Ebben a hónapban is sikerült azért jó pár dolgot megnézni, egy kicsit volt Netflixünk is, lehet, még fogunk kérni, mert kifogyott a sorozat második szezonjában. :) Viszont ma már kiblogoltam magam, nincs kedvem többet írni, ezért ez most a szokásos módon összecsapott lesz.
The Truce (2025): Érdekes történet arról, hogy a spanyol polgárháborúban egymással szemben álló emberek hogyan találnak egymásra egy orosz munkatáborban. Elég kemény az utolsó mondat a filmben: az az ember a legszabadabb, aki volt már bezárva. Reméljük még sok ilyen filmet készítenek, amelyekben az emberek rájönnek, hogy a kooperáció sokkal hasznosabb mint a kompetíció.
The Road (2009): Ez ilyen jó kis poszt-apó film, nagyon jó a látvány, a történet nem túl bonyolult, ennek a zsánernek amúgy is csak annyi a dolga, hogy valahogy beszuszakolja az apokalipszis gondolatát az elménkbe, onnan már a mi dolgunk, hogy mit kezdünk vele.
For Your Eyes Only (1981): Wow, ez komoly, a bevezetőben megszabadulunk Blofeldtől, nem volt valami komoly ellenfél amúgy sem, főként nem, amikor nem bujkál valami sziget vagy felhőkarcoló mélyén. Elég poénos az, hogy ledobja egy nagy kéményen, kompenzálunk, kompenzálunk? Nekem valahogy nagyon bejött ez a rész, nem egészen tudom miért, talán az tetszett a legjobban, hogy a csaj karaktere is átmegy egy változáson a filmben, csak a végére adja be a derekát, addig egy jó kis ellenségem ellensége a barátom konstrukció van és csak a végén mikor már mindenki oda-vissza megmenti egymás életét, akkor jön a jutalom.
The Long Walk (2025): Ez megint fiatal felnőtteknek szánt film, elég explicit disztópiában élnek, szerintem senki nem lenne hülye belemenni abba a játékba amit játszanak, de legalább van idő benne az élet nagy dolgairól csevegni, mint a család meg a barátok. Sajnos nekem semmi újat nem mond, de hát a körítés elég jól elszórakoztatott.
Babylon Berlin (5. (utolsó?) szezon): Hú ez mekkora sorozat volt, nagy kár, hogy véget ért, mondjuk meg tudom érteni a készítőket, hogy nem akarják bemutatni Hitlert, mint kancellárt. A végén reméltem, hogy eltérnek a történelemtől és sikerül a merénylet, mert hát az Inglorious Basterds is eltér a történelemtől és senki nem sírt miatta, meg aztán, így a sorozat folytatását is teljesen elvághatták volna, de aztán minden maradt a régiben. Viszont iszonytató nézni, hogy milyen világban éltek az emberek, a paramilitáris szervezetek mindent megmérgeznek, remélem nekem soha nem kell egy olyan világhoz hozzászoknom. Kötelező tananyag kéne legyen ez az egész sorozat.
Resident Evil (2022, 1. szezon, 3.5 rész): Én szeretem a zombis témát, de ez unalmas volt és a kölcsön Netflixen lehet jobb cuccokat is nézni, szóval relatív hamar abbahagytuk.
Gladiator II (2024): Húú ez be szar volt. Ide most nagyon sok csúnya szót kéne írjak, hogy mit csinál az előző résszel, de nem fogom őket leírni, mert minek? Tudom, hogy Ridley Scottot egy fikarcnyit sem érdekli a véleményem, de szerintem többet ért volna, ha kihagyja ennek a filmnek a rendezését. Nem éri meg azt a pár percet, hogy leírjam mekkora marhaság az egész, legalábbis amennyire én tudom a dolgokat, de közvetlen hajóról várostrom, az ókorban? Komolyan? A második világháborúig nem létezett tengerészgyalogság. Nolan ehhez képest történelem és filozófia professzor.
Octopussy (1983): Ez a Bond viszont most valamiért nem működött nekem, meg hát az egész motivációs rendszer is elég gyengécske, meg jobb lett volna, ha az egész marad Indiában. Na mindegy, van még belőlük, meg talán egyszer rálelek valami olyan részletre, ami feldobja a dolgot.
One Hundred Years Of Solitude (1., 2. szezon 5. részéig): Én nagyon ritkán olvasok el többször is egy könyvet, azt hiszem, meg is tudom számolni őket (22-es csapdája, Dűne, Szilmarilok) és ez, a Száz év magány. Egy időben nagy Márquez fan voltam. Ennek ellenére semmire nem emlékeztem a történetből, csak foszlányok voltak meg. Annál jobb, mert most teljesen átértelmeztem az egészet. Nekem ez a sorozat (és valószínűleg a könyv is, nem hinném, hogy nagyon eltértek volna a történettől) abszolút a szabad akarat hiányáról szól. Most úgy gondolom, hogy Márquez próbálta megérteni a protestánsok predestináció fogalmát és a helyi problematikába ültetve próbálta eladni (egyébként egyszer az is elhangzik, hogy remélem nem lesz protestáns, bizonyára nem véletlenül). Mert hát mi történik? Semmi sem úgy megy ahogy annak mennie kéne, az emberek, állatok és tárgyak saját életet élnek saját szabályrendszerrel, ami a szereplők számára végig rejtély, teszik ők a dolgukat a kedvük szerint és gyakran meglepődnek, hogy akkor ez most hogy? Az az egyetlen konstans a káoszban, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy arra számítanak a szereplők és nagyjából az olvasó/néző is, nem számít az emberek státusa vagy az anyag természete, mindenki ki van téve a sors kezének. A protestánsok hibás premisszából helyes következtetést vontak le (ezt egyébként még a logika is megengedi), nincs szabad akarat, de attól még izegni-mozogni kell amíg lehet és hát minden cselekedetnek van következménye, még annak is, amiről nem is hisszük, hogy bárkit is érdekelt. Amúgy persze a produkció is príma, legalábbis nekem ez a kolumbiai esőerdő igencsak egzotikus táj és persze van benne meztelenkedés szerelmi aktus nélkül is, ez is ritka holló ma már. Nagyon jó cucc és én behúzhatom a strigulát a szabad akaratról szóló művek listájára.
Breathless (1960): Kedves kis film, állítólag filmtörténeti jelentőségű, ma már nehéz eldönteni, hogy miben hoz újat a filmnyelvben, tekintve ma már szokásos módon történnek a dolgok. A történet nekem arról szól, hogy szerelem nélkül nincs értelme az életnek és hát ez egy olyan csapda, amire senki nem számít (már persze az inkvizíció mellett).
Black Narcissus (1947): Ezt a filmet csak azért az egy harangozós jelenetért néztem meg, de egyébként egész jó volt, igaz, talán azért, mert számomra megjósolhatatlan volt a történet. Talán azért, mert nagyja csak töltelék, de az érdekes volt számomra. A tetőpont egy kicsit jobban ütött volna, ha jobban felépítik a konfliktust, na de hát így utólag könnyű beszólni, meg aztán, valószínűleg az akkori mozi nézők ismerték már a történetet (ugyanis egy könyv az alapja), inkább a látvány miatt mentek, ami pazar, még ma is.
A View to a Kill (1985): Valahogy ez sem volt az igazi, nem tudom mi hiányzott. Inkább a vége volt rossz, nem tudom miért ragaszkodtak anno a Bond filmekben a zárt kis terekben a nagy bunyókhoz, de ezek általában mindig untatnak és túl hosszúak is. Lehet persze, hogy ők rakták le a realisztikus bunyók alapköveit és filmtörténeti jelentőségűek, de én bármikor inkább nézném ahogy Bond poénkodik az ellenséggel vagy udvarol, mint a bunyót. Illetve izé, szóval én a bányára gondoltam, az dög unalmas volt, erre meg lett a Golden Gate, az meg a teljes ellentéte, tetszett ez a kombináció is, de a bányát ki lehetett volna hagyni már. Ráadásul a civilek halála is annyira értelmetlen, bár lehet, hogy pont ez a lényeg, ez volt az üzenet a népnek aki a hidegháborúban taposta a malmot. Be szeretném idén fejezni a Bond filmeket, bele kell húzzak, majd a következő nézéskor reméljük már több időm lesz filózni róluk.
Zene.