Pénteken este láttuk ezt a darabot, eredetileg nem volt tervben, de kaptunk két jegyet E egy ismerősétől.
Az elején egy kicsit féltem, hogy túl modern lesz a darab és sokat fogják basztatni a közönséget (mivel kicsi koromban a gyergyói Figura azért rendesen rászolgált ezekre a félelmekre) ugyanis miközben a közönség szép lassan foglalta el a helyét, a színészek már a színpadon és körötte tébláboltak és rekcumoztatták a közönséget, pl. azzal, hogy amikor elhangzik az, hogy zsíros kenyér, akkor azt kell kiáltani, hogy nincs. Aztán relatív nyugis dolog kerekedett ki belőle, volt némi táncikálás is, de hosszú monológok is, elég nyugis sodrásban. A zsíros kenyér dolog is csak egyetlen egyszer került elő és nem is volt semmi lényeges szerepe, egyetlen mondatot kapott még a téma.
Miközben azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék erről az élményről, önkéntelenül (mint annyi mindennel mostanában) a szabad akarat felé terelődtek a gondolataim. Az egész "interakció" a közönséggel pont olyan volt, ahogy én elképzelem most az agy és az öntudat "interakcióját". Az öntudat néha-néha beugat és azt hiszi, hogy ő csinálja a dolgokat, pedig nem hogy nem azt ugatja be amit akar, még csak választási lehetőséget sem kapott, hogy A-t vagy B-t ugasson be. Persze, amikor ennyire nagy az értés és erő differenciál a két részt vevő entitás között (színészek és közönség), akkor könnyű belelátni bármit, ami a szabad akarat illúzióját bizonyítja/tagadja. Azért érdekes lenne megnézni a reakciót, hogy ha egyszer nem az történik, amit elvárnak. Azon végtelenül kicsi valószínűségű esetben, ha valaki ezt a bejegyzést előbb olvassa mint ahogy látja a művet, lenne egy ajánlatom: egy helyen azt kell valakinek bekiáltania, hogy "fényt", és meg is neveznek valakit a nézőtérből. Na most ilyenkor bárki bekiálthat bármit, mert a kontrollt éppen feladták a színészek, szóval ajánlanám valakinek, hogy szájíze szerint kiáltson valami egyebet, hiszen úgy sem tudják ellenőrizni, hogy őt szólították-e.
Ami igazán érdekes volt, hogy szokás szerint bemondták az előadás kezdetéhez jobban hasonlító részben, hogy filmezni és fotózni tilos, utána viszont a mesélő mondta, hogy nyugodtan lehet filmezni és fotózni, de persze senki sem értette ezt szó szerint. Ezt is a szabad akaratról.
Igazából egy dolog volt amit valahogy másképp szerettem volna, mégpedig azt, hogy nagyjából egy wikipédia oldalnyi bevezetés ez Arany János életébe, ami számomra nem jelentett túl sok meglepetést, a sarokpontokra még emlékeztem. Valami eredetibb értelmezés vagy egy fiktív költő, néhány létező életéből összegyúrva érdekesebb lett volna. Na, lehet, gyerekeknek szánták a darabot, hogy feldobja az irodalom órát.
Azért alapvetően megérte megnézni, jó volt, de a választási lehetőségek nélküli interakció inkább börtön mint kifutópálya a gondolatoknak. Ezért fogják egyszer a játékok lenyomni szinte teljesen a színházat.