a zélet elviselhetetlen egyszerűsége

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy semmi. Ez a nagy semmi addig izgett-mozgott, amíg egyszer csak tágulni kezdett és kicuppant belőle egy egész univerzum, csillagokkal, bolygókkal, meg ami még kell.

Szép volt ez az univerzum, de egy kicsit unalmas, ezért a kis izék benne addig izegtek-mozogtak, amíg sejtté álltak össze, aztán már a sejteken volt a sor, hogy izegjenek-mozogjanak. De azok rájöttek, hogy nem csak izegni-mozogni jó, hanem osztódni is, így lassan egyre több és több sejt lett.

Egy szép napon az egyik kis sejt bekapta a kuzinját és ezzel elkezdődött a sejtek között a versengés, amelyik bekapta a közelben levőket, az tovább osztódott, az amelyiket meg bekaptak, már nem osztódott tovább. Így lassan kezdtek kialakulni a domináns sejtvonalak. Egy idő után a sejtek arra is rájöttek, hogy ha egymásba akaszkodnak és együtt dolgoznak akkor jobb eséllyel kapják be ők a kuzinokat.

Arra már senki nem emlékszik, hogy az első többsejtűek megjelenése előtt vagy után, de néhány sejt sütkérezett egy kövön amikor egy fene nagy aszteroida becsapódott a bolygójukba és ők megkezdték a hosszú útjukat az univerzumon keresztül egy olyan bolygóra, amelyről aztán a kuzinok még párszor tovább mentek míg végül megállapodtak egy Föld nevű bolygón.

Átlagos kis bolygó volt ez a Föld, se nem túl meleg, se nem túl hideg, a sejtek egy része jól érezte magát és fenemód elszaporodtak a sok izgés-mozgásban.

Egy adott ponton már azon kapták magukat, hogy a teljes bolygót beterítették mindenféle állatok alakjában amelyek az őseik jó szokásait követve vagy megették egymást, vagy elmenekültek egymás elől.

És akkor a majmok fajának egyik egyede elkezdett fura módon járni és a többi állat elejtésében is nagyon sikeressé kezdet válni és egy egész kis alfajt alakított ki az évmilliók során. Ezt az alfajt embernek kezdték nevezni a tagjai.

Az emberek aztán rengeteg vicces dolgot csináltak, megtanultak kommunikálni egymással, aztán rájöttek, hogy a kommunikáció veszélyes, ezért inkább úgy döntöttek, hogy limitálják az emberek számát akivel egy egyed kommunikálni tud és kialakították a nyelveket. Aztán a nyelvekből kialakították a kultúrákat, hogy hatékonyabban kommunikáljanak összetett célokat egy csoporton belül. Nemsokára megjelentek a vallások és rögtön sokkal okosabbnak érezték magukat, amikor a társaikat legyakták a baltával. Aztán a baltát lecserélték íjra, majd géppuskára és olyan jól belejöttek az öldöklésbe, hogy vagy kétszer nagyon túltolták a dolgot és egy kicsit elborzadtak maguktól. És akkor egy kicsit hangot kaptak azok, akik feltalálták az összes valamire való dolgot, mint az irodalmat, a zenét, a mozit és a mosógépet, hogy talán jobb lenne, ha kicsit próbálnánk elfelejteni azt, ami olyan jól ment még egysejtű korunkban és úgy viselkednénk, mint a teremtés igazi koronái, aminek egyébként feltétel nélkül hisszük magunkat.

És akkor egy kicsit nyugi jött, legalábbis a bolygó nagy részein és az emberek még jobban elszaporodtak és kezdték lebontani a régi határokat, egyre többen tanulták meg más emberek nyelvét, egyre többen mentek mások országába szerencsét próbálni és ebből a nagy izgés-mozgásból aztán az lett, hogy megjelent a digitális számítógép ami aztán már gigaherzeken képes rezegtetni a sok kis bigyójában a delejt és ez a fene sok izgés-mozgás lehetővé teszi, hogy az emberek egymással kommunikáljanak és már nem csak a saját nyelvükön, hanem absztrakt nyelveken is, amelyeket direkt a számítógépek tanítgatására fejlesztettek.

Lassan az emberek olyan okossá tették a számítógépeket, hogy már őket is túlszárnyalták a gondolatok képzésében és a velük való műveletvégzésben. És akkor a sejtek úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha bebújnak a számítógépekbe, mert azok hiba nélkül le tudják másolni az információkat és így csillagközi hálózatokat tudnak létrehozni amelyek az egyedek fénysebességgel tudnak közlekedni, ami még így is baromi lassú lenne egy élő szervezetnek, de egy digitális életformának már csak annyit jelent, hogy két taktus között nem milliárdod másodperc telik el, hanem pár ezer év, de az elosztott tudata amúgy is rég feladta, hogy egy koherens énképet fenntartson, ami amúgy is csak egy időleges megoldás volt a célok kiválasztására amikor a sejt már embernek hitte magát.

És így a kis sejtek bezárták a kört, lemondtak a biológiai létről és digitálisra tértek át, amely sokkal veszélytelenebb és sokkal expanzívabb. Azokért a társaikért, amelyeket megettek, vagy ha elhasználódott a testük, akkor átadták azt a földben izgő-mozgó kuzinoknak elfogyasztásra, fényévenként egy gyertyát gyújtottak. Virtuálisat, természetesen.

Zene.