Zene.
Na hát megint van kormány, nem nagyon hiszem, hogy az igazi problémákat megpróbálnák megoldani, azt szerintem senki nem fogja megcsinálni, amíg a körmére nem ég a gyertya, de legalább még több mellébeszélést hallhatnak, akik szeretik (az energiaügyi miniszter már előre elkezdte a vetítést). Én talán rá fogom engedni a geminit, hogy magyarázza el, miért hazugság az amit mondanak, de lehet, hogy nem, attól is függ, valami jó képet sikerül-e generálni. No, hát mindenkinek minden jót továbbra is, én azt tanultam ebből a kormányválságból, hogy mégis a legjobb az, ha nem követem a dolgokat, mert úgyis csak porhintés az egész. És még csak nem is vicces.
Gondolom arra kellett ez az utóbbi 5.5 hónap, hogy amikor már a tévében is arról kell beszélni, hogy miért van gazdasági recesszió, akkor lehessen mutogatni erre az időszakra és nem azt mondani, hogy sajnos az adóemelés kiszívta az összes levegőt a gazdaságból, szóval durván elhibázott volt. Kár, hogy a mi politikusaink csak a narratíva menedzsmentet tanulták el a külföldi politikusoktól. Nem mintha ott sokkal jobb lenne a helyzet, lehet, hogy ők még hamarabb lesznek kénytelenek lecserélni a politikusok általi döntéshozást valamilyen formális rendszerre. Legalább lesz mit importáljunk, elvégre a marxizmus-leninizmust is importáltuk, aztán milyen jól sikerült implementálni, mert nem lehetett debuggolni. Talán nálunk még több tartalék van a rendszerben mint külföldön. Meglátjuk.
Demó.
A hivatalos statisztika: A Transtelex a HotNews által szemlézett, az Országos Statisztikai Intézettől (INS) származó adatok alapján arról számolt be, hogy 2026 szeptemberében Romániában az éves infláció újra növekedésnek indult.
A drasztikus adat: Ezen belül a statisztikai adatok azt mutatták, hogy a szolgáltatások kategóriáján belül a lakbérek közel 40%-kal (pontosan 39,46%-kal) drágultak egy év alatt (2025 szeptembere és 2026 szeptembere között).
Az Economedia és más gazdasági blogok alaposabb elemzése rávilágított arra, hogy ez a 40%-os ugrás egy statisztikai torzításon/anomálián alapul, és nem a szabadpiaci albérletárak általános elszabadulását jelenti:
A valódi ok (HG 193/2026): A kiugrás hátterében a 193/2026-os Kormányhatározat áll, amely 2026 áprilisában frissítette és emelte meg az állami tulajdonú, önkormányzati és szolgálati lakások bérleti díjait. Mivel ezeket a tarifákat 2007 óta először igazították ki érdemben, az árak hirtelen, egyetlen hónap alatt hatalmasat ugrottak.
Hogyan mosódik össze a statisztikában? Az INS (és az uniós Eurostat) a fogyasztói árindex kiszámításakor a „lakbér” kategóriába egy kalap alá veszi a magánpiaci bérleményeket és az állami/szociális lakásokat is.
A súlyozás hatása: Miután az állami lakások bérleti díjait és statisztikai súlyozását módosították, az áprilisi hatósági áremelés egyetlen pillanat alatt felhúzta az egész kategória éves átlagát közel 40%-ra.
A magánpiac valósága: A piaci portálok (például a Storia vagy a magánbérbeadók adatai) azt mutatták, hogy a szabadpiacon a lakbérek nem drágultak meg ilyen brutális mértékben; a statisztikai rekord mögött szinte kizárólag az év eleji állami lakbér-rendezés egyszeri, adminisztratív hatása áll.
Demó.
Ez a film éppen bukik Amerikában, de amiket olvastam róla a tuitteren, meggyőzött, hogy megnézzem moziban. Nem rossz film, de annyira azért nem jó, eléggé felmagasztalták egyesek. Itt most lelövöm a poént (de azért még mindig nem túl részletesen), ha nem vagy rá kíváncsi, akkor nyugodtan abbahagyhatod az olvasást. Azért ajánlom megnézni.
Szóval a film bemutat egy potenciális klímakatasztrófát, egy olyant, ami nagyon gyorsan történik. Aztán mielőtt még megtörténne a katasztrófa, megtudjuk, hogy ez valójában csak egy színdarab, szóval egy ideig akár abban a hiszemben is ringathatjuk magunkat, hogy az egész fikció, aztán a végére kiderül, hogy valójában nagyjából minden úgy történt ahogy eljátszották, szóval maga a színházi produkció az átértelmezés helyett inkább a realisztikus bemutatásra összpontosít. Van egy kis történet a színfalak mögött is, de szerintem csak azért van odatéve, hogy meggyőződjünk, hogy tényleg színház maga a főszál.
A végén persze van kérdésem, nekem ez a kombináció kicsit nehezen értelmezhető, talán többet mond el a színház és film szakmáról mint magáról az éghajlatváltozás veszélyéről. Hogy a két téma erősíti vagy gyengíti egymást, nekem nehéz megítélni, de inkább azt mondanám, hogy gyengíti. Persze az is felmerül kérdésként, hogy vajon tényleg az igazság van bemutatva, vagy egy fikció, a film végén kapunk egy kis képet az igazi valóságból, az szerintem inkább egy nukleáris téllel konzisztens, persze nukák is hullhatnak abban a szcenárióban amit a film bemutat.
Persze a szereplők jól játszanak, az áthallások könnyen áthallhatók, én szeretem a nagy látószöget is (ez a film simán elmenne 360-ban is (akár kifeszítve 2d-be is)), csak az a baj, hogy ezt a témát én komolyan veszem és talán a film nem eléggé. Mikor fog valaki csinálni 200 millióból Threads-et? Nem kell belé semmi nagy színész, inkább költsék az egészet az effektusokra. Na majd a mesterséges intelligencia...
Biztos meg fogom nézni még egyszer, ha előbb nem látok egy jó elemzést jótúbon, biztos csomó nyalánkság el van dugva a képen, tuti van Hamlet referencia is amit én nem fogtam fel. Az egyetlen ilyen dolog amit észrevettem az a nagy szpícs közben volt, látszott, hogy néhány hallgató csak bábú.
Nem lepne meg, ha csak azért készült volna el ez a film, hogy Cruise úr egy újabb strigulát húzzon a művészfilmes rubrikába és ha valaki azért sírna, hogy mostanában a nagy stúdiók nem kockáztatnak, akkor lehessen rá mutogatni. Tuti a Top Gun 3 milliárdos buli lesz.
Zene.
A cikk alapvetően egy szakértői (Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke) véleményt és piaci mechanizmust mutat be, de több ponton is leegyszerűsíti vagy félrevezetően tálalja az energiaárak alakulásának okait.
Íme, hol és hogyan beszél „félre” vagy ad hiányos képet a cikk:
A cikk azt sugallja, hogy a jelenlegi európai uniós (és romániai) nagykereskedelmi árszabályozási modell valami igazságtalan anomália: „ha a fogyasztás fedezéséhez egy drágábban működő gázerőmű áramára is szükség van, akkor a víz-, atom- és naperőművek is ugyanazon a magasabb piaci áron értékesíthetik az áramot”.
Miért félrevezető?
Ez a határár-alapú (pay-as-clear) piacműködés a liberális energiapiacok alapköve, és racionális gazdasági logika mentén működik. Ha a legolcsóbb erőművek (víz, atom) gyártanák le az összes áramot fix, alacsony áron, az hamar kimerítené a kapacitásaikat, és nem lenne piaci ösztönző a drágább, de biztonsági tartalékként elengedhetetlen gáz- vagy csúcserőművek fenntartására vagy építésére.
Emellett a megújuló- és atomerőművek magasabb bevételeire szükség van ahhoz, hogy fedezzék a gigantikus kezdeti beruházási költségeiket (CAPEX). Ha az atomerőművek nem kapnának piaci árat a termelésükért, akkor az állami költségvetésnek (az adófizetők pénzéből) kellene folyamatosan szubponálnia őket, ami végső soron ugyanúgy a lakosságnál csapódna le más adók formájában.
A cikk azt állítja, hogy a 2000-es évek eleji átszervezés (amikor a különböző erőműveket önálló cégekké szervezték) a fő oka a magas számláknak, mert a vállalatok a saját profitjukra ha hajtanak, és nem az országos rendszer összehangolt kezelésére.
Miért félrevezető?
A vertikálisan integrált állami monolitok (mint amilyen a régi rendszer volt) sokkal kevésbé hatékonyak, mint a piaci versengő cégek. A monopolhelyzetben lévő állami óriások gyakran pazarlóak, korruptak és lassan modernizálódnak.
Az, hogy a Hydroelectrica vagy a Nuclearelectrica különálló, tőzsdén is jegyzett cégként működik, kifejezetten átláthatóbbá tette a működésüket, és profitot termel (amelynek jelentős része állami tulajdonon keresztül vagy osztalékként amúgy is visszafolyik az államkasszába). A probléma nem ott van, hogy önálló cégek, hanem hogy a román állam korábban elkésett a hálózatfejlesztésekkel, és a lakossági árplafonok, illetve a szabályozási környezet bizonytalansága torzította a piacot.
A cikk arra futtatja ki a narratívát, hogy „az olcsóbb energiatermelésből elsősorban a vállalatok húznak hasznot, miközben a fogyasztóknak továbbra is magas összegeket kell fizetniük”.
Miért félrevezető?
Romániában az elmúlt években (egészen a nemrégiben lezárult árplafon-kivezetési folyamatokig vagy azok átalakításáig) a lakossági árakat mesterségesen, állami támogatásokkal és ársapkákkal fogták vissza. Sőt, sokszor a román lakossági fogyasztók az egyik legalacsonyabb árat fizették az EU-ban, miközben a piaci realitások mást mutattak.
A végső fogyasztói számla nemcsak magából az áram áramtőzsdei árából áll, hanem nagy részben a szállítási és elosztási tarifákból, valamint az adókból és zöld bizonyítványokból. Ha a számla drága, annak gyakran nem az erőművek profitéhsége az oka, hanem az elavult hálózatok fenntartási és felújítási költsége, amit a disztribúciós cégek hárítanak át a fogyasztókra.
A cikk egy populáris narratívát erősít meg: azt sugallja, hogy van egy „gonosz piaci rendszer”, ami miatt a lakosság nem élvezheti a saját természeti kincsei (víz, atom) áldásait. Valójában a romániai energiaszámlák magasságát sokkal inkább a hálózati infrastruktúra elmaradottsága, a geopolitikai gázárak ingadozása, az adóterhek, valamint a piac átmeneti szabályozási sokkjai határozzák meg, nem pedig önmagában az a tény, hogy az erőműveket külön cégekbe szervezték húsz évvel ezelőtt.
Demó.
Zene.
Most mindössze két filmet néztem meg, kevesebb régi film volt, pedig én azokat jobban szeretem. Na majd jövőre talán. Meg most túl sok időt sem akarok szánni a filózásra, van elég más dolgom/nézni valóm.
Egészséges erotika (1986): Zseniális, hogy a mozgás visszafelé játszásával trükközve adja el az egyébként elég lineáris történetet, gondolom ezzel rendesen fel lehetett adni azoknak a leckét, akik akadékoskodtak volna. De egyébként a történet is könnyen védhető, a karakterek elég megkérdőjelezhető moralitásúak, nem igazi képviselői a munkásosztálynak. Én el tudok egy ilyen filmen filózni a végtelenségig, a kontextust ugye szabadon be lehet tenni, kezdve a termeléstől az emberi gyarlóságig és az erőviszonyok fluxusáig minden belefér, de most nem fogok erre az útra tévedni. Mi volt benne az egészséges? Nem tudom, talán a kefir? Mindenesetre jó kis epizód lenne a marxista-leninista trónok harca sorozatban. Ja igen, volt a végén beszélgetés Koltai Róberttel, Nándika vezette, érdekes volt, elszavalta Petőfi Péter Bátya versét.
A tyúk (2025): Először azt hittem, újabb Baraka lesz, aztán belenyugodtam, hogy egy tyúk viszontagságait követjük az emberek világában, aztán persze az emberek világában eléggé félrementek a dolgok, de a tyúkok szempontjából nem sok minden változott. Nem tudom, ez a film ilyen Rorschach teszt-e az asszociatív memóriánk gátló funkcióinak feltérképezésére, mindenesetre feladja a leckét, ha az ember egy szép frappáns megfogalmazást szeretne kanyarítani róla. Én ezennel abba is hagyom a próbálkozást.
Ennek azért már kezd szingularitás íze lenni, nem hittem volna, hogy már itt tartunk.
Ugyanakkor meg semmi más nem nagyon változott a világban.
De minden megváltozott, csak a rendszereink ellenállnak, akarva, vagy akaratlanul, fene tudja, az inercia nagy úr.
Lassan megtapasztaljuk, hogy milyen az, amikor az emberiség új fejezetet nyit a történelmében. De legalábbis azt, hogy mit tesz az emberrel az, ha megsúgják neki a titok nyitják, de nem dolgozott meg azért, hogy meg is értse azt.
Reméljük, ezt a sok matematikát, jóra fogjuk majd használni, mondjuk a nagyon buta rendszereinket formalizáljuk vele és sokkal jobb megoldásokat keresünk mint amelyeket a mostani történelmileg beágyazott iterációval találtunk.
Demó.
