A soha vissza nem térő 200. poszt

Na jó, szóval akkor most kicsit komolykodunk. Itt van a 200. bejegyzés több mint egy év kellett hozzá, hogy ennyi összejöjjön és még így is úgy érzem, hogy az átlagosan két napi egy poszt egy kicsit sok ahhoz képest, amennyi mondandóm van az utóbbi időben. De talán régebben több volt és akkor itt az ideje megvizsgálni, hogy mi is történt velem és a bloggal ennyi bejegyzésen keresztül. Na nem tényszerű felsorolás lesz, hanem inkább a fílingekre fogok koncentrálni. Úgy látszik, a bevezetők írásában nem sokat fejlődtem.

A lényeg az, hogy most eléggé másként viszonyulok a blogokhoz, főként a sajátomhoz, mint mikor elkezdtem ezt írni. Ez ugye evidensnek tűnhet, pedig nem az, hiszen tagadja, hogy egy év múlva akár teljesen vissza is változhat a régire ez a viszony. De persze valószínű, hogy csak tovább fog haladni a számomra ismeretlen úton.

A mostani viszony nyugisabb, mint az ami jó régen volt, régebben zavart, hogy nem tudom rendesen kifejezni a gondolataimat és mindig elsikkad a lé-lé-lényeg. Régebben zavart, hogy a dolgok hamar blog reprezentációt kaptak a fejemben, mintha az olyan fontos lenne a megértésük/megélésük szempontjából. Régebben nem akartam linkeket tenni, sem képeket, viszont hosszú és értelmes szövegeket akartam. Mindez már a múlt, megmaradt viszont az, hogy nem érdekelnek a blog látogatási statisztikái. Azon, hogy miért nem kommentelnek az emberek, néha még töröm az agyam, azt hiszem, túl személyes dolgokról írok néha, nincs mit hozzászólni, vagy ha igen, akkor azt könnyen érthetném félre és valószínűleg nem értékelném elégge. A vicces linkekre, képekre, videókra meg nagyon nincs amit szólni, elég egy mosollyal nyugtázni őket, egy igazival. Megmaradt az is, hogy nem akarok a munkámról írni, vagy legalábbis nem komolyan. A dolgok blogolási ingerküszöböt meghaladó természetét még mindig nem értem, azt sem, hogy miért teszek meg néha dolgokat direkt azért, hogy leírhassam a blogba és utána egyből elvesztem az érdeklődésemet a leírásuk iránt.

Jót tett, hogy éppen dübörög az erdélyi magyar blogoszféra, a webcafén szinte minden nap találni új blogokat és vannak érdekes tematikus blogok is. Olyan emberek is írnak blogot, akiket ismertem valamikor, de nem eléggé, hogy beszélgessünk, de néha bele lehet nézni a blogjukba. Már volt diákjaim is blogolnak, nem elég a buszmegállókban kerülgetni már őket. Valahogy lenyugodtam ettől a nagy virágzástól, megnyugtatott az is, hogy nem találtam új addikciókat, kivéve talán a Balettka blogot, de azon szerencsére nem kell sokat törjem a fejem, egyszerűen csak jó. Az is megnyugtató, hogy vannak érdekes blogok, de nincs időm egy fél bejegyzésnél többet elolvasni belőlük és nem dől össze a világ. Az is jó, hogy vannak gyergyói blogok is. Mostanában egy új blogból általában a főoldalon található képeket nézem meg és általában az első bejegyzés elolvasására futja, aztán jöhet a következő és ez így most jó.

Az is jó, hogy ebből mégsem draft lesz, hanem publish mindjárt, úgy látszik nem sikerült még kifejleszteni az átgondoltság készséget. Az is jó, hogyha egy hétig nem írok, Nándika nem vesz le az egologo-ról, az viszont nem jó, hogyha írok egy bejegyzést, akkor fél óra után az egologo öt percenkénti frissítésébe kezdek, hogy meglássam mikor kerülök be. Az viszont jó, hogy a bejegyzéseim nagy része átlagos, vagy az alatti kattintást kap. Az is jó, hogy elkerült az öt titok mém, amikor felbukkant a mi tájainkon is, beindult a káosz-processz a fejemben ami a titok zónából mintavételezett, de aztán nem kerültem sorra. Talán, mert nem érdekel senkit, ami jó, mert így nem kellett megfelelni senki titok elvárásainak, vagy talán mert így is eleget személyeskedem, az ilyennek igazából amúgy is a tematikus blogokban van értelme, hogy egy kicsit megmutasson magából is a blogger valamit a fő témájának ismeretén kívül, vagy esetleg mert akit még érdekelt volna is, félt, hogy milyen hülyeségeket fogok írni, én pl. meggondoltam volna, hogy kinek passzolom át, talán túl komolyan veszi az az ember.

A blog designja még mindig nem érdekel, az egyetlen szempont, hogy ne fárassza a szemet, de a zöld háttér és fehér szín kicsit durva lenne azért. Font dettó. Még nem is arhiváltam a bejegyzéseket, megnyugtató, hogy a google ügyel a hülyeségeimre.

Hogy mi lesz ezután, nem tudom, szerintem továbbra sem túl sok, most ugyebár nagy munkában kéne legyek és némileg vagyok is, de azért hajnali kettő tájban néha még marad energiám blog írásra is, szerencsére inkább webezéssel töltöm. Egyszer viszont csak belefogok valami alternatív blogolási módba, legalább egy kis kísérletezgetés erejéig, annyit mondhatok, hogy nem lesz ennyi helyesírási hiba benne, de ez még nagyon a jövő zenélye.

Aki idáig eljutott, annak egy kép valamiről, ami tényleg ér 200-at:

Valami kell a 199. posztba is

Hallgassatok Princeton Laptop Orchestrát, mert jó.

Diótörő és Apocalypto

Ma megnéztük a Diótörőt és mivel nem voltak valami sokan, bevágódtunk az első sorba a jobb oldalon, mert csak négyen ültek. Balettet nézni is más az elsősorból, nem csak operát. Nagyon tetszett az egész élmény, pedig nem tudtam olyan nagyon magára az előadásra figyelni, mindenféle interpretációkon törtem az agyam. Vicces volt, ahogy a hópelyhek táncánál egy nagy adag mű hót leszórtak a zenekar nyakába. Amióta én láttam utoljára, újrarendezték, nekem a második felvonás háttere jobban tetszett a múltkor, igazán meseszerű volt a palota oszlopokkal és a lenyugvó nappal, most valami absztraktabb virágminta van, amire ráadásul rávetítenek még több virágot. Viszont a koreográfia mintha jobb lenne, jobban össze vannak kapcsolva az egyes táncosok részei, kicsit olyan úniós fíling, a diótörő és a lány nem marad magára egy percre sem. Igazából azt sem tudom, a balettben mi számít rendezésnek és mi koreográfiának, de tudom, hogy tetszik amit látok. Általában tetszeni szokott. :)) Voltak bakik is, de azokról nem írok, nem vagyok én újságíró. :))

Megnéztem az Apocalyptót és tetszett, micsoda véletlen, ugye? :)) Tetszett a történet egyszerűsége, a dzsungel és a város közti kontraszt, a kevés duma és szinte semmi magyarázkodás és egyéb filmes utalgatások. Kicsit véres volt, de szerintem elfogadható, lehet, hogy megfelel az egykori valóságnak, lehet túllő rajta, de szerintem mivel elkerülte a különösebben nagy művészkedés a véres jeleneteket, elfogadható. Meg amúgy is elkerülte a művészkedés a filmet, vagy fene tudja, lehet annyira ott van, hogy észre sem vevődik, ez a jó fajta művészkedés. A dzsungelben nagyon otthon volt a kamera, minden jól kijött, nem volt az a túl sűrű az erdő, nem látszik a főszereplő érzésem mint néha, lehet jópár fa látta kárát, amíg felállították rendesen a kamerát. :) Azt nem egészen értem, miért kellett a fehér embert is bevinni a dologba a végén, kerek lett volna a történet nélküle is, de ennyi megengedett. Egyébként meg tényleg tetszett az egyszerűség ami az egész filmre jellemző. Tetszettek az emberek is, meg hogy nem angolul beszéltek, kicsit túl szép volt a fogsoruk, de nem bánom. :) Kicsit persze hihetetlen, hogy ilyen jól bírta magát a gyerek, többet futott a filmben mint egy átlag amerikai egész életében, de hát na, szívós gyerek volt és legalább nem vérzett a végén ötven sebből, külön plusz pont azért, ahogy a főnökkel elbánt. Nekem kimondottan tetszett a feleség vonala is, a kettejük mentális kapcsolata. Kíváncsi lennék, mire gondolhatott miközben ott üldögélt pár napot?

Igazából egy csomó mindenen gondolkodtam a film alatt, pl. evolóción. Ez az emberke is hozzájárult, hogy én egy ilyen jó testbe születtem ami már kibírt kemény 26 évet annak ellenére, hogy nem sokat törődöm vele. Meg aztán, ha éppen nem hanyatlott volna az azték birodalom, akkor lehet, hogy nem is sikerült volna meghódítani őket és akkor most egész más világ lenne. Hmm, most nincs kedvem ezekbe tovább belemenni, szóval engem elgondolkodtatott, pedig nem is vagyok gondolkodós kedvemben. :)

Ja, és nekem valahogy a kettő összekapcsolódott ma este, a Diótörő és az Apocalypto, mindkettő a mozgásról szól valahogy. :))

mestint + egyebek

Régebben találtam egy könyvet, ami főként a mesterséges intelligencia pár alapkérdésével foglalkozik, de úgy általában a tudományos módszerekkel is, az egészet persze játékosan és elég lazán és érthetően, le is tölthető. Könnyű olvasmány bárkinek és talán megvilágíthat egy-két dolgot. Érdekes, hogy elég sokat foglalkozik az áltudományokkal és vallásokkal is, úgy látszik, mostanában már muszáj ezekkel is foglalkozni (az intelligens dizájn sokat van emlegetve :)).

Norvig kitette a googleresearch blogra a 2006-os év legjobb előadásait náluk, amik mind meg is tekinthetőek, sajnos nem volt még időm megnézni nagy részüket, viszont az első pont az a Sebastian Thrun videó, amit én is linkeltem még régebben, tényleg nagyon vicces és érdekes.

Mivel mostanában ugye hoztam pár Second Life hírt is, hát itt az újabb nagyon fontos, ugyanis opensource lett az SL kliens, azaz valószínűleg beindulnak lassan a grafikus fejlődés útján ők is. Ha az ember nézegeti a flickren az SL képeket, lerí, hogy van mit fejlődni, érdekes lesz nyomon követni. Egyébként egész érdekes képek is vannak, érdemes néha rákukkantani.

Ja, és két nagyon jó linerider klipp: 1 2

Csárdáskirálynő

Anyuék feljöttek Kolozsvárra ma. Egy egész mikróbusz indult otthonról, szinte kizárólag a blokkunk lakóival, hogy megnézzék a Csárdáskirálynő bemutatóját, ugyanis Bóni grófot Galló Ernő alakította, akivel egy blokkban laktunk otthon (meg ugye osztálytársam is volt, dicsekedjek egy kicsit én is :))). Mi is elmentünk és nagyon tetszett az előadás és Ernőke nagyon jól játszott és hát érdekes is volt az egész, azt hiszem, egy kicsit túlontúl is élveztük a játékát, ami persze érthető és helyes. És persze amúgy is jó volt minden és valahogy nagyon jól ment most az játék a népeknek, láttam már operettet több szótévesztéssel és hidegebb érzelmekkel. Nekem nagyon tetszett. Négy embert számoltam a volt osztályunkból, jöttek autóval is sokan, szinte két sort töltöttünk meg :))). Meg aztán olyan jó volt, hogy itt voltak a szüleim.

Traviata

Ma reggel még nem gondoltuk, hogy este megnézzük a Traviátát. Szerencsére lett rá idő és elmentünk szerencsét próbálni, hátha lesz még jegy, esett is. Az opera oldalbejáratánál ahol a jegyeket is lehet venni, egy idősebb házaspár azzal fogadott, hogy kell-e nekünk jegy, mert ha igen, akkor van nekik és bevisznek. És bevittek az oldalbejáraton és én csak habogni tudtam, mert ugye románul is kellett beszélni. A második sorban szinte szélen volt a helyünk, ilyen közelről még sohasem néztem operát. Kicsit megváltozik ilyenkor az élmény, lehet nézni a zenészek hogy élik meg a dolgot, az énekesek arcáról mindent le lehet olvasni, lehet számolni a lélegzetvételeket, a letekintéseket a súgóra, most vettem először észre, hogy egy énekes rossz sort kezdett énekelni, de szerencsére az első szótag után észrevette. Nagyon élveztem, semmi perc alatt vége volt. És persze már amikor leültünk, kezdtem gyanítani, hogy magyarok a jótevőink, néha magyar szavakat szegmentált ki az agyam az éterből de arra gondoltam, hogy csak nagyon szeretném, hogy azok legyenek, de mire megkezdődött az opera, már biztos voltam a dologban. És mivel magyarok vagyunk, el is bénáztuk a kapcsolatteremtést, elmúltak a szünetek anélkül, hogy beszélgettünk volna, kicsit furcsa volt pár lépésre álldogállni az egyébként eléggé kongó előtérben és azon gondolkodni, hogy menjünk-e oda megmondani, hogy mi is magyarok vagyunk. Aztán a harmadik szünet végére úgy intéztem, hogy világos legyen számukra is, hogy magyarok vagyunk és akkor beszélgettünk egy percet. Aranyos emberek voltak. A rendezés is új volt, amire én emlékeztem, az puritánabb, de néhol erősebb (az utolsó felvonásban főként) volt, Violetta viszont maradt a régi, szóval már csípőből ment neki.

Ja, és szinte négy éve szintén a Traviátán sokkal jobban kezeltem a kommunikációt, akkor ismertem meg Kicsit. Hogy mennyire voltam akkor szerencsés, azt még az idő eldönti. :))))

Sadako Shikami

A Second Lifeban mostmár stripper szolgáltatásokat is igénybe vehetünk, például a fent nevezett hölgytől, aki a weboldala szerint azért választotta ezt a munkát, mert otthon szeretett volna maradni a felcseperedő kislányával. Drukkolok neki. Vajon a másnaposságot is fogják egyszer implementálni a virtuális valóságban?

Dolgok

Nem emlékszem hogy valaha megéltem volna ilyen meleg telet, mondjuk örvendek neki, de csak olyan helyre fogunk menni nyaralni, ami minimum 100 méterrel tengerszint felett van. Indokína és Indonézia teljességgel kizárva.

A 339-es labor belépett az Európai Únióba, itt szoktam 4 órát tartani és jó gyenge gépek voltak. Ma amikor beléptem, rendesen meglepődtem. Sok inches (minimum 19, de kicsit furcsák az arányai) lcd monitorok, 3 gigahertzes P4-ek, dvd író, 300 gigás vinyó amiből a rendszergazdák nem csíptek le semmit, mondjuk csak fél giga ram, de akkor is és 7300 le-s geforce 256 rammal. Bár van a monitorokon difuzor, sajnos nincs bekötve, ezért demónézés nem nagyon lesz, de nem hagyhattam ki egy kedvenc Byterapers demómat nem lefuttatni rajta.













Persze diákok is voltak, remélem utólag is beleegyeznek, hogy felkerültek a blogra, a monitorok nem ellenkeztek, de őket (is) tessék csodálni. :)













Khm, khm, letöltöttem az Inconvenient Truth című dokfilmet, de miután kiírtam, le is töröltem megnézés nélkül, kellett a hely. :)

Volt egy nagyon erős srác az osztályunkban. 5-8-ban sokat fociztunk a szünetben teniszlabdával és ő általában bakancsban rohangászott és nem nagyon kímélte az emberek lábát. Egyszer megelégeltem és direkt belerúgtam, erre ő visszarúgott, szerencsére felemeltem a jobb lábamat és így a bal lábamon az alsó lábszár izmát kapta el. Besántikáltam, beteget jelentettem és hazamentem egy napra (be jó is volt, simán lehetett akkoriban még beteget jelenteni, nekem el is hitték, de nem nagyon éltem a lehetőséggel). Eszembe sem jutott, hogy megmondjam az oszinak. Nagyon ritkán éjjelente nyilall egyet a bal lábam és megébredek rá.

További rulez jótúb videók. 1, 2.

Final Fantasy őrület

Kis történet

Leheléknél voltunk szilveszterezni Székpatakon. Jó volt.

De más haladta meg a blogolási küszöbömet.

Itthon a Keli Kongóként régebben ismert üzletben vásároltunk ezt-azt, vajegy órája. A kasszánál a lány a számológépbe rosszul ütötte be az árakat és 96 ezer lejt hozott ki, ki is fizettük persze számlát nem kaptunk, de ezt már megszoktuk, szóval mentünk pakolni a cuccokat be a zacsiba, amikor rájöttem, hogy ennél azért többet kellett volna fizetni, mentünk is vissza és talán a lány is megindult már, hogy elnézést kérjen, de rosszul adta össze. Erre összeadta mégegyszer és most 230 ezer lej körül jött ki, kivonta belőle a 96 ezret és boldogan, hogy igazság lett téve, kifizettük és eljöttünk, vásároltunk más helyen tojást és itthon jutott el az agyacskánkig, hogy átvert, ugyanis az árú otthon összeadva csak 150 ezer lej körüli árral rendelkezett. Szóval lazán megvágott minket szinte egy százasra, ami nem olyan nagy pénz, csak éppen fáj, hogy pont otthon csinálják ezt velem. Tévedésről azért nem kéne szó legyen, mert másodszor mág igazán oda kellett volna figyeljen, amúgy sem tudom, hogy üthet mellé ennyit, hacsak nem minden árat másként ütött be. Meg aztán, ugyanezt a stratégiát követik a feketéző pénzváltók is. Szepádrá.

Még jó, hogy nem írtam meg, milyen jól érzem magam itthon.