filmek

Ebben a hónapban sem néztünk valami sok filmet, de majd legközelebb.

It's a Wonderful Life (1946): Ez állítólag minden idők egyik legjobb filmje és az egyik legjobb karácsonyi film is, persze bukott a megjelenéskor. Nem rossz, de azért a legjobb film enyhe túlzás, de azért jó munka és megnézésre mindenképpen ajánlom. Bizonyára aki nagyon ért a filmekhez, felfedezi a hatását a lassan 80 évnyi filmtörténetben ami ezt követte, aki meg az irodalomhoz ért, az tudja, honnan merítették az ötletet, hogy megmutassák azt, hogy mi lett volna ha a főszereplő meg sem születik. Én nem tudom, a grok most éppen nem működik, majd még utánajárok. A végén azért pár könnycseppet kicsalt, szóval jó cucc no.

Juror No. 2 (2024): Ez sem rossz film, de igazából a néző kell beletegye a kedvenc konfliktusának adaptálását a filmbeli érdek konfliktusba, ha valami jót ki akar hozni belőle, mert amúgy elég távol marad mindenféle értékeléstől ami bölcs dolog is lehetne, ha most éppen nem azokat az időket élnénk amiket élünk.

Sex, Lies, and Videotape (1989): Ez is jó cucc, én azt hiszem nem is láttam, vagy ha láttam sem emlékeztem semmire belőle. Nekem végig a kontextuson járt az eszem, hogy milyen is volt az a 80-as évek, amikor a videó olyan kulturális pozícióba került, hogy a reprodukció és a hazugságok problémáira kezdett megoldást kínálni. Tökéletes illusztráció ez a film arra is, hogy a józan paraszti ész mennyire melléfog a legtöbb esetben a problémák megértésében. Ha egyszer csinálok egy top listát erről, akkor ez a film ott lesz, persze ha kizárom a témák közül a politikát.

The Age of Innocence (1993): Ezt már láttuk pár éve, de nem sok mindenre emlékeztünk belőle, úgyhogy jó volt újra nézni. Scorsese nem igazán a szirupos románcok mestere számomra, de jó cucc ez is, csak sajnos már elfelejtettem, hogy mi tetszett olyan nagyon benne. Na majd pár év múlva remélem emlékszem arra, hogy rögtön írjam le. Nyehehe.

Blade Runner (1982): Ez a film nagy kedvencem, most éppen azt a verziót néztem meg belőle, amit elméletileg először mutattak be egy kis közönség előtt, hogy megtudják milyen fogadtatásra számíthatnak és hát rendesen lebőgték ezt a verziót. Erre nekiestek a filmnek a vágóollóval és pár percet kivágtak belőle az első mozis változhathoz. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi esett ekkor áldozatul és hát tényleg volt egy-két érdekes dolog, de semmi nagyon jelentős cucc nem esett ki. Pl. meglátogatta a főhős a kórházban az első fejvadászt akit lelőtt Leon, de némi filózáson a munkahelyi és egyéb általános ártalmakon kívül nem sok okosat mondtak, aztán a táncosnő lakásán is sokkal tovább kutakodtak és az sem volt olyan rövid lépés, amíg rájön, hogy egy kígyó pikkelye amit talált. Ezen kívül a lakásán is két jelenet hosszabb lére van eresztve, az amikor a képet dolgozza fel, meg az amikor leteperi a csajt is hosszabb, jobban érthető, de a hatás nem erősebb, bár talán a csajos jelenetet utólag sokan értelmezték tiszta erőszakként, itt ez azért nem annyira egyértelmű és persze a film többi része felmenti a pasit, de hát az aktuális politikai széljárás függvényében mindenki mindent úgy értelmez ahogy akar, én semmiképpen nem erőszakként értelmezem. Most elgondolkodtam, hogy egyik ismérve a kedvenc filmjeimnek az, hogy hosszabban hajlandó vagyok-e azon gondolkodni, hogy élnék-e abban a világban és azt hiszem, határozottan igen ez esetben a válaszom. Igaz, hogy cicám nem lenne, de legalább nem kell félni attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi az állásunkat és meg lehet látogatni távoli bolygókat, azt hiszem, nettó pozitív az értékelésem. Ja igen, még egy dolog amit most vettem észre, egyetlen gyermek sincs a filmben, még csak biciklin se siet át a képen.

Babylon (2022): Ez a film még mindig bejön. Most, hogy megtudtam, hogy Kenneth Anger könyvén alapszik, amiről egy filmet is készített a BBC (amit még nem néztem meg, de itt egy link ami most még él) és amit Annától kölcsönözni lehet, egy kicsit jó lenne jobban elmerülni az őshollivúdban, főként mivel a régi filmek iránt is egyre kezd nőni az érdeklődésem. Aztán majd lehet gyártani az elméleteket arról, hogy a véletlen történelem miért is alkot olyan konzisztens egészet (Neeeem).

Tokyo Vice (mindkét szezon): Én meg akartam régebben nézni ezt a sorozatot, de E nem akarta, de mivel éppen pár napja találkoztunk A-val, aki szintén ajánlotta, ezért nem volt nehéz a meggyőzés. Aztán gyorsan lenyomtuk a 18 részt. Nekem már az elég gyakran egy filmben, ha valami keleti nagyvárosban játszódik, itt egyébként talán egy kicsit kevéssé szerepel Tokyo (bizonyára valami olcsóbb helyen forgattak amúgy is), az általam ismert helyek nem is nagyon szerepelnek, vonatok szinte nincsenek is. Na de azért a történet elég jó, négy nagy szervezet/jelenség van bemutatva, a yakuza, a rendőrség, az írott sajtó és a beszélgető lányok világa, mindegyik több-kevesebb részben helyi sajátosság. Mindegyikbe belecseppen egy-két új ember és felzavarja az állóvizet, gyakorlatilag erről szól az egész, hogy az emberek tenni akarnak valamit egy általuk nagyjából ismeretlen területen és persze aztán a nem várt következményekkel hogyan kűzdenek meg. Az mondjuk sohasem kérdés, hogy ki fog túlélni, látszik már az első résztől, hogy milyen határokat hajlandó feszegetni a sorozat és miket nem, de ez itt teljesen elfogadható, mert másképp túl zavarossá válna a dolog, szerintem. Az is érdekes, ahogy az emberi értelem és érzelem különböző dimenzióiban mozognak és ütköznek az szereplők és végig a pénz mozgat mindent egészen a végéig, amikor már elhinnénk, hogy a becsület is fontos, de akkor szépen kilépünk a filmből és azért mégis csak tudjuk, hogy a profitról szólt az egész produkció. Számomra az igazi kérdés az, hogy bár a rendszer nem teljes (bizonyára vannak a japán üzleti világnak és kultúrának egyéb szegmensei is) de mégis úgy tűnik, hogy mindig erősebb felbolydulás után is kialakul a nyugalmi állapot végül, de kell-e minden rész ahhoz, hogy ez megtörténjen, vagy bizonyos részeket el lehetne temetni végre. Külön érdekesség, hogy az újságíró karakter, akit talán nevezhetünk főszereplőnek is, valódi élő ember, akinek a története sokban hasonlít a filmbeli történethez, csak persze a végén a heppi end hiányzik, mint az lenni szokott általában.

Zene. Zene.

az egy kezes taps zajának zajtalanításáról kép térben

A barátom, akinek már van egy technikai Oszkár díja, nemsokára egy újabbat fog kapni (közben persze elmagyarázta, hogy ezzel nem jár szobrocska, hanem "csak" egy diploma, de ugyanúgy nagyon kevesek kapják meg egy évben). Azért kapja, mert írt egy nyílt forrású rendszert amivel számítógép által generált képekben lehet a zajt jelentősen csökkenteni, így gyorsabb őket generálni, mert zajosabbra lehet őket hagyni. Mivel nyílt forrású a rendszer, nagyon sokat használják a filmiparban, a nagy stúdiók is, sőt, még az én kis videóimat is ez zajtalanítja, amikben a kis voxeles kísérleteimet rakosgatom a jótúbra. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy egy nagyon okos átlagoló algoritmus, ami tudja, hogy mit kell kihagyni az átlagból, hogy ne vigyünk mi be extra zajt.

Érdekes, hogy Perlin 97-ben a zaj algoritmusért kapott hasonló kitüntetést. Az egy pár soros kis algoritmus, persze, briliáns, de akkor sem tarthatott pár napnál tovább a megalkotása. Attila vagy 6-7 évet dolgozhatott a rendszeren amiért kapja. Ugyanakkor ilyen a tudományos haladás, az elején a rövid algoritmusokra jövünk rá, aztán egyre hosszabbodnak és hosszabbodnak azok az algoritmusok amelyek még valami újat tudnak mutatni. Egyre többet kell dolgozni, az találja meg őket, aki a legtöbbet dolgozik. Ez így nem nagyon lesz fenntartható, de szerencsére már befigyel a mesterséges intelligencia a kanyarban, nemsokára átveszi az algoritmusok létrehozásának terhét a vállunkról.

Egyébként gondoltam, hogy kéne mondjam neki, hogy váltson témát, hogy jöjjön össze a bűvös hármas szám, de úgy tűnik nem muszáj, pl. az openvdb, (amit én is használok a játékban) kapott 2015-ben is Oszkárt és 2024-ben is (sőt, az új programozók is kaptak). Szóval akkor pár év múlva még Attilának is összejöhet egy harmadik díj is, van még bőven munka a zajtalanítással.

Demó.

Zene.

fekete pont (2024)

Ha tudtam volna, hogy ez a film az iskoláról szól, bizonyára nem ültem volna be rá. De nem tudtam, úgyhogy ki kellett bírni két órát egy iskolában, szünet nélkül. Nem volt könnyű, de szerencsére ha elkalandozott a figyelmem, nem szóltak rám, a látványon is lehetett gondolkodni és a cselekmény sem olyan gyors sodrású, hogy ne férne belé egy kis kikapcsolás. Szerencsére a film visszahőköl attól, hogy egy igazi konfliktust alakítson ki tanár és diák között, ezért lehet közben filózni azon, hogy ki utál kit jobban a tanárok, diákok és iskola között. Azt hiszem, az iskola utál mindenkit a legjobban, csak hát az emberek régen elfelejtették meghallani a környezetük hangját.

No, mivel úgy gondolom, hogy már nem sokáig marad fenn az iskola ilyen formában, talán még történelmi hitelességű film is lehet ebből. Így tévelyegtünk a szakadék szélén, amikor még nem tudtuk, hogy a gyermekmegőrző, a gyermekokosító, vagy a gyermekbetörő funkcióját tartjuk a legfontosabbnak az iskolának. Egy fenékkel, három lovat...

a számok a számítógépben sose válnak valódi kapucsínóba

Nocsak, az ópenéjáj bejelentette, hogy megépítik a csillagkaput, azaz egy 500 milliárd dollárba kerülő számítógépet amivel majd jól emberi szintű mesterséges intelligenciát fejlesztenek 4 év alatt. Még pont belefér 2029-ig, rendesek, hogy így dolgoznak a fogadásom megnyerésén. Érdekes, hogy a májkroszoft, az nvidja és az orékel vannak benne a dologban, hiányzik a gúgel és az epöl, szóval lehet, hogy ők is nemsokára bejelentenek valami hasonlót, mert hát a tőzsdét a bejelentések mozgatják.

Egyébként egészen érdekes, hogy egy kínai cég olyan nyelvi modellt tett közzé, ami versenyezni tud az ópenéjáj legjobb modelljével, szóval nekem úgy tűnik, hogy egy cseppet sincsenek lemaradva. Elég szoros lesz a verseny ámerika és kína között, már most nem mernék jóslatba bocsátkozni, hogy ki lesz a győztes. A kérdés csak az, hogy rögtön megszilárdítja az előnyét, vagy valahogy el lehet képzelni egy világot, ahol megszűnik a verseny a népek (és talán az emberek) között.

Már nem kell sokat aludni, ha megy az.

Demó.

Zene.

AI.

1989. dec. 22, Bukarest

david

Meghalt David Lynch, de menni kellett, blogot nem lehetett írni, ezért csak egy álmatlan éjszakával adóztam neki. Nem fogom megpróbálni összefoglalni azokat a dolgokat amelyekre azon az álmatlan éjszakán gondoltam, úgyis tovább kavarják a mélyben a gondolatokat, még ha nem is bukkannak fel jó sokáig az öntudatom óceánjában.

Az én tuitterem még mindig azon pörög, hogy milyen ember is volt ő, nem holmi fura frizurájú sarlatánok új munkahelyéről. Persze kicsit kellett egyengetni a tuittert, de hát mindenkinek ott vannak a gombok, nyomogathatja őket amíg meg nem kapja amire vágyik, vagy végleg fel nem adja.

Talán számomra a legfontosabb üzenete a filmjeinek, hogy szabad furának lenni, ha érdekes tud maradni az ember, mindenki érzi, hogy a külvilág és a belvilág messze nincs annyira elhatárolva egymástól, mint azt hinni szeretnénk és lehet egyszerre tettes és áldozat az ember a különböző világokban.

sok beszéd szegénység, de nem annak aki mondja, közvezíti, kommentálja, fogad rá, hanem...

No, bár eredetileg nem terveztem, megnéztem a Trump eskütételét és beszédét. Természetesen van róla sarkos véleményem, de lusta vagyok leírni, nemrég értem haza és még mindig David Lynch jár az eszemben és a tuitter feedemet is ő dominálja. Csak annyit akartam írni, hogy meglepően koherens volt a fickó, egy időben rengeteg zagyvaságot mondott, most csak maradt a butaságoknál, a koherencia megvolt. Ez vagy azért van, mert találtak valamilyen gyógymódot a betegségére, vagy valahogy össze tudtak még kaparni egy fél órányi koncentrációt valahogy, egyébként eléggé érződött, hogy betanulta a cuccot. Volt még egy dolog, ami nagyon zavart, mégpedig Isten emlegetése egy csomót. Amit nekem tanítottak Istenről még anno, az köszönő viszonyban sincs a mai amerikai csúcs politikával. Persze, azzal csak egy dolog van köszönő viszonyban, de az olvasóra bízom, hogy kitalálja. No, hát lelkük rajta.

Jóslásokba sem fogok bocsátkozni, mert ahhoz gondolkodni kéne ezeken a témákon és annyit nem ér az egész.

Jó egészséget kívánok neki és minden vágyának teljesülését, aztán alá szolgája, szilvalé.

a birodalom visszavág ha nem tér vissza a dzsúdló

Tegnap óta tűzszünet van Gázában, reméljük tartós béke és újjáépítés követi és a gyilkosok megfizetnek a tetteikért.

Továbbá jó esély van arra is, hogy Ukrajna és Oroszország is békét kössön idén.

Lehet, hogy ez egy jó év lesz végül is. Semmilyen más probléma nem tűnik olyan megoldhatatlannak, mint ez a kettő. Főként türelemre és nyugalomra lesz szükség, esetleg a nadrágszíj meghúzására is, de akkor legalább több idő marad régi játékokkal játszani és olvasni.

Sajnos a hülyeség bele van égve ebbe a világba, ezt el kell fogadni. De legalább az ember fel tudja ismerni és el tudja kerülni. Az már elég.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene.

C64 PETSCII animáció.

AI.

Drónos.

nah

Ez a szám tökéletesen kifejezi az érzéseimet a rendszerrel szemben amiben élek.

banánhéj csúszott a világvége kalkulációba

Nem tudok megszabadulni a CG témától. Mindegyre elkezdek gondolkodni a leghülyébb dolgokon, hogy milyen lesz az életünk a neocsausiszta rendszerben, ha nem lépünk le idejében. Jó lenne, ha meg tudnám jósolni valamennyire, hogy mennyi idő után kerül sor a határok lezárására és, hogy ezután még meddig marad fenn a rendszer, de sajnos ez számomra egy teljesen kiszámíthatatlan érték, még a leginkább prediktív változókat sem igazán hiszem, hogy sikerült feltérképeznem. Mégis ezt tekeri vég nélkül a tudatalattim, aztán néha-néha meg felböfög egy eredményt a tudatomba és elszomorít. A legrosszabb, hogy ezzel semmit nem tudok kezdeni, általában ez nem okoz problémát, vicces dolgok bukkannak fel az elmémben, nem vagyok hajlandó lelángszórózni a tudatalattimat.

Talán az lenne a legjobb, ha kiírnám magamból a dolgokat. Nem tudom, hogy mi működött végül az éghajlatváltozástól való félelmem kezelésében, talán az írás, talán az, hogy felismertem, teljesen veszett ez a dolog, semmit nem tehetek vele kapcsolatban. Most ég éppen le Los Angeles egy része és én csak legyintek, legyen az ő problémájuk, mert tényleg nincs mit tenni. De ez a CG dolog még nincs egészen lefutva, itt még vissza lehetne rántani az elszabadult szekeret, mert valójában tényleg csak az van, hogy egyesek nagyon nem értik a világot, de talán megérthetnék anélkül, hogy megpróbálnák megvalósítani az ötleteiket.

Mert ez a szuveranista gondolat egy óriási önellentmondáson alapul. Csak egy hangyafasznyival kisebb mint az az ellentmondás, hogy mivel én minden tárgyat amit használok a két kezemmel teremtettem, ezért engem is valakinek teremtenie kellett. Ez az ellentmondás arra épül, hogy ők úgy gondolják, hogy sikeres szuveranisták, mivel sikeresen árulják a befolyásukat Romániához, de azt elfelejtik, hogy amikor megvalósul ez a szuveranista világ, akkor már senki nem lesz érdekelt abban, hogy befolyást szerezzen itt, mert Románia addig érdekes csak, amíg jó pénzt lehet keresni rajta, ha jön a szuveranista államforma, akkor a gazdaság hamar anarchiává válik, a kiszámíthatóság megszűnik (vagy rendőrállami kiszámíthatósággá válik ami csak egy nagyon limitált technológiai fejlettség mellett fenntartható, a drónok számát sokkal jobban lehet felskálázni mint a rendőrökét). A modern világban a befolyás megszerzésének egyetlen módja van, az pedig a szabad piac, a játékszabályok ismertek, mindenkinek nyitott az ajtó, lehet versenyezni, de abban nagyon nem a szuveranista gondolatvilág bizonyult eddig a nyerőnek (két megjegyzés: 1. most érdekes módon, a világ leggazdagabb országa is megpróbál egyfajta szuveranista modellt, arra azért kíváncsi leszek, hogy nekik mennyire fog bejönni a dolog, 2. van azért egy másik szintje is a versenynek, de oda csak azután lehet bekerülni, ha az ember már letett valamit a szabad versenyben és ebben is pont most láthatunk egy világraszóló ámokfutást, akár első sorból is, ha nem blokkoltuk az egyént a tuitteren, persze).

Szóval rá kéne jönni, hogy a szuveranizmus zsákutca, nincs egyetlen sikeres ország sem amely ez alapján működne és főként a nép élvezné a szuveranista politika gyümölcseit.

Na de legalább most már kiderült, hogy május 4-ig be kell fejezzem a játékot. Eddig mindig az volt a kalkuláció, hogy érdemes olyan dolgokba fektessem az energiát, amelyek hosszú távon megtérülnek, ezért is nyúlt talán ilyen hosszúra a fejlesztés. Most viszont megváltozott a kalkuláció, ha emigrálnom kell, jó lenne, ha már tudnám, hogy munkát is kell keresni, vagy már van valamiféle jövedelmem a játékból, szóval a hosszú táv megszűnt, maradt a rövid. Remélem a tudatalattim is partner lesz ebben a kalkulációban.

Demó.

Zene.

Kicsit hosszabb kiegészítése

Tipikus, hogy pont azt felejtettem ki a hosszabb beszámolóból az installálgatásról, amit mindenképpen le akartam írni, mert hasznos lehet talán még nekem is egyszer.

Szóval amikor akartam installálni friss ubuntut, akkor az biza kibökte, hogy a gépemen van Intel Rapid Storage Technology, azaz RST és azt ki kéne kapcsolni. Én erről nem is hallottam még eddig, de nem hinném, hogy az Intel elég komolyan gondolhatta a dolgot, ha még egy implementációt se küldött be a legnépszerűbb Linux disztróba. Természetesen a biosban nem találtam a dolgot, de a jótúb segített, bár vidiót nem találtam még amelyben az én biosomat mózerolják, az kiderült, hogy valami SATA opcióknál kéne keresni, ami szintén nincs, de végigvettem az összes menüt és megtaláltam valami PCH opciók között. Szóval ki kellett kapcsolni az RST-t (azaz visszatenni AHCI módba a bizgentyűt) és csodák csodájára már a boot ordernél is megjelent a hard disk és az ssd. Na kösz. Remélem legközelebb nem lesznek már ilyen meglepetések, illetve egyel kevesebb lesz. :)

Idén már a 2010-2019-es demókból pakolgatok, sok jó cucc lesz.

Demó.

Zene.

Valamit bejelentettek amiről még senki nem tudja, hogy hibának minősül-e majd

Na, Dzsenszen rendesen belecsapott a lecsóba.

Egy csomó mindent bejelentett a CES-en, de a két legérdekesebb dolog számomra ez a kis számítógép, ami direkt mesterséges intelligencia modellek futtatására van szánva, amolyan hobbistáknak olcsó otthoni gép. Az az érzésem, hogy az epöl is ezt a szegmenst célozta meg a legcsirkébb mac minivel, de nagyon visszafogták annak a gépnek a memóriáját, az nvidja rendesen becuccolt 128 giga ramot és 4 tb ssd-t, az azért jó cucc 3000 dollárért, persze a bika gpuval együtt (8x ram és 16x tár csak 4x árért és még a mákossal sem kell gányolni, akinek mestintre kellett a mini, annak nincs amiért szenvednie vele). Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy a grafikus kártyák mellé bejöjjön egy új termék kategória, az otthoni hobbi mestint felhasználóknak (esetleg kelet-európai doktoranduszoknak :))). Ez persze jó dolog, megint vágányon van a memória bővülés a várható igényekhez, reméljük, jó sokáig nyomatják még ezt a rendszert és sokat fejlődik a skálázhatósága.

 

A másik menő dolog meg az, hogy ők is nekifogtak egész szilikon wafer méretű processzorok tervezésének, persze eszméletlen teljesítményre lesznek ezek képesek, csirke floppokban már 1.4 exaflopról beszélünk, egy pár ilyenből már össze is jön az agy kapacitása, már csak a szoftver hiányzik. Reméljük költenek rendesen majd algoritmusok kutatására is, akkor tuti meg lesz az emberi szintű mesterséges intelligencia 2029-re.

Nem, Szamát nem kell komolyan venni, idén még nem lesz meg, főként nem tőlük, kíváncsi vagyok, mikor unja meg már a világ a hülyítéseiket. Az viszont elég durva, hogy a májkroszoft idén 80 milliárd dollárra becsli amiből csak adatcentereket építenek, nagyja gondolom mestint kutatásban használt gépekre fog menni. Tíz éve még azt számolgattam, mikor jelent be valaki 1 milliárdnyi befektetést több évre, most meg egy év alatt csak ők betolnak 80-at, a világon összesen gondolom 3-400 milliárd összejön, csak hardverre.

Valaki megjegyezte, hogy ugye senki nem gondolja, hogy ez a rengeteg befektetés arra van, hogy majd havi 20 dollárért kiadják az emberfiának, inkább több ezerért cserélik le majd az emberfiát a munkahelyén. Meglátjuk.

Demó.

Zene.

Kicsit hosszabb

Bár nem nagyon szoktam gépekről írni, mármint az enyémekről, meg már nem is divat ez, azért leírom a kalandokat a ubuntu frissítéssel (lásd tegnapi bejegyzés).

Szóval frissíteni akartam ubuntu 22.04-re a 18.04-et, az volt az utolsó lökés, hogy az sdl3 fordításához 3.16-os cmake kell és az én ubuntumon 3.15.4 volt az utolsó és nem volt kedvem feltúrni a forrást és lefordítani magam, esetlegesen megoldva egy csomó más fordítási problémát is. Azért maradtam ezen a régi ubuntun, hogy minél kevesebb gondom legyen a játék lefordításával minél több linux operációs rendszer számára, mert minél régebbi egy cucc, annál valószínűbb, hogy az újabbak tudnak már róla. Ezért sem váltottam a legújabb ubuntura (ami most a 24.04), a 22-es elég nekem, még 3 évig jön a biztonsági update, utána valószínűleg amúgy is ideje lesz gépet váltani.

Szóval direktbe nem lehet 18.04-re 22.04-et updatelni, kell 20.04 közben. Ez nagyjából ment is. Aztán nekifogott a 22.04 updatenek, végigment, persze előtte le kellett szednem a grafikus drivereket meg egy csomó egyebet, másképp nem akart sehogy sem updatelődni, azt mondta, nem minden a legutolsó verzió, ami igaz is volt, mert már az nvidia cuccok nagyon össze voltak mókolva, az nvidia közben még a repó titkos kulcsát is feladta. Szóval a lényeg az, hogy a 22.04 update közben bizonyos dolgok lefagytak, úgyhogy nem igazán sikerült rendesen felmásszon. Azért legalább szöveges módban be tudtam lépni, de akárhányszor frissíttettem és fixáltattam a packageket, csak nem akart visszajönni a grafikus felület, valami fura framebuffer hibát írt, amiről mindenki azt írta, hogy jobb mindent újrarakni. Ráadásul addig matattam a dolgokat, hogy a végén már bútolni sem akart, valami megmózerolta a bios-t, hogy ne a jó harddiskről bútoljon (igen, sikerült nem az ssd-re, hanem a jó öreg harddiskre felrakni eredetileg az operációs rendszert, de mivel én általában egyszer kapcsolom be a gépet naponta, nem zavar, hogy egy perc amíg beröffen és a fordítás sem megy a legvirgoncabban). Akkor elkezdtem a bios-t matatni, eszméletlen logikátlannak tűnik nekem most a boot order, nem enged direktbe választani. Odáig mózeroltam a dolgokat, hogy a végén már a bios is kipurcant (ja igen, annak is adtam updatet, de 2018-ból volt a legutolsó). Na ekkor eljött a lefekvés ideje.

Másnap ugye szét kellett szedni a gépet, hogy resetáljam a biost, persze, hogy a gpu alá tették az elemet, jumper nincs, na akkor a gput is ki kellett szedni. Ja igen, decemberben volt 6 éves a gép, szóval jelentős mennyiségű por volt benne. :) Végül megsajnáltam a processzort is, leszedtem a hűtő bordákat és a ventilátort, ezek közé nagyon gonosz por volt beszorulva. Persze meg kellett néznem a jótúbon, hogy is kell leoperálni és visszarakni, mert intel esetén nem sima csavarok vannak, hanem ilyen kis nittek, eltartott egy ideig a művelet. Egyébként azért voltam olyan merész ezzel, mert egyszer még régen megcsináltam azt, hogy kellett a ventilátort már olajozni, amit én csináltam is három havonta, de elfelejtettem visszadugni egyszer a tápkábelét. Egyszer hallottam egy jó nagy robbanást a gépben. Az történt, hogy a proci (k62-450) annyira felforrósodott, hogy ledobta a rajta nyugodtan alvó ventilátort, kis kapcsokkal egyetemben, amivel az alaplapra volt fogva. Utána egy befőző gumi fogta a ventilátort rá a procira, de működött amíg lecseréltem a gépet. Azóta nem feledek el kábeleket visszadugni, bár nem is igen ártom már magam a gépek belsőjének matatásába. Szóval összeraktam a gépet amiután kivettem az elemet és megindult megint.

Kész voltam egy friss ubuntut installálni, de aztán mégis elment tőle a kedvem, próbáltam valahogy rárakni a régire, de nem nagyon akarózott. Ezen kutakodások közben (az azért jó, hogy most éppen van egy másik gépem is az asztalon :)) találtam meg, hogy valaki recovery módban fixálta meg az X nem indulásának problémáját, nosza én is beléptem, de nem engedett be a root konzolig, valamiért visszautasította a jelszavamat, mindenesetre egyszer lefutott valami recovery. És miután be akartam még egyszer lépni, hogy hátha most sikerül a csomagokat megfixálni, magától beindult az X és onnan már nem volt gond, az nvidia driverek felmásztak könnyen és minden megint a régi, csak éppen van 22.04-es ubuntum. Kezdődhet a programozással kapcsolatok csomagok tisztogatása és újrarakása. Jeej.

Ja igen, remélem soha többet nem kell szétszedjek egyetlen gépemet se, utálom ezt csinálni, nem is akarok már beléjük semmit rakni, csak tartsanak 6-8 évet és utána váltsak, ennyit várok el tőlük. Remélem nem olyan sok ez már 2025-ben, egy telefonnal sokkal kevesebb baj van, szeretném, ha a gépekkel is úgy kéne bánni mint a telefonokkal. Az én iPhone XS-em is bírja már 6+ éve és még remélem 4 év van benne.

Demó.

Zene.

Rövid

Nekifogtam ubuntut upgradelni, 22.04-ig meg sem állok. Remélem a malacka meg a totoró amelyek boldog tulajdonosa lettem segítenek ha baj lesz.

Érdekes, de úgy érzem, ez az év nagyon jó is lehet, meg nagyon rossz is. Reméljük a legjobbakat, én nekifogok a játékban újraírni a renderelést sdl3 alá. Egy ideig nem lesznek bejegyzések azt hiszem.

Zene. Zene. Zene.

Román animáció.

Vidióesszé.

Elhagyatott műtrágyagyár Kínában.

2024

Na, ehhez az évhez pláne nem tudok összefoglalót írni, a végén a CG megválasztása teljesen kiütötte a biztosítékot. Olyan volt, mint a Mátrixból felébredni és látni, hogy a valóság sokkal szarabb mint az álom. Komolyan, napokig szuperpozícióban volt a kommunizmus a jelennel ahogy kolbászoltam itt a blokkok között. Engem érdekel a kommunizmus, de vissza egy percig sem vágyom oda, inkább az, hogy az emberek hogyan élték meg azt, hogy egyre zárul be a világuk és még ki sem mondhatták ezt.

Szóval akkor jön néhány szám.

A blogba 186 bejegyzést írtam. 2021 után ez volt a második legtermékenyebb év, a minőségnek biztos kárára ment ez a sok szófosás, de akinek nem tetszik, visszafizetem a hozzáférés árát.

Jótúbra 7 vidiót tettem, amiből 5 szólt a játékról, 1 csak egy kis játszadozás a terep2-vel és 1 meg csak egy kis szökőkút impresszió. Ez összesen kevesebb munka, mint egy hosszabb blogbejegyzés megírása. Rövid vidióból 93-at tettem fel, amiből 47 darab voxeles szórakozás volt, a többi meg szobor vagy torta vagy egyéb butaság.

A többi online cuccot nem tartom érdekesnek, a tuitter meg instagram meg mastodon csak arról szól, hogy ha valami megüti az ingerküszöbömet, akkor írok valamit, vagy felteszem a képet amit éppen készítettem, ha meg nem, akkor nem.

Hát ez volt 2024, reméljük 2025 jobb lesz, ha gazdaságilag nem is, legalább kevesebb legyen az értelmetlen halál a világban. Annyiban jó volt a CG dolog, hogy teljesen egyértelművé tette, hogy Romániába nem szabad a vagyonomnak több mint 10%-át fektessem (főként nem olyan dologba, amit nem lehet egy nap alatt kimenekíteni), mivel ez a szám még 100%-on van, még nagyon sokáig nem is gondolhatok arra, hogy ide fektessek be, ez legalább egyszerűsíti a dolgokat, némelyest.

filmek 2024 decemberéhez

Kis késéssel írom most meg ezt a bejegyzést, nem is lett hosszú a lista, a való világ a virtuális útjába állt. De legalább kiűztük az ördögöt a tévéből (software update segítségével), talán hosszabbak lesznek a listák ezután, talán nem, minőség, nem mennyiség, sok területen ez a mottóm.

