Demó.
Zene.
Portolták a Debrist jávaszkriptbe, mesterséges intelligencia segítségével, itt megnézhető. Igaz, a tool amivel készítették, már nyílt forrású, ezért a generált js kód egész érthető lett, nem a szokásos rekompilált kód maszlag. Ha sok időm lenne, belemásznék nyakig, de sajnos most nagyon nincs.
Micsoda időket élünk...
Na jó, van itt ez az új Ariana Grande klipp. Azért ha legközelebb valakit hibáztatni kell valamilyen tömeggyilkosságért, akkor azért van már más is akit elő lehet szedni, nem csak a számítógépes játékokat meg a szerepjátékokat.
Amúgy ez elég érdekes, nem tudom, hogy azok a zenészek készítenek ilyen típusú vidiókat, akik szeretnének berobbanni a filmiparban (a pop királyánál azt hiszem egyértelműen ez volt az indok), vagy csak egyszerűen megunták a táncikálást, esetleg valami éppen aktuális mémre reagálnak. Persze, a tiktok generációnak sem semmi megfelelni ma már, ha nincs 2 másodpercenként vágás, akkor már uncsi a dolog (egyébként szerintem ez a klipp zseniális, a mondanivalóját meg reverz pszichológiával értelmezném).
Aztán arra gondoltam, hogy vajon vannak olyanok, akik a filmvilágból akartak váltani a zene világába, a dzsemináj adott is néhány tippet, pl. Mackenzie Phillips tette meg ezt a lépést. És itt abba is hagytam a keresgélést.
Demó.
Igazából mi ugyanúgy foglyai vagyunk a rendszernek, mint az állatok amelyekkel megosztjuk az ökoszisztémát, ugyanúgy nincs igazi szabad akaratunk, hogy időben elrántsuk a kormányt.
Elég jó modellje az emberiségnek még akár Románia is, előttünk a baj, de csak a porhintés megy, nem éri meg igazán a megoldáson dolgozni, mert az túl drága, inkább addig húzzák az időt a politikusok, amíg tényleg beüt a krach és akkor mindenki elfogadja majd a keserű pirulát. Addig csak mímelni kell a kormányzást.
Ez van, ennyi tellett. Csak azt sajnálom, hogy olyan sokáig elhittem a nagy meséket, hogy az ész a fontos, nem a haj, hogy küzdeni kell és a jó győzni fog. Igazából nincs küzdelem, hiszen a harctér közelébe sem kerülhetünk. Ha valaki mégis küzdelemre adja a fejét, csak saját magát találja a másik oldalon, mikor már halálra sebezve fetreng a vérében. Nem tudom, akik azt tanították, hogy küzdeni kell, vajon tényleg hittek benne, vagy csak le akartak foglalni valamivel?
Illetve, most van egy reménysugár, talán a mesterséges intelligencia segítségével megoldjuk a problémát. De akkor ha kérhetem, találjanak fel egy olyan fát, amit évente csak egyszer kell öntözni, felszípja a felesleges co2-t a zatmoszférából és csokoládét terem és végül még beszplájszolhatnak belé tejes, mogyorós, epres, karamellás, stb. géneket, hogy minden csokitípust teremjen amit szeretek. Ha már megteremtjük a digitális istent, ez már igazán nem nagy kérés.
Zene. Zene. Lemmings C64. Zene. Zene.
AI.
Ha én nem is megyek majd a gépbe, a gép már bemászott a fejembe.
Zene.
Szóval az egyik legfontosabb elv a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az az, hogy a nagy cégek mindig is előnyben lesznek-e a kis cégek által gyártott nyílt modellekkel szemben? Azért tűnik ez plauzibilisnek, mert most arról szól a modellgyártás, hogy minél több adaton tanítunk minél nagyobb modellt, amihez persze a kettő szorzata számítás szükséges és ezzel a versenyt a kicsik nem bírják. Csakhogy vannak közepes méretű cégek is, főként kínaiak, akik egy csomót fektettek a számítás hatékonyságának a növelésébe és szinte a nagy cégekkel egyenrangú modelleket tudnak gyártani, azokat aztán még tömörítik is úgy, hogy csak bizonyos feladatok megoldására élezzék ki őket, pl. a programozáséra. Így lehetséges az, hogy most kijött egy kínai modell, ami 2%-a a nagy kereskedelmi modelleknek, de csak 10%-al rosszabb eredményt ér el a programozásban meg a terminál használatában (ha jól vettem ki), és az az igazság, hogy nagyon sok mindenre már ez is bőven elég. Ráadásul, mivel a hardvergyártók ezekhez a bődületesen nagy modellekhez szabják a hardvert, a kicsi modellek mózerolása már az akadémiának is elérhetővé válik, márpedig az akadémiai kutatóktól jönnek a legdiverzebb ötletek és rendesen begyújthatják ezeket a kis modelleket. Ja, és az sem biztos, hogy azok az új módszerek, amelyek sokat dobnak a kis modellek hatékonyságán egyáltalán működnek a nagy modelleknél, szóval még az ingyen kutatást sem tudják felszívni a nagy cégek. Szóval egyre inkább kezd úgy kinézni, hogy a sok lúd disznót fog győzni, egyesek szerint ezért siet az antropik a tőzsdére, mert nemsokára vége a mítosznak.
A másik érdekes fejlemény, hogy kipróbálták ezeket a rendszereket éles irodai munkakörülmények között és néhány hét alatt összeomlott a kártyavár, az emberek rájöttek, hogyan lehet kijátszani a modelleket és már nem voltak egyenlő partnerek. Ez egy kicsit összecseng azzal is, hogy gyakran azt emlegetik amikor új munkaerőt keresnek egy céghez, hogy szoft szkillek ugyanolyan fontosak mint a hard szkillek, azaz a kommunikációs képesség, az odafigyelés, az adaptáció a munkatársakhoz ugyanolyan fontos, mint hogy meg tudja-e az ember oldani a feladatot. Márpedig a mesterséges intelligencia szoft szkillekkel egyáltalán nem rendelkezik, csak egy bizonyos "átlag"-kommunikációra képes, ami átlagban jól működik, de a cégeknél definíció szerint nem átlagos munkát végez az ember, mert az már megvan (és ki is van számítva). Lehetne az, hogy adaptálódik a mesterséges intelligencia az új környezethez, azaz tanul, de az sajnos még nem megy valós időben és nem hinném, hogy a cégek a munkamenetük legapróbb részleteit a nagy modellgyártók rendelkezésére bocsátanák csak azért, hogy rájuk szabják valamennyire a modell következő iterációját. Itt is a kis modelleknek lesz esélye, amelyeket házon belül adaptálni lehet, addig amíg az igazi valós idejű tanulásra képesek lesznek a rendszerek, de az eléggé paradigmaváltás szagú. Erre a jelenségre más irányból is el lehetett volna jutni, én is elég szkeptikus vagyok az alapító zseni mítoszával, aki mindent tud és saját kezűleg felépíti a céget. Valójában a megfelelő csapat nélkül egyetlen zseninek sincs esélye, még akkor sem, ha nem kell aludjon, nem éhes és nem szomorú néha.
Vicces lesz, ha a mesterséges intelligencia modellek lesznek az első olyan dolog, amelyről kiderül, hogy a kapitalista rendszer képtelen optimálisan gyártani. Elvégre, Gödel óta tudjuk, hogy minden (kellően bonyolult) rendszerben vannak problémák amelyeket nem tud megoldani.
Ha a dolgok ilyetén állnak, akkor nemsokára megint a munkásoknak kell kezdjen állni a zászló, persze az is lehet, hogy előtte azért még kiereszt a tőzsdei lufi egyszer.
Ehh.
