Elolvastam a Michael Mann új könyvét, hogy nektek már ne kelljen.
Sajnos engem egyáltalán nem győzött meg. A könyv nagy része arról szól, hogy Amerikában hogyan siklatták ki a különböző kapitalista érdekcsoportok az érdekeik ellen fellépő tudósok munkáját, ami persze a közjót szolgálta volna. Legtöbbször egyébként a tudósok nyertek, de hosszú és nehézkes harcok árán, ezért van még ózonrétegünk, meg a cigarettákon írja, hogy rákot okoznak. Aztán rátér a klímaváltozás problémájára is, amelynek népszerűsítésében ugye nagyon fontos szerepe volt, de az a következtetése, hogy a megoldás az, hogy:
1. ne hallgassunk a doomerekre
2. bízzunk a gyermekekben
3. tanulni, tanulni, tanulni
4. rendszerszintű változásokra lesz szükség (leginkább szén-dioxid adóra)
Sajnos nem igazán bizonyít semmit ezek közül az állítások közül, amelyekkel egyébként nagyjából egyet is értek, kivéve az elsőt. Ugyanis én is doomer vagyok, azaz azzal ijesztgetem az embereket, hogy az emberiség el fog pusztulni, ami szerinte az emberiséget apátiába taszítja és így már nem is akarjuk megoldani a problémát. Ehelyett ő azt javasolja, hogy szavazzunk klímaváltozásban hívő politikusokat és ők majd megoldják a problémát, ami nem is olyan nagy, még nincs veszve semmi, ne ijesztgessük az embereket itt. Majd egyszer fogok írni egy bejegyzést arról, hogy miért vagyok én doomer, itt csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az ő doomerellenes érvei tökéletesen használhatóak a "jól kell szavazni és minden rendben lesz" álláspont kritikájára is, ugyanúgy "elaltatja" a cselekedni óhajtókat.
Nagy csalódás nekem ez a könyv, pedig azt reméltem, hogy igazi dolgokról fog szólni, amelyek konkrét optimizmusra adnak okot. Lehet, csak másképp látjuk a Zámerikai politikát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése