Az mekkora fless, amikor az ember rátalál valami olyan zenére, amit valamikor régen hallgatott sokat, aztán valahogy teljesen megfeledkezett róla.
Nekem ez a tegnap este az Ocarina volt, éppen valami román retró számítógép oldalon bóklásztam és rákerestem egy névre a jótúbon és bejött az Ocarina.
Szerencsére a jótúb nem feledkezett meg az Ocarinaról, a legjobb zenéjük hivatalosan is fent van. Első album, meg a második.
Az októberi filmek amiket néztünk. Illetve sorozatok. Megint nem írtam semmit a megtekintés után és hát egyes filmek egy hónap alatt elvesztik az élüket. Na de sebaj, kipipálva ki vannak.
Viddana (2020): Egy ukrán film, eléggé Améliesen indul, főszereplőnő, nagy ház, megelevenedő festmények, konfliktus egy másik nővel. Aztán valahogy teljesen szétesik, a szereplők egymáshoz való viszonya a legfurábban változik jelenetről jelenetre, van egy kisfiú is, aki nem tart sehová, meg egy halárus, aki aztán a megoldást adja a film végén, mert valami vége csak kell legyen. Talán vizuálisan elmegy a film, de a dramaturgia csapnivaló, sajnálom, vagy csak én nem értem az ukrán lélek láncát ledobó szárnyalását hal képeben, szerintem inkább az első. Meg persze az is lehet, hogy az ami a könyvet mágikussá tette, az nem működik filmen, vagy csak a rendező nem tudta megcsinálni. Valószínűleg sosem tudom meg mi az igazság, de ez azért hagy aludni.
Billions (5. évad): Ezt a sorozatot azért kezdtük nézni, mert Brody játszik benne a Hómlendből. Aztán rendesen rátevődött az utóbbi idők Amerikáról alkotott képem változásaira, amelyeket persze a politika meg a technika ördöge rángat leginkább, de valószínűleg az igazi mozgató elvek rejtve maradnak. Szinte mindenki elől, nem csak előlem. Persze bizonyára el vannak túlozva a dolgok, az üzletemberek nem ilyen gonoszak és az igazság szolgái nem ilyen körmönfontak, de persze ritka esetben igen és még ritkább esetben még igenebbek. Nehéz erről okosat írni, meg sem próbálom, gondolom van olyan akinek ez bejön és van akinek nem. Nekem bejön. Két dolog. Régen láttam már olyan sorozatot, ahol két ember perceken belül beszélget és az egyik az ajtóban áll és onnan mondja a magáét. Kicsit hiányzott, ez lefedi a régi sorozatokról alkotott elképzeléseimet. A másik meg az, hogy volt egy hír, hogy valami amerikai atomtudós pizzába (vagy valami más kajába, már nem emlékszem pontosan) rejtve próbált meg átadni titkos információkat egy kémelhárítási ügynöknek és ennek a fényében jobban értelmezhető ez a sorozat. A hidegháborúban (és talán most is) sokkal komolyabban kellett venni a kémelhárítást és ennek egyik módja volt az emberek tőrbe csalása, inkább te találd meg a gyenge láncszemet mielőtt az ellenség találja meg. Nem lenne meglepő, ha ez a taktika beszivárgott volna az igazságszolgáltatásba is, inkább te kapcsold le a potenciális bűnözőt egy kisebb bűnért, minthogy valami nagyon nagyot elkövessen, mint mondjuk a milliárdok letagadása. És persze vannak azok a képek, amelyeket az ember nem tud elfeledni, mint mondjuk ahogy a rendőrök fellökik az öreget és hagyják ott a földön a feje alatt növekvő vértócsában. Hát nem mondhatnám, hogy ettől a sorozattól nőtt volna a vágyam Amerikába menni.
Game of Thrones (mind a 8 évad): Na, a koronavírussal való megküzdés egyik pillére a napi átlagosan 4 epizód megtekintése volt, úgyhogy a két hét alatt ledaráltuk az egész sorozatot. Nem fogok tudni jó összefoglalót írni, meg ahogy mi néztük, az teljesen más mint ahogy az eredetileg beszippantotta az emberek millióit, ha minket nagyon érdekelt, hogy mi történik az egyik szereplővel, akkor csak simán megnéztük a következő részt is. Szóval én nem alakítottam ki különösebb emocionális kapcsolatot senkivel, egyrészt mert nem volt kivel, másrészt meg gondolom ahhoz több idő kell, az a bizonyos esküvő csak egy "hümm, ez is meghalt"-ot váltott ki. Vicces volt az, hogy az idők során akarva akaratlan fültanúja voltam beszélgetéseknek a trónokról és bizonyos dolgok megmaradtak, szóval az esküvő nem ért teljesen váratlanul. Szóval nekem teljesen elfogadható a vég is, nem kérnék másat és jobbat, mint az sokan tették, nem is találom igazán rossznak, csak egy kicsit gyengécskének, a végére elkezdett moralizálni a sorozat és meglátszott az, hogy az eredeti író nem tudta időre kibogozni a szálakat. Szerintem én nem fogom elolvasni a könyvét, igazából semmiben nem hoz újat csak abban, hogy milyen témákat kever egybe, de sajnos a különböző szálak nem igazán hatnak egymásra azon túl, hogy néha egy-egy ember az egyik szálból megöl egy másikat a másikból. Na jó, lehetett volna vadítani a végét, ha mondjuk a holtak győznek és a világ többi része kell szembe nézzen a terjeszkedő holtak birodalmával (a holtak tudhatnának a tengerfenéken járni is, nem látom be miért ölne meg valakit jobban a fulladás mint a felnégyelés). Azért valószínűleg a folytatás sorozatokba most már időben bekapcsolódunk.
Innen jönnek a filmek, amelyek lejártak ebben a hónapban.
Star Trek (2009): Eredetileg csak az elejét akartam megnézni, mert emlékszem, a moziban akkorát ütött, hogy elvitte nekem az egész filmet a hátán. Hát otthon a tévében és ismerve a végkimenetet, már nem volt annyira ütős. Aztán megnéztem az egész filmet. Sajna nagyon kevés volt benne abból, amiért én a Star Treket szerettem. Anno tizenévesként a Star Trek az új fizikai és pszichológiai fogalmak megismerésére is szolgált, sajnos ebben a filmben egy sincs ezekből. Legalább annyi van benne, hogy eszméletlenül kicsiszolták benne a fán szőrviszt, de másodjára az már nem működik annyira. Trekkiknek elmegy a film, nem fánoknak inkább ajánlanék valami mást a 2000-es évek jó sci-fijei közül, de most nem is tudom mit, már nem is emlékszem mik voltak a jó filmek, a Sunshine és a Mátrixokon kívül (persze ez utóbbival a legtöbben nem értenek egyet).
Star Trek: Into Darkness (2013): Én nem láttam a Wrath of Khan-t, szóval nekem nem volt annyira fán szőrvisz, csak annyit tudok róla, hogy abban volt az első részecskerendszer mozifilmben, mert ez a számítógépes grafika egyik mítosza. Sajnos nem jött be ez sem másodjára, megint kicsit gyengécske a történet. Gyengécske azt jelenti, hogy valami egyszerű trükk adja a megoldást, amit ha jól meggondolunk, tuti nem lehetne véghez vinni egy olyan jövőben, amelyről ez a film szól, bizonyára a fegyverek sokkal jobban szabályozva lennének, mint amit megenged a film. Ha valami fizikai képtelenséggel oldották volna meg, ami megcsillan a XXIII. századi szabadság tornyon, azt tuti jobban elfogadtam volna. Egyébként meg nekem a két főszereplő viszonya, mármint a Kirk és Spocké eléggé fordítva működik, mint ahogy azt a rendező elvárná. Na de sebaj, a harmadik rész már a moziban is annyira nem tetszett, hogy ha a HBO véletlenül felteszi, akkor sem fogom megnézni. Annál még ez is jobb. Azért ha lesz negyedik rész, megnézem és hát talán lassan ideje lenne megnézni a régi filmeket.
