csütörtök, december 19, 2019

a játék

Szóval júniusban felmondtam és úgy döntöttem, hogy a következő két évet egy játek elkészítésére fogom szánni. Így negyven körül, ennek is eljött az ideje.

Jellemző módon, a nyáron nem csináltam semmit, legalábbis a játék ügyében, aztán ősszel nekifogtam végre és lassan elkezdett beindulni a dolog. Szintén jellemző módon nem a logikus megoldás mellett döntöttem és egy meglévő játék motort használok (Unity, Unreal), hanem én magam ollózom össze a dolgokat nyílt forráskódú könyvtárakból és írom mellé a szószt ami nincs meg, vagy amit én másképp akarok megvalósítani. Így egyelőre elég lassan haladok, bár azért egy jó kis grafikus motort sikerült kiválasztani és a világot tároló ritka voxel fa (imádom most ezeket a magyarításokat, egyszer majd azért leírom angolul is) is ipari standard, szóval messze nagyobb a potenciál azért, mint ami eddig látszik, ezért is inkább én vagyok a felelős. De elvégre is ÉN akartam írni ezt a játékot, nagyjából, bizonyos dolgokat ki is akarok próbálni, egyelőre nagyon bejön a modern C++ és az Ubuntu, nem tudom miért sírnak olyan sokan miattuk.

Szóval erről is lesz majd szó a blogban, de azért annyira nem sok, ugyanis próbálok azért angolul értekezni róla.

Nekifogtam kis videókat készíteni a youtubera egy-egy nagyobbacska dologról amit megoldok, néha ezek inkább technikai dolgok, amelyek nem látszanak, most még nagyon ebben a fázisban vagyok, ezért nem is fektetek sok energiát ezekbe a videókba, de amikor majd eljutok a grafika programozáshoz és lesznek látványos dolgok, akkor majd rendesen fogom vágni a videót meg minden. Most csak felveszem a desktopot ahogy kolbászolok rajta az egérrel és mozog a játék, szintetizálok hozzá valami angol beszédet az általam megadott szövegből, általában érthető, de néha inkább hasonlít a Twin Peaks Black Lodgeban való beszélgetéseihez. Ezek a videók inkább csak olyan dokumentáló jellegűek, hogy ha valaki eléggé az alapokról kezdve akar játékot készíteni, akkor mi mindent kell megcsináljon. Majd lesznek olyan videók is, amelyekkel megpróbálom meggyőzni az embereket, hogy ez egy szórakoztató játék és érdemes megvenni.

Szóval van három videó már: első, második, harmadik.

Nincsenek megjegyzések: