Sörözés

Nem is vagyok igazi blogger. Most rengeteg időm lett volna blogolni, mégsem csináltam. Amikor meg nincs rá időm, akkor persze csinálnám. Mint most is, nemsokára (na jó, 8 óra múlva) indul a vonatom Szatmárra.

A tegnap volt az egyetlen sörös nap a vakációból. Dél körül egy barna Silva Lehellel, este pedig (mivel már elfogyott a barna a Limpexben) három sima Hargita, Miklóssal, aztán egyre több más emberrel is. Azért finom az a Hargita, meg kell adni. Szokás szerint minden hülyeségről beszélgettünk ezen a félévenként esedékes találkozón, többek közt futurológiáról is. Erről picit bővebben írok, mert ha nem törlöm le a következő húsz évben a blogomat, akkor talán vicces lesz ez majd.

Szóval futurológia. Mondta, hogy megalkották valamilyen szingularitás (talán tudományos, már nem emlékszem, ez a harmadik sörnél került témába) fogalmát, ami akkor lesz, ha a tudományos fejlődés már nem lesz előrejelezhető bármilyen kicsi epszilon időintervallumra sem. Ez talán akkor fog bekövetkezni, amikor a mesterséges intelligencia elhagyja az emberi intelligenciát. És akkor az a kérdés, hogy mi lesz akkor? Bekövetkezik a Mátrix (vagy inkább a Terminátor, mert azt ugye könnyű belátni, hogy az az energiás mumbo-jumbo hülyeség, az ember messze a legrosszabb villamos energia generátor a Földön), vagy talán mégsem fog elpusztítani minket a MI? Mindez persze arra épül, hogy kötelezően háború kell kialakuljon majd az erősebb MI és a gyengébb ember között, ami jellemző gondolat a mi társadalmunkra, de egyáltalán nem biztos, hogy majd az MI társadalmára is az lesz. Én abban is erősen kételkedem, hogy az emberi intelligenciát meg lehet haladni, a pszichológusoknak még nem sikerült bizonyítani egy Gödel szerű tételt, sok más, rosszabbat igen, de azt még nem. Szerintem nem is igazán lehet, de ez most túl hosszú lenne. :))))))

Az az igazság, hogy már nincs kedvem olyan hosszan erről értekezni. Az a lényeg, hogy én optimista vagyok, szerintem nem lesz Mátrix dolog, sem Terminátor, de még Total Recall sem. És én még alapvetően a pesszimisztikus vallásokat szerettem. :))) Azért remélem érdekesebb lesz ez a téma 20 év múlva.

Itthon

Itthon vagyok. Nem nagyon fértem oda a géphez eddig, hogy blogot írjak. Nem is nagyon hiányzott, most minden szép és jó, csak pozitív gondolataim vannak, minek írni? Most is rövid leszek. Jött az angyalka, hozott, sokat, szépet és jót. Relatív tűrhető volt a karácsonyi készülődés is, az idén a szőnyeget megúsztam, anyuék megcsinálták. Hozott az angyalka otthonra végre egy normálisabb gépet, használt, hp vectra, p4-1500 és a többi a szokásos mostani low-end. Apunak meg kell mutassam a gúgli értet. Úgy néz ki, Szatmáron fogok szilveszterezni.

Nem tudom, mit írjak még. Próbáltam kicsit olvasgatni is, ezt-azt, de mindig csak a borúlátásom gyarapszik. Kaptam egy határidőnaplót. Ezentúl abba is fogok blogolni. Bár inkább a dudományosabbakat. Bár azt ide is tervezem. Na, ennyi.

Kanál

Amikor beköltöztünk, a nagy takarítás közben szét akartam nyitani az ablakokat, hogy mossuk meg a belső oldalukat is. Mivel csavarhúzó nem állt rendelkezésre, egy kiskanál nyelével próbálkoztam, volt is némi eredmény, mégpedig a kanál nyele kicsavarodott. Azóta úgy maradt, de ma nem találtam egyetlen tiszta kiskanalat és a csokis pehely tejjel annyira hívogatott, hogy mosogatás helyett visszacsavartam a kiskanál nyelét. így megint mindenki boldog.

Meg fogok hűlni, már két napja prüszkölök, de most nem akkor sem tudok felkelni a tegnap linkelt webcomic mellől, hogy rendesen felöltözzem. Ja igen, holnap vizsga. A vizsgára tanulás ugye fordítottan arányos az egyetemen töltött idővel. Nem kell a végtelenbe menni, hogy határértékben ne sokat találjunk. Ejnye ejnye.

komik

Ma kaptam az első üdvözletet emailben. Azt hiszem, eddig ez az a karácsony, amit a legkevésbé vártam. Jaaaaaj, csütörtökön vizsga és még nem tanultam semmit rá. Legalábbis explicit módon.

Az van, hogy találtam ezt a nagyon jó kis webcomicot, még a nécsörben is írtak róla. Tényleg atomjó. Szóval erre tessék. Egye fene a fogadalmamat, hogy nem fogok linkelni, kár pazarolni az időt a guglira. Viszont tovább szórakozom a szókivonással. Na honnan?

Érdekes, dúl a fejünk fölött a háború és mi nem érzünk belőle túl sokat. Nem mintha egy percig is akarnék. Olyan távolinak tűnik nekem ez az egész dolog. Nem hinném, hogy én ilyen háborúkat akarnék vívni. De hát, sosem lehet tudni. Legalábbis a dolgok nagyrészét.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet mindenkinek, aki megérdemli, vagy szereti, vagy mi is most az új szlogen? Na most komolyan.

A pillangó effektusa

Tegnap valamikor délután befejeztem a dolgozatot, amit ma kell bemutassak (persze a handout még nincs meg, én meg blogot írok, de jó). És akkor megállt az agyam. Gondoltam, pont megfelelő idő a blogolásra, de aztán röviden átfutva az agyamban blogolásra kész témákat, letettem a dologról, inkább csak döglődtem lefekvésig. Eszter óriási csatákat vívott (és nyert is párat) Honfoglalón. Ha egyszer megmutatnák neki egy MMORPG-t ... (valószínűleg nem értékelné :)).

Megnéztük a The Butterfly Effect című filmet. Azzal indít, hogy idéz egy példamondatot a káoszelméletből és utána, mivel mindenki már hányik az amerikai tökéletesen egyen kertvárosoktól, előbb mégis egy asztal alatt bújkáló sráccal indít aki valami nőnemű személyt akar megmenteni és ezt egy füzetbe írja. Ezután már lehet indítani a kertvárossal, meg a gyermekekkel, meg persze a perverz szomszéddal meg minden egyéb elcsépelt dologgal. Persze, a káoszelmélet egy kis színt visz azért az egészbe, szóval egész nézhető film kerekedik ki belőle, amiben az alternatív (és mindig elcseszett, már bocsánat a kifejezésért) jövők között válogat a főhős. Szerencsére ezek a sztorik egész tűrhetőek és érdekessé teszik a jellemeket a párhuzamos világok. Végül persze heppi end lesz, a pasi a Calvin Klein öltönyben, mobilozás után, összefut a nővel valami nagyváros utcáján, persze elmennek egymás mellett, de mi már tudjuk, hogy az ilyen apró mozzanatok mennyit számítanak az ember életében, főként, ha azt a káoszelmélet uralja. Képileg elég sablonos a film és mindent kölcsönöz az ilyen párhuzamos világos filmekből, hogy érthetőbbé tegye a néző számára a dolgot, pl. szinte mindig reggel érkezik az alak a párhuzamos világba. Mondjuk az is érdekes, hogy az egyik történetben a pasas karjait leszakítja a robbanás, de a mellkasán semmilyen nyomot nem hagy, persze, akkor nem működne az a megoldás, ahogy bevezetik ezt a tényt. Na mindegy, igazából tetszett ez a film, legalább valami romantikus dolognak mutatta be a káoszelméletet, nem tiszta statisztikának (mondjuk csak tippelem, hogy statisztika, a káoszelméletes könyv elég alacsony prioritással rendelkezik most).
Ja igen, azt elfelejtettem az elején írni, hogy le fogok lőni pár poént, bocsi, ezután, ha filmről írok, lehet nyugodtan feltételezni, hogy lelövök pár poént, ami talán az összes egy amerikai filmben. :))) Szóval számomra a legérdekesebb az egész filmben az volt, ahogy bevezetik az egész ugrálósdit a párhuzamos világok között és természetesen megint a sablon, a srác felszedi a szöszit a bárban, hazaviszi a bentlakásba és hát... előkerülnek a naplók és beindul a film főszála, de ezúttal nem a gyereknevelés nehézségeit mutatják be. Na, tetszett, ha már ilyen sokat írtam róla.

Volt még azért pár dolog. Szombaton vettünk egy csomó cuccot, serpenyőt, fazakat, födőt, habverőt, végre dugót is, egyből két méretben. Volt túrósgombóc is, meg vasárnap is volt, meg maradt is még egy kiló túró. Nem tudom mikor lesz az, hogy Eszter ne alkudjon a túrót áruló magyar nénikkel, mondjuk nem egy nagy csata, könnyen belemennek a két kilót százötvenébe. Annyira nem zavar, lehet a maradék tíz ezer (vagyis egy új) lejre még egy dugót venni, szinte. Csak mindig röhögnöm kell. Érdekes, tavaly minden nap jártam a piacon, mert ott volt a buszállomás, ahonnan hazavitt a busz, most meg "megyünk" piacra. Almát is vettünk. Egészségesek leszünk, még egy-két napig. De sokat írtam, legyen elég pár napra.

nyet

Pedig igen. Mostmár nem proxy mögött bújkálunk mi sem, hanem zsupsz neki a netnek. Hoppá, jobb lesz én is firefoxra térjek és még egy firewallt feltegyek. A legnagyobb probléma viszont az, hogy megy az irc és a DC is, ajaj, remélem nem kap el megint olyan nagyon a gyűjtögetési mánia. Azért egy kicsit szabad. :))

Sarok

Reggel rengeteg tejberizst (vagy rizset?) ettem, tegnap este főzte Eszter. Egyik kedvenc kajám, a pástétomos kenyérnél is jobban szeretem.

3 körül álltam az egyetem sarkánál, fürkészve a mellékbejáratot és a Báthory főbejáratát, hogy megjelennek-e azok az emberek, akikkel találkoznom kell. Közben azon gondolkodtam, hogy jobb volt így nekem, hogy nem egy egyetemmel szemben fekvő középiskolába kellett járnom. Sosem gondoltam az egyetemre középiskola alatt, anyu szerint ha ők nem mondják, nem is jöttem volna, ami szerintem nem igaz, de mindegy. Aztán volt egyetem is és még mindig van. És még lesz is. Jó volt az úgy, most kicsit sok is már ez az egyetem.

Egyik ismerősömnek van egy pici lánya, aki már nem olyan nagyon pici, de még eléggé pici. Tudja mondani, hogy Always Coca Cola, talán még azt is tudja, hogy always, mindig, mindig, always, mert az anyukája hamar elkezdte angolra oktatni. Viszont nem ivott még kólát az életében, mert az anyukája meg akarja védeni a koffeintől. Kicsit ilyen a számítógép is, tudja, hogy Always Coca Cola, de nem tudja mit jelent. Biztos meg kell neki tanítani? Én mostanában minden nap érzem, ahogy a három kávé dobol bennem és nem valami jó érzés. Ma édességet sem volt kedvem enni.

Itt van a tesóm. Holnap megint nyelvvizsgázik, négy próba, ez, az, emez és amaz.

Miért van az, hogy el tudok vonatkoztatni a bejegyzés szövegétől és meg tudom látni benne azt, hogy lázadok az értelmes bejegyzések ellen, de azt feltételezem, hogy ezt csak én látom és mindenki csak néz, hogy ezt akkor most minek? Magyarázkodni muszáj. Nekem.

Párhuzamok

Ma megint ellőtt egy dévédét az íróm, utána viszont jól megírt egyet, négyszeres sebességen. Azt hiszem, maradok a négyszeres sebességen, elég az nekem. Meg a garancia papírt sem találom. Szedegettem viszont a földről jónéhány apró szilánkot és hát volt nagyobb is.

Víz sincs igazán, pedig van, csak éppen a meleg egy kicsit gyengécske. De azért némi ügyetlenkedés után ki tudtam pöckölni egy borotva nyelével a pöcköt, amitől a zuhanyrózsán jön a víz és nem a csapból. Illene lassan egy dugót venni a kádba.

Tegnap este nem volt meleg víz, a frissen átszerelt 25 éves mosógép nem nagyon tudott mit kezdeni, a végén kieresztett egy szép vastag habos levet maga alá. Ma viszont tiszta egyedül odatettem, hogy mosson, azt hiszem, rájött magától, hogy mostmár nem kell annyit melegítse a vizet. Vagy csak a gép előtt telik túl gyorsan az idő. Ettől függetlenül megint nagyon felforrósodott a konnektor, most pihen, kikötöttem (nem a kompot). Imádom az értelmes 25 éves mosógépeket.

Tegnap Eszter poénból megkérdezte, hogy mit csinálnék, ha elhagyna, egyből arra gondoltam, hogy mennék Japánba. Aztán meg arra, hogy milyen rég nem gondoltam Japánra és, hogy most nem is vágyom oda egyáltalán. Persze, most megint Kórea a menő, vagy legalábbis a kóreai, de az sem annyira. Most néztem meg Tim Rogers cikkét és videóit a japán X360 zéró napról és az jutott eszembe, hogy nekem is kell egy kamera és nem az, hogy milyen jó lenne ott. És utána meg az is eszembe jutott, hogy talán a kamera sem kellene annyira.

A telefonommal az utolsó képet a múlt pénteki kóreai partyn készítettem, előtte szerintem már hónapok óta nem használtam. Kóreai party, nem sokat ültem ott, jött a tesóm, menni kellett. De legalább ettem egy kis szusit, kimcsivel. Kimcsit hoztam haza is, szombaton Eszter főzött mellé, vagy inkább főzött vacsinak gombás rizset és mellé ettük a kimcsit, Tündének ízlett, én persze már ismertem ezt a fajta kimcsit, a múltkor nem volt ennyire csípős, de így az igazi. A polip azzal a szósszal nagyon érdekes volt, többször kellett volna vegyek. Kaptam még valami édességet, ami elég standard, meg ginszeng teát. Az fincsi volt, három éve, most még nem próbáltam. A zöld tea is ott áll, hozzá sem nyúltam jó ideje. Most tej van, meg csokis pehely.

Ma megint tartottam órát, most sem volt semmi negatív dolog, még a fejem sem fájt utána. Hmm, Eszter mindjárt jön és én még nem csináltam semmit, mióta itthon vagyok. Legalább ágyat kellene vetni.

Hobbi

Ha valaki megkérdené, mi a hobbim, azt mondanám, hogy a dévédé írás. A tegnap viszont 5 lemezt lőtt el az íróm. Utána viszont jól megírt egy cédét. Most akkor nem értem, mi van. Nincs kedvem sokat kísérletezni vele. Viszont a garancia papírt sem tudom. Jó lenne kicseréltetni, de lehet, hogy mégis ennyire peches lemez szériát fogtam ki, 8-ból 5? Pedig TDK.

Tegnap itt volt a tesóm, angolból nyelvvizsgázott, spíking, kém bridzs, pró fisenci lever. Ma reggel 8-kor ment vissza, lekísértem a buszhoz, utána még visszajöttem aludni.

Nincs net a bentlakásban, hivatalos úton. Viszont valakinek van privát, de nagyon jól megy, nem tudom, honnan van, valószínűleg ő is valamelyik másik bentlakástól kapja. Érdekes.

Gyertyák

Tegnap este Eszter felhívott, hogy menjek ki a parkba, mert van sok gyertya. Volt, az út mindkét oldalán, kettessével, szinte egész végig, jól nézett ki. Állítólag fel kellett volna egyet venni és odaadni egy idegennek.

Lennonra is kéne ma (vagy tegnap) emlékezni. Éljen Lennon!

Nincs víz

Nincs víz, van net, utálom, lenne inkább víz. Annyira szeretnék most egyet tusolni, annyira nem tud most érdekelni, hogy hogyan lehet a legjobban szöveg reprezentációkat gépileg tanulni. Milyen jó, hogy lehet az egész világot utálni.

Mozart

Mozart egy zseni, de én a tegnap túl fáradt voltam, hogy értékeljem mindazt a munkát, amit az álruhás kertészlány történetének megzenésítésébe fektetett. És amúgy sem érthetem meg sosem, ahhoz túl hülye vagyok. Vettem kicsi jack elosztót, mostmár nem kell bebújni a gép mögé, hogy cserélgessem a hangfalat és a fülhallgatót, mikrofonnal. Ami szkájp kompatibilis. Még egy kis mozgás lespórolva. Annyi hülyeség jár a fejemben, még szerencse, hogy nincs időm leírni. Megnéztük a War of the Worlds című Spielberg filmet. Harmatgyenge, nem érte meg azt a két órát, de ha már egy grapefruit megevése is 20 percbe kerül, mit tehet az ember? Még csak azért is Claire de lune-t fogok most hallgatni, ezerrel.

Jó

Általában nem élvezem a tanítást, de ma mégis ez volt a legjobb dolog eddig (bár nemsokára megyek még egy Mozart operára). A tavaly megvágtam egy diákot egy buta kis tantárgyból, nem tetszett, de ezt érdemelte. Eddig nem járt laborra, pedig ez a 10. hét. Fog kapni egy komolyabb plusz feladatot, de meg fogja csinálni, remélem és akkor minden el lesz felejtve. Örvendtem, hogy eljött órára, nem lesz a félév végén ebből sem probléma. Aztán vitatkoztam egy diákkal. Szerinte nem túl hasznos a feladat, amit feladtam, ugyanis ugyebár hálóztokat tanítok, miért kell akkor nekik script nyelvet írni hozzá. Mondtam, azért, hogy ne kelljen őket megvágnom labor vizsgán. Persze, elkanyarodott az egész abba az irányba, hogy mit és hogyan kéne tanítani az egyetemen. Szerinte az a fontos, hogy a diákok tudják, hogy C++-ban a main függvény int-et térít vissza és nem void-ot, szerintem meg az, hogy tudjanak nlog(n) rendezést írni. Szerintem nem tudtam meggyőzni, de nem is kell, mert majd meggyőzi az élet. Azt mertem mondani, hogy a tanárok igen keményen dolgoznak a karunkon. Kár, hogy ezt a diákok csak egyetem után fogják fel. Mindegy, valahogy az egész vita felvidított, azt hiszem, elértem, amit akartam, valamilyen szinten, a diákok azért egy kicsit megszenvednek. Nem akarok olyant hallani, hogy egy 4. éves diák nem tud egy egyszerű művelet kiértékelőt írni. Elvileg lengyel formában még assembly vizsga feladat is (tudom, mert megcsináltam anno a mellettem űlőnek :))). Jó kedvem lett, pedig mostanában nagyon nincs semmi okom rá. Ha valaki tud még valami jó ötletet, hogy lehet a diákokat munkára bírni, dobja be, jövőre igérem, kipróbálom. Csak az a baj, hogy még magammal is meg kell küzedenem érte, még hiszek abban, hogy a diák is ember. Pedig nem az, hanem lusta ember. De hát, ki beszél?

És ma még a fejem se fájt, mostanában minden héten fáj egy-két nap. Nem szeretem.

Hétvégén megnéztük a csokigyárat. Jó volt, csak egy kicsit lapos, kedves történet, de semmi bukfenc nem volt benne és mivel a furcsaság a világ része volt, nem volt semmi meglepetés. Azért persze vizuálisan ott van és jó felfedezni az apró kis utalásokat. A Monster-t is megnéztük, az még mindig nagyon kemény. Jó nap ez a mai.

anunt inportant

Hirdetve volt, hogy mától csak mágneses kártyával lehet belépni az A4-be. A kártyákat Eszter kivette, de azt mondták, hogy ma még nem lesz felszerelve a zár. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a kedves admin úr n-el írja az importantot. Habár még ez sem olyan nagy baj, ha jobban meggondolom. Még csak az sem, hogy a múltkor, amikor fizettem a redzsiát, belém kötött, hogy miért nincsenek feltéve a képek az igazolványokra. Még jó, hogy kapus nincs. De mostmár lesz, mágneses.

Írtam az előbb azt a rövidke kis bejegyzést. És valaki megkérdezte a messengeren, hogy ugye nincs semmi komoly baj. Jól esett. Azért is, mert így legalább nem kell bámuljam azt az 5 sort, amit a jövő csütörtökre leadandó 10 oldalas dolgozatból írtam. Tudom, van még idő, de jó lenne talán 15 oldalt írni és egy kis koherenciát és átgondoltságot is mutatni. Meg aztán, egy másik 10 oldalas dolgozatot is kéne írni jövő csütörtökre.

Szóval nincs komoly baj. És ez jó. Igazából a legkomolyabb baj az az ágyból kiálló vasak, amikbe Eszter még csak nem is a logikus lábát üti bele (na jó, a mosógépről külön bejegyzést fogok írni). És mégis, ez a hülye kis fejecském valahogy mindig lelövi a poént és sosem hagy semminek igazán örülni, de még a szomorkodást sem hagyja, hogy keserű, de véges legyen, édessé, kívánatossá és hosszúvá teszi. És persze, hogy fölösleges, hogy tudom, hogy nem tudom, hogy értelmetlen, hogy a megoldás egy karnyújtásnyira van,, én mostanában rugdosódós kedvemben vagyok és nem megy a dolog. Amúgy is, amikor a múltkor azt írtam, hogy inkább megérteni akarom a dolgokat, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy lusta vagyok foglalkozni a dolgokkal, megértés rugdosás nélkül nincs. Azt hiszem.

Nincs komoly baj, csak az, hogy attól félek, hogy ha most nem érzem meg előre a veszélyt, később végzetes lehet. Csak még azt nem tudom, milyen végzetet szeretnék elkerülni, ezért napszakonként váltakozik a veszélyérzetem is. És ez nem jó. Dönteni kéne már végre, azt hittem, amikor nekifogtam a doktorinak, hogy döntöttem, pedig még messze nem. Vagy nem is lehet úgy dönteni, hogy valamit, ami az embernek eddig fontos volt, de ahhoz, amit most csinál, nincs rá szüksége (vagy inkább: akadályozza benne), szóval azt, csak úgy otthagyni? Nekem nem megy. Pedig nem olyan halálosan komoly a dolog, ráadásul az sem a régi már.

Írok itt, névmásokat, főnevek helyett. A névmások szerepe az, hogy általános kapcsolatokat teremtsenek, a főnevek egyedi dolgokat reprezentálnak. Jó lenne, ha érteném amiről beszélek, amivel beszélek, amiért beszélek, amikor beszélek. És persze mindvégig írok.

Nem tudom, csak én csinálok valamit rosszul? Ha valakinek van valami ötlete, nyugodtan beírhatja, jöhet bármi, a legáltalánosabb elvont elmélettől a legspeciálisabbig. Persze, persze, tudom, mindenki oldja meg a problémáját. Én most csak blogolni akartam, azt hiszem, már két és fél napja, nem csináltam, most megkapom az adagomat, holnapig sajnálni fogom ezt a fél órát, amit nem bámulással töltöttem, holnapután nem fog érdekelni és azután már megint hiányom lesz, amit megint kielégítek. És akkor jó lesz. Azért lesz jó, mert most rossz. Nem, izé, most is jó kéne legyen. Vagy most nem az rossz, hanem más, az egyébként jó, ahogy lennie kell.

Nagyon jó kis játék ez a Links Awakening. Nem érdemli meg tőlem, hogy nem írok róla. Szerencsére tegnap egész nap ezt játszodtam. :)) Már az ötödik dungeon is megvan, gondolom nyolc lesz, tekintve, hogy nyolc hangszert kell összeszedjek. Ha jobban belegondolok, főgonosz itt talán nem is lesz, bár az ötödik dungeonban a főellenség kinyiffanás előtt azt mondta, hogy még mindig nem ismerem a sziget lényegét. Ez talán azt jelenti, hogy maga a madár, akit fel kell ébresszek a sziget? Na, ez kicsit meredek. Szóval kezd a bagoly egyre gyanusabbá válni, ő ismeri a windfish-t, mégsem nagyon avat be a dologba. Az egész világ tetszik úgy ahogy van. A játékérzés is elég egyedi, érdekes, hogy a világ hogy használja ki a limitációit és szabályait. Ugyebár eddig minden dungeonhoz kellett valami kulcs, amit valahol meg kellett keresni, de az ötödikhez egy csomót kerestem és nem találtam sehol semmi kulcsra utaló dolgot. Ott úszkál viszont előtte a kis hableány, aki a nyakláncát keresi, gondoltam, hátha érte ideadja a kulcsot, kerestem hát a nyakláncot, aztán megtaláltam a halászt a híd alatt, gondoltam, biztos nála van, de hogy szerzek neki horgot? A faluban lehet halászni, de horgot nem adnak. Aztán mentem kicsit úszkálni a halfej körül, ami a dungeon bejárata, hátha történik valami és történt, lemerültem és persze be lehet úszni az egyik olyan izé alatt. A barlang is szivatás volt, mert értettem én, hogy mi a csel, viszont olyan hülye volt az alaprajza, hogy nehéz volt végigkeresni a számozott szobákat, hogy megküzdjek a csontvázzal. És persze nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz majd az a mütyür, amivel nagy üres tereket tudok áthidalni. Milyen elegáns. Most a hatodik barlang kulcsát keresem, a bagoly azt mondta, hogy két barlang is van, egy északi, egy meg déli. Persze, az ötödik barlang után megoldódott a szirén kislány gondja, mert beszóltak, hogy Ulrira felesége az Animal Village-ben takarít, küldjem haza. Persze, hogy neki kellett a seprű, ő horgot adott, amiért a halász persze kihalászta a nyakláncot. Hogy kinek kell majd a kapott pikkely, gőzöm nincs, de a seprűt sem tudtam beazonosítani, pedig ott sepregett az öreglány a faluban és mindig heppi volt. Király kis játék ez, én mondom. Hmm, a kék hipo, talán neki kell a pikkely.

Szóval nincs semmi komoly baj. Csak el tudnám hinni, hogy nem is lesz. Ismételgetem még párszor, hátha úgy menni fog.

Az igazság fáj

... ezért nem írok.