filmek

Több filmet szerettem volna megnézni decemberben, de csak ennyi jött össze. Most nincs kedvem írni, inkább valami filmet kéne nézni helyette, de azért egy kicsit nyűgölődöm.

8 (2025): Két ember története 8 jelenetben, nekünk bejött, de állítólag a spanyoloknak nem jött be, mert fikció az egész. Nem tudom mi a fikció, hogy a Franco hívő a köztársaság pártival szerelembe tud esni, vagy hogy az emberek útjai keresztezhetik egymást tíz évente még egy olyan nagy városban is, mint Madrid. Ahhoz is hozzájárulhat a film, hogy az ember megértse, hogy nem csak náluk voltak forradalmak, mindegyikből lehet tanulni valamit.

Mickey 17 (2025): Ezt már láttam idén a moziban, de mivel elég könnyed kis film, de azért vannak benne jó kis sci-fi toposzok, gondoltam megnézzük E-el is, hátha javít kicsit a zsánerhez való hozzáállásán. Azt hiszem elértem a célomat.

The Conjuring: Last Rites (2025): Ezt csak úgy random kiválasztottam, látom, a The Conjuring egy hosszú sorozat, ezt szánták az utolsó filmnek, erre meg ez csinálta a legtöbb pénzt, szóval lehet lesz még folytatás. Jó iparos munka, nekem leginkább az tetszett benne, hogy az ijesztegetést abszolút klasszikus módon, hosszan és fokozatosan emelve a feszültséget oldotta meg, nem egyből betolva a képedbe az ijesztő dolgot. Ez a megoldás számomra jobban működik, szerintem a hirtelen ijesztegetést sokkal hatékonyabban detektálja és elnyomja az idegrendszerem, ha tudja, hogy a tévé előtt ülök. Nem tévé előtt meg már fogalmam sincs mi van, régen kellett megijednem.

Goodbye Christopher Robin (2017): Ez a film AA Milne és a fia életét mutatja be, amikor a Micimackó született, valamikor a harmincas években. Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között született, gyakorlatilag a véletlen folytán, mert Milne színdarabokat írt, de háborúellenes könyvön dolgozott, amikor egyszer pár hónapra magára maradt a fiával és rájött, hogy érdekli az, ahogy a kis legény látja a világot. És persze szüksége volt egy álomvilágra, ahova menekülni lehetett éjszakánként a nyugati front lövészárkai elől és úgy tűnik, nagyon sok más férfinak is szüksége volt rá és a második világháborúban is megszolgálta magát a száz holdas pagony. Meg az is milyen érdekes, hogy a gyerek életét annyira tönkretette a sztárság, hogy soha életében nem nyúlt a pénzhez ami a jogdíjakból járt. Valószínűleg, Micimackót még párszor kitermeli az emberiség, ahogy a dolgok most állnak.

Heavy Metal (1981): Imádom ezt, most lazításként néztem meg és persze nem volt nehéz felépíteni egy párhuzamos narratívát amiben minden mindennel összefügg, de mivel nem írtam le, ezért most nem is fogom megpróbálni rekonstruálni.

Soldier (1998): Ez egy buta film a tökéletes katonáról, aki rájön, hogy többről is szól az élet mint a háborúról, de azért néztem meg, mert azt mondják, hogy a Blade Runner univerzumban játszódik, mivel a fickó harcolt a Tannhauser Gate-i csatában, ahol Roy Batty is, de persze lehet, hogy mindkettő csak blöffölt, mert egy szelfit se lőttek a csatatéren (a csillagok között, ha jól értem). A másik meg a rendező, a másik Paul Anderson. Sci-fi rajongók nem fogják sajnálni a filmre szánt időt, másoknak nem ajánlott. Az is mekkora poén, hogy a csaj két év múlva mekkorát ment a Gladiátorral.

Macskafogó (1986): Decemberben nézhetők magyar filmek ingyenesen az interneten, gondoltam, hogy megnézek párat, de sajnos nem igazán jött össze, de azért a Macskafogót megnéztem, mert zseniális és már régen láttam. Most még több szálon tudom össze meg szétbogozni a történetet, nincs is amit ezt ragozni, ez nagyon összejött, valószínűleg azért annyira jó, mert animáció, ahol többet lehet finomítani, nincs olyan gond, hogy ha lejárt a forgatás és szétszedték a díszletet, akkor nagyon drága már újraforgatni dolgokat és persze csúcsra járatják az egér-macska témát is, amit nehéz lenne élőben megcsinálni. Ráadásul a cenzúrára is nagyon jó válasz volt. Még azon is el lehet filózni, hogy ha egyetlen kutya sem jelenik meg sehol, akkor miért is lett kutya alakú a macskafogó? Hiába, az istenek közöttünk járnak, még ma is.

Rise of the Planet of the Apes (2011): Nem vagyok egészen biztos abban, hogy én ezt az első részt annó láttam, de most újranéztem az új Planet of the Apes-t és hát nagyon ütött. Nincs kedvem most túl sokat pötyögni itt, ezért csak egy gondolat mindegyikhez. Érdekes gondolat az, hogy a beszéd elegendő a kooperációhoz a majmok között, mi emberek egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy elbeszélünk egymás mellett, egyre inkább versengünk, pedig már óriási tapasztalatunk van a beszédben és az írott formájában is, ezredéveken keresztül is halljuk még az ősök hangját. És mégis a verseny egyre népszerűbb és a kooperáció egyre jobban kiveszik belőlünk. A kérdés csak az, hogy meddig tart ez a folyamat?

Dawn of the Planet of the Apes (2014): Ezt láttam, mert emlékeztem Gary Oldmanra. Vicces, hogy kapott ő is 10 másodpercet, hogy megismerjük a történetét néhány fotón egy régi ipaden, két legyet egy csapásra. Egyébként meg jó poén, hogy a majmok is kezdenek egyre emberibb stratégiákat alkalmazni, bizonyára ezek a viselkedésminták amolyan epikus attraktorok, a felszín változhat, de a tartalom ugyanoda köt ki mindig. Minél nagyobb az aszimmetria a konfliktus oldalai között, annál egyértelműbb a végkifejlet, csak persze az sosem az, mint amit várnánk.

War for the Planet of the Apes (2017): Ezt is láttam, azt hiszem, bejött, de most igazán nagyot ütött, így covid után. Meg egyebek után, a ketrecek és az emberek úgy látszik, mindig megtalálják egymást, az a jelenet, ahogy a lány enni ad a majomnak a ketrecben, nagyon nagyon ütött. A végén meg, az emberek pusztulása tényleg megváltás volt.

Kingdom of the Planet of the Apes (2024): Ezt is láttam moziban amikor jött, most egy kicsit gyengébbnek találom mint az új trilógiát, de talán ha majd kijön a többi rész is, akkor jobban összeáll. Az mindenképpen érdekes, ahogy arra megy rá, hogy a majmok is a mi viselkedésünk mintázatait kezdik követni, szóval nem mi vagyunk se a rosszak, se a jók, a sors húzogatja így a mézes madzagot.

Donnie Brasco (1997): Al Pacino mindenféle gengszter szerepet kipipált, itt éppen a hierarchia középső létráján áll és elhiteti velünk, hogy ilyen egy gengszter, mert hát a legtöbbünknek fogalma sincs róla, de szeretnénk, hogy ilyen legyen, gondolom. Az igazi feszültségeket meg hagyjuk valaki másra valahol máshol.

Pluribus (1. szezon): Nekem nagyon bejött ez a sorozat, simán az év sorozata számomra. Arról van szó, hogy jön az űrből egy jel, amiről a tudós bácsik megfejtik, hogy egy rns szekvencia és gyorsan be is ültetik mindenféle állatokba és az egerekbe ültetve kiderül, hogy egy olyan vírus volt, ami az emberek tudatát összekapcsolja és ezt a folyamatot vagy túlélik és egy nagy közös, szinkronizált tudat részesei lesznek, vagy meghalnak (de általában sikerül még a tudatukat a halál előtt feltöltsék a közösbe). Van viszont 8 milliárdból 13 (vagy valami hasonló szám) ember, aki immunis, tehát ők a megszokott módon élnek tovább, csak hogy ez a szuperlény nagyon kedves és barátságos és mindent megtesz azért, hogy meggyőzze az immunisakat, hogy jobb lenne nekik is becsatlakozni a közös tudatba. Ez mondjuk azzal jár, hogy teljesíti minden kívánságukat és mindig igazat is mond, legalábbis eddig ezt így tálalják. Ez így elég durván hangzik, de szerencsére a sorozat leginkább arra koncentrál, hogy egy amerikai csaj hogy éli ezt meg és van egy csomó vicces jelenet a "Karen" és a "Mama-Borg" interakciójában és persze akinek kedve van, az mondjuk értelmezheti az egészet kommunista utópiaként, vagy szuperintelligenciaként, vagy ami éppen most mozgatja a rész és az egész kapcsolatában. Az, hogy ilyen laza a történetmesélés és ennyi poént raknak be, szerintem egészen emészthetővé teszi ezt a fauszti alkut és én egyébként annak drukkolok, hogy végül az egyén győzzön valami nem triviális módon, mert abból tanulok majd többet. Könnyű a közösség elsőbbségét hirdetni, de az én alap életérzésem a kisebbségi, és szeretnék megmaradni, még ha a közös tudatba bármikor be is ugranék, vannak olyan kérdések, amelyekben fenntartom a különvélemény igényét. Ami szerintem igazán naggyá fogja tenni ezt a sorozatot, az az, hogy sikerül az amerikaiaknak olyan gondolatokat elültetni a fejében, hogy lehet, hogy nem a mi társadalmunk a legszuperebb a világon, anélkül, hogy az antikommunista erőtér kivédje az ilyen kis nyilakat. Lehet, hogy még fogok filózni ezen itt a blogon, mert nagyon felbolydult a méhkas a tuitteren és jó poén gyártani az elméleteket. (yt)

Blade Runner 2049: Nekem most valószínűleg egy kicsit túl sok mindenről jut eszembe a szabad akarat kérdése, de ennek a filmnek a kapcsán nagy lila táblán villog, hogy szabad akarat. Van rá egészen direkt hivatkozás is, amikor Wallace kérdi Deckardtól, hogy biztos vagy benne, hogy nem azért lettél odahívva, hogy beleszeress Rachelbe, aki egyébként a bibliában is népesedési gondok megoldója? Meg hát, K egyfolytában a kontrollon filóz, a barátnője a fő beszélgető partnere, aki egy determinisztikus mesterséges intelligencia, de bizonyára minden nap meglepi valahogyan. Meg az, amikor az AI az élő testbe "búj" és ettől lenne "igazi"? Aztán a végén persze rájön, hogy az emlékei az AI-val nem tették őt valóságossá, csak halandóvá, amikor felmásolta őket a pendrivera. Meg az egész szál az emlékkonstruktőr csajjal, ami arról szól, hogy azt hisszük, hogy azért vagyunk valóságosak, mert a külvilág a mi nyomainkat viseli magán. Számomra egyébként már a csoda szó is a szabad akaratot implikálja, hiszen csak a csoda segítségével tud egy determinisztikus rendszer nem determinisztikus állapotátmenetet produkálni. Kezd egyre jobban tetszeni ez a film is, majd egyszer eldöntöm, hogy jobb-e mint az előd, ha majd értem mindkettőben a meta-meta-meta szintet. És persze az elsődleges történet is elég érdekes, hogy mivel kevesebb egy replikáns egy embertől. Lehet, hogy a egyéniség és szabad akarat témák egy kicsit összefolynak itt is, mint a valóságban is.

Zene. Zene.

2025

Hát ez az év is elmúlt, a játék még mindig nincs kész, filozófiai összefoglaló sem lesz, mert arról végleg letettem, inkább leírom a buta kis gondolataimat év közben és majd egy AI összefoglalja őket, ha lesz értelme összefoglalni őket egyszer.

Nem gondoltam volna, hogy ebben az évben fogom messze a legtöbb bejegyzést írni, jól meghaladtam a 200-at, hiába, a május meg a november nagyon megdobta a dolgokat. Meg az is, hogy szórakoztató mesterséges intelligenciával generáltatni valami buta kis illusztrációt a bejegyzéshez, nekem az nagyobb örömöt okoz, mint az írás, de azért írás nélkül nem tartanám értelmesnek csak illusztrációkkal töltött blogot készíteni. Egyelőre.

Jótúbra nem tettem annyi vidiót, csak 4 rendeset, két vlogot a játékról, egy impressziót Szatmár főteréről és most azt hiszem kezdek egy új sorozatot, az (aktuális) játék (aktuális) enginejével is teszek egy vidiót amin megjelenik a következő év. Remélem azért lesz egy kis technikai haladás évről évre, most egy kicsit puritánra sikerült, de egyébként az van, hogy imádom az ilyen vidiókat a mindenféle házi enginekkel, amiben csak egy pálya van úgy-ahogy összedobva. Egyszer még lesz 2025 is olyan távol mint amilyen távol most a 90-es évek vannak, akkor majd jó poénok lesznek ezek a vidiók. Rövid vidióból 16-ot produkáltam, idén nem nagyon foglalkoztatott ez a dolog, meg a voxeles dolgokra sem volt energiám, a tesztek amiket végeztem nem nagyon inspiráltak arra, hogy valami vidiót üssek össze az elkészült módszerekkel. Meg, amúgy is, eredetileg az volt a terv, hogy új matériákat fogok használni blenderben, hogy feldobjam egy kicsit a látványt, de aztán lusta voltam utánajárni.

A világ még mindig a pokolba rohan, de egyre inkább belátom, hogy senki nem tehet róla, hisz nincs szabad akaratunk, mindenki rohan a pályáján a saját szingularitása felé. Aztán majd meglátjuk, kinek lesz igaza a szingularitással kapcsolatban.

Az viszont jó, hogy lassan teljesen beszippant a játék (sajnos a haladásban ez nem jelenik meg annyira), E szerint azért még nem alakult ki a pszichózis, de én úgy érzem, jó úton járok felé. Így viszont egyre kevesebb energiám marad más miatt aggódni. Inkább csak leírom a gondolataimat, hogy ne felejtsem el, hogy valamikor gondoltam ezt is, de ma már leszarom az éghajlatváltozást. Valószínűleg ez történik másokkal is, nincs energiájuk foglalkozni vele, mert vannak sokkal égetőbb problémák az életében. Persze, így szépen belecsusszanunk az apokalipszisba, de akkor legalább nem kell számlákat fizetni, vagy azon aggódni, hogy a steam algoritmusa nem-e temeti el a játékomat (egyébként de, de a steam algoritmusnak már nagyon nincs energiám áldozni).

Na hát, boldog új évet mindenkinek, de főleg azoknak, akik idáig kibírták a butaságaimat olvasni. 

Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI.

Mulholland Drive kritika, ami most sokkal tágabb körben értelmezhető.

a kérdés mindenre is

Akartam sok tanulságot összefoglalni az évből, de aztán persze nem lett belőle semmi. De a legfontosabb az talán az, hogy idén léptem be a szabad akarat tagadók vallásába. Azért hívom vallásnak, mert egy pár axiómát azért el kell fogadni ehhez és a hívők nem fogadják el a tudomány axiómáit jobban mint a vallás axiómáit, meg aztán, mindegy is, hogy minek nevezzük, az a lényeg, mire jó.

Azt hiszem, egyre inkább beszivárog a gondolataimba ez a szabad akarat hiánya, kezdek egyre több dolgot ezen a szemüvegen keresztül nézni, de talán teljesen sosem fogom megadni magam neki. De azért jó lenne dokumentálni valamennyire azt, ahogy épül a rendszer, lehet, egyesek kisegítenek a hiányzó elemekkel, ha sikerül egy közös nyelvben megállapodjunk.

Mostanában például azon gondolkodtam (és persze jó bénán fogom összefoglalni), hogy mennyire hasonlít a szabad akaratú döntések kalkulusa az ítéletkalkulushoz. Gondolom onnan jön ez, hogy amikor csak két lehetőség van és konjunkció, diszjunkció meg tagadás, akkor nagyjából minden ugyanúgy alakul, kezdve a halmazelmélettől, amit a gyümölcsök rendszerezésével kezdtünk pár százezer éve és most meg nagy dimenziós geometriával meg mértékelmélettel bolondítunk. Szerintem az agy valójában gyakran össze is téveszti a szabad akaratot a logikával, mivel főként szerkezeti hasonlóságok alapján végzi a furmányos kis műveleteit, ezért gondoljuk úgy, hogy én döntöttem, tehát igaz kell legyen.

Érdekes kérdés lenne, hogy mi volt előbb, a szabad akarat, vagy a logika (vagy esetleg a halmazelmélet, nem tudom az ősembert mennyire foglalkoztatta az, hogy egyszerre nem lehet, hogy esik meg nem esik és az, hogy ha az én almáimat és a barátom almáit összerakjuk, akkor több almánk lesz)? Meg kéne nézni, hogy mit gondolnak erről a filozófusok, hiszen ez a két téma az ő centrális témájuk és már biztos megcsinálták a kapcsolatot.

Meg amúgy is, milyen szabad akarat az, amiben eldönthetem azt, hogy tejjel vagy tej nélkül iszom a kávét, de azt nem dönthetem el, hogy meddig akarok élni? 

Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

havazik

Zene. Zene.

AI. AI. AI.

Alma (2009). 

rövid szünet következik

 

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok és remélem, hogy a következő év jobb lesz mint ez a mostani. Most már mind a dzsemináj mind a grok egész jól megoldotta a feladatot, jövőre nehezítenem kell.

Zene. 

chris

Sajnos, Chris Rea sem ír több zenét. Imádom a zenéjét, szerencsére most már könnyen hozzáférhető. Emlékszem, mikor középsulis voltam és volt már cd lejátszóm, sokszor játszottam úgy, hogy cd-ről ment a zene az aktuális játék alá (főként a Dyna Blasterrel meg Stuntsszal csináltam ezt, de programozni is így programoztam, már akkor is kellett valami háttérzaj ahhoz, hogy a kreatív energiák áramoljanak), csak hát nem volt valami sok cd-m. Viszont KP-nak megvolt a The Road To Hell, ő már egyetemista volt akkor, de kölcsönadta nekem egy hónapra (kb ennyi volt a standard hazajárási periódus ekkoriban, de szerintem akkor több ideig volt nálam, mert arra emlékszem, hogy egyszer visszakérte, hogy talán most már eleget volt nálam), szerintem legalább százszor meghallgattam azt a cd-t...

Threshold (2024)

Ez a játék nagyon rövid, mindössze 1-2 óra alatt végigjátszható, én sokalltam is érte a teljes árat, de amikor benne volt egy humble bundleben hasonló játékokkal egyetemben, akkor azért megvettem a pakkot. Remélem a többi játék is sorra kerül valamikor, bár mindenképpen ez érdekelt a leginkább a pakkból.

Nem akarom lelőni a poént, de azt mindenképpen el kell mondani, hogy ebben a játékban is csak sétálni kell és néhány egyszerű tárgyhasználati fejtörőt megoldani, a hangulat igazán ami megadja a sava-borsát. Az alatt az óra alatt nem válik unalmassá, hogy gyakorlatilag végig a levegővel kell gazdálkodni, a vonatra kell figyelni és közben szép lassan összerakni a történetet, amit itt nem a helyszín mond el, hanem egy másik fickó, de szinte ugyanolyan jól működne, ha  csak papírfecniket találnánk egy elég nagy helyszínen, esetleg egy kis helyszínen, de a szél csak adagokban fújná be őket. A történet elég érdekes és a vége többféle lehet, de azért nagyon nem térnek el egymástól nagyon vizuálisan, én háromszor vittem végig, igaz, ha egyszer végig viszed, akkor szinte a vége előtt vissza lehet tölteni, hogy az ember másképp csinálhassa a dolgokat, hogy megnézze a másik véget. Nekem nagyon bejött a hangulata, igaz, mostanában ezek a poszt-apokaliptikus világok bejönnek szinte mind. Szóval ajánlom, aztán mindenki döntse el, hogy mennyit ér meg neki 1-2 óra játék. :)

Piranesi (2020)

A játéknak, amit készítek, van egy szubkultúrája, ez az "uncaring megastructure", azaz az "indifferens óriásépület", ugyanis általában ezek a játékok valamilyen kihalt helyen játszódnak ahol a játékosnak az a dolga, hogy bejárja a helyet és közben gondolkozzon, hogy miről is szól az egész. Nem egy nagyon népszerű dolog, de azért jó kis közössége van már, amely persze keresi az elméleti megalapozását annak, hogy ez miért érdekes (mert egyébként azt tudják, hogy érdekes, hiszen vannak ilyen játékok és ezekkel jó játszani). Az egyik ilyen irodalmi sarokkőként szokták emlegetni ezt a könyvet, ami egyébként sokkal későbbi mint a NaissanceE vagy az Ico, amelyek az első ilyen játékok, szóval itt az inspiráció (ha volt is), fordított irányba mutat. Persze, Piranesi egy élő itáliai művész volt, aki lehet inspirálta Giorgio de Chiricot, aki aztán a játékokat is inspirálta, szóval kesze-kusza ez a dolog, de hát ilyen a művészet, ezért szeretjük, mert ki lehet bogozni a szálakat és mindenki talál valamit ami tetszik.

Szóval elolvastam ezt a könyvet, de sajnos négy-öt adagban és közben hónapok teltek el, szóval a ritmusa sajnos elveszett, a hangulata az elég erős, de sajnos a labirintus itt inkább csak helyszín, a cselekmény során nem fedi fel a titkait, persze, mindenki beleteheti a kedvenc metafizikai értelmezését a másvilágnak. Nem akarom igazán lelőni a poént, mert szerintem érdemes elolvasni a könyvet (bár azt nem tudom, hogy magyarra lefordították-e már), de sajnos amit én kerestem, hogy hogyan lehet feltárni az indifferens épület titkát, az sajnos nincs benne, inkább az érdekes, ahogy a naplózást használja az írónő a cselekmény kibontására, azt azért be kell vallanom, hogy a tetőpont elég lelombozó volt, de addig azért szépen épült fel a történet.

Na, még van pár másik könyv és játék is, meg persze van nekem is egy csomó ötletem, sajnos nem sok fog beleférni az első játékba, de ha jól mennek a dolgok, még kalapálom majd egy ideig. 

ne szórjunk búzát a galamboknak, ha nem tudunk hegyet mászni

Kéne írni összefoglalót a 2025-ös évről, de ez megint túl nagy feladatnak tűnik, de talán ha bizonyos gondolatokat leírnék külön kis bejegyzésekben, akkor lenne a blogban is matéria és ezek a dolgok is lejegyzésre kerülnének, amelyek most fontosnak tűnnek, de valószínűleg egy hosszú bejegyzés végén már eszembe se jutnának, vagy ha eszembe is jutnának, már nem úgy gondolnám, hogy megéri még 10 perc szenvedés azt, hogy lejegyzésre kerüljenek. Meg persze így szórakozhatom még egy kicsit a mesterséges intelligenciával hogy generáljak valami képet hozzá.

Szóval, azt hiszem, ez az az év, amikor a leginkább megértettem, hogy a legtöbb ember csak 1-2 dologhoz ért és más dolgokban olyan ordas hülyeségeket tud beszélni, hogy az ember joggal gondolja úgy (csak annak a hülyeségnek az ismeretében), hogy ez az ember hülye. Eh, ez így rossz indítás volt, kezdjük újra. Szóval régebben is tudtam már, hogy nagyon nehéz sok mindenhez jól érteni, a polihisztorok kora lejárt, meg ez, meg az. És azzal is találkoztam már, hogy valaki akit valamiért elkezdtem követni, hirtelen bedobott egy kisebb vagy nagyobb hülyeséget (az irónia általam dekódolhatatlan jelei nélkül), de valahogy ebben az évben szerintem egy nagyságrenddel több ilyen esettel találkoztam. Nem fogok néven nevezni senkit, meg abban a szerencsés helyzetben is vagyok, hogy most már tudom, hogy ha valakivel nem értek egyet valamiben, attól még nem kell kijavítsam és nem is kell kikövessem, mert valószínűleg abban a témában, amiért eredetileg követni kezdtem, még mindig érdekeseket írhat, de ez után az év után biztosra tudom, hogy bárki, aki gyakran írogat, az valami ordas hülyeséget is fog írni. Egyszerűen ilyen a világ. Valószínűleg én is ordas hülyeségeket írok itt, ezért egyébként elnézést kérek, én próbálok konzisztens maradni rövid, közép és hosszú távon is és vannak dolgok, amiktől távol tartom magam azért, mert tudom, hogy a nagy többségtől eltérő véleménnyel rendelkezem, de nem tartom fontosnak azt, hogy elmagyarázzam a gondolatmenetemet. Meg néha a nyelv fog ki rajtam, nehezek ezek a hosszú mondatok és az is nehéz, hogy nincs egyszerű módja bizonyos állítások bizonyításának, de azért, ha ingoványos talajra tévedek, azért próbálom jelezni az igazi szándékomat. Meg persze, engem szerencsére csak nagyon kevesen olvasnak, egyik nap gondolkodtam is azon, hogy azok között, akikről tudom, hogy hébe-hóba olvasnak (illetve valamikor olvastak), csak egyetlen ember van, akivel nem találkoztam fizikailag, szóval magamon kívül csak olyanoknak írom a blogot, akiket legalább barátomnak tekintek, ezért is gondolom nem szól be senki. Ami nekem persze teljesen megfelel egyébként. :) Ja igen, szóval ez a bejegyzés nem azokról szól, akik lehet, hogy olvasnak, sajnos a barátaim nem nagyon írnak szinte semmit eleget, ez a gondolat az átlagos megmondóemberekről szól, akiket valamilyen témában kezdtem követni, aztán mostanában kifejtették a véleményüket a kriptóról, ukrajnáról, mesterséges intelligenciáról, kínáról, európai unióról, stb. és hát kicsit megrökönyödtem, hogy mennyire nem értenek hozzá, de akkor miért szólnak bele ebbe...

Huh, ez már hosszabb mint amire először számítottam. Szóval középút gyerekek, középút és hát lehet, az emberek csak kényszeresen írnak, egy idő után nehéz eldobni a mondatokat, még ha érzed is, hogy nem abba a célba értél amibe akartál az induláskor. 

Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI.

megint

Úgy tűnik, mások is kezdik úgy gondolni, hogy érdemes visszatérni a blogoláshoz, a szociális média által generált "kölcsönhatás" elég káros az ember mentális egészségére.

Szóval mostanában felfedeztem két bloggert is, akik az aranykorban is blogoltak, gondoltam újraélesztem a blogokra való linkelést az aktuális erdélyi bloggerekkel, szóval az első két blog a Magánterület 2.0 és a Gasparik blogok.

Ha még tudtok más aktív erdélyi blogokat, akkor jöhetnek kommentbe.

Zene. Zene.

AI. 

a teremtő dinamika megteremtéséről

Mostanában népszerű az értékekről papolni. Egyeseknek az a témája, hogy hogyan veszítettük el az értékeinket. Azt hiszem, sikerült azonosítani azt a pontot amikor az értékek elvesztése turbó módba kapcsolt: amikor az ember először adott el valamit pénzért. Micsoda értékvesztés egy malacot adni pár fémkarikáért, nem tudom hogy sikerült meggyőzni valakit arról, hogy ez jó ötlet, de nagy trükk volt, az biztos. 

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

az isteni esszencia ami beszorult a fénymásolóba amiből kifogyott a papír

Sok módját hirdetik a gyors és biztos meggazdagodásnak, az egyik a kriptó, a másik a tőzsde, de még olyan is van, hogy az amerikai ember hitelre vesz 12 lakást és sokkal több pénzért adja ki bérbe mint ami a havi törlesztő. No, ez a lista kiegészült egy újabb elemmel, mesterséges intelligencia kép, vidió és hanggenerátorokra fizetsz elő és mindazt a dzsuvát amit kinyomnak magukból te felbaszkulálod a jótúbra és az instára és a hülye nép mindent bekajál és dől a pénz a jótúbtól (az instától nem tudom hogyan dől a pénz).

A kérdés már csak az, hogy ki nyeri a legetikusabban szerzett első millióm versenyt? 

Demó. 

Zene. Zene. Zene.

AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI. AI.