szombat, november 01, 2025

a novemberi éghajlatváltozás a blogon


November lett. Novemberben van a születésnapom és a blog születésnapja is, idén lesz 20 éves, én meg 45. Gondolkodtam, hogy talán meg kéne ünnepelni, azzal, hogy minden nap írok bele. Mondjuk az nem igazán szokott sikerülni, hogy igazán minden nap íródjon bejegyzés, de mondjuk össze tudok dobni 30 bejegyzést talán (egyszer-kétszer még időzítettem is régebben, de igazából kit csapok be ezzel és amúgy is, az jó, amikor úgy telik el egy nap, hogy nem ülök a számítógép elé). Főként most lehet csak ilyen mesterséges intelligenciával készült képekkel is megtölteni (a szövegnek tényleg semmi értelmét nem látom, nem hajtok a megtekintésekre, amúgy is, gondolom amikor növekszik a megtekintések száma, akkor csak valamilyen internetes bot szánkázik a blogon).

Egyébként nem az a baj a blogírással, hogy túl igényes lennék vele. Kicsit olyan ez, mint a táncolás amikor senki nem látja. Én tudom, hogy szinte senki nem látja a blogomat és aki látja, az sem szól be, mert gondolom jobb az neki úgy, vagy esetleg akár egyet is ért bizonyos dolgokkal. Jó lenne, ha olyan lazán tudnám venni a táncot mint a blogírást. De ez a vonat valószínűleg jó időre elhagyta az állomást. Inkább azért nem írok, mert rossz kedvem van egy nap, mert túl sokat foglalkoztam a jövővel, vagy a játékommal, egyik sem áll jól és hyába olvasok valami optimista hírt, nem tud felvidítani. De ebben a hónapban megpróbálom komolyan venni, hogy minden napra oda kell figyelni, hogy ne legyen annyira borús, hogy blogot se írjak. Amúgy van néhány dolog amit le akarok írni, talán most akkor veszem a fáradtságot és leírom őket.

Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy idén kerül a legtöbb bejegyzés a blogba, mondjuk a májusi elnökválasztás rendesen megnyitotta a csapot, remélem azért hasonló komolyságú dolgot nem kell feldolgoznom ebben a hónapban. Leginkább filmekről, zenékről és játékokról lenne jó írni. Na meglátjuk, hogy jön össze.

Link, az lesz dögivel, mindenféle butaságra. :)

Demó

Zene. La Muralla Roja. Zene.

Drónos

AI. AI. AI.

Japán.

DOTT

Hoppá

Chungking Express (1994)

Végre hozzánk is elérkezett (talán már pár éve) az a divat, hogy kultfilmeket is játszanak a mozik, hetente legalább egyszer. Most a művész moziban került sorra ez a film, ami az egyik kedvenc szerelmes filmem. Nem is emlékszem, hogy mikor láttam először ezt a filmet, szerintem valamikor a 2000-es évek elején valamilyen filmtett filmklubban még a tranzit házban. Akkoriban nagyon bele voltam zúgva a keletbe, koreait is tanultam az egyetemen (persze az infó mellett), a zen buddhizmus kínai mestereinek tanításait olvastam (igaz románul, ez egy extra akadály az 1200 év és az idegen kultúra mellé), végre sikerült animéket is beszerezni (főként E-től, még a bentlakási hálózaton is csak a GITS volt az egyetlen) és megnézni őket. Azt hiszem, akkoriban volt a kelet őrültségem csúcspontja, nem csoda, hogy nagyon bejött ez a film, meg két másik is, ami szerepel azon a toplistán, meg persze egy csomó más keleti film, amikhez akkoriban kezdtem hozzájutni (és amelyekből néhány még mindig a megnézendő listán van, pedig az idő vasfoga már tuti megette a cédéket amire fel voltak írva, még egy szegedi hallgatói ösztöndíj alatt is kunyeráltam filmeket Sekigaharatól).

Aztán valahogy a keletőrültségről lejöttem, meg a filmekről is valamennyire, de a filmek most megint nagyon kezdenek érdekelni, amióta leírok néhány gondolatot is a filmekről, úgy érzem, kezd megváltozni a hozzáállásom a filmekhez, de erről most nem fogok értekezni.

Oda akartam eljutni, hogy valahogy a keleti filmek, meg a keleti érdeklődés összekapcsolódott úgy is, hogy mindkettőt úgy éreztem, hogy segít megoldani egy kirakóst, ami a keleti emberek gondolkodása. Akkoriban nekem úgy tűnt, hogy nagyon más szabályok szerint élik az életüket mint mi és úgy tűnt, mintha ők jobban csinálnák. Ez a véleményem is változott, de ez sem a témája ennek a bejegyzésnek. De az mindenképpen fontos, hogy a keleti filmek részét képezték annak a rendszernek amit meg akartam érteni, szóval mindig is úgy tekintettem rájuk mint valamilyen kirakós puzzle amiben minden pillanatnak meg van a helye és ha összerakom a puzzlet akkor lehet egy olyan kép is előtárul amit a filmben amúgy nem lát meg az ember. Ez a dolog csak erősödött azóta, amióta a wikipédiát is kezdtem bújni a filmekről infókat olvasni és amióta rátaláltam arra, hogy a jótúbon is van rengeteg ember aki elemzi a filmeket, azóta méginkább rácuppantam a puzzle kirakásra, de leginkább csak keleti filmek esetén érdekel igazán, a nyugatiaknál úgy érzem, jogom van saját vélemény kialakítására, de a keletieknél mindig gyanús, hogy talán csak én nem ismerek valamilyen szokást vagy történelmi eseményt, ami megmagyaráz bizonyos érthetetlen attitűdöket, esetleg cselekedeteket.

Ezt a filmet olyan sokszor láttam már, hogy természetesen nem lep meg semmi benne, de attól még átérzem az érzelmi hullámvasutat amin átmennek a szereplők és szerintem ha mérni tudnám az érdeklődésemet, az is minden megtekintésnél más és más ábrát mutatna. Most pl. úgy ültem be a moziba, hogy mivel eladtak minden helyet, ezért megpróbálom az első sorból nézni, amiről én mindig úgy gondoltam, hogy nagyon rossz ötlet (a legutolsó hasonló élményem az a republikában volt amikor a második sorból néztem a The Beach-et, az nem volt a legideálisabb). De csalatkoznom kellett, a művész moziban elég kicsi a vászon, a teremnek nincs lejtése, az első sor elég messze van a vászontól, szóval talán a legideálisabb helyről néztem. Az is meglepett, hogy az emberek arról beszélgettek, hogy még nem látták ezt a filmet. Arról gondolkodtam, hogy szeretném-e én is "elfelejteni" a filmet és új szemekkel nézni és hát nagyon nem. Nem emlékszem, hogy milyen volt először látni, de szerintem ez a film mint a jó bor, megért bennem, egyre jobban tetszik, pedig már ismerem az ízét, de mégis szeretem és mindig felfedezek benne valami újat. Egyébként nem hinném, hogy nagyon sokszor láttam volna, szerintem olyan 10 körül van az ahányszor láttam, de lehet, hogy csak 5 és a többi fílinget úgy szedtem fel, hogy valami iszonyatosan nagyot megy ez a film (és még nagyobbat a Fallen Angels) bizonyos netes szubkultúrákban, mint pl. a vaporwave.

Mivel már lassan két hete láttam a filmet, most nincs is igazán sok mit írnom róla, csak két gondolat maradt meg azóta is. Az egyik, hogy az elején van az a szójáték, hogy a fickó nőjét May-nek hívják és ő eldönti, hogy ha május 1-ig nem találkoznak, akkor véglegessé válik az április 1-i szakításuk. Tudom, hogy a keletiek igencsak rá vannak cuppanva a szavak kiejtésének erejére (most már azt is tudom, hogy ez az ősvallásból származik, amikor még hittek a szavak erejében, hogy távol tartsa a gonosz szellemeket), de nekem ez leginkább egy olyan jelzésnek tűnik, hogy ebben a filmben az asszociációk inkább csak játékosak, nem kell mindenben az élet értelmét keresni, volt May, nincs May, van May (a hónap).

A másik meg, hogy a két történet váltásakor egyértelművé teszi, hogy a két történet egymást követi időben (ugyanis összefut Takeshi Faye-el, aki akkor kezd a gyorskajáldában), de ugyanakkor az első részben néha megjelenik Faye, pl. amikor veszi a nagy Garfieldet. Szóval ez azt mutatja, hogy az idő igazából összegubancolódott a film alatt, azaz megint azt jelzi, hogy nem kell túl komolyan venni a dolgokat. :)

Végül meg, mint utólag kiderült, ezt a filmet akkor ütötte össze, amikor az Ashes of Time-ot vágta és pihenni akart, szóval kicsit ebből is jogosnak érzem, hogy talán itt mégis arról van szó, hogy nincs rendszer, csak ötletek vannak és abból összeállt magától valami jó kis film, talán éppen azért ilyen jól, mert elengedte a mögöttes tartalmat. (talán ezért is olyan kibogozhatatlan nekem a Days of Being Wild, mert ott meg minden a mögöttes tartalomról szól, de legalább a melankólia bemutatását jól kimunkálta ott).

Na de amikor legközelebb megnézem, szerintem megint fogom keresni a kis utalásokat, mert pihentető játék ez is, amikor nem a világ bajain kell gondolkodni, hanem azon, hogy Faye-nek tényleg kellett egy év gondolkodási idő, miután széttúrta Tony életét, vagy ez is csak egy kisded játék volt?

Legalább ide van bőven jótúb vidió amit linkelni lehet. Pl. ez. Vagy ez.

péntek, október 31, 2025

filmek

Megint a végére került az írás, bele kell húzni. Mostanában azon gondolkodom, hogy érdemes-e még az utóbbi évtizedben készült filmeket néznem, én le tudnék mondani róluk, de E-t untatja a régi filmek ritmusa, az ami nekem meg leginkább bejön. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt... 

Upload (mind a 4 szezon): Ez a sorozat a tudat feltöltéséről szól, azaz amikor egy ember személyisége egy számítógépben él tovább, mert ő már meghalt. Régóta ismerős számomra ez a gondolat, de valahogy sosem arra gondoltam ilyenkor, hogy a tudat a való világgal továbbra is tartaná a kapcsolatot, inkább a virtuális világban élné a kiterjesztett lehetőségekkel teli létezését. Szóval ilyen szempontból meglepetés volt, mert itt az van, hogy egy fickó autóbalesetet szenved és feltöltik, mert a nője gazdag és a családjának van már feltöltési kvótája, szóval előre fizették az emlékek lementését és aztán magát a szkennelést is. Utána meg amolyan "hosszú távú kapcsolatban" vannak, telefonon beszélgethetnek, sőt, a nő bele tud bújni egy ilyen hacukába amivel az egész testére kaphat érzéseket, a fickónak meg persze minden valóságosnak tűnik. Közben meg van egy hiperkapitalista világ odakinn és persze a virtuális világ is olyan mint a mostaniak, minden extráért fizetni kell, de azért vannak bugok amiket fel lehet fedezni és ki lehet használni. Nekem nagyon nem mondott sokat sem a feltöltésben rejlő lehetőségekről, sem a kapitalizmus jövőéről, de azért jó volt nézni ezt a sorozatot, mert legalább olyan ismerősek voltak a problémák és persze van egy csomó geg, amit olyanoknak szánnak, akik már megismerkedtek ezekkel a gondolatokkal, sőt, akár mondhatnám, a játékprogramozóknak (egyet lelövök, szóval egy élő csaj aki csak virtuális szemüvegen keresztül csatlakozik be a virtuális világba (ez a leggyakoribb mód) belöki a fickót a vízbe, mire ő is belehúzza őt, szóval ketten úsznak ott a virtuális vízben, mire a csaj megjegyzi, hogy de ugye tudod, hogy én nem vagyok vizes, de (azon túl hogy a fickó is csak virtuálisan vizes, hisz nincs már fizikai teste) a valóságban ilyenkor az történik, hogy a csaj úszó mozdulatokat tesz az irodában ahonnan bejelentkezett, azaz szárazon úszik, ami egy gyakori bug a számítógépes játékokban ahol gallyra megy az animáció állapotgépe és nem detektálja, hogy szárazföldön kolbászol már a karakter (valahogy így)) (na jó, lelövök még egy poént, legalábbis amit én viccesnek találtam, a virtuális világban magának az olvasás aktusának sok értelme nincs, sokkal gyorsabban lehet integrálni direkt az információt a személyiség reprezentációjába). Szóval nekem nagyon bejött, alapvetően kellemes ismerkedés ezekkel a gondolatokkal és persze van benne jó sok kapitalizmus kritika is (ami azért duplán vicces (és egyben gyanús is), mert az Amazon pénzelte a sorozatot) és bár számomra nincs benne sok új gondolat, azért mégis érdekes látni azt, ahogy mások elképzelik ezt a potenciális jövőt.

Outlander: Blood of my Blood (1. szezon): Ezt a sorozatot csak úgy random módra kezdtük el nézni, azt hittem, hogy valami jó kis kosztümös történelmi sorozat lesz, hát mondjuk az is, csak éppen egy időutazás is van benne. Közben kiderült, hogy valójában egy Outlander című sorozat spinoffja, ami mostanában ér véget és 8 évadot ért meg és abban is van időutazás és ez a két főhős szüleinek a történetét meséli el. Leginkább azért egy szerelmes történet Skóciában, szóval ha valakit érdekel ez a két dolog, akkor érdemes lehet nézni. Nekem egy kicsit bő lére eresztettnek tűnt és gyakran azon gondolkodtam, hogy mennyire valósak az attitűdök, de hát bizonyára akkor sem illett mindenki beskatulyázni. Szóval nem egy nagyon nagy durranás, de azért nyugis cucc és elmegy kategória, de ennyi háttér információval már a kérdés inkább az, hogy miként keverednek ki a bajokból az emberek, nem az, hogy kikeverednek-e?

The Ministry of Ungentlemanly Warfare (2024): Ez egy Guy Ritchie film, de már eléggé modorossá vált, arról is szól az egész, hogy modorosan elmond egy valós szabotázs történetet a Második Világháborúból, arról a fickóról, aki részben James Bond inspirációjául szolgált. Sajnos a wikit böngészve kiderül, hogy azért messze nem volt ekkora a bumm-bumm és a fickó még ugyanabban az évben meg is halt, szóval igazából nem egészen csoda, hogy az utóbbi 80 évben más nem vitte vászonra a történetét. Nekem azért bejött a film, a háborús filmeket alapvetően szeretem, de lehet, hogy ehhez a zsánerhez túl szuperhősös, a szuperhősös zsánerhez meg túl világháborús, ezért bukott.

Heir to an Execution: A Granddaughter's Story (2004): Ez egy dokfilm, ismerős volt a történet, hogy egy zsidó házaspárt kivégeztek, mert atomtitkokat juttattak a Szovjetuniónak, de a részleteket már nem tudtam. Ez az ő történetük, az unokájuk által elmesélve, a végére kiderül, hogy valószínűleg tényleg juttattak bizonyos információkat, de az igazából sokra nem volt jó, Fuchs sokkal jobban csinálta és ő megúszta pár év börtönnel, mert Angliában kapták el. De ez a házaspár úgy tűnik fel, mint akik igazán hittek a szocialista ideálban és akik annyira szerették egymást, hogy hajlandóak voltak meghalni egymás ideáljaiért és bár az atomjaik már szétválaszthatatlanul összekeveredtek az összes többi holt ember atomjaival, a hitük még mindig él.

Cube (1997): Nekem ez annó kimaradt, gondolom 97-ben nagyon ütött ez az absztrakt világban a játék a halállal, mára már nincs nagyon sok látnivaló itt, de azért egyszer megéri megnézni. Az kimondottan tetszik, hogy itt még nincs olyan társadalmi ítélkezés mint a Saw-ban, nem modell állampolgárok a résztvevők, de nem is azért kerültek be a játékba, mert valaki ítélkezne felettük, bár bizonyára azért nem teljesen véletlenül kerültek oda, de ez nincs igazán kifejtve. Most, hogy így belegondolok, a Saw kapja be amiért felült erre az igazságosztó vonatra.

Gandahar (1987): Imádom a francia animációkat, ahogy a kis pénzből egyedi stílust tudnak csinálni, ez jó kis sci-fi is, első látszatra nem is túl bonyolult a történet, második látszatra meg csak egy kis időparadoxont kell feloldani. Az alapötletek mára kánonná váltak, nem is biztos, hogy eredetiek. Nekem mindenesetre nagyon bejött az egész világ és a látvány, ennél több nem is kell egy animációban. Azt hiszem, nem is láttam Laloux mester másik két animációját, bár lehet, hogy a 90-es években voltak a román tévében, még amikor a szerzői jogok tisztelete a kommunista éthoszt követte, mindenesetre meg kéne nézni őket. Aki szereti a sci-fit és az animációt, annak kötelező darab.

Conan the Barbarian (1982): Erre sem emlékszem, de lehet, hogy láttam. Sokat nem filóztam róla, az biztos, de jó kis film, jó kis menekülés a jelen sivatagából egy fantázia sivatagba, ami mégis érdekesebb (leszámítva a mesterséges intelligenciát). Vicces, hogy mennyire időszerű a vallási vezető problematikája, csak ma már senki nem fog kardot és szabdalja szét a fals istenek híveit. :)

Challengers (2024): Nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz ez a film, a vágás sokat segített abban, hogy a főszál ne üljön le egy megszokott sablonba, hanem legyen egy kis feszültség abban, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, ahogy. Azt azért nem hittem volna, hogy korhatáros film lesz ebből, nem azt a kort éljük, amikor ez már beleférne, de nem is hiányzik annyira belőle a korhatáros jelenet, elég perverzió az, ahogy az emberek szenvednek a sorsukban, ha jó, ha rossz az. Azért ha lenne egy hasonló film a 80-as években, megnézném, a mesterséges intelligencia adott is néhány ötletet, majd ha sorra kerülnek, jelentkezem. :) (egyébként a Personal Best (1982) című film jött ki a topra, nem is hallottam róla és nem is úgy tűnik, mint amit könnyű felhajtani (ha az embernek nincs tuittere, nyahahaha)).

The Walking Dead: Daryl Dixon (3. szezon): Carol és Daryl még mindig írtja a zombikat, úgy volt, hogy ebben az évadban Angliába vándorolnak, de csak egy résznyi Anglia fért bele, mert hát bezárkózni a halállal sosem egy jó ötlet. Szóval Spanyolországban kötnek ki és hát ott éppen a monarchia megerősítésén dolgoznak egyesek, de a szabadság szerető amerikaiaknak ez (meg egy pár más dolog is) nem fér bele. Egyébként nem rossz a történet, csak egy kicsit sablonos, de az mindenképpen értékelendő, hogy legalább annyira szereplő a spanyol táj és az emberek mint Carol és Daryl és ez elég frissességet hoz, hogy megérje nézni. Azért lassan kifut a dolog, a következő lesz az utolsó évad, remélem lesz valami nagy csavar a végén, mert már kezd kifáradni a zombi világ.

Collide (2016): Hát ez elég gyengécske volt, gondolom Anthony Hopkins és Ben Kingsley vitte el a költségek nagy részét, magára a filmre nagyon nem maradt sok. Az volt az igazán meglepő, hogy már mennyire belém égett az, hogy az amerikai filmekben ugye mindig visszalőnek, itt talán ez az egyetlen stika, hogy a főhősnek nincs fegyvere, szóval ő nem lő vissza (igaz, őt sem érik a golyók, mint a többi igazi főhőst), ez egyébként ebben a filmben nem egy érdekes variáció, hanem egy fájdalmas mulasztás. Van benne sok szép autó, amelyek nagy része azért nem tör össze, bizti nem fért már bele a költségvetésbe. Nem ajánlom, még lazításnak sem, valami mást kellett volna megnézni, mert ez nem éri meg a másfél órát.

The Mask (1994): Ez viszont baromi jó kis lazító film, kellett nekem most az életembe egy kis bohózat. Így a végére elfáradtam a gondolatok szavakká formálásában, de az azért mély gondolat, hogy a tökéletes maszk mégsem annyira tökéletes, mert ki akarna egy műanyag izét csókolgatni. Bizonyára bele lehet fáradni ebbe a filmbe is, de nekem többször meg kéne nézni, hogy elérjek oda.

Zene. Zene.

szerda, október 29, 2025

a lelki békéhez a nagy nemzeti parkolóház mögött vezet az út


A napokban avatták fel az új ortodox katedrálist Bukarestben, ami egyébként állítólag a legnagyobb ortodox katedrális a világban. Eléggé középkori tempó, de hát ha itt tartunk, akkor itt tartunk, kár a szekeret ütni ha nem húz a ló. Egyébként remélem, valami jó is kisül a dologból, ha kinéznek a honatyák a parlament ablakán és meglátják a katedrálist, hátha nem lopnak és hazudnak olyan sokat. Mostanában nagy haszna lenne ennek. Kezdhetnék mondjuk azzal, hogy nem parttalan vitákat folytatnak, hogy mit jelent az igazságosság a minimálbér növelésével kapcsolatban, hanem készítenének egy tanulmányt a hatásáról és az alapján döntenének, hogy emelik vagy sem. Aztán vitázni lehet a modellről, de legyenek végre a döntések számokkal alátámasztva, amelyekre később is lehet hivatkozni.

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI

Tron: Ares (2025)

No, ez már egy ilyen poszt-igazság film. Jól bemutatja a mai világot, a nagy cég igazgatója tart egy bemutatót amelyben meggyőzi a jelenlevőket, hogy milyen vagány minden, de mikor azok elmentek, széthullik minden, tehát egy nagy blöff az egész addig amíg meg nem találják a titkos kódot. Aztán az egész film a titkos kód kereséséről szól, de igazából csak a látvány számít, mert ahogy végig gondoljuk a dolgokat, az egész szétesik. De akinek tetszenek az autós üldözések és a bunyók az megtalálja a számítását. Én sem hittem, hogy mondanak valami okosat, úgyhogy nem fogom azt mondani, hogy csalódtam, ilyen már ez a jelen, ha érdekes gondolatokra vágyik az ember, nézzen régi filmet, ami most megy, az csak nyúlós rágógumi.

Az azért érdekes, hogy szerintem az előző film, a Legacy jobban is nézett ki (a csajok fehér latexben nagyon dögösek voltak) és jobban is szólt (valahogy jobban illik a Daft Punk ehhez a világhoz mint a NIN). Sajnos abból sem emlékszem már semmire a sztoriból.

Minden a reprezentáció és az én reprezentációimba a számítógép működéséről nem férnek bele ezek a bunyós programok.

Zene

vasárnap, október 26, 2025

formálisan csavarodjunk bééééé


Van itt egy jó kis podcast magyarul a mesterséges intelligenciáról. Szegedi Krisztián a meghívott, aki formális bizonyításokra akarja használni a most népszerű módszereket, ha sikerül neki, akkor azzal tényleg nagyot dobhat a területen, mert végre világos lesz, mire képes a rendszer és mire nem (egyelőre).

Az is nagyon érdekes, hogy ő sem meri már kimondani egyértelműen, hogy minden szép és jó lesz, de azért reménykedni lehet. Megállni sajnos nem, ezt is el kéne magyarázni.

Ma hallottam, hogy Hinton azt mondta, hogy lát némi reményt arra, hogy a szuperintelligencia ne nyírjon ki minket, ha valahogy elérjük, hogy anyai szeretetet érezzen irántunk. Hogy ezt mennyire gondolja megvalósíthatónak, azt nem tudom, de ha formálisan definiálja az anyai szeretetet, akkor majd használhatják Krisztián módszerét arra, hogy olyan mesterséges intelligenciát definiáljanak ami kielégíti azt. 

kedd, október 21, 2025

erős várunk nékünk a fészbuk


Ha ma már dohogtam egy kicsit, akkor még dohogok egy kicsit.

Szóval nehéz volt nekem felfogni, hogy miért olyan szar híreket nézni a tévében, vagy olvasni onlájn mostanában. Nem tudtam megérteni, hogy miért van annyi hülyeség, egyszerűen ellenőrizhető gyakran, hogy amit mondanak az hazugság, vagy legalábbis csúsztatás. Aztán rájöttem, hogy valójában az a baj, hogy a hírek az átlagos fészbukozó közösségre vannak kalibrálva, hogy belőlük maximális érzelmet és kattintást/kommentet hozzon ki. Szóval másoknak is ajánlom, ha úgy érzik, valami nagyon nincs rendben a hírekkel, akkor tudhatják, hogy a hyba nem az ő gépükben van.

(Tisztelet a kivételnek. És hagyják már abba a szabály erősítését, mert már nagyon unalmas.) 

Zene

ha eljön a Xizatz Haderach


Utálom a mostani híreket olvasni. Mégis miről olvassak? A magyarországi zseni nem érti, hogy az egész rendszere rossz irányba megy, minden amit csinál csak rontja az eredményét a jövő évi választáson. Az amerikai zseni nem érti, hogy azzal, hogy szétveri az ország neki nem tetsző részét és elidegeníti a szövetségeseit, saját magát gyengíti, szerintem teljesen racionális lesz Kína részéről, hogy amikor eljönnek a következő elnökválasztások és a legmegosztottabb és legkimerültebb lesz az ország, akkor végre odacsapjon (mondjuk azért jó kérdés, hogy hova? :))) (és sajnos még abban sem bízhatunk, hogy a kínai gazdaság és haderő olyan papírtigris lesz, mint egyesek akik hasonló módon kalkuláltak az utóbbi időben). A román triumvirátus meg (mert valljuk meg, az udéméré csak a budipucolási munkákra van befogva) azt nem érti, hogy szöszmötöléssel igazi problémát nem lehet megoldani és most igencsak igazi problémába eveztek minket. Annyit érnek el, hogy tovább szaladunk a levegőben és nagyobbat zuhanunk majd amikor tényleg elfogy a svung. Azt remélik, hogy a svung még kitart három évet, de én nem hiszem ezt.

Szóval ilyenkor minden más elkezd érdekelni. Például most a kommunizmus Romániában. Pl. van ez a príma cikk Csaucseckuról. Két dolog amit a legérdekesebbnek találtam benne: az első, hogy ő is kemény nacionalista vonalat képviselt, amivel sikerült megerősítenie a hatalmát az elején, a másik meg, hogy 1971-ben 1 milliárd dollár volt az államadósság, 1975-ben 5 milliárd, míg 1981-ben 11 milliárd dollár volt. Sajnos a cikk szerzője nem tartotta fontosnak odaírni, hogy ez mennyi is volt a gdp-hez viszonyítva, de szerencsére van egy honlap, ahol vannak gdp adatok 1970-ig visszamenőleg (mondjuk kicsit gyanusak, mert mondjuk 1980-ra 36.2 milliárd dollár nominális gdpt tüntet fel, a wikipédia pedig 46.1-et). Mindenesetre az első honlap adatai szerint a gdp (milliárd dollárban) és a tartozás zárójelben: 1971: 15 (6%), 1975: 22.8 (22%), 1981: 44 (25%). Románia 2024-es adóssága még nincs teljesen kiszámolva, de olyan 54% körül lesz. Nem semmi, hogy a komcsik a 70-es években mind 10% körüli gazdasági növekedést hoztak össze az adósság megnégyszerezésével, igaz, a 80-as évekre meg szinte növekedés nem jutott, de hát meg kellett építeni a világ második legnagyobb épületét és vissza kellett fizetni minden adósságot. Azt hiszem, a jelen megértéséhez elég lenne megérteni a komcsi rendszert, lassan már abban sem lehetünk biztosak, hogy akkor hazudtak többet.

Zene. Zene.

vasárnap, október 19, 2025

a gondolatbombák célba juttatásának triádjáról


Mivel a blog szerkesztése kicsit átalakult az utóbbi időben, gondoltam leírom mi a spíl.

Szóval én akarok is meg nem is gondolatokat közölni itt. A jövőbeli magammal és a jelenbeli másokkal is. Most éppen ennek a módja háromféleképpen történik. 

Először mindig a szöveget írom meg. Sajnos általában a félkész gondolataimat érzem elég érdekesnek, mire elkészülnek, meg is unom őket, ezért elég széteső a szöveg, ha több lábon is kell álljon, egy pár mindig lemarad. De ez engem nem nagyon zavar, mert ha az alapgondolat átjön, a részleteket gondolom később is újragenerálhatom, lehet javított változatban, amikor úgy érzem, hogy a leglényegesebb gondolat átment, utána már csak szenvedés írni és nem is bírom túl sokáig. A témákat nincs mit részletezni, van amit elkerülök, a mesterséges intelligenciáról még nem találtam meg az érthetőség és a terjedelem közti egyensúlyt, a politikából és a gazdaságból szeretnék kiszállni és többet írni játékokról és könyvekről, de ehhez játszani meg olvasni kéne többet, de sajnos a tuitter még mindig rabjául tart.

Másodjára készül a kép, ez most friss jövevény, de elég szórakoztató, néha anélkül is szórakozom vele, hogy felkerülne a blogba, de ezzel sem eleget. Elég vicces mód belelátni a gépek agyába. Általában azért nem feszegetem sokat az intelligencia ládát, ha nagyjából az van a képen amit kértem, azzal megelégszem, persze a kérés az a szöveg valamilyen projekciója arra, amit elképzelek, hogy a gép még meg tud csinálni. Mindenesetre ez direkt jó poén, hogy valami olyan képet készítek, ami alátámasztja, vagy (ritkán) szembemegy azzal amiről írok. Mostanában főként geminit használok, de ha dob a grok valami nagyot, váltanék vissza.

Harmadjára keresek mostanában valami zenét is, néha találok valami relevánsat, néha a zene átvezető lenne egy másik bejegyzéshez, ami aztán nem készül el, de leggyakrabban miközben szinte egész nap megy a jótúb, ha valami megtetszik és meg akarom őrizni kontextusnak, akkor egy üres bejegyzésbe elkezdem gyűjtögetni a linkeket. Néha sok felgyűl, mert találok relevánsabb zenei társítást az aktuális bejegyzéshez, pl. most is. Mindenesetre az biztos, hogy évek múlva jó megtalálni néhány jó hallgatnivalót és néha még az akkori elmeállapotom felidézésében is segít. Sajnos a demókkal kezdtem hadilábon állni, a 201x-es években keveset láttam és bár most bejönnek amiket nézek, mindig ott van a gondolat, hogy biztos lehetne valami relevánsabbat is találni, ha tudnám hol keressem. Na de nemsokára véget ér a játék és bármilyen korból tehetek demót és visszatérnek megint a 90-es évek, meg a mostani csodák.

Utoljára, amikor már teljes a zűrzavar a fejemben, készül a cím, de ekkorra már nagyon nincs szerkesztői energiám, az első zavarodott gondolat lejegyzésre kerül. A szép kerek gondolatok nem valók címnek, azok unalmasak. Nagy ritkán a cím van meg először és ahhoz írom meg a bejegyzést, de ezt nem jelöltem meg semmilyen módon, kíváncsi lennék, hogy valahogy ezt az információt vissza lehetne-e állítani a jövőben?

Ezen kívül még egyéb (főként jótúbos) linkek is bekerülnek, hátha valaki (esetleg én a jövőben) érdekesnek találja őket.

Demó

Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene. Zene.

AI. AI.

Tim Minchin az életről.

Storm

Hehe.

Oh shhhh.

Drónos

Equilibrium (2002) a hivatalos jótúb filmcsatornán, lehet csak beállítási probléma, lehet nálunk is kezdik elérhetővé tenni a filmeket.