filmek

Most is relatív hosszú a lista, megint a végére hagytam, szóval elmarad a nagy filozófia a M:I filmekről, amit akartam az elején írni. Fura, milyen gyorsan elvesznek a részletek, pedig mennyit dolgozhatnak rajta, hogy minden valósnak tűnjön. Van itt egy lecke valahol a plafonálódó haszonról a részletek kidolgozásában, de majd valamikor máskor fogok filózni ezen.

Mission: Impossible III (2006): Talán ez a legintenzívebb része a sorozatnak, itt még nincs poénkodás, csak akció. Egyből három helyre is be kell törni, a Vatikánba persze finesszel, talán ez a legjobb része a filmnek és vicces ahogy PSH saját magát pofozza a mellékhelyiségben. Az utolsó betörésre már vagy nem volt pénz, vagy a stáb is sokallta már a lövöldözést kisebb-nagyobb belső terekben, ezért itt inkább szaladt egy nagyot Mr. Hunt, talán ebben kezdte a hosszú szaladásait is, előtte csak rövidebbeket szaladt de itt azért vicces volt az a hosszú Shanghai szaladás, amit telefonon kapja az irányokat, hja, még nem volt gúgel mepsz. Nekem valahogy ez túl intenzív volt, nem igazán bejövős. Ja igen, itt távolodik el Mr. Hunt Mr. Bondtól a leginkább azzal, hogy a nőkhöz való viszonyát teljesen másképp képzeli el. Az, hogy ez hozzátesz-e a filmhez, jó kérdés, szerintem inkább csak virtue signalling, a sorozat többi részében is meg kell ezután jelenjen valamilyen formán a b neje, de egyértelmű, hogy csak mellékszál lehet.

Mission: Impossible – Ghost Protocol (2011): Ez viszont talán a legatipikusabb rész, látszik, hogy Brad Bird rendezte, aki animációban tette le leginkább a névjegyét. De talán ebben vezetik be azt, hogy nem minden sikerül elsőre, sőt, rengeteg technika megadja magát (főként Dubaiban), de aztán csak sikerül megoldani a problémákat. Itt van egyedül olyan jelenet, ahol a csapatban nézeteltérések vannak, talán ebben a részben jöttem rá, hogy valójában az egész M:I sorozat arról szól, hogy a filmek egymásra utalgatnak és egymást próbálják túlszárnyalni abban, hogy ugyanolyan témájú jeleneteket ki tud látványosabban megrendezni, vagy akár ugyanolyan csavarokat ki tud tovább csavarni. Ha pl. az előző részben volt egy nagy csavar a feleség identitásában, itt az egész IMF identitása csavarrá változik, mert ugyebár azt hiszik, hogy felfüggesztették, pedig nem is igazán, vagy valami hasonló. Igazából ezek a részletek már el is vesztek a fejemben, annyira értelmetlen procedurális baszkódás az egész. Viszont ami megmaradt ennek a résznek a végéről, hogy Hunt és a gonosz fickó mint Tom és Jerry kapkodnak egy táska után, amiben nem sajt van, hanem nukleáris töltetű ballisztikus rakéták indítását szolgáló készülék. Jó poén. Az is érdekes, hogy itt egyedül a női ügynök sarkára áll és miután meghódította az áldozatát, jól tökön rúgja.

Mission: Impossible – Rogue Nation (2015): Na itt végre bevezetnek egy igazán dögös ügynök nőt, aki képességekben Hunt megfelelője, de a motivációja a film során ambivalens, hogy igazi nemezis lehessen. Persze azért ha már így felépítik, akkor csak a jó ügyet szolgálhatja. Ez is olyan, hogy elmennek Casablancaba valami nagy adatcenterből ellopni adatokat. Miért lenne Casablancaban nagy adatcenter, ahol bizonyára a hűtés jelentős költséget jelent (és az épület gyenge pontja is, amelyen keresztül sikerül megoldani a védelmi rendszer hekkjét, egyébként talán itt jelenik meg az a gondolat, hogy a rendszerek összetettek és hiába kijátszhatatlan a fő rendszer, ha az alrendszere kijátszható akkor van esély feltörni)? Hát mert utólag van egy autós üldözés is és úgy tűnik, Tangierben sok autós üldözés van egyéb filmekben, akkor nálunk legyen Casablanca, ne csak az európai szűk utcákon rakoncátlankodjunk már. Na jó, szóval ennek a filmnek egyértelműen a bécsi operában zajló jelenetek a legjobb része. Ja igen, itt megjelenik egy új főgonosz, aki a következő részben is lesz, de én nem találom érdekesnek ezt a karaktert, de persze jó kis ellentéte Huntnak, mert ő egy gonosszá vált titkos ügynök.

Mission: Impossible – Fallout (2018): Na már belefáradtam ebbe, itt csak annyit fogok írni, hogy teljesen nevetséges az a helikopteres üldözés, nagyon nem tűnik senki úgy, mintha a helyzet magaslatán lenne és nem is igazán tudjuk, hogyan kéne egy ilyesminek kinézni a valóságban, azaz két polgári helikopter próbálja megsemmisíteni egymást, de az egyiken a fickónak van egy baromi nagy géppuskája. Nekem ez a rész nem igazán jött be. Végül nem mentem el moziba megnézni a 8. részt, ami valószínűleg véget vet az M:I filmek sorozatának, de a Tom Cruiseal készítetteknek bizonyára, mert 400 millió dodóba került és kb. annyit is hozott vissza, de a marketing még bizonyára ennyibe került, szóval az első rész lesz ami pénzügyi bukás.

Elevation (2024): Hát ez egy gyengécske disztópia, de én szeretem azokat, amikor jön valami és kiírtja az emberiség nagyját. Most éppen valami lények bújnak elő a föld alól, de valamiért nem akarnak 8000 lábnál magasabbra menni és itt abba is hagyom a történetet, mert nem túl bonyolult és hát persze minden rendszerben van valami hiba, amit itt a csaj talál meg a Fireflyból, ami igazán rendes tőle.

My Blueberry Nights (2007): Most láttam, hogy Wong mester készített egy In The Mood for Love 2001 rövidfilmet is, aminek nagyjából ugyanaz a témája, mint ennek a filmnek. Sajnos a Norah Jones-Jude Law páros messze nem olyan jó (legalábbis Wong mester irányítása alatt) mint Maggie és Tony. Valahogy ez érezhető az egész filmen, a történetek nem túl bonyolultak, de azért elég érdekesek, hogy fenntartsák a figyelmet, de valahogy mégsem áll össze valami többe mint a részek összege. Lehet, hogy valójában ritka az a keleti rendező aki át tudja ültetni a művészetét nyugatra, fordítva meg nem is tudok egyet sem (mármint, hogy nyugati rendező rendezzen jó keleti filmet keleti stábbal és színészekkel). No nem baj, a lényeg átjön, néha kell egy kis távolság ahhoz, hogy rájöjjünk, ki is áll hozzánk igazán közel.

Utopia Impusa (2010): Ez egy dokumentum film az átkos rendszerről, olyan vicces, hogy mennyire az a hangulat van benne, hogy ez biza vissza nem térhet, aztán meg itt vagyunk, éppen kibekkeltük egy rövid időre a visszacsúszást a másodosztályba, de ki tudja meddig tudjuk ezt csinálni. Nekem a pártkönyves rész teljesen ismeretlen volt, az abortuszos rész meg a legerősebb, a legközelebb, ha valaki hülyeségeket mond a neten, be kell linkelni a film jótúbos kalózváltozatát. (Mi mondjuk az hbon néztük). Remélem jó sok ilyen témájú film készül a következő pár évben, nehogy már a hülyeség miatt menjünk a pokolba, legalább a szabad akarat látszatát meg kéne őriznünk (bár egyébként a szabad akaratos könyv részei a magzat fejlődéséről nem ideális környezetben igencsak könnyen átvihetőek a román társadalomra). (yt)

Hostile Waters (1997): Jó kis tévé film ez egy orosz atom-tengeralattjáróról, amely Amerika partjaihoz közel végezte, 16 atomtöltetet hordozó rakétával és egy atomreaktorral a fedélzetén, 6000 méter mélységben. Kicsit elgondolkodtam most az iráni válság kapcsán, hogy nem lenne könnyebb ezeket a roncsokat megkeresni és "kimenteni" a szajrét, mint uránfinomítókat építeni meg miegymás. Ezek szerint nem, mert gondolom nem csak az én láttam ezt a filmet. Egyébként Rutger Hauer baromi jól játszik el benne egy baromi bátor de kicsit köpcös orosz tengeralattjáró kapitányt. A díszletek is nagyon jók, egyszerre tűnik vezérlő teremnek és konyhának egy komcsi blokkban, van ennek egy esztétikája, amit mindenki felismer, aki élt a kommunizmusban, de gondolom reprodukálni azért már nem olyan könnyű. Vagy fene tudja. Szóval nekem nagyon bejött ez a film.

The Walking Dead: Dead City (2. szezon): Nagyon széteső volt ez a szezon, nem egészen értettem a dinamikát, kicsit olyan volt, mintha az új stáb szerette volna valamilyen más irányba vinni a sétáló holtak témát de ellenálltak nekik (gondolom a színészek, meg a pénzemberek) és amit sikerült összefércelni abban nehéz megtalálni a lényeget. Lehet, hogy van benne, de nekem nem igazán jött le, az sem segített, hogy mondjuk a 7. részben azon megy a pampogás, hogy a Maggie és Negan párhuzamosan van rosszul különböző helyeken, de aztán valahogy mégsem lesz belőlük vacsora. Teljesen érthetetlen volt ez az egész rész, szerintem tiszta időhúzás volt a végső rész előtt, amiben szintén az volt, hogy Maggie hátbaszúrja Negant, de az nem hal meg, viszont Ginny, aki kicsit meghorzsolta magát valamiben, az meghal, mert elfertőződött a sebe. Persze Ginny amúgy is csak téblábolt az egész szezonban, pedig az előző szezonban érdekes karakter volt. Ja és itt végre sokat szerepel Maggie fia is, de ő is azon pörög, hogy utálja vagy szeresse az anyját. Na, szóval senki nem haladt az egyről a kettőre, de végül sikerült mindenkinek szinte meghalnia, szóval legalább ennyi. Ja, és voltak zombik, akik szív nélkül is mozogtak, szóval valahogy azt üzeni ez, hogy ők a fejlettebb életforma mint az ember, mert nekünk nem megy ez a trükk. Gondolom azért egy new yorki lakos legalább értékelte a helyszíneket (illetve gondolom azok rekonstrukcióit), mindenféle templomokban, múzeumokban és színházakban történik a cselekmény nagyja, néha meg irodaházakban, ez cuccos. Ha nem folytatódik ez a szál, én nem esek kétségbe.

The Substance (2024): Ezt idén már láttam, de most az HBO-ra is eljött és hát meg akartam mutatni E-nek. Most teljesen úgy értelmezem, hogy a test-öntudat dualitásról szól (direkt nem írtam lelket), de most ugyebár a szabad akarat ami szabad kapacitást uralja az agyamban. Erről nem is kell sokat filóznom most, ugyebár mindenki tudja, hogy test nélkül nincs öntudat, mégis minden kreditet az öntudat kap, pedig a test mennyit dolgozik, hogy jól menjenek a dolgok. Na de ha megutáljuk a testünket, akkor nehéz kimászni a galibából, a főhősnőnek nem is sikerül, de legalább megérti végül, hogy csak fel kellett volna nézni az égre és nem mindig előre menni.

Cruising (1980): Hát ezt a filmet a rendezőért és Al Pacinoért választottam, nem gondoltam, hogy ennyire explicit meleg téma lesz. Azt azért mindenképpen meg kell említeni, hogy ez csak egy szelete a meleg kultúrának, bizonyára a nagyja sokkal privátabban történik. Aztán meg mindenki beleszőheti a kurrens elképzeléseit a bűnről és bűnhődésről és igen, a szabd akaratról is, gondolom a vége azt sugallja, hogy ha valaki nagyon sokat foglalkozik gyilkosságokkal, akkor ő is hajlamos lesz rá, főként, ha éppen nagyon össze van zavarva. Hát nem tudom milyen visszhangja volt ennek a filmnek amikor megjelent, most azért jó nagy adag "a térkép nem a terület" elmélkedés kellett nekem.

Zene.