szombat, november 18, 2023

a kandi kamerás kommunikáció komolytalan következményei

Arról akartam filózni, hogy a májkroszoft bejelentette, hogy saját mesterséges intelligencia csipet fejlesztenek és hogy ez lett az új őrület az it óriások világában, ami egy kicsit a 80-as évekre emlékeztet engem, amikor rengeteg különböző mikroszámítógép versenyzett, míg végül a PC nyert a 90-es években. De azért igazi varázsa volt a 80-as éveknek, amit talán sosem fog visszahozni semmi és talán az akkor megtanult leckéket is elfeledi lassan az ipar. Meg aztán, egyesek ezekre a nyelvmodellekre tekintenek úgy, mint kezdetleges számítógépek, mert hát egye van inputjuk és generálnak valami outputot, amely követ valamilyen algoritmust, de elég nehéz modellezni azt az algoritmust és sok meglepetéssel szolgál, de talán rájönnek egyszer, hogy mi kell neki ahhoz, hogy igazán hasznos legyen. Ez meg inkább talán a 70-es évekre emlékeztet, amikor kezdtek megjelenni az első mikroprocesszorok, de akkor persze már volt sok tárolt programú számítógép, csak éppen más technológián alapultak, már sok tapasztalata volt az embereknek a programozással.

Na és erre bedobják az ópenéjájosok, hogy kirúgják a ceo-t és akkor a másik alapember is elmegy vele együtt és persze beindult a tuitteren a találgatás, hogy mi történt és persze vadabbnál vadabb teóriák keringenek. De most már nincs kedvem nekem is spekulálni, nem hinném, hogy túl komoly következményei lesznek ennek az eseménynek, de persze akár lehetnek is. Meglátjuk, ha megéljük.

Demó.

Zene.

Zene.

Vidió. 25 éves a Half Life, nem semmi. Jó lenne lenyomni, valahol a felénél járhattam tavaly, amikor elővettem, azért a fizikán (főként a dobozok tologatásán) rendesen meglátszik az idő, a többi egész jó volt.

Nincsenek megjegyzések: