kedd, november 05, 2024

kevert stratégiájú csokis-csilis szósz egy őszi reggelre

Az embernek alapvetően kétféle szüleménye van. A gondolatai és a gyermekei. Mindkettőt nevelni kell, mosdatni, fürdetni, iskolába járatni, aztán elengedni. Amikor az ivadékok felnőnek, önálló életet kezdenek, összejönnek mások ivadékaival és új ivadékokat hoznak létre. Vagy magányosak lesznek és kimúlnak egy fa alatt. Vagy háborúba viszik őket és kettévágja őket egy kósza török golyó. Általában néhány nemzedék után az ivadékok már felismerhetetlenné válnak a szülők számára. Néha bezárjuk őket és eldobjuk a kulcsot, hogy eszünkbe se jussanak. Néha irigykedünk a máséra. Néha meghalunk értük, bár érteni olyan igazán sohasem érthetjük őket. Néha félünk a mások véleményétől ami az ivadékainkra vonatkozik, néha meg mutogatjuk őket fűnek-fának. Soha nem tudjuk abbahagyni a másokéhoz hasonlítani a sajátjainkat, pedig ennek pont annyira nincs semmi értelme, mint azt hinni, hogy van szabad akaratunk.

Persze a természet mindig kevert stratégiát játszik, van akiknek egyik ivadékból ad többet, van akiknek a másikból. Van akiknek egyikből nem jut, van akiknek a másikból. Van akinek egyikből sem. De lassan legyőzzük a természetet és megszületik (vagy már meg is született) az az ivadék, amely szabad járkálhat a két világ között.

Demó. Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

vasárnap, november 03, 2024

csondor tüngét keresve hármas úthoz érkezett, ahol is döntésképtelenség miatt a per újratárgyalását kérte

Na ez ki kellett jöjjön.

Szóval az egyik értelme a blognak az, hogy követni tudom (illetve tudni fogom valamikor, ha nagyon érdekel) azt, hogy hogyan változik a véleményem a dolgokról. Azt hiszem, már ez is elég szokatlan dolog, hogy az ember elfogadja, hogy változik a véleménye, a legtöbben csak mondják ezt, de valójában nem hisznek benne.

Az egyik dolog ami érdekel, az a jövő. A jövőtől én általában félni szoktam, csak néha néhány órára vagyok optimista, annyira gyakran azért mégsem blogolhatok, hogy ezeket a pillanatokat elfogjam.

Nem féltem én mindig az éghajlatváltozás által okozott apokalipszistől, szerintem ez a téma igazán csak a pandémia óta jelent meg a blogban, persze, előtte is tudtam, hogy nem a legjobban mennek a dolgok, de nem gondoltam, hogy apokalipszis lesz. Aztán egy időre nagyon beparáztam, de most ott vagyok, hogy nem is félek már annyira. Megszoktam, vagy csak a többi dologtól jobban félek már, nem tudom.

Mindenesetre most fel fogom sorolni azokat a dolgokat amiktől a leginkább félek most a jövővel kapcsolatban és írok egy kis kommentárt is, hogy miért. Sok kommentárt kéne írni, vagy keveset de jót, nekem most egyik sem fog összejönni.

1. Éghajlatváltozás: na igen, szóval ez még mindig játszik, nem is igazán az elsődleges hatásoktól félek, hanem inkább a másodlagos, sőt harmadlagosoktól. Elsődleges az, hogy leesik rengeteg csapadék és elmos egy várost, vagy kialakul egy hőkupola egy terület fölött és napokon keresztül olyan hőséget hoz, amit sokan nem bírnak ki. Ezek a dolgok elég szörnyűek, de annyira ritkák, hogy ha még tízszereződik is a gyakoriságuk, rengeteg időbe kerül míg kiirtják az emberiséget. Felkészülni rájuk nem lehet, csak el lehet menni az útjukból. A másodlagos hatások már azok, hogy mondjuk a szárazság miatt nem lesz termés, vagy elszaporodnak a szúnyogok amelyek mindenféle víruskát hordoznak. Ezek már sokkal nagyobb kárt tudnak okozni, már most is éheznek az emberek Afrikában miatta. A harmadlagos effektus az, hogy ezeket a problémákat az emberek háborúkkal próbálják megoldani. Na, itt már egész százalékpontokban lehet majd számolni a népességfogyást. Az apokalipszis túlélésére lehetetlen jó stratégiát készíteni, nagyon függ az a népességfogyás gyorsaságától, közben a technológiai fejlődéstől. Pl. nem úgy gondolom, hogy napelemekből meg elektromos autókból hiányt fognak szenvedni az első hullám túlélői. Valószínűleg fegyverekből sem. Valahogy mégis úgy érzem most, hogy túl tudjuk élni ezt, ha nem lesz atomháború. Régebben haragudtam a gazdagokra, hogy azért teszik tönkre a földet, mert azt hiszik, hogy pénzzel túlélhetik az apokalipszist, de idén változott a véleményem, azt hiszem, ők ugyanúgy rabjai a sok pénznek, mint a szegények a kevésnek. Sosincs elég belőle. Meg aztán, a gyerekeik már egy más világba születnek, látva a szüleik által okozott pusztulást, lehet, nem lesznek olyan balfaszok. Szóval az éghajlatváltozást túlélhetőnek vélem, ha csak a lakosság 1%-a is éli túl, pár évszázad alatt visszanyerhetjük a mostani népességi szintet, ha akarjuk.

2. Háborúk: ez csak a ukrajnai háború óta foglalkoztat, azt hittem, az értelmetlen háborúk vívása már a múlté, de sajnos nem így van. Sajnos egyre inkább valószínűnek tartom a harmadik világháborút, valószínűleg az éghajlatváltozás is közre fog játszani benne. Ha sikerülne kihagyni az atomot belőle, akkor talán itt is úgy gondolom, hogy a népesség 1%-ának jó esélye van túlélni, ha nem, akkor viszont vége a mókának. Persze, az atomfegyverek újra divatba jönnek majd, ha az oroszok legyőzik az ukránokat, utána már csak az a kérdés, hogy miért nincs sapka a nyuszikán. Mert hogy a nyuszikának több becsülete van, mint a nyugati keresztény kultúra éllovasainak együtt, az bizisten.

3. Mesterséges intelligencia: ez is csak az utóbbi pár évben került fel a listára. Sajnos a kapitalizmus és a mesterséges intelligencia együtt kizárja az nagy számú népesség lehetőségét. Az emberek azt szokták mondani, hogy azért van szükség sok emberre, hogy legyen nagy piaca a kapitalistáknak és így sok pénze legyen, de nem értik, hogy a pénz nem egy valós cél. Igazi értéket nem is jelent, csak a mostani rendszerben van értelme, felgyorsítja bizonyos feladatok megoldását, de arra pl. nem jó megoldás, hogy az ember úgy érezze, elérte amit akart. Az igazi cél az az erő, azt pedig egy általános intelligenciával felruházott robothadsereg jelenti. Az erő logikája szerint amikor valaki jelentős előnyre tesz szert, akkor kötelező az utána loholókat kiiktatnia, nehogy szövetkezni tudjanak. A szabályozatlan kapitalizmusnak is az a logikája, hogy csak egy maradhat a rendszer legtetején és egyre inkább úgy tűnik, hogy a kapitalisták kezdik megunni, hogy szabályozni akarják őket, pedig nem is igazán túl jók ezek a szabályok. Itt azért van némi esély a túlélésre, talán a társadalom hamarabb magához tér, mielőtt még az a bizonyos robothadsereg megépülne. Most egyébként úgy gondolom, hogy nem lesz azért olyan gyors az az intelligencia robbanás, szóval nem napok vagy hetek alatt fog megtörténni, inkább évek, sőt még inkább évtizedek alatt, az univerzum azért még mindig túl bonyolult, ahhoz, hogy valaki erőből megoldja minden rejtélyét. Lépésről lépésre lehet csak felépíteni az absztrakciók azon tornyát ami felér a mennyig. Legalább a mesterséges intelligencia nem lesz olyan konok, hogy ha kitalál egy absztrakciót, mint mondjuk az objektum orientált programozás, akkor azután is kitartson mellette, ha egyértelművé vált, hogy több a gond vele mint ami hasznot hoz. :) Szóval az intelligenciarobbanás előtt lesz még pár évünk, amikor már az emberekre nem lesz szükség a létező munkahelyek betöltésére, ha ez alatt sikerül kirúgni a vezérigazgatókat az igazgatótanáccsal egyetemben, akkor van esély túlélni. Sőt. A mesterséges intelligenciában az e legfaszább, hogy simán utópiát is hozhat, mindenki boldog lesz és kövér és örökké fog élni, ha nem is máshol, de valamilyen számítógép memóriájában. Vagy a legrosszabb disztópiát is elhozhatja, amiben csak az emberiség 0.0001%-a él túl, egy idő után szintén valamilyen számítógép memóriájában. Ha van egy kis esélyünk is jól megoldani az éghajlatváltozás és a háborúk problémáját, akkor azt csakis mesterséges intelligenciával tehetjük. Azt, hogy hogyan, az olvasóra bízom.

A vicces az, hogy mostanában kezd kialakulni az is a fejemben, hogy a kocka valójában már rég el van vetve, igazából csak szemlélni tudom az eseményeket, még ha a szememmel hegyeket is mozgathatok. Lehet pár év múlva a nihilizmus/sztoicizmus leküzdése is felkerül a listára. :)

csütörtök, október 31, 2024

mert úgy szerette a milka tehén a friss zöld füvet, hogy koevolválta mellé a kakaóbabot, hogy minél több tejcsokit gyárthassunk

Az van, hogy jó volt egy kicsit pihentetni a blogolást. De gyakran azért is írtam, mert valami gondolat elszórakoztatott, azt nem fájt tovább gondolni blogírás közben, mint egyébként sok mást. Sajnos ezeknek is vége szakadt, de most úgy döntöttem, hogy ezeket mégis csak le kéne írni, mert ez jó nekem, legalább is egy rövid időre.

Szóval én ritkán gondolkodom Istenen és valláson, de néha azért megteszem, most úgy jött ki a lépés, hogy azon gondolkodtam, hogy miért olyan a vallás mint a csoki. Kifejtem.

Szóval szerintem a dolog úgy kezdődött, hogy az evolúció rájött, hogy érdemes az édes dolgokat szeretni, mert sok állat gyorsan tud a különféle cukrokból energiát kinyerni. Aztán (bár igazából nem tudom, hogy előtte, közben, vagy utána, nem is igazán tudom olyan nagyon összehasonlítani a komplexitását a két mémnek, szerintem nem annyira egyértelmű, mint aminek látszik) arra is rájött, hogy az állatoknak érdemes öntudatot is adni. Az ember azt gondolja, hogy nagyon ritka az öntudat az állatvilágban, de szerintem ha komolyabban megvizsgáljuk a dolgot, lehet, rájövünk, hogy mégsem annyira ritka, csak kicsit másképp kell értelmezni sok-sok állat esetében, mint ahogy azt magunknál tesszük, pl. szerintem a szárnyasoknak mind van öntudata és amikor visszük a tyúkot levágni, ő is imádkozik az istenéhez, hogy fogadja el a lelkét és bocsásson meg a bűneinek. Aztán az öntudatra épült a szabad akarat illúziója, ezzel még szerintem a legtöbb ember rendelkezik. (Bár nem a mostani témához kapcsolódik, de pl. a belső hang illúziója már úgy tűnik csak az emberiség felének van meg, és az evolúció persze nem állt meg, csak átment a mémek birodalmába, ott azért már nincsenek domináns jegyek).

Szóval az ember fogta az édes dolgok szeretetét és elkészítette a csoki receptjét. Ugyanígy fogta a szabad akarat illúzióját és elkészítette a vallás receptjét. Mindkettő papírra van írva, mindkettő jó nekünk, ha megfelelő mennyiségben fogyasztjuk, de ha túltoljuk, akkor káros. Mindkettőnek vannak feltétlen hívei, akik rendesen túlzásokba esnek. A csoki mellé rendes kaját kell fogyasztani, másképp hamar véget érünk, a vallás mellé kell a tudomány is, mert nélküle a közösségre vagyunk utalva, ami jó kérdés, hogy még meddig marad stabil. És ahogy nem mindenki szereti a csokit, úgy nem mindenki képes hinni Istenben sem, a genetika azért mégis uralkodik a kultúra felett. Én szeretnék hinni abban, hogy mindenkinek megvan a helye a világban, de ez mostanában egyre kevésbé népszerű vélemény.

Bizonyára, ha tovább törném a fejem, más párhuzamokat is találnék, de ebből most ennyi elég. A lényeg az, hogy egy kicsit azért mégis visszatérek a blogoláshoz, de csak olyan témákról fogok írni, amelyek jól esnek nekem, nem kell azon gondolkodni, hogy ezen gondolatok fényében miért nem leszek remete vagy öngyilkos.

Demó. Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene.

filmek

Ebben a hónapban sikerült egy kicsit több filmet megnézni, de megint nem írtam meg a véleményem időben, ezért most rövidebb lesz ez, mint szeretném, de hát ez van.

The Lighthouse (2019): Az első három filmet egymás után néztem egy délután. Horrorra vágytam, hát megkaptam. :) Ebben a filmben az tetszett, hogy elég jól egyensúlyoz azon a mezsgyén, hogy talán az egész csak hallucináció, az elején minden úgy indul, hogy normális hely ez a világítótorony, ahol rendesen váltják egymást a fény őrei. Aztán persze elcsúszik egy kicsit a dolog, de elég jól van adagolva az egész. Annyira egyébként nem ijesztegetős cucc, valószínűleg ez volt a cél, inkább maradjon az egész a valóság talaján. Ami még tetszett, hogy azzal, hogy kiderül az, hogy az emberek nem azok akiknek mondják magukat, mintha új szereplők is bejönnének a képbe. Jó cucc.

Deep Red (1975): Ez jó kis régi cucc, amikor még nem volt igazán fontos a gyilkolás minél életszerűbb ábrázolása, inkább egy kis fejtörő a film, a díszlet még legalább annyira fontos, mint maguk a szereplők. Én élveztem, de ma már elég sablonosnak számítana, lehet azért, mert a mostani filmek másolják a történetet, ha nem is a történet vezetését.

The Texas Chain Saw Massacre (1974): Ez is inkább a vicces kategória ma már. De a hangulata annyira egyedi, hogy megéri megnézni, csak azért is, hogy visszarepítsen minket egy korba, amit nem is tapasztaltunk meg. Kicsit fura, hogy az öt emberből négy kb. 5-5 másodperc alatt meghal, míg az utolsó csaj, aki túléli a dolgot, legalább fél órán keresztül szenved. Mondjuk lehet ezt lehetett kihozni realisztikusan a helyszínből, ha mindenki ugyanannyit futkosott volna körbe-körbe, akkor már untuk volna a végére, vagy lehet van valami üzenet ebben a kivételes emberekről, nem tudom. Ezt mondjuk nem kell ajánlani, kultusz film.

El Hoyo 2 (2024): Sajnos nem tudták igazán túlszárnyalni az első filmet, az tetszett, hogy az elején nem egyértelmű, hogy időben előtte vagy utána játszódik, aztán persze kiderül, hogy előtte, így persze érdemes lenne újranézni az elsőt, hogy mi maradt meg a másodikból benne, de én egyelőre még halasztom ezt a dolgot. Azért az alapötlet még mindig nagyon erős.

Eye of the Needle (1981): Ez nagyon jó volt, nagyon feszesre rendezett film, nem csoda, hogy a 3. Star Warst rábízták a rendezőre. Nem sokat megy a lacafacázás, de mégis csak egy 81-es cucc, amiben azért még igazi emberek alakítanak igazi embereket. Az is nagyon tetszik, hogyha kivesszük a kémtörténetet, akkor is teljesen megállta volna a helyét a film, de azért ad egy kis extra feszültséget a kémkedős háttér.

Déjà Vu (2006): A tuitteren ajánlotta valaki, talán a fényképezése miatt, szóval mivel a kémtörténetek is bejönnek mostanában, megnéztük. Hát, nem igazán kémtörténet, nem tudom miért mondják rá, meg aztán a nagy spíl a filmben eléggé ledobta az ékszíjat az agyamon, de a végére valahogy sikerült elfogadni, hogy ez akkor ilyen és ekkora. Egyszer jó lenne végig gondolni, hogy egy ekkora lépést elbír-e a történet, mint ami ebben a filmben van, vagy azért mégis csak azt kell mondjam, hogy ennyire erővel ledobhattak volna egy atomot is a stúdióra, nem ártott volna meg a munkájuknak. Ha valaki szereti a sci-fi-t és mostanában úgy érzi, hogy szarok a sci-fi-k (mint én), de érdekli az, hogy miért is van ez így, akkor érdemes megnézni ezt a filmet, talán egy lépéssel közelebb kerül a válaszhoz, pláne ha ki tudja mérni grammra, hogy akkor mennyit ér egy nagy sci-fi lépés egy alapvetően rágógumi hazafias filmben.

Freud's Last Session (2023): Hát ebben beszélgetnek sokat Istenről, de igazából teljesen fölöslegesen, hisz Istent nem lehet beszélgetve megérteni. Szerintem egy sokkal mélyebben nyugvó jelensége az emberi pszichének, amelyet a két karakter igencsak sekélyes módon ismer. Ráadásul sosincs egyetlen párbeszédben se több mint négy-öt mondat, mindig megszakítja valami, ami engem zavart, de lehet, hogy a rendező úgy érezte, hogy a mostani közönség ennyit bír meg egyszerre. Jobb lett volna, ha Woody Allen rendezi ezt a filmet. De azért érdekes reflexió egy nagyon speciális napra, még ha nekem nem is jött be.

Last Night in Soho (2021): Valahogy az előzetesből úgy jött le nekem, hogy ez egy sokkal csavarosabb történet. Sajnos nem az, pedig az alapötlet nagyon jó, egy kicsi sci-fi-t simán elfogadtam volna a pszichózis mellé. Mondjuk teljesen azt érzem, hogy lehet, van egy teljesen nem konvencionális értelmezése is a történetnek, amit én nem találtam meg, talán megkereshetném a kritikákat, hátha valaki megtalálta és akkor akár Mulholland Drive magasságokba is emelődhetne a film, de egyelőre csak egy jól kinéző híg szósz. Viszont azt igazán érdekesnek találom, hogy ez volt két Bond lánynak is az utolsó filmszerepe, ez a véletlen a valóságban érdekesebb számomra mint az a véletlen a filmben, hogy egy csaj éppen egy olyan házban száll meg, ahol egy elég tragikus történet szivárog a falakból, azoknak, akik képesek azt felfogni. Mert a valóságban csak ennyire futja. :)

The VVitch (2015): És akkor az első filmje is sorra került Anya-nak, mivel fent van a hobon. Szerintem nagyon jó cucc, teljesen a kevesebb több elvet valósítja meg. Nekem teljesen elszállt az agyam a filmet nézve azon, hogy vajon mennyit is gondolkodtak az akkori emberek Istenen, meg, hogy mi is volt a természetfölötti eredete. Igazán tetszett, hogy nincs semmi túltolva, de így autentikus a dolog. A vége is persze tök jó ennek tükrében. Megéri megnézni.

The Zone of Interest (2023): Nekem tetszett ez a távolságtartó történetmesélés, de azt hiszem, ez is a jelenkor egyik nyavalyája, hogy nem merjük nevén nevezni a dolgokat, mindenki azt ért amit akar és hát az gyakran nagyon eltér az igazságtól, mert az igazság már senkit nem érdekel, mindenki csak a mémeket hajhássza. Nagyon veszélyes játék ez, főként, hogy ballisztikus rakétákra szerelt atombombák az emberiség mostani játékszerei.

Anyone But You (2023): Sidney Sweeney most nagy sztár, mivel az Euphoria nem érdekel, valamiben azért meg kellett nézni, hogy miért is. Hát ez a film bemutatja, de a történet nem valami érdekes. Illetve, én el tudtam gondolkodni, hogy akkor most tényleg az van, hogy a mai fiatalságot már tényleg arra kell biztatni, hogy ne a tökéletest keresse, ha nem jön minden egyből össze, meg is lehet beszélni a problémákat, lehet nem is olyan igaziak azok, mint gondoljuk? Fene tudja, nem vagyok mai fiatal.

Zene. Zene.

péntek, október 18, 2024

pihen a blog, kikötötték

Most egy ideig nyugi lesz a blogon, mert jobb az nekem, ha nem csavarok ki egy bejegyzésre valót a gondolataimból és persze arra is rájöttem, hogy fölösleges is a dolog. Persze azért néhány dolog folytatódni fog, pl. a filmek, meg nagy ritkán, ha van valami jó mesterséges intelligencia hír, vagy demó, amiről érdemes írni, akkor lesz bejegyzés, de egyébként szabadságra megy most a blog pár évre. Egy kicsit pihentetni kell  a gépet, mert már rendesen túlpörögte magát az utóbbi időben és kezdett szétesni, csak nem volt ideje rájönni, hogy baj van. Ja igen, a játéknapló is menni fog tovább. Meg időnként bedobom a zenéket is amiket érdekesnek tartottam, ez jó szórakozás évek múltán, sokszor sikerül visszahozni egy-két régi hangulatot. Szóval lesz azért havi 1-2 bejegyzés, de nem fogok napi dolgokat kommentálni.