Zene.
AI.
Hehe.
Az tuti, hogy jó nehéz lenne felmérni az igazi kulturális hatását a dolgoknak, de ebben az esetben egy kicsit könnyebb a dolog, mert mindenféle digitális artifaktumokat is termel a játék, amelyeket már lehet számszerűsíteni, ha egyszer az ilyen listákat ezen digitális artifaktumok számolgatása alapján fogják készíteni, lehet meg fogunk lepődni. Aztán meg persze optimalizálni fogunk erre és akkor már nem lesz olyan vicces ez a játék, de egyelőre még nem tartunk ott.
Meghalt Sam Neill. Lehet nem úgy tűnik, de egyáltalán nem szeretem ezeket a bejegyzéseket írni, egyrészt a téma miatt, másrészt meg ugye nehéz kicentizni, hogy ki mekkora hatással volt az életemre. Sam Neill nem volt túl nagy hatással, de azért az Event Horizon című film amiben játszott, az mégis csak külön kategória a fejemben. Igaz, nem került be a top5 sci-fi listába, de az nem azt jelenti, hogy nem külön kategória a fejemben. Szerintem a legjobb horror film amit valaha moziban láttam, még anno Gyergyóban és tudom, hogy nagyon sokat filóztam azon, hogy mit is jelenthet az, hogy egy űrhajó akár a poklot is megjárhatja. Semmit, semmit nem jelent, kellett valami jó hangzatos történetet találni ahhoz, hogy vérben fürdő őrült embereket lehessen flesselni a képernyőn. Azt hiszem, a tudósokról alkotott képemet valamilyen szinten örökre meghatározta a karaktere. Szóval fogalmam nincs, hogy mennyi az annyi centi, de úgy érzem, elég.
Aztán persze láttam a Possessionban is, az zseniális, de hát az a film se fog soha felkerülni semmi kedvenc listára, hacsak nem írok egyszer egy olyan listát, hogy a külön kategóriák listája, de annak nem elég 5 elem.
Igen, jó pár szomorú halálhír volt mostanában, de nem akarom leírni őket. Remélem mindenki oda került, ahova a hite javasolta.
Végre befejeztem ezt a könyvet, már egy jó ideje olvasom, leginkább akkor húztam bele, amikor azon kellett filózni, hogy lesz-e nálunk valami nagy politikai fordulat. Leginkább a politikai fordulatok legvadabbika, a forradalmak természete érdekelt, de ez persze nem egy jó összefoglaló ilyen témában, bár a nagy októberi forradalommal kezd, amiről viszont kiderül, hogy csak egy napot tartott és akkor sem volt több némi összezördülésnél. De egyébként a címhez hűen Leninnel foglalkozik a könyv, nem a forradalmakkal, vagy akár a marxizmus-leninizmus kritikájával. Persze azért érdekes olvasmány, egy híres forradalmárról kiderül, hogy a forradalom része volt a legkönnyebb dolga, igazából az ölébe hullott az egész, leginkább a vezetők inkompetenciája élezte olyan szintre a helyzetet, amelyben akárki átvehette volna a vezetést, csak ígérjen valami hihetőt. Azt hiszem, mi ettől a helyzettől nagyon messze vagyunk, talán a mai világ felépítése ki is zárja a nagy éhezés lehetőségét, legalábbis Európában, az EU részeként. Ebben volt leginkább hasznos ez a könyv, hogy jobban megértettem a kontextust amelyben a nagy októberi forradalom lezajlott és persze húztam egy strigulát abba a rubrikába is, hogy igazán kis dolgokon is múlhatnak igazán nagy dolgok, ha már nagyon megbolydult a rendszer. Egyébként ez mostanában kezd egyre inkább a modus operandinak tűnni.
Annyit azért még érdemes megjegyezni, hogy Lenin 17 évig élt Nyugat Európában emigrációban, de egy gramm demokrácia nem ragadt rá, ekkor már a cár rendszerének a megdöntése volt a célja, de a demokrácia meg sem fordult a fejében, egyik diktatúrát lecserélte egy másikra, amiben ő volt a főnök. Egyébként értelmes fickó volt, aki szeretett az Alpokban túrázni, a hegyi tavakban meztelenül fürdeni, még szeretőt is tartott (az asszony tudtával) és miután hatalomra került, még egy komolyabb merényletet is túlélt és élete utolsó évében sorra kapta az agyvérzéseket és Sztálin még a cián kapszulát sem volt hajlandó odaadni, és persze ellenezte a személyi kultuszt, mégis ő lett a szocializmus személyi kultuszának az első és legnagyobb példája.
Nekem egyébként bejött a könyv, de nem tudom mennyire járult hozzá ahhoz az érzéshez, hogy nem lesz nálunk sem semmi nagy forradalom (persze kezdődhetnek azok demokratikus választásokkal is, mint ahogy az a másik jómadár kezdte), leginkább talán azért, mert nem élünk annyira rosszul, hogy az éhenhalás és a golyó általi halál között a golyó általi halál elég embernek szimpatikusnak tűnjön. Köszönjük meg a globalizációnak, ezt is.
Persze, ki tudja, ha jól értem, ő is igen obskurus figura volt, talán most is él pár hasonlóan obskurus figura zavarodott elképzelésekkel arról, hogy pont mi is a probléma a világgal, talán egy harmadik világháború után ők is színre léphetnek, de szerencsére azt nem sokan fogják megélni.
Ja, és azért lett Kommunista Párt a nevük (és persze utána a sok kis országban a másolatoknak, egészen amíg a kommunizmus meg nem ette önmagát), mert a német Szociáldemokraták megszavazták az Első Világháborút (és ma már megint mindenki szociáldemokrata). Tök vicces.
Egyébként meg értem én, hogy nem értek a közgazdasághoz, ahhoz meg pláne nem, ahogy Romániában csinálják. Amikor emelkedett az építőiparban a munkára kivetett adó és még az áfa is, mindenki sírt, hogy be fog omlani az egész, aztán meg szárnyal (legalábbis az építkezések Kolozsváron). Bezzeg az IT is sírt, hogy ártani fog az adóemelés, de legalább tartották a szavukat a legények, tényleg zuhan az IT (mondjuk lehet, hogy inkább az AI tőkeigénye miatt, nem kimondottan az adók tettek be, lásd Orékel). Szóval fölösleges az adatokat bújni, úgysincs semmi köze semminek a valósághoz. Talán a valóságnak sincs köze a valósághoz.
AI.
Zene.
