Metabloggin

Olvastam egy érdekes cikket a fiatalokról, akik arra használják a netet, hogy magukról írjanak (azaz bloggerekről, myspacerekről, facebookerekről, stb). Szóval nem csak én nem kapom a helyem, ez megnyugtató. Ugyanakkor elgondolkodtató az a társadalmi átalakulás, amelynek tanui vagyunk, az emberek bizonyos szempontból sztárokká, politikusokká váltak, vigyázniuk kell az online megnyilvánulásaikra, mert felhasználhatják ellenük. És az sem igaz, hogy nincs szégyenérzetük, csak megtanultak élni vele. Ha jól belegondolunk, itt Erdélyben még nagyobb a káosz, mert itt (és szűkebb környezetünkben) a politikusokat nem is vonják felelősségre, csak az egyszerű embereket, szóval nehezebb megtalálni az egyensúlyt. Szóval el kell fogadni, hogy online élünk, de meg is kell tanulni együtt élni ezzel. Nagyság és parányiság egyszerre van ebben jelen, mert lehet, hogy akár harmincan is olvassák ezt, viszont más szempontból csak harmincan, ezért kinlódom egy fél órát ezen a poszton, próbálom rendszerezni a gondolataimat, hogy harmincan olvassák, akikből maximum 1-2 ember fog kommentálni, azokat is ismerem már. Sajnos ez a valóság, a blog ugyanúgy börtöne az elmének, ahogy más értelemben felszabadítója. Nehéz elfogadni néha, hogy ilyen szűkre szabták. Ugyanakkor nem hinném, hogy jobban érezném magam egy nagyobban és keményen megdolgozni érte aztán végképp nem akarok. Itt legalább többnyire én válogatom a képeket a falakra.

Mostanában nem tudom, mit írjak. Magamról nincs kedvem, másról jót nem nagyon van amit, rosszat nem akarok, meg amúgy sem történik semmi olyan, ami 5 percnél tovább foglalkoztatna és igazából sem Basescu sem Gyurcsány nem érdekel igazán, szerencsére megengedhetem ezt magamnak. A munkámról nem akarok, egyrészt nagyon keveseket érdekelne, másrészt szégyellném magam előtt, hogy milyen keveset mozdítok naponta. A sceneről fáj a szívem írni, hogy nem csinálom, csak nézem a demókat, azt is csak időközönként. A filozofálgatásba (olvasd nyüszögés) nagyon belefáradtam. Érdekes módon mindig összejön egy-két bejegyzés. A Time megválasztott engem is az év emberének és én mind azon filózok, hogy hogyan tudnám véglegesen bezárni a blogot. Vicces, hogy nem vagyok erre képes, persze tudom, hogy bármikor letörölhetem, vagy szünetre rakhatom, de valahogy nem tudok hinni ebben. Az az igazság, hogy bár a megoldást még mindig nem tudom, mostanában egyre jobban megy a blogokból való kiábrándulás. Persze bizonyos embereknek valószínűleg addig fogom olvasni a blogját, amíg írják.

Milyen lesz az, ha a blogolás lesz a normális, ha valaki nem blogol, az azt jelenti, hogy komoly rejtegetni valói vannak, talán titkosügynök? Milyen lesz az, ha senkit sem fog igazán érdekelni, ha valaki feltesz egy meztelen fotót magáról, mit fog Paris és Britney kitalálni? Hogyan alakítja a blogoszféra a keresőrendszerek találatait, elvileg a blogokban levő linkek egy kis leírással kiegészítve sokkal hasznosabbak lehetnek, mint akár a puszta tematikus linkgyüjtemények is, hiszen a blogoszférából jó sok kontextust le lehet hozzájuk halászni? Szerintem érdeke a Googlenek, hogy ingyenesen tartsa a Bloggert és a többi blog szolgáltató is hasznos adatokat bányászhat, ha tud. És a legemésztőbb kérdés: mikor fog Nándika újra blogolni?