szombat, február 25, 2006

Tegnap

Hazajöttem, mikróbusszal, mert valami kolozsvári cég úgy gondolja, hogy megéri neki mikróbuszt indítani Gyergyóba. Aztán mentünk a volt osztálytársakkal inni, a Roziba. Négyen voltunk, 12 után átmentünk a 4you-ba bulizni, mert valami eneklési vagy milyen buli volt, tele középiskolásokkal és szerencsére Zoli már komoly ember itt a városban, be tudott minket is intézni ingyen. Aztán még ittunk söröket és még a táncikálós részre is lemerészkedtünk, akkor már úgyis mindegy volt. Egész végig azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom ezt megírni a blogba. Mondatokat gyűjtögettem, amiről tudtam, hogy el fogom felejteni. De azért furcsa volt, hogy ott is a blogról filóztam, pontosabban blogosan rakosgattam a gondolatokat egymás után. Szóval volt sok fiatal, meg voltunk mi is, a kicsit idősebbek és túlöltözöttek. Jó kis osztályom volt, vagy inkább van.

Néztük a konstans kertészt, mondjuk nekem kimaradt 20 perc a közepéből. Átlagos film, igazából nekem az alaphelyzet tetszett nagyon a két szereplő kapcsolatában, a kérdések, a pasas bizonytalansága a feleségével kapcsolatban. Persze a végén ócska módon tisztázták az asszonyt, de maga az alaphelyzet nekem nagyon tetszett. Annyira unom már, hogy amikor valami információ kell, akkor a számítógépet veszik elő, most is egy kövér kisfiú letöltötte a nő fájljait a mirror serverről (miután egyből eltalálta a jelszavát, természetesen) és ettől kellett minden néző eldobja az agyát. Ha én forgatókönyvet írnék és a producer számítógépet követelne, legalább szupport vektor gépről töltenék le az adatokat, hogy az infósok legalább kacaghassanak egy jót a moziban. Egyébként meg a történet bár gyengécske, azért érdekes valamennyire, ebben a mai világban és hát Afrikáról sok szép képet lehet készíteni és a színészek sem a legrosszabbak, bár most nem hajtották meg őket nagyon.

Ma reggel azért fájt az a tegnapi 6 csíki sör, már nagyon régen nem ittam ilyen mennyiséget, de azért jó volt.

3 megjegyzés:

mzsolt írta...

Állítólag bukaresti a cég, aki a gyergyóiakat mikróbuszon akarja szállingóztatni Kolozsvárra. Eszem a szivüket. Csak az utakat sem ártana megjavítani, mert ha nem, hamar tönkremegy a szép kis mikróbusz. Hátha kilobbizzák nekünk. :)))

Cserebogi írta...

6 sör...? Elárulná nekem valaki, hova fér annyi? Mert nekem a kettő után a hét többi részére már nincs szükségem folyadékra...

mzsolt írta...

Hát, ez egy titkos módszer, rengeteg gyakorlatot és koncentrációt igényel. A nevének kimondása is felér már egy kisebb bűnnel. Mindenesetre ne add fel, egyszer talán te is mester lehetsz. :)))