szombat, augusztus 02, 2014

hír

A Nuance (Kurzweil alapította, beszédfelismeréssel foglalkozik, szinte az összes licenszelt ipari rendszer nekik köszönhető, sok milliárdot ér elvileg, de lehet, hogy a deep learning forradalom elviszi, de az is lehet, hogy meglovagolják és végre eljön az emberi szintű beszédfelismerés néhány éven belül) bejelentette, hogy új pénzdíjas versenyt szerveznek, ami megpróbálja jobban megközelíteni az emberi intelligencia szöveges mérését. Ugyebár a Turing teszt megdőlésére senki nem számított ilyen hamar, nem is igazán tartja a tudományos világ relevánsnak, de azért nem szabad tagadni se a teszt jelentőségét. Egyrészt jó kis sajtó volt, felvetett néhány érdekes kérdést, mutatott néhány ügyes megoldási módszert nehéz feladatokra és Turing nevét emlegetni amúgy is mindenkinek illik, akinek kicsit több köze van a számítástudományhoz, minthogy a Facebook szekerét tolja, kívülről. Sajnos túl nagy haszna lesz egyelőre annak, hogy megdőlt a Turing teszt (már ha egyáltalán megdőlt), de ha valaki egy nehéz feladatot kell megoldjon egy olyan térben, ahol emberek jelenlétére kell számítani, lehet átgondol néhány alternatív stratégiát. Mint pl. azok a mérnökök, akik a kórházi általános szállító robotot nem látták el kezekkel, hanem hangszóróval és ember felismerővel, akit meg lehet szépen kérni arra, hogy nyissa ki az ajtót, esetleg nyomja meg a liftben a kellő emelet gombját. És az emberek szívesen segítenek a robotnak, mert az segít nekik. Szóval emelik a nehézséget, paradox módon kiszedik az embert direktben, csak kimérik a képességeit a Winograd sémákon, amik valamikor talán a 70-es években keletkezett szövegértési feladatok és egyelőre úgy tűnik, nehezebbek mint a csetelés. Az biztos, hogy már volt némi tapasztalatuk az embereknek az MI-vel és rájöttek, hogy nem is olyan könnyű az és egy sokkal érdekesebb és realisztikusabb feladat, mint a beszélgetés. Annyiról szól, hogy kap a robot egy-két mondatot és le kell szűrjön belőle valami olyan információt, ami nem jelenik meg expliciten. Pl. Az anya lement a boltba vásárolni, de amikor hazajött a szomszéd bácsi átjött panaszkodni. Miért? A. mert a fia hangosan bömböltette a rákkendrollt. B. mert a miniszerelnök megint levágta a fizetése negyedét. Na jó, ez a kérdés eléggé ambivalens, egyes helyeken. :))) A kérdés csak az, hogy mikor tanulok meg bekezdéseket használni rendesen, meg az, hogy hány rendszer fog Cyc-et használni az első ilyen versenyen 2015-ben, meg az, hogy hány év alatt fognak az ügyes csetprogramozók valami egérutat találni a probléma szívéhez. Egyet kéne jósolni. Szerintem 2025 egy elég konzervatív jóslás, hogy ez a teszt is meghódíttasson, ha nem, akkor kicsit bajban leszek a 2029-es emberi szintű MI-vel. :))

Nincsenek megjegyzések: