Janovics

Mivel ez egy hosszabb bejegyzés lesz, jobb ha leírom előre megint, hogy én nem színikritikát írok, mert ahhoz nem értek, inkább csak a gondolataimat, hogy ha 15-20 év múlva, amikor megkérdi valaki tőlem, hogy láttam-e, akkor megkereshetem a blogban és mondhatom, hogy láttam, és... Továbbá, mivel a szüleimmel (és nemcsak) láttam és nekik valószínűleg a filmes referenciák nem voltak meg, ezért pár linket azokra is béteszek.

Szóval ezt láttuk, a színházi weboldal szerint a Barbárok folytatása, ami nekem kimaradt és talán még ennek is lesz folytatása, ha a szövegben erre utaltak azzal, hogy "a következő rész tartalmából" és nem pusztán az előadás tartalmát próbálták összegereblyélni vele.

Gondolom az első felvonás a rendező úr filmes munkájára akart reflektálni, a második meg a színházi munkájára. Akarva, akaratlanul, az ember összehasonlítja a kettőt és hát a filmekre nem vet jó fényt az a figyelemzavaros előadás ami lement, bár kétségkívül modernnek, sőt posztmodernnek lehet mondani ebben a posztigazság világban. Volt pár filmes referencia, én ezeket fedeztem fel, lehet több is volt: az Alienből megjelentek a szörnyek (kettő is volt egy adott ponton, de mivel a kettes Alien filmben már királynő is van, nem hiszem, hogy pont arra akartak hivatkozni). A Sevenből volt a pisztolyos jelenet (amit aztán a fiatal túlbuzgó színész is megismételt, amikor azt kérdezte, hogy mi van a dobozban). A rendező asszisztens csaj a Pulp Fiction táncjelenetét reprodukálta. A második felvonásban a táncjelenetről nekem a Mulholland Drive jutott eszembe. Mást nem láttam, de azért nagyon reménykedtem, hogy az a balta végül megtalálja a helyét az ajtóban, mint a Shiningban. Ja igen, és volt Casablanca és Chaplin is, de ezek egyértelműek és egy adott ponton mintha beugrott Azariah is, vagy csak én asszociáltam hibásan. Nem tudom, hogy ezek a filmek miért relevánsak ebben a történetben, a Casablanca ugye Kertész Mihály rendezése, aki nála is tanulta a szakmát, mindenesetre a filmek tartalma nem hiszem, hogy beilleszthető a színdarab tartalmába, a mondanivalójuk pedig még kevésbé.

Mindenesetre nekem a második felvonás sokkal jobban bejött, sokkal inkább illett is a színházi közeghez. A narráció kimondottan jól működik a színházban, a filmekben általában kerülni kell. Nekem végig az volt az érzésem, hogy gúnyt űznek a filmből, pl. az olyan jelenetekkel, amikor ismételtek dolgokat, mint amikor megakad a film, de nekem ez nem jött be, szerintem a film és a színház nem versenyez direktben egymással, mert teljesen más élményt nyújtanak, az már más dolog, hogy amikor az ember a szabadidejét kell beossza egy hosszú munkanap után, akkor lehet a kényelmesebb és olcsóbb szórakozási formát választja. Az biztos, hogy kommunikációs formaként egyik sincs a másik fölött, bár a színház erősebb érzéseket tud átadni, a film komplexebb gondolatokat tud illusztrálni (és hát tuti nem szeretnék oroszlánnal találkozni egy előadóteremben sem).

Ehhez képest a második felvonás pont abban volt erős, hogy egy számomra ismeretlen valós történetet mondott el relatív hangulatosan. A kép egyébként fent van a wikipédián.

A két kedvenc jelenetem is a második felvonásban volt, az első, az elmegyógyintézet bemutatása, nagyon jól működött nekem, a második, meg, ahogy az előadás az előadásban végén beillesztették a tapsunkat az előadásba. Ezért a két jelenetért már megérte elmenni színházba.

Na jó, itt megállok, a többi gondolatom immár az enyészeté lesz, még egy link a Zágoni Bálint dokfilmjére Janovicsról.