Elio (2025)

Azt olvastam a tuitteren, hogy elég rossz lett az új Pixar animáció, de mivel tetszett anno az előzetes, gondoltam úgyis megnézem. Kár lett volna kihagyni, nincs semmi gond ezzel az animációval, talán egy kicsit túl visszafogott is. Mindenesetre még a régi világ terméke, amelyben a tolerancia győz a harcias hév ellen, egy kis barna srác és egy kis szőrmók segítségével, szóval talán ez a baja egyeseknek (ja igen, meg a kommuniverzum, nagyon komcsi felhang :)).

Nekem mindenesetre tetszett a történet, még ha kicsit egyszerűcske is, azért van itt mindenkinek benne elég matéria, a Pixar művekhez híven. Gyerekek ugye azt értik meg, hogy a szüleiknek nagyon fontosak, de leginkább csak különleges körülmények között. Felnőttek ugyanezt, csak a másik oldalról. Meg azt, hogy mindenki kényszerpályán mozog, de a legenergikusabb lények néha nagy galibát tudnak okozni, ha bevetik az érzelmi rakétákat. Aztán meg lehet sasolni az egyéb filmekre a referenciákat is, sajnos én nem tudom, hogy a piros fényben a szétolvadó srác milyen filmből jött, de valami jó kis horror lehet, mert van még ugye Alien referencia, meg 2001 Űrodisszea is. Meg persze valószínűleg van valamilyen mély Pixar metanarratíva is, ugyanis a főgonosz szinte tök ugyanúgy néz ki mint a Monsters, Inc. főgonosza és az ivadéka meg nagyon Boo-s abban a lila öltözetben. Tuti van egy csomó párhuzam amit egyszer majd valaki leszalámiz és én majd jól megnézem a jótúbon.

Szóval én ajánlom, a Pixar rajongóknak mindenképpen. Sajnos egy kicsit az az érzésem, hogy visszafogták magukat a srácok/csajok, valószínűleg ez az új realitás, nem mernek már igazán bonyolult dolgokkal kísérletezni.

Azért a Carl Sagan idézet igazán jól esett, de azt nem értem, miért nem lehetett két különbözőt betenni, miért kellett ugyanaz az elején és a végén is. 

Zene.

ne pókerezz a terminátorral mert sokkal jobban blöfföl nálad

Csak egy valamit akarok mondani. Nem szabad elhinni semmit amit "a mesterséges intelligencia mond (vagy csinál)". Ezek a dolgok mind be vannak programozva (bár most már lehet impliciten is programozni dolgokat, nem kell expliciten beírogatni a sorokat), amiről azt hisszük, hogy valamilyen módon a mesterséges intelligencia találta ki vagy átlagolta ki az emberi tudásból. Az a baj, hogy mostanában az a módi, hogy mindenki úgy akar eladni valamit, hogy ellenségképet alkot (na jó, a legtöbb terméket nem lehet így eladni, de vezetőket igen). A legviccesebb a mesterséges intelligenciában, hogy pont azok állítják be ellenségként azt, akik dolgoznak rajta, de ez mintha senkit sem érdekelne. És persze úgy tesznek, mintha a mesterséges intelligencia fel tudná találni a lépfene képletét anélkül, hogy beadnák azt neki. Azok, az entellektüellek, akik apokalipszist jósolnak a mesterséges intelligencia miatt, valójában azért teszik ezt, mert tudják, hogy számukra tényleg felér az apokalipszissel az, amikor a nép ráteszi a kezét az intellektuálisan hangzó bullshit termelés eszközeire. Nem véletlen, hogy csak bullshit gyártásra jó még a mesterséges intelligencia, pár lépés racionális következtetés után egyből kisiklik a lokomotív.

A legnagyobb pszichológiai hadviselési művelet részesei vagyunk, ezt nem szabad soha se elfelejteni. Ráadásul fogalmunk sincs róla, hogy a szövetségeseink valójában az ellenségeink. 

Demó. 

Zene.

AI.

a sárkányok teljes információs választási viadala az örök sötétben

Csak két kis mestint hír.

Az egyik, hogy a jótúb demonetizálni fogja a mesterséges intelligenciával készült jótúb vidiókat, nem tudom ezt miért lépik meg, de nem hinném, hogy csökken a jótúbon látható mesterséges intelligenciával gyártott vidiók száma. Max. valahogy megpróbálnak átterelni más platformokra is a szerzők, vagy több lesz a bújtatott reklám, aminek a bevételei nem a jótúbtól származnak, hanem valaki fizet értük. Azt sem hinném, hogy a nem mesterséges intelligencia alkotók olyan sokkal többet fognak ettől keresni, az AI még mindig gondolom elenyésző százaléka a napi jótúb termésnek. Az sem hinném, hogy ebből esélye lenne egy ellenplatformnak kinőnie, bár ki tudja, ha a mesterséges intelligenciával meg tudják oldani a kódolási és rendszergazdai feladatokat is, akkor talán van esély versenyezni egy bizonyos szintig a gúgellel.

A másik meg az, hogy Ilon megint rendesen belecsapott a lecsóba. Egyrészt pártot alapított, mert nem szereti, hogy még mindig nagy a költségvetési hiány (a republikánusok Reagan óta inkább csak szóban faragják) és gondolom a királycsinálási funkcióját papíron is szeretné megerősíttetni. Azért elég nagy fába vágta a fejszéjét, Amerikában nagyon trónok harca jellege van a politikának, a két tábor között óriási a szakadék, szerintem csak egyik oldalról tudna szavazókat elhalászni, amit az az oldal elég rossz néven fog venni, mert már így is óriási erőfeszítés fenntartani az egyensúlyt, ezért lehetne királycsináló, de nem hinném, hogy meg lenne benne a kellő finessz. Na de ami még érdekesebb, hogy kiadott egy új mesterséges intelligenciát, a grok4-et és persze nagyon jó meg nagyon okos (amit szerintem mindenki a saját felhasználási területe alapján kell eldöntsön, mert szerintem a nyilvános teszteket meghekkelik a nagy játékosok, bizonyára ha nem is tanítanak a teszt adatokon, legalább privát tanítási adatokat gyártanak a megfelelő mennyiségben, hogy mindig egyre jobb és jobb eredményt érjenek el, de erről persze nem beszélnek, mert már nem is írnak cikkeket, teljesen titkos a tanításról minden információ). Viszont ha felteszel neki egy vélemény kérdést, akkor azt csinálja, hogy az Elon éppen aktuális véleményére keres rá és azt mondja. Ez azért elég durva, nem hittem volna, hogy meglépi ezt, mindenesetre jó sok kérdést felvet a befolyásolásról és a politika és mesterséges intelligencia egybefonódásáról. Lesz itt még hadd-el-hadd.

Demó. 

Zene.

AI. 

28 years later (2025)

Mostanában eléggé rácuppantam erre a zombis témára, bár azt hiszem, leginkább a poszt-apokaliptikus témája miatt. Meg persze a klasszikus zombik csak annyira valósak mint Isten, semmi nem képes energiabevitel nélkül munkát végezni hosszú távon, legalábbis az ismert világegyetemben, szóval a zombiktól nem kell félni, a villámárvizektől, tornádóktól, sáskajárástól, szárazságtól viszont annál inkább, de ezekről ritkán készül film.

Szóval a zombis témát állítólag a film elődje (a 28 nappal később) megújította, amit én anno megnéztem (Danny Boyle nagy kedvenc, de még mindig a Trainspotting és a The Beach a kedvencem tőle), de annyira akkor nem értettem, hogy miben is új, mivel szinte egyáltalán ismeretlen volt számomra a zsáner. Most már értem, hogy az, hogy a zombik futva támadnak, meg az, hogy az ember még az apokalipszisben is a csúcsragadozó marad tényleg új gondolatok, de nekem, aki az apokalipszis oldaláról közelítem meg a dolgot, ez nem újdonság. No, ebben a filmben még tovább van gondolva a dolog, most már a zombiknak is enni kell, szaporodnak és elkezdtek differenciálódni is, bár ez már nem teljesen új dolog (a The Walking Dead is próbálkozott ilyesmikkel a vége felé). A zombis háttér előtt meg egy családi dráma játszódik le egy feleséggel aki beteg, egy férjjel, akinek ezt egyre nehezebb kezelnie és egy kisfiúval aki próbál evezni köztük és a zombivadászatba is lassan bele kell kóstolnia. Nem túl eredeti történet, de ebben a környezetben azért elég jól működik, valószínűleg normális körülmények között elég nehéz lenne fenntartani az érdeklődésem valami filozofizáló katyvasz nélkül, de itt minden sarkon leselkedik a halál, feldobja a történetet, bár azért azt nem nehéz kitalálni, hogy a főszereplőket nem fogják felfalni a zombik, mert a félénél újrakezdeni a filmet azért mégis elég vicces lenne.

Szóval elég tűrhető film, de ez talán keveset innovál a zombis témában, ezeket az ötleteket nagyjából mindenki megcsinálta már (kivéve a koponyatemplomot, de az régebbi ötlet, hogy az ellenséged az isteneddé válik és így internalizálod). Az mondjuk tuti, hogy eladta nekem a következő filmet. Most éppen beajánlott a jótúb egy vidiót a film végéről és hát érdekes. Mindenképpen érdekes lesz a metanarratíva. Persze, a Brexites felhangot nehéz nem észrevenni, de azért vicces, ha itt elmagyarázzák, hogy ez a film az emberiség jövőjéről szól amiben kénytelenek leszünk visszatérni a kis közösségekhez és feladni az ipari társadalmat.

Azért jó lenne, ha végre valaki azzal is kísérletezne, hogy a zombi vírus hasonlóan a veszettséghez heteken keresztül lappang, ott aztán lehetne drámázni a kis közösségekben. Esetleg olyan is jöhetne, hogy valaki megpróbálja az emberekbe átültetni a zombik genetikájának a nyerő részeit (pl. nem betegednek meg, gyorsabbak/erősebbek mint az ember, stb.). No meglátjuk.

Zene.

egy patkószög miatt az ország lelki egyensúlya elveszett

Nincs nagy kedvem blogolni, de ennek most pillanatnyilag az is oka, hogy jó dolgok történtek mostanában, amelyekről viszont nem írok, mert személyesek (az igazán jó dolgok mindig személyesek?). A külvilág viszont szép lassan a vesztébe rohan, de nagyon nem érzem magaménak, hogy minden kis botladozást dokumentáljak. De valamiről mégis kell írni, szerencsére a fejemben mindenféle gondolatok fogannak és halnak el, néha ha valamit érdekesnek találok és relevánsnak is a jelenre, akkor születhet belőle bejegyzés. Én még abban a fázisban vagyok, amikor nem riaszt el a fehér mező a képernyőn amit tele kell pötyögni, inkább arra kell koncentrálnom, hogy minél kevesebb karakter kerüljön oda, de valami gondolat is legyen a karakterek mögött. Hát igen, vannak annak előnyei, ha az ember csak hobbiból nyomogatja a gombokat, bezzeg amikor munkából kell nyomogatnom a gombokat, akkor jobban meggondolom a dolgokat és mégis mindenféle buta csapdába béfutok (lásd a játékom).

Szóval a mai gondolat az, hogy a vallások egy kicsit elrontották a dolgot, amikor felosztották a dolgokat bűnös és nem bűnös dolgokra. Mivel a vallás alapvetően antiimperialista (illetve a túlvilági impérium elsőbbségét hirdeti), ezért hyba volt az irigységet bűnnek titulálni, hiszen az a közösségi evolúciós kényszerként jött létre azért, hogy a földi impériumokat bedöntse. Mostanában a szemünk előtt dolgozik.

Demó.

Zene. Zene. Zene. Csajkovszkij. Zene.

AI. 

here's bolojohnny!

Na végre bejelentették a megszorításokat. Legalább nem kell több tévét nézzek, a következő évek úgyis a tüntetésekről fognak szólni és arról, hogy ki is a hibás. Az írott sajtó nem különben. Én ugyanakkor nem állok be a sorba, mert már régóta várom a válságot, na most itt lesz, szóval akkor lenne értelme írni a gazdaságról, ha kontrázhatnék. Nekem egyébként kicsit úgy tűnik, hogy egy ideig gazdasági növekedésről szó sem lehet, a tűzoltás az elsődleges szempont, aztán majd meglátjuk mikor kezdik lazítani a dolgokat, hogy növekedés esetleg szóba jöhessen (ami már a tavaly sem ment, sokkal jobb adókörülmények között, külföldi csodás fordulat nélkül sokáig esni fog még a román gazdaság).

Nemsokára vissza kell menjek dolgozni, véget ér a játékcsinálós hobbi, akkor majd előkerül megint a téma, hogy menni vagy maradni, vannak a csökkenő gazdaságoknak is előnyei, bár én nem vagyok az aki nagyon szeretne a zavarosban (vagy amúgy is) halászni.

Na, most már tényleg kellemes válságot mindenkinek! Remélem mikor kijövünk belőle, már megszabadulunk a fos politikai osztályunktól és a klientúrájuktól.

De az is lehet, hogy beindul a beszélőkém. A múltkori válságot az elején nagyon megszívtuk, akkor jöttem el az egyetemről, aztán amikor kezdtem a Gameloftnál dolgozni jól alakultak a dolgok, mert az okostelefonok éppen felszálló ágon voltak. Most csak a mesterséges intelligencia van felszálló ágon, talán még olyan melót is sikerülhet csípnem, bár állítólag már Kolozsvár is tele van szakértőkkel. Sosem lehet tudni mit hoz a jövő a blogban (se). 

Demó. 

Zene. Zene. Zene.

(innen).

filmek

Most is relatív hosszú a lista, megint a végére hagytam, szóval elmarad a nagy filozófia a M:I filmekről, amit akartam az elején írni. Fura, milyen gyorsan elvesznek a részletek, pedig mennyit dolgozhatnak rajta, hogy minden valósnak tűnjön. Van itt egy lecke valahol a plafonálódó haszonról a részletek kidolgozásában, de majd valamikor máskor fogok filózni ezen.

Mission: Impossible III (2006): Talán ez a legintenzívebb része a sorozatnak, itt még nincs poénkodás, csak akció. Egyből három helyre is be kell törni, a Vatikánba persze finesszel, talán ez a legjobb része a filmnek és vicces ahogy PSH saját magát pofozza a mellékhelyiségben. Az utolsó betörésre már vagy nem volt pénz, vagy a stáb is sokallta már a lövöldözést kisebb-nagyobb belső terekben, ezért itt inkább szaladt egy nagyot Mr. Hunt, talán ebben kezdte a hosszú szaladásait is, előtte csak rövidebbeket szaladt de itt azért vicces volt az a hosszú Shanghai szaladás, amit telefonon kapja az irányokat, hja, még nem volt gúgel mepsz. Nekem valahogy ez túl intenzív volt, nem igazán bejövős. Ja igen, itt távolodik el Mr. Hunt Mr. Bondtól a leginkább azzal, hogy a nőkhöz való viszonyát teljesen másképp képzeli el. Az, hogy ez hozzátesz-e a filmhez, jó kérdés, szerintem inkább csak virtue signalling, a sorozat többi részében is meg kell ezután jelenjen valamilyen formán a b neje, de egyértelmű, hogy csak mellékszál lehet.

Mission: Impossible – Ghost Protocol (2011): Ez viszont talán a legatipikusabb rész, látszik, hogy Brad Bird rendezte, aki animációban tette le leginkább a névjegyét. De talán ebben vezetik be azt, hogy nem minden sikerül elsőre, sőt, rengeteg technika megadja magát (főként Dubaiban), de aztán csak sikerül megoldani a problémákat. Itt van egyedül olyan jelenet, ahol a csapatban nézeteltérések vannak, talán ebben a részben jöttem rá, hogy valójában az egész M:I sorozat arról szól, hogy a filmek egymásra utalgatnak és egymást próbálják túlszárnyalni abban, hogy ugyanolyan témájú jeleneteket ki tud látványosabban megrendezni, vagy akár ugyanolyan csavarokat ki tud tovább csavarni. Ha pl. az előző részben volt egy nagy csavar a feleség identitásában, itt az egész IMF identitása csavarrá változik, mert ugyebár azt hiszik, hogy felfüggesztették, pedig nem is igazán, vagy valami hasonló. Igazából ezek a részletek már el is vesztek a fejemben, annyira értelmetlen procedurális baszkódás az egész. Viszont ami megmaradt ennek a résznek a végéről, hogy Hunt és a gonosz fickó mint Tom és Jerry kapkodnak egy táska után, amiben nem sajt van, hanem nukleáris töltetű ballisztikus rakéták indítását szolgáló készülék. Jó poén. Az is érdekes, hogy itt egyedül a női ügynök sarkára áll és miután meghódította az áldozatát, jól tökön rúgja.

Mission: Impossible – Rogue Nation (2015): Na itt végre bevezetnek egy igazán dögös ügynök nőt, aki képességekben Hunt megfelelője, de a motivációja a film során ambivalens, hogy igazi nemezis lehessen. Persze azért ha már így felépítik, akkor csak a jó ügyet szolgálhatja. Ez is olyan, hogy elmennek Casablancaba valami nagy adatcenterből ellopni adatokat. Miért lenne Casablancaban nagy adatcenter, ahol bizonyára a hűtés jelentős költséget jelent (és az épület gyenge pontja is, amelyen keresztül sikerül megoldani a védelmi rendszer hekkjét, egyébként talán itt jelenik meg az a gondolat, hogy a rendszerek összetettek és hiába kijátszhatatlan a fő rendszer, ha az alrendszere kijátszható akkor van esély feltörni)? Hát mert utólag van egy autós üldözés is és úgy tűnik, Tangierben sok autós üldözés van egyéb filmekben, akkor nálunk legyen Casablanca, ne csak az európai szűk utcákon rakoncátlankodjunk már. Na jó, szóval ennek a filmnek egyértelműen a bécsi operában zajló jelenetek a legjobb része. Ja igen, itt megjelenik egy új főgonosz, aki a következő részben is lesz, de én nem találom érdekesnek ezt a karaktert, de persze jó kis ellentéte Huntnak, mert ő egy gonosszá vált titkos ügynök.

Mission: Impossible – Fallout (2018): Na már belefáradtam ebbe, itt csak annyit fogok írni, hogy teljesen nevetséges az a helikopteres üldözés, nagyon nem tűnik senki úgy, mintha a helyzet magaslatán lenne és nem is igazán tudjuk, hogyan kéne egy ilyesminek kinézni a valóságban, azaz két polgári helikopter próbálja megsemmisíteni egymást, de az egyiken a fickónak van egy baromi nagy géppuskája. Nekem ez a rész nem igazán jött be. Végül nem mentem el moziba megnézni a 8. részt, ami valószínűleg véget vet az M:I filmek sorozatának, de a Tom Cruiseal készítetteknek bizonyára, mert 400 millió dodóba került és kb. annyit is hozott vissza, de a marketing még bizonyára ennyibe került, szóval az első rész lesz ami pénzügyi bukás.

Elevation (2024): Hát ez egy gyengécske disztópia, de én szeretem azokat, amikor jön valami és kiírtja az emberiség nagyját. Most éppen valami lények bújnak elő a föld alól, de valamiért nem akarnak 8000 lábnál magasabbra menni és itt abba is hagyom a történetet, mert nem túl bonyolult és hát persze minden rendszerben van valami hiba, amit itt a csaj talál meg a Fireflyból, ami igazán rendes tőle.

My Blueberry Nights (2007): Most láttam, hogy Wong mester készített egy In The Mood for Love 2001 rövidfilmet is, aminek nagyjából ugyanaz a témája, mint ennek a filmnek. Sajnos a Norah Jones-Jude Law páros messze nem olyan jó (legalábbis Wong mester irányítása alatt) mint Maggie és Tony. Valahogy ez érezhető az egész filmen, a történetek nem túl bonyolultak, de azért elég érdekesek, hogy fenntartsák a figyelmet, de valahogy mégsem áll össze valami többe mint a részek összege. Lehet, hogy valójában ritka az a keleti rendező aki át tudja ültetni a művészetét nyugatra, fordítva meg nem is tudok egyet sem (mármint, hogy nyugati rendező rendezzen jó keleti filmet keleti stábbal és színészekkel). No nem baj, a lényeg átjön, néha kell egy kis távolság ahhoz, hogy rájöjjünk, ki is áll hozzánk igazán közel.

Utopia Impusa (2010): Ez egy dokumentum film az átkos rendszerről, olyan vicces, hogy mennyire az a hangulat van benne, hogy ez biza vissza nem térhet, aztán meg itt vagyunk, éppen kibekkeltük egy rövid időre a visszacsúszást a másodosztályba, de ki tudja meddig tudjuk ezt csinálni. Nekem a pártkönyves rész teljesen ismeretlen volt, az abortuszos rész meg a legerősebb, a legközelebb, ha valaki hülyeségeket mond a neten, be kell linkelni a film jótúbos kalózváltozatát. (Mi mondjuk az hbon néztük). Remélem jó sok ilyen témájú film készül a következő pár évben, nehogy már a hülyeség miatt menjünk a pokolba, legalább a szabad akarat látszatát meg kéne őriznünk (bár egyébként a szabad akaratos könyv részei a magzat fejlődéséről nem ideális környezetben igencsak könnyen átvihetőek a román társadalomra). (yt)

Hostile Waters (1997): Jó kis tévé film ez egy orosz atom-tengeralattjáróról, amely Amerika partjaihoz közel végezte, 16 atomtöltetet hordozó rakétával és egy atomreaktorral a fedélzetén, 6000 méter mélységben. Kicsit elgondolkodtam most az iráni válság kapcsán, hogy nem lenne könnyebb ezeket a roncsokat megkeresni és "kimenteni" a szajrét, mint uránfinomítókat építeni meg miegymás. Ezek szerint nem, mert gondolom nem csak az én láttam ezt a filmet. Egyébként Rutger Hauer baromi jól játszik el benne egy baromi bátor de kicsit köpcös orosz tengeralattjáró kapitányt. A díszletek is nagyon jók, egyszerre tűnik vezérlő teremnek és konyhának egy komcsi blokkban, van ennek egy esztétikája, amit mindenki felismer, aki élt a kommunizmusban, de gondolom reprodukálni azért már nem olyan könnyű. Vagy fene tudja. Szóval nekem nagyon bejött ez a film.

The Walking Dead: Dead City (2. szezon): Nagyon széteső volt ez a szezon, nem egészen értettem a dinamikát, kicsit olyan volt, mintha az új stáb szerette volna valamilyen más irányba vinni a sétáló holtak témát de ellenálltak nekik (gondolom a színészek, meg a pénzemberek) és amit sikerült összefércelni abban nehéz megtalálni a lényeget. Lehet, hogy van benne, de nekem nem igazán jött le, az sem segített, hogy mondjuk a 7. részben azon megy a pampogás, hogy a Maggie és Negan párhuzamosan van rosszul különböző helyeken, de aztán valahogy mégsem lesz belőlük vacsora. Teljesen érthetetlen volt ez az egész rész, szerintem tiszta időhúzás volt a végső rész előtt, amiben szintén az volt, hogy Maggie hátbaszúrja Negant, de az nem hal meg, viszont Ginny, aki kicsit meghorzsolta magát valamiben, az meghal, mert elfertőződött a sebe. Persze Ginny amúgy is csak téblábolt az egész szezonban, pedig az előző szezonban érdekes karakter volt. Ja és itt végre sokat szerepel Maggie fia is, de ő is azon pörög, hogy utálja vagy szeresse az anyját. Na, szóval senki nem haladt az egyről a kettőre, de végül sikerült mindenkinek szinte meghalnia, szóval legalább ennyi. Ja, és voltak zombik, akik szív nélkül is mozogtak, szóval valahogy azt üzeni ez, hogy ők a fejlettebb életforma mint az ember, mert nekünk nem megy ez a trükk. Gondolom azért egy new yorki lakos legalább értékelte a helyszíneket (illetve gondolom azok rekonstrukcióit), mindenféle templomokban, múzeumokban és színházakban történik a cselekmény nagyja, néha meg irodaházakban, ez cuccos. Ha nem folytatódik ez a szál, én nem esek kétségbe.

The Substance (2024): Ezt idén már láttam, de most az HBO-ra is eljött és hát meg akartam mutatni E-nek. Most teljesen úgy értelmezem, hogy a test-öntudat dualitásról szól (direkt nem írtam lelket), de most ugyebár a szabad akarat ami szabad kapacitást uralja az agyamban. Erről nem is kell sokat filóznom most, ugyebár mindenki tudja, hogy test nélkül nincs öntudat, mégis minden kreditet az öntudat kap, pedig a test mennyit dolgozik, hogy jól menjenek a dolgok. Na de ha megutáljuk a testünket, akkor nehéz kimászni a galibából, a főhősnőnek nem is sikerül, de legalább megérti végül, hogy csak fel kellett volna nézni az égre és nem mindig előre menni.

Cruising (1980): Hát ezt a filmet a rendezőért és Al Pacinoért választottam, nem gondoltam, hogy ennyire explicit meleg téma lesz. Azt azért mindenképpen meg kell említeni, hogy ez csak egy szelete a meleg kultúrának, bizonyára a nagyja sokkal privátabban történik. Aztán meg mindenki beleszőheti a kurrens elképzeléseit a bűnről és bűnhődésről és igen, a szabd akaratról is, gondolom a vége azt sugallja, hogy ha valaki nagyon sokat foglalkozik gyilkosságokkal, akkor ő is hajlamos lesz rá, főként, ha éppen nagyon össze van zavarva. Hát nem tudom milyen visszhangja volt ennek a filmnek amikor megjelent, most azért jó nagy adag "a térkép nem a terület" elmélkedés kellett nekem.

Zene.