Out of Darkness (2022): Jó cucc ez, főként ha valakit érdekel a távolmúlt. Persze nagyon spekulatív, de valószínűleg ez egy olyan történet, ami bőven benne van a 45000 évvel ezelőtti idők lehetőségeiben, sőt. Tetszik, hogy fiktív nyelvet beszélnek és elég sokat adtak a realizmusra, de a történet a mának szól, bár a másság minden korban érték volt, amióta többsejtű organizmusokként tengetjük az időnkent a sejtburjánzások és elhalások között, de ma már jó okokat tudunk felsorolni mellette, persze nem az igaziakat, mert az most éppen nem divatos.

Dunkirk (2017): Ezt akkor néztem amikor az első CG sokk ért, mert van ebben a filmben egy kimondhatatlan optimizmus, talán azért, mert az ember tudja a történet végét és mégis át tudja élni a helyzet kiszámíthatatlanságát és kilátástalanságát. Amikor Nolan nem saját történetet dolgoz fel, akkor kiváló rendező, nekem ez a kedvencem tőle, azt hiszem.

Beetlejuice (1988): Jó kis vicces film, de régen még két kacagás közé befért egy jó gondolat, főként ha az ember hajlandó reflektálni a virtuális valóságok gyakoribb (vallás) és jobban szerkesztett (film) közötti párhuzamokra. Nem tudok én okosakat írni erről, de aki szereti Tim Burton munkásságát, azt nem kell győzködni, aki meg nem szereti, az talán jobb ha kihagyja.

Beetlejuice Beetlejuice (2024): Nem volt rossz, de kár, hogy túl sok új ötlet nem volt benne, az egyetlen valamire való pedig elég esetlegesen volt beletuszkolva a történetbe és hát nem is tudta kihasználni Monica természetes adottságait. Ha kicsit kisebb célközönséget akart volna boldoggá tenni ez a film és inkább nekem akart volna tetszeni, akkor jobban bejött volna, de hát ez tautológia. És az is, hogy a folytatások sosem olyan jók mint az eredetiek. Kivéve a Terminátor 2-t.

Top Gun (1986): Ez a film arról szól, hogy a hidegháború tetőpontjához közeledve megismerjük a katonák egy nagyon speciális válfaját, a legjobb vadászpilótákat. Persze, hogy jóképűek és vagányak és nem félnek semmitől és nagy nőcsábászok, de azért mélyen is éreznek és mindezt nem csak szimulációban, hanem a végén élesben is bizonyítják. És persze közben lehet mindenféle vadászrepülőt nézni mindenféle szögből mindenféle manőver közben. Több nem is nagyon fért volna egy filmbe.

Top Gun: Maverick (2022): Ez ugyanaz a film, csak a pilóták egy kicsit megöregedtek, de mindent ugyanúgy csinálnak mint fiatal korukban. Csak közben a filmkészítés lett annyira tudományos, mint amennyire az előző filmben a repülőgép gyártás volt. Sajnos semmi igazi érzelem sem maradt a filmben, minden csak milliméterre kimért szimulákruma a valódi érzelmeknek. De ha le nem is győzi ez a film a többit, azok mégis veszítenek, mert ilyen a verseny a filmek, nemzetek és ideológiák között. Azért azoknak bejöhet, akik filmben szeretik nézni a háborút és nem a tuitter feedjükben a felrobbanó tankokat, épületeket és embereket.

Anul nou care n-a fost (2024): Ez most nagyon időszerű film volt, ha egyszer kiderül, hogy CG csak egy nagyon nagyon nagyon nagyon felépített marketingfogás volt ehhez a filmhez, akkor azt mondom, hogy ez a marketingstáb a legjobb a világon. Sajnos valószínűleg nem így van, csak a véletlen műve, hogy egyesek vissza akarnak vinni a kommunizmusba és egyből emlékeztetnek is arra, hogy milyen is volt az élet az utolsó napokban (persze még ez is egy igencsak idealizált változat). Egyébként elég jó film, kivételesen a hang is teljesen jó, egy kicsit talán hosszú, sok olyan dolog van, ami inkább csak hangulati elemként funkcionál, de ha már ennyi energia van fektetve a hangulatba, akkor lehetett volna a valósághoz közelebb is menni, bár azt valahogy úgy kellett volna, hogy ne a főszereplőkön keresztül tegyék, akkor meg nehéz. Na jó, nem tudom, hogy kellett volna jobban csinálni, de egyrészt nem vagyok filmes, másrészt lehet, hogy bennem is csak utólag értékelődött át az a rendszer a folytatást megélve. Mindenképpen jó film.

Zene. Zene.