filmek

Most ennyi tellett. Mivel ezt a végén írom, talán nem árt ha még egyszer kihangsúlyozom, hogy ez az én magánvéleményem, nem is a végleges, de most így érzek. Ha valaki nagyon nem ért egyet, lehet kommentelni. Egyébként mindig össze kell csapnom ezt az összegzést, de ha kell, jobban is ki tudom fejteni a gondolataimat, de általában nem kell. :))

The Good Place (3., 4. szezon): Azt hiszem, ez az egyik kedvenc sorozatommá lépett elő. Jó lenne felkutatni az online közösséget amely tárgyalja, mert van tárgyalni való bőven. Jó lenne újra nekifutni is, most végre odafigyelni a gondolatokra is, amelyeket beleszőttek a történetbe, mert elsőre azért leginkább a szereplők sorsa érdekelt, meg persze elvesztem a sorozat világának és a való világ közti vélt vagy valós különbségek osztályozásával. De van itt bőven matéria számomra, szóval jó lenne még egy pár kört futni ezzel a sorozattal, még akkor is, ha kicsit lelombozott, hogy a mostani kedvenc témámat, a determináltságot elég bután keverték le, lehet, a többi téma szakértői is elégedetlenek. De egyelőre még nagyon bejön, aztán majd lehet változni fog a véleményem, nem baj az. Egyébként a végét nagyjából kitaláltam előre, szerintem is teljesen nonszensz egy annyira véges lényt mint az ember a végtelennel riogatni/traktálni. Az is bejött, hogy az eszement alapötlet mellé azért nem léptek nagyon ki a jelennel párhuzamosítható témák világából, lehet, nem akartak ilyen nehéz terepen mozogni, lehet a céljuk mindig is a jelenre való reflektálás volt.

Paprika (2006): Amikor befejeztem az előző sorozatot, úgy éreztem, most be merem vállalni ezt az animét, ami az egyik kedvencem, de ugyanakkor a legkevésbé is értem. Most végre az az érzésem, hogy értem, aztán, hogy ez mennyire hasonlít a szerző által közölni kívánt értelemmel, az ugye nehezen megállapítható. Szóval a lényeg az, hogy a múlt és a jövő (pontosabban a stagnálás és a progresszió) csap benne össze, bár leginkább csak a múlt reprezentálódik a mindenféle cuccok karniváljával, a jövő az a Paprika ténykedése, ami megugorja a tradicionalista főnök ármánykodásait, amivel el akarja lehetetleníteni a fejlődést. Az még nem került helyre, hogy a konstruktőr és a főnök egyértelmű fizikai hibái hogyan határozzák meg a történetet, lehet, nem is fontos, csak japán mémek amelyeket én nem ismerek. Na jó, ez levéve a listáról amit meg kell még érteni.

Dark City (1998): Amikor először láttam (már a Mátrix után), akkor nagyon elbűvölt a látvány és a történet is bonyolultnak tűnt. Talán a látvány most jobban tartotta magát mint a történet, a felszínét teljesen megértettem most, ha az ember agya nem ámuldozik, akkor azért szépen összeáll a kép, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy mi a főszál és mi a pótcselekvés. Ja és a látványban a digitális effektusok mára már elavultak, de a jó kis tradicionálisan létrehozott helyszínek még mindig nagyon szépek. Jó dolog az éjszaka, ha valaki nagyon tud világítani. Talán a végén ez nekem kivett a szép új napfényes világból egy adag örömöt. (yt)

Mulholland Falls (1996): Hát ezt a filmet csak azért néztem meg, mert játszik benne Jennifer Connelly, de egyébként egy jó film, a történet az 50-es években játszódik, de egyre aktuálisabb és nagyon jó tükör a mostani technikai fejlődés által feltett kérdésekre. Érdekes, hogy a fejlődés görbéje mindig hasonló karaktereket dob fel a levegőbe és mindig hasonló módon zuhannak is vissza, mindenki azt hiszi, hogy tud repülni, pedig az ember nem tud repülni, jobb ha visz magával ejtőernyőt. Vagy pisztolyt. :) (yt)

Joker 2 (2024): Megnéztem, de nem számítottam semmi jóra, mert nem érdekel a szuperhős zsáner és így a kritikája sem érdekel. Azt azért menő dolognak tartom, hogy elő mertek állni ezzel a filmmel és hogy 200 millióba került, gondolom mindenki leakasztott egy óriási gázsit és lemondott a reziduálisokról és a stúdió valahogy belement, hogy megcsinálják ezt a filmet, talán egy Joker 3-ra számítva vagy valamilyen más erős film reményében az alkotóktól (esetleg 20 év múlva beérik az emberiség is hozzá és nagy siker lesz). Bizonyára szépen fel van építve a szenvedés filozófiája benne, de annyira nem érdekel mostanában ez a téma, engem leginkább csak a vizuális stílus fogott meg, a történetet úgy értelmeztem, hogy kisember — kisforradalom, főként mostanában, de ez a történet nem filmre való. (komoly elemzés itt).

Knock at the Cabin (2023): Ez gyengécske volt naon, maga az alapötlet nem volt rossz, de aztán nem ment sehova és még a csavar is elmaradt a végén. Lehet, hogy azok, akik komolyan veszik a Bibliát, elgondolkodnak azon, hogy a múltból hogy lesz jelen, mert más választása nincs, de engem nem foglalkoztat a bibliai apokalipszis története, most éppen két olyan plauzibilis variáció is van, amelyeket mi hozunk magunkra minden egyes lélegzetünkkel és szinte senkit nem érdekel.

Hunyadi (1 szezon): Hát ez sajnos fék nyúz. Olyannyira fék nyúz, hogy még a taget is beteszem a bejegyzéshez, hogy ha valaki arra kíváncsi, hogy mit írtam a fék nyúzról, akkor megtalálja ezt az ékes példát. És nem, nem alkotói szabadság az, hogy egy történelmi alakot átgyúrunk a kor igényeinek, hanem nyomiság. Persze, nem mondom, hogy nincs szükség a fék nyúzra, úgy termeljük mintha az életünk függene tőle, lassan külön kategóriát fog kapni a gdp-ben. Na de legalább vannak benne cicik, a jelmezek szépek (valamennyire a helyszínek is, bár mintha direkt elsiklanának felettük, nem igaz, hogy nem tudtak egy madárkát beanimálni a vatikáni látkép felé és egy kicsit tovább időzni rajta) és a főhőst nem igazán hagyják hosszabb mondatokba bonyolódni. Úgy tűnik nekem, hogy a legjobban akkor tér el a történelmi valóságtól, amikor a hűség/árulás témákat futtatja. Szerencsére bőven volt időm közben a wikipédiát bújni, nem maradtam le semmiről közben, így legalább tanultam is valamit belőle. Az azért megnyugtató, hogy pár év múlva, az igazi történészek is nekifuthatnak egy filmsorozat készítésének mesterséges intelligencia segítségével és akkor végre kapunk valami igazi Hunyadi Jánost is, nem csak egy tekenyő fost. (de jó, hogy nekem nem munkám a filmkritika).

Zene. Zene.