az év politikai performansza a nyugdíjas klubban azoknak szól, akiknek már nem lesz nyugdíjuk

Tegnap este megnéztük az elnökjelöltek tévés vitáját. Meglepett, hogy mennyire kulturált volt, de igazából látszott, hogy mindenki csak felmondja az előre betanult válaszokat, igazából csak Hunyorka vette a fáradtságot, hogy adaptálja a válaszát a kérdéshez, a többiek csak elmagyarázták, hogy mennyi gond van ezzel vagy azzal a dologgal ebben az országban és, hogy majd sok pénzzel mindent megoldanak. Még Szemjon is visszavett a virtusból, úgy látszik, az egész virtus csak média hekk, de mostanra már úgy tűnik, maximalizálta az ezzel szerezhető szavazatok számát, megpróbált nyitni azok iránt is, akik nem vevők a hőbörgésre. Komoly.

Az egyetlen baj az, hogy teljesen egyértelmű, hogy a jelöltek képesek bármit megígérni, a cselekedeteik úgyis csak a saját és köreik érdekeit fogják szolgálni. Eljutottunk oda, hogy a szavazás csak arról szól, hogy ki fogja lerabolni a következő négy év alatt az országot. Persze, a másik oldalnak is kell csurrannia-cseppennie valaminek, nehogy eszébe jusson a tisztogatás. Na de egyszer ennek is vége lesz.

Ez a vidió jutott eszembe a műsor végén.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

Ez, mindig ez.

Kinek az ég alatt már senkije sincsen (2017)

Pénteken este láttuk ezt a darabot, eredetileg nem volt tervben, de kaptunk két jegyet E egy ismerősétől.

Az elején egy kicsit féltem, hogy túl modern lesz a darab és sokat fogják basztatni a közönséget (mivel kicsi koromban a gyergyói Figura azért rendesen rászolgált ezekre a félelmekre) ugyanis miközben a közönség szép lassan foglalta el a helyét, a színészek már a színpadon és körötte tébláboltak és rekcumoztatták a közönséget, pl. azzal, hogy amikor elhangzik az, hogy zsíros kenyér, akkor azt kell kiáltani, hogy nincs. Aztán relatív nyugis dolog kerekedett ki belőle, volt némi táncikálás is, de hosszú monológok is, elég nyugis sodrásban. A zsíros kenyér dolog is csak egyetlen egyszer került elő és nem is volt semmi lényeges szerepe, egyetlen mondatot kapott még a téma.

Miközben azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék erről az élményről, önkéntelenül (mint annyi mindennel mostanában) a szabad akarat felé terelődtek a gondolataim. Az egész "interakció" a közönséggel pont olyan volt, ahogy én elképzelem most az agy és az öntudat "interakcióját". Az öntudat néha-néha beugat és azt hiszi, hogy ő csinálja a dolgokat, pedig nem hogy nem azt ugatja be amit akar, még csak választási lehetőséget sem kapott, hogy A-t vagy B-t ugasson be. Persze, amikor ennyire nagy az értés és erő differenciál a két részt vevő entitás között (színészek és közönség), akkor könnyű belelátni bármit, ami a szabad akarat illúzióját bizonyítja/tagadja. Azért érdekes lenne megnézni a reakciót, hogy ha egyszer nem az történik, amit elvárnak. Azon végtelenül kicsi valószínűségű esetben, ha valaki ezt a bejegyzést előbb olvassa mint ahogy látja a művet, lenne egy ajánlatom: egy helyen azt kell valakinek bekiáltania, hogy "fényt", és meg is neveznek valakit a nézőtérből. Na most ilyenkor bárki bekiálthat bármit, mert a kontrollt éppen feladták a színészek, szóval ajánlanám valakinek, hogy szájíze szerint kiáltson valami egyebet, hiszen úgy sem tudják ellenőrizni, hogy őt szólították-e.

Ami igazán érdekes volt, hogy szokás szerint bemondták az előadás kezdetéhez jobban hasonlító részben, hogy filmezni és fotózni tilos, utána viszont a mesélő mondta, hogy nyugodtan lehet filmezni és fotózni, de persze senki sem értette ezt szó szerint. Ezt is a szabad akaratról.

Igazából egy dolog volt amit valahogy másképp szerettem volna, mégpedig azt, hogy nagyjából egy wikipédia oldalnyi bevezetés ez Arany János életébe, ami számomra nem jelentett túl sok meglepetést, a sarokpontokra még emlékeztem. Valami eredetibb értelmezés vagy egy fiktív költő, néhány létező életéből összegyúrva érdekesebb lett volna. Na, lehet, gyerekeknek szánták a darabot, hogy feldobja az irodalom órát.

Azért alapvetően megérte megnézni, jó volt, de a választási lehetőségek nélküli interakció inkább börtön mint kifutópálya a gondolatoknak. Ezért fogják egyszer a játékok lenyomni szinte teljesen a színházat.

44

Ma lettem 44 éves.

Kaptam tortát.

Kéne valami okosat írni, de ez sosem megy akkor amikor akarom. A terv az volt, hogy írok egy hosszú bejegyzést arról, hogy hogyan látom a világot, de nem tudok hosszú bejegyzéseket írni, jobb ha kis darabokban írom le a gondolataimat, ahogy jönnek, mert összeszerkeszteni egy koherens egészbe még gondolatban sem megy, hát még írásban. Amúgy is, van egy rögeszmém arról, hogy a gondolatfolyam úgy ahogy jön, valamit megfog az agy pillanatnyi állapotából. Ha időt szánunk a utólagos szerkesztésre, akkor kisimítjuk ezt az eredeti jelet. Régi mesterséges intelligencia feladat az, hogy egy szöveg polaritását eldöntsük, azaz, hogy pozitív vagy negatív véleményt fogalmaz meg a tárgyalt témáról. Talán egyszer olyan feladat is lesz, hogy eldöntsük, a bal vagy jobb agyféltekéből indult egy szöveg és mennyit pattogott a tudat labdája az egyes agyféltekékben.

Igazából nekem a blogolás azért jó, hogy leírogassam azt, ahogy a világot látom és ha egyszer lesz kedvem és időm, akkor megnézem a dinamikát is. Egyelőre nincs, meg egyelőre fájdalmas még a régi hülyeségeket olvasni, persze, néha elszórakoztat, hogy milyen naiv voltam. Persze tudom, hogy majd sok év múlva a mostani énemet találom naivnak, de arra azért kíváncsi vagyok, hogy melyek lesznek azok a dolgok amelyek naivnak hatnak és melyek amelyek változatlanok maradnak, többnyire. Egy valamit tudok, hogy mindig változik az, ahogy a világot személem. Volt amikor nem érdekelt az éghajlatváltozás, aztán most meg már megint nem nagyon foglalkoztat, annyira reménytelennek látom a dolgot, hogy kár vele foglalkozni. Közben volt egy jó kis ív azért, meg vannak új dolgok amelyek miatt lehet most aggódni (igazából ezt a bejegyzést akartam ma megírni, de aztán feladtam azt, hogy jól összefoglalom és megírtam hamarabb, hogy majd még írok ezekben a témákban).

Igazából most nincs is amiről írjak, ez csak olyan meta bejegyzés. Most éppen nyugi van a fejemben és ez jó. Majd ha változás van, írok. A múltkor éppen rossz kedvem volt, szóval már ez is haladás.

megalopolis (2024)

Hát ez sajnos nem lett valami jó. Sok-sok évet gondolkodott Coppola rajta, de úgy tűnik, nem igazán sikerült egy gyenge tanítómesénél többet kihoznia. El sem tudom képzelni, mi ebben a filmben az, amire úgy gondolta, megéri 100 millió dollárt tenni, teljesen közhelyes és unalmas film volt, egy adott ponton azt hittem, elalszom a moziban. Többet nem is írok róla, nem szép dolog a hullagyalázás. Kár.

Zene.

a maszlagok örök visszatérésének elmélete sántíthat kicsit jobban a napfényben

Nocsak, a központi Meki mellett felütötték a sátrukat a szcientológusok. Ez egyből a 90-es éveket juttatja eszembe, én legalábbis akkor szereztem be egy dianetika könyvet, amit szerintem félig el is olvastam, de már nem sok mindenre emlékszem belőle. Mindenesetre ez jó párhuzam a 90-es és 2020-as évek között, lehet megint divatba jönnek az ilyen dolgok? Engem, amíg nem volt számítógépem a 90-es évek elején, nagyon sok ilyen dolog érdekelt, utána persze csak a számítógép. Nem hiszem, hogy visszatérne ez irányú érdeklődésem, de lehet sokaknak új ez a maszlag és beveszik.

azazaz

Egészen vicces, de még mindig teljesen nyugis vagyok az amerikai választásokkal kapcsolatban. Kicsit olyan, mintha az agyam próbálna néha pánik módba kapcsolni, de akkor bekapcsol a védekezés és egyből lenyugszom, mert most működik a varázsszer, hogy úgysincs semmi mód ahogy hathatnék az ottani történtekre, szóval nincs miért aggódnom miattuk. Még akár meg is dicsérhetem magam, amiért nem gondoltam úgy, hogy ott kéne szerencsét próbálni. Nem tudom mennyire volt ez tudatos döntés, ugyebár nem is hiszek a szabad akaratban, szóval valakik meg valamik meg valamikorok eldöntötték ezt helyettem, nekem még annyi szabadságot sem adtak, hogy szabadon eldöntsem, hogy jó-e ez, de persze szabad értékelés szabad cselekvést eredményezne, tökéletes kell legyen a cella.

Szóval most még az is van, hogy kedvem lenne gyakran írogatni a pillanatnyi hangulataimról a blogra, de most éppen azt játszom, hogy haragszom a blogra. De lehet, hogy holnapra már elmúlik a haragom. Persze, időm több attól még nem lesz és hát kívülről könnyű okosnak lenni.

Az is van, hogy én teljesen komolyan hiszek a kísérletezésben. Nem úgy gondolom, hogy a mostani rendszer tökéletes, nem lehetne jobban csinálni. Az amerikaiak most egy igen komoly kísérletet fognak elvégezni, ami szerintem nagyon rosszul fog elsülni, ezért is nagyon örvendek, hogy nem nálunk csinálják, de 100%-ra nem tudhatom, hogy mi lesz a kimenetel, ezért kíváncsian várom. Ugyanúgy, ahogy kíváncsian várom a britek és Milei kísérletének eredményét is. Egyelőre mindketten nettó mínuszban vannak, de még nem túl rég megy a kísérlet és lehet, hogy nekik nincs is meg hozzá a méretük, hogy a hangzatos gondolatokat működésre bírják.

Egyébként én úgy érzem, hogy a kapitalizmus profitált a globalizációból, ha most visszafordítják a globalizációt, akkor megint égetőbbé válnak a kapitalizmus belső ellentmondásai is. Továbbá az autokráciát is elképzelhetetlennek tartom a lakosság szabad fegyverviselésével, most majd kiderül, hogy mennyire voltak bölcsek az alapító atyák.

Szóval unatkozni nem fogunk, az biztos. Nekem egyelőre nagyon jó kedvem van, fene tudja miért, lehet valami átkapcsolt bennem.

Demó. Demó.

Zene. Zene. Zene. Zene.

azaz

Szóval az amerikai választásról csak annyit, hogy teljesen hidegen hagyott a dolog, nem úgy, mint 8 éve. Közben megértettem, hogy rengeteg más rossz dolog is történhet a világban, kár ezen az egyen aggódni. Szóval teljesen hihetőnek tartottam azt, hogy visszatér a narancs ágens és majd szépen megvalósítja minden ötletét. Annak azért örvendek, hogy nem Amerikában élek, de persze a cselekedetei nálunk is beindíthatják az apokalipszist, de már ezzel is megbarátkoztam. Jöjjön aminek jönnie kell, az apokalipszist úgysem kerülhetjük el, csak esetleg egy kicsit elodázhatjuk, de hát azt is minek. Persze ha majd feltűnik a négy lovas az égen, lehet beszarok, de lehet, hogy nem. Most nem érdekel.

Vicces, de lehet, hogy ez a dolog fog leszoktatni a tuitterről. Mindenki azon filózik, hogy mi történhetett, és engem nem érdekel, hogy mi történhetett. Bizonyára sok faktor közrejátszott, azért vagyunk különbözőek, hogy különböző módon ítéljük meg a súlyokat. Most nem jött ki a matek, jó kérdés, hogy máskor miért jött ki, szerencse vagy tudás volt az oka. Most csak az van, hogy minden nap fel kell kelni és hasznosan kell tölteni a napot. Mint egyébként mindig.

az

Az apokalipszisre fogadni úgy tűnik biztonságos.