Birdsong (2019): Nem volt egy túl jól inspirált választás egy meztelen japán csaj háta alapján választani filmet, de hát... Egyébként nem volt annyira rossz, csak talán az volt a baj, hogy nagyon kis pénzből készült (fél milla dollár, ha jól olvasom), nem lehetett sok szereplőt alkalmazni, akik a zenebiznisz és a japán élet egyéb sötét (vagy uram bocsá, napos) oldalaira is rávilágíthattak volna, mint a robot munka és a drága zongoraleckék. Az vicces, hogy a rendező bizonyos jelenetekbe nem ment bele, ezért megcsinálta animéba, ami nem lenne különös, ha nem lógna ki ennyire a sorból. Vagy az is lehet, hogy leforgatták, csak aztán a karikák miatt rotószkópolták animéba. Na, az biztos, hogy konzisztensebb film volt, mint az első az e havi listán.
Mostanában az is volt, hogy még filmet nézni sem volt kedvünk sokat, inkább csak mentek a hírek a tévében és pörgettük a cociális hálóinkat, remélem jövő hónapban több film lesz és végre nem egyszerre kell megírjam az összesről a véleményt.
Csak pár dolgot meg akartam osztani, amit ma olvastam.
Az első az, hogy az Intel nagyon komoly bejelentést tett, idén elkészültek az első exafloppos számítógépükkel és az mondják, hogy 2027-re már zettafloppos gépet fognak készíteni. Ez azért még úgy is nagyon merész, hogy valószínűleg csak jó nagy mátrixok szorzásával és csak 8 bites pontossággal fogja tárolni az eredményeket, de a 6 év alatt elért ezerszeres ugrás akkor is nagyon impresszív lesz, az utolsó ugrás a petaflopról exaflopra 12 évet tartott (2008-2020, bár ez a 2020 is elég kérdéses, mert már a Fugaku sem igazi floppokban érte el az exafloppot, hanem csak csirke mestint floppokban, ami 8 bites integer szorzás az ő esetében). Mindenesetre az jó, hogy az Intel belecsap keményen a mestint lecsóba, mert akkor gyün a szingularitás, de nagyon. Kellenek a floppok, hogy az emberek minél érdekesebb architektúrákat próbálhassanak ki a mestint feladatok megoldására.
A második hír is a szingularitásról szól, ez kevésbé hangzatos, de azért fontos. Az OpenAI írt egy cikket, amiben kisiskolásoknak szánt szöveges matematikai feladatokat oldanak meg, szinte olyan helyességgel, mint a 12 éves iskolások. Ráadásul azt állítják, hogy minél több ilyen feladatot táplálnak be a gépbe, annál jobban tanul, ami bár dogmatikusan a mostani stílusú mesterséges intelligencia fejlődésének az egyik alappillére, azért aki kicsit mélyebben benéz a gépházba, látja, hogy nem minden feladatnál működnek így a dolgok, főként nem ezeknél a feladatoknál, ahol egy logikus struktúrát kell felállítani és logikai szabályok alapján levezetni a következtetést. Jó ez, hogy ők is nekifogtak ennek a feladatnak, mert muszáj lesz megoldani a logikus következtetést ahhoz, hogy igazi intelligenciát gyárthassunk, még akkor is, ha a premisszák ellenséges megválogatása eléggé fura eredményeket fog hozni.
A végére meg egy cikk a klímaváltozásról. Eléggé gyomorforgató, ahogy a kapitalizmus az embereket az orruknál fogva a vesztébe vezeti. Nagyon erős volt az a rész, amikor azt írja, hogy a világháború megmutatta, hogy az embereknek a túlélésnél is erősebb a megfelelési kényszere, bár azért nem egészen értek egyet ezzel a következtetéssel, a dezertálás és ellenállás sokkal gyorsabb út volt a halálba mint a frontra utazás. Azért elgondolkodtató, miért megyünk olyan vidáman a vágóhídra.
Zene.
Nálam a meta címke arról szól, hogy a magáról a blogolásról írok. Mostantól akár a fészbukkra is lehetne asszociálni a meta cimkére kattintva, ugyanis Márk átnevezte a fészbukkot metára. Nekem viszont csak fészbukk marad.
Viszont egy kicsit kell írnom erről a nagy metaverzum akármiről, még akkor is, ha nem volt erőm megnézni a bejelentést, ezért csak a reakciókból próbálom kihámozni, miről is beszélhettek. Dídzsé mellett Márk az, akinek ki nem állhatom a pofáját, fizikai fájdalmat okoz nézni és hallgatni, ezért kerülöm amennyire csak lehet, szerencsére elég sokan reagálnak rájuk, ezért a fontos dolgokról nem maradok le.
Szóval a metaverzum, avagy régebbi nevén, a virtuális valóság, az egy olyan rendszer lenne, amiben valamennyire próbálják a fizikai valóságot modellezni, tehát fizikai törvényeket szimulálva (nehezebb mint az ember gondolná) a valóságban megszokott helyeken lehet kolbászolni és olyan dolgokat csinálni, amit a valóságban is, de persze, ha beleharapunk egy virtuális hot-dogba, attól nem lakunk jól. Leginkább a vizuális és auditív élményeket másolják le egyelőre, de szerintem a tapintás sincs már nagyon messze és utána már csak a szaglás és ízlelés jön, amelyeket valószínűleg amikor sorra kerülnek, már direkt agyi stimulációval fognak szimulálni, de lehet, hogy lesz majd olyan gép ami képes bármilyen szagot előállítani, talán majd a kőgazdagoknak telik is rá.
Azért jó a metaverzum, mert elvileg bámilyen fizikai helyet be lehet vinni a világba, ha már elég fejlett a rendszer és így olyan helyekre is eljuthatunk, amelyekre a valóságban nem lenne lehetőségünk. Meg persze ha már jól megy a fizika szimulációja, akkor lehet vicces törvényeket beiktatni és vicces helyeket kitalálni, nagyjából erről szólnak most a vidiójátékok, persze még elég kezdetlegesek sok szempontból, de ha belegondolunk, hogy még emberi léptékkel is elég fiatal az ipar, akkor azért lehet optimistának lenni, hogy még sokat fejlődhet a dolog.
Persze most sokan prüszkölnek, egyrészt a metaverzum miatt, mászrészt a fészbuk miatt. A fészbuk miatti prüszkölést teljesen megértem, Márk bebizonyította, hogy egy szar alak akit egyedül a pénz érdekli. Mondjuk csak mostanában kezd ez kevésbé menő lenni, mint akár még egy évtizeddel ezelőtt is, de az biztos, hogy én még a kutyámat sem bíznám rá, ha lenne. Mondjuk instám nekem is lett, de próbálom kordában tartani, most, hogy már lehet feltölteni rá képet a számítógépről, lehet, le is törlöm a telefonról, az elején amúgy is úgy nyomattam, hogy minden poszt után letöröltem. :) Fészbukkom nem lesz ameddig nem kötelezik, mint az oltást, akkor majd beadom a derekam. Remélem, soha nem jutunk oda, hogy az emberek élete azon múljon, hogy van-e fészbukkja.
