rövid szünet következik

 

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok és remélem, hogy a következő év jobb lesz mint ez a mostani. Most már mind a dzsemináj mind a grok egész jól megoldotta a feladatot, jövőre nehezítenem kell.

Zene. 

chris

Sajnos, Chris Rea sem ír több zenét. Imádom a zenéjét, szerencsére most már könnyen hozzáférhető. Emlékszem, mikor középsulis voltam és volt már cd lejátszóm, sokszor játszottam úgy, hogy cd-ről ment a zene az aktuális játék alá (főként a Dyna Blasterrel meg Stuntsszal csináltam ezt, de programozni is így programoztam, már akkor is kellett valami háttérzaj ahhoz, hogy a kreatív energiák áramoljanak), csak hát nem volt valami sok cd-m. Viszont KP-nak megvolt a The Road To Hell, ő már egyetemista volt akkor, de kölcsönadta nekem egy hónapra (kb ennyi volt a standard hazajárási periódus ekkoriban, de szerintem akkor több ideig volt nálam, mert arra emlékszem, hogy egyszer visszakérte, hogy talán most már eleget volt nálam), szerintem legalább százszor meghallgattam azt a cd-t...

Threshold (2024)

Ez a játék nagyon rövid, mindössze 1-2 óra alatt végigjátszható, én sokalltam is érte a teljes árat, de amikor benne volt egy humble bundleben hasonló játékokkal egyetemben, akkor azért megvettem a pakkot. Remélem a többi játék is sorra kerül valamikor, bár mindenképpen ez érdekelt a leginkább a pakkból.

Nem akarom lelőni a poént, de azt mindenképpen el kell mondani, hogy ebben a játékban is csak sétálni kell és néhány egyszerű tárgyhasználati fejtörőt megoldani, a hangulat igazán ami megadja a sava-borsát. Az alatt az óra alatt nem válik unalmassá, hogy gyakorlatilag végig a levegővel kell gazdálkodni, a vonatra kell figyelni és közben szép lassan összerakni a történetet, amit itt nem a helyszín mond el, hanem egy másik fickó, de szinte ugyanolyan jól működne, ha  csak papírfecniket találnánk egy elég nagy helyszínen, esetleg egy kis helyszínen, de a szél csak adagokban fújná be őket. A történet elég érdekes és a vége többféle lehet, de azért nagyon nem térnek el egymástól nagyon vizuálisan, én háromszor vittem végig, igaz, ha egyszer végig viszed, akkor szinte a vége előtt vissza lehet tölteni, hogy az ember másképp csinálhassa a dolgokat, hogy megnézze a másik véget. Nekem nagyon bejött a hangulata, igaz, mostanában ezek a poszt-apokaliptikus világok bejönnek szinte mind. Szóval ajánlom, aztán mindenki döntse el, hogy mennyit ér meg neki 1-2 óra játék. :)

Piranesi (2020)

A játéknak, amit készítek, van egy szubkultúrája, ez az "uncaring megastructure", azaz az "indifferens óriásépület", ugyanis általában ezek a játékok valamilyen kihalt helyen játszódnak ahol a játékosnak az a dolga, hogy bejárja a helyet és közben gondolkozzon, hogy miről is szól az egész. Nem egy nagyon népszerű dolog, de azért jó kis közössége van már, amely persze keresi az elméleti megalapozását annak, hogy ez miért érdekes (mert egyébként azt tudják, hogy érdekes, hiszen vannak ilyen játékok és ezekkel jó játszani). Az egyik ilyen irodalmi sarokkőként szokták emlegetni ezt a könyvet, ami egyébként sokkal későbbi mint a NaissanceE vagy az Ico, amelyek az első ilyen játékok, szóval itt az inspiráció (ha volt is), fordított irányba mutat. Persze, Piranesi egy élő itáliai művész volt, aki lehet inspirálta Giorgio de Chiricot, aki aztán a játékokat is inspirálta, szóval kesze-kusza ez a dolog, de hát ilyen a művészet, ezért szeretjük, mert ki lehet bogozni a szálakat és mindenki talál valamit ami tetszik.

Szóval elolvastam ezt a könyvet, de sajnos négy-öt adagban és közben hónapok teltek el, szóval a ritmusa sajnos elveszett, a hangulata az elég erős, de sajnos a labirintus itt inkább csak helyszín, a cselekmény során nem fedi fel a titkait, persze, mindenki beleteheti a kedvenc metafizikai értelmezését a másvilágnak. Nem akarom igazán lelőni a poént, mert szerintem érdemes elolvasni a könyvet (bár azt nem tudom, hogy magyarra lefordították-e már), de sajnos amit én kerestem, hogy hogyan lehet feltárni az indifferens épület titkát, az sajnos nincs benne, inkább az érdekes, ahogy a naplózást használja az írónő a cselekmény kibontására, azt azért be kell vallanom, hogy a tetőpont elég lelombozó volt, de addig azért szépen épült fel a történet.

Na, még van pár másik könyv és játék is, meg persze van nekem is egy csomó ötletem, sajnos nem sok fog beleférni az első játékba, de ha jól mennek a dolgok, még kalapálom majd egy ideig. 

ne szórjunk búzát a galamboknak, ha nem tudunk hegyet mászni

Kéne írni összefoglalót a 2025-ös évről, de ez megint túl nagy feladatnak tűnik, de talán ha bizonyos gondolatokat leírnék külön kis bejegyzésekben, akkor lenne a blogban is matéria és ezek a dolgok is lejegyzésre kerülnének, amelyek most fontosnak tűnnek, de valószínűleg egy hosszú bejegyzés végén már eszembe se jutnának, vagy ha eszembe is jutnának, már nem úgy gondolnám, hogy megéri még 10 perc szenvedés azt, hogy lejegyzésre kerüljenek. Meg persze így szórakozhatom még egy kicsit a mesterséges intelligenciával hogy generáljak valami képet hozzá.

Szóval, azt hiszem, ez az az év, amikor a leginkább megértettem, hogy a legtöbb ember csak 1-2 dologhoz ért és más dolgokban olyan ordas hülyeségeket tud beszélni, hogy az ember joggal gondolja úgy (csak annak a hülyeségnek az ismeretében), hogy ez az ember hülye. Eh, ez így rossz indítás volt, kezdjük újra. Szóval régebben is tudtam már, hogy nagyon nehéz sok mindenhez jól érteni, a polihisztorok kora lejárt, meg ez, meg az. És azzal is találkoztam már, hogy valaki akit valamiért elkezdtem követni, hirtelen bedobott egy kisebb vagy nagyobb hülyeséget (az irónia általam dekódolhatatlan jelei nélkül), de valahogy ebben az évben szerintem egy nagyságrenddel több ilyen esettel találkoztam. Nem fogok néven nevezni senkit, meg abban a szerencsés helyzetben is vagyok, hogy most már tudom, hogy ha valakivel nem értek egyet valamiben, attól még nem kell kijavítsam és nem is kell kikövessem, mert valószínűleg abban a témában, amiért eredetileg követni kezdtem, még mindig érdekeseket írhat, de ez után az év után biztosra tudom, hogy bárki, aki gyakran írogat, az valami ordas hülyeséget is fog írni. Egyszerűen ilyen a világ. Valószínűleg én is ordas hülyeségeket írok itt, ezért egyébként elnézést kérek, én próbálok konzisztens maradni rövid, közép és hosszú távon is és vannak dolgok, amiktől távol tartom magam azért, mert tudom, hogy a nagy többségtől eltérő véleménnyel rendelkezem, de nem tartom fontosnak azt, hogy elmagyarázzam a gondolatmenetemet. Meg néha a nyelv fog ki rajtam, nehezek ezek a hosszú mondatok és az is nehéz, hogy nincs egyszerű módja bizonyos állítások bizonyításának, de azért, ha ingoványos talajra tévedek, azért próbálom jelezni az igazi szándékomat. Meg persze, engem szerencsére csak nagyon kevesen olvasnak, egyik nap gondolkodtam is azon, hogy azok között, akikről tudom, hogy hébe-hóba olvasnak (illetve valamikor olvastak), csak egyetlen ember van, akivel nem találkoztam fizikailag, szóval magamon kívül csak olyanoknak írom a blogot, akiket legalább barátomnak tekintek, ezért is gondolom nem szól be senki. Ami nekem persze teljesen megfelel egyébként. :) Ja igen, szóval ez a bejegyzés nem azokról szól, akik lehet, hogy olvasnak, sajnos a barátaim nem nagyon írnak szinte semmit eleget, ez a gondolat az átlagos megmondóemberekről szól, akiket valamilyen témában kezdtem követni, aztán mostanában kifejtették a véleményüket a kriptóról, ukrajnáról, mesterséges intelligenciáról, kínáról, európai unióról, stb. és hát kicsit megrökönyödtem, hogy mennyire nem értenek hozzá, de akkor miért szólnak bele ebbe...

Huh, ez már hosszabb mint amire először számítottam. Szóval középút gyerekek, középút és hát lehet, az emberek csak kényszeresen írnak, egy idő után nehéz eldobni a mondatokat, még ha érzed is, hogy nem abba a célba értél amibe akartál az induláskor. 

Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI.

megint

Úgy tűnik, mások is kezdik úgy gondolni, hogy érdemes visszatérni a blogoláshoz, a szociális média által generált "kölcsönhatás" elég káros az ember mentális egészségére.

Szóval mostanában felfedeztem két bloggert is, akik az aranykorban is blogoltak, gondoltam újraélesztem a blogokra való linkelést az aktuális erdélyi bloggerekkel, szóval az első két blog a Magánterület 2.0 és a Gasparik blogok.

Ha még tudtok más aktív erdélyi blogokat, akkor jöhetnek kommentbe.

Zene. Zene.

AI. 

a teremtő dinamika megteremtéséről

Mostanában népszerű az értékekről papolni. Egyeseknek az a témája, hogy hogyan veszítettük el az értékeinket. Azt hiszem, sikerült azonosítani azt a pontot amikor az értékek elvesztése turbó módba kapcsolt: amikor az ember először adott el valamit pénzért. Micsoda értékvesztés egy malacot adni pár fémkarikáért, nem tudom hogy sikerült meggyőzni valakit arról, hogy ez jó ötlet, de nagy trükk volt, az biztos. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

az isteni esszencia ami beszorult a fénymásolóba amiből kifogyott a papír

Sok módját hirdetik a gyors és biztos meggazdagodásnak, az egyik a kriptó, a másik a tőzsde, de még olyan is van, hogy az amerikai ember hitelre vesz 12 lakást és sokkal több pénzért adja ki bérbe mint ami a havi törlesztő. No, ez a lista kiegészült egy újabb elemmel, mesterséges intelligencia kép, vidió és hanggenerátorokra fizetsz elő és mindazt a dzsuvát amit kinyomnak magukból te felbaszkulálod a jótúbra és az instára és a hülye nép mindent bekajál és dől a pénz a jótúbtól (az instától nem tudom hogyan dől a pénz).

A kérdés már csak az, hogy ki nyeri a legetikusabban szerzett első millióm versenyt? 

Demó. 

Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI.

Dicsőség Ukrajnának

Azt hittem, véget ér a háború idén (egyesek nagyon ígérték, aztán persze amikor kiderült, hogy mit is értenek béke alatt, akkor már világos lett, hogy abból nem lesz semmi). De a lényeg az, hogy a dinamika Ukrajnának kedvez, a drónjaik már elérik Petrográdot és saját rakétájuk is van már, ezekkel elég hatékonyan tudják az orosz gazdaságot hatástalanítani. Közben meg a ruszkik elfoglalták az ország 1%-át egy év alatt, óriási emberáldozatok árán. Az EU meg végre világossá tette, hogy tovább támogatja Ukrajnát a tartós béke elérésében, szóval szerintem a dolgok olyan irányba mutatnak, hogy jövőre végre jó sansszal eljön a tartós béke. Már éppen ideje.

a sejtek útja tűzön vízen át

Az éghajlatváltozás egy olyan probléma amit csak globális kooperációval lehet megoldani. Ha sikerül megoldani, akkor az a rendszer ami képes lesz megoldani, simán nevezhető majd kommunista utópiának. Ha nem sikerül megoldani, akkor valószínűleg annak a cégnek az alkalmazottai élnek túl, amely a legjobb és legokosabb fegyvereket gyártja majd, aztán majd lesz pár ezer évük újra benépesíteni a Földet. Érdekes, hogy a kapitalizmus logikájában még így is inkább érdemes erre gyúrni mint a globális kooperációra.

Aztán persze lehet, hogy vannak még csodák. Ha a matematikusok le tudják győzni az egójukat és tudnak váltani számítógép által ellenőrzött formalizált és globális kooperációt lehetővé tevő mesterséges intelligenciával támogatott rendszerekben dolgozni azért, hogy megoldják a matematika legnagyobb rejtélyeit még az ő életükben, akkor még talán a világ vezetői is időben észbe kaphatnak. 

Zene. Zene. Zene. Zene.