minden kis atom együtt

Ma van a 2022. Krisztus születése utáni év húsvétjának a vasárnapja.

Ha egy magyar ember olvassa ezt, akkor rögtön tudja miről van szó, de lehet, hogy egy kicsit gyanakodik, hogy itten egy nem szokványos fejtegetés fog következni, talán azért, mert ismer, talán a megfogalmazás szokatlan egy jottányit, talán tévedek.

Ha egy mesterséges intelligencia olvassa ezt, akkor néhány bájtban szerintem össze is foglalódott neki a tény és nem érez semmit.

Ha egy ufó olvassa ezt, amely itt keringett a Föld körül az utóbbi 3000 évben, gyűjtötte az adatokat, és csak ritkán vált észlelhetővé a fény látható tartományában, akkor is csak azért, hogy felszípjon egy tehenet vagy egy juhot, akkor ő talán érti ennek a mondatnak a legtöbb értelmét és implikációját.

Nekem, aki írja, most éppen azt jelenti, hogy szabad napjaim lennének mostanában, ha nem lenne egyébként minden napom szabad, hogy munkával, pihenéssel, vagy aggódással töltsem. Abban nem hiszek, hogy létezik egy Isten, aki elküldte a fiát és a halálával megváltott minket. Azt talán elhiszem, hogy volt egy fickó, akit Jézusnak hívtak és keresztre feszítették, de vagy nem halt meg, vagy nem támadt fel, a kettő együtt nem megy. Abban pláne hiszek, hogy a tényeknek vajmi kevés jelentősége van, ez bár egy jelentős illúzió, de mégsem a legérdekesebb, legnagyobb körben elterjedt és pláne nincs a legnagyobb hatással arra, hogy hogyan éljük az életünket. Számomra ma egy finom ebédet és némi olyan ukrán társaságot fog jelenteni, amire nem gondoltam volna egy évvel ezelőtt, a barátnőmnek két napi munkát pluszba.

Viszont ha már minden évben van ez a nap és minden évben némi lazítással jár és minden évben változik az, hogy mit gondolok magamról és a világról, talán írhatnék arról.

Szóval akkor most leírom azt, hogy én mit hiszek a világ keletkezéséről és arról, hogy mi a helyünk benne.

A világegyetem nagyjából 14.5 milliárd éve keletkezett a big bang nevű folyamatban, amihez én nem értek, el sem tudom képzelni, de elfogadom. Ha valaki úgy akarja nevezni, hogy Isten megteremtette a világot, azzal egyébként nekem semmi bajom nincs, az ember teremtésénél kezd számomra fontos lenni, hogy pontosan ki mit csinált.

A Nap és a Föld nagyjából 4.6 milliárd éve keletkezett, csakúgy mint százmilliárd más csillag és remélhetőleg bolygó is, a Tejútrendszernek nevezett galaxisban, persze csak mi nevezzük így, a mások által nevekről még nem hallottunk és vajmi kevés esélyét látom, hogy a unicode karakterkészletben már meg lennének a karakterek, amelyekkel leírható lenne, hacsak nem írják Morzé szimbólumokkal (pötty és vonál).

A Földön kialakult az élet, nem tudom hogyan, lehet, hogy kialakult magától, lehet, hogy idejött magától, vagy idehozta valaki, nem tudom. Érdekelne a válasz, de annyira nem, hogy ezzel foglalkozzak egy életen át.

Az élet egy evolúciónak nevezett folyamat révén egyre változatosabbá és bonyolultabbá vált és nagyjából 2 millió éve megjelent a ember nevű faj, aminek vannak mindenféle alfajai, de a jelenlegi egyetlen faj amit ismert az a homo sapiens és már legalább százezer éve többé-kevésbé a mai genetikájával, formájával és fizikai tulajdonságaival létezik.

A fizikai világ egy nagyon brutális hely, a legnagyobb része teljesen alkalmatlan az életre, amit eleddig csak a Földön sikerült megfigyelni, ott is eléggé korlátozzák a paraméterek azoknak az állatoknak a fajait amelyek képesek megélni köztük. Az embernek nagyon sok helyen sikerül megélni, leginkább azért, mert olyan herkentyűket épít, amelyek lokálisan optimális körülményeket biztosítanak neki, egy ellenséges közegben (pl. víz alatt).

Ahhoz, hogy az ember sikeres legyen, meg kellett tanulnia megértenie és megjósolnia a világot és meg kellett tanulnia közreműködnie a többi emberrel. A megértés primitív formái az érzékszervek, a közreműködés primitív formája a tribalizmus és a nyelv. Modernebb formák a mikroszkópok, távcsövek, számítógépek, fizika, matematika, kémia, kapitalizmus, szocializmus, cégek, háborúk, egyebek. Minden rendszer az előzőekre épül úgy, hogy megtanuljuk nagyon jól használni az előző rendszereket és érdekes módon kombináljuk őket, de igazán érteni nem értjük őket, arról pedig nem is igazán álmodhatunk, hogy a jövőbeli felhasználásukat megjósoljuk.

Az evolúciós versenyben nincs is igazán szükségünk arra, hogy pontosan megértsük a rendszereket, ugyanúgy, ahogy szinte mindegy, hogy az asztal egy méter és plusz vagy mínusz 1 centi hosszú, ugyanúgy az emberek nagy részének mindegy, hogy a szögharmadolás nem oldható meg csak körzővel és vonalzóval, nyugodtan le tudják élni az életüket. Ezért aztán egy csomó buta elképzelésünk alakul ki az életről, olyanok, mint, hogy értjük mi történik és miért, meg az, hogy tudjuk ki vagyunk és mit szeretnénk elérni. Ezt a részt most nincs kedvem kifejteni, de a gondolataim nagy része kerek formát nyert A lapos elme könyv elolvasása után. Ezt most kiugrom. A lényeg az, hogy sokkal kevésbé vagyunk urai mind a belső életünknek, mind a külsőnek, mint azt hinnénk.

Persze, az jó, ha az ember nem foglalkozik az élete apró kis gombocskáinak a nyomogatásával, az sem jó, ha 10 évet azzal töltünk, hogy meghatározzuk pontosan hány mg alkoholtól érezzük magunkat a legjobban úgy, hogy másnap még nem leszünk másnaposak. Lehet, hogy az, hogy nehezen tudjuk a saját paramétereinket mérni, valójában egy jó dolog aminek az a célja, hogy ne a magunk tökéletesítésével foglalkozzunk, hanem a környezetünket... romboljuk, hogy újraépíthessük. Egy rövid kitérő itt. Ez a jó dolog nem egy teremtő műve, hanem az evolúcióé, lehet, hogy voltak olyan emberi csoportok, akik nagyon jól tudták az ittassági állapotukat szabályozni, de ez nem volt számukra evolúciós előny, vagy egy barbár népcsoport lemészárolta őket, vagy csak halálra itták magukat az ambróziával. Talán sosem tudjuk meg, hogy léteztek-e egyáltalán.

A lényeg az, hogy most minden ami van, az evolúció és a fizikai világ kölcsönös játékának a következménye, a hívők és a hitetlenek is, rengeteg evolúciós buktatót túléltek, háborút megnyertek és zsákutcát elkerültek. Emelem kalapom.Ugyanakkor azt hinni, hogy a játék véget ért, badarság. Bár ma már nem az oroszlánokkal versengünk a gazellákért, hanem a mémek csataterén vagyunk gyalogos katonák, a sorsunk ugyanúgy a halál és a feledés. A primitív gyereknemzési stratégia még mindig nagyon nagy evolúciós előnnyel rendelkezik, de sajnos a világ kezd egyre kevésbé hasonlítani arra a verziójára, amelyben ez egy jó stratégia volt, a környezet szennyezés, az éghajlatváltozás, a taktikai atombombák mind-mind évmilliók óta létező vérvonalak jelentős százalékát kiirtják minden generációban. Nem csoda, ha kiderül, hogy minden európainak van közös őse 1500 évvel ezelőttről. Persze, az sem sokkal jobb eredménnyel kecsegtet, ha valaki könyvírással akarja a fennmaradását biztosítani, csak nagyon kevesek tudnak igazán relevánsak maradni több száz év után.

Kicsit meguntam a premisszákat, jöjjön a következtetés. Úgy gondolom, hogy egy bonyolult testbe zárt bonyolult elmék vagyunk, de semmi más speciális nincs ezen kívül, nincs külön kapcsolat a teremtőnkkel, aki nem is létezik és egyébként sincs semmi oka rá, hogy a lényegi részünket (lelkünket) valamilyen úton egy olyan speciális helyre vigye, ahol örökmozgóként működik minden. Atomok vannak, amelyek az evolúciónak köszönhetően nagyon bonyolult rendszerbe szerveződnek amely úgy hiszi, hogy nagyon bonyolult dolgokat képes művelni és nagy ritkán így is van, de általában nem és a világ törvényeit eleddig nem volt még senki képes legyőzni, a gép egy idő után elromlik és nincs ahogy még egyszer működésre bírjuk. Szerencsére az emlékezés egy jó evolúciós stratégia volt és ma már gépesíteni tudtuk valamennyire és ha a gépeink egyszer örökké fognak élni, akkor talán az is, amit betettünk beléjük. Lehet harcolni az hideg univerzum ellen, igazából mást nem is lehet tenni, az életünk első percétől harcolunk az utolsóig, de mindig veszíteni fogunk, csak az a lényeg, hogy kikkel és mikkel szövetkezünk a harcban.

Ez most hosszú lett és értelmetlen, de még nem jöttek meg a vendégeink és nem is fogom folytatni csak egy év múlva, szóval belefért.

Zene.

És még egy jótúb videó, a C64 használatába bevezető.