utazás az amerikai popkultúrában miközben az ördöggel hetyeg). A végére meg persze jár egy Delacroix, de nem az ami találna is, hanem az a másik. Egyébként pont miután megnéztem, láttam a hírt, hogy remaszterelik, igen fura egybeesés volt, az biztos.

El Hoyo (2019): Ezt két éve ajánlották, most került rá sor. Baromi jó film. Nem kell túl sokat gondolkodni rajta, hogy meglássuk a társadalomkritikát benne és van a végén a világra ortogonális csavar is. Mindenképpen ajánlom, lehetőleg a szinopszist se olvassátok el előtte. Netflixre készült, lassan jön a folytatás is, azt nem teszem el hidegebb időkre.

Crooked House (2017): Egy jó iparosmunka, Agatha Christie történet ami egy kastélyban játszódik, makulátlan környezetben, makulátlan emberek között. Persze senki sem az aminek látszik, de ki az legkevésbé? Mindig ez a történet. Most lelövöm a poént, ha nem akarod tudni, akkor ne olvass tovább. Szóval a kislány a gyilkos, de ez nekem nagyon fura. Értem én, hogy abban a társadalomban ő volt a legmeglepőbb tettes, ezért kellett ő legyen a gyilkos is. Mostanában gyakran nézünk a Sorozat+-on egy kis gyíkosságot lefekvés előtt (ha nem alszik bele E az esti filmbe, akkor már nem kezdünk újat, hanem inkább jöhet a tévé. Régebben inkább állatos filmeket néztünk, de mióta megszűnt a Digi Animal World magyar hangja és az Animal Planet meg National Geographic ma már mindenféle hülyeségről szól, de legkevésbé állatokról, ezért átszoktunk a gyíkosságos sorozatokra). Na most, én nem is nézem ezeket a sorozatokat (a címüket sem tudom igazán, csak azt, hogy van amikor NCIS van, néha meg Gyilkos elmék vagy mifene, de annyira kevéssé figyelek, hogy nem mindegyik színészről tudom, hogy melyik sorozatban játszik), mert olyan gyengék, hogy a tuitter sokkal jobb szórakozás nekem, de azt megfigyeltem, hogy szinte a részek egyik felében valami mentális problémákkal küzdő ember a gyilkos, a másik felében meg egy gyerek. Ezt elég problematikusnak tartom, mert egyrészt nagyon nem reprezentatív, másrészt megbélyegző, harmadrészt unalmas, olcsó és kiszámítható már, negyedrészt ne már ne ismerjük be, hogy óriási problémáink vannak a társadalomban, amelyek bűnözési spirálba taszítanak sokakat, akik nagyon jól tudják mit csinálnak, ötödrészt nagyon unalmas, vagy ezt már mondtam? Szóval akkor meg kéne találni a gyerek meg félkegyelmű bűnözők eredetét, lehet az ókorban kéne kezdeni egyből, mindenesetre ez egy szép példa 1949-ből, itt még szépen fel van építve a dolog azért.

Zene.