A metaverzum miatt is jogos a prüszkölés, sokan úgy érezhetik, hogy kevesebb időt kéne a géphez láncolva tölteni, ami elég jogos igény. Viszont ha akarjuk, ha nem, bizonyos szempontból már egy metaverzumban élünk most is, a web egy elég kezdetleges metaverzum, főként az interakcióban gyengécske. Szerintem a metaverzum egy természetes folytatása lesz a webnek és bár ahogy a fekete-fehér film sem tűnt el, a web sem fog eltűnni, de az akció már átmegy a metaverzumba. Szerintem ha jól megcsinálják, akkor hatékonyabb lesz mint a mostani web, bizonyára a mítingek is hatékonyabbak lesznek mint a mostani zúmos mítingek és az új generáció tuti belakja majd a helyet és ha nem lesznek fizikai korlátai (a véerr szemüvegek nem mindenkinek jönnek be, én elviselem őket, de nem találom kényelmesnek sosem, de remélem még sokat fognak fejlődni) akkor szerintem sokan beszállnak majd a buliba, ami persze azért jó, mert a hálózat effektusok ugye.
Amiért számomra igazán érdekes a metaverzum az az, hogy egy akkora virtuális világ megalkotásához, ami lefedi a földi valóság nagyrészét mindenképpen olyan eszköztárat kell készíteni, amivel bárki képes egy-egy számára fontos városrészt akár bevinni, ami bár mostanában miniben kezd működni, de azért még nagyon az elején tartunk a fotogrammetriának, az anyagok digitalizálásáról pedig még nem is igazán beszélhetünk. Szóval olyan eszköztárat kell majd embereknek elérhetővé tenni, ami nagyon jól használható lesz majd játékok készítésére is. Lehet, egy kicsit korán fogtam bele a játék készítésbe, egyedül még sok minden nagyon nehézkes, illetve sok gyakorlatot igényel, ami nekem a programozást kivéve teljességgel hiányzik. Talán 10 év múlva már minden könnyebb lesz...
Szóval én azért remélem, hogy maga a metaverzum egy sikeres projekt lesz, ha nem is szállok be a fészbukos ágába, van pár olyan cég, amelyek kezdenek dolgozni rajta és megbízom bennük, hogy nem lesz az a titkos tervük, hogy mosószert adjanak el nekem ha köhögni kezdek.
Zene.
Ez a bejegyzés töltelékes tartalmú káposzta.
Mostanában nincs kedvem írni, sok a munka is, meg nagyon sötéten látom a világot. El fogunk pusztulni mind, ha esetleg még nem mondtam volna.
Aztán ma megnéztem ezt a fickót, akit már linkeltem, biciklizik körbe angliai (meg skót meg velszi meg gondolom észak-ír) városokban és nyomatja a drámendbészt. Csak mostanában már sok-sok követője is van. Ha az emberiség ilyen életmódra váltana, talán még lenne egy kis esélyünk.
Gondoltam írok egy-két sort erről a gyönyörű kormányválságról is, ami éppen most segít Romániának rájönni, hogy nincs szükség kormányra, úgyis csak sztochasztikusan hánykolódunk a történelem sötét vizein.
Egy éve még elég optimista voltam az akkor friss kormánnyal kapcsolatban, de az elmúlt év megmutatta, hogy el lehet tölteni lassan egy évet anélkül, hogy érdemi reformot végezzenek. Persze, azért némi előrelépés történt a digitalizálás terén talán, ez mondjuk jó.
Még valami jó történt. A nemzeti liberálisok bebizonyították a kolozsvári géniusszal az élen, hogy teljesen felelőtlen társaság akik csak hülyeségeket beszélnek, ócska frázisokat ismételnek amelyek azért kéne igazak legyenek, mert sokat ismétlik őket és eszük ágában sincs felelős politikusokként viselkedni.
Odáig jutottam a múltkor, hogy megnéztem a kormánybuktató parlamenti ülést, amennyi hülyeség ott elhangzott, az már nekem fájt. Egyedül az uszerések mondtak vállalható dolgokat, amelyek nem üres politikai szócséplések voltak. No, ennyivel könnyebb dolgom lesz, ha legközelebb szavazni kell, ők az egyetlen alakulat akikre szégyen nélkül szavazhatnék, ha akarnék, vagy tudnék. Na jó, még az udemeré sem mondott túl sok hülyeséget, csak hát ők már bebizonyították, hogy az igazságszolgáltatás nem a szívügyük, ami némileg érthető persze, de ugyanakkor nem fenntartható egy olyan ország, amiben az igazságszolgáltatás politikailag motivált.
Szerencsére ahogy a jövő kinéz, már nem sok parlamenti ciklus van a csőben.
Zene. Igen, megint az orosz himnusz, szerintem nagyon jó, meg kéne tanulni lassan.
Akkor egy kicsit a kedvenc témámról, a szingularitásról...
Ugyebár az előző bejegyzésben azzal vádoltam azt aki magára vette, hogy nem tud elszakadni a lineáris gondolkodástól, pedig ha én azt merészelem állítani, hogy 2029-re lesz emberi szintű mesterséges intelligencia, akkor azt csakis úgy tehetem, ha húzok egy vonalat a most és a jövő között és azt hiszem, végig tudunk menni azon a vonalon, pedig az valójában nagyon nem lineáris.
Ez igaz, tényleg nem lenne szabad azt mondanom, hogy a mostani irány jó és még csak kell 8-at lépni ebbe az irányba és elérünk a csúcsra. Csakhogy én nem azt mondom, hogy nem határozunk meg minden lépésnél új irányt, csak azt, hogy már nincs sok lépés (legyen mondjuk 8) és ahogy most működik a dolog, nagyon sokan másznak a cél felé sok különböző irányból (a sok különböző feladat amit meg akarnak oldani, látás, hallás, következtetés) és amikor valaki talál egy jó reprezentációt, akkor 1-2 éven belül mindenki felhasználja, akinél hasznos (pl. most a transzformerek), de attól még elég ember kísérletezik mindenféle irányokkal, hogy ne ragadjon be a teljes processz egy rossz irányba. Szóval számomra a tudományos módszer osztott természete adja meg a kellő nemlinearitást, ami szavatolja majd, hogy eléri a célt. Én sem hiszem, hogy egy sima létrával el lehet érni a Holdra, de szerintem az, hogy a kutatók minden évben rácuppannak egy-két új irányra, de azért sokan maradnak a réginél és azt viszik tovább, ez szavatolja, hogy valójában nem létrát használ a teljes közösség, hanem valami olyan nyúlós katyvaszt, amibe még belesűlyed a lábuk, de egyszer majd beömlik az öntudat üstjébe és végre főzhetnek belőle hajtóanyagot és akkor már csak egy baromi nagy rakétát kell építeni és feltölteni színültig hajtóanyaggal és be kell gyújtani és hoppá a Holdon is leszünk. A Holdról meg majd szépen leengedjük a létrát a földre, mert mégis csak a létra a legkörnyezetbarátabb módszer az égbe menni.
Akkor lenne létra, ha mindenki ugyanabból a pontból ugyanabba jutna vele, de szerencsére ez biológiai képtelenség.
Ami a leginkább tetszik a mostani módszerekben az az, hogy a létra az égbe és az ásó amivel egy pont körül keresni lehet a kincset, ugyanaz a szerszám. Ez egy teljesen új perspektíva, nem csoda, ha még kicsit kontra-intuitív.
Romániában most éppen dühöng a koronavírus negyedik hulláma, döntjük a rekordokat rendesen mindenféle rossz mutatóban és persze dühöng a vita is, hogy kinek a hibája a kialakult helyzet.
Gondoltam, leírom én is pár gondolatomat, mert sanszos, hogy meg fog változni, de azért jó lenne lejegyezni, hogy mi minden keveredett össze a fejemben az utóbbi napokban.
Ja, és mivel már kiengedtem a dzsinit a palackból, sajnos mi is átestünk a koronavíruson, szerencsére enyhe volt a lefolyása, bár még van pár nap a 14 nap karanténból, most már elég nagy valószínűséggel túléljük.
Szóval nekem nincs fészbukom, kimaradok a nagy hülyeségekből, az én tuitteres berkeimben már kezd lecsengeni a koronavírus, szóval kontextusnak ezt a négy cikket jelölném meg: 1, 2, 3, 4.
Ha valaki nem akarja elolvasni őket, annak röviden összefoglalom. Az első valami olyasmiről szól, hogy az antivaxxerek nem hibásak, mert jogukban áll kétkedni az amúgy is elég hiteltelen oltáskampány hatékonyságában és amúgy is, őket hibáztatni valójában áldozathibáztatás. A második azt mondja, hogy az antivaxxerek miatt mindenkinek rossz és olyan emberek is szenvednek, akik betartják a törvényt és a helyes utat járják és az antivaxxerek dupla kárt okoznak és nem is igazi állampolgárok, mert nem vállalják a tetteikért a felelősséget. A harmadik cikket értem a legkevésbé, valami filozófiáról meg biopolitikáról szól, hogy majd így a vakcinával és a lezárással (és nem az adópolitikával) aztán tényleg beteszik az ajtót a szabad emberek előtt és ha ezt is feladjuk, akkor már nem maradunk emberek sem. Vagy valami ilyesmi, nagyon zavaros nekem. A negyedik cikkben pedig arról van szó, hogy az okosságok ellenére mégiscsak az antivaxxerek a hibásak, mert a tények tények, a tudomány meg tudomány.
Én igazán nem keresem a bajt, szerencsére a baj sem keres engem kimondottan, legalábbis eleddig így viselkedett, így megengedem magamnak, hogy leírjam a véleményem erről a dologról, mert még olyan szinten is rezonál velem, hogy mégis csak én is egy olyan ember vagyok, aki egy nagyon fura és kevés elfogadásnak örvendő gondolatot göngyölgetek itt magam előtt már több mint egy évtizede, mégpedig az emberi szintű mesterséges intelligencia hamaros eljövetelét. Szóval van némi tapasztalatom abban, hogy mit jelent népszerűtlen véleményt ápolgatni.
Ha egyszerű terminusokban gondolkodunk a témáról akkor igen, azok akik nem oltatták be magukat és elkapják a koronavírust és kórházba mennek, ők töltik meg a kórházakat és veszik el az ágyakat azok elől, akik esetleg más betegségben szenvednek. És igen, magadat beoltatni sokkal könnyebb, mint hirtelen kigyógyulni a rákból, tehát nincsenek figyelemmel a rendszerben létező valós veszélyekre.
Csakhogy.
Csakhogy.
Az egész rendszer, az egész társadalom, az egész ország mítoszokra épül. És ez nem az a pillanat, amikor a valóságot képesek vagyunk meglátni. És még csak nem is akarja senki az igazi mítoszokat eloszlatni. Mert összedől a kártyavár és az valószínűleg nagyobb veszélyt jelent a rendszerre, mint ez a vírus. Mert a döntéshozók is mítoszokból élnek, a valósághoz nekik is annyi közük van, mint bármely antivaxxernek.
Ilyen mítosz az, hogy megfelelő az egészségügyi rendszerünk. Az egyik mítosz az, hogy lineáris a gyógyító képessége, bemegy n ember, kijön c*n gyógyult és (1-c)*n halott. Ez így működött az utóbbi száz évben, amióta szervezett egészségügyi rendszer van, ez nagyjából így működik kis n értékekre és bár a c konstans kisebb nálunk mint nyugaton, az emberek többé-kevésbé kiegyeztek vele. Persze valójában a rendszer nem lineáris, ha n nagyon nagy (N), akkor n-N ember már inkább holtan távozik mint élve, de ezt az emberek soha nem fogják igazán megérteni, mert mindenki megszokta a lineáris működést és még ha érti is, hogy mi a különbség, igazán nem fogja érezni. És ez nem az emberek hibája, a legtöbb ember képtelen zsigerileg felfogni a nemlineáris jelenségeket, még akkor is, ha nagyon jó matematikus és nagyon sokat tud róluk. Ez például az egyik tapasztalatom, a saját kis összeesküvés elméletem és a környezetem interakciójának megfigyeléséből. És nem akarom azt sugallni, hogy én olyan nagyon okos lennék, sajnos nekem is csak annyi a nemlineáris jelenségekkel kapcsolatban a megérzésem, hogy "elképzelhetetlen" változások jönnek, de a régebbi optimizmusomat ma már eléggé nevetségesnek tartom.
A másik mítosz az, hogy a hatóságok tudják mit csinálnak, ami változik, az az, hogy jót vagy rosszat feltételezünk róluk. Nem kellett nekem sokat bizonyítani azt, hogy a hatóságoknak fogalma sincs arról, hogy mit miért csinálnak és hogy a törvények csak azért vannak, hogy valamilyen általam nagyon furának tartott közjót valamennyire fenntartsanak, de valójában Romániában senki nem igazán hisz bennük, ezért nem is tartják és tartatják be rendesen. Teljesen illogikus módon próbálták meg feltartóztatni a járványt, kezdjük csak azzal, hogy nehezen érthető incidencia küszöböket alkalmaznak a helyett, hogy a járvány dinamikáját (csökkenő vagy növekvő) vennék alapul. Nem csoda, hogy nem vívták ki az emberek bizalmát, sajnálom, de egy racionális ember könnyen levezetheti azt, hogy a hatóságok meg akarják ölni.
Arról ne is beszéljünk, hogy teljes kudarcba fulladt az is, hogy jogilag meghatározzák azt, hogy ki hibás a járvány terjedéséért. Megbüntetnek embereket, mert otthon kéne üljenek és kiszaladnak az utcára, hogy megfogják a malacukat, de több százezres résztvevővel lehet fesztivált szervezni akkor, amikor egyértelmű, hogy a negyedik hullám sokkal rosszabb lesz, mint bármi amit eddig láttunk. Ott kezdődött ez az egész, amikor azt mondták, hogy egy ember autóval való megölése nem ugyanolyan súlyos bűntény, mint amikor késsel elvágjuk a torkát. Mert hát autózni kell. Vírust terjeszteni is, persze.
Sajnálom, de teljesen meg tudom érteni azokat, akik oltás-szkeptikusak. Nem értek velük egyet, mert a bizonyítékok egyértelműen az oltások hatékonyságát mutatják, de egyetértek velük abban, hogy saját értelmezést adnak az általuk válogatott bizonyítékoknak. Ez amúgy is a természet rendje, a természet egy óriási kevert stratégiát játszik a következtetési stratégiákat illetően, pár százaléknyi oltástagadó simán belefér. Kár, hogy most ellenük dőlt meg a fitnesz függvény, de aki túléli, annak még juthat egy jó szerep a következő nagy krízisben, az éghajlatváltozásban.
Egyesek szerint a koronavírus egy gyenge előjáték az igazi megpróbáltatáshoz, ami ránk vár, az éghajlatváltozás. Sajnos, arra nem lesz vakcina, de már most úgy tűnik, alapvető fontosságú lesz az, hogy ne fogadjuk el a kormányok által mostanában kínált megoldásokat.
Az az igazság, hogy engem most már az kezdett érdekelni, hogy lesz-e egészségügyi adóemelés és, hogy mikor kezdenek a válság igazi jelei először megmutatkozni...
Egyébként abszolút azt látom, hogy egyáltalán nem akarják komolyan megoldani a krízist. A fészbukot igenis lehet kötelezni, hogy ne engedje az álhírek terjesztését, az embereket be lehetne zárni az otthonaikba, hogy ne terjesszék a vírust, csak hát egyeseknek fontosabbak a mítoszok a szabadságról meg a gazdaságról. Majd meglátjuk, mi a mítosz és mi a valóság, ha véget ér a járvány, ami ha így haladunk, már nem tart sokat, néhány hónap és mindenkinek lehetősége lesz szembenézni a vírussal...
Zene. 2021-ben 360p-s videóval villogni, hát ezt is megértük.
