Na, ez egy nagyon rossz bejegyzés lesz. Annyi mindent el szeretnék mondani és annyira nem tudom koherens ívvé hajlítani a gondolataimat, hogy csakis bődületes maszlag lehet a vége. Szerencsére senki nem kérheti vissza a pénzét és még pár bejegyzésben nekifuthatok újra a témának.
Kezdjük az elején, felkeltem, megfőztem a kávét és nekifogtam a szokásos reggeli tuitter túrámnak. Általában technológiai dolgokat szoktam szívecskézni, ma viszont ezeket sikerült: 1, 2, 3, 4, 5. Ez az 5. nagyon megütött, egy kánszászi városban (Shawnee) a helyi tanács megszavazta, hogy több mint 4 idegen nem élhet együtt egy fedél alatt, valószínűleg azért, hogy az emberek ne osszák meg a lakásbérleti és egyéb költségeiket. Ez igen, a lehetőségek országa. Nem sokkal ezután kipattant a gondolat a fejemből, hogy Amerika valójában egy csatatér, ahol mind a mai napig egy óriási háború zajlik, szerencsére egyenlőre nagyon kis szerepet kapnak a fegyverek, de halálos áldozat azért elég sok van, csak senki nem akarja ezt belátni. A legborzasztóbb az, hogy minden szinten, mindenféle szövetségek mindenféle csatákat vívnak és már senki sem ismeri azt, milyen az élet akkor, amikor nincs háború. Nem is tudom, mikor kezdődött ez a háború, talán az első telepesekkel, most mindenesetre már a szegény vív a gazdaggal, a tőkés a munkással, a régi média az új médiával, az emberjogi aktivista a munkajogi aktivistával, az antikommunista az antikapitalistával, a mindenkinek elérhető egészségügyet akaró a fajnemesítővel, stb. Az a durva, hogy ezek a táborok egyfolytában új szövetségeket alkotnak és régieket rúgnak fel, már senki sem tudja, hogy ki kivel van. Mindez nyakon van öntve a legkorruptabb és legképmutatóbb politikai rendszerrel, aminek a demokratikus jellegét jogosan kérdőjelezhetjük meg és nem mellékesen a világ legnagyobb hadseregét igazgatják.
Amikor a narancsképű elnök lett, én nagyon rácuppantam az amerikai politikára, azt hittem, ki tudom olvasni a tealevelekből, hogy keletre vagy nyugatra érdemes szaladni, ha a szar a májjal keveredik. Szerencsére nem lett szükség erre.
Ebben a közegben Ilon, a kapitalista fenegyerek úgy döntött, hogy megveszi az újmédia egyik zászlóshajóját, az én kedven cociális hálómat, a tuittert. A tuitter Romániában nem nagyon ismert, ezért egy mondat. Ez az a cociális háló, ahova az értelmes emberek csoportosultak, itt tényleg értelmes diskurzust lehet folytatni és követni kívülről minden elképzelhető témában. Persze, ebből nem lehet megélni, ezért mocsok is van rengeteg, a mostani üzleti modell és az értelmes emberek átlagosnál nagyobb sűrűsége sajnos nem kompatibilis, de ha az ember jól válogat és eléggé megfogja a száját, elég jól el lehet lavírozgatni. Én egy kicsit függővé is váltam, be kell vallanom.
Ilon azt mondja, hogy a szólásszabadságot akarja visszaállítani a tuitteren, de ez természetesen vagy szemenszedett hazugság, vagy akkora orbitális naivitás, hogy a Marson a mászkálók fényképezhetik. Az, hogy Ilon ráteszi a kezét a tuitterre, lehet, hogy csak annyit fog eredményezni, hogy bukik 30 milliárd dollárkát, ami egyébként sem jelent semmit, mert Amerikában a befektetők a veszteségeiket leírhatják az adójukból és mivel a Tecla még sokat növekedhet, ezért nem igazán oszt vagy szoroz Ilonnál. Vagy azt is eredményezheti, hogy Ilon elhozza nekünk a technológiai szingularitást egy olyan disztópia formájában, hogy a Terminátor világa kellemes üdülőtelepnek tűnik mellette.
Na, erről fogok filózni amikor legközelebb erről fogok írni, mert most elég volt.
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése