Ebben a hónapban sem néztük valami sok filmet, bár azért ha a sorozatokat órára kiszámoljuk, akkor azért jó pár film kijönne, na de mindegy is, most így jött ki a lépés. Egyébként mivel úgyis lassan jótúb link gyűjtemény lesz a blogom, ha valamely film véletlenül bejön jótúbon is egy jó kis zenés montázs formájában, akkor azt is beteszem a véleményem végére linkben, sőt, még a régebbi filmekhez is hozzáadok ilyen linkeket. Ez azért jó, mert legalább a film látványára lesz egy példa, némely filmeket csak azért nézek. Filmes jótúberek kritikáira egyelőre nem linkelek, mert bár sokan vannak és jók is, az már értelmezés kérdése és gyakran sok érdekes dolgot lehet megtudni belőlük, ez a lista leginkább mégis az én véleményemet akarja tükrözni annak a hónapnak a végén amikor közzé teszem. Tudom, hogy nem a legokosabb és körmönfontabb a véleményem, de azért mégis csak az enyém valamennyire, de valószínűleg ha valamilyen jótúber kritikája alapján nézek meg egy filmet, akkor lehet linket is teszek mégis.
Excalibur (1981): Na ez rögtön egy példa az előzőekre. Már régóta tudtam erről a filmről, de valahogy még sosem került terítékre, de most végre igen. Nekem nagyon bejött, persze leginkább a látvány. Természetesen teljesen nonszenszek azok a páncélok az Arturi korban (kb 500 Kr. U.), de nagyon jól néznek ki, szóval kit érdekel? Nagyon tetszik az is, ahogy elkomorodik az egész történet, mert hát Arturka története elég komor, bár nekem mindig is a Sárkány és papucs fog róla először eszembe jutni. Azért remélem, hogy egyszer egy végtelenül okos mesterséges intelligencia összerakja, hogy az Artur története hogy épült be az európai ember tudatába, mert az tuti, hogy a mostani történeteink sem különböznek sokat a vezetőinkről, még ha úgy is tűnik, hogy mi választjuk őket és nem a kard a kőben. Most akkor ajánlok is egy igazi kritikát is erről, meg van egy jó kis összeállítás is rá az Oh Fortuna-ra, ami szerintem már volt linkelve régebben is blogban, de hát jó cucc (yt).
Dune: Prophecy (1. szezon): Eddig eszembe se jutott, hogy az ifjabb Herbert munkássága után érdeklődjek, azt hallottam, hogy elég gyenge. Na ez a sorozat az ő munkájára alapszik, sok újdonságot nem vezet be, de azért elég érdekes mégis a történet amit elmesél, mégpedig a Bene Gesserit kialakulása és megerősödése. Gondolom kicsit szívták a fogukat az alkotók, hogy úgymond "női" témája lesz a sorozatnak és az most nem népszerű, de úgy látszik az ármánykodás mindig jól áll és mivel a mesterséges intelligencia most nagyon népszerű téma, reméljük tolják még egy ideig. Az azért elég vicces, hogy a dzsihád szót nem merték kiejteni amikor a gépek háborúját emlegetik. Na mindegy. Szóval nekem eléggé bejött, mert a történet elég csavaros, a látvány elég pazar és én amúgy is nagy Dűne fan vagyok, meg hát értékelem azt is, ha olyan vezetőkről van szó, akik a saját maguk okozott káosz jóslatára építik az identitásukat, de legalább finesszel kavarják a szart. Simán átmegy azon a teszten, hogy inkább élnék-e abban a társadalomban mint a miénkben.
Possession (1981): Isabelle Adjani legjobb alakítása, egyesek szerint, tényleg elég ütős cucc, de azt azért nem állítanám, hogy értem, miről is szól. De azt is elhiszem, hogy kb. ezt csinálja az ember agyával, ha elveszít valakit akit szeret. Szerencsére a rendező túlélte a válását, nem úgy, mint a szereplői. Azért nekem nagyon bejött, mindenképpen érdemes megnézni aki szereti az olyan filmeket, amelyben egy kicsit megbuggyan a világ vagy a főszereplő és nehezen eldönthető, hogy melyik kezdte.
Song to Song (2017): Nekem kicsit az volt az érzésem, mintha Malick azon kísérletezne, hogy egy teljesen új filmes nyelvet találjon ki, amolyan analóg nyelvet egy digitális világban. Nekem nem jön be, szerintem a történetekben jó az, ha az idő nem lineáris, a vágás igenis megteremtheti az összefüggést ott ahol elvileg térben és időben nem függnek össze a dolgok, csak narratívában. Az sem igazán jött be, hogy az emberek belső monológja inkább elmondja az érzéseiket ahelyett, hogy kifejeznék a színészek azokat (mert képesek rá, ez nekem a legnagyobb fless, hogy az emberek képesek szó nélkül is kommunikálni komplex érzéseket és információkat, bizonyára sok százezer éven keresztül tökéletesítettük ezt a képességünket, míg a nyelv megszületett, de sajnos legtöbbünkben nagyon elsorvadt ez a képesség, de kellő gyakorlással elő lehet hozni). És még egy jó kis tragédia vagy katarzis sincs benne. Persze lehet, hogy valamikor majd zseniként fogják kezelni, de engem ez a film nem győzött meg. A Thin Red Line az bejött, de már nagyon régen láttam és ott inkább filózott a főszereplő az élet értelméről a halál árnyékában, ha jól emlékszem. Kíváncsi lennék, hogy ez a film azoknak jön-e be inkább akiknek nincs belső monológja, vagy azoknak, akiknek van. Az én belső monológom mindenesetre nem ilyen. Ja igen, nekem a sok zenész cameo abszolút nem adott semmit hozzá a filmhez.
The Good Place (1., 2. szezon): Régebben gondoltam, hogy leírom egy-egy film miért került kiválasztásra, de általában nem túl érdekes ez a történet, vagy olvasok valamit a neten, vagy egy barát ajánlja (szerencsére még ez sem ritka). Ennél a sorozatnál viszont egészen vicces a dolog. Van egy programozási nyelv, a Janet, amelyet figyelgetek, mert tud valamit, amit csak kevés szkript nyelv tud (futás közben kimenteni a rendszer teljes állapotát). Nemrég volt egy új verzió és kicsit kolbászoltam még az oldalukon és ott láttam, hogy a nevét a The Good Place nevű sorozat Zsanettjéről kapta, szóval gondoltam megnézem milyen sorozat is az és hát egyből megtetszett az ötlet. Nos, ez talán az egyik legokosabb sorozat amit valaha láttam, tele van mély filozófiai gondolatokkal és még a humora is bejön. Abszolút ajánlom mindenkinek aki szeret kicsit filozofálni azzal kapcsolatban amit néz. És most le fogom lőni a poént, mert egy kicsit én is akarok itt filózni és nincs kedvem nagyon kontextus nélkül tenni ezt, szóval ha szándékodban áll megnézni ezt a sorozatot, akkor ne olvasd tovább. Én szóltam. Szóval a lényeg az, hogy egy csaj (Eleanor) meghal és bekerül a jó helyre, ahova csak nagyon kivételes emberek kerülnek, nyugodtan azonosíthatjuk a Mennyországgal, legalábbis úgy ahogy az amerikaiak elképzelik. Rajta kívül még van három főszereplő, de az első szezon végére kiderül, hogy valójában a rossz helyen vannak, csak a konstruktőr kitalálta, hogy fizikai kínzás helyett inkább érzelmi kínzással próbálkozna és úgy gondolja, hogy ezt a négy főszereplő tudná a legjobban csinálni egymásnak. De persze az emberek inkább egymásba szeretnek, meg megpróbálják egymást megmenteni (az egyik alak filozófia tanár, ő tanítja a többit arra, hogyan kell jónak lenni). A leginkább vicces és filozofikus dolog abból származik, hogy az a világ meg a miénk nagyon hasonló, a hely egy unalmas amerikai kisvárosnak tűnik, a dinamika az amerikai társadalom dinamikája, stb. Na, most elfáradtam, nem is akarok már annyit írni róla, mindenesetre nagyon jó cucc, még az is lehet, hogy többször meg fogom nézni ezt a sorozatot, mert én személy szerint nagyon sok irányba el tudom vinni a történetet, persze új irányokba nem, de talán ha a meta szintet is kezdem érteni, akkor sikerül (az alapszint az mondjuk az, hogy olyan kérdéseket boncolgat, hogy jó-e az, akinek maga a jó tevés a célja, nem igazán az, hogy segítsen másokon, ilyen kérdésekkel van tele a film és erre simán rá lehet húzni egy meta szintet, hogy maga a szabályozás és a megértés milyen szinten érthető és elfogadható). Lehet, hogy ez lesz a kedvenc sorozatom minden időkre. Még van két évad amit nem láttam, remélem nem szúrják el.
.jpg)