csütörtök, április 29, 2021

az játék előrehaladottáról

Új vidiót készítettem.

Most egy kis kitérőt tettem. A játék elkészítési stratégia fontos része az, hogy időközben olyan eszközök jelenjenek meg, amelyek bizonyos feladatok megoldásában sokat segítenek majd. A művészi részben kifejezettem számítottam és még mindig számítok arra, hogy valaki leveszi a vállamról a terhet. Sajnos nem árasztottak még el zene generáló meg nagyon jó objektum rekonstruáló megoldások, de azért van egy-két példa, szóval még várok, én sem éppen döngetem az utolsó ajtókat a készenlét felé.

Na most a séderek, azaz a látványért felelő kis grafikai programocskák készítésében is van még mit előrelépni és nemrég jelent meg egy program, ami ha magától nem is készít sédereket, azért az írásukban sokat segít, főként ha az én mostani módszeremmel hasonlítjuk össze. Most ugyanis minden változtatás a séder kódjában azt feltételezi, hogy újra kell indítanom a játékot, hogy betöltse az új verziót és általában ugye beszóljon, hogy valami nincs jól. Na most találtam egy olyan programot, ami újratölti magától a sédereket (mondjuk ezt talán én is meg tudtam volna oldani, de így már nem kell) és szépen integrálva van a sédertojjal, ahova a jó séder programozók felteszik a munkáikat és én nagyon szépen tudok "inspirálódni" onnan. Persze ahhoz, hogy inspirálódhassak, először a játékot újra kellett volna írni ebben a rendszerben, ami azért felesleges lenne. Szerencsére a gpuk bika ereje lehetővé teszi, hogy egyszerű sugárkövetéssel megjelenítsem az én egyszerű kis pályáim és utána végre sédeljem is a kis pixelkéket, ezért hamar át tudtam hozni a fényes pályát és szépen lemásoltam egy ügyes cga kinézetet emuláló sédert, így el is készült az új videó.

Persze, a karaktereket nem tudom betölteni, de talán elég lesz megint kapszulákat tenni a helyükre, a séderüknek az is elég lesz, meg a játékmenetet sem fogom soha átírni, mert tényleg fölösleges, ez csak a grafikai prototipizáláshoz kell. És persze illik majd a sédereket sem csak simán lemásolni, hanem tényleg csak inspirálódni kellene belőlük, főként, hogy én nem is igazán a realizmus felé akarok elmenni, hanem inkább a fura dolgok érdekelnek.

És van még egy nagyon jó cucc ebben a séderbojban, mégpedig az, hogy tudok majd vele 360 fokos videókat készíteni, sajnos egyelőre nem, mert nem megy a Linuxomon rendesen, de egy jót dumáltam az alkotójával és azt mondta, hogy lehetővé teszi, hogy képkockánként mentsük ki a képeket és azokat én majd összerakom 360 fokos videóba és talán mégis ez a legegyszerűbb mód nekem vicces 360 fokos videókat készíteni, persze a blender is tud ilyeneket és az is tud sédereket, de ez tényleg egy könnyű módszernek tűnik, szóval lehet végre rendesen belevágok a séderprogramozásba.

Most az hiszem egy hosszabb idő következik videó nélkül, mert nekifogok a pályagenerálásnak és az el fog tartani egy ideig, ahogy sejtem. A grafikus lib is amit használok most valami komolyabb változásokon mehet keresztül, mert már 4 hónapja nincs új verzió és én mindig integrálom a legújabb verziót. Általában könnyen megy, de egyszer 3 napot tartott, akkor nem voltam nagyon heppi. De azért megéri, jó kis technológia és megy jól Linux alatt is, ami azért ritka dolog.

Nincsenek megjegyzések: