Az azért elég vicces, ahogy kiválasztjuk azt amiben hiszünk és azt aki vezet majd minket.
Most ennyi tellett. Mivel ezt a végén írom, talán nem árt ha még egyszer kihangsúlyozom, hogy ez az én magánvéleményem, nem is a végleges, de most így érzek. Ha valaki nagyon nem ért egyet, lehet kommentelni. Egyébként mindig össze kell csapnom ezt az összegzést, de ha kell, jobban is ki tudom fejteni a gondolataimat, de általában nem kell. :))
The Good Place (3., 4. szezon): Azt hiszem, ez az egyik kedvenc sorozatommá lépett elő. Jó lenne felkutatni az online közösséget amely tárgyalja, mert van tárgyalni való bőven. Jó lenne újra nekifutni is, most végre odafigyelni a gondolatokra is, amelyeket beleszőttek a történetbe, mert elsőre azért leginkább a szereplők sorsa érdekelt, meg persze elvesztem a sorozat világának és a való világ közti vélt vagy valós különbségek osztályozásával. De van itt bőven matéria számomra, szóval jó lenne még egy pár kört futni ezzel a sorozattal, még akkor is, ha kicsit lelombozott, hogy a mostani kedvenc témámat, a determináltságot elég bután keverték le, lehet, a többi téma szakértői is elégedetlenek. De egyelőre még nagyon bejön, aztán majd lehet változni fog a véleményem, nem baj az. Egyébként a végét nagyjából kitaláltam előre, szerintem is teljesen nonszensz egy annyira véges lényt mint az ember a végtelennel riogatni/traktálni. Az is bejött, hogy az eszement alapötlet mellé azért nem léptek nagyon ki a jelennel párhuzamosítható témák világából, lehet, nem akartak ilyen nehéz terepen mozogni, lehet a céljuk mindig is a jelenre való reflektálás volt.
Paprika (2006): Amikor befejeztem az előző sorozatot, úgy éreztem, most be merem vállalni ezt az animét, ami az egyik kedvencem, de ugyanakkor a legkevésbé is értem. Most végre az az érzésem, hogy értem, aztán, hogy ez mennyire hasonlít a szerző által közölni kívánt értelemmel, az ugye nehezen megállapítható. Szóval a lényeg az, hogy a múlt és a jövő (pontosabban a stagnálás és a progresszió) csap benne össze, bár leginkább csak a múlt reprezentálódik a mindenféle cuccok karniváljával, a jövő az a Paprika ténykedése, ami megugorja a tradicionalista főnök ármánykodásait, amivel el akarja lehetetleníteni a fejlődést. Az még nem került helyre, hogy a konstruktőr és a főnök egyértelmű fizikai hibái hogyan határozzák meg a történetet, lehet, nem is fontos, csak japán mémek amelyeket én nem ismerek. Na jó, ez levéve a listáról amit meg kell még érteni.
Dark City (1998): Amikor először láttam (már a Mátrix után), akkor nagyon elbűvölt a látvány és a történet is bonyolultnak tűnt. Talán a látvány most jobban tartotta magát mint a történet, a felszínét teljesen megértettem most, ha az ember agya nem ámuldozik, akkor azért szépen összeáll a kép, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy mi a főszál és mi a pótcselekvés. Ja és a látványban a digitális effektusok mára már elavultak, de a jó kis tradicionálisan létrehozott helyszínek még mindig nagyon szépek. Jó dolog az éjszaka, ha valaki nagyon tud világítani. Talán a végén ez nekem kivett a szép új napfényes világból egy adag örömöt. (yt)
Mulholland Falls (1996): Hát ezt a filmet csak azért néztem meg, mert játszik benne Jennifer Connelly, de egyébként egy jó film, a történet az 50-es években játszódik, de egyre aktuálisabb és nagyon jó tükör a mostani technikai fejlődés által feltett kérdésekre. Érdekes, hogy a fejlődés görbéje mindig hasonló karaktereket dob fel a levegőbe és mindig hasonló módon zuhannak is vissza, mindenki azt hiszi, hogy tud repülni, pedig az ember nem tud repülni, jobb ha visz magával ejtőernyőt. Vagy pisztolyt. :) (yt)
Joker 2 (2024): Megnéztem, de nem számítottam semmi jóra, mert nem érdekel a szuperhős zsáner és így a kritikája sem érdekel. Azt azért menő dolognak tartom, hogy elő mertek állni ezzel a filmmel és hogy 200 millióba került, gondolom mindenki leakasztott egy óriási gázsit és lemondott a reziduálisokról és a stúdió valahogy belement, hogy megcsinálják ezt a filmet, talán egy Joker 3-ra számítva vagy valamilyen más erős film reményében az alkotóktól (esetleg 20 év múlva beérik az emberiség is hozzá és nagy siker lesz). Bizonyára szépen fel van építve a szenvedés filozófiája benne, de annyira nem érdekel mostanában ez a téma, engem leginkább csak a vizuális stílus fogott meg, a történetet úgy értelmeztem, hogy kisember — kisforradalom, főként mostanában, de ez a történet nem filmre való. (komoly elemzés itt).
Knock at the Cabin (2023): Ez gyengécske volt naon, maga az alapötlet nem volt rossz, de aztán nem ment sehova és még a csavar is elmaradt a végén. Lehet, hogy azok, akik komolyan veszik a Bibliát, elgondolkodnak azon, hogy a múltból hogy lesz jelen, mert más választása nincs, de engem nem foglalkoztat a bibliai apokalipszis története, most éppen két olyan plauzibilis variáció is van, amelyeket mi hozunk magunkra minden egyes lélegzetünkkel és szinte senkit nem érdekel.
Hunyadi (1 szezon): Hát ez sajnos fék nyúz. Olyannyira fék nyúz, hogy még a taget is beteszem a bejegyzéshez, hogy ha valaki arra kíváncsi, hogy mit írtam a fék nyúzról, akkor megtalálja ezt az ékes példát. És nem, nem alkotói szabadság az, hogy egy történelmi alakot átgyúrunk a kor igényeinek, hanem nyomiság. Persze, nem mondom, hogy nincs szükség a fék nyúzra, úgy termeljük mintha az életünk függene tőle, lassan külön kategóriát fog kapni a gdp-ben. Na de legalább vannak benne cicik, a jelmezek szépek (valamennyire a helyszínek is, bár mintha direkt elsiklanának felettük, nem igaz, hogy nem tudtak egy madárkát beanimálni a vatikáni látkép felé és egy kicsit tovább időzni rajta) és a főhőst nem igazán hagyják hosszabb mondatokba bonyolódni. Úgy tűnik nekem, hogy a legjobban akkor tér el a történelmi valóságtól, amikor a hűség/árulás témákat futtatja. Szerencsére bőven volt időm közben a wikipédiát bújni, nem maradtam le semmiről közben, így legalább tanultam is valamit belőle. Az azért megnyugtató, hogy pár év múlva, az igazi történészek is nekifuthatnak egy filmsorozat készítésének mesterséges intelligencia segítségével és akkor végre kapunk valami igazi Hunyadi Jánost is, nem csak egy tekenyő fost. (de jó, hogy nekem nem munkám a filmkritika).
Melyik az a szent, aki egy téli estén nagyon berugott, kiment a ház elé és énekelni kezdett olyan hangosan, hogy lavinát okozott és a faluja egész télen el volt zárva a külvilágtól? De így megmenekült a faluja a gazember mongol horda elől?
Egyébként az milyen már, hogy a választások után kemény adóemelés lesz és azzal fog védekezni a kormány, hogy nem tudhatták, hogy ilyen nehéz gazdasági helyzet áll elő, amikor azt mondogatták nap-nap után, hogy idén nem lesz adóemelés? Ami valahol jogos, de akkor mi miért nem mondhatjuk, hogy akkor válasszunk újra, mert nem tudtuk, hogy ilyen fos politikusokat választottunk, egyiknek se volt budipapír a lábára tekeredve a tévés vitán?
Demó.
Megfigyelték, hogy minél hatékonyabban termelünk valamit, a fogyasztásunk nem hogy csökkenne, annál inkább nő. Így van ez a filmekkel is, a zenével is, talán még a könyvekkel is, amióta mindent az interneten fogyasztunk és minden egy-két klikkre van, csak úgy dézsmáljuk a dolgokat, gyakran már úgy zabálunk, hogy meg sem rágjuk a dolgokat, csak bemegy és kijön. Kevés általános törvény vonatkozik már a világra, de szerintem ez az egyik közülük, a másik a 80/20-as törvény.
A tegnap leültem valamit megnézni a neten, aztán 6 órán keresztül beszippantott a virtuális világ.
Demó.
Zene.
AI.
Cucc.
Punk.
Ha az Európai Unió egy konzervatív szervezet lenne, akkor az lenne az első törvénye, hogy: "EUdat, Istened imádd és csak neki szolgálj." De persze nem konzervatívak, mert a politikusok mára már megtanulták, hogy az emberek kontrollálása úgy a leghatékonyabb, ha megadjuk nekik a beleszólás lehetőségének az illúzióját, úgyhogy minden kutya ugathat, úgyis a pénz beszél.
A liberalizmus azt jelenti, hogy bárki játszhat konzervatívat, anélkül, hogy eretnekségért megégetnék. Fordítva ez nem egészen így van, de már rég elfelejtettük a főtéri máglyák melegét.
Demó.
Izé. A múltkor azt írtam, hogy szombatig nem lesz bejegyzés. Ez bejött. De akkor szombaton kell bejegyzést írni? Nincs most egyetlen jól formált gondolat sem a fejemben, csak a lecsó lötyög. Az emlékezésen morfondíroztam néha az utóbbi napokban.
Kell az emlékezés a jó gondolkodáshoz. De a felejtés is kell. De miért van az, hogy csak az emlékezésre vannak jó módszereink, a felejtéshez nincsenek (az alkohol nem fenntartható módszer)? Illetve nekem a felejtés is jól megy, de miért az emlékezésre koncentrálok mindig? Miért van az, hogy az emlékezés egy idő után céllá válik, sőt a gondolkodást is irányítja? Az az érzésem, itt több a bug mint a feature. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy az életérzés a desztillált emlékezés, na de azt aztán már tényleg fogalmam sincs, hogy kéne tárolni, hogy elő lehessen venni rosszabb időkben.
Demó.
Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.
AI.
Jövő szombatig már több blog nem lesz, szóval akkor most még kihasználom az alkalmat, hogy annak, aki a feltámadásban hisz, jó feltámadást, annak meg, aki az anyagmegmaradásban hisz, jó szinkronicitást kívánjak.
Zene.
Azt hiszem rájöttem mire van szükségem, hogy ne golyózzak be teljesen. Több Queent kellene hallgatnom. Szerintem a halálos ágyamon is Queent fogok hallgatni.
Aki blöffölni akar, annak jobb, ha előtte bizonyítja, hogy nyerni is tud. Többször is.
...
Na igen, szóval mostanában megint nincs kedvem írni. Megint meleg van és jó kint sétálni és hagyni a gondolataimat messzire szaladni. A gazdaság problémái egyre sokasodnak, minden nap nyugalmat követ egy nap lázas vergődés, szeretném úgy látni, hogy a dolgok a nem kanonikus jó irányba haladnak, de a kanonikus jó irány sem teljesen érdem nélküli, szóval sehogy sem jó. Azt figyeltem meg, hogy szinte bármit olvasok a tuitteren ami a kurrens dolgokkal foglalkozik és nem egy szimpla tény, hanem valamilyen szabály, mindig tudok valami olyasmit hozzágondolni amitől megbicsaklik a logikája. Persze, túl sok a részlet ma már és túl kevés az idő, hogy kontrollálni próbáljuk őket a gondolatkísérletekben, nap nap után kell gyártani a bomba elméleteket, de már túl sokat olvastam belőlük és valójában senki sem tud konzisztensen újat mondani.
De ugyanakkor néha meg kell osztani a vicces kis vidiókat. Szóval maradok az egysorosaknál és a vicces vidióknál egy időre.
Demó.
Zene.
Fiul Stelelor (1988) (román animáció)
Ez.
Egy gondolat, ami nem megy ki a fejemből és mostanában került bele. Szóval a napokban olvastam a tuitteren, hogy egy francia dokumentum filmes készített egy dokfilmet Tibetről az Arte csatornának, de nem engedték műsorba (ha jól emlékszem), mivel megkérdőjelezi a mainstream Tibet narratívát. Ugyanis a régi Tibet egy rabszolgatartó teokráciaként van bemutatva, aminél a kínai megszállás is jobb. Talán nem teljesen alaptalan az a gondolat, hogy a vallás azok menedéke, akikben van egy jó adag mazochizmus.
Egyébként mostanában mintha kezdenék belenyugodni, hogy lehet, kínai világrendben kell majd élni nemsokára. Hátha a végeken lazábban veszik majd a dolgokat.
Demó.
Ehh.
Az a generáció, amely a nagy nyelvi modelleken fog felnőni, legalább helyesen fogja megítélni a tudásának a valóságtartalmát. Óriási előrelépés lesz ez.
Demó.
A kapitalizmusban a rendszerbe van kódolva a gazdasági válság, hiszen ez értelmezhető úgy is, hogy a termékek és szolgáltatások ára nagyon eltér az optimálistól és időnként igazítani kell. Azért térnek el az árak az optimálistól, mert az emberek nagyon rosszul állapítják meg őket, hiszen csak nagyon kis szeletét értik a rendszernek, meg azért is, mert vannak akik jobban értenek hozzá és elkezdenek spekulálni, azaz torzítani.
A szocializmusban (legalábbis a totalitárius fajtájában, amilyeneket eddig próbáltunk) az árakkal nincs baj, azokat központilag állapítják meg, ott az emberélet értéke torzul (általában meredeken csökken), ezért a forradalom van a rendszerbe kódolva.
Én szívesebben élek kapitalizmusban, mint totalitárius szocializmusban, de persze jó lenne, ha egy jól megcsinált és néhány paraméterében matematikailag igazolt mesterséges intelligencia vezetné a társadalmat, szerintem stabilabban tudná tartani a rendszert. Mostanában mindig, ha valamilyen politikus belecsap a szarba, arra gondolok, hogy hátha közelebb hozzá az emberek által művelt politika és gazdaság végét.
Persze jobb lenne, ha nem egy nagy válságból lépnénk át a jó világba, de valahogy az ember képtelen erre. Amikor kezdenek gyűlni a gondok, a hozzáértők mindig inkább kimaradnak és a pancserek veszik át az irányítást, akik aztán jól szétverik a rendszert. Talán nem is léteznek hozzáértők igazából, mindenki csak papol.
Demó.
Az azért elég vicces, amikor az éghajlatváltozás tagadó magyarázza, hogy azért kell most bedönteni a gazdaságot, mert később nagyobb baj lenne. Ez a fajta elmélkedés bár lehet helyes, messze meghaladja az emberiség nagyjának a mentális képességeit. Aki ezt a gombócot eladja, az próbálkozhat sült banánnal is.
Mindenkinek jó gazdasági válságot kívánok.
Demó.
Kár, hogy a világ metodológiája elég elé van és a politika egyre rontja az emberség-detektáló képességünket, kíváncsi leszek hol van a padló (nem igazán).
Demó.