írás, olvasás, számtan

Amikor kicsi voltam, az hiszem, azt hitték rólam, hogy okos vagyok. Talán én mondtam a leghoszabb logikai operátorokkal tűzdelt mondatot, ami nem volt triviálisan refutálható. Talán mert tudtam, hogy az úrhajót nem sofőr vezeti, hanem űrhajó. Szerintem sokat beszélhettem, mert arra viszont emlékszem, hogy egy hosszú időre aztan hallgatásba burkolóztam és kezdtem antiszociálissá válni. Aztán megint megtanultam kommunikálni.

Amikor a blogot kezdtem írni, akartam értelmes, okos dolgokkal is foglalkozni benne, mondjuk ki tisztán, megmondani a frankót. Aztán egyre kevésbé érdekelt a dolog, most meg már megint abba akarom hagyni. Nincs kedvem a napi semmikről írni, ami meg nem semmi, arról jobb nem írni. Ugyanúgy nem igényesség ez, mint ahogy az akkori hallgatásom nem volt bölcsesség. Fáradtság, inkább. Talán az van, hogy mostanában már nincs elég időm forgatni a mosógépben a blogos gondolatokat, így azok nem érik el a szükséges potenciált ahhoz, hogy némi pötyögésre bírván az ujjaimat végül levezetődjenek a billentyűzetbe.

Persze, nem fogom letörölni a blogot és néha még írni is fogok bele. Filmekről, ahhoz úgyis mindenki ért. Számítógépes nyelvészeti tévhiteimről, amihez meg aki ért, az nem olvas blogot. Meg egyebekről, de a napjaimról inkább nem. Vagy igen, ugye talán voltam én már csendes is, most meg világba zagyválom a hülyeségeimet. De legalább nem érzem jól tőle magam. Huh, a papok, azok mennyei figurák lehetnek, ki tudnak állni és egy órát végigbeszélni valami olyasmiről, amiről igazán fogalmuk sincs és biztosan jól alszanak tőle, mert van aki hosszú évtizedeken át műveli.

Én abba akarnám hagyni, de tényleg. Ki állít meg? Tudom, hogy nem vezet sehova, ha abbahagyom, mert akkor már megint írni szeretnék majd. És a jelenlegi nyafizós bejegyzések mégis jobban illenek hozzám mint az új fellelkesülésből született blődségek.

Mostanában nem alszom jól, de lehet, hogy azért van, mert túl sokat vacsizom, mert reggeli ugye nincs, ebéd az korán, hazamenés nyolckor és akkor már éhes vagyok igencsak és akkor vacsi amig fér, utána még egy kicsit olvasok a lambda kalkulusos könyvből, de attól hamar elálmosodom és akkor villany lekapcs és még két óra forgolódás, amíg elüti az éjfélt a denevér, hogy a megszokott időben szálljon álom a szememre és utána lambda kalkulussal álmodom, de valahogy sosem sikerül redukálnom az I konstanst, úgyhogy összegűrt lepedővel és álmosan kelek fel és izzadtan és akkor tusolás ebben a vízben, ami szerintem egy év alatt elevenen megnyúzna, de most okos voltam, mert hoztam kézkrémet. Eszter volt okos, mert tett kézkrémet, pontosabban szólva. Aztán meg be ide a tanszékre, blogok csekkolása, transindex csekkolása és már szinte lehet is menni ebédelni. Az ebéd jó dolog, olyan doktoranduszokkal tett egy terembe a sors, akik már végeznének, ha a dátum már nem ma lenne én meg a kezdést fontolgatom úgy istenigazából, de azért bölcsen tudok ám hallgatni a kávénál. A kávé is jó dolog, az mégjobb, hogy itt most csak egyet iszom és nem ötöt, feketén, nádcukorral. Imádom ezt a magyar nyelvet, akárhova akármit be lehet szúrni és az értelem többé kevésbé megmarad. Nem mintha az angolban az értelem nem maradna meg, többé, ha beszúrom, vagy kevésbé, ha akárhova, de a szintaxis, az aztán kajabálna. Vagy fene tudja, minek kellett nekem ilyen talajra tévedni? Na mindegy. Szóval az ebéd a nap fénypontja. For the record, a Fesztivál étterembe járunk, ami kb. 2 sarokkal van odébb a tanszéktől, annál közelebb már csak kínai van, de azok rendes étteremnek néznek ki, szóval biztos drágán mérik a bambuszt. Habár, lehet, hogy van közelebb más étterem is, de úgyis mindegy, most nincs kedvem távolságokkal foglalkozni.

A hétvége az nagyon rossz volt, én régebb azt hittem, hogy szeretek egyedül lenni. Hát nem. Aztán most megint okés, néha még mosolygok is. A következő hétvégén azon gondolkodom, hogy mikor lenne jó az ivászatot kezdeni, hogy optimális legyen a részegség/kipihentség arány.

Mostanában néha eltévedtem pár új blogra, de ahol sokat írnak egyszerre, azt már nincs erőm elolvasni, el is döntöttem, hogy én sem fogok hosszan írni, meg értelmetlen és fárasztó amúgy is. És tessék. De a Bánathyé, a ma reggeli, az jó volt, nagyon.

Egyébként meg ma reggel beszéltem a volt barátnőmmel évek óta először, messengeren, természetesen (pontosabban meebon ugye). És hát akkor lehet mondani, hogy itt a blog, ezt csináltam, pontosabban ezt írtam. Jó dolog a blog. A tegnap karfiol leves volt és bolognai (azt írtam, blognai először :))) és a bolognaiért a menüt választottam. Há. Meg színházjegyet is vettem. Háháhá.