Hétvége

Voltam megint Miklóséknál. Készültem, vittem valami vodkát meg bort, csak az volt a baj, hogy miután azt megittuk, nekem annyi volt. Elmentünk még valami kocsmába is, de alig ittam valamit a sörömből, míg a többiek vagy hármat is megittak. Viszont másnapra megúsztam nagyon kevés fejfájással, az is inkább este jelentkezett. Na de azért megbeszéltük a megbeszélni valókat. Érdekes, hogy ezek sosem fogynak ki. Most mondjuk a kulcsszó nem a futurológia volt, hanem a szemantikus web, de asse rossz. Vasárnap találkoztam egy kolozsvári ismerőssel, talált egy jó palacsintázó helyet, utána még a várból is vetettünk pár pillantást a Pesti oldalon magasodó csatatérre, most éppen festik újra, bár lehet, hogy tatarozásnak kell ezt mondani. Utána Nyugati, vártam még egy kicsit, bámészkodtam a Westendben, ittam kakaós tejet és megvettem Hellertől az Isten tudját, nagyon szerettem azt a könyvet, mint minden Hellert amúgy (amit szerencsém volt olvasni), lassan szokássá kéne tenni, hogy amikor itt járok, veszek egy Hellert. Hát nagyjából ennyi történt a hétvégén, most sietek, mert egy újabb helyen kell kipróbáljam a forró csokit. Egyébként meg az állomáshoz közel levő Milla gracie (vagy valami ilyesmi) nevű pizzázóban egész jó a forró csoki.

Ja, ezt nem hagyhatom ki, bár nem kommentálom, Pestre menet vettem egy Magyar Nemzetet, ez áll tehát a 2006 március 26. szám 16 oldalán a Mozart, Bartók, Erdély szentháromsága című cikkben:..."Mozart zenéje a szellemi szabadságot hirdeti, Bartóké a lélek szabadságát, s a kettő ötvözete, a szellem és a lélek szabadsága maga Erdély, aranykora óta." Huh.

A szabin nők elrablása

Egy jó, egy rossz. Egy jó, egy rossz. Azt hiszem, az előbbi bejegyzés két rossznak számított és mivel lehet most jót írni, ezért nem hagyhatom ki.

Tegnap. Grand Café. Chillis forró csoki. Kár, hogy mindig túl hamar összeégetem a szám ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam az ilyeneket. Nem volt rossz, de nem az volt amire vágytam. Kellett nekem megnézni a Csokoládé című filmet, mostmár sosem tudom kiverni a fejemből azt a sűrű barna masszát, amire Juliette chillit szórt és Johnny kapott. Nekem is, nekem is, mondja már meg valaki, hogy hol lehet a legfinomabb forró csokit kapni. Egyébként érdekes íze volt, a chilli nem egészen ortogonális a csokival, de szemre semmiképp sem volt egy igazán vonzó látvány. Viszont ez az első kávéház, ahol tetszettek a feszolgáló lányok, valahogy édesek voltak. Bejött egy srác, akinek kicsi volt az álla, a tesóm tudja, hogy hívják ezt, nekem mind a mikrocefália jut az eszembe, de az kis fejez jelent, azt hiszem. Szóval kicsi volt az álla és 4cl unikumot rendelt és én elkezdtem gondolatban összehozni a felszolgáló lányokkal (pincérnő az túl dúrva) és rájöttem, hogy fogalmam sincs, mint viselkednének mások. Azt hiszem, a történetírás nem az én asztalom, én csak blogot írni vagyok képes.

Utána mentem színházba, még volt fél óra, ezért volt időm csodálkozni a gyermekseregen. Meg az épületen is, bár ugye akkor még nem volt szabad bárhova bemenni. Aztán megkezdődött a darab, aminek sok köze nem volt a szabin nők elrablásához, legalábbis egy primordiális logikai szinten, az absztraktabb szintek meg már mindenkinek a saját főzési tudományától függnek. Mindenesetre nagyon jól szórakoztam, de tényleg, azt hiszem, el kéne kezdjünk Kolozsváron egy kicsit többet járni színházba, csak nekem annyira nincs kedvem jegyet szerezni a stúdióelőadásokra és azok amúgy is annyira komolyak meg minden. Az operett meg nem nevettető, úgy igazán. Szóval nagyon jót nevettem az egészen. Egy kicsit zavart, hogy a zenekar nagyjából felvételről ment, volt egy dobos, egy nagybőgős, egy szintetizátor szerű dolog és valamilyen fúvós, a szájjal párhuzamos osztályból. Az egy kicsit jobban zavart, hogy az énekek is felvételről mentek és néha túl hangos volt a felvétel, néha meg a zene, szóval én gyakran nem értettem amit énekeltek. De ettől függetlenül nagyon élveztem az előadást. És ha jobbra kimentek a szereplők, akkor balról jöttek be az újak és ez jó volt. És volt sok gesztusokra alapuló humor is és ez is jó volt. És a végén a színházigazgatóné bevágott pár sort a Pillangókisasszonyból az első felvonás végéről és annyira szépen énekelt, hogy már az is megért mindent. Szóval nagyon jó volt na.

Aztán hazamentem, az új szobámba. Át kellett költözzem ugye diákok közé és elég lazák, meg fiatalok, amennyit együtt leszünk, szerintem jól ki fogunk jönni. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára járnak, az egyik valami történelem és könyvtár szakra, a másik műszaki informatika és még vagy két szó és a harmadik talán kémia bió. Szóval van itt minden, 2 éves az oktatás, de nem nagyon lehet vele munkát találni. Mondta a történész srác, hogy nem sieti el a végzést, mert tanárként nem fog állást kapni, mind egyetemi végzettségűeket keresnek. Nehéz dolog. Aztán reggel egy adott ponton, mondtam, hogy voltam színházban, mire szintén ő mondta, hogy középiskola óta nem volt. Aha. Azt hiszem, kicsit csodálkoznak azon, hogy én már 5 évet lehúztam bentlakásban és még mindig élek, meg, hogy már befejeztem az egyetemet. Egyébként nem rossz hely, ez így már pl. a 16-osnál modernebb, két szobának van egy közös ebédlő része. Volt valami buli és iwiwen keresik a csajokat, akikkel találkoztak, mindenki valaki barátja, ugyebár. Hát ennyivel előbbre vannak nálunk.

A tegnapi az egy jó nap volt és a mai is jól indul, nem érkezett munka az emailben. Mondjuk akkor én kell magamnak találjak, az még rosszabb.

És nagyon élvezem, amikor valaki ennyire jól rajzol. Én is szeretnék, én is, én is.

írás, olvasás, számtan

Amikor kicsi voltam, az hiszem, azt hitték rólam, hogy okos vagyok. Talán én mondtam a leghoszabb logikai operátorokkal tűzdelt mondatot, ami nem volt triviálisan refutálható. Talán mert tudtam, hogy az úrhajót nem sofőr vezeti, hanem űrhajó. Szerintem sokat beszélhettem, mert arra viszont emlékszem, hogy egy hosszú időre aztan hallgatásba burkolóztam és kezdtem antiszociálissá válni. Aztán megint megtanultam kommunikálni.

Amikor a blogot kezdtem írni, akartam értelmes, okos dolgokkal is foglalkozni benne, mondjuk ki tisztán, megmondani a frankót. Aztán egyre kevésbé érdekelt a dolog, most meg már megint abba akarom hagyni. Nincs kedvem a napi semmikről írni, ami meg nem semmi, arról jobb nem írni. Ugyanúgy nem igényesség ez, mint ahogy az akkori hallgatásom nem volt bölcsesség. Fáradtság, inkább. Talán az van, hogy mostanában már nincs elég időm forgatni a mosógépben a blogos gondolatokat, így azok nem érik el a szükséges potenciált ahhoz, hogy némi pötyögésre bírván az ujjaimat végül levezetődjenek a billentyűzetbe.

Persze, nem fogom letörölni a blogot és néha még írni is fogok bele. Filmekről, ahhoz úgyis mindenki ért. Számítógépes nyelvészeti tévhiteimről, amihez meg aki ért, az nem olvas blogot. Meg egyebekről, de a napjaimról inkább nem. Vagy igen, ugye talán voltam én már csendes is, most meg világba zagyválom a hülyeségeimet. De legalább nem érzem jól tőle magam. Huh, a papok, azok mennyei figurák lehetnek, ki tudnak állni és egy órát végigbeszélni valami olyasmiről, amiről igazán fogalmuk sincs és biztosan jól alszanak tőle, mert van aki hosszú évtizedeken át műveli.

Én abba akarnám hagyni, de tényleg. Ki állít meg? Tudom, hogy nem vezet sehova, ha abbahagyom, mert akkor már megint írni szeretnék majd. És a jelenlegi nyafizós bejegyzések mégis jobban illenek hozzám mint az új fellelkesülésből született blődségek.

Mostanában nem alszom jól, de lehet, hogy azért van, mert túl sokat vacsizom, mert reggeli ugye nincs, ebéd az korán, hazamenés nyolckor és akkor már éhes vagyok igencsak és akkor vacsi amig fér, utána még egy kicsit olvasok a lambda kalkulusos könyvből, de attól hamar elálmosodom és akkor villany lekapcs és még két óra forgolódás, amíg elüti az éjfélt a denevér, hogy a megszokott időben szálljon álom a szememre és utána lambda kalkulussal álmodom, de valahogy sosem sikerül redukálnom az I konstanst, úgyhogy összegűrt lepedővel és álmosan kelek fel és izzadtan és akkor tusolás ebben a vízben, ami szerintem egy év alatt elevenen megnyúzna, de most okos voltam, mert hoztam kézkrémet. Eszter volt okos, mert tett kézkrémet, pontosabban szólva. Aztán meg be ide a tanszékre, blogok csekkolása, transindex csekkolása és már szinte lehet is menni ebédelni. Az ebéd jó dolog, olyan doktoranduszokkal tett egy terembe a sors, akik már végeznének, ha a dátum már nem ma lenne én meg a kezdést fontolgatom úgy istenigazából, de azért bölcsen tudok ám hallgatni a kávénál. A kávé is jó dolog, az mégjobb, hogy itt most csak egyet iszom és nem ötöt, feketén, nádcukorral. Imádom ezt a magyar nyelvet, akárhova akármit be lehet szúrni és az értelem többé kevésbé megmarad. Nem mintha az angolban az értelem nem maradna meg, többé, ha beszúrom, vagy kevésbé, ha akárhova, de a szintaxis, az aztán kajabálna. Vagy fene tudja, minek kellett nekem ilyen talajra tévedni? Na mindegy. Szóval az ebéd a nap fénypontja. For the record, a Fesztivál étterembe járunk, ami kb. 2 sarokkal van odébb a tanszéktől, annál közelebb már csak kínai van, de azok rendes étteremnek néznek ki, szóval biztos drágán mérik a bambuszt. Habár, lehet, hogy van közelebb más étterem is, de úgyis mindegy, most nincs kedvem távolságokkal foglalkozni.

A hétvége az nagyon rossz volt, én régebb azt hittem, hogy szeretek egyedül lenni. Hát nem. Aztán most megint okés, néha még mosolygok is. A következő hétvégén azon gondolkodom, hogy mikor lenne jó az ivászatot kezdeni, hogy optimális legyen a részegség/kipihentség arány.

Mostanában néha eltévedtem pár új blogra, de ahol sokat írnak egyszerre, azt már nincs erőm elolvasni, el is döntöttem, hogy én sem fogok hosszan írni, meg értelmetlen és fárasztó amúgy is. És tessék. De a Bánathyé, a ma reggeli, az jó volt, nagyon.

Egyébként meg ma reggel beszéltem a volt barátnőmmel évek óta először, messengeren, természetesen (pontosabban meebon ugye). És hát akkor lehet mondani, hogy itt a blog, ezt csináltam, pontosabban ezt írtam. Jó dolog a blog. A tegnap karfiol leves volt és bolognai (azt írtam, blognai először :))) és a bolognaiért a menüt választottam. Há. Meg színházjegyet is vettem. Háháhá.

Márcs fifííín

Érdekes, itt ezen a szép kis gépen bűnnek érzem a blogolást. Meg azt is, hogy ilyen topicot választottam ennek a bejegyzésnek, ami egy szép nemzeti érzéssel teli ünnepről kéne szóljon. A tegnap, amíg kint voltam a téren, gondolatban végig blogoltam az egészet, de most valahogy nem akaródzik bepötyögni azt a sok sületlenséget. Milyen jó, hogy lehet rá aludni egyet. Mindenesetre van itt egy Kossuth szobor, kapott sok koszorút, a beszéd rövid volt és nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy fideszes vagy szoci mondta, talán az előbbi, mert nem használta ki propagandára és volt benne háromszor a "demokrácia tisztelete" szószerkezet, de lehet, hogy álruhás szoci volt. Mindenesetre én filozofálgattam a kategorizáción. Aztán meg bementem a búrger kignbe és ettem dupla wúper menüt, kétszer annyiért, mint egy rendes menza menü ára. Az ízére nem is emlékszem. Mentségemre legyen mondva, csak az volt nyitva. Arra viszont emlékszem, hogy nagyon hangulatos volt hallani azt a pár Petőfi verset ilyen jó kihangosítással. Egyébként nem mondanám, hogy nagy tömeg volt. Aztán felváltva olvastam és belealudtam egy valószínűség könyvbe.

Szeged

Szóval akkor itt vagyok. Minden elrendeződött eddig szépen. Semmi sem áll az eredményes munka útjába, csak én, azt hiszem. Meg az időjárás, lehet, hogy nem lesz sok kedvem feljönni ide a számítóközpontba. Szerencsére közel lakok hozzá, a Semmelweis úti Teleki Blanka kollégiumban. Olyan 16-os bentlakás szintű, extra a tévé az első emeleten, meg a kóla automata. A budi ugyanolyan szar. A szobánkra kint az van írva, hogy vasaló, ennek fejében van bent két kagyló is. Még nincsenek szobatársaim, max ketten lesznek. A lepedő itt sem ér végig, a 16-osban viszont kettőt adtak. A párnahuzaton itt sincsenek gombok. Mondjuk nagyjából annyiba kerül (átszámítva), mint az A4-esben a helyem, ami azért sokkal jobb. De hát nem sírok, jó volt nekem a 16-os is. Asszem egyelőre ennyi, nem tudom, fogok-e rendszeresen blogot írni, vagy nem, valószínűleg senkit sem érdekel, hogy éppen valószínűségszámítást, vagy statisztikus tanulást, vagy nyelvészetet olvastam az este. Ha kocsmázni megyek, akkor majd írok. Egyébként nyitott vagyok kocsmázási ajánlatokra. :))

És milyen dolog ez, hogy Szegeden ennyire havazzon? Fujjjj.

Kéne

dolgozni, de nincs kedvem. Csak ülök itt és várom, hogy teljen az idő. Kéne segíteni Eszternek, de nem vagyok valami nagy segítség. Fogok menni Szegedre, vasárnap reggel indulok. Nincs nagy kedvem, inkább itthon szeretnék maradni. De azért jó lesz a változatosság. Remélem hasznos is. A munka most nagyon nem vicces, de talán nemsokára az lesz megint. Csak meg ne csömöröljünk a sok nevetéstől, vagy a rekeszizmunk ki ne akadjon még az elején. Nyugalom kell és csend. És egy kis Vib Ribbon is néha. Csend kell leginkább, mégis azt hiszem. Vagy fene tudja, ha az kéne, akkor nem pötyögnék itt sületlenségeket. Nem tudom, hogy mi kell, igazán azt sem tudom, mihez. Jó dolog az a nyelvben, hogy lehet elrejteni alanyokat messze az obszkuritásba. Csak elemezni ne kéne.

Édesség

Ma reggel négy szelet gyári sütit ettem, tegnap este hozta őket Eszter, egyet akkor meg is ettem. Szintén a tegnap este voltunk New Crocoban, csak ketten, elég furcsa volt. Most nyugi van, vagy legalábbis kéne legyen, vagy legalábbis otthon. Egyébként ez az egész blogolás olyan haszontalan, az elmúlt hónapról talán egy-két ködös megjegyzés van, semmi több, pedig kavargott kicsit az állóvíz. Na de mindegy, úgysem fogjuk elfelejteni, a részletekért meg nem kár. Hát akkor most ennyi.

Blogolás

Találtam egy cikket ami a boldogság keresésről szól, blogok alapján. Úgymond szupervizált a tanulás és inkább az összetevők érdeklik a szerzőket, mint az osztályozás minősége, ami valahol érthető. Nem fogom leírni az eredményeket, sem kommentálni. De azért nem semmi, lassan pszichológiai ág lesz a blogokból, már konferencia is van róluk. Engem valahol mélyen is érdekel a blogolás, ugyanúgy nem értem, hogy miért csinálom, mint ahogy anno nem értettem, hogy miért pont abba a lányba kellett szerelmes legyek. És most miért nem maradt semmi belőle. A blogolás is kifut lassan az általam művelt dolgok közül, csak elviekben érdekel már. Bár lehet, hogy most megint lesz sok időm és akkor megint ömleni a fog ami ömleni szokott. Jó dolog a vacsora, az derül ki. Adjatok egy gyakori szószerkezetet kanállal és kikanalazom az agyatokat, fogja mondani a blogger Arisztotelész (vagy Arkhimédész, én már nem is tudom, bár az mintha a meztelen futkosással lett volna elfoglalva anno). Igazából az van, hogy komolyan veszem a blogom elhülyítését, félek attól, hogy pár év múlva lesz olyan osztályozó algoritmus, ami látatlanul megmondja minden bejegyzésemről, hogy miről szól. Na, ezért keverem itt azt, amit keverni szokás és ködösítek minden irányba. De ha nem tíz év múlva, akkor majd húsz múlva, előbb utóbb levezetik a hülyeség eloszlását is és akkor végem van. Ezért kell keveset írni, de úgy, hogy nehéz legyen, csak egy szuperszámítógép tudja kiszámolni, miután visszavezette már a lényeget 42-re. írni kell, csak nem tudom miért. Jó lenne tanulmányozni a kezdő posztjait a blogoknak, miért kezd az ember ilyenekbe. Chomsky is blogol és én nem olvasom, nincs időm. Amúgy sem vagyok nativista. Jó, hogy tettem linkeket ide oldalra azokra akiket olvasok, legalább könnyen végig lehet őket kattogtatni. Most a végére még egy szép bonyolult mondatot, amiben rengeteg az ige, meg ilyen olyan rendelések, hogy jól össze lehessen keveredni bennük. Két éve tuti nem gondoltam volna, hogy számítógépes nyelvészettel fogok foglalkozni. Olyan jó lenne játszani egy kis Vib Ribbont.

Egyik haverom kapott egy jó munkát. Már napok óta bennem van ez a jó érzés, hogy van igazság, az emberre jó dolgok is várnak, csak ki kell várni és figyelni kell. Azt hiszem, mégsem adom el a lelkem többet, úgysem kell az senkinek úgy, egészben, részben meg nem működik.

cím nélkül

Pénteken voltam kóreai órán, utána akartunk együtt ebédelni, mert hát a vizsgán olyan ügyesek voltunk, Ralph meg én, meg a tanárnő is, bár ő készítette a feladatlapot, nem kitöltötte. Szóval akartunk menni a Fair Playbe, de tele volt, nagyon nagyon. Szóval átmentünk a Beijingbe, ettem valamit, amiben állítólag volt bambusz, meg disznóhús is, igazából egész jó íze volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi volt benne a bambusz. Voltak halak, néztem őket az akváriumban, vicces, ahogy a kanyarüveg eltorzítja a valóságot, ami elérhetetlen számomra, hiszen máskép nem lehetnének halacskák. Mondjuk ezek nem apró játékos aranyhalacskák voltak, hanem óriási dögök, amik jól mutattak. Aztán lementem az irodába és emailt olvastam, az egyiket többször is. Másnap reggel kijött egy kis csömör a számon, már nem is emlékszem mikor volt utoljára csömöröm. Szerintem nem a kaja tette.

Néztünk egy Crash című filmet, azt, amelyikben nem egészen egyértelmű, hogy mi is törik el, vagy mikor, nekem az az érzésem, hogy ott már régen eltört valami. Mindenesetre fantasztikusan jó film, nagyon tömör, nagyon gonosz vágással, nagyon sok közhellyel, ami ebben a filmben nagyon jól működött. A jelenet, amikor az iráni rálő a kislányra, az óriási volt, hogy a kislánynak nem lett baja, hinni akartam benne, hogy ott valami történt, ami nem illik bele a film valóságába és nagyon okosan elég későn vágták be a jelenetet, ami persze megmagyarázza, hogy a csoda már régebben megtörtént. Nagyon jó film volt.

Kedves naplóm

Ma sok dolog történt. Érdekesek is, jók is. Rosszak ma nem, legalábbis még nem úgy tűnnek. De nem fogok beszélni róluk, mert nem buzerálják eléggé az agyam azon részét, amely blogolásra kényszerít. Lehet, hogy most nem jut oda elég vér, a többi rész most eléggé buzerálódik. Bárhogy van is, nem írok. Azaz igen, csak nem róluk. Most ugye a gép dolgozik, mindjárt én is fogok, aggódni nem kell, de kihasználom a percet, hogy írjak, egyet csak úgy. Remélem, az utolsó papírt is elintéztem a Szegedre menetelemhez, jövő vasárnap. Na jó, dolgozni. Ugye nem fog ma akkor semmi rossz történni, elvégre dolgozom?