A soha vissza nem térő 200. poszt

Na jó, szóval akkor most kicsit komolykodunk. Itt van a 200. bejegyzés több mint egy év kellett hozzá, hogy ennyi összejöjjön és még így is úgy érzem, hogy az átlagosan két napi egy poszt egy kicsit sok ahhoz képest, amennyi mondandóm van az utóbbi időben. De talán régebben több volt és akkor itt az ideje megvizsgálni, hogy mi is történt velem és a bloggal ennyi bejegyzésen keresztül. Na nem tényszerű felsorolás lesz, hanem inkább a fílingekre fogok koncentrálni. Úgy látszik, a bevezetők írásában nem sokat fejlődtem.

A lényeg az, hogy most eléggé másként viszonyulok a blogokhoz, főként a sajátomhoz, mint mikor elkezdtem ezt írni. Ez ugye evidensnek tűnhet, pedig nem az, hiszen tagadja, hogy egy év múlva akár teljesen vissza is változhat a régire ez a viszony. De persze valószínű, hogy csak tovább fog haladni a számomra ismeretlen úton.

A mostani viszony nyugisabb, mint az ami jó régen volt, régebben zavart, hogy nem tudom rendesen kifejezni a gondolataimat és mindig elsikkad a lé-lé-lényeg. Régebben zavart, hogy a dolgok hamar blog reprezentációt kaptak a fejemben, mintha az olyan fontos lenne a megértésük/megélésük szempontjából. Régebben nem akartam linkeket tenni, sem képeket, viszont hosszú és értelmes szövegeket akartam. Mindez már a múlt, megmaradt viszont az, hogy nem érdekelnek a blog látogatási statisztikái. Azon, hogy miért nem kommentelnek az emberek, néha még töröm az agyam, azt hiszem, túl személyes dolgokról írok néha, nincs mit hozzászólni, vagy ha igen, akkor azt könnyen érthetném félre és valószínűleg nem értékelném elégge. A vicces linkekre, képekre, videókra meg nagyon nincs amit szólni, elég egy mosollyal nyugtázni őket, egy igazival. Megmaradt az is, hogy nem akarok a munkámról írni, vagy legalábbis nem komolyan. A dolgok blogolási ingerküszöböt meghaladó természetét még mindig nem értem, azt sem, hogy miért teszek meg néha dolgokat direkt azért, hogy leírhassam a blogba és utána egyből elvesztem az érdeklődésemet a leírásuk iránt.

Jót tett, hogy éppen dübörög az erdélyi magyar blogoszféra, a webcafén szinte minden nap találni új blogokat és vannak érdekes tematikus blogok is. Olyan emberek is írnak blogot, akiket ismertem valamikor, de nem eléggé, hogy beszélgessünk, de néha bele lehet nézni a blogjukba. Már volt diákjaim is blogolnak, nem elég a buszmegállókban kerülgetni már őket. Valahogy lenyugodtam ettől a nagy virágzástól, megnyugtatott az is, hogy nem találtam új addikciókat, kivéve talán a Balettka blogot, de azon szerencsére nem kell sokat törjem a fejem, egyszerűen csak jó. Az is megnyugtató, hogy vannak érdekes blogok, de nincs időm egy fél bejegyzésnél többet elolvasni belőlük és nem dől össze a világ. Az is jó, hogy vannak gyergyói blogok is. Mostanában egy új blogból általában a főoldalon található képeket nézem meg és általában az első bejegyzés elolvasására futja, aztán jöhet a következő és ez így most jó.

Az is jó, hogy ebből mégsem draft lesz, hanem publish mindjárt, úgy látszik nem sikerült még kifejleszteni az átgondoltság készséget. Az is jó, hogyha egy hétig nem írok, Nándika nem vesz le az egologo-ról, az viszont nem jó, hogyha írok egy bejegyzést, akkor fél óra után az egologo öt percenkénti frissítésébe kezdek, hogy meglássam mikor kerülök be. Az viszont jó, hogy a bejegyzéseim nagy része átlagos, vagy az alatti kattintást kap. Az is jó, hogy elkerült az öt titok mém, amikor felbukkant a mi tájainkon is, beindult a káosz-processz a fejemben ami a titok zónából mintavételezett, de aztán nem kerültem sorra. Talán, mert nem érdekel senkit, ami jó, mert így nem kellett megfelelni senki titok elvárásainak, vagy talán mert így is eleget személyeskedem, az ilyennek igazából amúgy is a tematikus blogokban van értelme, hogy egy kicsit megmutasson magából is a blogger valamit a fő témájának ismeretén kívül, vagy esetleg mert akit még érdekelt volna is, félt, hogy milyen hülyeségeket fogok írni, én pl. meggondoltam volna, hogy kinek passzolom át, talán túl komolyan veszi az az ember.

A blog designja még mindig nem érdekel, az egyetlen szempont, hogy ne fárassza a szemet, de a zöld háttér és fehér szín kicsit durva lenne azért. Font dettó. Még nem is arhiváltam a bejegyzéseket, megnyugtató, hogy a google ügyel a hülyeségeimre.

Hogy mi lesz ezután, nem tudom, szerintem továbbra sem túl sok, most ugyebár nagy munkában kéne legyek és némileg vagyok is, de azért hajnali kettő tájban néha még marad energiám blog írásra is, szerencsére inkább webezéssel töltöm. Egyszer viszont csak belefogok valami alternatív blogolási módba, legalább egy kis kísérletezgetés erejéig, annyit mondhatok, hogy nem lesz ennyi helyesírási hiba benne, de ez még nagyon a jövő zenélye.

Aki idáig eljutott, annak egy kép valamiről, ami tényleg ér 200-at: