filmek

Ebben a hónapban több filmre került sor, a tévében hírek gyanánt választási műsor megy, ami nem érdekel, szóval könnyebb volt a választás. Csak most nincs nagy kedvem írni és megint az utolsó napra hagytam a véleményezést, ezért most csak egy-egy mondatra fogja futni.

The Walking Dead: The Ones Who Live (1. szezon): Ebben megtudjuk, hogy a sétáló sasok sorozat főhősei ugyanolyan hősek mint amikor legutóbb találkoztunk velük a képernyőn és persze megint megváltják a fél világot és még mindig ugyanúgy szeretik egymást is. Mondjuk bizonyára ha egy kicsit próbáltak volna újítani az alkotók, akkor koncolás lett volna a vége, szóval ez csak egy újabb bőr, szerencsére nem szándékoznak folytatni ezt.

The Regime (1. rész): Fáradtak voltunk amikor a néztük és pont a rossz ízű vicceket nyomták el a totalitárius rezsimekkel kapcsolatban, úgyhogy nem tértünk vissza hozzá, pedig Kate általában jól szokott muzsikálni. Ha valaki meggyőz róla, hogy ez jó cucc és azok is megértik ezt a világot egy kicsit jobban akik éltek is benne, még visszatérhetünk rá, de egyelőre kimarad.

Hannah and her Sisters (1986): Nekem nagy kedvencem Woody Allen, E. meg nagyon nem szereti, de ez a három film most neki is bejött valamennyire. Én sem láttam őket még. Érdekes, hogy a háromból ez a legsikeresebb, még szobrocska is járt érte, de szerintem ez a leggyengébb, a legerősebb a harmadik a sorban, inkább azért kellett volna adni a szobrocskát. Mondjuk maga Woody csak ebben szerepel, de az nem mindig dob sokat a dolgon, szerintem itt sem volt valami fontos szerepelnie, főként hogy csak a szokásos neurotikus karakterét hozza. Azért persze jó cucc.

Alice (1990): Ez azért jön be, mert annyira jól megragadja a modern élet depresszióját. Sajnos ebbe a világba egy zsáknyi csoda sem lenne elég, nem hogy néhány tasaknyi valázsszel. Na de persze el lehet gondolkodni rajta, hogy mi hiányzik és arról nem kell lemondani.

The Purple Rose of Cairo (1985): Ez nagyon bejött, kellő mennyiségű depresszió és metafizika van benne és nincs egy csepp üresjárat sem. Majd ha egyszer sikerül kipipálni a teljes Woody filmográfiát, szerintem benne lesz a top 5-ben számomra.

2012 (2009): Ez csak ilyen lazítós film, sokat menekülnek benne az apokalipszis elől, pedig nem tudják, hogy az igazi apokalipszist nem a természet okozza, hanem az ember. Ha jól emlékszem, a Bullet ezért kapott technikai oszkárt, mostmár kipipálva, még egyszer nem fogom megnézni, ha nem muszáj.

Stay (2005): Nekem leginkább azok a bizonyos vágások jöttek be. Annyira jellemzőek voltak erre a korszakra, amikor már jól ment a számítógépes grafika, de azért nem mindenki csinált még profi munkát. A történet igazából csak azért van ott, hogy legyenek jelenetek amelyek között átmenetet lehet képezni, a vége felé már nagyon nem bírták nem leleplezni előre a slusszpoént, de én nagyjából a film közepe felé már kitaláltam, hogy a kettő közül az egyik szereplő nem a valóságban él, valahogy nagyon a Mátrixot is juttatta eszembe, de már nem emlékszem miért. Kicsit azért kuriózum ez a film, de nem tudnám könnyen megfogalmazni, hogy kinek ajánlanám. Nekem azért bejött.

Fantastic Mr. Fox (2009): Anno ez is kimaradt, az Isle of Dogs után kicsit bonyolultabb üzenetre számítottam, mint hogy két láb rossz, négy láb jó, de egyébként szórakoztató animáció és elég egyedi a látvány is, ezért érdemes megnézni.

Hair (1979): Mikor lesz már, hogy háborúellenes filmeket kezdünk gyártani? Alig várom már. Egyébként ezt valamikor nagyon régen nagyon sokszor láttam, rokonoknak volt vidió kazettán, ha jól emlékszem, a beszéd magyarul volt, de az énekek angolul mentek. Egyáltalán nem volt meg bennem, hogy mennyire erős a drogok jelenléte a filmben, de eltelt vagy 30 év, mióta utoljára láttam. Az utolsó jelenet számomra az egyik legerősebb a filmtörténetben, ahogy vonulnak énekelve a csapatszállító repülőbe. Lehet, hogy nem sokan gondolják így, de én még mindig így gondolom. Most nagy szükségem volt erre a filmre, mert a világ elég elé van.

Fallen Angels (1995): Ez is kimaradt eddig, valamilyen csoda folytán. Pedig egy időben az általam frekventált hangulat-tumblikon nagyon erős jelenléte volt. Persze érthető, ez a film direkt úgy van kitalálva, hogy először csak a látványt érti meg az ember, meg talán annyi derül ki neki, hogy kik a főszereplők. Aztán a következő megnézéskor már az is kiderül, hogy nem teljesen párhuzamosak a történetek. Aztán valószínűleg kiderülnek az elsődleges motivációk. Aztán meg a rendszer, amiben mindenki betölti a szerepét. Kíváncsi lennék, egy átlagos hongkongi akinek bejött ez a film, hányszor nézte meg a moziban. Nekem valószínűleg egyszer sem fog összejönni, de azért még visszatérek rá idén, főként mivel egyre inkább úgy érzem, hogy inkább az ismert és szeretett filmek nézésére vágyom, mint arra, hogy valami újat lássak. Ez persze egyből bekerült a szeretett filmek kategóriájába, de hát Wong mester legtöbb filmjét még nem is láttam, de amit igen, az top listás nálam.

The International (2009): Ehh, Tom Tykwer is bejön (leginkább a Cloud Atlas miatt, de a Babylon Berlin is nagyon jó), meg persze Clive Owen és Naomi Watts is, de ez a film nagyon rossz. Talán ha egy kicsit távolságtartóbban kezelte volna a témáját és több időt szánt volna a világ bemutatására, működhetett volna, de így csak élő példa arra, hogy a bankoknál már csak a bankok meg holivúd együtt a rosszabb.

The Negotiator (1998): Nem volt olyan rossz, persze nagyon eljárt fölötte az idő, de hát nagyjából ez a sorsa az ideológia által vezérelt filmeknek, ha nyer az ideológia, buta egyszerűsítésnek tűnik, ha veszít, akkor meg lejárt lemeznek. Ha még nem tudjuk mi is lesz az ideológia sorsa, akkor meg csak nézünk, mint a moziban. Viszont ha valakit érdekelnek a 90-es évek álmai, az találhat benne némi csipegetni valót.

Oblivion (2013): Az a baj ezzel a filmmel, hogy nem tudták eldönteni, hogy sci-fi vagy akciófilm legyen belőle. Egyiknek sem túl jó, a két dolog itt egymással szembe kerül, nem is gondoltam, hogy ezt ennyire el lehet puskázni, csak még jobban bejön az Edge of Tomorrow ennek láttán. Talán én sci-fi rajongóként talán mégis kevésbé rossz szájízzel kapcsolom ki a gépet utána, mert legalább a látvány szép volt és volt néhány jó gondolat, pl. az, hogy akár a konyhaasztalról is le lehet vezetni egy háborút a jövőben, mert a jövőben a konyhaasztalok is intelligensek lesznek. Persze nem túl intelligensek ahhoz, hogy teljes szenzor lefedést, esetleg inerciális mozgásérzékelőket használjanak, de legalább jól mutatnak majd. Fontos ez is.

Zene. Zene.