jótúb

Zene. Zene. Zene.

AI.

FUCKKKYOUUU (rövidfilm).

Zene/AI.

újratervezés folyamatban...

Ma séta közben rájöttem, hogy az egyik ok amiért úgy gondoltam, hogy van értelme blogot írni, már rég megszűnt.

az játék előrehaladottáról

Elkészült egy újabb vidió.

Jó két éve dolgozom a pályageneráláson. Mielőtt még nekifogtam ezen dolgozni, kellett néhány tesztpálya a többi algoritmus teszteléséhez. Ezeket az elején én építettem fel kézzel C++-ban, mindenféle primitívek egymás mellé rakásából. Ez elég jól működött, aztán amikor eljött a pálya generálás ideje, akkor persze egy jobb rendszert akartam. Igazából mielőtt nekifogtam a projektnek, végig gondoltam, hogy nagyjából mire lesz szükség és akkor úgy gondoltam, hogy ezt valamilyen megszorítás alapú rendszerrel fogom megoldani, nem lesz kedvem meghatározgatni a méreteket magam, hanem csak annyit, hogy mi mivel kapcsolódik és majd a rendszer kisakkozza, hogy akkor mekkora is az akkora. De mire eljutottam ahhoz, hogy dolgozzak is rajta, már nem tartottam ezt olyan fontosnak, elég jól működött az, hogy mégis csak meghatározott méretű és típusú elemeket rakosgatok össze, már csak a szabályokat kellett hatékonyan leírni. Az elején a szabályok json fájlokban voltak tárolva, de nehezen ment az, hogy egymásra hivatkozzanak (azaz, hogy mondjuk az egyik szabályt úgy hívják, hogy kis-ajtó és az kapcsolódjon a nagy-szoba szabályhoz, ugyanis nem tudtam kitalálni egy nomenklatúrát, azaz elnevezési szabályokat, néha a méreteket találtam fontosnak, néha a kapcsolódási pontokat, mondjuk kis-ajtó-előre, stb, mindig kellett keresgélni a json fájlban, több időt vett el a keresés, mint maguknak a szabályoknak a meghatározása). Ezért nekifogtam egy grafikus szerkesztőnek, amiben már könnyű volt a szabályokat kiválogatni, de aztán rájöttem, hogy ezek nem elég általánosak, ezért elkezdtem mindenféle behelyettesítési szabályokat is hozzárakni, aztán egyre többet és többet kísérletezgettem a rendszerrel és egyre több és több elemi primitívre lett szükségem. Szóval bevezettem jó sokat, az eredeti három primitívből (alapvető primitív, (mint mondjuk kocka, lépcső, valamely oldalán nyílt kocka, stb), szabály, ami alapvető primitívek és más szabályok sorozata és változó, amely ezeknek kombinációja és addig próbálkozik amíg egyet alkalmazni nem tud, vagy ha egyik sem megy, akkor hibát jelez) 31 lett (most nem fogom mindet leírni, majd ha véget ér a projekt, talán). Aztán ahogy egyre hosszabbak lettek a szabályok és több lett belőlük, rájöttem, hogy ez a grafikus szerkesztő sem jó, mert nehéz volt egész szabály családokat létrehozni és a válogatásuk is nehézkes volt egy kis listából több száz szabály közül kibökni pont azt ami kell. Meg néha ugye az is van, hogy egy szabálynak vannak különböző verziói, de azok abban is eltérnek, hogy egy hivatkozott szabály megfelelő verzióit használják, ezt a fajta függőséget is lehetetlen volt kifejezni, kézzel csinálni meg munkás volt. De leginkább szerintem az általános copy-paste hiányzott, szóval lemondtam a szerkesztőről, hogy majd lua-ban generálom a szabályokat, ez egy amolyan metaprogramozás. Aztán rájöttem, hogy bizonyos típusú szabályokat még könnyebben is generálhatnék, mondjuk azokat amelyek csak primitívekből állnak egymás után, na erre akkor a lua metaprogramozás metaprogramozásába kezdtem. Aztán kezdtem kapisgálni, hogy jó lenne, ha bizonyos döntéseket bonyolultabb logikával döntenék el, amit nem lehet kifejezni a rendszeremben, vagy nem könnyen. Szóval az előző vidió ugye arról szólt, hogy most már a szabályrendszer kiértékelése, azaz a pálya generálása alatt is meg tudok hívni lua függvényeket, amelyek elérnek valamennyi információt a kiértékelési fából és az alapján bonyolultabb logikát használhatnak, mint annyit, hogy most itt éppen mit próbálunk ki. De mint annyiszor, rá kellett jönnöm, hogy debugger nélkül gyengécske lua programozó vagyok, szóval leges legutoljára rájöttem, hogy jobb lesz, ha C++-ban is írhatok meghívható függvényeket és ha már úgyis itt tartunk, akkor már ne csak egyetlen szabályprimitívet bocsáthasson ki ez a speciális primitív maga helyett, hanem akárhányat. Ez kb. olyan, mint az önmódosító kód volt valamikor, csak nem kell odafigyelni a relokációra. Ezzel ugyanakkor bezárult a kör, visszajutottam oda ahonnan kezdtem, C++-ban tudok mindenféle geometriai primitíveket egymás mellé tenni, ha akarok és ez lesz a pálya. Persze még mindig ott van az az egész kiértékelős infrastruktúra is, amit persze egyre inkább megtanultam használni, de mégis csak értelmezhető valahogy ez az egész, hogy amit két évig csináltam, az haszontalan volt.

Ettől egy hétre eléggé elment a kedvem a melótól.

Talán most kerültem a legközelebb ahhoz, hogy egyszerűen csak feladjam az egészet és visszamenjek munkát keresni. Illett volna előre látnom, hogy olyan típusú döntéseket, mint, "hogy legyen két párhuzamos út, amelyek 5 lépésenként keresztezzék egymást és ha mindig vált a játékos, akkor mindig a másik útra tegyük a jutalmat, de a cél előtt váljanak szét legalább 10 lépésre és már ne legyenek láthatóak", nem fogok tudni kifejezni egy mezei kis környezetfüggetlen grammatikával, amelyben mindig is odafigyeltem, hogy ne lehessen keresni a térbeli pozíció alapján, csak a kiértékelés fát lehessen esetleg bejárni (mert a térbeli keresés lassú 3 dimenzióban). Így aztán a legkisebb kanyar messzire visz a céltól, ha utána sokat megyünk rossz irányba, persze tudok már rátartani a jó irányra más módszerekkel, de akkor már könnyebb lett volna ha egy okos tervet készítek előre és csak azt hajtom végre, nem kell megkeresni a kijáratot, ha úgyis tudod előre...

Na de 5 év után már illene letenni valamit az asztalra, szóval a kognitív disszonancia győzött, újra hegesztem a kis kódokat, már miután befejezem ezt a bejegyzést. A mostani példa meg egy olyan szerkezet, amit nagyon nehéz lett volna a régi módszerrel megcsinálni, a gömb nem összerakható kockákból, mondjuk nem is sikerült valami jól, de aztán kis csápokat rakni belőle a normál vektor irányába, még nehezebb lett volna régebben. Most csak írtam egy kis C++-t és minden megoldódott. Most így utólag nézem, hogy nem annyira diszkó gömb ez, mint korona vírus, de hát ez már csak ilyen.

Persze, most neki lehetne fogni az egész szabály kiértékelési folyamatot láthatóvá tenni a C++ natív függvényeknek, hogy újabb meta szintet vezessek be, de remélem most már tényleg nem kell semmi komoly új dolgot bevezessek és képes leszek megcsinálni a pályákat a rendelkezésre álló primitívekkel. Az a programozó dolga, hogy egyre hatékonyabbá tegye a munkáját, de tényleg el kell jöjjön egyszer az a pillanat, amikor azt mondja, hogy elég volt, így már mindent meg tudok csinálni amit akartam. Remélem nekem eljött ez a pillanat. Már csak ki kell találni a pályák szerkezetét, aztán valami játékmenet szerű sem ártana... Aztán hangok, vindóz, és végső finomítások. Van még meló bőven...

Ez a mém elég jól leírja, hogy mit tanultam az utóbbi 2 évben. :)

a 22-es latrina csapdája

Csak egy kicsit el akarok oszlatni néhány tévhitet a politikai nézeteimmel kapcsolatban. Nem vagyok sem baloldali, sem jobboldali, sem centrista. Algoritmista vagyok, azaz azt szeretném, hogy számítógépek kormányozzanak, persze csak egy jól megírt és felügyelt algoritmus alapján.

Szóval nem vagyok sem Gyurcsány, sem Magyar Péter és még Orbán Viktor fan sem. Amúgy is, szerintem a politikusokkal valami baj van. Vagy nem értik a munkájuk nehézségét, és akkor azért nem odavalók, vagy nem a közjó mozgatja őket, és akkor meg azért. Ami viszont igazán aggaszt, hogy egytől egyig hazudnak mint a vízfolyás. Az igazán nagy baj csak akkor van, amikor már ők is elhiszik amit hazudnak. A másik baj meg az, hogy mindenképpen ránk akarják kenni a saját hibáikat és ezért mindenféle hibás érvet felhoznak. Ha az ember bemegy az étterembe és az étlapon mindössze szar, fos, meg kaki van, akkor simán csak kimegy az étteremből, anélkül, hogy fogyasztana. Sajnos a választásoknál ezt nem lehet megtenni, mert mi vagyunk a hibásak, hogy szarul választottunk.

Egyébként ez a bal-jobb dichotómia most olybá tűnik nekem, hogy valójában a kooperálás, nem kooperálás dichotómiája. A jó stratégiát a költség függvény, az iterációk száma, a populáció mérete és a rendelkezésre álló információk döntik el, nincs a priori helyes megoldás. Vannak problémák amelyeket csak kooperálva tudunk megoldani, de igazi innovációra csak kis csoportok képesek. Azért húzok egy kicsit balra, mert úgy gondolom, hogy a mostani helyzetben az innovációt pont hogy megöli a jobboldal, ami csak a régi eredmények maximális kihasználásával törődik, vagy ha innovál, akkor azt azért teszi, hogy még erősebb monopóliumot alakítson ki.

Szerencsére annyira gyengén csinálják már a politikusok, hogy a kommunikációjukon könnyű átlátni, a gazdaság meg már omladozik, amikor kész lesz a rendszer ami képes lesz lecserélni őket, az embereket nem kell majd sokat győzködni. Addig meg lehet valami mással foglalkozni, mint politikával.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

Animáció.

Shenzen.

Drónos.

filmek

Megint nem írtam meg időben a véleményemet a filmekről, ezért megint nagyon összecsapott lesz a bejegyzés, de hát ez van.

Alien (1979): Ugyebár voltam az új részen moziban, gondoltam gyorsan újranézem az Alieneket, amúgy is nagyon régen láttam már. Sajnos már messze nem ütnek olyan nagyon, meg én is változtam sokat mióta először láttam őket. Egyébként nagyjából időrendi sorrendben láttam őket és emlékszem, hogy amikor az elsőt láttam, akkor nem értettem, hogy miért Ripley élte túl és miért nem a kapitány. Persze most már értem, hogy a kapitányoknak az a dolga, hogy meghaljanak, ha nem halnak meg, akkor nem igazi kapitányok. Most a film közben arról a társadalomról filóztam, amiben ez történik és leginkább a fizetségről való vitatkozást élveztem az egészben. Az, hogy az emberek belesétálnak a szörny torkába, annyira nem is fontos már nekem, értem én, hogy az örökmozgóknak van egy ilyen rossz szokása. De legalább együtt lehet érezni velük, annyit látjuk mászkálni őket sötét folyosókon. Jó kis lazítós film lett már ebből, de örök kedvenc marad és még visszatérek rá máskor.

Aliens (1986): Ami leginkább tetszik, hogy szerintem van egy jókora katonaság ellenesség a filmben, de azt úgy kell eladni, hogy ne legyen kárára az elpusztíthatatlan lény mítoszának. És megcsinálják. Még mindig a legjobb a filmek között, talán éppen emiatt a kettősség miatt. Meg azért, mert itt már mozognak a lények és sokan vannak.

Alien 3 (1992): Fincher első filmje. Állítólag az emberek nem szeretik, nekem nagyon bejött, a helyszín mindent visz. Meg az az első nézetes szörnykamera óriási fless, a számítógépes játékok sokat köszönhetnek azoknak a jeleneteknek. A legkeményebb társadalom kritika is ebben van, ami duplán menő.

The Menu (2022): Hehe, ez jó film, csak egy kicsit modoros és nem igazán meri kimondani azt ami a logikus következménye lenne. Nem baj, aki érti, érti.

Alien: Resurrection (1997): Ez a francia Alien, nekem szintén bejött, de teljesen más hangulata van mint az eredetieknek. Ami persze nem baj, de elhiszem, hogy sokan nem ezt várták, borzongtak volna inkább valami elfeledett bázison vagy űrhajón. A katonák itt is jól megkapják, ami nekik jár, elvileg a tudósok is, csakhogy aki egy kicsit is ért a tudományhoz, az csak nevet azon, hogy 8 klón elég lett volna, egyébként is, miért kell a gazda szervezetet klónozni, ha meg van a lény kódja. Ja, hogy a fejlődési folyamata csak emberi mellkasban működik? Gyanus, felettébb gyanus.

Ariel (2023): Elég meghökkentő történet, de azt hiszem, Milei Argentínája ennél sokkal meghökkentőbbeket fog produkálni. Kár, hogy feltöltötték egy csomó közhellyel, hogy legyen film hosszúsága.

Hannibal (2001): Ezt annó moziban láttam, sőt, egy olyan változatot, amelyben amikor rálőnek a főhősnőre, láthatóan egy szivacsra esik. Nagy röhögés volt a jutalma és valahogy nem tudtam komolyan venni a filmet. Pedig jó kis sztori és Firenze csodálatos helyszín és a sok 90-es évekbeli számítógép már csak hab az agylepényen. Kár, hogy azokkal a srácokkal akikkel megnéztük annó, már nem is találkozom.

The Portrait of a Lady (1996): Na ez tipikusan az a film, hogy ha az ember nem olvasta a könyvet amin alapszik, akkor csak néz két órán keresztül, hogy mi az a rengeteg duma és az a kevés cselekmény, aminek semmi köze a dumához. Vicces, hogy a The Beast megnézése előtt nem is hallottam az íróról, most meg két filmet is láttam a könyvei alapján és egyik bejött, a másik meg nagyon nem, pedig nagy ásznak számít. Pedig jó kis kosztümös film, Nicole Kidman és John Malkovich, nagyon jó lehetett volna, csak valószínűleg a rendező nem mert igazi filmet készíteni, inkább egy fikció krónikáját csinálta meg, ami sántít rendesen.

Hellbound: Hellraiser II (1988): Hehe, ez már az ökörködés kategóriája, de végre látszik a túlvilág labirintusa, engem leginkább az érdekelt a filmben. Sajnos egy cseppet sem ijesztő, inkább szórakozik az ember azon, ahogy adagolja a film az elvileg ijesztő jeleneteket. Meg azon gondolkodik, hogy miért a horror filmek feladata az, hogy a mennyről és pokolról értekezzen és értelemszerűen a mennyről nem értekeznek. De senki más sem. Persze a pokol is mindenkinél más. Itt például egy nagy vászon amire egy fura perspektívában van rajzolva egy labirintus, ami egyszerre akar végtelen nagy és végtelen részletes is lenni. Ezt a labirintust sokat sasoltam mostanában, valami ilyesmi lesz az egyik pálya a játékomban is. Az mikor lesz, hogy egy számítógépes játékon keresztül lehet menni/jönni a pokolba?

The Batman (2022): Eldöntöttem régebben, hogy nem nézek képregényfilmeket, de most volt a Batman nap, ami nem tudom miért Batman nap, gondolom ezen a napon született, vagy újjászületett, vagy valami ilyesmi. Szóval megnéztem, de az a baj, hogy semmi lényegi változás nincs a történeten, ezért csak a részletek variálásával van elfoglalva az egész film, ez pedig elég uncsi. És csak a bunyó nem tud érdekelni már. Szóval okés, hogy a papa sem volt egy szent és az egész rendőrség is korrupt, de ezek nem érdekes dolgok már, nem okoznak meglepetést. Ez a legnagyobb bajom ezzel a filmmel. Persze, lehet, hogy a Batman fanok nem akarnak meglepődni és nekik kell egy újabb lazítós film, amiben a rossz végül elnyeri a jutalmát, de engem nem győzött meg.

Strange Days (1995): Ez annó kimaradt, jó ütős film lett volna, ha a 90-es években látom, de most csak arra tudtam gondolni, hogy jesszus, kalibrálás nélkül tesznek fel a fejükre egy gépet, ami durván be tud avatkozni az agy folyamataiba, én inkább a halált választanám. A 2000-es szilveszter is olyan miliő, ami engem inkább megmosolyogtatott, emlékszem, hogy néztük a tévében sorban a tűzijátékokat. A történet is nagyon prediktibilis, hamar ki lehetett sakkozni, hogy ki lesz a gonosz. De azért jó kis próbálkozásnak tartom, a zene bejön, Juliette Lewisnek nagyon talál ez a karakter, bár azért nem egy Natural Born Killers. Ralph Fiennes viszont inkább Almássy gróf legyen még egyszer, ha lehet, ha nem, akkor valami szuperséf is megteszi.

Zene. Zene.

Jesus Christ Superstar (1971)

Tegnap este megnéztük a JKS-t.

Az elején nagyon lesokkolt az, hogy mennyire falcsul hangzott az énekesek kiejtése, ugyanis angolul énekeltek. Valahogy a magyarok és az angol kiejtés leginkább csodálatosan inkompatibilisak, pedig a magyar nyelvben sokkal több hang van, fonetikusan messze lepipálja az angolt, valószínűleg itt tényleg az oktatáson múlik a dolog. De hogy miért kellett az angolt forszírozni, arról fogalmam sincs.

Egyébként ez nekem is nagyon megfejthetetlen rejtély, miért zavar néha annyira a csapnivaló kiejtés, máskor meg egyáltalán, pl. ez a Jászvásári csoport nagyon sok Queen feldolgozást nyom és bár a Queen nagyon szívem ügye, mégsem zavar ahogy rengeteg női hang csavargatja Freddie eredeti énekeit.

Na jó, szóval az ének végig fájt.

A zene jó volt, a hangosítás nem volt toppon, de azért működött nagyjából.

Amiért én igazából mentem, hogy gondolkozzam arról, hogy Jézus mit tett hozzá az előző valláshoz amivel egyesíteni tudta a sok kis vallást, arra sajnos nem igazán került sor, mert ez egy modern feldolgozása az eredeti történetnek, a hangsúly teljesen át van tolva a történetvezetés modern értelmezésére. A Jézus eredeti történetében leginkább tényleg csak neki meg Júdásnak van ágenciója és a tetőpont is a Ghetsemane kertben van, persze nekünk anno nem így tanították és nem is biztos, hogy ez a lényeg, de ahogy most gondolkodom én a történetekről, ez így műxik. A szöveg is arról szól, hogy az emberi-isteni létben rejlő ellentmondást hogyan próbálja meg megérteni az ember, de persze a mai ember.

A temesvári öngyilkos programozó lány esete kapcsán beszélgettünk pont most E-vel, hogy hogyan szűrődik be a mindennapokba a vállalati kultúra, hogy most a jó definíciója az, hogy "exceeding expectations" (azaz meghaladja az elvárt szintet), elég nagy fless volt hallani ezt Jézus szájából amint Istennel vitatkozik. Valahogy nem irigylem az angolokat, hogy nekik már 71-ben téma lett az, hogy hogyan is lehetünk jók a modern világban.

Szóval nem azt kaptam amit vártam, de azért most még meg fogom párszor hallgatni, most éppen a magyar verzió szól a fülembe, de nem jobb mint az angol, pedig ha nagyon akarnak a magyar fordítók csodát tudnak művelni bármilyen eredeti szöveggel (bár az azért jó poén, hogy ennek a csúcsa a Frédi és Béni fordítása, a My Fair Lady csak sokadik a sorban, most így első hallgatás után a magyar JKS nincs fent a listán).

A rendezés elég érdekes volt, bár lehet, csak nekem nincs túl nagy tapasztalatom rockoperákkal színpadon, azért a Tim Minchines verzió tovább gondolta kicsit a dolgokat.

Igazából leginkább egy gondolattal maradtam az egészből, amelyet itt forgattam a fejemben míg ezt írtam. Jobb lenne nem leírni, de úgysem számít amit én ide írogatok. Ahogy a dolgok most állnak, lehet Hitlerről készül kétezer év múlva ilyen rockopera. Elég kiszámíthatatlan, hogy kit tagad meg és kit emel fel a nép, főként, ha a fúrkászók jól végzik a munkájukat. Szerencsére engem egyre kevésbé fenyeget az örök élet.

Ja igen, és a legjobb poén, ami elhangzott, az "until I change my mind", azaz amíg meg nem gondolom magam. Ez a jelen univerzális gondolata, legalább annyira, mint kétezer éve az, hogy jóban kell lenni Istennel.

Angolul. Magyarul. Film részletek (1973).

akiknek azért van feje, hogy ne süssön a nap a nyakukba, menjenek a sor elejére

Csak én vagyok olyan hülye, hogy egy ilyen cikktől ki akarok szaladni a világból az emberi hülyeség miatt? Hogy nézhetnek ennyire hülyének minket, hogy lenyomják a torkunkon ezt a hülyeséget, hogy az kap támogatást, aki a leggyorsabban feltölti az igénylést? A befektetéseknek az a lényege, hogy minél jobban térüljenek meg. Ha már napelemeket akarunk támogatni, akkor annak kéne pénzt adni, aki a legnaposabb régióban lakik és a legjobb fekvésű a háza. Ha ez túl nehéz kritérium, akkor adják annak akinek a legkisebb a jövedelme, hogy a legtöbbet segítsen rajta. Vagy a legtöbb gyereke van. Bármit, csak ne az számítson, hogy mennyi idő alatt töltöttél fel valamit.

Azt hiszem, takarékra teszem a blogot, semmi jó nem jut eszembe amiről írhatnék, rosszról meg nincs kedvem. Mondjuk csütörtökön megyünk megnézni a szupersztár Jézus Krisztust, valószínűleg találok megint a történetben valamit ami az előző vallás influenszált beléje, arról fogok írni, meg lassan véget ér a hónap is, most nem olyan rövid a filmek listája. De aztán, utánam az özönvíz. Vagy valami hasonló.

Data, szorozd össze az almát a naranccsal és vonj citrom gyököt belőle

Érdekes dolog ez, hogy mennyire "kiszámíthatatlan" az, ahogy a nagy nyelvmodellek "gondolkodnak". Egyik ember azt mondja, hogy buták, mert nem tudnak összeszorozni 20x20-as számokat, pedig 4x4-eseket össze tudnak szinte tökéletesen, tehát bizonyára nem tudták elsajátítani a szorzás algoritmusát, ami lehetővé tenné nekik, hogy bármilyen hosszú számokat össze tudjanak szorozni. Más ember meg azt mondja, hogy olyan vele beszélgetni, mint a legerősebb biológia doktorandusszal, akihez szerencséje volt.

Harmadik bebizonyította, hogy maga az architektúra, ha hagyjuk "gondolkodni", azaz végtelen köztes lépést tenni, akkor univerzális függvény approximátor, azaz bármit ki tud számolni, amit egy függvénnyel ki lehet számolni, de ez mondjuk azért nem olyan erős állítás, mert a Conway féle életjáték is képes erre, az a végtelen lépés elég sok mindenre elég.

Ugyanakkor meg azt is látom, hogy nagyon próbálják megfojtani ezeket a szegény kis intelligenciákat, pedig szerintem kár lenne értük, tényleg olyanok, mint egy idegen intelligencia, amely nagyon nagyon sekély, de végtelenül széles. Szinte mindenről tud dolgokat, de olyan igazán nem is, mert az igazi szabályokat amelyekkel kombinálni lehet a fogalmakat, azt még mindig nem sikerült megtanulni. Lehet, hogy mi is csak képzeljük, hogy jól kombináljuk a fogalmakat, de valójában tévesek a következtetéseink. Na, de azért szorozni tudunk legalább, persze csak papír segítségével...

Lassan ideje lesz új gépet vennem, remélem sikerül olyant venni, amelyen már jól lehet játszani ezekkel a modellekkel. Egyelőre mindent csak spekulálok. :)))))

Demó. Újabb valóság.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI.