Végre befejeztem ezt a könyvet, már egy jó ideje olvasom, leginkább akkor húztam bele, amikor azon kellett filózni, hogy lesz-e nálunk valami nagy politikai fordulat. Leginkább a politikai fordulatok legvadabbika, a forradalmak természete érdekelt, de ez persze nem egy jó összefoglaló ilyen témában, bár a nagy októberi forradalommal kezd, amiről viszont kiderül, hogy csak egy napot tartott és akkor sem volt több némi összezördülésnél. De egyébként a címhez hűen Leninnel foglalkozik a könyv, nem a forradalmakkal, vagy akár a marxizmus-leninizmus kritikájával. Persze azért érdekes olvasmány, egy híres forradalmárról kiderül, hogy a forradalom része volt a legkönnyebb dolga, igazából az ölébe hullott az egész, leginkább a vezetők inkompetenciája élezte olyan szintre a helyzetet, amelyben akárki átvehette volna a vezetést, csak ígérjen valami hihetőt. Azt hiszem, mi ettől a helyzettől nagyon messze vagyunk, talán a mai világ felépítése ki is zárja a nagy éhezés lehetőségét, legalábbis Európában, az EU részeként. Ebben volt leginkább hasznos ez a könyv, hogy jobban megértettem a kontextust amelyben a nagy októberi forradalom lezajlott és persze húztam egy strigulát abba a rubrikába is, hogy igazán kis dolgokon is múlhatnak igazán nagy dolgok, ha már nagyon megbolydult a rendszer. Egyébként ez mostanában kezd egyre inkább a modus operandinak tűnni.
Annyit azért még érdemes megjegyezni, hogy Lenin 17 évig élt Nyugat Európában emigrációban, de egy gramm demokrácia nem ragadt rá, ekkor már a cár rendszerének a megdöntése volt a célja, de a demokrácia meg sem fordult a fejében, egyik diktatúrát lecserélte egy másikra, amiben ő volt a főnök. Egyébként értelmes fickó volt, aki szeretett az Alpokban túrázni, a hegyi tavakban meztelenül fürdeni, még szeretőt is tartott (az asszony tudtával) és miután hatalomra került, még egy komolyabb merényletet is túlélt és élete utolsó évében sorra kapta az agyvérzéseket és Sztálin még a cián kapszulát sem volt hajlandó odaadni, és persze ellenezte a személyi kultuszt, mégis ő lett a szocializmus személyi kultuszának az első és legnagyobb példája.
Nekem egyébként bejött a könyv, de nem tudom mennyire járult hozzá ahhoz az érzéshez, hogy nem lesz nálunk sem semmi nagy forradalom (persze kezdődhetnek azok demokratikus választásokkal is, mint ahogy az a másik jómadár kezdte), leginkább talán azért, mert nem élünk annyira rosszul, hogy az éhenhalás és a golyó általi halál között a golyó általi halál elég embernek szimpatikusnak tűnjön. Köszönjük meg a globalizációnak, ezt is.
Persze, ki tudja, ha jól értem, ő is igen obskurus figura volt, talán most is él pár hasonlóan obskurus figura zavarodott elképzelésekkel arról, hogy pont mi is a probléma a világgal, talán egy harmadik világháború után ők is színre léphetnek, de szerencsére azt nem sokan fogják megélni.
Ja, és azért lett Kommunista Párt a nevük (és persze utána a sok kis országban a másolatoknak, egészen amíg a kommunizmus meg nem ette önmagát), mert a német Szociáldemokraták megszavazták az Első Világháborút (és ma már megint mindenki szociáldemokrata). Tök vicces.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése