csütörtök, március 17, 2022

az játék előrehaladottáról

Több mint három hónap óta megint tettem videót a játékról.

Ez most megint elég nagy falat volt nekem. A fények tudnak már mozogni, meg árnyékot vetni, sőt a két dolgot külön-külön és egyszerre is tudják csinálni. Mozgó árnyékot vető fényeket nem is csináltam még, persze utoljára amikor komolyabb grafikát programoztam, még egyetemista voltam, annak meg már lassan 20 éve. Akkoriban még a sedó meppek csak elméletben voltak jó ötletek, illetve kis felbontásban egy-két karakterre már használták a játékok, de nemrég nyomtam le a Halo-kat megint és hát nem nagyon volt árnyék az első részekben. Meg is lepődtem ezen, gondoltam, hogy akkor majd az én játékomban lesz, de mostanában, mire befejeztem nagyjából a programozásukat, kezdtem gondolkodni, hogy mire is fogom őket használni. Hát, reméljük jön valami jó ötletem majd.

A statikus fényeket is újraírtam, mostmár nem lájtmeppet számolok, hanem csak a fények indexeit tárolom (8 biten, hogy jó legyen, ami ugye 8-ra limitálja minden felületre eshető fények számát, de sok memóriát spórolok vele). Most már pilloghatnak, színt válthatnak, sőt, irányt is, csak éppen pozíciót nem. Na, már csak egy jó művész kell, aki kezdeni is tud mindezzel valamit. :)

Közben meg rájöttem, hogy a lua nem nekem való. Rossz abba gondolni, hogy komolyabb algoritmusokat implementáljak vele. Annyira megszoktam a statikus típusokat, hogy nem tudok élni nélkülük, pedig próbálom betartani a konvenciókat, amelyek segítenének, hogy mondjuk a függvények szignatúráját ne kelljen mindig megnézzem, de valahogy az egész olyan kusza nekem, könnyebb nekem a C++, még a lassú fordítási időkkel is. Amúgy is én az az ember vagyok, aki néha órákig írja a kódot anélkül, hogy fordítana egyszer is, a modern eszközök ezt már lehetővé teszik. Ez mind hiányzik a luaból, vagy csak én nem tudtam rendesen feltenni mindent VSCode alá. Fura érzés volt az utóbbi napokban, hogy féltem a lua kódot írni, mert úgyis stupid bugokba futok, régen éreztem ilyent.

Na meg aztán, most kimaradt vagy 10 nap a háború miatt is. Remélem lassan visszarázódom. Még olyan sok mindent meg kell csinálni, néha teljesen elmegy a kedvem az egésztől. Szerencsére akinek támogatnia kell, az támogat ebben a bolondságban.

Zene.

Nincsenek megjegyzések: