filmek

Megint nem írtam meg időben a véleményemet a filmekről, ezért megint nagyon összecsapott lesz a bejegyzés, de hát ez van.

Alien (1979): Ugyebár voltam az új részen moziban, gondoltam gyorsan újranézem az Alieneket, amúgy is nagyon régen láttam már. Sajnos már messze nem ütnek olyan nagyon, meg én is változtam sokat mióta először láttam őket. Egyébként nagyjából időrendi sorrendben láttam őket és emlékszem, hogy amikor az elsőt láttam, akkor nem értettem, hogy miért Ripley élte túl és miért nem a kapitány. Persze most már értem, hogy a kapitányoknak az a dolga, hogy meghaljanak, ha nem halnak meg, akkor nem igazi kapitányok. Most a film közben arról a társadalomról filóztam, amiben ez történik és leginkább a fizetségről való vitatkozást élveztem az egészben. Az, hogy az emberek belesétálnak a szörny torkába, annyira nem is fontos már nekem, értem én, hogy az örökmozgóknak van egy ilyen rossz szokása. De legalább együtt lehet érezni velük, annyit látjuk mászkálni őket sötét folyosókon. Jó kis lazítós film lett már ebből, de örök kedvenc marad és még visszatérek rá máskor.

Aliens (1986): Ami leginkább tetszik, hogy szerintem van egy jókora katonaság ellenesség a filmben, de azt úgy kell eladni, hogy ne legyen kárára az elpusztíthatatlan lény mítoszának. És megcsinálják. Még mindig a legjobb a filmek között, talán éppen emiatt a kettősség miatt. Meg azért, mert itt már mozognak a lények és sokan vannak.

Alien 3 (1992): Fincher első filmje. Állítólag az emberek nem szeretik, nekem nagyon bejött, a helyszín mindent visz. Meg az az első nézetes szörnykamera óriási fless, a számítógépes játékok sokat köszönhetnek azoknak a jeleneteknek. A legkeményebb társadalom kritika is ebben van, ami duplán menő.

The Menu (2022): Hehe, ez jó film, csak egy kicsit modoros és nem igazán meri kimondani azt ami a logikus következménye lenne. Nem baj, aki érti, érti.

Alien: Resurrection (1997): Ez a francia Alien, nekem szintén bejött, de teljesen más hangulata van mint az eredetieknek. Ami persze nem baj, de elhiszem, hogy sokan nem ezt várták, borzongtak volna inkább valami elfeledett bázison vagy űrhajón. A katonák itt is jól megkapják, ami nekik jár, elvileg a tudósok is, csakhogy aki egy kicsit is ért a tudományhoz, az csak nevet azon, hogy 8 klón elég lett volna, egyébként is, miért kell a gazda szervezetet klónozni, ha meg van a lény kódja. Ja, hogy a fejlődési folyamata csak emberi mellkasban működik? Gyanus, felettébb gyanus.

Ariel (2023): Elég meghökkentő történet, de azt hiszem, Milei Argentínája ennél sokkal meghökkentőbbeket fog produkálni. Kár, hogy feltöltötték egy csomó közhellyel, hogy legyen film hosszúsága.

Hannibal (2001): Ezt annó moziban láttam, sőt, egy olyan változatot, amelyben amikor rálőnek a főhősnőre, láthatóan egy szivacsra esik. Nagy röhögés volt a jutalma és valahogy nem tudtam komolyan venni a filmet. Pedig jó kis sztori és Firenze csodálatos helyszín és a sok 90-es évekbeli számítógép már csak hab az agylepényen. Kár, hogy azokkal a srácokkal akikkel megnéztük annó, már nem is találkozom.

The Portrait of a Lady (1996): Na ez tipikusan az a film, hogy ha az ember nem olvasta a könyvet amin alapszik, akkor csak néz két órán keresztül, hogy mi az a rengeteg duma és az a kevés cselekmény, aminek semmi köze a dumához. Vicces, hogy a The Beast megnézése előtt nem is hallottam az íróról, most meg két filmet is láttam a könyvei alapján és egyik bejött, a másik meg nagyon nem, pedig nagy ásznak számít. Pedig jó kis kosztümös film, Nicole Kidman és John Malkovich, nagyon jó lehetett volna, csak valószínűleg a rendező nem mert igazi filmet készíteni, inkább egy fikció krónikáját csinálta meg, ami sántít rendesen.

Hellbound: Hellraiser II (1988): Hehe, ez már az ökörködés kategóriája, de végre látszik a túlvilág labirintusa, engem leginkább az érdekelt a filmben. Sajnos egy cseppet sem ijesztő, inkább szórakozik az ember azon, ahogy adagolja a film az elvileg ijesztő jeleneteket. Meg azon gondolkodik, hogy miért a horror filmek feladata az, hogy a mennyről és pokolról értekezzen és értelemszerűen a mennyről nem értekeznek. De senki más sem. Persze a pokol is mindenkinél más. Itt például egy nagy vászon amire egy fura perspektívában van rajzolva egy labirintus, ami egyszerre akar végtelen nagy és végtelen részletes is lenni. Ezt a labirintust sokat sasoltam mostanában, valami ilyesmi lesz az egyik pálya a játékomban is. Az mikor lesz, hogy egy számítógépes játékon keresztül lehet menni/jönni a pokolba?

The Batman (2022): Eldöntöttem régebben, hogy nem nézek képregényfilmeket, de most volt a Batman nap, ami nem tudom miért Batman nap, gondolom ezen a napon született, vagy újjászületett, vagy valami ilyesmi. Szóval megnéztem, de az a baj, hogy semmi lényegi változás nincs a történeten, ezért csak a részletek variálásával van elfoglalva az egész film, ez pedig elég uncsi. És csak a bunyó nem tud érdekelni már. Szóval okés, hogy a papa sem volt egy szent és az egész rendőrség is korrupt, de ezek nem érdekes dolgok már, nem okoznak meglepetést. Ez a legnagyobb bajom ezzel a filmmel. Persze, lehet, hogy a Batman fanok nem akarnak meglepődni és nekik kell egy újabb lazítós film, amiben a rossz végül elnyeri a jutalmát, de engem nem győzött meg.

Strange Days (1995): Ez annó kimaradt, jó ütős film lett volna, ha a 90-es években látom, de most csak arra tudtam gondolni, hogy jesszus, kalibrálás nélkül tesznek fel a fejükre egy gépet, ami durván be tud avatkozni az agy folyamataiba, én inkább a halált választanám. A 2000-es szilveszter is olyan miliő, ami engem inkább megmosolyogtatott, emlékszem, hogy néztük a tévében sorban a tűzijátékokat. A történet is nagyon prediktibilis, hamar ki lehetett sakkozni, hogy ki lesz a gonosz. De azért jó kis próbálkozásnak tartom, a zene bejön, Juliette Lewisnek nagyon talál ez a karakter, bár azért nem egy Natural Born Killers. Ralph Fiennes viszont inkább Almássy gróf legyen még egyszer, ha lehet, ha nem, akkor valami szuperséf is megteszi.

Zene. Zene.