Ma nem volt valami fergeteges. Szívtunk, persze, a mi hibánk is volt, de ha megmondták volna, hogyan csináljuk, nem hibáztunk volna, szóval talán ők szívtak többet, vagy legalábbis fognak. Persze, őket nem érdekli, ezért fizetik őket és ha az ember belegondol, valahol az én pénzem is ilyenekre megy el. Persze, az én pénzemet is ők adják. Szomorú egy kicsit. De azért egy kicsit jó is, most úgy érzem, nem én vagyok a húnyó, legalább nem az én szám jár egy szép jövőről. Persze, ez kicsit szomorúbb, hogy a szép jövőm így egyengetődik. De akkor is jó, hogy nem én vagyok a húnyó.
Egyébként meg leültem kicsit GTA3-at játszani, így utólag, amikor már a gondolkodásom annyira eltompult, hogy nem okoz ez gondot. És óriási szerencsével, sikerült megcsinálni azt a küldetést, ahol már egy jó ideje el voltam akadva, ami a mentőből kieső bekötözött tag szétlapításáról szól, bár csak ritkán sikerült elérni azt is, hogy kiessen. Jó nehéz autóval kell átmenni rajta, akkor nincs gond. Nincs már sok hátra és másodszor is befejezem a GTA3-at, remélem egy időre szabadulok Liberty Cityből.
csütörtök, augusztus 30, 2007
szerda, augusztus 29, 2007
Feladat
Van ez a feladat, reprodukálom ide is, most mind ezen gondokolkodom, persze máson kéne.
Tekintsük az természetes számokat úgy, hogy . Bizonyítható, hogy létezik I és J diszjunkt indexhalmaz () úgy, hogy , a kérdés az, hogy meghatározható-e I és J polinomiális időben? Ha eltekintünk a korláttól, akkor biztosan NP teljes a feladat (PARTITION a neve a Garey, Johnson-ban).
Néha ijesztő, hogy ilyen egyszerű feladatokhoz sem ismerünk jó megoldásokat.
UPDATE. Kicsit még gondolkodtam a dolgon. Szóval a galamblyuk elvvel tényleg könnyű bizonyítani, hogy kell létezzen két olyan részhalmaza a számoknak, amelyeknek egyenlő az összege, de a bizonyításból az is következik, hogy a két részhalmaz egyesítése nem kell kiadja a teljes halmazt, valamint a számok szigorúan pozitívak kell legyenek. Egy n elemű halmaznak részhalmaza van, de ezek egyike az üreshalmaz, szóval legfönnebb féle összeget írhatunk fel az elemekből. Na most ha az elemek összege szigorúan kisebb mint akkor két lehetséges részhalmaznak kötelezően ugyanaz kell legyen az összege, vagyis ugyanabba a galamblyukba kell essen. Ettől ez még egy baromi nehéz feladat, van wiki oldala is, remélem mostmár legalább sikerült helyesen leírni.

péntek, augusztus 24, 2007
csütörtök, augusztus 23, 2007
péntek, augusztus 17, 2007
hétfő, augusztus 13, 2007
szerda, augusztus 08, 2007
kedd, augusztus 07, 2007
hétfő, augusztus 06, 2007
vasárnap, augusztus 05, 2007
Diploma
Kár lenne összetépni, amikor ki is törölheti vele az ember.
(Ezt most nem valakinek a valamilyen diplomájára mondtam, csak úgy általában jött a poén és nem hagyhattam ki. :)
(Egyébként meg nem rossz ötlet ez a diploma, sok száz év tapasztalata fejlesztette ki, de mint minden amit az ember alkotott, nem tökéletes.)
(Ejsze kezdek egyre többet megengedni magamnak, szerencsére ez az én blogom.)

A hír ami nem hír
Egyre több blogban fedezem fel, hogy kritizálják az emberek az újságokban megjelent hírek pontosságát meg helyesírását meg amúgyisát. Legfőképpen persze az online médiát, mert arra linkelni is lehet és hát gondolom a bloggerek főként azt fogyasztják. Szerintem ez már elég uncsi dolog, mindenki tudja, hogy tele vannak hibákkal az online újságok és felettébb hatásvadászok, mert amelyik klikket nem szerzik meg ők, azt megszerzi más és amúgy is, elvileg ingyen olvassuk őket, márpedig ingyen ebéd nincs, szóval az ember örvendjen, hogy ha a fele igaz annak amit olvas és csendben gondolkozzon el azon, hogy melyik fele. És hát a bloggerek is ugyanezt csinálják, legalábbis akik elemző blogként tartják számon magukat, nem néznek mindennek utána nagyon és helyesírási hibák is vannak itt-ott. És ne jöjjön senki azzal, hogy de hát az újságírókat azért fizetik, mert nem azért fizetik, hogy igazat és jót írjanak, hanem hogy minél több kattintást generáljanak, ugyanis abból lesz a péndz. És amúgy sincs igazság a Földön és mindenkinek mindent szabad (írni).
péntek, augusztus 03, 2007
jó hírek
Elhalasztották a GTA4 kiadását jövő tavaszra.
Eszméletlenül okos emberek sem tudnak ellenállni a blogolásnak, annyira okosak, hogy be sem merem linkelni a blogjukat, nehogy ezt a szemetet ami itt megy rájuk ragasszam.
Eszméletlenül okos emberek sem tudnak ellenállni a blogolásnak, annyira okosak, hogy be sem merem linkelni a blogjukat, nehogy ezt a szemetet ami itt megy rájuk ragasszam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)