Én egyébként hiszek a mennyországban, csak úgy képzelem el, hogy ha az emberiség nem nyírja ki magát a következő 100 évben és a technológia odáig fejlődik, hogy az emberek agyát fel lehet tölteni már egy jó nagy számítógépbe és akkor az fogja a kis elektromos jeleket tenni-venni, amelyeket most az agyunk tesz-vesz és ettől hisszük majd, hogy élünk és öntudatunk van. És ha olyan emberekkel szeretnénk interakcionálni akik már nem érték meg a felöltést, akkor majd szépen generál a számítógép nekünk egy olyan embert, részben a mi saját elképzeléseinkből, részben a fellelhető publikus és privát adatokból azokról az emberekről. Az emberek amúgy egyszerre nagyon kiszámíthatóak (a nagy okos számítógép számára, amely nagyon sok adattal fog rendelkezni) és nagyon kiszámíthatatlanok is (a többi ember számára) és ezt kihasználva majd mindenki elégedett lesz azzal amit a gép generál (vagy ha nem, akkor majd nem generál elégedetlenséget). Ja igen, és nem kell majd meghalni benne, esetleg néhány évmillióra deprioritizálják a folyamatot ami szimulál téged és szépen alszol a merevlemezen. Na és persze az egészbe ugyanannyi beleszólásod lesz, mint abba, hogy megszületsz. Egyesek eldöntötték, hogy a több ember jobb, majd mindet összegyűjtik a számítógépbe mint lepkéket a borkánba.
Ja igen, szóval ez nem eredeti gondolat, ez a szimulációs hipotézis, egyesek szerint már most ebben élünk, én úgy vagyok vele, hogy az én életemre irreleváns az, hogy szimulációban élek most vagy sem, a kérdés, hogy mi jön az életem végén.
Demó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése